Orbán kottájából

2014 május 18 7:50 de.18 hozzászólás

Aki még nem vette volna észre, annak hadd hívjam fel a figyelmét arra, hogy a politikai mozgások nem ötletszerűen, nem véletlenszerűen következnek be. Hónapok, sőt évek óta le-leírja valaki, hogy az ellenzék – nevezzük akár demokratáknak, akár baloldaliaknak őket – a Fidesz nótáját fújja és Orbán kottájából játszik.

Mégsem történt semmi ennek megváltoztatása érdekében, jöhetett itt tavasz, nyár, ősz, tél, tarthattak választásokat, alakulhattak és megszűnhettek pártok, a nóta szinte semmit nem változott.

A választó meg egyre inkább belecsömörlött ebbe a helyzetbe, merthogy minimális sikerélménye sem volt, helyette inkább hülyeségekkel tömték a fejét.

Ha valaki azt képzelte, hogy a vesztett választás majd lezár egy fejezetet, hát tévedett, ugyanis Orbán partitúrájának csak egyik tétele a választási győzelem, a mű maga hosszabb lélegzetű, és a Nagy Karmester majd akkor inti le a zenekart, ha a demokratikus oldal lábának nagyujjára odakötözte a cédulát és rácsukta a hűtő ajtaját.

Így aztán a munka tovább folytatódik, fel a végső győzelemre!

Most éppen két dolog van soron: az egyik a Szocialista Párt megsemmisítése, a másik pedig Gyurcsány eltakarítása a politikai színtérről.

Megölni se lenne hátrányos, de őt azért kockázatos lenne valamiféle ismeretlen azeri kígyó mérgével megmerényelni – túl sok a külföldi ismerőse, – a jégcsákány sem jöhet szóba, de a minimál program sem rossz: beletolni a bukott politikus skatulyájába és rácsukni a dobozfedelet.

A Szocialista Pártot pedig el kell takarítani, hogy még csak eszébe se jusson senkinek, hogy váltópárt lehet belőle, addig kell farigcsálni, ameddig csak akkora nem lesz, hogy a Fidesz baloldalára állva remek ellensúlyává nem válik a jobboldalán álló jobbiknak.

Két szélsőség között maga a konszolidált nyugalom – és ha valaki azt hiszi, hogy ez viccnek is rossz, hát az hallgassa meg a Fidesz szóvivőjét és álmélkodjon el.
Szocialisták, mint szélsőség – úgysincs min röhögni már jó ideje…

Mindenesetre az Orbán számára kívánatos világkép kialakításán rengetegen dolgoznak, ezek közül legkevésbé a Fidesz politikusai veszélyesek, mert ők azok, akiknek hisszük őket.

Ellenben a demokratikus oldalon is ott sürgölődnek nem kevesen, akik az ő szekerét tolják – ki nyíltan, ki sunyi számításból, ki csak egyszerű ostobaságból, és mondják, mondják, mondják…

Mondják, hogy hiba volt összefogni, mondják, hogy de aztán ennek utána már végképp hiba lenne összefogni, mondják, hogy a DK úgysem jut mandátumhoz, hogy Mesterházy a vereség oka, hogy Gyurcsány a vereség oka.
Mondják Orbán süket dumáját, a nép meg bólogat, kajálja a sok sületlenséget, mint liba a kukoricát.
Pedig nem túl bonyolult dolgok ezek, józan paraszti ésszel felfogható, csak meg kell nézni, kinek mi az érdeke.

A szocialisták mind a mai napig komoly tömegbázissal rendelkeznek, van infrastruktúrájuk, vannak tradícióik, akad még mindig egy-két vezetőjük, aki nem feküdt le Orbánnak, az ő érdekeik és a tagság érdekei egybeesnének, ha nem dolgoznának a párton belül is néhányan azon, hogy hiteltelenné tegyék saját szervezetüket.

De egy okos vezető kezében ez egy olyan hangszer még a mai állapotában is, mely ugyan nem egy Stradivarius, de azért el lehetne húzni rajta a Fidesz nótáját.

Gyurcsány ügye egyszerű képlet – Orbán felmászott a sámlira egy hajdani televíziós vitában, és az orra előtt ott lengedezett Gyurcsány cipőpertlije – azóta nem áll ki televíziós vitára senkivel, az emlék a mai napig kísérti.
A DK meg a gyurcsányi mankó nélkül egyelőre nem áll meg a maga lábán, ezért lehet a híveit közvélemény kutatási adatokkal ijesztgetni, mondván, hogy négy százalékon áll, nem lesz képviselője az Európai Parlamentben, jóllehet a hibahatáron belüli mérési eredmény nem túl sokat ér.

De tételezzük fel, hogy a demokraták ezen, vagy ezeken a választásokon is rosszul fognak szerepelni.
Na és? – kérdezné Horn Gyula, és igaza is lenne.

A természetes választói mozgás egy vesztett választás után a győzteshez csatlakozás, idő kell, ameddig ez lemúlik a népről, addig meg szívjunk büszke tekintettel és mondjuk azt, hogy akkor is nekünk van igazunk, mint ahogy ez igaz is.

Lehet veszíteni, de lehet nyerni is, a választó kiszámíthatatlan.
De nem lehet a választónak azt mondani, hogy hülye voltál, mikor az összefogást erőltetted, mert ez egyszerűen a szimpatizánsok szemen köpése.

A dolog ugyanis nem politikai ügy, hanem egyszerű, alsó tagozatos számtan.
Ha egy piacon a mérleg egyik serpenyőjében két kiló narancs van, és a másik serpenyőjébe csak egyféle gyümölcsöt akarsz tenni, de abból csak húsz deka áll rendelkezésre, akkor nyilvánvaló, hogy az elképzelésed rossz, akkor többféle gyümölcsből kell összeállítanod a megfelelő ellensúlyt, ha tetszik neked, ha nem.

Ha nem tudtál összekaparni megfelelő mennyiséget, akkor ne az elvet szidd, hanem a saját hülyeséged, mert te voltál az, aki a gyümölcsöket kihajigáltad az ablakon, mikor még baromi erősnek érezted magad.
Vagy, amikor másnak dolgoztál…

Szóval nem nyekeregni meg huhogni kell, hanem arra kérni az aktivistákat, hogy még, most az egyszer, utoljára, veselkedjenek neki és hozzák be a választókat a szavazókörökbe, támogassák meg a délceg Szanyi kapitányt és védjék meg a pártjukat, a múltjukat, az elveiket.

És a DK hívei se azon tipródjanak, hogy nem kellett volna összefogni, mert a soron következő EP választáson most nem kell összefogni, most teljesíteni kell, hát most mutasd meg!

Bajnai meg csináljon, amit akar, aztán, majd amikor vége lesz a választásoknak, akkor essünk neki a romeltakarításnak meg az újjáépítésnek, lesz dolog rengeteg…

Azt viszont hibának tartanám, ha a demokratikus oldal pártjai már megint egymással kezdenének foglalkozni, mert nekünk nem egymás választói az ellenfeleink, hanem a diktatúrácska meg a Vezérecske.

Ezt kellene megérteni és ennek szellemében hajtani végig a maradék napokat, meg a többit is, míg csak le nem zárul ez a választási periódus.

Nem sok idő, nem kell kapkodni, csak nyugodtan!

18 hozzászólás

  • Lélfai Szilárd

    Fényes István!

    A „baloldalnak” ugyanaz a hibája mint Magának! Az állandó Orbánozásból, Fideszezésből már mindenkinek elege van Magukon kívül!
    – „Szocialista Pártot pedig el kell takarítani,…addig kell farigcsálni,…” Felesleges, megteszik ezt saját maguk!
    Az Ön hasonlatával élve, hiába adna Mesterházy kezébe Stradivariust, csak nyekergetni tudná! Ha először a saját házuk táján tennének rendet, talán többre mennének.

    – Nem mond le, három választásra kapott megbízatást! Nem gratulál – ÚRIEMBER! Nem fél a pártszakadástól, meg sem hallgatja az idősebb elvtársait, pedig a harkányi találkozó résztvevői érdekesen nyilatkozgattak! Igaza van! Mondhatják Neki, hogy a másik a szakadék felé tart, – nem baj, mi akkor is megelőzzü Őt! Erre mondják: az okos a más kárán tanul, a buta a sajátján sem!
    – Gyurcsányt nem kell bántani! a bohóckodásával, ripacskodásával még a jobb érzésű híveit is elriassza, elég ha Vadai Ági és Molnár Csaba tapsol Neki!
    – Soros Gyuri bácsi ritkán nyúlt mellé, most viszont alaposan! Szerencse, hogy Bajnai nem hisz a közvéleménykutatók előrejelzéseinek! Április 6-án sem jöttek be a „jóslataik”! Nehéz is felfogni: ha ránk 500.000-el többen szavaztak volna, akkor most miénk lenne a 2/3-os parlamenti többség! És akkor nem lenne sem csalás sem ámítás!
    – „mert nekünk nem egymás választói az ellenfeleink, hanem a diktatúrácska meg a Vezérecske.”
    – A bónusz kérdés: – ha a diktatúrácska meg a Vezérecske a béka segge alatt van, mi meg jóval alattuk, akkor mire vagyunk olyan büszkék?

  • lélfai: viselje emelt fővel, hogy mi továbbra is fideszezünk és orbánozunk 🙂
    a bónusz kérdése arra enged következtetni, hogy már kezd feltisztulni: tényleg nem vagyunk büszkék rájuk.
    persze, maga lehet. azon a szinten, ahol maga van, ez alapkövetelmény…
    fényes nem fog válaszolni, nem szokása 🙂

  • –Most éppen két dolog van soron:az egyik a Szocialista Párt
    megsemmisítése,a másik pedig Gyurcsány eltakarítása a politikai színtérről–
    Miféle politikai eszméket valló Párt az olyan,aki a zászlajára tűzi a rivális pártok vagy személyek,ha teheti meg semmisítését vagy eltakarítását.Felajánlották Orbánnak a lehetőséget, hogy nyilvánosan kamerák előtt szó csatában vívja meg -ki a dicsőségét győzelmét,-Egy beszari vezérlő tábornokkén ilyen-olyan indokok mögé bújva menekült, mert érezte,hogy Gyurcsány ismét a kamerák előtt feltörölné vele a stúdiót,most meg alantas módon harcot hirdet média pribékjeit uszítva akar támadni rombolni,figyelmen kívül hagyni,hogy ebben az országban van másként gondolkodó is..Orbánt meg kellene orvosilag nyugtatni,hogy Magyarországon még akkor is lesz baloldaliság gyengébb-erősebb formában és támogatói,amikor Ő már nem lesz.
    Miért is állhat Orbán útjában, politikájának középpontjába és támadja hosszú évek óta Gyurcsány
    Ferencet???
    Erre egyszerű a válasz,-mert még mindig van olyan népszerű a hibáival együtt mint Ő maga,Orbán legnagyobb félelme ha netán Gyurcsánnyal kerül közvetlen szócsatába,
    Akár tetszik akár nem,az a véleményem,hogy Gyurcsány karakteresebb számomra színpatikusabb elfogadhatóbb politikus mint Orbán.—és ami még fontos,hogy nyugatra tart—aki pedig a keletet tűzi ki céljául, az pedig nyergeljen és menjen. Nagy kár érte hogy az MSZP háttér klikkje galád módon hátba támadta, próbálta tönkre vágni.

  • Lélfai!

    Itt Illével az élen továbbra is
    Fideszeznek Orbánoznak nem is akárhogy,tehetik mert demokrácia van(nem rajtuk múlik)…),de minek erőlködnek???Ami a baloldalt illeti ők saját magukat,meg egymást nyírták,nyírják most is folyamatosan,(nem mások!!!)hát nagyon szánalmasak!!!(Hitelesség,meg tények…
    na az nincs,csak szánalmas vagdalódzás!!!)

  • Pecor
    2014 május 18
    2:20 du.:Miközben olvastalak,az jutott eszembe,hogy a fürer azért fél Gyurcsánytól,mert nem tud felmutatni az övéhez hasonló kétoldalnyi listát arról,hányszor váltott köpönyeget,és ez valszeg frusztrálja. Egyébként meg nem lepne meg,ha kiderülne,hogy még anno a koleszban megegyeztek,és ez a „harc” is mint annyi minden csak a birkáknak szóló cirkusz része.

    Marcsi
    2014 május 18
    4:41 du.: „Hitelesség,meg tények…” Köszönöm,hogy eszembe juttatta,mi az amit hiányolok a commentjeiből.
    Ahogy személyeskedik Istvánnal vagy másokkal,üdítő színfoltja az oldalnak,de nem pótolja a témákhoz való érdemi hozzászólást.

  • Kedves nyizo,Orbán pontosan tudja és érzékeli ,hogy Gyurcsány karaktere tudása akár népszerűsége is örökös veszélyt jelent számára és felépített ingatag birodalmára,–Orbán legnagyobb ellensége a tudás az okos, a Karakteres művelt ember, akinek van véleménye, egyszerűen nem tűr meg a maga környezetében.–Orbánnak én finanszíroztam a tanulmányait , már siheder kora óta ismerem,és pontosan tudom ,hogy mit beszélek.Ha valakiben netán mégis kételyeket ébresztek,hát tessék olvasni.
    Jarold Post washingtoni professzor és nemzetközi politikai szakértő az USA kormányának politikai pszichiátriai főtanácsadója.Vagy Csepeli György Erdei- díjas,szociálpszichológus a Magyar Tudományos Akadémia doktora..A hatalom anatómiája -és még sorolhatnám e nagy tekintélyű szakértőket,–Sajnálatos módon tudomásul kell vennünk,hogy Viktorunknak nem túl biztató az egészségügyi szénája,- a lelki és az agyi pedig kritikus.-

  • Marcsi
    Tudom, hogy az fáj nekik, hogy nem olyan demokrácia van amilyent Ők elképzelnek!
    – mindenkit kioktatok, lehülyézek aki nem az én nótámat fújja,
    – ha esetleg nem tudok mit mondani akkor elhallgattatom,(kimoderálom),
    – bármilyen mocskos alpári stílusban beszélhetek bárkivel, bárkiről, de ha valaki rám szól azt elhallgattatom,(kimoderálom),stb.

    Na ilyen, ’50-es éveket idéző demokráciát szeretnének!

  • Pecor

    „Miért is állhat Orbán útjában, politikájának középpontjába és támadja hosszú évek óta Gyurcsány
    Ferencet???”

    Úgy tűnik, néhány brossúrával lemaradtál! Orbán le sem sajnálja Gyurcsányt, és ha figyelnél már mások sem! Néhány fan élvezi Fletó bohóckodását, ingyen cirkuszát és annyi! Már a baloldal is elszigetelődött Tőle, a Vadai-Varjú-Molnár Cs. trión kívül szinte senki nem érti mit is akar! 🙂

  • lelszi: kétségtelen, kezd feltisztulni. már egyre többször felismeri a fidesz módszereit, a MNO, az ORIGO és a többi kormányzati portál hozzászólóinak stílusát, a fidesz és orbán honlapjának moderátori módszereit.
    jó a hasonlat is, valóban, a fidesz demokráciája az ’50-es éveket idézi.
    ezért írtam ifjú eszmetársának, hogy az ő/maguk demokráciája nem az én demokráciám.
    ami a hozzászólást illeti, hát, maguk valóban képtelenek bármit is mondani, vagy személyeskednek, vagy ugyanabban a fogalomkörben járnak körbe-körbe.
    semmi gond, legalább van honnan felsőbb szintre jutniuk.

  • Pecor

    Hívjál föl egy orvost, mond Neki, hogy fáj a hasad és kérj Tőle diagnózist (szakvéleményt)! Ilyen, felelős belgyógyászt nem fogsz találni!
    A pszichiáterek „okosabb” népség, legalább is egy részük! Ők hajlandók, akár politikai megrendelésre is, bármilyen diagnózist kiállítani bárkiről, soha nem beszéltek egy szót sem az illetővel, de tudják, hogy pszichopata, degenerált stb!
    Náluk már csak azok alávalóbbak akik suszter létükre, ideggyógyászati véleményeket állapítanak meg, pedig még a kaptafához sem igazán értenek!

  • bizony, pecor, lélfainak igaza van! mondta is nekem a múltkor a feri: pistikém, már semmi értelme az életemnek! az orbán már le se szar, pedig nemrégiben még a CÖF-öt küldte rám, meg azt a szerencsétlen bayert!
    hát most mondd meg, mit csináljak, hogy az orbán megint leszarjon?
    de talán lélfainak van valami ötlete. ő szemlátomást pontosan tudja, orbán mit csinál, és mit nem, valamint miért.
    gondolom, orbán olyan viszonyban van vele, ahogy marcsit is személyesen tájékoztatja. igaz, őt időnként a jóisten is informálja.

  • kínából származik a távdiagnózis, mert ott a felső kasztot nem láthatta az orvos, nem érinthette és a kezéről körméről szem íriszről külső tünetekből kellet diagnosztizálnia.
    orbanisztánban sem kell orbán diagnózisához közvetlen analízis. elég ránézni.

  • lelszi,
    Orbán le sem sajnálja Gyurcsányt???-akkor légyszíves adj arra magyarázatot,miért futamodott meg gyáva módon a választás előtti nyilvános vita elöl.???Vagy mi indokolja azt a bősz támadásokat amit Orbán lakájmédiája és csókos szervezetei,ilyen Csizmadia félék folytatnak ellen,teleszórták az egész országot Gyurcsány ellenes óriás plakáttal. Kedves Lelszi életszerű szerinted
    az ha olyan ellen küldöm a csahosaimat és napi szinten támadom aki veszélytelen .–Na nem–Orbán egy gyáva sunyi minden gonoszsággal megkent hazudozó rossz indulatú pávatáncos lesipuskás.-De annyi esze azért van,hogy pontosan felmérje ki jelent számára és trónjára veszélyt.- –
    Lelszi:Csak nem gondolod komolyan,hogy azok a nagyhírű professzorok akiket fentebb felsoroltam,holmi politikai indíttatásból írnak szakvéleményeket.

  • Kedves István,
    Orbán úgy fél Gyurcsánytól mint ördög a tömjéntől–,ahol verseny küzdelem van és egyenlőek az esélyek,ott Orbán a Fidesz az egész kormánya alulmarad .Aki annyi hazugságot halmozott fel mint Orbán,-az tisztes versenyben nem tud nyerni.

  • pecor: orbán nem versenyző típus. ő csak tutira megy, a vereséget nem tudja elviselni. orbán társasjátékot is úgy játszik, hogy a szabályokat maga határozza meg, a dobókocka pedig üres. elgurítja, majd, ha megáll, ráfesti a pöttyöket. ja, és mindig ő nevet a végén.
    orbán nem fél senkitől, ahhoz túl nagy a hatalma és nem elég intelligens, hogy felismerje: a félelem egészséges emberi ösztön, szükséges a túléléshez.

  • István tökéletes, pontos a megfogalmazásod,Orbán pontosan így szeret játszani,- de látunk mi már ilyen nem félős nagyvezíííííírt
    akit aztán valami gödörből meg csatornából húztak elő.

  • Ille István
    2014 május 19
    1:20 du.: ez mind semmi! órát sem hord,ő mondja meg hogy mennyi az idő! állítólag a napot is eszerint mozgatják. 😀