Töltött ratyli – az igazi hungaricum!

2014 június 3 2:45 du.40 hozzászólás

Hozzávalók: 1 ½ nyersratyli, 1 jókora pese, 2 csobolyó gönyézde (ha lehet, pöcörgősi), 3 csipet ciháta.

Elkészítése:

A nyersratylit fertály órát posvásztjuk, míg csurmot nem ereszt. Szépen höllyén kipicskázzuk, a nyesedékből apró csulmákat gyúrunk, ezek kerülnek a kosvadtba. Közben a pocadékot megpeccsenjük,  a ratylit pedig hagyjuk slottyanni. Tüttyölni csak akkor kezdjük, ha már jó vatyálós. A pesét lesolyvasztjuk, azután már csak töttyentgetjük, mert hamar odakaphat.

Lehet másképpen is csinálni, tájjellegtől függően:  kb. egy kávéskanálnyi lapcsát beledegesztenek, és utána frissen szedett kerti pomoszlóval sütik ki. De a lapcsát előbb föl kell bürnyölni, különben benne marad a szaklonc és annak szokott lenni egy kis purcos utóíze.

El lehet készíteni beredlivel is, amennyiben  gönyézdét nem kapunk sehol, ráadásul aki peseérzékeny, azt ajgócával lehet pótolni, ami viszont esetenként összenyeglik ezt elkerülendő rajta kell hagyni a csobját.

A nagyanyám előbb mindig alásuvernyákolt a jól szétpilincézett rotyának, és csak aztán hüppentett rá némi rozsmót, mindig mondta, attól ratylisodik. A tütty előtt kizavarta a kutyát, mert az meg állandójan szagolta a kipicskázatlan csurmot… Mi pocadék nélkül, de süllyével vanyultuk mindig…

A kevésbé tapasztaltak a ratylit csak óvatosan cufkázzák, különben lehöpkölődik, bár ha túl ovatosan cufkázzák, punnyadt lesz, és csupa szüttyögős lesz az alja.

Jó étvágyat hozzá!

40 hozzászólás

  • a sordarja az teljesen beleillik a rutymóba ha meg hekmekükütyülve, azután felszélhámozzuk és belerittyentünk némi poskétost majd hidegen retyerutyával tálaljuk fatálon …egészségedre

  • deák sándor

    Jó,de nem eléggé,mert szaroszágban nem értik.Nincs írástudó,olvasni meg…

  • deák s: óh, ez nem szarország, ez orbanisztán. ahol hungaricum lehet a kassai-féle lovasíjászat, a gundel örökség (?), a kürt adatmentés, ott a töltött ratyli se tűnik fel…

  • Fenyvesi Glória

    Jópofa, vicces régi nyelvezet…

  • @illepityu (ugyemegengeded?) elküldhetnéd -persze díszkötésben- a zemenbé és a matyar parlament címére ajánlással kövér elvtársnak az mszmp kb ügynökének

  • rodeo36: de csak akkor, ha kapok cserébe egy olyan alapizét, díszkiadásban. úgy szólítasz, ahogy akarsz. másnak ugy is rohadtszemétbüdosbolsi vagyok 🙂

  • István ez tényleg jópofa,nagyon tetszik–Ma már semmi sem tudja elrontani a kedvemet. igaz hogy az első olvasatra a felét sem értem,–de megígérem többször átolvasom-
    Annyira tetszik,hogy holnap nekilátok elkészíteni-persze ha majd pontosa megértem a töltött ratyli készítési módját.

  • pecor: én tkp. boda kedvéért raktam ki ezt a receptet, de zabáljon már mindig csak moslékot. biztos vagyok benne, hogy ő érti, ezt a recept ugyanis az ő szókincséhez van szabva.

  • Még I. Orbanisztán bontakozó tavaszán, úgy a kétezres évek fordulója táján ütötte meg először muzikális fülem érzékeny járatait, ráadásul csak a zenék miatt kedvenc zenei csatornám reklám-blokkján a „>SzentOrbán< [és ez nem vicc 🙁 ] Erdei Hotel" hirdetése. Ma is – különösen a választási szezonban – zúdítják ránk ezt az undorító FidSS hungaricumot.
    Feltételezem, hogy István barátunk egy rossz álmoktól áthatott pillanatában jött ötlettől megrészegülten, a véndöglátásnak eme kokárdával kirittyentett Nemzethy Fellegvárában töltött el egy iszonyatos hétvégét csak azért, hogy ezt a fent közölt nem mindennapi receptet a vadételek specialistája, a SzentGázár nevű séfjétől, persze csak a mi kedvünkért, RezsiRózsi nevű pincérlánynak juttatott 20 forintos éjszakai kedvezménny fejében meglovasíthassa. Hál'isten – sikerült neki !
    Jó étvágyat hozzája !

  • Te, István !
    Egyet árújj mán el – csak nekem !
    Igaz lenne az a híresztelés, hogy a ratylit csakis hungarykus akácmézbe habart, ingyenházy pályinkával föltúbólt alapból rottyantva, sárazsadánydűlői szőlőlevélben tőttve szabad majd árúnni ? Az jó läsz ! Mer attó – állítólag, jaa – nem viszked tikkszem…

  • István: ezután még Karinthy is megnyalná mind a tíz ujját 🙂

  • nyizo: túlzás. karinthy nem írna ilyen marhaságot 🙂

  • István be kell,hogy valljam,ez a nyüves töltött ratyli kifogott rajtam.Nem boldogulok vele, pedig szorgalmasan többször is áttanulmányoztam,nyelvezetét–sőt a család satrafái elé terjesztettem,ama kérdéssel–,hogy ez hús étel??,,vagy leves?? kalács? sütemény? főzelék??– netán üdítő ital??-Tőlem bármi lehet .Nem tudom,hogy milyen íze van a töltött ratylinak,de egyre jobban kedvelem.
    Látom Bodának meg kedveskedel,már a nyelvezetére írsz,Boda biztosan érti–,Jobban is járnánk ha töltött ratylit kevergetné,és nem politizálna.

  • pecor: én a feldolgozáslépései szerint húsételre tippelek, mert sehol sem látom a töltelék elkészítését, és főleg, hogy mibe – hacsak a csulmák nem az, ami a koshadtba kerül.
    igen, boda biztosan érti, miről van szó, hiszen amikor őt olvasom, magam is úgy érzem, olyan, mintha magyarul írna, de valahogy mégsem érteni az egyes szavainak a jelentését.

  • Én egyet hiányolok :), hogy a rovásírással való megjelenítés a végéről lemaradt, mer attól lesz ám igazán hun meg gurikum.

    Mit szólnál egy bebernyékes köblefágyéhoz a lógó edénybe?

  • ghost: lusta voltam lefordítani, de azért a fakanál, amivel kevergettem, valódi szittya akácból volt kifaragva, és a kenőtoll meg turulmadár szárnytollából készült!

  • Ille István
    2014 június 4
    6:29 de.:Szerintem ez az egyik közismert halandzsa Karinthytől:
    „A pő, ha engemély, kimár –
    De mindegegy, ha vildagár…
    …mert engemély mindet bagul,
    Mint vélgaban a bégahur!…”

  • S a fatábléc nem kartelecnyog emette ,
    Lapuka semerre …

  • HUNGARICUM….!
    Ma van Trianon 100 éves évfordulója, amit pár éve mint a Nemzeti Összetartozás Napjaként említünk. Itthon – kivétel nélkül minden párt – komolyan veszi! Talán még a KMH is -kissé „posztumusz” megemlékezik még róla. Adottak a kiváló avatott szerzők: Buzás Huba, Bogdán Géza, Rosu Mária etc. Van még pár óra éjfélig….
    Ez mindenképpen komolyabb HUNGARICUM lenne, mint a töltött ratyli !

  • iván: trianon nem téma a KMH-n. itt senki nem fog nyavalyogni miatta. 2014-et írunk, ha nem vette volna észre, és a határok megváltoztathatatlanok. miért ne mindjárt nagy lajos, vagy még inkább zsigmond magyarországának határait sírjuk vissza?
    aztán meg, nem igazán kívánnék olyanokkal összetartozni, akik trianonoznak. gondolom, az sem lehet véletlen, hogy avatott szerzőinknek eszük ágába sincs beállni a siratóasszonyok közé.
    az pedig, hogy ezt a blődlit vérkomolyan veszi, elég sokat elárul magáról. leginkább azt, hogy nincs humorérzéke. az ilyen ember pedig minden gazságra képes!

  • iván

    Mielőtt még hőbörögne nézzen már dátumot, hogy mikor jelent meg a cikk.
    Az agyon magyarkodásra meg semmi szükség, mert ettől nem lesz magyarabb annál az „egyszerű” embernél aki teszi a dolgát mindennap. Mellesleg ha Ön is harcolni akar javaslom Szudánt és térségét, én sem az Ön, sem a kormány nemzetvédő harcából nem kérek.
    A HUNGARICUM meg lassan eléri a tömegtermék szintjét, elég tisztességesen lejáratják, pontosan azzal, hogy tájidegen fát is azzá nyilvánítanak, mi ez, ha nem szégyen. Ha így haladunk, lassan már a cirokseprű is azzá válik.

  • ghost: ettél az utóbbi időben gyulai kolbászt? ritka szar, de legalább hungaricum!

  • István

    Csakis saját terméket, mert abban legalább tudom mi van. Egyébként meg a gyulai is olyan már, mint a kacsa kolbász.
    Tudod milyen ott az arány? 1 kacsa 1 ló 🙂

  • Ille úr! Nem tartozik ugyan a cikk témájához, de szeretném megkérdezni van-e olyan terve hogy ősszel Mogyoród polgármesteri állásáért ringbe szálljon?

  • fakopács: eszem ágában sincs! fideszes képviselőgárdával (mert az lesz, mivel mogyoród gyökösei sötétek, mint az éjszaka), béna kacsának lenni? biodíszletnek? nem ettem meszet! ugyan a polgármesteri cím nem hagyományozható, de tudott dolog, hogy a kiszemelt erre a tisztségre a jelenlegi alpolgi, aki még életében nem dolgozott – ebben hasonlít a vezérre – de a családja nagy hatalmú.
    amúgy meg mogyoródot 5 család irányítja, a pórok arra fognak szavazni, akit ők támogatnak. képviselőjelöltként sem indulok, habár a faluban sokan ismernek (abból következtetek erre, hogy olyanok is rám köszönnek, akikről fogalmam sincs, hol találkoztunk). pénzem nincs a kampányra, pártzászló alá nem állok be, arra meg nincs szükségem, hogy plakátjaimat – mint 4 éve – a fideszesek felülragasszák.
    csak a fidesz! egyék meg, amit főztek!
    azért némi esélyt paulovicsnak adok. ő tud annyi szponzort mozgósítani, hogy lenyomja a narancsosokat. ha még a jobbik is beáll mögéje, pláne. be fog.

  • Hu de ehes lettem, ettol a nemzeti ratyli recepttol, mindjart hozatok is egy pizzat. Mig megerkezik, meg marad ido hogy egy husanggal jol osszeverjem magam, mert mar megint elfelejtkeztem a trianoni savas felbofoges nagy napjarol.

  • csibacsi: a szódabikarbóna segít. igaz, hogy a böfögés marad, de legalább közömbösíti a savat, így nem marja fel a torkát 😀

  • Ghost !
    A lényegre tapintottál ezzel acirokseprűvel, azzal a különbséggel, hogy éppen Pilzné Gomba Gizella hungarikus eurónépvisellő naccsalanya bedott egy törvénytervezetet, amellyel a vesszősöprű rehabitilását és hungaricummá nyilvánítását kívánja elérni. Az Orbán közvetlen környezetébe tartozó népviselőasszon újságíróknak elmondta, hogy ezzel a szerszámfaként hasznosított akácok vesszejit szándékszik söprűnyesedékként hasznosítva megmenteni…
    …Ja, hogy tüskés… ? Az nem számít, mert úgymond, amikor repül rajta ő is csak a nyelén üli meg a söprűt, mint a többi és megannyi fidSS dísznűűű…

  • Ha már hugarycum, én hiányolom egy jó, ízletes ürgepörkölt receptjét. Ha már úgy is visszafelé megyünk a történelemben, azért ne fosszuk meg az embereket a régi alternatív megoldásoktól sem. Mert ugye, az a visszasírt múlt!

  • iván
    2014 június 4
    2:02 du.

    Gondolom akkor is ilyen önérzetesen protestáltál mikor 20 éve a Fidesz még demonstratívan kivonult az ülésteremből, amikor a békediktátumra egyperces néma felállással emlékezett az Országgyűlés. Egyébként mesélj milyen érzés ilyen nyomorult köpönyegforgató gyíkok lába előtt heverészni?
    De igazad van, emlékezzünk meg! Például arról, hogy csupán a „zsidó-kommunista” Tanács kormány jutott el odáig, hogy megpróbálta megvédeni a határokat, miközben Horthy lapított mint szar a fűben. Vagy a magadfajta elvakult hordalék századokon átívelő pökhendi, kivagyokén, mindenkit lenéző mentalitásáról amiért a Trianon-kastélyban benyújtották a számlát.

  • Don Ovuz,
    Szabolcsban igy daloltak errol a tortenelmi precedensrol:
    .
    A tarpai kurucok
    Megettek a sult pockot.

  • Fuser
    válassz már végre egy HAZÁT (melyet megvallasz és áldozatot is hoznál érte). Nem mint marxista, hanem mint egy ember!

  • iván
    2014 június 5
    5:07 du.

    Bocs, hogy beleszólok, de a politikai identitást ne keverd a hazafisággal. A hazafiságról való elképzeléseid pedig ne akard rákényszeríteni másokra. Én sem értek mindenben egyet Fuserrel, de ráhagyom. Isten őrizzen, hogy élesben (háborúban) kelljen bárkinek bizonyítani a magyarságát. Nem csak Fusertől, de bárki olyantól bőven bizonyság a hazaszeretetre, aki – bár megtehetné – mégsem máshol keresi a boldogulását. Itt dolgozik, itt adózik és magyarul beszél. Viszont, esetedben arra következtetek, hogy keveset tartózkodsz más világ és politikai nézeteket valló emberek közt. Megtapasztalhatnád, hogy nézeteik ellenére hányszor segítőkészek, adakozók és önfeláldozók. Én sem mindig értem, de így van.

    Az Első VH-ról olvastam egy elemzést, hogy tulajdonképp’ a háttérben egyik oldalon sem volt komoly gazdasági vagy egyéb szükségszerűség. Gőgös és pökhendi politikusok presztízsharca volt. Trianont mi szívtuk meg, de ez nem azt jelenti, hogy a győztesek különbek voltak.

  • ille, ille, már megint kerestél és találtál 🙂
    Ez a recept mát 2005-ben is olvasható volt a neten, és nem a te tolladból:) Találj ki valami jobbat, mert ez így, ugye belátod, hogy nagyon gagyi?:)

  • dakota: egy újszülöttnek minden vicc új. nem mellesleg azt állítom: hazudik. ennyi.
    ami pedig a szokásos pimaszkodását illet, addig, amíg nem véleményezi burkust – tudja, az én elmebetegségemmel párhuzamban – addig javaslom, ne nagyon szólaljon meg.
    főleg úgy nem, hogy hamis e-mail címmel jelentkezik be. tudja, ezek után nem sok joga van bármit/bárkit kritizálni. ill. joga, az van, csak erkölcsi alapja nincs. erkölcsi alap. tudja, hogy mit jelent? bocs, hogy egy, a maga köreiben ismeretlen fogalommal ismertettem meg.

  • iván
    2014 június 5
    5:07 du

    iván! Jani a tőle megszokott magas kulturáltsággal adott egy releváns választ, de a kérdést hozzám intézted szemtelen szubjektivitással, úgy hogy én is válaszolok. Szóval mit képzelsz te magadról kisköcsög? Sokkalta jobban magyar vagyok mint te meg a magadfajta csak magyarkodni tudó csírák, ugyanis többekkel együtt nekem kell megvédeni a világ szemében ezt az országot, bizonyítani, hogy Magyarország egy értékes hely, elmagyarázni azt a mocskot amit a retardált fajtád művel. Úgy hogy takarodj vissza a saját kis világodba te se nem igazán ember, se nem igazán magyar, büdös korcs, és a veled egy szinten szédelgő barátaidat kérdezgesd a hazájukról!

  • fuser: hámáméne lenne magyarabb magyar, mint te, vagy én? ő ahhoz a csoporthoz tartozik, akik megmondják, hogy ki a magyar, és ki nem. egyelőre még nem listáznak, de igény van rá.
    amúgy most beletapostál abba az érzékeny lelkébe. most azt fogja mondani, hogy naperszehogy, ha nincsenek érvek, jön a durvaság, mert mi csak arra vagyunk képesek. na ja.
    egyben azért jól közelítesz: iván kb. annyira magyar – származásilag – mint petőfi. azzal a különbséggel, hogy petőfi igazi magyar volt, sőt, hazafi, iván meg – ahogy pontosan definiálod – csak magyarkodó és hazaffy.
    persze, amúgy mondhattad volna szebben is, kis lovag 🙂

  • A HAZAFISÁG:—azok figyelmébe akik melldöngetve hírdetik a nagy magyarságukat.
    A szülőföld iránt érzett pozitív érzelmek összessége.
    Köznapi használatban gyakran keveredik a nacionalizmussal,vagy éppen a sovinizmus fogalmával,azonban ezek a fogalmak nem ugyanazt jelentik -a nacionalizmus politikai ideológia,míg a hazafiság inkább erkölcsi nézet,ami a haza eszményét erkölcsi hivatkozási pontnak állitja be.
    Az érzelmi zavart leginkább az okozza,hogy mind a patrióta,mind a nacionalista,mind pedig a soviniszta érzelmű ember hazafinak tartja magát.
    A valódi hazafi hazafiság, soha nem lehet nacionalista,vagy soviniszta.

  • Iván !
    Légyszíves mondjál csak egyetlen marxista tételt, amelyet ismersz! Ne csak úgy vagdalkozz, mert az nem emberhez méltó magatartás!

  • Iván !
    Különben ezzel a szláv neveddel mit ugrálsz ?