Reklámtörvény – Paragrafusok hálójában

2014 június 12 7:36 de.1 comment

Hogy mit képes művelni a jog egy társadalom életében, arra jó példa a reklámtörvény, amelyet a minap fogadott el a magyar parlament felkent kétharmada. Persze ez nem rendhagyó esemény abban a törvényhozásban, amelyet többnyire egyetlen csoport, a budapesti ELTE jogi karán egy évfolyamon végzettek csapata határoz meg. Amikor a házelnök a választások előtt a kormány teljesítményét értékelte, kiemelte: több mint ezer törvényt hozott a többség az első ciklusában. Arról persze nem készült statisztika, hogy ezek közül hányat kellett módosítani már a hatályba lépése pillanatában, hogy hány törvényjavaslat változott a módosító indítványok hatására, hányat vertek át sürgősségre hivatkozva, gyakorlatilag mindenféle vita lehetősége nélkül. Ez az a helyzet, amikor a végrehajtó hatalom (a mindenkori kormány), uralma alá hajtja a törvényhozó hatalmat (országgyűlés). És ez az a helyzet, amikor a demokrácia egyik alappillére – a hatalmi ágak szétválasztása – megrendül. Főként akkor, ha a végrehajtó hatalom nemcsak az önkorlátozásra nem mutat hajlandóságot, hanem a korlátozására rendeltetett intézményeket is ellehetetleníti, mint esetünkben az Alkotmánybíróságot, a költségvetést ellenőrizni hivatott szervezeteket stb. Az igazságszolgáltatással ugyan egyelőre nem bírt a kormány teljes mértékben elbánni, de a szándék megvan. Meglátjuk, mire mennek 2018-ig. Nem vagyok optimista.

Illusztráció: Business Week

Illusztráció: Business Week

De akkor nézzük e mennyiségi teljesítménynek a minőségi oldalát a minap benyújtott reklámtörvény alapján. Ami tulajdonképpen nem más, mint egy új adónem kivetése. A normális állampolgár tudja, hogy adókra szükség van, hiszen ezekből számtalan közszolgáltatást fedez az állam: oktatást, honvédelmet, központi közlekedési fejlesztéseket stb. Az is logikus, hogy az adót a polgár, illetve a vállalkozások jövedelmeik és fogyasztásaik alapján fizetik. A nemzeti együttműködésben azonban ez sem így van. Az adókivetések alapja nem csak a közszolgáltatások működtetéséhez – meg az államadósság rendezéséhez – szükséges összeg összeszedése, bár ehhez sem átall a kormány akár év közben is adószabályokat módosítani, újabb sarcokat kivetni.

A 2010 óta rendre életbe lépett szabályokból két irány bontakozik ki világosan. Az egyik, hogy a társadalom szegényebb csoportjainak kell viselniük a közös terhek nagyobb hányadát, míg a tehetősebbek adókötelezettsége jelentősen enyhül. Erre mutat a minimálbér adójának 0-ról 16%-ra emelése, a kisebb keresetűek számára az adójóváírás megszüntetése, illetve a legmagasabb jövedelmekre szóló adó 37%-ról 16 %-ra csökkentése. Ugyanakkor az általános fogyasztási adó (áfa), amelyet mindenki megfizet, az is aki kenyeret vesz a boltban, meg az is, aki luxusterepjárót vásárol, az Európai Unióban a legmagasabb: 27%. (Mellékszál, hogy ezt az adónemet éppen a leggazdagabb cégek tudják elkerülni a nemzeti adóhivatal közreműködésével, ahogyan erről

egy adótisztviselő beszámolt. A kár a becslések szerint ezermilliárd(!) forintra tehető, az ügyben nyomozó hatóságok egyelőre csupán a bejelentő lakásán tartottak házkutatást.)

A másik, nem kevésbé markánsan látható iránya az adórendeleteknek a kormány szívének valamiért nem kedves ágazatok, cégek büntetése. Még mielőtt valaki felhozza a bankadót: igen számos országban létezik ez az adónem, Magyarországon azonban a mértéke másfélszerese a megszokottnak, és az adó alapja (az az összeg, ami után az adót kiszámítjuk) nem a nyereség, hanem a forgalom. A bankadó tulajdonképpen az államok tehetetlenségét jelzi a pénzügyi szektor nemzetközi újítóképességével szemben, de ez egy másik polémia tárgya lehetne.

A magyar kormány azonban e szervezeteket meghaladóan kreatív, ha pénzbeszedésről van szó. A bankok mellett különadót fizetnek a törvény által túl sósnak vagy túl édesnek minősített termékek után is – ez a csipsz és a kólaadó.

Józan paraszti ésszel gondolkodó számára talán magától értetődő: adót a jövedelmem, keresetem, nyereségem, esetleg fogyasztásom után fizetek.

De nem. Magyarországon adót kell fizetni a forgalom, az árbevétel után is, ahogyan erre a fent idézett reklámtörvény is utal. A törvényjavaslat 4.§-a így szól: „4. § Az adó alapja az adóköteles tevékenységből származó adóévi nettó árbevétel . Saját célú reklám közzététele esetén az adó alapja а reklám közzétételével kapcsolatban közvetlenül felmerült költség .” (Forrás: Országgyűlés hivatala, T/154 számú iromány)

Tetszik érteni? Szóval nem azután adózom, hogy mennyi hasznom volt az áru, a szolgáltatás eladásából, hanem a bevételem után – a nettó annyit tesz, hogy az áfa nélküli bevétel után. Milyen szép, hogy legalább a már befizetett forgalmi adó után nem kell ismét leperkálnom az obulust! A második mondat még ennél is érdekesebb. A „saját célú reklám” költségeire is megvan a magyarázat: „Аbban az esetben, ha az adó alanya saját célú reklámot (saját e1őá11ítású termékre, saját tulajdonú, vásárolt termékre, azaz árura, saját, nyújtott vagy saját név alatt vásárolt közvetített szolgáltatásra, tevékenységre, cégnévre, megjelölésre irányuló reklám) tesz közzé , akkor az аdó alapja – lévén, hogy ennek kapcsán árbevétel nem keletkezik а közzététellel összefiiggésben felmerült, közvetlen költség (reklámanyag költsége, а reklám készítésének, gyártásának, gyártatásának, közlésének költsége stb .)” (Forrás: ua.).

Hogy azonban kétség se legyen, hogy mely társaságoknak kötelező ez az új sarc, arról az 5.§ gondoskodik: „Az аdó mértéke

– az adóalap 0,5 milliárd forintot meg nem haladó része után 0%,

– az аdóаlар 0,5 milliárd forintot meghaladó, dе 5 milliárd forintot meg nem haladó része után 1% ,

– az аdóаlар 5 milliárd forintot meghaladó, dе 10 milliárd forintot meg nem haladó része után 10%,

– az adóаlар 10 milliárd forintot meghaladó, dе 15 milliárd forintot meg nem haladó része után 20%,

– az аdóаlар 15 milliárd forintot meghaladó, dе 20 milliárd forintot meg nem haladó része után 30% ,

– az аdóаlар 20 milliárd forintot meghaladó része után 40%.”

Vagyis fellélegezhetnek mindazon tévé- és rádiótársaságok, lapok, internetes szájtok, amelyek évi reklámbevétele 500 millió forint alatt marad, vagyis a magyar médiapiac nagyobbik része. Néhány társaság ugyan beleesik a következő két kategóriába, de az 1, illetve 10 százalékos sarc esetleg még kigazdálkodható.

Az azonban nyilvánvaló a médiacégek üzleti adataiból, hogy az utolsó, a bevétel – és nem a nyereség – csaknem felét, 40%-át elkonfiskáló kitétel egyetlen magyarországi médiacégre, az RTL Klub tévéprogramot működtető társaságra vonatkozik.

Nemrégiben városi pletykák szóltak arról, hogy a kormány szeretné megvásárolni a magasan a legnagyobb nézettséggel rendelkező RTL Klub-ot, de a jelenlegi tulajdonosok nem, vagy nem a kormány számára megfelelő árért adták volna. Ezután következett a jóval kisebb nézőszámot vonzó – masszívan veszteséges – TV2 kereskedelmi csatorna „kormány-közeli” kivásárlása. Mellékszál: a közszolgálatinak nevezett, bőséges állami dotációval működő televíziók nézettségük alapján labdába sem rúghatnak: alig néhány tízezren kíváncsiak az öt csatornán is futó műsorokra. Csak egy-egy érdekesebb sporteseménynél kapcsolnak többen az MTV1 vagy az MTV2 műsorsávjára, így hát az ezekből bőségesen és kritikátlanul, sőt reflektálatlanul ömlő kormánypropaganda és semmitmondó negéd elég hatástalan, ahhoz képest, amennyibe kerül. (70 milliárd adóforintba egyébként évente.)

Az így várható bevétel a becslések szerint évente legfeljebb 6-7 milliárd forintot érhet el, ez pedig a költségvetés szempontjából nem nagy tétel, tehát a törvény célja nem a bevételek növelése volt.

Vajon akkor mi? Akinek az elmúlt négy évben nem vált nyilvánvalóvá, az most ráébredhetett: a választópolgárok 26,5%-ának akaratából, és a választójogi törvény hajlékonyságából hatalomra került kétharmad semmilyen ellentmondást nem tűr. Erre jöhettek rá az olyan, kormányközelinek tartott médiumok is, mint pl. a Magyar Nemzet, amikor a törvény ellen kibontakozott ellenálláshoz csatlakozott.

Rátesi Margit 

1 Comment

  • Jog ez egyáltalán ??? Amelyet, a cikk megfogalmazása szerint “többnyire az ELTE Jogi Karán egy évfolyam alatt végzett”, és ráadásul egyetlen kollégiumban szövetkezett maffiózók nap mint nap pofozgatnak, alakítgatnak tisztán a saját érdekeik szerint ?

    A kövérorbán duó, tulajdonképpen már akkor, több mint negyed évszázada meghirdette a politikai hitvallását, a jövőbeli arspoeticaját, ahol egy pályázatban ezt a jogellenes, illetve antidemokratikus filozófiájukat írták le:

    “…A JOG, BÁRMIKOR MEGVÁLTOZTATHATÓ PARANCSOK HALMAZA”…

    Ennek kapcsán felvetődik az a kérdés is, hogy azok a demokráciát nagydobbal hirdető hétmérföldes hiperdemokraták hogy a fenébe nem figyeltek föl már akkor az orbanizmus eme arrogáns megmutatkozására? Véleményem szerint ebben a kényelmes önteltségen túl szerepet játszhatott egy politikus számára rákfenével felérő naivság, bamba félrenézés engedte meg számukra – viszont a társadalom kárára – a szörnyű jövő [azaz a borzalmas jelen] orbánék azóta is egyetlen igaz ígéretét. Ezek az írástudó, főleg ballib. mentorok egyelőre még nem ismerték be a magyar Duce Föld-körüli pályára bocsájtásában viselt végzetesen katasztrófális felelősségüket.

    Minden esetre, paragrafusok hálóját “joggal” csak abban az esetben emlegethetnénk, ha azok nem a percenként kreált , majd átírt, oszt megintcsak átköltött, stb szabályok rendszerét takargatnának.
    Így viszont, e cikk címe helyesen így hangzana:
    A MAFFIA HÁLÓJÁBAN. 🙁

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.