A magyar kormány, amikor éppen erkölcsről prédikál

2014 augusztus 23 10:15 de.3 hozzászólás

„Az RTL Csoport megalapozatlan, a valóságtól messze elrugaszkodott kijelentésekre ragadtatta magát, hogy rossz színben tüntesse fel a magyar kormányt, és elriassza a magyarországi befektetőket.”

Közlemény.

Megdöbbenve tapasztaljuk, hogy egy nemzetközi vállalat, amely a magyar reklámpiac negyven százalékát birtokolja, fiktív  veszteségekre hivatkozva éveken keresztül messze a törvényes mérték alatt fizet adót, megengedi magának, hogy megkérdőjelezze a magyar kormány jóhiszeműségét.

Azt azért nem kunszt megkérdőjelezni, mert olyan neki nincs. Cserébe meg folyton megdöbben azon, amit tapasztal. L.Simon Lászlót szembesítették azzal, hogy az a legkevesebb, hogy hazudik. Az RTL bizonyította, hogy mikor és mennyi adót is fizetett – az elmúlt évben pl. 8,9 milliárd forintot – ettől L. Simon még csak el sem pirult. Ráadásul – mint a főcímben található grafikon is bizonyítja – minisztériumi szinten is hazudnak. A reklámpiac több, mint 40%át a TV és a nyomtatott sajtó birtokolja. Na, és kinek a kezében van a két médiaterület 90%-a? Stimmel. Orbánékéban. Van még kérdés?

Minden választott kormány feladata, hogy a becsületes adófizetők érdekében valamennyi szereplőre, még a legnagyobbakra is kiterjessze a közteherviselést és betartassa a Parlament által szentesített adótörvényekben foglaltakat.

Hát, biztosan így van. Mindössze csak a lista hosszú, amin a kivételezettek vannak. Utolsó ilyen közteherviselő Andy Vajna volt.

Javasoljuk az RTL Csoport vezetőinek, vizsgálják meg, hogy a magyar gazdaság egyik legfontosabb és legprofitábilisabb szereplőjeként – a tisztességgel adózó gazdasági szereplők többségével ellentétben – miért nem járulnak hozzá profitjukkal arányosan az ország működéséhez?

Az ilyesmi, persze, azokból a mérlegbeszámolókból kutatható ki, amiben az adózott eredmény és egyéb információk is benne vannak. Persze, ha Vargáék nem értenek a mérlegek elemzéséhez, az más. Ha évek óta a törvényes mérték alatt fizet adót, akkor nem szövegelni kell, hanem az adóhatóságnak hathatósan intézkedni. Ha az RTL a hatályos törvények ellenére kevesebb adót fizetett akkor kíváncsian várom a magyar kormány vizsgálatát, illetve annak eredményét biztosan tükröző bírósági döntést. Ha pedig a hatályos törvények szerint fizetett adót akkor kár ezeket a szövegeket megengedni, ez csak félrevezetésnek, szemfényvesztésnek jó. Ráadásul egy cég profitérdeket akar érvényesíteni? Ez már-már kapitalizmus, elvtársak, valamit tenni kell!

Milyen jogon gondolja normálisnak egy nemzetközi társaság, hogy miközben a világ más országaiban „good corporate citizen-ként”, felelős vállalati magatartást képvisel, addig ugyanezt nem kívánja Magyarországon gyakorolni? 

Ha szabad javasolnom ezt a számonkérést talán terjessze ki a Simicska, vagy Mészáros, vagy Széles által birtokolt vállalatbirodalmakra is.

Mindez egy olyan közép-európai országban történik, amely máig nem heverte ki azt a gazdasági hátrányt, amit idegen megszállók által évtizedekre rákényszerített diktatúra okozott. 

A: geopolitikai és földrajzi tévedésben vannak. Közép-európához semmi közünk, ugyanis Kelet-közép Európában élünk. B: az a gazdasági hátrány tartotta életben az országot, mert a KGST és a minden szar magyar terméket benyelő Szovjetunió nélkül valóban valahol Albánia szintjén éltünk volna. Meg azután: biztosan egyeztettek erről a mondatról  a Nagy Vezetővel is? Mert mostanság rendesen betérdelt az idegen megszállók elé…

Elfogadhatatlan egy gazdasági felzárkózásáért emberfeletti erőfeszítéseket tevő ország kormánya számára, hogy miután szabaddá tette médiapiacát a külföldi befektetők előtt, egy társaság holmi könnyen kifosztható gyarmatként tekintsen rá. 

Nahát, hogy micsoda vastag orcabőr kell ezt levezetni! Szabad médiapiac? Hát persze! Melyik kormány közeli cég is uralja ezt a szabad médiapiacot?

Az RTL Csoportnak nincs erkölcsi alapja politikai szempontokra hivatkozva, valójában önző profitérdeket szolgálva a magyar kormányt támadnia és  Magyarországnak  ártania. A kormány kitart amellett, hogy minden gazdasági szereplőnek ki kell vennie a részét a kölcsönös közteherviselésből. Az ország működtetéséhez minden gazdasági szereplő kölcsönös tehervállalására  szükség van. A reklámtörvényre pontosan azért van szükség, hogy senki ne tudja elkerülni az adófizetést Magyarországon. A törvénynek  köszönhetően  bezárul  minden  kiskapu  az adóelkerülők előtt, megakadályozva, hogy nyereséges médiacégek fiktív veszteségekre hivatkozva kibújjanak az adózás alól.”

Csak vallási és/vagy pártállamokban érvel a kormány erkölcsi alapon. Jogállamban megmarad a jognál. Nem jószántából, persze, hanem azért, mert ha másként tenne, akkor a kormány hatalmát korlátozó és ellensúlyozó igazságszolgáltatás megálljt parancsolna. Ez utóbbi ugyanis csak jog alapján vizsgál kérdéseket. Mármint egy jogállamban.

Ráadásul ennyire álságos és képmutató dumát azért még Varga Misitől se várt el az ember. Ő valamikor értelmes ember volt, de mára már ő is csak a Don engedelmes pincsije. Elnézést kérek az értetlenkedését, de mikor lesz már végre egy tökös ellenzéki politikus, vagy riporter, aki nyílt levélben visszakérdez az NGM-nek, hogy tessék mondani, Varga Misi bácsi, az ÁFA-csalókkal mikor tetszenek hasonló vehemenciával foglalkozni? Teccik tudni, búza áfa, cukor áfa és hasonlóak. Elvileg ott 1000 milliárdokat bukik az állam, az nem hiányzik? Ja, hogy azt a haverok csinálják? Meg Mészáros úr felveszi a támogatást az állattartásra, csak még senkinek nem sikerült megtalálni a telepeket?

Na, ennyit a magyar kormány erkölcsi alapjáról.

3 hozzászólás

  • L.Simon rabszolgákkal dolgoztat a birtokain (közmunkásokkal és baracskai elítéltekkel!) és nyilván az EU területalapú támogatását is felveszi….L.Simon nemcsak hazudik, L.Simon egy szélhámos gazember.Mint minden Orbán talpnyaló.

  • Az RTL.TV-vel nem az a baja a hatalomnak,hogy nem járul hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez.A baj inkább az,hogy az RTL.az egyetlen TV.mely mindenről beszámol ami a közérdekelódésre tartozik.

  • a fent említett varga mihály miniszteriális magyarázata vajna adómentességéről: a gyermekélelmezés érdekében történt!
    „Reggel jelent meg a hír, hogy Andy Vajna, Palácsik Tímea – egy százmilliós rózsadombi villa újdonsült tulajdonosa – férje nem biztos, hogy meg tudja nyitni szeptemberben azt a két kaszinót, amelyre cége koncessziót nyert az állami pályázaton, mert elakadtak a tárgyalások.

    Ez azért baj, mert ha később nyitnak a kaszinók, akkor később hoznak profitot Palácsik Tímea férjének zsebébe, aki így csak később tud közterhet befizetni a költségvetésbe, amelyből az állam aztán olyan fontos társadalmi feladat teljesítéséhez járul hozzá, mint a gyermekétkeztetés finanszírozása. Mindez nem tréfa, a gondolati ív mögött Varga Mihály rejtezik: a Palácsik Tímea férjének kaszinói és az iskolai étkeztetés közötti szoros korrelációra a nemzetgazdasági miniszter mutatott rá a napokban egy ellenzéki képviselőnek adott válaszában.

    A belső ellenség ugyanis azt firtatta, hogy a Palácsik Tímea férjének cégéhez kerülő kaszinók miért nem fizetnek áfát, s miért írhatják le a koncessziós díjat a játékadóból, mintegy évi hétmilliárd forint kiesést okozva ezzel a költségvetésnek, miközben például a gyermekétkeztetésre harmadannyi pénz se jut. Varga miniszter erre felelte azt, amit felelt, s most már minden pedagógus tudja, hogy végül is minden milliárd, amit a kormány Palácsik Tímea férjének a zsebébe pumpál, az ország nagy, közös ügyét, az iskolai étkeztetést repíti soha nem látott magaslatok felé.

    Elnézve az ország vezető rétegét, pár év, és már alsó tagozatban is kobei marhából készült szendvicset adnak a gyerekeknek tízóraira, a vita pedig arról folyik majd a szakmában, hogy a sok szarvasgombás felsál jót tesz-e a gyerek fejlődésének. Ám addigra már Palácsik Tímea férjének, a gyerekek nagy barátjának és jótevőjének a márványtáblája feszít az iskolaépületek falán. Idáig persze még el kell jutni.”