Orbán helyettes államtitkára a Demokratikus Charta kérdéseivel találkozott Ottawában

2014 szeptember 30 11:09 de.26 hozzászólás

Ottawába látogatott Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, ahol egy kerekasztal beszélgetésen vett részt a Carleton Egyetemen. A Kanadai Magyar Demokratikus Charta jelen volt és kérdésekkel fogadta az Orbán kormány képviselőjét, így a helyettes államtitkárnak legalább volt alkalma találkozni a kanadai magyarság egy részének aggodalmaival és gondolataival.

A 2014 szeptember 29-én megrendezett kerekasztal beszélgetést a Carleton Egyetem Európai Tanulmányok Központja (CES) szervezte és Takács Szabolcson kívül, azon részt vett Václáv Bálek (Csehország külügyminisztériumának igazgatója), Marcin Bosacki (lengyel nagykövet), Lubomir Rehák (a szlovák külügy politikai igazgatója) és Carla Wursterová, a Visegrád Alap vezérigazgatója.

ottawa_visegrad_4

Visegrádi kerekasztal beszélgetés Ottawában. Fotó: C.A.

Az Orbán kormány mint Putyin trójai falója?

A rövid előadásokat követő beszélgetést az ukrán helyzet és a magyar liberális demokrácia aggasztó állapota dominálta. A kérdéseket Hernád István, az UQAM professzora és a Kanadai Magyar Demokratikus Charta szóvívője kezdte. Hernád professzor az ukrán konfliktusról kérdezte az előadókat, de közülük elsősorban Takács Szabolcsot. Dr. Hernád jelezte, hogy Magyarország az Európai Unió és a Visegrádi országok közül a leginkább orosz-párti kormányával rendelkezik és ez abban is mutatkozik, hogy Magyarország úgy döntött, hogy nem szállít Ukrajnának többé gázt. Az ukrán félnél nagy meglepetést okozott ez a döntés. Dr. Hernád jelezte, hogy Magyarországnak kötelességei vannak az EU és NATO felé, ugyanakkor Magyarország valóban földrajzilag nagyon közel van Oroszországhoz és bizonyos fokig még mindig függ az orosz féltől.  De dr. Hernád aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy az Orbán kormány szerint Európa hibázik, amikor szakciókat vezet be Vlagyimir Putyin ellen. Az Orbán kormány nyiltan csodálja az orosz politikai modelt, az euróázsiai országok gazdaságaihoz kívánja kötni Magyarország sorsát és nemrég írta alá a nagy vitákat kavaró paksi fejlesztést, illetve hitelt az oroszokkal. Mit jelent az Európai Uniónak és az északatlanti közösségnek, hogy egyik tagja ennyire más, a többi tagországgal ellentétes stratégiát követ és egy illiberális államot igyekszik felépíteni?–tette fel a kérdést dr. Hernád. „Magyarország vajon egy jó példa, vagy rossz példa Ukrajnának, a demokrácia tekintetében?”–tette hozzá Hernád professzor.

Göllner András és a háttérben Oláh Lajos, az ottawai magyar nagykövetség ügyvívője. Fotó: C.A.

Göllner András és a háttérben Oláh Lajos, az ottawai magyar nagykövetség ügyvívője. Fotó: C.A.

Göllner András, a Concordia Egyetem professzora, illetve a Kanadai Magyar Demokratikus Charta nemzetközi szóvívője következett kérdéseivel. Dr. Göllner rámutatott arra, hogy a nagyrabecsült Foreign Affairs folyóiratban már azt feszegetik, hogy Orbán Viktor lehet Putyin trójai falója. Továbba dr. Göllner jelezte, hogy a visegrádi országok egykori ikonikus vezetői közül Václav Havel is aggodalmait fejezti ki az Orbán rezsim antidemokratikus intézkedéseiről. Két amerikai elnök – Barack Obama és Bill Clinton – kemény szavakkal bírálta Orbán és a Fidesz azon törekvését, hogy illiberális államot építsen Európa szívében. A magyar kormány előszeretettel szokta állítani, hogy minden bírálat csupán egy ideológiailag vezérelt liberális támadas. De ha ez így van, akkor a többi visegrádi országot miért nem éri hasonló támadás, annak ellenére, hogy – például – Lengyelországnak konzervatív kormánya van?–kérdezte Göllner professzor. Hogyan lehetséges az, hogy az Orbán kormányt rengeteg bírálat éri a konzervatív Európai Néppárt (EPP) részéről, melynek a Fidesz is tagja?–tette hozzá a Charta nemzetiközi szóvívője.

Végül pedig jómagam zártam a kérdéssorozatot. Miként gyengíti Magyarország tárgyaló pozícióját a nemzetközi szervezetekben és a világporondon az, hogy az Orbán kormány nemzetközi megítélése ennyire rossz és, hogy a világmédia szinte folyamatosan a magyar autoriter fordulattól hangos?

Orbán Viktor roppant népszerű Magyarországon és az övé Európa legstabilabb kormánya — válaszolt a magyar helyettes államtitkár

Takács Szabolcs az Orbán kormány stabilitását méltatta Ottawában. Fotó: C.A.

Takács Szabolcs az Orbán kormány stabilitását méltatta Ottawában. Fotó: C.A.

Takács Szabolcs a magyar demokrácia hanyatlását és a növekvő magyarországi putyinizmust érintő kérdésekre válaszolva hangsúlyozta: az Orbán kabinet az Európai Unió legstabilabb kormánya és mai napig kétharmados támogatottsággal rendelkezik. „Kormányunk óriási népszerűségnek örvend”–tette hozzá a helyettes államtitkár és jelezte, hogy senki se kérdőjelezte meg a 2014-es országgyűlési választás tisztaságát.

A Fidesz alaptörvényéről Takács jelezte, hogy nagy szükség volt leváltani az előző magyar alkotmányt, amely nem volt az más mint „a kommunizmus öröksége.” Az új alaptörvény és a médiában olvasható bírálatok ellenére, Takács szerint Magyarországon „virul a civil társadalom.”

Magyarország Európa leginkább átvilágított országa–jelezte Takács, utalva a velencei bizottság vizsgálataira. Ez szerinte azt is jelenti, hogy a magyar demokrácia és az Orbán kormány átment számos fontos nemzetközi teszten. Takács azt javasolta azoknak akik bírálják Magyarországot, hogy „látogassanak el hozzánk” és majd nyomban megváltozik a véleményük.

Takács nehezményezte, hogy csak Orbánt vádolják azzal, hogy közeli kapcsolatokat ápol Oroszországgal, pedig az egész térségnek fontos e kapcsolat fenntartása. „Sokat veszíthetünk ha elveszítjük Oroszországot”–mondta Takács. A helyettes államtitkár szerint létre kell hozni egy erős keleti szomszéd stratégiát (eastern neighbourhood policy). „Magyarország együtt kíván működni Oroszországgal”–tette hozzá. Miközben valamennyi előadó szinte csak azt tudta mondani, hogy gazdasági szakciókkal kell reagálni az Ukrajnában tapasztalt orosz agresszióra, az Orbán kormány képviselője volt az egyetlen, aki megkérdőjelezte a szakciók politikáját. (Amúgy a közönség részéről több olyan kérdés is elhangzott, hogy a szakciókon kívül miért nem lehet határozottabban fellépni Ukrajna érdekében. Ezekre egyik előadó sem adott kielégítő választ.)

Takács szerint a magyar kormányt „dicsérni és nem bírálni kéne,” hiszen a nyár folyamán Magyarország több gázt szállított Ukrajának mint bármelyik másik ország a térségben.  

Végül Takács jelezte, hogy szerencsés az az ország, amely Magyarország szomszédja, hiszen az Orbán kormány nem fogja kezdeményezni az ország határainak revízióját. Senki sem tett fel olyan kérdést, mely a trianoni határok ügyét feszegette volna, de ennek ellenére fontos volt a helyettes államtitkárnak jelezni, hogy az irredentizmus nincsen napirenden.

Takács Szabolcs Kanadának külön köszönetet mondott azért, mert 1956 után olyan sok magyar menekültnek, illetve későbbi bevándorlónak otthont adott. „Kanada nagyon barátságos volt népünk felé”–mondta a helyettes államtitkár.

A Kanadai Magyar Demokratikus Charta részéről: Göllner András, Hernád István és Christopher Adam. A kerekasztal beszélgetés után a Charta tagjai egy ottawai étteremben folytatták a beszélgetést. Fotó: C.A.

A Kanadai Magyar Demokratikus Charta részéről: Göllner András, Hernád István és Christopher Adam. A kerekasztal beszélgetés után a Charta tagjai egy ottawai étteremben folytatták a beszélgetést. Fotó: C.A.

 

26 hozzászólás

  • Jók vagytok! HAJRÁ Kanadai Magyar Demokratikus Charta!

  • te jó ég! az a faszi nem véletlenül került abba a pozícióba, amiben van! el is hiszi, amit mond!
    „orbán viktor roppant népszerű magyarországon…kormányunk óriási népszerűségnek örvend…magyarországon virul a civil társadalom…” jó lenne megtudni a dealere telefonszámát, mert kurva jó lehet az a cucc, amit szed!

  • na, az külön csúcs volt, ahogy a 2/3-ról beszélt, mint európa legstabilabb kormányzatának fedezete!
    ugyanúgy behazudta, hogy ez támogatottság, és nem mandátummanipulálás!
    elmennek mindenhová, és hazudnak, hazudnak, hazudnak, tudván, hogy ottawában is akadnak sokan, akik – nem igazán ismervén a hazai iszonyokat – beszopják!
    takácsnak egyben igaza van: látogassanak el hozzánk! tuti, hogy megváltozik a véleményük, de annak nem fognak örülni!

  • A Magyar Demokratikus Chartát 3-4 ember létesitette, ami szerintem nem képviseli a kanadai magyarság véleményét.
    Nagyon szomorú, hogy a magyarországi külügyi attasé ezzel találkozott csak.

  • Volt időszak, amikor a világban szétszóródott magyarok sokat tettek értünk. Azt gondolom, kedves idegen országban élő magyar -talán nem negédes, ha így mondom- testvéreink, hogy ma újra sokat tehettek értünk. Köszönöm.

    Üzenem a magyar helyettes államtitkárnak, hogy Kádár János roppant népszerű volt Magyarországon és az övé volt Európa legstabilabb kormánya.

    Természetesen Hitler kicsit népszerűbb volt Kádárnál, és az akkori Németországban a nemzeti egység is erősebb volt. Remélem nem erre tartunk.

  • Szukits Rezső
    2014 szeptember 30
    1:12 du.
    Nem tudni MIÉRT volt „roppant népszerű” Kádár elvtárs? a beíró szerint, és azért volt „stabil” a kormánya mert az orosz diktaturában NEM volt más .
    Arra meg kár számitania, hogy a külföldi magyarság majd segít valakinek. Örül, hogy él.

  • Köszönjük Chris, hogy végre a mi szavainkat is hallattátok! Bizony tudjuk, hogy mekkora a frusztráció ennek a szorványos voltától itt is és otthon is.
    Ennyi volt az egész? Érdekelne a többi is. Hogy milyen lehetett a hangulat, azt el tudom képzelni. Torontóig lehetett hallani, ahogy a bicskák nyíltak a zsebekben mindkét oldalon. Takács komisszár úr megbánta, hogy nem hozta magával a kalasnyikovját. Mindenesetre mindig kérdezem, hogy ezek hogy tudnak aludni ebben a hazúgság és mocsok tengerben, amit okoznak. Most elképzelem, hogy nem volt olyan édes az álma a küldöttségnek.
    Már régóta nem tudom megválaszolni, hogy ezek tényleg elhiszik a saját hazúgságaikat, vagy van annyi pénzük és hatalmuk, ami kompenzálni tudja morális veszteségeiket. Sose felejtem el Orbán 2008 körüli beszédét: „Szeretnék egy olyan országot, ahol kimondhatjuk, hogy „Nincs annyi pénz!” amiért eladjuk becsületünket… Nem mondom tovább…

  • Igen Rezső, így van. Senki se kérdőjelezte meg a választások tisztaságát, eredményét.. Ja… Senki se kérdezte meg, hogy mennyiért vásárolták meg közpénzből ezt a többséget, az állampolgársági mutyi, megfélemlítés és megvesztegetések ezrei… Ráadásul mindig a többségre hivatkoznak. Miért, az mi? Az már akkor automatikusan demokratikus? Nem kell sorolni a kivételeket, ugye?

  • miklos banfi: van annyi pénz…amúgy jól átverték a vevőt, mert becsületük, az sohase volt!
    ami pedig az előző felvetésedet illeti, áll a régi mondás: van annyi pénz, amitől a helyettes államtitkár elvtárs haja is korpásodhat. elég dús neki…

  • Göllner András

    Figyelő: „A Kanadai Magyar Demokratikus Chartát 3-4 ember létesítette”

    A Kereszténységet csak egy ember létesítette. Jók az esélyeink !!! Teccik tudni, Klári Néni ??? 🙂 És jó úton haladunk. Az Ottawai Katolikus templom irodájábol keltünk útra, egy nagyon jó kis buddhista étteremben vegetáriánus ételt fogyasztottunk, egy ír sörözőben koccintottunk, elhangzott egy két jó jiddish vicc is hármunk közt. Szorgalmas srácok vagyunk – védjük a kanadai hazát. És ez jó, nem ? ‘S mi több, most jó pár ezren képben is vannak minderről határon innen és határon túl. Hajrá Magyarok 🙂 Legközelebb tessék velünk tartani. A Chris csinál magárol is pikcsört. Akár otthonkában is, ha teccik 🙂

  • Szerencsére létezik a CHDCharta aki képviseli azokat a kanadai magyarokat, akik nem Orbán rajongok!

  • Persze, ha még hozzáadjuk a Kanadai Magyar Demokratikus Charta tagjaihoz mindazokat, akik szintén Canadaban élnek, nem magyarok és nem Orbán imádók, akkor garantáltan a többséget képviselik azokkal szemben, akik imádják és rajonganak a Stadionos viktorért, legyenek azok bármilyen nemzetiségűek. Gondolhatnánk talán az Azeri, Belorusz, vagy Üzbég emberekre akik Fidesz rajongók lettek a baltás gyilkos olcsó pénzen való kiadatása miatt, csupa szolidaritásból.

  • De hát ez az ember hazudik!!! Hol népszerű a Fidesz kormánya? Bárki ellátogathat Magyarországra és az utca emberét kérdezzék!!!! 10 emberből 9 panaszkodni fog, jobban mint bármely más korábbi kormányra!! A maradék egy emberből „fél”-nek nincs véleménye, „negyed” ember nem válaszol, „ötöd” ember az bólogat és a maradék köröm alatti piszok az aki kőgazdag fideszes rokon-barát- maffiatag.

  • Horváth Béláné

    Akár Kovács Zoltán is mehetett volna, vagy résztvehetett volna ezen a találkozón. Hasonlóakat mondott a külügyeseknek a minap összehívott találkozójukon:(

  • Jövőképnek ennyi:

  • HunCanada!
    „De hat ez az ember hazudik!!!” DE most melyik. Csak nem magadra gondoltal, mert egesz jol muveled. Amit ide irtal, abbol egy szo sem igaz.

  • Kerekes Sandor

    Csatlakozva CanadaHunhoz, en is megkerdeznem, hogy az a rengeteg vizsgalat amelyet az Orban kormany ellen vegzett az EU valoban mind dicserettel vegzodott?
    Ennek a hazug allamtitkarnak jo lett volna ott a helyszinen a fejere olvasni hogy hazudik. Szerencseje, hogy nem voltam jelen. Pechje a Chartanak, hogy beertek kerdesekkel.
    Persze, ezek a megrendezett, „akademiai” jellegu esemenyek nem alkalmasak igazan a konfrontaciora. Habar en ramenosebb voltam egyes esetekben a Munk Centre-ben.
    Minden esetre jo munka volt es koszonet erte.

  • JIMBO! Természetesen a helyettes államtitkárra gondoltam. Milyen mérőműszerrel mérte le azt, hogy Európa legstabilabb kormánya a magyar kormány? Hogy lehet ilyen megfoghatatlan dolgokat hazudni és szemtelenül beleröhögve a magyar emberek arcába?

    Szóval milyen kritériumok alapján állapítható az meg, hogy Európa legstabilabb kormánya a magyar? Jimbo, ön szerint?

  • Sándor, elvben teljesen egyetértünk, de miért gondolod, hogy a hangos konfrontáció jobb eredményre vezet? Szerintem ez lehet, hogy nagyobb visszhangot kap, jobban eléri a kormánypárti csürhe ingerküszöbét, de erre lenne szükség? Nem hiszem. Jobb, hogy ők 3-an nagyon is civilizáltan hallatták hangukat – azon a fórumon nem volt helye másnak.
    Más: Legstabilabb?? Mi?? Tudnék rá ezer jobb példát mondani.. Jimbo, Jimbo:( Hol élsz??

  • Szalók Zoltánné

    Vajon erről a beszélgetésről, és az ott elhangzottakról miért nem ad tájékoztatást az MTV 1vagy Duna TV?

  • Banfi Miklos!
    EN… Mo.-n. Nem sajnalom, megkevesbbe szegyenlem.
    Es Te hol elsz???
    Mas: a NAGY fekete VEZERNEK kissebb tamogatottsaga van, es igy is boldogul. Gondolom, mert OTT demokracia van…??? Na ne…

  • JIMBO
    2014 október 2
    9:46 de.

    Igazad van,Jimbo!
    De a nagy fekete vezér helyett nincs más egyelőre aki ott vezérkedjen. Aki utána jön, Mrs. Cinton, ha lehet, még rosszabb lesz.

  • Göllner András
    2014 szeptember 30
    5:43 du.
    Göllner úr, már tudhatná, hogy én a másik oldalon vagyok. Soha nem fogok csatlakozni magukhoz.
    Persze, itt megjelent tegnap egy cikk arról, hogy miért a kanadai magyarok akarnak beleszólni az otthoni politikai életbe?!
    Milyen igaza van a cikknek, ha arra gondolok, hogy maguk 3-4-en, ezt teszik most már évek óta!

  • Kell ez nektek? Egy pár perce kijött MTI-közleményből idézek:

    Budapest, 2014. október 11., szombat (MTI) – Magyar-kanadai külügyminiszteri találkozó lesz két hét múlva Ottawában – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke szombaton az MTI-vel, hangsúlyozva, hogy ilyen megbeszélés legutóbb 13 éve volt.

    Fülöp Judit tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter washingtoni látogatása után keresi fel a kanadai fővárost, ahol találkozik John Baird kanadai külügyminiszterrel.
    Hozzátette: a magyar külügyminiszter az út során részt vesz Torontóban az október 23-i megemlékezésen és beszédet mond a helyi magyarság előtt.
    Magyar külügyminiszter legutóbb 2001-ben találkozott kanadai partnerével Ottawában, akkor Martonyi János látogatott az országba.

  • rona gyuri: a pubi nem tudja, hogy mire vállalkozott, hacsak kivezényelt narancshitűekre nem számít 🙂
    más: megbeszélés? a pubival? tessék már mondani, mit is kell az alatt érteni? a kisgyerek jó, ha a kötőszavakat érti egy profi külügyérrel való eszmecsere során 🙂

  • Ille István

    2014 október 11
    8:06 de.

    Nem mindegy, hogy mit ért meg? Úgyis csak ő fog beszámolni az eseményről! =))