Nem a kanadai magyarok dolga eldönteni Magyarország politikai sorsát!

2014 október 3 3:58 du.109 hozzászólás

Könnyű egy gazdaságilag stabil országból (pl. Kanadából), meleg szobából, a ropogós malacsült után kaliforniai vörösbort kortyolgatva kritikákkal illetni, vagy helyeselni Magyarország helyzetét.

Ha alaphelyzetnek vesszük, hogy a kanadai magyarok többsége a Forradalom utáni időkben érkezett az országba, tele sebekkel, lelki sérülésekkel, honvággyal és indulattal, talán érthetőbbé válik az elkötelezettségük a jobboldal, a konzervatizmus mellett, illetve minden ellen, ami az előző rendszerhez kapcsolható.

Hadd jegyezzem meg azonban azt is, hogy – legtöbben- harmincvalahány évi távollét után látogattak először Magyarországra, tele elvárásokkal, megelőlegezett bizalmatlansággal, Vörösváry úr újságjából, a Kanadai/Amerikai Magyarságból szerzett információkkal. Évtizedeken keresztül égett bennük egyfajta ifjonti lángolás, legtöbbjuk a huszas éveiben járt ideérkezésekor. Más volt a világ akkor, más most.

Fotó: zgmorris13.

Fotó: zgmorris13.

Érdekes módon, az itt élők szinte semmit, vagy csak nagyon keveset foglalkoznak a kanadai politikával, az itteni hibákkal, hiányosságokkal, pedig itt sokkal több információhoz, adathoz, rádió és tévéműsorhoz lehet hozzáférni, hogy teljes képet kapjunk a helyzetről.

A magyarországi hírekkel az a baj, hogy szélsőségesek..Szélsőségesen, elfogultan ír a Magyar Nemzet is, meg a 168 óra is, a Népszabadság is, meg a Magyar Hírlap is…Az internet oldalak ugyan segítenek egy cseppet, de- ahogy én látom,- legtöbben csak az általuk kedvelt, a nekik tetsző lapokat olvassák, minden más az ellenfél ármánya.. Merthogyám, mindenki ellenfél, aki nem ért egyet..Legyen az jobbos, vagy balos, konzervatív, vagy liberális, a máskéntgondolkodás eredménye, hogy nácizássá, komcsizássá fajul a vita.

Furcsa egy nép vagyunk mi..Nem az a baj velünk, hogy véleményünk van, hanem az, hogy foggal-körömmel ragaszkodunk hozzá akkor is, ha már kiderült, tévedtünk…

Tipikus..

Nem nekünk, Kanadában élő magyaroknak kéne eldöntenünk azt, hogy mi történjen Magyarországon, hanem hagyni, hogy az ott élők, a választópolgárok döntsék el, mit is akarnak. Az eddigi kormányváltások azt mutatják,- legalább is nekem,- hogy a választó mindíg arra adja a voksát, aki a legtöbbet ígéri. A gyerekkorban lévő magyarországi demokrácia érzékeny, sérülékeny, befolyásolható, ahogy a gyermek is az. Gáspár bácsinak, vagy Juli néninek beszélhetnek közgazdaságról, infrastruktúráról, GDP-ről, monetáris tanácsról, IMF-ről, semmit nem fog érteni belőle. Ők azt tudják, érzik naponta a bőrükön, hogy kevesebbre tellik, többe kerül minden, egyre kevesebb a munkahely, egyre nagyobb a távolság a szegények és a gazdagok között… A fiatalabbak már ismerik a jogaikat, – viszont alig ismernek (el) valamit is a kötelezettségeikből. Az adó-erkölcsök csapnivalóak, a haver-rokon-barát mutyik a virágkorukat élik, a politikai pártok egymást licitálják túl hazugságban, korrupcióban és arcátlanságban.

Nekem nem az „izmusokkal”, hanem az „istákkal” van gondom…

A régebbi „izmusok” értelme elcsépelődött, értelmük megváltozott, ma már szitokszó a liberális, holott Kossuth is, Széchenyi is liberális volt a maga idejében.

Lehet karizmatikusnak tartani Orbán urat, vagy Gyurcsány urat, még csak azt sem állítom, hogy nincs némi igazság a dologban, viszont választani nem szimpátia, vagy antipátia alapján kéne. A szélsőséges médiatermékek a legjobb példák..A Világ történelmében mindíg voltak gazdasági mélyrepülések, és minden ilyen alkalommal találtatott egy bűnös közeg. Hol a zsidók, hol a cigányok, hol a kommunisták, hol a kapitalisták, hol a nácik, hol a másik focicsapat drukkerei.. Tudjuk, csak nem tanulunk belőle.

Bencsics Klárit megértem, Cseke Lászlót szintén, ahogy Dancs Rózsit is, aki harminc évvel később érkezett Kanadába, mint Klára.

Rózsa egy közösséget tart össze, próbál belőle a legtöbbet kihozni. Elsősorban a kúlturát menti, adja tovább, ahogy Klára is tette évtizedeken keresztül Montreálban. Ahhoz, hogy minél többen megismerjék a tevékenységét a Hagyományőrzőknek, olyan dolgokkal (is) kell foglalkoznia, amik a legtöbb magyart foglalkoztatják itt, Kanadában.

A jelenlegi állapot (az otthoni) azon dolgok közé tartozik, ami minden itt élő magyart foglalkoztat.

Hogy a kanadai magyarok közül mindössze 122-en írták alá Dancs Rózsa tavalyi kormánypárti petícióját, az azért ad egy kevés információt is arról, hogy a kb. háromszázezres magyarságnak mi az általános véleménye az otthoni dolgokról.

Kár egymást „anyázni”, azzal nem jutunk semmire. Aki úgy érzi, ami odahaza történik az jó, költözzön haza. Aki meg nem, az marad. Csak mondom, én maradok.

Kövecses Tamás (British Columbia)

109 hozzászólás

  • Kerekes Sandor

    Kedves Tamas!

    Jo kis cikk, eszszeru erveles, igazan tiszteletremelto eszmek.
    Azonban megis csak arulkodo, ha a magyar kormany a tengerentulra megy „nemzetet egyesiteni,” de azutan nem torodik a tengerentuliak velemenyevel. Igaz, hogy a hazaiak velemenyevel sem torodik.
    Attol, hogy a magyar pillanatnyilag, negyven-otven eve, Kanadaban el, ha van velemenye, akkor hadd adjon kifejezest annak.
    Kotelessegunk feltetelezni, hogy barmilyen legyen is az a velemeny, oszinte, az orszagiranti aggodalombol, vagy eppen lelkesedesbol fakad. Ez vajon beleszolas?
    A beleszolas egyetlen legitim es hathatos formaja a szavazas, amikor annak eljon az ideje.
    A tobbi csak kommentar.

  • Dr.Vuics Tibor

    A cikkíró a „szélsőséges” magyar médiát ostorozza,de azt nem veszi észre,hogy az idézett Magyar Nemzet és Magyar Hírlap még tévedésből sem ír igazat,az orbanista hazugság eluralta az egész hazai médiát! Ezzel szemben a haldokló Népszabadság és Népszava a TÉNYEKET írja meg,mégha véleményükben vannak is esetenként túlzó megállapítások!

  • Őszintén, csak köszönni lehet a józan hangot.
    .
    Már csak azért is, mert akik (családjuk, őseik) kibírták a Habsburgokat Haynauval, Horthyt Prónaival, Szálasit de nem bírták ki Rákosit, figyelmük és szeretetük megköszönése mellett, ne nézzék le, ne oktassák ki azokat akik a fentieken túl, elviselték Kádárt, Antallt, Hornt, Gyurcsányt, na meg a felcsúti hazaárulót, mert halálosan komolyan vették hogy „itt élned, halnod kell”!
    .
    Megértem hogy nem lehet felejteni a kisajátításokat, a kitelepítéseket, de Isonzót, Doberdót, a Don-kanyart, Auschwitczet, Birkenaut sem!
    .
    Minden tanács, segítség jól jön, de azért a fenti kis „különbséget” sohase feledjük.

  • Végre egy értelmes mondanivalókkal leírt cikk.Aki ezzel vitába próbál szállni,már eleve saját „helyét”foglalja le.

  • Íme egy példa arról, hogy aki – szerencsés? esetben – munkahellyel rendelkezik, dolgozik becsülettel, alázattal, az nem jelenti azt, hogy emberhez méltó életet élhet itt Magyarországon. http://rtl.hu/rtlklub/hazonkivul/munkahelyuk-van-megsem-tudjak-hol-fognak-lakni-egy-het-mulva

    A regnáló kormány „apraja-nagyja” és azok kiszolgálói már a látszatra sem adnak, egyenesen a pofánkba tolják fényűző életüket, amit – szokatlanul – már egy kormányközeli lap sem hagyott kritika nélkül: “Kialakult egy sikeres, magabiztos, fölényes társadalmi csoport, amely szabályokon kívülállónak érzi magát: százmilliós ingatlanokat vásárol, külföldi rendszámú autókkal jár, több tízmilliós születésnapi partit rendez, és ennek még reklámot is csap a sajtóban. Holott forrásai legalábbis bizonytalanok. Ő korunk hőse, a sikeres celeb, a vállalkozó, vagy a politikus. Sokak számára társadalmi mintául is szolgál. Pedig közülük jó néhány nem szabadna, hogy szabadlábon legyen.”

  • Ertelmes, rendben van. De azert a plebanos ur velemenye is erdekelt volna.

  • marika sesztak

    Visszatertunk a ‘regi’ temahoz. Aki meg akarja valtoztatni a magyarorszagi politikat, kerjuk szepen, koltozzon vissza. Ahogy Tamas leirta azt amit tobb ezren gondolunk, szerintem nem nagyon lehetett volna jobban papirra vetni. Bravo Tamas!

  • marika sesztak

    Bravo Tamas! Ismetelten egyetertek.

  • Köszi a cikket Tamás!
    Ha eggyel arrébb megy, láthatja abból a cikkből, hogy igenis vannak kanadai magyarok akik beleszólnak az otthoni politikába, sőt, ellene dolgoznak most már évek óta.

  • Göllner András

    Nem ismerem Kövecses Tamást, de szeretném megköszönni, hogy a KMH oldalain ilyen tisztán és mérsékelt hangnemben fejtette ki a véleményét. Van amiben nagyon is egyet értek vele és van amiben nem. (Ha mindenki mindenben mindenkivel egyetértene akkor nem lenne szükség a politikára – a politika azért van, mert az emberek többféleképen értelmezik, többféleképen látják a közösségi érdeket. A demokratikus politika pedig azért van, hogy tiszteletben tartsuk a többféle érdekek szólásszabadságát, hogy tanuljunk ezekből a nézetekből, és mérlegelni tudjuk az eltérő nézetek által javasolt megoldások igazságosságát.) Amiben teljesen egyetértek Kövecses Úrral az, hogy nem a kanadaiak dolga eldönteni Magyarország sorsát. Jómagam ezért is nem élek az Orbán rezsím által felkínált lehetőséggel, hogy szavazatommal beleszóljak abba, hogy ki gyakorolja a politikai hatalmat odahaza. Valóban nem a kanadai állampolgárok dolga eldönteni, hogy ki kapjon mit, hogyan és mikor Magyarországon. De ahhoz minden kanadai magyarnak joga van, és ezt a jogot tiszteletben kell tartanunk, hogy itt Kanadába, egymás közt, szabadon elmondjuk egymásnak mit gondolunk a különböző magyarországi politikai pártokról, a pártok magatartásáról. A kanadai olaszok, németek, angolok, írek, franciák, hadd ne soroljam, beszélgetnek egymással az ilyen kérdésekben is. Mi magyarok erre képtelenek vagyunk. Aki nem Orbán Viktor nyelvén beszél az nem magyar, az nem szereti a hazáját, az keresztényellenes, azt kiközösítjük, az kommunista, az Gyurcsánypárti, az nem kap meghívást a követségre, az hazaáruló. És ez a tragédia. Ezt a beteg, „egyívású” álláspontot próbálja rákényszeríteni mindenkire az Orbán kormány odahaza és idekinn Kanadában is. Miért járkálnak ide tucatszámban, szinte hetente, és főleg az egyházi felekezetek vezetőihez Orbán legmagasabb tisztviselői ? Mert egyívású kanadai diaszpórát akarnak, ahol csak egy a magyar igazság, melynek az a neve, hogy Fidesz. Gyomorforgató a jelenleg egymással vetélkedő két nagyobb kormánypárti tömörülés, a Feszty/Dancs féle KMOSZ, és a Kövér László unokatestvére, Somorjai Dóra által nyomuló társaság harca a magyar kormánypénzek megszerzéséért. Az Orbán kormány versenyezteti a kanadai diaszpórát, hogy ki legyen az általa kedvelt verő-ember, aki majd nagy erővel helyére teszi, sárba döngeti az okvetetlenkedőket, eltakarítja, megféélemlíti, elhitelteleníti még Orbán Viktor kanadai látogatása előtt, Orbán kanadai ellenfeleit. A Kanadai Magyar Demokratikus Charta senkitől sem fogad el egy fillér támogatást sem. A pénz ki van iktatva környékünkről. Egyetlen politikai hatalomtól, párttól se kértünk, vagy kérünk támogatást. Nincs bankszámlánk és sosem lesz, hogy nehogy valaha is bárki oda egy fillért is becsorgathasson. A szabad, félelemmentes véleménnyílvánítás, a szabad társadalmi párbeszéd fenntartásáért harcolunk, ingyen, önkéntesen, pénznélkül itt kanadában. És nem azért, hogy leváltsuk a magyar kormányt, hisz az valóban nem a mi dolgunk, hanem azért, hogy megvédjük Kanadát attól a politika gyakorlattól, amely odahaza, hamis, hazug jelszavak szajkózásával nem a szeretetet, nem az összefogást, hanem a nemzeti átverést, népünk nemzetközi hírnevének lejáratását szolgálja. Éljen a szabadság, itt és odahaza ! És mindenki végezze a dolgát e cél érdekében saját háza táján.

  • Dancs Lajosné

    Szeretettel várjuk a kanadai magyarokat, de ha mégis meggondolják magukat és visszamennének Kanadába, ne felejtsék el magukkal vinni Orbán Viktort.

  • Göllner András
    2014 október 4
    11:52 de.
    Göllner úr, itt egy kicsit elkerülte az igazságot. Éppen őn és barátai készitették el a Chartat és küldték szét amerikai és kanadai politikusoknak.
    Nem azért mert olyan nagy Orbán invázió lenne pl. Kanadában, hanem hogy megdöntsék előbb a választást, majd Orbán kormányáról a külföldi véleményt.
    Ennek a tetnek tudja mi a megfelelő jellemző meghatározó szava? Csak egy szó, amiben a haza szó is szerepel.

  • Végre beköszöntött az egykori „NEP” a KMH-nál is!? De jó lenne…

  • Zsuzsa Kiss
    2014 október 4
    2:07 du.
    Nem tudni mire céloz ezzel. DE biztos ön tudja.
    A KMH erősen baloldali beállitottságú blog, ahol főleg kormány ellenzéki írások szerepeltek(nek).
    Hogy mit ért a „Nép” szó alatt, jó lenne ha kifejtené.

  • Figyelő, úgy látszik te még túl fiatal vagy. Én még tanultam Párttörténetet. Egyébként nem „Nép”-et írtam, hanem „NEP”-et, ami a Novaja Ekonomicseszkaja Politika rövidítése. Lényege: azt a borzalmas hadikommunizmust Lenin felváltatta valami jobbal, a NEP-el. Itt a NEP-en azt értettem (virágnyelven), hogy hátha a KMH-on is beköszönt egy ILLE-utáni jobb korszak… Legalábbis a cikk megjelenése erre utal.

  • Azért leszélsőségesezni a Népszabadságot vagy a 168 órát… hááát…

  • Zsuzsa Kiss
    2014 október 4
    3:35 du.Kedves Zsuzsa!
    Ja, hogy én fiatalabb vagyok mint te, én vagyok itt a legöregebb, csak én nem tanultam párttörténetet oroszul, mert nem volt idejük rá…!
    Utolsó mondatodra: csak reménykedni lehet. Valóban napok óta nem láttam őt.

  • Nagyon jo kommentek,remekul megfogalmazta Göllner András a velemenyet amivel 100% egyetertek.

    Amit irtal Kövecses Tamás

    Hogy a kanadai magyarok közül mindössze 122-en írták alá Dancs Rózsa tavalyi kormánypárti petícióját, az azért ad egy kevés információt is arról, hogy a kb. háromszázezres magyarságnak mi az általános véleménye az otthoni dolgokról.

    A letszam magaert beszel, ha mindenaron valaki fonok akar lenni, akkor a jol nukodo kozossegnek kellenne kivalasztani a megfelelo vezetot, es nem a vezetonek kell agitalni es embereket szervezni ami raadasul nem is megy neki. Amiert sok szervezet nem is lepet be Dancs Roza vezette csapatba…………
    1 Fuggetlennek mondta magat ami mar a kijentese pillnataban hazugsag volt.
    2 Senki nem kivancsi, hogy a fonoke legyen mert minden szervezetnek meg van a maga vezetoi.
    3 Itt mar regebben leirtuk hogy osztottak el a palyazati penzt hogy nyert , ami egyertelmu volt mindnekinek kinek a hatsojat kell ……..
    4 122 ember …..kit is kepvisel akkor? a tavoli rokonait ferjevel egyutt? -mert ha meg van ujsagja az is o altala olvasoi 500-as tabora se irta ala a peticiot?
    5 Nem kellene elgondolkozni azon,hogy van-e letogosultsaga az altala vezetett szervezetnek?
    6 A 122 fo nem az otthoni helyzetrol mondott velemenyt, hanem Dancs Rozsarol es szervezeterol.

    A tobbseg Canadaban nem kivan resztveni a Mo-i szavazasba, meg akkor se ha van magyar allampolgarsaga.
    Az otthon eloknek kell eldonteni, hogy akarnak elni, a valasztas lehetosegevel, menjen vagy maradjon ez az illiberalis katyvasz.

    Ahol elsz ott adozzal es szavazzal, aminek elvezoi is leszel.

  • Göllner András

    Kedves Figyelő. Azt hiszem most kerülném Önnel a vitát. Kövecses Úr egy fontos és érdekes írást közölt amelyel lehet egyetérteni és vitázni is. Józanság, és az eltérő álláspontok közti megértésre törekvés vezérli gondolatmenetét. Ez az amit üdvözöltem, és bátorítanám, hogy bátran forduljon a KMH olvasóihoz a jövőben is. Megfogjuk halgatni, és tiszteletben tartjuk véleményét még akkor is ha nem mindenben értünk együtt. A józan, értelmes vitának nagyon fontos szerepe van a társadalmi fejlődés, a valóság feltérképezésében, megértésében. Ami szerénységem burkolt lehazaárulózását illeti, azt most ha megengedi nem köszönném meg Önnek. A Kanadai Magyar Demokratikus Charta valóban harcban áll az Orbán kormánnyal, valóban lehúzza rólla a leplet, valóban megmutatja a meztelen király nyelvét, azt a testrészét amellyel igyekszik átverni, csalni, hülyíteni a hazai és a nemzetközi közvéleményt, amelyel álcázza kultikus, szektás, hazug természetét. Véleményeinket nem a légből kapjuk, hanem tényekkel alátámasztva, verifikáció lehetőségét kínálva tárjuk a nyilvánosság elé. Tiszta a lelkiismeretünk, tiszta a hazaszeretetünk, az igazságosság útján menetelünk, nem tud bennünket eltántorítani gyalázkodásaival. Ismétlem Önnek: A KMDC nem azzal foglalkozik, hogy megdöntse a kormányt hanem azzal, hogy gátat emeljen hazugságai elé itt Kanadában, a kanadaiak köréban. Ez a mi dolgunk.Tudom, hogy Önöknek nagyon fáj, hogy mi nem ugyan úgy látjuk a valóságot mint kedvenc politikusuk, tudom, hogy rettentően dühíti Önöket, hogy van egy pár olyan magyar ember is Kanadába aki nem Orbán rajongó, nem egypártrendszerben gondolkozik. Jobban éreznék magukat ha a dühöngés helyett észhez térnének, értelemmel és nem kizárólag érzelemmel érvelnének, és belátnák, hogy a többpártrendszerben való hit az nem egyenlő a hazaárulással.

  • Göllner András

    Kedves Melitta Abraham: Értelmes érvelés, tisztán látja Ön is mi folyik itt. Mint látjuk, jelenleg áll a bál – a magyarországi hatalom két bábot mozgat Kanadában, pontosabban, úgy tűnik, csapatot vált, mert másfajta nyalásra vágyik, megúnta a korábbit. Ez se a mi dolgunk. Mi nem állunk be ebbe a sorba, kerüljük az ilyenfajta tevékenységet, gusztustalannak tartjuk. Tudjuk, hogy Pordány Doktor, Vaski Úr, a Bede-Fazekas csapat, Bencsics Klára, Kövér László kanadai unokatestvére és a többiek, mennyire szeretnék ha minden egyes Kanadai magyar beállna a felcsúti futbalista mögé amikor majd idejön előadni, hogy lelkesen elvégezze az elvárt feladatot. Mi nem fogunk be állni. Mi ahhoz a 73%-hoz tartozunk amelyik nem szavazott Orbán pártjára, nem rajong az illiberális állam iránt, nem Kinát vagy Oroszországot, hanem Európát tartja mintaképének. Kikérjük magunknak a Fidesz által felajánlott szereposztást. Mi nem nyalni, hanem tiltakozni fogunk.

  • Köszönöm Göllner Andrásnak, a higgadt és intelligens választ, olyan, amire én nem voltam és vagyok képes, amikor olvasom a Stadionos viktor rajongóinak vádaskodó, valótlan és sértő írásait. Sajnos ez a ⅔ krémje, a közepére és az aljára pedig csak olyan jelzők illenek, ami semmiképpen nem tűr nyomdafestéket.

  • Nagy hive tiszteloje es respektaloja vagyok minden demokratikus gondolkodo es erzo ember fele.
    Valamenyiunk nehezen viseli el ,mikor sokszor szelsoseges nezeteket valo es alkalmazo kormany, vadolja a mediat a civil szervezeteket a szelsoseges jelzokkel.
    A legjobb vedekezes a tamadas, es ezt alkalmazza minden vonalon a Fidesz, nem csak belfoldon hanem kifele is.
    Kedves Figyelo
    A demokratikus orszagokban mukodnek a controllok, a civil kurazsi is letezik,sot a media minden kritikat batran gyakorolhat minden retorziok nelkul.
    Kar ,hogy nem tobben vagyunk akik szot emelnek, hogy nem mennek a dolgok jol Mo-on.

  • Zsuzsa Kiss,
    arany csibém nézz a tükörbe és észre kell venned,milyen törpe vagy ahhoz,hogy Ille Pistát nyugdíjazd.Hozzá pruttyogásodból úgy érzik ki,hogy nem érsz fel a tükör magasságáig.

  • Judith Kopácsi

    Tényleg, mi baja van Kiss zsuzsának Illével?

  • Zsuzsakis
    Túl komplikált magának a gondolkodása kérdezze meg kezelőorvosát gyógyszerészét háztömb-bizalmiját

  • Nagyon értelmes cikknek és elemzésnek tartom a leírtakat. Az itthoni, a rendszerváltoztatás utáni helyzetet, eltelt 25 évet, mint talán kalandvágyból itthon maradó így tudnám jellemezni a legtalálóbban:A legfőbb problémát szerintem az okozza, hogy az egész berendezkedés a csibészségre épült. Ezt egy ilyen rövid hozzászólásban nyilván nem lehet korrektül elmagyarázni és érzékeltetni,de gondolajtok csak utána… Csak címszavakban, nagyjából időrendi sorrendben:

    -ellenzéki kerekasztal tárgyalások,
    -privatizálás,
    -székház eladások,
    -olajszőkítés,
    -vizsgálatok titkosítása(ki előtt is?)
    -földmutyi, trafikmutyi, atommutyi, mutyi mutyi hátán…

    Közben a velejárók:

    -stagnáló, vagy romló gazdasági eredmények és környezet,
    -elszegényedés,
    -növekvő munkanélküliség,
    -helyenként mély szegénység,növekvő bűnözés, antiszemitizmus,cigány,- és idegen ellenesség,szélsőséges pártok és megnyilvánulások,
    -politikus bűnözés,hazugságok,
    -kiábrándultság,nihil,
    -a demokrácia és az alkotmány átértelmezése és átírása… stb.

    … és a sort még lehetne folytatni. Mind ez a pártokon és kormányokon átívelően, 25 év alatt…

  • T,Kövecses Tamás Úr!
    Önnek teljesen igaza van abban,hogy nem Kanadából mondják meg,hogyan éljünk itthon….de hogyan éljünk itthon?
    -Ebben az „illiberális” államban, ahol minden közszolgálati
    megnyílvánulásban ÖN-DÍCSÉRIK magukat és a rendszert, amit
    a l k o t t a k. A másik oldal meg hol van? Darabokban,állandóan saját magukat is szapulva,nincs összefogás,
    b i r k a s á g van és szolgalelkűség!!!
    59 évesen azon kell gondolkodni,hogy egy szabad világba kellene
    költözni. Szörnyű!!!

  • Na végre egy józan cikk!

    Teljesen egyetértek, és még azt fűzném hozzá hogy ennek mind a két irányban is így kellene hogy legyen: nem a magyarországi magyaroknak (értsd: Orbán kormány, illetve bármelyik magyar kormány) a dolga az itteni „diaszpóra-külföldi-ötvenhatos-kanadai-magyar közösség dolgaiba beleszólni, „kultúrköveteket” küldözgetni, kmosz meg hasonló „kanadai-magyarság egyesitő” szervezeteket létesiteni illetve támogatni vagy nem támogatni, és főleg nem a magyarországi politikát belehozni a közösségünk mindennapjaiban!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Köszönjük szépen mi eddig is jól megvoltunk a „segítségük” nélkül, magunknak mindent előteremtetünk ami kellett.

  • ZOLTÁN RAPCSÁK

    KEDVES LEVÉLÍRÓ!
    TÖKÉLETESEN EGYETÉRTEK LEVELE MINDEN SZAVÁVAL. 65 ÉVESEN IS ELMENNÉK EBBŐL AZ ORSZÁGBÓL. ITT OLYAN DIKTATÚRA KEZD KIALAKULNI, AMIT A GYOMROM NEM FOGAD BE. ORBÁN VIKTOR ORBANISZTÁNT CSINÁL AZ ORSZÁGBÓL, MIKÖZBEN MILLIÁRDOK EZEREIT KÖLT STADIONOK ÉPÍTÉSRE AZONKÖZBEN ÉHEZIK 600 EZER-NÉL IS TÖBB GYEREK, NINCS A KÓRHÁZAKBAN WC-PAPÍR. HARMADJÁRA ADTÁK ÁT A VÁRKERT BAZÁRT, DE A HOZZÁ VEZETŐ ÚT MÉG NINCS ÁTADVA. MINDEZT HARSÁNY CSINNADRATTÁVAL TESZI, ÉS MÉG SOROLHATNÁM A VÉGTELENSÉGIG A HOZZÁ NEM ÉRTÉSEIT. CSAK A FOCIRA KÖLT A FELCSÚTI MARADÓNA.
    CSAK AZÉRT NEM MEGYEK KI, MERT KERÜLETÜNK SZOCIALISTA POLGÁRMESTERE MÁR NÉGY NÉGYÉVES CIKLUSON ÁT IGEN JÓL VÉGZI A DOLGÁT, ÉS KÉSZÜL MEGMÉRETTETNI MAGÁT ÖTÖDSZÖRRE IS. ÉS A VILÁGON IS RITKASÁG SZÁMBA MENŐ „ÖKO” HÁZBAN EGY PÁLYÁZATON ELNYERTEM EGY SZOBA KONYHÁS ÖSSZKOMFORTOS LAKÁS BÉRLEMÉNY JOGÁT.ÉS EZ A POLGÁRMESTERÜNK ÉRDEME IS. ÉS AZ ŐRANGYALOMÉ IS. AKI EGY ORVOSI MŰHIBA MIATT BELEHALT A SZÍVINFARKTUSÁBA. NEM ISMERTE AZ EKG GÉP KEZELÉSÉT, PEDIG OTT ÁLLT A RENDELŐJÉBEN BECSOMAGOLVA.

    TEHÁT EZÉRT MARADOK ITTHON.

    TISZTELETTEL RAPCSÁK ZOLTÁN

  • RAPCSÁK ZOLTÁN

    AZ ELŐBBI LEVELEMET KÉTSZER IS ELKÜLDTEM.
    KÉREM HA MEGKAPTÁK IGAZOLJÁK VISSZA. TISZTELETTEL RAPCSÁK ZOLTÁN

  • RAPCSÁK ZOLTÁN

    HA NEM KAPTÁK VOLNA MEG. SZÍVESEN LEÍROM MÉG EGYSZER. TELE VAN A ZSÁKOM (HOGY MÁST NE ÍRJAK) ORBÁNÉKKAL. EZZEL A HAZUDOZÓ RABLÓBANDÁVAL.
    RAPCSÁK ZOLTÁN

  • kanadai.
    2014 október 6
    12:20 du.
    Kedves kanadai, nem tudom ki és mikor közelitette meg és piszkálta a magyar kormány, azaz Orbán személyére vonatkozó propagandával? Engem és baráti körömet senki sem szólitotta fel, vagy probált befolyásolni Orbán hívőnek..Tehát, ez egész egy üres dobverésnnek számít amit Göllnerék csinálnak! Bezzeg, már 3-4 éve mást sem olvasunk tőlük, csak b ecsmérlő kritikákat a Fideszről és Orbánról.
    Ki akkor az, aki a kanadai magyarságot befolyásolni akarja, vagy idehozza a magyarországi belpolitikát?

  • Göllner András
    2014 október 4
    10:17 du.
    Göllner úr, émelygős szövege egyáltalán nem hatott meg, sőt. Ellenérzésem nővekedett. Mi egyáltalán nem „dühöngünk” vagy itélkezünk maguk véleménye és működése miatt.
    Köztudott, hogy Göllner úr erősen kivette részét Gyurcsány Ferenc kormánya és választása idején, tehát nem csodálkozunk semmin.
    DE a maguk hazugságai és rágalmai angol nyelvű híresztelése, hányingert okoz egyeseknek.

  • Fenyvesi Glória

    Rapcsák Zoltán!
    Ha önnek ilyen jó összeköttetése van,hogy öko-házat kapott, akkor ön a jég hátán is megél…
    Biztosan nem éhezik…
    Azt azért nem hiszem,hogy ennyi gyerek éhezne Hazánkban.
    Na nagyon sokan ingyen kaját kapnak az óvodában, iskolában…
    A szegénységről pedig nemcsak a társadalom,hanem az egyén is tehet.Tanulni, dolgozni, felelősen vállalni gyerekeket…

  • Fenyvesi Glória: Már megint „nem hiszi”. A templomban kell hinni.
    Cáfoljon adatokkal, de a hitét ne itt tárgyalja. Rendben?
    Az is éhezésnek minősül, ha valaki nem kapja meg a szükséges nyomelemeket, vitaminokat. Ez éhezés, és betegségek sora alakul ki miatta.
    Lefordítom. Hiába lakik minden nap dugig zsíros kenyérrel, attól még éhezőnek minősül.

  • fenyvesi glória: na, ez az, felelősen vállalni gyereket…hát, aki itt észnél van, nem is vállal!
    az pedig, hogy mit hisz, teljesen érdektelen. a statisztika jelenleg még nem hitéleti kérdés.

  • Göllner András

    Figyelő asszony !
    Azt írja, hogy „Köztudott, hogy Göllner úr erősen kivette részét Gyurcsány Ferenc kormánya és választása idején, tehát nem csodálkozunk semmin”.

    Kivettem a részemet ? Melyiket ? Erősen ? Tényleg ? Nem is gondoltam volna hogy ennyire jó a fantáziája, pedig Édesapám figyelmeztetett, annó, hogy annak a Bencsicsnek mindíg elszáll a fantáziája, mindig elszalad vele a ló. (Micsinájjak ? Mezőgazda volt az Apukám, lovak közt nevelkedett, más dolgokat is mondott a lovakkal kapcsolatban, de azokat nem illik idehoznom – ez egy családi lap. Christopher Adam Katolikus szerkesztő úrnak ez nem teccene) Na szóval, nem tuttam, hogy Kedves barátai körében oklendezést okoz demokratikus elkötelezettségem, és egyik másikukat hányinger keringeti miután elolvassák eszmefuttatásaimat. Őszíntén remélem, hogy csak keringeti őket a hányinger, és nem repülnek a süteménydarabok a falvédőre. (Lefordíccsam Angolra ? Angolnára ?) OK. OK. Ez vicc volt. Meg tudok ám helyesen írni, csak néha rám jön a happáré. Az teccik tudni mi ? A happáré ? Komolyan, na, ezt tanácsolom Önöknek: amikor öklendezniük kell, kezdjenek nagy lélegzeteket venni, így – 1,2,3,4,5,6,7 BE, 1,2,3,4,5,6,7,8 KI Hogy mér egyel több a KI mint a BE ? Az nem számít. Az számtan. Mi pedig hányásról beszélünk, nem ? OKÉ ? Na szoal – vagy szóal ? – Szoval. Ez az.. Naszoval. Tessék ezt továbbítani a többieknek, a vitézeknek, meg mindenkinek. akinek hányingert okozok. És tessék mindenkinek aki öklendezik elmondani, hogy a göllnerandris pártonkívüli srác – sose kért vagy kapott egy fillért egy politikai párttól sem, még Gyurcsány Fletóétól sem. Még amikor kis kedvencét Kanadába kalauzoltam 1994-be, azt is ingyen és bérmentesen tettem. Mindíg is önkéntes módon, fizetésnélkül szolgáltam a hazát. Most is ezt teszem. Mi Göllnerek ilyenek vagyunk már nagyon rég óta. Petőfi Sándor (teccet róla hallani ugye ? A költő, a szabadságharcos. A Sándor a Göllner Gyalogezredbe lépett be 1848-ban, mert a Göllner katonákkal akart harcolni, a Göllner gyalogezred katonájaként esett el a csatatéren szegény fiú (Éljen a Köztársaság !). Szóval ne tessenek annyit hányni. Az nem jó. Bízzanak meg a Göllnerekben. Mi mindíg is a hazát védtük. Rendesek vagyunk. Hajrá Fradi ! 🙂

  • Göllner András

    Továbbra se tudom kiverni a fejemből Figyelő állítását (Figyel, Figyelő ?) „Göllner Úr erősen kivette részét Gyurcsány Ferenc kormánya idején” Mondja már meg az Isten szerelmére, hogy mire gondolt ? A részem volt erős amikor kivettem, vagy én voltam az erős hogy kivettem ? És a Gyurcsány mit szólt mindehez ? Azért vagyok zavarba, mert a Figyelőnek ez az állítása gyökerében sérti Habermas diskurzus etikáját, hisz többféleképen értelmezhető. Ugye Ille Pista ? Az én részemről annyit, hogy nem vettem ki a Gyurcsány kormány idején. Maradjunk most ennyibe, mert késő van. Aludnia kell a szemantikának. Még kicsi. 🙂 Jó éjt kedves honfitársaim. Próbáljunk mulatni is egy kicsit néha. Ránk fér….

  • Göllner úr, az interneten mindent meg lehet találni-Elmúlt karrierjéről is lehet értesülni.

    Pldául, ezt olvastam magáról egyik helyen:

    „Göllner András a google-ban egy darab képen látható, amint Gyurcsányné Dobrev Klára mellett székel egy ülésen; egyéb (2003-as) dokumentumokban kormányzati és önkormányzati kommunikációs tanácsadóként.”
    Miért is kéne tagadni a dicső multját?
    .. soha sem beszélek levegőbe, hanem megalapozottan.

  • figyelő: „…székel egy ülésen…” hát, ez még magától is sokk!
    ami pedig a megalapozott, nem levegőbe beszélését illeti, nos, ezt a fejezetet inkább ne tárgyaljuk újra. éppen elégszer verték itt már bele – jómagam is – az orrát a megalapozatlan állításaiba. ha akarja, előkeresem azokat az archivumból. nem fog örülni neki.

  • Ille, csak a Googleból idéztem. ?

  • figyelő: talán nem kellene. erősen lerontja a magáról alkotott képet – ha már annyira oda van az anyanyelvéért.

  • Göllner András

    Kedves Figyelő, Kedves Bencsics Klára:
    Örülök hogy gugolva – bocs google-va is figyel engem. Így is szeretem. Az a pikcsör ahol a Dobrev asszony mellettem ül, egy általam szervezett közcélú konferencián, az EU lisszaboni stratégiájának magyarországi megvalósítával kapcsolatos témában készült. Dobrev asszony akkortájt a lisszaboni stratégia magyarországi megvalósításának egyik felelőse volt – így került a képbe. A konferencián részt vettek magasrangú EU köztisztviselők is. Dobrev asszony nagyon értelmesen, inteligensen beszélt az Úniós forráslehetőségekről. Én is igyekeztem jól szerepelni. Öt éven át, fizetésnélkül, szorgalmaskodtam azon hogy a határmenti térségben élő magyar honfitársaim sorsát javítsam és európai úniós forrásokhoz juttassam őket. Kiadókat, kisvállalkozókat, egyszerű embereket, diákokat, magyar önkormányzatokat támogattam, segítettem, hogy boldoguljanak, hogy élni tudjanak az Európai Únió által adott lehetőségekkel. Maga erről semmit se tud, miközben itt szaladgált le föl és minden ágy alatt hazaárulókat keresgél. Gugolozzon szépen. Minden tévedését szépen kijavítom. Nézze meg, hogyan gátolta ezt a hazafias törekvésemet a Fidesz, nézzen utána szépen annak, hogy miért hátráltatott engem a Fidesz ebben az önkéntes munkámban, amely népünk egyik legrégebbi, legnemesebb álmát volt hivatott megvalósítani – a kárpát medence népeinek békés egymásmellett élését. Hogy miért tette ezt velem a Fidesz ? Miért gáncsolt ? Azért mert nem az ő sípszójára meneteltem. Azért, mert egy újságcikkben azt merészeltem írni kedves vezérükről, hogy nem tiszteli a demokrácia alapszabályait. Olvassa el a cikket. Nézzen utána. Ez a Fidesz által képviselt szólásszabadság elviselhetetlenül könnyed léte. Én ettől rókázom. Ön meg azért öklendezik, mert nem akar le menni a torkán a pluralizmus. Érti ? Gyengéden megkérdezném : Miért baj ha valaki egy más pártnak az oldalán, akár az MSZP oldalán politizál Magyarországon (és most nem magamra gondolok, hisz én egyetlen párt oldalán sem politizálok, sehol a világon)? Magyarországon többpártrendszert vezettek be 1990-be, az MSZP a magyar törvények szerint egy demokratikus párt, képviseltetheti magát a parlamentben. 3 alkalommal kormányt alakítottak a magyarok támogatásával. Miért hazaáruló valaki, ha rájuk szavaz ? Mi baja van magának a demokráciával ? Mért jön magára a hányinger, amikor a többpártrendszer védelmezőivel találkozik ? Mivel etették be magát hogy hányik a demokráciától ?

  • Figyelő: (de bárki más) Egyik ország polgárainak sem könnyű és soha nem volt könnyű! MINDENKINEK harcolni kellett az életéért más hatalmakkal, amellett, nehéz, becsületes munkával, jó hozzáállással, szervezéssel, sikeres uralkodókkal, kormányokkal kellett és kell ma is megteremteni a társadalmat, annak életszínvonalát és élet minőségét. (Hol vannak az Etruszkok, Hunok, Avarok vagy a Gepidák manapság, akik nem élték túl az életért folytatott harcokat?)
    ============
    A ropogós malac, a California bor nem magától, vagy Istentől származva kerül asztalainkra, azért keményen megdolgozott mindenki.
    ============
    MINDEN ORSZÁG GAZDAGSÁGÁT A BENNE ÉLŐ EMBEREK TEREMTIK MEG, FÜGGETLENÜL A TERMÉSZETI KINCSEK, ENERGIA HORDOZÓK MENNYISÉGÉTŐL!
    Lásd egyik oldalon: Svájc, Hollandia, Dánia, Luxembourg, Monaco, (csak kis országokat említek) a másik oldalon Oroszország, Ukrajna, Kazahsztán, Afganisztán, vagy Bolivia, Venezuela, esetleg Mali, Niger, Chad, Angola, Szudan, Etiópia és Magyarország.

  • Kedves Göllner, sajnálom, hogy nem értünk egyet. Felsorolt érdemei biztos jól tünnek sokak szemében. Ahogy már máshol írtam, én a balodla ellen vagyok, azt támadom és utálom. Miért? Mert megszenvedtem a Rákosi időben. EZ bennem maradt az emigrációban is, és soha nem törli ki senki belőlem, a baloldal utalatát. Sajnálom. Talán, az aki a holokaszt áldozata volt, megérti, hiszen ő sem felejti el a nácik uralmát.

  • RAPCSÁK ZOLTÁN

    TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!

    TÖKÉLETESEN EGYETÉRTEK KÖVECSES TAMÁS ÚRRAL.

    ITT, MAGYARORSZÁGON ORBÁN VIKTOR A DEMOKRÁCIA CÍMÉN AZ ORSZÁGBÓL ORBANISZTÁNT CSINÁL.
    KÉT ÉVE 63 ÉVESEN KI SZERETTEM VOLNA VÁNDOROLNI. ÉS CSAK AZÉRT NEM VÁNDOROLTAM EL, MERT A KERÜLETÜNK POLGÁRMESTERÉTŐL A SZOCIALISTA ÉRZELMŰ DR. TÓTH JÓZSEF ÉS A SZERENCSE SEGÍTSÉGÉVEL ELNYERTEM EGY A KERÜLETÜNKBEN ÉPÜLŐ HÁROM ÉPÜLETBŐL ÁLLÓ PASSZÍV HÁZ EGYIK LAKÁSÁT. MÁR ALÁÍRTAM A SZERZŐDÉST, DE CSAK A VÁLASZTÁSOK UTÁN KÖLTÖZHETÜNK BE. (PASSZÍVHÁZ AZ A HÁZ, AMELY MENTESÍTI A LÉGKŐRT A SZÉNDIOXIDTÓL, GEOTERMIKUS TALAJFŰTÉSE VAN ÉS NAPKOLLEKTOR MELEGÍTI A VIZETÉS CSAK VILLAMOS ÁRAMOT FOGYASZT)

    ITT, ORBÁNÉKTÓL SEMMI JÓT NEM VÁRHATTAM. NEM POLITIKAI OKOBÓL, DE A RENDSZER EGÉSZÉVEL NEM ÉRTEK EGYET, AMIÓTA A FIDESZ BIRTOKOLJA A HATALMAT.

    ITT, AMIKOR PINTÉR ÚR AZT MODJA „JELENTEM, REND VAN AZ ORSZÁGBAN” ÉS KÖZBEN EGYRE NŐ A GYILKOSSÁGOK, RABLÁSOK,LOPÁSOK -ÚJABBAN ERŐSZAKOLÁSOK- SZÁMA.
    AZ EGÉSZ FIDESZ VEZETŐSÉG EGY HAZUDOZÓS, CINIKUS, RABLÓBANDA ÉS AKI BEDŐL NEKIK, AZ HÜLYE..

    JÓL ÉRZÉKELTETI A HELYZETET, HOGY A VÁRKERT BAZÁRT HARMADJÁRA SEM SIKERÜLT VÉGLEGESEN ÁTADNI. ÉS SOROLHATNÁM A VÉGTELENSÉGIG A HOZZÁ NEM ÉRTÉS HALMAZÁT.
    LASSAN MÁR A HOLDRA IS STADIONOKAT ÉPÍTÜNK. DE HAZÁNKBAN MÁR EGY MILLIÓ GYEREK ÉHESEN MEGY ISKOLÁBA.
    A KÓRHÁZAKBAN MINDEN HIÁNYZIK. AZ ORVOSOKTÓL KEZDVE, -MIDEN ÉPESZŰ ORVOS EGY HÉTVÉGE ALATT TÖBBET KERES MINT ITTHON EGY HÓNAPBAN- A WC. PAPÍRIG. MÉG, A GYÓGYSZEREIT IS JOBB HA MAGA A BETEG, (ESETLEG EGY HOZZÁTARTÓZÓJA) VISZI MAGÁVAL.
    ITT, FÜSTÖLHET A HÁRMAS METRÓ. NEGYVEN-ÖTVEN ÉVES A VASÚTI PARKUNK LEMARADÁSA PL KANADÁBAN AZ ILYEN GYALÁZATOSAN ÓCSKA SZERELVÉNYEKET MÁR TÍZ-HÚSZ ÉVENTE LECSERÉLIK,SELEJTEZIK.
    ITT, A FELCSÚTI MARADONA CSAK A STADIONOKRA KÖLTI A POLGÁROK ADÓFORINTJAINAK EZER MILLIÁRDJÁIT.

    ÉS PAKS BŐVÍTÉSÉVEL AZ UNOKÁNKIG ELKÖTELEZTE AZ ORSZÁGOT PUTYINNAK. HOLOTT, NAGY IMRE ÚJRATEMETÉSÉN Ő MONDTA „RUSZKIK VÉGE”!
    AKKOR AZT MONDTUK, EZ AZ EMBER VÉGRE TALPÁRA ÁLLT.
    MOST Ő AZ, AKI HARMINC ÉVRE ELKÖTELEZTE HAZÁNKAT AZ OROSZ MEDVÉNEK.
    NEM SZAPORÍTOM A SZÓT.
    KÉT ÉVE 63 ÉVESEN KI SZERETTEM VOLNA VÁNDOROLNI.

    DE SZERENCSÉMRE EGY OLYAN TALPIG ÚREMBER MINT DR. TÓTH JÓZSEF (AKI AZ ÖTÖDIK POLGÁRMESTERI CIKLUSÁRA KÉSZÜL) KERÜLETÉBEN ÉLHETEK.

    RAPCSÁK ZOLTÁN

  • rapcsák zoltán: csak halkan szólok: a nagy betűvel történő közlés a net íratlan szabályai szerint az indulat kifejezése, vagyis, kiabálás. kérem, a jövőben használjon kisbetűket.

  • Göllner András

    Figyelő
    Én is utáltam, és utálom a Bolshevik baloldalt. De van demokratikus bal oldal is. Az Ön problémája az, hogy cirka 25 éve megvakult és képtelen észrevenni, hogy mint a Nácik esetében Németországba, létrejött egy normális jobb oldal Konrád Adenauer vezetésével, Magyarországon is létrejöhet egy egészséges demokratikus baloldal. Maga és nagyon sokan egyszerűen bevették a kultikus varázsló szavát, tokkal vonóval lenyelték hazug anti-kommunista szövegét, hamis kereszténykedését annak az embernek, aki a hasát fogva röhögött a keresztényeken, meg se kereszteltette a gyerekeit mint én, és csak akkor lett hirtelen keresztény és vad antikommunista, amikor rájött milyen sokan vannak a vakok, mint Ön, akiket semmi más nem érdekli – se a tettek, se az igazság – csak a hívó szavak. Ezzel a módszerrel vezette Guyanaba Jim Jones azt a szerencsétlen több mint ezer vallásos követőjét, hogy ott aztán tömeges öngyilkosságra vegye őket. Semmit sem tanult Maga a szektás. kultikus vezetők trükkjeiből. Gőze sincs, hogyan lopja szét a magyarországi varázsló az emberek vagyonát, hogyan teszi tönkre Magyarország becsületét. Maguk az egész világot hülyének nézik, csak a felcsúti bolshi ivadékát, az egykori KISZ-titkárt, a Kádárspicliket, mint Raffay-t, vagy Koltay-t képesek Isteníteni, mert azok tudják hogyan kell a vakokat hülyíteni. A tolvajok mind magán és társain röhögnek, mert tudják, ha holnap leváltják, már több életre bebiztosították családjuk és haverjaik vagyonát. Asszem most egy időre mindent megbeszéltünk.

  • Egyetértek Gollner úrral! Ez a baj sok ( de nem mindegyik) 56osokkal és néha meg az itt szülőt gyerekeikkel, hogy meg mindig a kommunista boogie-man-tol félnek, pedig sokat valtozott a világ.

  • Rapcsák Zoltán

    Tisztelt Szerkesztőség!
    Azért írok nagy betűkkel mert más levelező levelezőtársammal egyetemben én sem nagyon látom a kis betűket. 65 éves elmúltam és kissé romlott a látásom.
    És a haragomat is szeretném kifejezésre juttatni ezzel a bandával szemben.
    De ha az íratlan szabály azt mondja, mellőzni fogom.

    A mostani levelemben is volt néhány hiba, a javítás során sok időm ment el azzal, hogy bogarásztam mit is írtam.
    Tisztelettel: Rapcsák Zoltán

  • Rapcsák Zoltán Úr. A komputereken fel lehet nagyítani a betűket, és akkor a kisbetűk is nagyon lesznek. Sőt, ha windows-t használ, külön van beállítás gyengén látóknak. Esetleg az segítség lenne.
    A felháborodásán nem tudok segíteni, abban sajnos igaza van.

  • Göllner András
    2014 október 8
    6:47 du.
    Göllner úr, magának fogalma sincs az én prívát véleménymeről. EGyszerüen azt gondolja, ha nem szeretem maguk ténykedését akkor én Orbán imádó vagyok. Miért is lennék?
    Életemben kétszer találkoztam vele, mikor Montrealban járt. NEM ÉLEK OTTHON? tehát NEM tudom eldönteni kormányának ténykedését.
    Viszont egy biztos, maguk sem, akik szintén Kanadában élnek.
    Kérem, mellőze személyem anallizálását, mert fogalma sincs, semmiről.

  • Lehetséges, hogy valaki olyan állapotba kerülhet, hogy emlékezete elhagyja, és/vagy elfelejti el akarja felejteni, nem akarja elmondani mikor, hol és mik történtek vele, így kénytelen lesz mesélni. A mesék részleteire azonban vissza kell elékezni. És itt jöhet a paradox.
    Ezért maradtam meg Jacob és Wilhelm Grimm (Die Brüder Grimm) és H. C. Andersen tisztőjének.

  • Biztos van ilyen, sajnos sok ismerősömnél tapasztaltam. DE ne reménykedjen kedves Gyula, az én memoriám egyelőre OK!

  • Bizonyítékok teljes hiányában, minden állítás csak mese.

  • Hülye!

  • figyelő: ez most komoly?
    a maga szintjén hülyézik?
    nem gondolja végig, hogy ha hülyézik, elküldik a jó kurva anyjába?

  • Ilgen, ez komoly, szintek nélkül is!

  • Na és? Hányszor küldetk már el engem itt és ott? Attól nem lettem kevesebb, csak az, aki küldött.

  • Rapcsák Zoltán

    Tisztelt Szerkesztő Úr!
    köszönöm a felhomályosítást. Ez a módszer eszembe sem jutott. Ezután ezt a módszert használom majd ha a rendszert bírálni fogom.
    Ahogy a rezsimet ismerem sok alkalmat fog adni.
    Most éppen az ATV Helyzet című adását néztem. Navracsics szereplésérő Brüsszelben.A 21 ezer eurós fizetés jól jön minden kiküldöttünknek. Még Navracsicsnak is. Sőt, neki mint Orbán volt jobb kezének még inkább. A másik már a magyar jegybank elnöke lett. Ezek, miden mennyiségben lenyúlják a pénzt. Most, hogy Navaracsics portfólióját kérdezgették, és csak immel-ámmal adott elfogadható választ, az ATV Helyet című műsorának vendégei igen jól, -persze idéző jelben- kiröhögtették. „űrügyi” biztosnak biztos jó lesz.

    Köszönettel: Rapcsák Zoltán

  • Hej Klára néném,
    mikor még kendet Klárikámnak,kis hugomnak hítták. Az volt a felelőségtől mentes infantilis szavak használatának boldog ideje. Az idő elmúlt.Alaposan.A kis hugomból Nagyi lett csak az infantilizmus maradt meg és a vastag bőr durvább lett.

  • Rapcsák Zoltán

    Tisztelt Szerkesztő Úr!
    Az én írásomra adott válaszokat szeretném látni. Ha van hozzászólás.
    Köszönöm.
    Rapcsák Zoltán

  • Illepityu.
    TE csúnyán beszélsz.
    Lehet hogy megrontottalak ? 😀

  • rapcsák zoltán: ezt nem tudom irányítani. akad egy segítség a főoldalon, mi szerint értesítést lehet kérni a hozzászólásokról.

  • Rapcsák Zoltán

    KEDVES Ille Úr!!
    Ez az első, hogy hozzászólok valamilyen hírhez. Nem tudtam, nem megállni. Majd legközelebb bejelölöm,
    Köszönöm. Rapcsák Zoltán

  • Rapcsák Zoltán

    Kedves Szerkestőség!
    Ille Úr csak hozzászólt az eredeti levélhez. Most melyiket jelöljem meg ha az én levelemre érkező hozzászólásokat szeretném látni. Bejelöltem mindkét kis négyzetet.
    Remélem a fogalmazásommal nincs semmi baj, csak nem tudom értelmezni akét kérést. Bejelötem mindkettöt.

    Holnap fog eldölni a demokrácia sorsa itt Magyarországon.
    Sokan azt mondják nem mennek el szavazni (ezzel is a regnáló kormányra szavaz) mert a szocialistá folyton hazudtak, hazudnak ma is. Ők is loptak anno, ha rájuk szavazok, újra közelebb lesznek a tűzhöz, újr alopni fognak. És ez az érv talán elfogadható. akkor kire szavazhatok? Én szerecsés vagyok, akerületünkben a szocialista érzelmű Dr. Tóth József illetve a helyettesére Dr Puchner Gáborra szavazok. Tudom, hogy ha a régi főpolgármestert leváltjuk, csak jobban élhetünk.
    Egy szerény nyugdíjjal redelkező ember: Rapcsák zoltán

  • Rapcsak Zoltan. Maganak tenyleg szerencseje van Toth urral. Szerintem meg Bokrosnal sincs kerdes, Tarlossal szemben. De sajnos azert nem ilyen tiszta a helyzet mindenhol. Egy Horvath Csabatol vagy Hagyotol a hatamon felall a szor.

  • Rapcsák Zoltán

    Kedves Ádám! (Két kersztnév is van ezért használom most ezt.)
    Valóban, Bokrostól sem írtózom. Annak idején ha nem vezette volna be a csomagját (ami Bokros csomag néve híresült el), az oszág csődőt jelentett volna. még a Horváth urat valahogy elviselném. A Demszky igen jól vezette a fővárost szerintem. Amióta a Fidesz van, csak kommunitáznak, pocskondiázzák az előző rendszereket, és vezetőit.

    A Tarlóst, ha meglátom kilel a hideg. Egy pártonkívűli nyaló gépnek tartom, mégpedig Orbánnak nyal be, de tővig.

    Én BKV-s voltam Hagyó előtt. Ő nem volt a főváros polgármestere. Szerencsére. Csak a BKV vezérigazgatója. Nem kell bemutatnod. A BKV sosem volt nyereséges. De amit a működése alatt művelt, még sok évig fogja a volt cégem nyögni. A BKV-t sok százmillótól fosztotta meg. És mit csinált? A cégemet illegális pézkifzetőnek haszálta. Gondolok a Tocsik ügyre. És sok más személyre aki nem került reflektorfénybe. A „fejesek” millókat vágtak zsebre havonta, nekünk a fizikai (ide tartoztam annak ellenére, hogy járművezető voltam) dolgozóknak meg kellett elégedünk a töredékével. Ezért van ilyen gyalázatosan kevés nyugdíjam. A közlekedéshez semmi köze nem volt. Annyit tett, hogy elszabta a közlekedést.
    tudom ha a fidesz marad hatalmon, mé a nyudíakat is meg fogják adózni, annak ellenére hogy egyszer már adóztunk a fizetésből ami után a nyugdíjat kiszámolják.

    Röviden.ez a banda csak a pénzt nézi. Nem tőrödik a szegénysorsuakkal. Pedig mi óriási fölényben vagyunk a néhhány száznilliós esetleg milliárdosokkal. Közel négy millóan a szegénységi küszöb alatt sorvadozunk. Akkor voltam nyaralni amikor a 70-es évinket írtuk. Azóta nemhogy nyaralni nem voltam, de minden felesleges fényűzéstől életet kell folytatnom.
    Bezzeg a Lajtán túl a nyugdíjasok azzal foglalkoznak, hogy melyik hajón utazazanak Európa körül egy hónapon keresztűl.
    Rapcsák Zoltán

  • Rapcsák Zoltán: Bocsánat, én Llanfair vagyok. Nem szerkesztő, csak egy mezítlábas hozzászóló. Járművezető a BKV-nál? Ez felkeltette az érdeklődésemet. Hol, milyen járművön, és milyen viszonylaton?

  • Rapcsák Zoltán: Kedves Zoltán: Azért helyesbítenék. Hagyó nem volt a BKV vezérigazgatója. Ő Főpolgármester helyettes volt, aki felügyelte a BKV működését, mint tulajdonos. Ezt a posztot randa belháborúban szerezte meg, amiben Horváth Csaba nagy szerepet játszott.
    Demszky nagy szerepet játszott a BKV elhanyagolásában, Hagyó pedig egyszerűen undorító módon viselkedett. Se szakértelme, se erkölcse nem volt ehhez a pozícióhoz. A Metró árából rendbe lehetett volna tenni a felszíni közlekedést, bár lehet, hogy nem volt módja rá.
    A BKV dolgozóit sem tudom felmenteni. Nem voltak képesek összefogni, és harcolni egymásért. Ez főleg a metrósokról szól akik mindig eladták a többieket bagóért. Nem akkor kellett volna halkan jelentkezni mikor égett a ház, hanem 1990-ben talpra állni. De szinte mindenki csak a saját kis életével foglalkozott. Azok a pár napos sztrájkocskák semmire sem voltak jók. Kaptak 50 forintot, és mentek vissza rabszolgának. Ez egy előre lejátszott társasjáték volt. Maguk meg bevették (Az is igaz, hogy nagyon alattomosan és ügyesen csinálták. MINDEN kormány). Ne haragudjon, de ilyeneknek szabadság nem is jár. Aki egész nap életveszélyben MER és TUD dolgozni, az NEM MER sztrájkolni és kiállni magáért? Volt jó lengyel példa. Utánozni kellett volna. Nagyon kevesen voltunk, akik mertek tenni és beszélni.

  • Rapcsák Zoltán

    Mit jelent a Llanfair? Vezeték név vagy kerersztnév?
    BKV-nál dolgoztam mint HÉV járművezető a CSEPEL-RÁCKEVE üe-nél. akkor már ott voltam amikor a csepeli hídon átment a vonat.
    De nem sokáig, mert Azt az összekötettést megszűntették. Oda vittük a szerelvényeket külsőleg lemosni. Azután Ráckevén felépült egy új kocsiszín, attól kezdve a ráckevei szerelvényeket helyben mosták. A dunaharaszti szerlvényeknek volt kocsissínük, de ahhoz is építettek egy új épületet ahol egy kis egység (1 motor 1+1 pót+1 1 motor kocsiból hat fért el ez 3 nagység) a többi szerelvényünket a duna közelében az un. SALAKOSON tároltuk. 18 évet húztam le, akkor egy szívműtét miatt 1995-ben 100% os rokkkanttá nyílvánítottak.
    Azt írtam fizikai dolgozónak nyílvánúltam. őt halálos gázolásom volt a 18 év alatt. Volt egy őngyilkosom is de csak a két lábát vágatam le. és volt egy kerékpárosom is akit felkaptam a „saku”ra (ütköző és elektromos csatlás ) és amikor ledölt mindent levágtam. A fejét csak keresgélés után találta meg egy tüzoltó. A lábait akkor már megtalálták.
    és ezért a munkáért fizettek akkoriban 50 ezer forint körülm késöbb ez az összeg emelkedett valamivel úgy 120 -130 ezerre. De köze sem fizették meg azt amikor a gázolásaim történtek.
    ütközéses balestem nem volt. Azért jöttek aBKV-hoz mert az ott dolgzóknak nem kellett menni katonának.Én sem voltam az, mert 14 éves koromban kezdödött a betegségem ami azután a műtétemhez vezetett.
    Ennyit a munkámról.
    Rapcsák Zoltán
    Ma a Dr.Tóth Józsefre és Bokros Lajosra szavaztam. Remélem hogy ez a cinikus fellengzős banda hamarosan eltűnik a közéletből. De, ez csak remény. Úgy bebetonzták magukat, hogy ki sem let robbantani a básony székükből.
    Ide csak egy újabb forradalom kell, egy újabb 56.
    Rapcsák Zoltán

  • rapcsák zoltán: (kicsit kéretlenül én válaszolok, mert llanfair barátomnak már elege lehet 🙂 ) llanfair egy nick, egy képtelenül hosszú wales-i helységnévből képezve.
    gael nyelven így írják:
    Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyrndrobwllllantysiliogogogoch,
    aminek angol fordítása kb:
    The name means: [St.] Mary’s Church (Llanfair) [in] the hollow (pwll) of the white hazel (gwyn gyll) near (go ger) the rapid whirlpool (y chwyrn drobwll) [and] the church of [St.] Tysilio (llantysilio) with a red cave ([a]g ogo[f] goch).

  • Rapcsák Zoltán: No, Te is katonaszökevény vagy? Én a lassú 7-esen jártam, ezen oknál fogva. Azután megszerettem, és ott maradtam a szerződés lejárta után. Szerencsére én megúsztam a nagy tragédiákat. Azután eljöttünk, és Írországban telepedtünk le. Itt most visszavonultam a munkától, és semmittevéssel töltöm napjaimat.
    A nevemről Pisti kimerítően értekezett. Mint tudod, az írek, a wales-iek, a skótok és a bretagne-iak gael-ek, kimondhatatlan szavakkal. Nagyon megszerettük ezt a népet. Innen a név (voltunk is ott többször).

    Nem váltják le őket. Az ország alszik, és nem tud felriadni rémálmából. Mesterien adagolják nekik a kábítószert. Aki felébred a mámorból, azt az „okos” többség visszarángatja vagy kiközösíti.
    Tarlós mint Polgármester? Egy rossz vicc. De ezt szereti a magyar, ez kell neki. Úgy kell neki.

  • llanfair: jéééé…a bretagneiak is azok? akkor végül is a gall kakas, mint az egész nemzet jelképe, nem is olyan különleges? mert hát: gael…gall… affrancba 🙂
    ha még hozzávesszük anglia szász meghódítóit – robin hood majd’ belerokkant az ellenük vívott harcba – meg a longobárdokat, akik úgyszintén a germán törzsekből származtak, és új típusú fegyvereikkel – hosszú nyelű fejszék, longo bárd-ok – rendesen leaprították az őslakosokat – meg a vikingeket, tessék már mondani, tkp. mi is annak a fene nagy angol büszkeségnek az alapja? keveredtek annyira, mint a fehér ló fia nemzetsége 🙂
    arról nem is beszélve, hogy egy szíriuszról jött szkíta ősmagyar tudós még a stonehenge feliratait is székely rovásírásból fordította le 😀

  • Ille István: Tulajdonképpen az angol is keverék. A normannok és a szászok gyakorlatilag felőrölték az angolokat. Annyira tiszta „fajúak”, mint a magyarok. Igazi Kossuth Lajos bicskája.
    A nyelét is kicserélték már, a pengéjét is, de mégis csak Kossuth Lajos bicskája volt.

  • Rapcsák Zoltán

    Kedves István!
    Köszönönöm a kigazítást. Hagyó tényleg főpolgámesterhelyettes volt. A többi azonban igaz. Semmi köze nem volt a közlekedéshez.
    Nem voltam katonaszökevény. 14 éves koromban felborultam a szánkómmal. A hólé a nyakamba folyt és csak késöbb mentem haza. Elöbb hőemelkedéesm volt az orvos hazküldött azzal,hogy anyád elkényetet itt van Kalmopyrin ez így ment néhány hétig. Amikor egy másik orvoshoz mente az haza sem engedett. Kihivta a mentőt. Az bevitt a kóházba, ahol reumatikus szívizom gyulladással kezeltek egy hónapig, onnan mentő vitt a Cserje utcai heine-medin utókezelőbe, annak is a szív osztályára. Ott, további öt hónapot töltöttem. Tehát 14 évesé fél évet kórházban töltöttem. És az elhegesedtt billenytyűim 1984 egy éjszakján felmondták a szolgálatot. Ekkor ismét mentő kórház, műtét. korra már 1984 volt. egy év ig passziv állományban voltam, majd következett a teljes leszázalékolás. Hát ezért nem voltam katona. A fentiek ellnére is fizetnem kellett a hadiadót.

    Hiába szavazott a kerületünk lakóinak legtöbjje Dr. tóth Józsefre. Ő fölényesen lesöpörte a Fideszes ellenfelét. DE a Fidesz most is 2/3 -al győzött.
    Azt hiszem ezennel vége a demokráciának. Csak azért nem vándorolok ki mert a kerületün polgármesterétől és a vagyonkezelőtől elnyertem egy „öko” lakást annak minden előnyével.

  • Rapcsák Zoltán

    Én soha nem vállatam volna buszvezetést. A trolit végkép nem. Én is megszerettem ezt a munkát. Felajánlották menjek tiszti iskolába és lehettem volna kis (szakaszfőnök) is. De nem vállaltam. Mert akkor innen is meg onnan is „rugdostak” volna. a a melósok azért mert cseszegetem őket a fönökeim azért, mert nem cseszgetem a őket. Pofonláda lettem volna.

  • Rapcsák Zoltán: A magyar nép soha nem volt szabad. Titokban talán szeretné, de jobb neki a „gondoskodó” állam. Nem kell gondolkodni, és mindig lehet mást hibáztatni. Ez ugyan pocsék életet produkál, de nyugodt „lelkiismeretet”. Hiszen mit tudok én csinálni?
    Most kap néhány stadiont, megverjük a Feröer szigeteket, néhány Fideszes vesz még néhány kastélyt. Talán még közmunka is jut. A nép harmadát boldoggá teszi vele, a másik harmad nagyon sajnálni fogja magát, a maradék gondolkodó harmad pedig pocsékul fogja magát érezni. De a király és udvartartása tovább gazdagodik. Ki várt mást? Harcolunk tovább Európa ellen, törleszkedünk az oroszokhoz, és építjük tovább a szélsőjobboldalt. Nem leszünk gyarmat? Nem is leszünk, hiszen Putyin már felvásárolt kilóra. Már unokáinknak is befellegzett. Ennél több nem is kell a magyarnak. Mert kaptunk már két háborút a jobboldalról, ennél rosszabb nem lehet? De lehet.A tömegpszichózisnak csak drasztikus feloldása van. Volt már Németország földig pusztítása, volt Hirosima. Remélem van már emberibb gyógyszer, de még nem kapható Magyarországon. Ez van!

  • Winston Churchill mondta. A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval.
    Nem is tudtam, hogy volt Churchill Magyarországon.

  • Rapcsák Zoltán

    Kedves Gória!
    a 29m2 lakásomat le kellett adnom az örökbérlettel együtt egy 41m2 lakásért és ennek a bérlési ideje öt év. De ha a közüzemi díjakkal nem vagyok elmaradva az öt év előtt egy hónappal kapok egy levelet, hogy automatikusan meghosszabbították ujab őt évre. Egy három négysites házban pályázat útján nyertem a lakast.

    És, 113 ezres a nyugdíjam. Egy pofa sőrt sem ihatok ennyiből. Ennyire jól élek.

  • Rapcsák Zoltán

    Kedves Llanfair!
    Igen, a Putyinizálodás folyik tovább. További 30 évre, vgy ki tudja meddig. Orbán alírt Putytinnak egy 30 ezer milliárdos eurós hitelt a nép megkérdezése nélkül.
    A Meteorológiai Intézet kedvezőtlen időjárárást jósol. Főleg, hogy a harmadik cikusukat kezdik.
    Előbb-utóbb vihar lesz. Ez lesz majd a drasztikus megoldás.

  • Rapcsák Zoltán

    kedves Pisti!
    Hány éves is vagy? Én 65. És midennapos gondjaim vannak mig Te semmittevéssel töltöd napjaid.
    Örülök, hogy megúsztál mindent amit én nem. És mindezért alig fizettek valamit. Mégis ott maradtam a ráckevei HÉV-nél mert megszerettem a szabad életet. A jármúvezető vezetés közben is úgy érzi szabad. És az az alig is több volt min sok más munkahelyen. De a magyar fizetés. Olyan mint a kutya vacsorája. Ha kap, eszik. Ez a dolgozó nép javadalmazása 45 óta.

  • Rapcsák Zoltán

    Én nem voltam Churchill, de mindig az igazságot kerestem . Mint Várdi úr. Akit tegnpelőtt este halálra gázoltak. Szerencsétlen ember.

  • Rapcsák Zoltán: Kedves Zoltán. Maradjunk a Llanfair-nál. Nagyon megszerettem ezt a nevet. Még keversz minket, majd kiismered magad.
    Ötvenhat éves vagyok.
    Van negyven év munkaviszonyom, és hét teljes év másodállásos munkaviszony igazolt adózással. Nagyon sokáig dolgoztam havi 300-360 órát. Szerintem ennyi elég egy embernek.
    De a kormány szerint nem. De nekem ők nem dirigálnak.

  • rapcsák zoltán: éppen most akarnak lenyomni a buszvezetők torkán egy munkaszerződés módosítást, amivel felemelik a túlóraszámot 480-ra, ami éppen 180-nal több, mint a törvényben megengedett.
    ráadásul annyira aljasok, hogy a módosítást úgy fogalmazták meg, hogy A MUNKAVÁLLALÓ CSALÁDI OKOKRA HIVATKOZVA KÉRI, HOGY ENGEDÉLYEZZÉK SZÁMÁRA A MEGEMELT TÚLÓRASZÁMOT!
    persze, alá fogják írni, még akkor is, ha gyakorlatilag így 15 (!) hónapot kell dolgozniuk egy évben, mert félnek az elbocsájtástól!

  • LLANFAIR: A Demokrácia szó jelentésének egyik meghatározása: A társadalom minden polgárának egyenlő része, joga van a formális politikai hatalomhoz.
    Ez egyben azonnal világossá teszi, megmagyarázza, hogy miért nem volt soha, nincs és soha nem lesz demokrácia Magyarországon.

  • Ille István: Ezt utoljára úgy csinálták, hogy azokat, akinek a legnagyobb szüksége volt az állásra, azt behívták „négyszemközti” tárgyalásra a sztrájk alatt. Köszönés helyet jött a nem kötelező itt dolgozni formula. Persze aláírták. Árulás? Igen. Érthető? Igen.
    Na most, egy buszvezetőt kirúgatni 5 perc. Aljasnak nagyon aljas, de aki csinálja az most kapott megint 4 évet. De nem a sitten sajnos.
    Ezek szerint az ország népe szerint ezt így kell csinálni.
    No komment.
    Túlóra. Olyannyira lecsökkentették és még akarják csökkenteni a járművezetők bérét, hogy már semmire sem elég. Így túlóráztatni fogják őket, mert így többnek látszik a fizetése.
    Csökkent 40-50 ezerrel a fizetése (tavalyi adat, azóta többet vettek el)? Ne sírjon, kapott rezsicsökkentést. De, hogy örüljön, elvesszük a korkedvezményét, nem kell terveznie a nyugdíjra. Gondoskodó államunk mindenre talál megoldást.
    Jani elvárja, hogy ezt az ostoba országot tiszteljem? Majd ha fagy.

  • Tüske Zsófia

    Figyelő, nekem az az érzésem, hogy magát megforgatták, hogy jó elszédült, aztán most már nem tudja azt, merre van a bal, merre a jobb…. Orbán ugyan jobbnak mondja magát, de ha itt élne, jól látná, hogy a rendszere egyre jobban hasonlít a maga által olyannyira – és okkal-joggal gyűlölt Rákosi-korra, annak majdnem minden kellékével együtt, kezdve a koncepciós pereken, folytatva a rendőrök érthetetlen és köznapi embereket sújtó megfektetésével és bilincsbe verésével. Hogy még mi lesz, az csak kiköveztethető.
    Az, hogy a komcsi-ivadék Kövér szájából ömlő fekália és a bánya párttitkárának a faluszéli fiacskája antikommunista szólamai megtévesztik és csak néz, de nem lát a szemivel, érthetetlen: az sem verte ki magánál a biztosítékot, hogy jobboldalinak vélt Orbánja tokkal-vonóval eladta a valahavolt hazáját Putyinnak? És az zavarja a legjobban, hogy Göllner András Dobrev Klára mellett ült egy helyiségben? Tulajdonképpen agitálnia kellett volna az ELTE jogi karán a szélsőjobbos diákokat, akik másokkal együtt a kezüket-lábukat törték, hogy pénzügyi jogból Dobrevnél vizsgázhassanak, mert Dobrev jól tanított, célratörően vizsgáztatott, nem szemétkedett a hallgatókkal és még a NEFI igazgatóhelyetteseként is jól dolgozott. Magára aztán igazán talál a Bródy Jelbeszéd c. számának a szövege: „Jelbeszéd az életünk, de túl sok ember van, ki csak jelszavakra gondol….” Az idősödő úrinők orbán-imádatára szintén van irodalmi példa: a Szentivánéji álomban Titánia, a tündérkirálynő, aki beleszeret Zubolyba, szépnek látva annak szamárfejét és szőrös pofáját.

  • Rapcsák Zoltán

    Kedves Mindenki
    A járművezetőktől elvettek már mindent. Régebben 16-18 tételből állt a fizetés.(ilyen-olyan pótlékok) Mostanra szinte csak az alapfizetés maradt. És elvették a korkedvezményt is. Pedig ez volt a máik ok, hogy a BKV-hoz mentek dolgozni. Most csak meló és meló és a -közben- csökkenő fizetés. Túlórázni hivatalosan nem lehet, de mindig van egy kiskapu. A volt kollegáim is túlóráznak. Ezt onnan tudom, mert a leszázalékolásom óta két jármvezető volt kollégámmal is folyamatos érintkezésben vagyok. A HÉV-nél annak idején egy vonaton három fö személyzet volt. A jármű vezetője, a vonatvezető (kalauz) -aki a vonat hivatalos papírjait vezeti- és a vonat fékezettségért felelt és a zárfékes kalauz aki csak a vonat megfékezetségéért felelt, A járművezető légsíp jelzésére mindketten betekerték a kézi féket. Mára már csak a járművezető maradt aki a tükörből nézve zárja az ajtókat. Ez életveszélyes abban az esetben ha köd van és 10 méterre sem látni az ajtók visszajelző lámpái azt jelzi, hogy nyitva maradt egy vagy több ajtó. Ezért va az, hogy nyitott állapotúnak vélt ajtóknál az utasokat le kell szállítani és rezsi menetben haladni a vonat telephelyéig (Dunaharaszti, Ráckeve).

    Még mindig nem megy ki a fejemből VÁRADI juhász „balesete”. Ha valaki megmondja az igazat és követeli azt ami valamikor az ő tulajdona volt. Az úgy látszik veszélyes ember és likvidálják.

    De jó, hogy már rég nem dolgozom a HÉV-nél. Én voltam az, aki akár az üzemegység vezetőnek is megmondtam az igazat.
    Talán ha annak idején a Fidesz lett volna a hatalmon most nem írnám ezt a hozzászólásomat.

  • Rapcsák Zoltán

    A szavazás előőt írtam arról, hog Tarlós a Fidesznek nyal. a Fidesz elsöprő erejű (2/3-nál is jobban nyertek) győzelme estéjén mit tesz isten a Fidesz színében Orbán elött jelentette be, hogy győztünk. Ezek szerint jó volt az érzésem. Ő nem egy párton kívüli hanem CSAK a Fidesz színében szerepel.
    Hát ha meglátom ezután is, hánynom kell tőle.

  • Tüske Zsófia
    2014 október 13
    1:54 du.
    Kedves Zsófia, magának fogalma sincs rólam, életemről és véleményemről.
    A fenti cikkhez azért szóltam hozzá, mert sokban egyetértek vele és emelett a KMH politikája éppen a fordítottja ennek a véleménynek. Azaz ellenkezőképpen működik.
    Göllner hibája nem az, hogy ki mellett ült, hiszen ha Gyurcsány kommunikkéciós tanácsadója volt, ott volt a helye.
    HAnem a kétszinű, hipokratikus működéséről. A szöüvegek arról szólnak, hogy NEM kéne a kandai magyaroknak bele-kontárkodni amagyarországi politikában.
    Mi történik, mind a múltban, mind a jelenben Göllner és társai éppen ezt teszik nagy igyekezettel!

    IMe a Hungarian Free Press angolnyelvű újságukban nemrég ez a cikk olvasható:
    „Democratic Charter thanks President Obama for speaking out on Hungary”
    Miről szólt a cikk? Orbán szídásról.A nemrég, nagy többséggel újra szavazott magyar államfőről.
    Még az USA elnöknek is írtak kínjukban azok, akik arról prédikálnak, hogy nem szabad a kanadai magyarnak beleszólni a magyar politikába.

  • figyelő: ezzel csak az a gond, hogy még mindig nincs szó nagy többséggel történő újraszavazásról. hányszor verjük még bele az orrát, hogy nemhogy nagy többségben, de konkrétan kisebbségben volt a fidesz az összesített ellenzéki szavazatokkal szemben?
    ráadásul ez a majom nem is államfő, csak egy autoriter miniszterelnök, akinek a népet kellene szolgálnia! akit még csak nem is választanak, hanem kineveznek!
    még valami? de most már valami értelmeset!

  • Figyelő
    2014 október 14
    10:02 de.

    Hogyan szokta írni? Savanyú a szőlő. Úgy döntöttek, hogy hülyeség minden szó, maguknak joguk van beleszólni. Én elhiszem, hogy tetszett volna a mindenki másnak kuss, majd mi megmondjuk.
    Csak szólok – előre -, amikor itt váltás lesz már semmi ellen nem emelhetik fel a szavukat hitelesen. Elnéznek, sőt helyeselnek minden szemétséget, ha a fagyi visszanyal vastag arcbőr kell majd a szóláshoz.

    De nyugi. Leszünk, akik akkor is ugyanabba az irányba akarunk menni, mint most, és nem csak a bábukat akarjuk lecserélni. Ahogyan eddig is volt. Többek között ezért is jutottunk eddig, mert maguk soha nem gondolták komolyan, csak az alkalomra vártak, hogy jól átvágjanak minket.

  • Fenyvesi Glória

    Ha Orbán majom, akkor Gyurcsány mi volt,meg az elődei?
    Melyik állathoz kéne hasonlítani őket?
    Mert hogy sokkal több kárt okoztak Magyarországnak, mint a jobboldal valaha is…

  • Fenyvesi Glória: Orbán Viktor a Világ legjobb MINIszterelnöke és minden kizárólag szükségszerűen történik Magyarországon, ami a lehető legeslegjobb ország ezen a lehetséges legeslegjobb Világon.
    P.S. Érdemes lenne megnézni Lévai Anikó hátulját, lehet, hogy a fél feneke hiányzik.

  • Nincs különbség a két figura között(Gyurcsány, Orbán) a megítélésem szerint. Azt nem lehet,hogy nem hasonlítgatjuk a kakit a hígabb változatához? Mindkét „oldal” okozott kárt az országnak. A jobb oldal mást ne mondjak két világháborúba sodorta az országot…

  • Fenyvesi Gloria. Volt egy vilaghaboru. Ha jol tudom, Trianon a vege. Azutan volt egy masodok vilaghaboru. Most pedig ez a saskajaras. Ezt mind a jobboldal csinalta. Jol atgondolta ezt a kartevest? Nehez ezeket Gyurcsanyra kenni. Bar maganal meg ez is elofordulhat.

  • Gyula Bognar Ha Gloria tudja ki inspiralta kommentedet, megemelem a kalapom. De meglepne.

  • LLANFAIR: Segítek. Candide.

  • Gyula Bognar. Kosz. De Gloriatol vartam. Pangloss mestert haromszor is olvastam. Lelotted a poent.

  • Figyelő

    2014 október 14
    10:02 de.
    Csak a rend kedvéért!
    Azt írod, hogy „A nemrég, nagy többséggel újra szavazott magyar államfőről”.
    A magyar alkotmány, amit mostanság átkereszteltek Alaptörvény-nek – összhangban a szokásokkal – államfőként a Köztársasági Elnököt nevesíti, akit momentán Áder Józsefnek hívnak.
    Az imádott 2/3istened a Miniszterelnök!

  • Bocs elgépeltem Áder természetesen JÁNOS!

  • Laci

    2014 október 18
    12:17 du.

    Hogy nem lenne semmi különbség az erős túlzás, de nagyon hasonlóak. A 2006-os OGyV-k előtt a LeMOnde egyik publicistája írt valami olyasmi, hogy szegény magyarok egy kisvárosi proli-kölök és egy paraszt-suttyó között kell választaniuk! =))
    Én magam részéről ezt jobb – bal minősítést meglehetősen idejemúltnak vélem, de egy biztos, hogy Orbán nagyon sokban inkább baloldali, mint jobb!
    Persze ha kell akkor inkább már jobboldali, minthogy konzervatív lenne, lévén arról azt sem tudja, hogy micsoda! S nem csak a kifejezés klasszikus értelmében, de a mai modernkedő (pl. Nyíri vonatkozó gondolatai)felfogásban sem! =))

  • LLANFAIR: Én s Gloriának segítettem, mert tudom, hogy Te tudtad mire utalok, még a fél fenékkel is.

  • Rapcsák Zoltán

    Emlékezzetek meg Váradi Sádor juhászról, akit ma kísértek örök nyugalomra. Ő csak az igazáért harcolt sajnos nagyon rövid ideig. Polgámeter lehetett volna belőle, ha az az élemedett korú osztrák a választok elő estjén „véletlenűl” halára nem gázolta volna.
    Ezúton is szeretném kifejezni részvétemet.

  • Rapcsák Zoltán

    Ma este az ATV-ben megelékezés volt Váradi Sándoról az alcsúti juhászról, aki az alcsúti polgármeter szeretett volna lenni, aki képes volt az igazáért harcolni.
    Aki képes volt Mészáros Lörinccel ujjat húzni.
    Ez a hirtelen meggazdagodott gázszerelő nagy birtokos felcsúti polgármester, Orbán Viki nagy haverja, aki képes volt a szegény juhásztól a birkái alól a födet eltuladonítani.
    De a polgármester választás előestéjén halálra gázolta egy élemedett korú „osztrák-magyar” kettős állampolgárságú ember.(a redőségi jelentés szórol szóra ezt közölte).
    Na már most. Vagy európában élünk és akkor csak Osztrák állampolgárságu lehetett, a többi orszában már otthon volt amióta megalakult az EU.
    Tehát a rendőség tudatosan hazudott, hogy leplezzen egy gyilkosságot amit balesetnek tituláltak.

    Megható volt látni Váradi küzdelmét Mészáros Lőrinccel. Amiből csak a juhász keveredett ki vesztesen.

    Ahogy a filmben mondták: roszkor jött a 6-os villamos.

    Együt érzek veled Váradi Sándor.

    A hátra maradt családodat segíteni fogom a lehetőségiemhez képest a megadott bankszámlán.

  • Kedves kanadai Magyarok, ugyan elég késön olvasom a 2014-es hozzászolásokat-annak kapcsaán kutakodok, hogy egy volt gimis osztálytársam Torontoban él mint fogorvos es most találkoztam vele 1965 ota először.Kanada tul messze van magyarországtol.Az Internet persze jo, de itt kell élni személyesen.Ajanlom mindenkinek, olvassák el Mikszáth Kálmán Orszaggyülési Levelezések cimü müvét es akkor rájönnek, hogy a magyarok már mindeg legszivesebben kinyirták volna egymást.Arra a következtetésre jutottam 30 év Németország után, hogy Kanada nem a jövö országa, csak idö kérdése, amikor a szinesek átveszik a hatalmat.Aki mint emigránsok, kivándorlok stb. gyermeke és már Kanadában született, annak OK.De sajnos mindeg áll az örök törvény-ez az USA-ra is érvényes–happy lehetsz-de boldog soha…

  • Páter doki : Én már attól is boldog vagyok ha nem vagyok boldogtalan.
    (Látod : kevéssel is beérem..)

  • Komolyra fordítva :
    Igazi boldogságot az ad, ha az elvégzett munkámat ugy veszi át a megrendelő hogy öszinte öröm csillog a szemében és még jól meg is fizet érte.
    Szerencsére gyakran volt ilyenben részem.