Napi szösszeneteim – 10.17-18.2014

2014 október 19 12:28 du.1 comment

Gulyás pajtás ismét megcsillogtatta elképesztő tudatlanságát –

Idén már másodszor próbálja mentegetni kollégái butaságát, de éktelen marhaságra sikeredett

Más területeken – sőt nagyon úgy tűnik jogi kérdésekben sincsenek igazán a hozzáértés birtokában – sem ritkán kell tapasztalnunk, hogy a jogászkodó politikusoknak lövés sincs arról, amiről zagyválnak. Magam, mint a választási dolgokkal sok év óta foglalkozó szakember, elmondhatom, hogy nem ritkán ebben a témában a derék AB-sek is tudnak éktelen marhaságokat összejogászkodni.

A derék Gulyás fő-törvénykedő már a nyáron összehozott egy könnyen átlátható taxatíve alkotmánysértő baromságot. A fővárosi közgyűlésre vonatkozó – sajnos az AB-sek sem értették meg – egyértelműen alkotmánysértő törvény-módosítást egy az alaptörvényt szó-szerint megsértő (súlyozás) javaslattal próbálkozott.

Most is megcsillogtatta alapvető bornírtságát.

Mint arról már egy püffőgésemben megemlékeztem a derék Kósa pajtás egy az alaptörvénybe ütköző állítást engedett meg magának a helyhatósági választások periodicitása tárgyában (24után visszatérnek a 4évenkintire).

Gulyás Gergely, a törvényalkotási bizottság elnöke azt nyilatkozta az Indexnek, hogy semmiféle ilyen kormányzati szándék nincs. Nos, ezt még üdvözölni is lehetne, hisz ehhez alkotmány-módosítás kellene (megjegyzem kellő tisztelettel egy hozzáértő szakembernek ez mindjárt fel kellett volna tűnjön). Az viszont tény, hogy: a két eltérő periodicitás – igaz csak 20évenként, de megismétli az elkerülni szándékozott egybeesést. Azonban, sajnos indoklást is fűzött a dologhoz. Nem kellett volna! =)) Ez a „nagyeszű” azt tudta kifejteni, hogy: „…nem feltétlenül lehetne hosszú távon tartani a kétévenkénti szavazásokat sem. Az országgyűlési választás időpontja ugyanis nincs kőbe vésve, hiszen a parlamentet fel is lehet oszlatni, s az akkor nem tölti ki a négy éves mandátumot.”!

Ami lássuk be nem csupán szakmai butaság, de jogi dilettantizmusról is árulkodik! =))

Az közvélemény-matatókról – Avagy mi is lehet az oka, hogy még csak az árnyékát sem jelezték Tóth úr totális győzelmének

Valami különleges oknál fogva nem illik felemlíteni Tóth József totális győzelmét, hogy majd 70%-os tarolása mellett 100%-ot, hogy a mai retorika mellett mondjam 3/3-ot (de ő tényleg, mert 15/15), hozott az ajánlása, pedig bár ellene csak kamikáze próbálkozás akadt, az EVK-kban bódog/boldogtalan próbálkozott!. A legkevésbé ellenséges közvélemény-matató sem jelzett többet a „jó esélyei vannak a győzelemre” kijelentésnél.

Ha egyébként nem lennék tisztában az okokkal, most demonstratív bizonyítékot kaptam.

Az egyik vezető net-es matató arra kért, hogy mondjam el a véleményemet a háziállatokkal kapcsolatban! Nos, mikor közöltem, hogy sem kutyám sem macskás sincs, udvariasan megköszönték az addigi fáradozásomat, majd elköszöntek! =))

Na és a viszontbiztosítás? – Igen sok minden visszaköszön az OBA ügyben a devizás nyomorból

A Világgazdaság pénteki cikkében hívja fel a figyelmet, hogy: „Az idén csődbe ment három takarékszövetkezet betéteseinek már csaknem 90 milliárd forintnyi kártalanítást kellett kifizetni az Országos Betétbiztosítási Alapból (OBA), amelyben tavaly év végén már csak 76,6 milliárd forint volt”.

Nos hic & nunc nem elmélkedve azokon az információkon, hogy a csődbementek igazából csődbevittek illetve csődbehajszoltak, csak megemlítem, hogy ebben is van nem kevés hasonlóság a devizahiteles haccacáréhoz. Azonban egy szakmai kérdésem azért akad! Mi van a viszontbiztosítással? A 90-es években az OBA előkészítő anyagaiban a saját szemmel olvastam arról, hogy az előterjesztők alapvető fontosságot tulajdonítottak ennek a biztosítéknak. Mikor és ki fejlesztette ki belőle? =))

Kard ki kard! – Jól van na, csak a kormányéknak szabad az idétlenkedés? =))

Beindult az agyam Kereszt-papiékat olvasván „Szajlai Csaba: Más okok – Álláspont. Nem pusztán politikai, hanem gazdasági magyarázata is van annak, hogy a Fidesz–KDNP Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével zsinórban nyeri a választásokat” és tovább az írást.

Az jutott eszembe, hogy kötelezni kellene a kereskedőket, hogy minden vásárláskor – számlát ugye úgyis adnak =)) – a számlán tüntessék fel (a színt és a betűtípust nyugodtan rábízhatjuk a rezsi-biztos fantáziájára), hogy az idén és az elmúlt 4 és fél évben mennyivel lettek drágábbak a megvásárolt termékek!

Az amcsi ügyvivő tényleg nem lát a pályán – S, az M1-szerint már nem csak kormányzati tisztségviselőt hanem tagot említett

Mint ismert André Goodfriend az Egyesült Államok ideiglenes ügyvivője megkeresésére közölte bizonyos magánszemélyekre vonatkoztatva? „hiteles információ áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy ezek a személyek korrupciós cselekményekben vesznek részt vagy azokból hasznot húznak”!

Nos többen úgy reagáltunk rá – természetesen viccnek szántuk -, hogy ilyen alapon az „egész központi bizottságot” ki lehetne tiltani.

S lőn! Előbb „Ha egyes személyek, korrupt kormányzati tisztségviselők sértik az Egyesült Államok érdekeit, akkor a mi törvényeink lehetőséget biztosítanak arra, hogy számukra megtiltsuk a belépést az Egyesült Államokba”, majd „Vannak olyan személyek, egész pontosan közszereplők, kormánytagok, akiket az Egyesült Államok nem talált alkalmasnak arra, hogy belépjenek az Egyesült Államokba” ként fogalmazott az ügyvivő.

Nos ez egy dolog, de Szájjártató durcás baromságára, hogy „azt várja az amerikai kormánytól, hogy bocsássa a magyar fél rendelkezésére azokat a hiteles információkat, amelyek alapján megfogalmazta korrupciógyanúját” azon túl, hogy felemlítette, amit Petyusánknak is illet volna tudni, hogy „A magánélet védelmét célzó amerikai törvények miatt a neveket azonban nem adhatják ki”, még tett egy unortodox (át- és meg-gondolatlan) kijelentést. „a kormányzatnak megvan minden eszköze, hogy kiderítse ezeket, és tegyen is ellene.”.

Hol él ez az ember? Nem ismeri Rubovszky György, Polt Péter és Pintér Sándor nevét és munkásságát? Ami pedig az un. ellenőrzési szerveket illeti azok meg nem érnek rá, mert sokkal fontosabb dolguk van a Magyar Nemzet cikkeiből vett idézetekkel tüsténkednek! =))

smiley

1 Comment

  • Csak tájékoztatásként a végén lévő gif, azoknak szól akik nem ismerik az általam gyakran használt =)) jel jelentését!

    Utólagos engedelemmel engedtessék meg nekem egy anekdotikus megjegyzés. Sokszor szoktam hangoztatni, hogy én úgy vélem: az elemi logika és számtan ismerete szerves része a műveltségnek!
    Ahogy egy nagyon kedves igen kiváló humán-értelmiségi (egyébként akadémikus)ismerősömnek mondtam utoljára a Szt.Lukács szaunájában, mikor bájos nejével dicsekedtek – halván, hogy én matematikus vagyok – (ahogy humánéknál szokás): jaj én milyen hülye vagyok a matekhoz. Megkérdeztem (már mádsokkal is megettem)mond mit szólnál, ha én azzal dicsekednék, hogy lövésem sincs az irodalom, képzőművészet, zene etc. alapjaihoz? =))