Egyik ember elmondja a másiknak gondját

2014 november 3 9:38 de.1 comment

A kávéházban tolonganak az emberek. Majd miután rendeltek süteményt és kávét, helyet foglaltak. Géza, a gazdag vállalkozó épp tejeskávéját issza, amikor meglátja Ferit, a munkanélküli írót.

Odaül melléje a széken s elkezdi kanalazni az italát, mikor már máris panaszkodni kezd:

-Kevesebb lesz az alkalmazottam! Képzeld, megy tönkre a cégem!

Feri krémest eszik, de csak fél füllel hallgatja barátját. Szinte oda se figyel.

-És a másik!

– Mi másik?

– A gondokról beszélek! A lányom elválik attól a felfuvalkodott költőtől. Szerencsétlen költő nem tudja kifizetni még a számláit sem, a lányomnak meg elege lett belőle!

Aztán az anyám is meghalt egy hete!

Majd ivott a tejeskávéból. Feri mint a sír, száján egy szó nem jön ki, de arca elárult mindent. Kicsit elege volt hallani ezt a panaszkodást. De evett tovább.

-Te figyelsz?

– Hogyne! – mondta nagy igyekezettel Feri

– Szóval anyagilag süllyedni fogok!

Fotó: tastehungary.com

Fotó: tastehungary.com

Legszívesebben rágyújtott volna, de mivel nem lehetett, csak fogta a cigit s a szájába tette anélkül hogy meggyújtotta volna. Nem vette észre senki.

-Nem beszélve az egészségemről! Képzeld, szívpanaszaim vannak!

– Nyilván sokat dohányzol! – szólalt meg Feri

– Lehet! Meg nem is vagyok fiatal! A múltkor meg úgy megfáztam, hogy azt hittem tüdőgyulladásom van! Két hétig feküdtem. Lázam 38 felett, gondolhatod…

-Meggyógyultál? – kérdezte aztán Feri

– Persze! Látod talán, hogy fújom az orrom?

– Örülök neki!

– Hát szóval a padlón vagyok!

– És veled mi van?

Az író szíve hevesebben dobogott.

-Velem mi van? – kérdezte szinte dühösen

– Hát csak az hogy a számláimat nem tudom kifizetni, egy nap nem szívhatok többet az anyagi helyzetem miatt tíznél több cigit, a munkahelyemről elbocsájtottak. Az anyám a halálán van, a testvéreimmel haragban vagyok s nem telik el úgy mostanában olyan napom, hogy az öngyilkosságra ne gondolnék vagy hogy világgá menjek. Mellesleg egy nap annyit gondolkodom, mint más egy hónap alatt sem s örülök ha jól érzem magam s nem akarom felvágni az ereimet. Egyébként sápadt vagyok s étvágytalan, orvoshoz kéne mennem. És örülök ha nem végzem koldusként. Hát ez van velem. Világos voltam?

A vállalkozó teljesen le volt döbbenve. Úgy nézett az úgynevezett barátjára mint egy szobor.

-Egyébként az volt a vágyam, hogy majd én elpanaszolom valakinek a gondjaimat, de úgy látom ez fordítva történt meg.

Fogta a franciakrémes papírját, felállt majd igyekezett a pulthoz.

-Egyébként ezt a krémest úgy tudtam megvenni, hogy kölcsönkértem valakitől.

– Na viszlát!

Lerakta a pulton a papírt, majd méltóságteljesen kiballagott a kávéházból, miközben Géza a döbbenettől még el is pirult.

Dinók Zoltán

1 Comment