Parkinson-királyság

2014 november 16 8:30 de.44 hozzászólás

Annak idején azzal a felvetéssel éltem, hogy komoly problémák származhatnak abból, ha egy miniszterelnök valami papírmasé világban kezd élni. A bajok nyilvánvalóan csak fokozódnak, ha a meseország királyának módoz és hatalmat adnak a valóság hatékony kiiktatására. Talpnyalásból, kíméletből, haszonlesésből. A végeredmény szempontjából mindegy.

 

Erre a történelem is tartogat néhány példát. A végkifejletre is. Addig azonban nyilvánvaló, hogy a kis rózsaszín álomvilágból lassan kiszorul minden, mai a valós gazdasági teljesítményről, a valós megítélésről, vagy akár a valós orvosi diagnózisról szól. Amivel kapcsolatban tulajdonképpen továbbra is az a legmeglepőbb, hogy a média, az ellenzékinek tartott csatornákat is beleértve, nem szólaltat meg egy egészségügyi szakértőt sem. Holott már csak a függetlennek tekinthető elmeszakértők létének igazolása érdekében is szükséges lehetne. Arra az esetre például, ha keleten egykor szokásban volt recept alapján elmegyógyintézetben találná magát mindenki, aki nem hiszi el: a MINISZTERELNÖKNEK alanyi jogon igaza van. Mert személyesen megnyilvánult neki a magyarok ősszelleme, a Turul, a megváltó, vagy a világszellem. Esetleg a béka a tóban. Aki egyben azt is megígérte, hogy azonnal király lehet, ha megfelelő várat alakít ki magának, és megcsókolja. Bár, ismerve néhány béka bőrváladékának hatását, lehet a sorrend fordított is. Előbb a csók és aztán a lekvár.

 

Amit eddig a várépítési tünetekből látunk, az első olvasatra igencsak nevetséges. Nem annyiban természetesen, hogy a budapesti várnegyedre ne férne rá a tatarozás. Az szinte minden műemlékre ráfér időnként. Az azonban mindenképpen elgondolkoztató, ha kormányfőként ehhez valaki el akarja foglalni a várat. Még akkor is, ha visszafoglalásról vizionál. Ugyanis hazánk még az USA-nak sem üzent hadat, és így legfeljebb a magyarok vívhatnák vissza a magyaroktól. Már akkor, ha igaz lenne Orbán Viktor állítása. Marad tehát az a közvetett értelmezés, ami alapján Orbán Viktor, immár királyi többesben gondolta komolyan venni azt, hogy „megvitatják, miként foglalják vissza a magyar nemzetnek”. Alighanem közben azt legózva össze a neuronok kóboráramából, hogy a „nemzet én vagyok”. Elvégre az, aki hasonlókat mondott, szintén kastélyban élt. Ráadásul anélkül volt király, hogy ehhez békákkal kellett volna puszilkodnia.

Tulajdonképpen csak az lehet kérdéses, hogy hol lesz a stadion a Várhegyen. Mert Orbán Viktor szerint a rezidenciája a kultúra fellegvára lesz. Ám több kulturális intézményt éppen kirúgnak a környékből. Így marad az, hogy nem az általános kultúra, hanem az orbanizmus fellegvára lesz. Azé, ami nem bírja elviselni, ha könyvtár vagy képtár van a közelben. Természetesen merhetünk egész hatalmasat álmodni. Ebben az esetben I. Feltsuthy Orbán Viktor elfoglalja a várnegyed összes termeit, és a völgyet alakítják át egy nagy stadionná. A Tabán például szinte adja magát. Egy nagy stadion, és háttérben a Gellérthegy. Bár a várnegyedből arrafele elég rossz lehet a kilátás. Úgyhogy inkább másutt lesz a Várhegyről belátható stadion. Azt a pár házat majd csak eltolják, ami útban van. Azt ugyan kétlem, hogy Hauszmann Alajos, akire kultúrközpontilag hivatkoznak kiköltöztetné a miniszterelnöki rezidencia kedvéért az Országos Széchenyi Könyvtárat vagy a Magyar Nemzeti Galériát, de ő még nem ismerte a Grippenekkel avatás nagy élményét.

De teljesen megérthetjük azért a miniszterelnököt is. Ehhez tulajdonképpen nem is kell mást elolvasnunk, mint Parkinson törvényét. Abban világosan le vagyon írva az a folyamat, aminek a végén, az egyre halódóbb cég akkor épít hatalmas irodaházat, amikor tönkremegy. A pangás okozta üresjáratban ugyanis már semmi más nem okozhat sikerélményt, hatalmi demonstrációt, mint az egyre csicsásabb körülmények. Londonban megtekinthető Churchill igencsak spártai irányító-központja, ahonnan ténylegesen megnyerték a tényleges háborút. A közmunkára alapozó, stadionavatásokon, Patyomkin-átadásokon villogó, tőkekivonások szorításában vergődő gazdaságunkban Budai Vár orbáni belakása, és talán egy királyválasztás lebonyolítása jól jelzi az állapotokat. A vezetés, alighanem dinasztikus kormányzásban törpölő, egészségügyi állapotát éppen úgy, mint a közállapotokat.

44 hozzászólás

  • Georgina Bojana

    Kedves Endre István!
    Érzetem szerint is, már „csiszatolják, fényesítik” a koronát,
    a Kis Köpcös fejére, talán „rá is igazítják”?!
    Ki tudja, akár még ez is „belefér(het)” az orbanisztáni király avatásba?!
    Borzalom!
    *
    Gondolatban végigvezetem, honnan is indult Köpcöske.
    Egy parasztházból, soványan és tele ambicíóval.
    Hová érkezik?
    Megcélozta a Budai Várat, igaz ott már a pocakjával VONUL(NA) be, no meg a sleppjéhez tartozó talpnyalók seregével.
    Az ambicíóiból csak egyet tapasztalunk, a népnyúzást.
    De azt végezteti fene nagy sikerrel.
    Ehhez +hozadékként az egy kézben való hatalom begyűjtését, megvalósítását. A „nemzeti” szó alá mindent besorolni, az már
    nem zavarja, hogy a „nemzeti szócskának” már régen nincs hitele, de fénye sem.
    Hová jutottunk?!
    Istenem, hová?
    G.B.

    Az írást megköszönöm! Találó és (sajnos) igaz.

  • Szép is lesz. A romhalmazból kiemelkedő Vár-stadion….

  • Remek cikk, gratulálok.
    Egymás ütése príma eredményeket hoz nekünk, de erről valahogy elfelejtenek itt értekezni.
    De hát a strucc már csak ilyen.
    Kis bejátszás a való világból naiv tengerentúliaknak:
    https://www.youtube.com/watch?v=t1yqWUZHBc4
    …….
    Láthatjuk, hogy szorongatja a jobbikos kezet a cigány, láthatjuk döglött patkányok mellől a vajdát, aki hitet tesz a Jobbik mellett.
    …….
    Van megoldás emberek, van remény.

  • „…Orbán Viktor szerint a rezidenciája a kultúra fellegvára lesz….”
    .
    – Áh, de jó! Nem is tudtam, hogy ott épül az új genetikai kutatóközpont, az új Hi Tech kutató és tanintézet egy részecskegyorsítóval megtoldva, egy korszerű gyűjtőkönyvtár, egy kiber- kutatóközpont, egy nagy színház- és mozikomplexum, és/ vagy valamilyen gazdasági szakiskola… végre már egy jó hír, hehehe…
    .
    Végre már nem falusi kocsmák tövében, nagyrészt használaton kívüli focistadionok épülnek, meg luxuspaloták az újabb, vagy már meglévő fitymesz- prostituáltak, maffia- alvezérek számára!
    .
    Na, így kell ezt. Hajráf Magyarország, hajráf magyarok!
    .
    Úristen.

  • apuwader:
    dicséretes az erőlködése, csak egy apróságra hívnám fel a figyelmét: azokról az eredményekről nincs mit értekezni. részint, mert a jelentéktelenség nem igazán értekezés tárgya, részint, mert az egy másik fórum dicsőségtáblájára tartozik.
    a többes számot magánál sem értem. képvisel tán ezen a fórumon valamilyen megbízás alapján valamilyen csoportot, szervezetet, politikai szövetséget?
    mert, ha igen, kérem, mutassa be megbízólevelét.
    persze, ha csak fejedelmi többes, az más. akkor az orvosi kezeléséről szóló igazolást mutassa be.
    ózdon – mint ahogy a valóság adja – nem a jobbik győzött, hanem a fidesz vesztett. semmi baj, majd csak megtanulnak együtt élni ezzel a gondolattal.
    kaptak egy lehetőséget, hát éljenek vele. javaslom, miután elszállt a győzelmi mámor, kezdjenek el dolgozni.
    tudom, hogy szokatlan lesz, de hát, maguk akarnak szebb jövőt.
    ózdon minden adott, legalábbis ami a feladatokat illeti.
    most már csak pénz, szakember és program kell. mi is van meg ebből? ja, tudom: a program. meg a zászló. térjünk vissza egy év múlva egy összevetéssel: ezek voltak a programpontok, ezeket valósítottuk meg belőlük.
    mert hát, a zászló lengetése, attól tartok, kevés lesz.
    ja, és ózd nem dunaborzasztó. egy csöppet más kihívásokkal néznek szembe.
    mondok valami biztatót: hajrá, apuwader!

  • ˙

    Már az I.Orbanisztán idején szemet vetett a Néprajzi Múzeumra azzal, hogy az lesz majd a Miniszterelnöki hivatal székháza. Végül is elmaradt ez az átszervezéssel is járó költözködés. Ám azt nem tudja a Vezér elviselni, hogy olyan intézmény működjék a látóterében, amelyet nem ő agyalt ki. Ennél fogva, a miniszterelnöki irodaház helyett kiötlötte, hogy a nemzetnek nem is egy Legfelső Bíróságra van szüksége, de annál inkább egy aHorthy időket idéző nevű Kúriára, hiszen itt ez az épület – még a ’44-es állapotában, és ez a cél… Ő pedig nem tűrheti meg azt a néprajzi akármit, ahol talán az ő paraszt szép és ükszülei keze munkáját is avatott kezek őrzik. Nem ! Hitler is egy alkalommal Berthesgadenben Bormannak kijelentette, hogy „ezek nem tudhatnak meg az én egyszerű származásomról semmit”… (Hogy kik is voltak az ezek, az azóta is titok.) Egyszóval költözik a Kúria, de mi lesz a jelenlegi épületével a Markóban… ?
    A Vezér pedig hamarosan nemzete fölé emelkedik, úgy 300m-rel még a tengerszint felett is, hadd érezzék a zemberek, hogy „é l . m é g . a . m a g y a r o k . i s t e n e…”*

    ˙
    * Idézet a Hannibál tanárúr című, ma aztán csak igazán aktuális Fábry Zoltán filmalkotásból.
    .

  • Kiegészítés:

    Ki nem állhatja a bartóki tiszta forrásból fakadó művészetet.

    .

  • Dubois !
    Ne hülyéskedj, és miféle fán terem az a művészet, amit ez a prosztinger megért ? Olyan nincs ! 😀

  • Ha lesz rá ideje, akkor jó lenne ha figyelne arra is, hogy mekkora tüntetés készül hétfőn, az egojának nem tesz jót, hogy
    25 magyar és 8 külföldi országban tüntetnek, na ezt magyarázza meg, ha tudja:

    http://magyarinfo.blog.hu/2014/11/15/hetfon_megmozdul_az_orszag_tobb_mint_25_varosban_tuntetnek_a_korrupcio_es_a_megszoritasok_ellen

  • Eszter, szinte hihetetlen, hogy a budapesti AVIV Travel Kft 200 milliós sara már a skóciai Oban településre is eljutott !!! Itthon még az ügyészségig se…

  • Nem tudom jobban megfogalmazni, Szabó Gábor Tuaregnél találtam
    „..egész pályáját végignézve hótt egyértelmű: felabarátunk egész élete egy hatalmas Árnytól való menekülés. Valszeg az Apja lehetett az a tényező, amelyik vaskalitkába zárta a tehetséges fiát, és mivel Viktorunk nem mert Apu ellen fordulni, ezért aztán pótcselekvésként megtalált minket, magyarokat. Rajtunk bizonyította be, és bizonyítja be Önmagának nap mint nap, hogy Ő igenis egy szabad ember, akit nem kötnek zabolák, még az annyira nyilvánvalóak sem, mint pár világhatalom hozzánk képest elsöprő ereje. Egyszerűen ez az ember kényszerneurózisban szenved: fölfogja racionálisan a valóságot, tisztában van az erőviszonyok realitásaival, de egyszerűen nem teheti meg, hogy azokat figyelembe vegye. Ő valóban szabadságharcol, de nem a Világ, hanem valójában az Apja ellen, mindannyian jobban jártunk volna, ha inkább egyszer visszaüt egyetemista korában Apunak, minthogy nekünk, mindannyiunknak üt vissza folyamatosan. Az az ember viszont, aki kényszeresen harcol a minden pillanatban való szabadságáért, az szükségszerűen minden más akaratot elnyom a környezetében: ha valami csak egy kicsit nem úgy történik, ahogy szeretné, máris börtönbe zárva érzi magát.”

  • akkó’ má’ csak azt kell eldönteni miből legyen a koronája és hol trónoljon?

    nekem sok ötletem van erre, szeretném megosztani:
    a Pancsoló Arénában a VIP páholyban napraforgó rudakkal díszített szotyola zsákokon ülhetne az idők végezetéig és amikor nyakig teleköpködte szotyolahéjjal akkor ki lehetne söpörni a nagy söprűvel addig a Felcsút Bivalybasznád válogatott játszhatna a Küküllői első osztállyal és állandóan 12:0 ra vezetne alcsút amikor eső jön akkor viziléabda és a hatyyúk tava mert van ám kultúra?

  • „…. és hol trónoljon?”

    Van ötletem!
    Ugyan ott ahol mondjuk egy hajdusámsoni szegény ember, ott az udvar végében.

  • Zsuzsa Kiss

    L Simon szavaival élve, biztos a postán elkeveredett a levél, amiben az ügyészséget értesítették. Ez van. Ez a mai Mo. 2014-ben.
    Az már más kérdés, hogy a pohár nem kicsordult, hanem felborult. Lesz még itt igen kemény világ.

  • Kiss Eszter,
    Elnézést a kekeckedésemért,de nem tudom és nem is akarom megérteni,hogy mit jelent”25 Magyar és 8 külföldi ország”.A külföldi nyolcat még megértem,de a magyarból egy is sok (sokk).

  • kiskato:
    http://youtu.be/HydCOeQhJUc
    ezen felül ajánlom mindenkinek a nárcisztikus jellemről szóló pszichológusi tanulmányt.
    lehet megkeresni, a klubrádió ma délutáni archívumában ott van.

  • Alkalmasint mindjárt az írás elején van egy link
    http://endresy.blogspot.com/2012/07/miniszterelnoki-tunetlicit.html

    Sokkal inkább egyfajta oktatáspedagógiai megközelítése az ügynek, mintsem politikai, ha jó látom. Mondanám, hogy mottója: Orbán az ember. De nem mondom, mert téves meghatározást sejtetne .-)

  • Eszter, nem ártana, ha az interneten rákattintanál az AVIV Travel Kft-re és holdudvarára… Ez speciel éppúgy nem a magyar kormány sara, mint a napokban kirobbant német adóbotrány és a Junkers-féle „adóelkerülési” maffia-ügy. (Egyébként holnapra lehűl az idő, rétegesen kell öltözni!)

  • Gyuri10

    Egyszerű, elírtam egy szót, tehát helyesen így van:

    25 magyar és 8 külföldi városban tüntetnek, na ezt magyarázza meg, ha tudja

  • Zsuzsa Kisz

    Junkers nem német, hanem belga – ill. belgiumi…

  • Aki volt már meccsen, kiválóan tudja majd skandálni:

    Orbán, takarodj!

    Orbán, takarodj!
    Rajtunk nem uralkodsz! Nem ám!

    Orbán, takarodj!
    Már hiába kapkodsz! Az ám!

    Orbán, takarodj!
    Gumiszobát kapsz most! Az ám!

    Orbán, takarodj!
    Szabad lesz akkor a hazám!

  • Emberek!
    ……
    Ma van a Közfelháborodás Napja.
    ………
    Felsorolni is lehetetlen azt a sok bűnt, ami ellen tüntetnek ma este a liberálisaink ebben a fasiszta diktatúrában.
    Csőre töltött nyugati kamerák várják vámpírként az első vércseppet, bizonyítván a rendszer brutalitását és Orbán tehetetlenségét.
    ……..
    Reméljük ma nem keverednek náci futballhuligánok a békés, norvégpénzes anarchisták közé.

  • Zsuzsa Kiss

    2014 november 16
    5:58 du.

    Ebben majdnem igazad van; alapvetően ez a Vida ügy nem lett volna a kormány ügye/sara/cikije – pl. ő csendben hírtelen fáradtságra hivatkozva lelép a NAV éléről és néhány szerencsétlent megdádáznak szintén szép csendben -, de a derék propagandistái botrányt kavartak belőle! =))

  • Ne báncsátok Viktorkát.
    .
    Kellenek azok a stadionok!
    Majdcsak jók lesznek valamire, mert a magyar futballt, már futballnak sem igazán lehet nevezni.
    Mire is lesznek, lehetnek még jók?
    Még nem tudom, de ki fogom találni!
    .
    Addig is.
    Az illiberális FIDESz-ből, Ki és mikor is volt utoljára Chilében (netán tanulmányúton?).
    Gondolkodhatunk akár együtt is.

  • Le5I1eL

    2014 november 17
    8:55 de.

    Én utoljára Martonyi elvtárs januári látogatásáról hallottam! =))

  • apuwader: „Reméljük ma nem keverednek náci futballhuligánok a békés, norvégpénzes anarchisták közé.”
    attól tartok, hogy cinizmusánál csak ostobasága a nagyobb. persze, lehet, hogy simán csak provokátor.

  • Ille István Eldradnak igaza van. Mindent megértek, de ennek a valaminek semmi keresnivalója nincs ebben az újságban. Egyszerűen undort keltő.

  • llanfair: konkrétan melyiknek? mert többen vannak.

  • Ille István Akiről nem tudod, hogy cinikus vagy ostoba. De szerintem nagyon is tisztába vagy vele. A provokáción kívül semmit nem csinál.

  • llanfair: egy pillanatig tényleg azt hittem, hogy egy nemzetéért aggódó jobbikos aktivista, de csak egy fölényeskedő provokátor.
    csakhogy, olyan finoman csinálja, annyira körmönfontan pimaszkodik, gúnyolódik, hogy a MODEM alapján nem tudom kizárni, hacsak nem vagyok antidemokrata cenzor…

  • apuwader

    Azt hiszi qrvára jó pofa? Hát nem. Tudja Ön is csak azok közé tartozik, akiknek ez az egyetlen orgazmusa, hogy ide írogatva megpróbál provokálni. Mélyen szánalmas, és ostoba, ha el is hiszi, hogy gondolat menetét valaki is magáévá teszi.

  • Ille István Akko’ rossz a modem. Ízléstelensége az egeket veri.
    Ez nagyobb bűn, mint Glóriácska sötétsége.
    De nem akarlak vele zaklatni, csak jeleztem véleményemet.

  • Kiss Eszter Nem érdekli. Bántani és gúnyolódni akar. Semmi mást.
    Egy senki. Egy erkölcsi hulla.

  • llanfair

    Azt gondolom helyén kell kezelni, nem kell válaszolni a kommentjére, sőt tovább megyek, el se kell olvasni, és akkor nincs miért bosszankodni.
    Szerintem vagyunk itt néhányan akik értelmesen meg tudják vitatni a helyzetet anélkül, hogy egymásnak esnénk, még akkor is ha nem értünk mindig mindenben egyet, de véleményem szerint ez így is van rendjén, nem kell mindenben mindig egyetérteni, és akkor lehet kulturáltan vitatkozni.

  • Hát jól meg lett cáfolva minden jelzőm.
    ……
    Legalább azt írnák ide, hogy a „norvégpénzes” vagy a „vámpír” volt-e az ízléstelen.
    …..
    Évekig előfizetője voltam a Hócipőnek, tehát tudom mi a pimaszság és mi a gúnyolódás. A szövegem csak nagyon gyenge utánzata annak.

  • apuwader: jelzők lettek volna? nekem úgy tűnt, hazugságok.
    az utolsó mondatát elhagyhatta volna, ezzel ugyanis igazolja, hogy az a szándéka, csak a tehetsége kevés hozzá.

  • Hoppá, valami kordonbontást mutogatnak élőben.
    Kedves liberálisok megpróbálják az érdekeiket érvényesíteni.
    Ez most már polkorrekt?

  • apuwader: mintha a nemzet köpcöse is kordont bontott volna. amúgy miből gondolja, hogy csak a liberálisok vannak ott, és csak nekik van tele a tökük ezzel a maffiával?

  • Ille, persze, hisz a nemzet köpcöse is liberális.
    …….
    A nemzetiek kordonbontását remélem nem keveri ezzel a „krómozott kulccsal csavart tekergetek a kamérának” című babazsúrral.
    …….
    Ne csak a mutatványt figyelje, nézzen mögé is. Harmadfokú gőzleeresztés ez is.

  • apuwader: orbán liberális. hát persze.

  • Ille István

    2014 november 17
    2:00 du.

    Orbán olyan mint a Pom-pom, mindig olyan mint az aktuális rohama! =))

  • Bekészítettem egy üveg kövidinkát, miközben nézem az ATV-t és várom az iráni Forradalmi Gárda azeri vízágyún érkező, magyar rendőrnek beöltözött csapatait, ahogy testüregmotozást végeznek HaHás gólyákon.
    Erre sehol semmi.
    Elnézést, de ki itt a rendező?
    A producert ismerjük.

  • apuwader
    2014 november 17
    11:49 de.

    Van pimaszság és van egyszerű műpimasz faxság.

    Gyanítom, hogy inkább az utóbbiban vagy érdekelt.

  • Le5…

    „Nem tudod, mire lesznek jók azok a stadionok…”

    Nem tudom, hány éves lehetsz, de én már éltem a hetvenes években akkor, amikor Chilében egy tábornok, bizonyos Augusto Pinocet fellépett a történelem és a az arénák (stadionok) porondjára, miután az elnöki palotát a választott köztársasági elnökkel Dr Salvador Allende-ével egyetemben lebombázta, majd a saját és ki tudja még kiknek(?!) az érdekében ezeket sport létesítményeket börtönökké léptette elő, ahol hónapokig a szabad ég alatt őriztek százezreket – természetesen baloldaliakat – akik közül még ma is több-tízezret, mint eltüntet tartanak számon… Ez a tömeggyilkos is, mint még sok hozzá hasonló nemrég halt meg kilencvenakárhány évesen végelgyengülésben…
    Úgy, hogy kedves Le5…, van itt kérem fantázia és perspektíva Orbanisztán stadion arzenáljában, csak lapozgatni kell a történelemkönyveket… A kérdés valójában csak az, hogy kik hagyták, és kik hagyják az ilyen mai Pinoceteket így kibontakozni, gigantikus „sportálmaik” mezején…?