Göllner András a Hir24-ben: Nagyokat röhögünk azokon akik hazaárulóznak és közösségrombolónak neveznek

2014 november 29 12:07 de.21 hozzászólás

Göllner András, a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítója és nemzetközi szóvívője a Hír24 nevű magyarországi portálnak adott interjút péntek este. Mandula Viktor újságíró kérdezte tőle, hogy mit tud kezdeni azzal, amikor „bizonyos körökben” lehazaárulózzák a montreáli politológia professzort. Mint ismert, Göllner Andrást nézetei miatt kizárták a montreáli és a tágabb kanadai magyar közösségekből. Montreál magyar templomjaiba például be sem teheti a lábát a Concordia Egyetem emeritus professzora. Dr. Göllner ezt üzente azoknak akik hazaárulózzák és kirekesztették:

„Nagyokat röhögök rajtuk és ők ezt nagyon rossz néven veszik. Nem szeretik azokat, akik nem ijednek meg tőlük, és komolytalannak tartják őket. Próbálnak más szavakat használni – például az ördög szolgájaként, a bolsevik diktatúra támogatójaként, cionista zsidóként, közösségrombolóként ábrázolnak. És ez csak egy rövidített lista. De képtelenek fogást találni rajtam. Családalapító vagyok, három fiú büszke apja, mindhármat a református egyház szertartása szerint kereszteltettem meg. Teszem hozzá: születésükkor és nem egy kormányváltás után. Hivatott antikommunista, demokrata, polgárjogi aktivista vagyok. Petőfi Sándor a Göllner nevű gyalogerzed katonájaként halt hősi halált 1849-ben. Szabadgondolkodású, immáron Kanadában tevékenykedő magyar hazafi vagyok és ezt senki nem tudja elvenni tőlem.”

Göllner András. Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

Göllner András. Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

Gollner professzor a baloldal erőtlenségéről is beszélt, jelezve, hogy a magyar baloldali és liberális ellenzék egyszerűen nem végezte el azt a grassroots munkát mindenegyes választókörzetben, amely nélkül nem lehet választáson győzelmet aratni. Eddig a „könnyebb” utat választotta az ellenzék.

„A baloldali pártok a múltban élnek, semmit nem tanultak a hibáikból és képtelenek megérteni, mi a modern tömegpártok szerepe. A demokratikus ellenzék vezetői, liberálisok, zöldek, baloldaliak együttesen, azt hiszik: elég, ha fellépnek egy-két budapesti tüntetésen, elég, ha bejárnak az ATV stúdiójába, a Klubrádióba, megírnak néhány újságcikket, amellyel a hatvan év felettiek két százalékát begerjesztik, elég, ha kiutaznak Washingtonba, Gáti Károly ölébe és onnan lenyomnak egy beszédet pár tucat ember előtt és meglesz a kétharmad. A magyar pártok – a Jobbik és a Fidesz kivételével – nem tanulták meg azt a leckét, hogy a tömegpártok népszerűsége nem ilyen tevékenységek által jön létre”–jelezte a Demokratikus Charta alapítója.

Göllner András szerint fennáll az a veszély, hogy ha Magyarország tovább csúszik a diktatúra felé, akár uniós tagsága is veszélybe kerülhet, nem is beszélve a magyar nemzet így is erősen megtépázott becsületéről és jóhírnevéről.

„Nem voltak mechanizmusok, amelyeket életbe lehetett léptetni azok ellen, akik a radar alatti légtérbe navigáltak. Orbánék nagyon jól kihasználták ezt a helyzetet – ez a sikerük titka. A mélyrepülésre szakosították magukat. A kiskapukon átjáró közlekedés egy hungarikum. Ezt a taktikai előnyünket fel fogja számolni Európa, ugyanúgy, ahogy leverte az Európa-szerte lóháton randalírozó seregeinket 955-ben. Oszt jó napot. Sajnos nemzeti becsületünk visszaszerzése hosszabb időbe fog telni. Sokkal jobb lenne, ha mi magyarok lépnénk, mielőtt kiutasítanak bennünket Európából”–mondta Göllner András.

A teljes interjú itt olvasható.

21 hozzászólás

  • sok gittegylet műxik Kanadában magyar zászlóval díszítve…szót sem érdemelnek majd a fidex kifizeti őket…fizetett forradalmárok? LOL

  • jajistenem, most mi lesz? fizetett pretoriánusok állnak a montreáli magyar templomok bejáratánál, göllner fotójával a kezükben, és egyenként azonosítják a betérni kívánókat? arra nem gondolnak, hogy – ha már cionista zsidónak tartják – miért is lépne be egy olyan egy magyar templomba? amúgy mitől is magyar az a templom? tán magyarok tartják fenn? mert akkor igencsak gazdagnak kell lenniük a híveknek!
    mi van akkor, ha göllner andrás vallását és istene tiszteletét a lelkében gyakorolja, és nem egy hazug egyház hamis díszletei közt meaculpázik?
    nem mellesleg, mintha egy templom a vallást kellene, hogy szolgálja, és nem a kirekesztést, a gyűlöletet, a pártosságot! avagy a montreáli magyar templomok papjai a fidesz szolgái, és nem az egyházé, még inkább istené?
    a tágabb kanadai magyar közösségek úgyszintén a fidesz elvbarátai lennének? akkor, attól tartok, göllner andrás a közelükbe se menne. nem szereti a seggszagot 😀

    andrás, neked külön: hogy te mi vagy, azt majd ők megmondják. tudod, nekik erre felhatalmazásuk van. mondanám, hogy papírjuk van róla. itthon is a hasonszőrűek mondják meg, ki a magyar.
    én leszarom őket.

  • Fenyvesi Glória

    Én még nem hallottam egy magyar templomban sem kirekesztésről,gyűlöletről prédikálni papokat.
    Ille István:
    Miből gondolja, hogy a FIDESZ hívőknek” seggszaga” van?
    Akkor másoknak milyen? Ha nem mosdanak, persze…
    Én nem sok ápolatlan Fidesz követőt láttam még, de a baloldalon annál inkább…

  • fenyvesi glória: valami gondja lehet a szövegértéssel – mint annyiszor.
    maga szerint milyen alapon rekesztenek ki egy hívőt montreálban egy templomból?
    ami a fideszes hívőket illeti, a seggszag napi tevékenységükből adódik: orbán seggébe bújva szedik fel 😀
    maga, mint jobbikos, egyetlen fideszest se láthatott. nem mellesleg, miből tudta, hogy a bűzölgő nemzettárs baloldali?

  • István !
    ˙
    Magyarul;
    A fide-SS-KDMP, templomaiban
    >A g n u s . D e i< helyett az
    "a n u s . d e i"-t imádják
    a maga orális mélységében és penetrális realitásában…

    Mert joggal úgy gondolják, haaat nyelvében él a nemzet! Vagy mija csuda ? Ja !

    ))) 😀 (((

  • Fenyvesi Glória Hány templomba jár maga kedves Glória, hogy ilyen nagy a rálátása. Ifj hegedűs lóránt neve mond valamit? A szar dől ki a száján folyamatosan, és mégis tagja az egyháznak.
    Barátaim megtiszteltek azzal, hogy keresztapának választottak.
    A gyermek hat éves. No most a keresztény pap közölte, NEM HAJLANDÓ megkeresztelni a gyermeket, csak ha majd hittanra jár. Ez mióta van a Bibliában? Vagy csak egy gazember aljassága? Ez másnap miért nem lett kirúgva a reverendájából? Igaz, nem a templomból lett kirekesztve, hanem a keresztség szentségéből. A maga vallása szerint, ha meghal az eredendő bűn miatta pokolra kerül.
    Egy ártatlan hat éves kisleány.
    Gondolom ezt is meg tudja magyarázni.

  • Fenyvesi Glória

    Én nem vagyok egyik párt tagja sem.
    Csupán értékek mellett állok ki egy egy témában.
    És az igazságtalanságokat nem szeretem…

  • Fenyvesi Glória

    Ha valaki magyar hazafinak mondja magát, az nem örül annak, hogy az „európaiak” 955-ben ,lóháton randalírozó seregeinket leverték”…Ez ellentmondás…

  • Persze, egyik egyház sem tiltotta ki Göllnert, csak éppen ő nem MER oda menni, fél a többi magyar haragjától.

  • fenyvesi glória: mégis, milyen értékek mellett? a maga értékrendje szerintiek mellett? az, biza, elég silány!

  • figyelő: ne komolytalankodjon! tán tettleg bántalmaznák? magát se bántja senki 😀

  • Christopher Adam

    Figyelő,

    ha félni kell Montreálban a többi magyar haragjától, akkor nem az lenne a feladatuk a közösségi hangadóknak, hogy a Göllner András felé érzett haragot tompítsák és az abból fakadó akár tettleges támadásokat kikerüljék? Láttam már nyilt hazaárulózást (bekiabálás formájában) a montreáli magyar közösség rendezvényein, olyan személyek ellen akik egyáltalán nem is politizálnak, csak alapvetően szabadelvű, toleráns nézeteket vallanak. El sem tudom képzelni, hogy mi történne ha András jelenne meg egy ilyen megmozduláson.

    András amúgy mesélni tudna arról, hogy milyen fogadtatásban volt része, amikor néhány éve elmerészkedett a Montreáli Első Magyar Református Egyház istentiszteletére.

  • chris: biztos, hogy az istentisztelet volt?

  • Fenyvesi Glória
    2014 november 29
    9:09 de. Itt megint téved. Ha a honfitársaim elítélendő dolgot cselekszenek (rablóháború, egyéb bűncselekmény), akkor nem fogom helyeselni csak azért, mert magyar.
    Ha csalással szerez valaki olimpiai érmet, doktorit, illetve bűncselekményeket követ el külföldön, bizony örülök ha megbukik.
    Mert viselkedésével szégyent hozott rám és a hazájára. Bukásával kicsit helyreáll a világ rendje.
    A kalandozások kora egyszerű rablóhadjáratok voltak. A tatárokat ezért barbár állatoknak tartjuk. Kettős mérce?

  • figyelő:

    „‘…egyik egyház sem tiltotta ki Göllnert, csak éppen ő nem MER oda menni, fél a többi magyar haragjától…”
    .
    – Nem MER?
    .
    Ide figyelj, te sz…rházi.
    .
    Nem a merésről van szó az ő esetében, meg másokéban sem, hanem arról, hogy szemét, piszok, aljas, szadista disznó fajtád alpári rikácsolására nem kíváncsi. ERRŐL van szó, nem a merésről, meg a nem merésről.
    .
    Mert hogy EBBEN, ti átkozott fitymesz- fajzatok, náci- mutánsok, és egyéb szemét demagógok nagyok vagytok. Balhét kelteni, azt nagyon tudtok. Hogy 25 éve nem lehet miattatok SEMMILYEN rendezvényt megtartani békességben, ahol olyan valaki jelenik meg, aki nektek valamiért nem tetszik.
    Odajöttök, rikácsoltok, sz…rtok- h…gyotzok (szó szerint), szétordítjátok az egészet. Pestis, dögvész vagytok, nem emberi lények. AZ emberi faj szégyene, akiknek a fán lenne a helye ismét, mivel az emberi törzsfejlődés degenerációja vagytok.
    .
    De tudod mit, te Nagyon Bátor És Öntudatos Mindenre Megfelelni Tudó Honleány? Nézzük, mennyire vagy te bátor.
    .
    – Foglalj le valami pubot egy közép- vagy észak angliai megyében. Vagy egy ennek megfelelő helyet valahol Németországban. Vagy Hollandiában. Vagy Ausztriában. Hirdess meg ott egy ártatlan nevű fórumot, mondjuk „magyarság és migráció”, vagy valami hasonló címmel, az ott dolgozó- élő magyarok számára. Vigyél be egy nem szelektált (ismétlem, SEMMILYEN MÓDON NEM SZELEKTÁLT KÖZÖNSÉGET!!!)közönséget.
    Aztán, egy jó előadás helyett kezdd el nyomatni PONTOSAN AZT A SZENNYPROPAGANDÁT, amit itt is tolsz te is, meg még pár, hozzád hasonló eszement bérkretén. Vagy, akit a mocskos orKbán maffia tol a hűbérbirodalmában.
    .
    Hogy szárnyal a magyar gazdaság, hogy óriási a fejlődés, meg soha nem látott mennyiségű munkahely van, és még több lesz. Hogy a lakáshitelesek tulajdonképpen meg is nyugodhatnak, le a gond immár. Hogy orKbánnal és bandájával kelsz- fekszel. Hogy süvít a magyar ipar. Meg a torpedóbaszád, vagy mi az anyátok. Stb, Stb.
    .
    Egy kicsit hazaárulózd is le a hallgatóságot, mondván, nem szégyellnek ott, abban a Zangliában dolgozni, meg segélyekér’ állni sorba, mikor „otthon” sokkal jobban boldogulnának.
    .
    Na eddig megvan? Akkor jó, most figyelj.
    .
    Ezt így zongorázd végig. De ezután kb. azt kellene elszenvedned neked, meg a többi veled lévő idiótának is, amit ti mértek folyamatosan, már 25 éve mindenkire, aki nem degenerált szélsőjobbos, agyhalott orKbánista, vagy egyszerűen csak bunkó szociáldemagóg.
    .
    Garantálom, olyan anyázásban, ordítozásban volna részetek, hogy azt míg élnétek, nem felejtenétek el. Jaj, és persze nem győznétek futni, mert ezért keresztre feszítenének titeket, ha nem vagytok elég gyorsak. Komolyan, itt, ahol én élek, ezért alighanem megkergetnének.
    .
    Na, te nagypofájú senki, ez hogy tetszik? Elég BÁTOR vagy hozzá, hogy ezt így, ahogy leírtam, meg merd tenni? Ki mernél állni orKbánista szennypropagandával egy angliai, spanyolországi, hollandiai, németországi fórumon egy nem szelektált, ismétlem, NEM SZELEKTÁLT. ott élő- dolgozó magyar hallgatóság elé?
    .
    Azt, beléd is. Gyáva, nagypofájú sz…rházi vagy te is, meg az átkozott, demagóg, orKbánista bűntársaid is, akik miatt százezrek voltak már kénytelenek menekülni, sok esetben szeretteiket hátrahagyva.

  • eldrad: elragadtattad magad. bencsics végig nézte egy bécsi kávézó teraszán – abban az időben szokás volt bécsben 10 éven aluliakat is kávézó teraszára ültetni – a németek bevonulását. később pontosan értette a légópincébe berontó ázsiai szovjet katonát, aki max. a parancsokat értette oroszul. később konzekvens ellenállója lett a rákosi-rendszernek, aminek következtében le is tartóztatták – tizenévesként- és börtönbe vetették. ha igaz, a falba karcolt üzenetei még mindig olvashatók – hol is?
    miután sikerült megmenekülnie a kádári terror elől, kanadában nyert menedéket.
    attól kezdve be van oltva a baloldal ellen. sajnálatos módon orbán mellett tette le a voksát.
    kora miatt nem sokáig fogja élvezni.
    orbán meg leszarja.
    na, ez az, ami igazán frusztrálja, pedig szívesen kezet csókolna neki.

  • A liberális demokráciában a független intézmények, ellenőrzik a hatalmat, — Orbán-rezsimje, ezért építi az illiberalizmust Magyarországon, hogy ne kelljen ellenőrizni a hatolom lévőket.

  • István:
    .
    – Hagyjatok már engem ezzel a „baloldal-jobboldal” marhasággal.
    .
    1, Én NEM VAGYOK baloldali, valami teljesen más vagyok, magyar viszonylatban nem is lenne értelmezhető az én világnézetem.
    .
    2, Teljesen irreleváns, kit, kik, mikor, hogy, stb. csináltak / nem csináltak ki mások, ha az orKbán- banda bűneiről, vagy egyéb szemétládák szabadrablásairól van szó, bárhol a világon. Ez nem világnézet- függő. Hogy miféle ótvar, hazug szennypropagandát terjesztenek orKbán fizetett vagy nem fizetett, de dogmatikus prostituáltjai, AZ SEM világmézet- függő. Attól az még hazug, primitív szennypropaganda.
    .
    Ha a kommutatív algebrában azt mondjuk, hogy 5+5 nem egyenlő tízzel, akkor az hazugság, tök mindegy, milyen világnézetű illető állítja, hogy márpedig nem annyi.
    .
    3, Hogy ki mi ellen van beoltva, az sem érdekes ebből a szempontból. Ha valaki hülye, az ezzel, vagy enélkül is hülye.
    .
    4, Ha valaki hangot emel az orKbáni állam- és egyéb köztörvényes bűnök miatt, az nem vonja maga után, hogy az az ember „baloldali”.
    .
    5, Mi az a „baloldal” meg „jobboldal” a mai orKbánisztánban? Aki ezt meg tudja hitelesen magyarázni, annak biztos, hogy ott van a fiókjában a Bölcsek Köve, a Frigyláda, de még az Excalibur is… 🙁

  • makokriz:
    .
    „…ezért építi az illiberalizmust Magyarországon, hogy ne kelljen ellenőrizni a hatolom lévőket….”
    .
    – Ez igaz, de ennél még félelmetesebb, hogy a nép ezt szó nélkül hagyja. És ENNÉL már csak az a félelmetesebb, hogy az immár nyomorgó többség sem özönlik az utcákra, hogy ezeket fellógassa, hogy szétverje annak a sok, rabló- tolvaj nyikhajnak a vigyorgó pofáját, hogy leszedjék róluk a tízmilliós ékszereket, hogy felperzseljék az orKbáni hűbérurak összerablott birtokait.
    .
    Pedig ennek a többségnek már úgysincs mit veszítenie. mégsem tesznek semmit, max. „multiznak”, amerikáznak, zsidóznak, morcognak egy kicsit. Vagy, ha nem ez a fajta beállítottság, akkor pár városban egy- két kamutüntetés, aztán mély kuss.
    Vidéken (falvakban, kisebb és közepes városokban) még ennyi sem, pedig ezeken a helyeken már rég önpusztító fázisban van az orKbáni szabadrablás és hűbérbirtok- leosztás. Mondjuk, ez igaz az egész Zországra nézve is…

  • Bravó Eldrad!

  • Eldrad Most megvédenék néhány magyart. Még otthon, sztrájkra készült a BKV. Első lépésben, aláírást gyűjtöttek arról, ki fog sztrájkolni.
    Ez úgy magyarosan volt titkosítva, csak az tudta elolvasni, aki tudott olvasni. A főnők tudott. A főnők ( K. P.) saját bevallása szerint is bosszúálló egy emberke volt. Ha valakire haragudott (pl ellent mert mondani neki), azt addig üldözte, míg meg nem semmisítette. Ismerős? Természetesen ehhez alárendeltjei asszisztáltak rendesen. Függtek tőle, egyeduralkodó volt.
    Bírósági ítélet nem számított, nem hajtotta végre az ítéletet és kész. Hibát mindig lehet találni, de nem is kellett, mert csak egy jó beosztást kellett csinálni ahhoz, hogy padlóra kerüljön a delikvens. És értettek hozzá ám. Vállalati érdek, és több magyarázatra nem is volt szükség. De elég volt, hogy később legyen kész a busz, mint ahogy Ő kezdett. Minden nap más ronccsal közlekedni nem egyszerű. Csak egy pici „szerencse”, és még balesete is lesz. Az aljasságnak nagyon széles tárházával rendelkezett, és nem szégyellte használni. Leépítés van, a főnők dönti el, kit tesznek tönkre. Az ugye ábránd, hogy a munka számít? Nem tud a szakmában elhelyezkedni, mert nincs több budapesti vállalat.
    Sztrájk közben behívják négyszemközti beszélgetésre, és aláírsz, vagy repülsz. Tehát hazamegy és közli a 2-3 gyerekkel, hogy én tökös voltam, de Ti éhesek maradtok. Csalhatatlanul ki tudták választani, kit lehet zsarolni. De nem nehéz, szinte mindenkit.
    Nagyon kevesen voltunk, aki „hobbyból” dolgozott. Minket békén is hagytak. Jól meg van ez szervezve, nem tudom, hogy lehet ezt megfordítani. Ma már a sajtó mindenhol ott van, fényképek és filmek készülnek. Elég egy fénykép, és repül a dolgozó.
    És ez egy állami cég volt. Képzeld el, ezt maszekban.
    Haragszom a magyarokra, de megértem egy kicsit Őket.