Az utolsó út
„Taxis vagyok. Egyik éjjel megérkeztem a megadott címre és dudáltam. Néhány perc várakozás után megint megnyomtam a dudát. Ez volt aznapra az utolsó fuvarom, úgyhogy már azon voltam, hogy inkább hazaindulok. De aztán mégis kiszálltam, elsétáltam az ajtóig és becsöngettem.
– Egy pillanat! – válaszolt egy törékeny, idős hang odabentről. Kisvártatva kinyílt az ajtó. Kilencvenéves-forma, aprócska asszony állt előttem. Kartonruhát viselt és kis kalapot. Úgy nézett ki, mintha egy régi, fekete-fehér filmből lépett volna ki. Mellette egy kis bőrönd pihent. Körülnéztem. A bútorokat fehér lepedőkkel terítették le. A sarokban egy kartondoboz árválkodott, mindenfélével teletömve.
-Kivinné a bőröndömet a kocsihoz? Szeretnék néhány percre egyedül maradni. Aztán, ha Ön is úgy gondolja, visszajöhetne értem, hogy lekísérjen az autójáig. Nem vagyok valami jó erőben.
Miután beraktam a bőröndöt a csomagtartóba és visszaértem, belém karolt. Lassan, nagyon lassan odasétáltunk a taximhoz. Közben végig a kedvességemért hálálkodott.
– Semmiség – feleltem. Minden utasommal úgy bánok, ahogyan mástól is elvárnám, hogy az édesanyámmal bánjon.
– Milyen jó fiú maga! – mondta, ahogy beült a hátsó ülésre. Odaadta a címet, aztán megkérdezte: Mehetnénk esetleg a belvároson keresztül?
– Nem az a legrövidebb út – vágtam rá gyorsan.
– Ó, azt egyáltalán nem bánom – mondta. – Egy hospice-házba tartok.
Belenéztem a visszapillantó tükörbe. A szemeiben könnycseppek csillogtak.
– Nincs már családom. Mindenki meghalt. – Nagyon csendesen beszélt. – A doktor úr szerint nekem sincs túl sok hátra.
Csendben a műszerfalhoz nyúltam és kikapcsoltam az órát.
– Mit szeretne, merre menjünk?
A következő két órában bebarangoltuk a várost.
Megmutatta nekem azt az épületet, ahol réges-régen liftes kisasszonyként dolgozott. Aztán elmentünk abba a városrészbe, ahová új házasként a férjével költöztek. Egy picit megálltunk egy bútorraktár előtt. Azt mondta, lány korában az még bálterem volt, és a többiekkel odajártak táncolni.
Néha megkért, hogy álljak meg egy-egy sarkon vagy egy épület előtt. Nem mondott semmit, csak maga elé révedt.
Ahogy a hajnal első sugarai megjelentek a horizonton, azt monda:
-Most már mehetünk. Elfáradtam.
Szótlanul haladtunk a megadott címig.
Két alkalmazott jelent meg, ahogy megérkeztünk az ajtó elé. Profi udvariassággal segítették. Kinyitottam a csomagtartót, és elvittem a bőröndöt az ajtóig. Az utasomat már beültették egy kerekesszékbe.
– Mennyivel tartozom? – kérdezte és benyúlt a retiküljébe a pénztárcájáért.
– Semmivel – feleltem.
– Magának is meg kell élnie valamiből – mondta.
– Vannak más utasaim is – szereltem le.
Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és megöleltem. Meglepő erővel szorított magához.
– Nagy örömöt okozott egy kis öregasszonynak – mondta végül. -Köszönöm.
Megszorítottam mindkét kezét és visszasétáltam a kocsihoz. Hallottam, ahogy mögöttem becsukódik a ház ajtaja.
Egy életre zárták rá az ajtót.
Aznap csak vezettem, céltalanul.
Nem vittem utasokat. Nem volt kedvem beszélgetni.
Egyre csak az járt az eszemben, mi lett volna, ha az asszony egy dühös sofőrt fog ki? Vagy valakit, aki türelmetlen? Vagy mi lett volna, ha én magam vagyok türelmetlen és elhajtok kopogás nélkül?
Lassan megértettem, hogy egész életemben nem tettem még fontosabb dolgot, mint előző éjszaka.
Egész életünkben a nagy dolgokra várunk.
És a nagy dolgok néha meglepő álruhában érkeznek: úgy vannak csomagolva, hogy aki nem figyel, az észre sem veszi, mennyire fontos lehetőséget mulasztott el…”
a Taxis
http://www.lelekcafe.hu/emberseg
Author: KMH Vendégszerzők
6:02 de.
IGEN!
6:52 de.
Ez gyönyörű … ezt maga írta Ille?
6:56 de.
István,
Az íráshoz gratulálok.
Békés Karácsonyt kívánok.
József
7:01 de.
sajnos, nem. a Facebookon találtam, ezért is az idézőjel.
7:09 de.
Ille: Tisztességes és igaz válasz. Mindenképp szép. Minden jót …
7:16 de.
A nagy dologokat nem mindig vesszük észre, vagy mát csak akkor amikor cselekedtünk. Sokszor csak azután jut eszünkbe a dolog amikor már túlvagyunk rajta mint ez a taxis. Kár, hogy egyre kevesebb ilyen ember van manapság köztünk. Kívánok minden kedves ólvasónak Kellemes Karácsonyt és egy jobb Uj Esztendőt.
7:49 de.
Csiszer Lóránt: szépirodalmi kérdésben nem szoktam hazudni, se más tollával ékeskedni. elég nekem a magam dicsősége 🙂
8:00 de.
Ez- szomorusagaban is szep.
Memento mori-soha ne feledjuk.
Ettol leszunk igazan-Emberek.
Kellemes Karacsonyt es egy bekesebb
Uj Evet.
8:07 de.
Ille úr ! Itt a keresztények szent Karácsonya (amihez ugye az ateisták is csatlakoznak.) Barátságról, szeretetről írogatunk majd itt a KHM-n is, gyönyörű cikkek és beírások jelennek meg – pl. (idős) hölgyekről – olyanoktól is akik még egy hete spiráloztak… Itt az alkalom a bocsánatkérésre !
8:30 de.
Végre egy szép történet.
Áldott, békés karácsonyt minden cikkírónak, minden olvasónak.
8:50 de.
Könnyekkel teli a szemem…
9:13 de.
Tisztelt Taxis!
Ritka dolog ma, ez az együttérzés. Mire a történet végére értem, könny szökött a szemembe.
Tisztelettel.
9:45 de.
Ille: Nem mintha feltételeztem volna, de a kisördög belémbújt … örvendek, hogy ezt a választ kaptam.
12:19 du.
Ille Istvánnak- Történet végére érve ,Könny szökött a szemembe,segités,szeretet,megértés,tisztelet,empátia, bizony ,ritka dolog.Szép volt,Kellemes Karácsonyi ünnepeket,és Boldog új évet kivánok. Irene
1:02 du.
Vannak események itt a földön amire a Teremtő rámosolyog,és azt gondolja, hogy ” Mégsem volt kár megteremteni az embert ” Most ez történt.
2:11 du.
Kedves Taxis!
Áldjon meg a Te Istened!!
Boldog Karácsonyt!!!
2:33 du.
Nagyon szép, megható történet. A vég mindenkinek hasonló, nagy különbségek ….gondolom…nincsenek, ezért tulajdonképpen magunkat siratjuk, mikor ilyeneket olvasunk és meghatódunk rajta.
5:46 du.
Ármin 2014 12..21 8:07 de.
.
Már vártam, hogy a „keresztények szent Karácsonya” alkalmából, valaki a nagy keresztény máz alól „kivillantsa” saját igazi, gyalázatos (kereszténységtől távoli) énjét.
.
Szomorú vagyok, sajnálom hogy igazam lett.
.
Vannak akiknek semmi sem „szent”.
5:58 du.
Nekem a story túl érzelmes és csöpögős.
Ettől még a Karácsony az emberekben nem fog derengeni…..
11:35 du.
jót találtál, István!
1:06 de.
Igen! Az életben nem szabad várni a „nagy” dolgokra. Ha tudunk örülni a sok kicsinek, talán egyszer megéljük, hogy azokból igazi nagy dolgok építődnek, s lelkünk azt látja majd, s könnyű lesz a kaput behúzni magunk után.
Gratulálok!
7:21 de.
Nagyon szép történet, nem tudom valódi, vagy költött, de köszönjük, nagyon illik a most következő napokhoz…
7:31 de.
moll: valóban mind1. minden esetre van valóságalapja. az, hogy illene a következő napokhoz, max. érzelmi töltése szerint. ilyenkor a többség valahogy kurvára érzelmes lesz. csakhogy, egy év 364 napból áll.
inkább a mindennapok hasonló történéseire kellene figyelni.
2:04 du.
Tudjuk, megszületünk, élünk és búcsúzunk…
A búcsú mindig nehéz, ráadásul így, büszkén és nem sírva, cirkuszolva elviselni.
Tudni, hogy ezt az utat több nem követi.
Ő, egy csöppnyi öregasszony, akinek lelke egy töpörödött testbe szorult, méltóan viselte a búcsút. Meg- és kiérdemelte a Sorstól, Istentől azt, amit egyszerűen, minden cirkam nélkül – egy TAXIStól megkapott. Így írtam le, a TAXIS megnevezését, mert nem ez a neve, csak a munkakörének megnevezése. Így is kiérdemele a csupa nagybetűt.
Azt mondják, mindent visszakapunk, a rosszat és a jót is.
Ő is biztosan visszakapja ezt a jót, ezt a szívvel-lélekkel megtett „potya-utat”, amikor majd Ő szorul(na) a segítségre, a megértő szeretetre.
Egy önzetlen ölelésre.
G.B.
2:24 de.
Örülök, hogy elolvashattam a történetet.
Ha a szívünk bölcsességére figyelünk, mindig megsúgja, hogy adott pillanatban mi a helyes.A szív hangjára adott reakciónk mindenkit megelégedéssel tölt el, ettől leszünk boldogok!!!!!!!!
4:30 de.
Inkább ajánlanám az eredetit…
http://kentnerburn.com/the-cab-ride-ill-never-forget/