Napi szösszeneteimből – múltidőző mai pofátlanságok

2015 január 3 4:28 de.2 hozzászólás

Diszkréció, no meg a határon-túliak hülyítése – avagy hogyan gondolkodnak Orbánék nemzetben

Igen érdekesre sikeredett az a évértékelő közlemény, amit Ertl Péter, „a nyár óta ideiglenes játszóhelyeken működő” Nemzeti Táncszínház igazgatója adott az MTI-nek.
A dologban az a legérdekesebb, hogy a közleményben az előző mondatban idézőjelbe tett az egyetlen konkrét megfogalmazás az amivel céloztak arra, hogy egyik napról a másikra, anélkül, hogy bármiféle kompenzációt kaptak volna dobták ki őket az évek óta használt játszóhelyükről. Ezen túl csak – amúgy állampárti időkre jellemző – sorok közötti olvasással értelmezhető finom célzásokra futotta (értsd merészkedtek; ma ennyit a szabad véleményről), mint: „Minden nehézség ellenére jól zajlik az évad”, vagy „A 2014-es év izgalmas együttműködéssel indult: tavaly volt az első alkalom, hogy a Nemzeti Táncszínház a Várszínház révén már helyszíne volt a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak”.
A derék igazgató beszámolójának van egy mondata, ami igencsak érdekesen árnyalja ártunk és qurmányunk valódi hozzáállását a határon-túli nemzet-testvérekhez: „A Nemzeti Táncszínház egész 2014-es évét átszőtte a határon túli profi magyar táncegyüttesekkel való együttműködés, amelynek célja, hogy a hazai közönség is láthassa a társulatok munkáját és maguk a társulatok is megtapasztalhassák, hogy az anyaország kíváncsi a művészetükre”.
Igen megtapasztalhatták ők is, hogy Őfeneségének mit számítanak ők is, ha valamit akar! =))

A majd milliárdos ajándék se rossz, de a Szakasits unoka segítsége az igazi – Érdekesen sajátságos, de jellemző dolgok a veszprémi választások kapcsán

Az az igazság, hogy belegondolva semmi különös sincs abban, ami történik. Furának fura, de business as usual; az ártunk és qurmányunk megpróbálja lábon megvenni a választókat, Schiffer András meg hozza a szokásos baráti segítséget.
„A kormány az időközi választás előtt nyolcszázmillió forintos támogatást adott Veszprémnek, amit a város fejlesztésekre akar fordítani. Porga Gyula, a település fideszes polgármestere tegnap a helyieknek elmondta, hogy a támogatásról a decemberi utolsó kormányülésen született határozat. A városvezető arra emlékeztetett, hogy Orbánék először ötmilliárdos, majd kétmilliárd forintos terhet vállaltak át Veszprémtől, valamint a hitelből épült Aréna törlesztőrészleteit sem az önkormányzatnak kell fizetnie. Némedi Lajos városüzemeltetésért felelős alpolgármester, aki a Fidesz jelöltje elmondta, a lakossági igények alapján szeretnék felhasználni a támogatást, egyeztetve az érintettekkel.”.
De ha ez sem lenne elég ott a derék LMP, aminek vezére tényleg más-kép gondolkodó, s derék hívei sem sokkal átgondoltabbak, mint azok a szocdemek (sajnálatosan a többség), akik bevették a nagyapónak, hogy jobban megvalósíthatják elképzeléseiket Rákosi-pajtás szárnyai alatt!
Schifferék „novemberben – az LMP történetében először – jelezték a többi ellenzéki pártnak, ha van egy valamennyi veszprémi ellenzéki párt szavazói számára elfogadható független jelölt, azt hajlandóak támogatni”.
Nos a heylzet az, hogy Kész Zoltán, aki a Polgári Platform civil jelöltje, a Közfelháborodás napjának veszprémi szónoka volt mögé „felsorakozott az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, a Magyar Liberális Párt és a MoMa is”. És a jelölt „bejelentette, hogy a szavazólapján egyetlen párt logója sem szerepelhet, azt viszont elfogadta, hogy a szórólapjain, plakátjain feltüntessék a támogató pártokat.”
Nos most visszakozott, mert nekik nem felel meg. Indoklást is adott – most fijjej Wazze -: hajlandóak lettek volna támogatni. Török Gábor politológus, ha elindul, de a „kormányt nem váltó összefogás pártjai Gyurcsány Ferenc füttyszavára felsorakoztak egy szabadpiaci fundamentalista jelölt mögé”.

Valamit valamiért – avagy nem minden úgy sül el, ahogy annak lenni kellene

Mi mindent tesz meg ártunk és qurmányunk a gyermekekért, és az erőszak ellen. Itt vannak például azok az intelmek, amivel derék kormánypárti honatyák helyre-tették az izgága nőket. Vagy gondolhatunk a sok vihart kavart rendőrségi tanvideóra. Illetve említhetnénk a derék és megbízható (rém)HírTV-t. Ahogy arról a comment:com beszámol: „Maksa Zoltán pedig nem egy Louis CK, úgyhogy az újrainduló Maksa Híradó reklámozásaként elment a Hír TV-be és elkezdett felolvasni egy csomó álhírt, például ezt: Mintegy kétszáz magányos nő várakozik napok óta az ELTE jogi kar környékén megerőszakolásban reménykedve.”.
S ha már a reklámnál tartunk; televan a város egy plakáttal, ahol Ákos és Schell Judit látható. Már maga a plakát sem semmi, de ez legyen a hazai UNICEF potentátok gondja. Azonban a derék magyar média az hatalmasat domborított ezzel kapcsolatosan is. Szinte unisono azt harsogják, hogy: „Ákos aktívan segíti az UNICEF munkáját” illetve „Ákos az UNICEF mellé állt”. Na jó olyan is van, aki finomabban fogalmaz: „Ákos és számos művész segíti az UNICEF munkáját”! =))
A májam – amit tutti külön fognak agyonütni – nem engedi meg, hogy ne fűzzem hozzá: „Miklósa Erika, Novodomszky Éva, Schell Judit, D. Tóth Kriszta, Mácsai Pál és Nagy Ervin”, mint számos művész minimum véleményes, azonban a mno.hu fenti mondatának (a cikk persze hatalmas Ákos képpel lett eleresztve) van egy olyan olvasata, hogy van az Ákos és vannak a művészek! Amibe lássuk be, van valami! =))

Orbán biztosan nem néz reklámokat – és/vagy annyira mégsem tartja rajta az ujjacskáit a zemberek ütőerén

A mit várhatunk 2015-től összeállításból még a legelvadultabb Fidesz-fun sem tudja kifelejteni a kereskedelem elleni hadjáratot. A multikkal együtt az alacsony élelmiszeráraknak is hadat üzentek. Egyfelől; „alsó hangon 30 milliárd forintos adóterhet róttak ki ismét az áruházláncokra”.
Másrészt; „A vasárnapi nyitva tartás korlátozása is áremelést gerjeszt, a GfK becslése szerint ugyanis a hét utolsó napján kinyitó boltok – kihasználva piaci előnyüket – összességében 15-30 milliárd forinttal fogják megemelni az áraikat”.
Ráadásul; s még ezeknél is „jóval súlyosabb lehet a hatása annak a döntésnek, amely szerint a két éven át veszteséges áruházláncoknak be kell zárniuk. Eddig a láncok gyakran saját nyereségességük terhére is akcióztak, a kormánynak hála ennek most vége szakadhat és a multik kénytelenek lesznek hozzáigazítani áraikat az esetleg drágább hazai konkurenciához.”.
Igen az akciók, amit ha máshonnan nem (tartok tőle ilyenek nem sokan vannak) az Ladi reklámjaiból tudhatnák, hogy: mit kíván a magyar nemzet!
Ne feledjük a magyar néplélek frappáns megfogalmazását (annak, hogy ezt a magyar nemesek mondták volna, nincsenek bizonyítékai, de vallóban jellemző a matyaros hevületre): „Vitam et sanguinem, sed avenam non”!

Az érvnél csak a logika sántít jobban – „antigravitációkutató-laptulajdonos-kormánypárti milliárdos” újévi elmélkedés
Szarvas
(Szarvas / Tumblr)

Hogy őt mi hajtja arról – már csak a kép okán sem – nincsenek kétségeim, de azt már tőle tudjuk, hogy „gravitációs energia, amit minden űrhajó használ, sajnos hosszabb űrutazáshoz nem elég. Ahhoz ionhajtású rakéta kell!”.
Nos ezt nem csak úgy mondja „logikus érv” –e is van: „ilyenje az ufóknak is van, mert ha nem volna, hogyan tudnának távolabbra utazni az űrben, illetve mivel működne a sugárfegyverük”! =))

A pofátlanságnak tényleg nincsenek határai – Ennek a Lukácsnak megártott a cunami emlékezés ürügyén történő utazgatás

Hogy az elemi számtannal és/vagy a mértékegységekkel nincs nagy barátságban a Fityesz-KB központi napilapja üdvöskéje, azt már karácsonyi irkodmányaiban is okadatolta. Mára rendelet „Tanulni a Szomszédtól” vezércikkéből az elemi logika hiátusát is bizonyította. Hogy a Praid alig különbözik pride-től, azt sóhegy-nyalogatós szomszédolásból is lehet gondolni, még ez sem indokolja a pofátlanságát.
A cikk azzal kezdődik, hogy „Romániában gyakorlatilag nincs olyan hét, amikor a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ne vinne el bilincsbe verve egy politikust. Kormánypárti vagy ellenzéki, országosan ismert vagy helyi potentát, képviselő, polgármester vagy állami cég vezetője – senki nincs biztonságban”.
Majd „A letartóztatások leggyakoribb oka a korrupció, a kenőpénzek elfogadása vagy a befolyással való üzérkedés. Olyan nagyhalak is megbuktak már, mint a kormányzó szociáldemokraták főtárgyalójának és szürke eminenciásának tartott Viorel Hrebenciuc, a bukaresti képviselőház alelnöke, akit szintén befolyással való üzérkedéssel gyanúsítottak meg”.
S most kapaszkodj meg Wazze (majdnem) végül előjött a farbával: „itthon is ideje lenne egy hasonló intézményt létrehozni”! De korán örülsz, ha azt hiszed, hogy egy finom, jelzésszerű utalást kaptál a Polteráj működése kritikájaként, mert folytatta: „Méghozzá olyat, amelyik nem bizonyítékok nélküli vádaskodással, hanem kíméletlen tényfeltárással operál.”. Upsz! S ha netántán nem értenéd, hozzáfűzi: „ Mert ez nem Amerika!” =))