Saját lábon, önerőből…

2015 január 22 1:04 du.24 hozzászólás

A nemrég közzétett Facebook bejegyzése kapcsán többen is Orbán Ráhel magas svájci tanulmányainak anyagi finanszírozása miatt aggódhattunk. Mára azonban kiderült, hogy a karakán és az igazságáért Jeanne d’Arc módjára hősiesen kiálló asszonyka bizony igazat mondott, és ő igenis megáll a saját lábán. Nem támaszkodik a miniszterelnök édesapjára, ahogy azt Ön, Te, köztük én is, – mea culpa, mea maxima culpa – rosszmájúan gondoltuk. Van önereje. Van bizony, nem is akármekkora.

Tiborc István és üzlettársa vették meg ugyanis közösen a keszthelyi kikötőt, – tudta meg és adta hírül az oknyomozásairól méltán népszerű Átlátszó hírportál.
http://atlatszo.hu/2015/01/21/orban-veje-es-uzlettarsai-vitorlaskikotot-vettek-karacsonyra-keszthelyen/
Megvették továbbá a vitorláskikötő mellett található épületeket, valamint a környéken több ingatlant is. Az üzletet az Átlátszó értesülései szerint még decemberben kötötték meg, tehát mindezt akár egy szép karácsonyi ajándékként is felfoghatjuk. Tiborczék, a 23 millió forintos adóssággal terhelt cégért 7 millió, a kikötői ingatlanokért pedig további 330 millió forintot fizettek a keszthelyi önkormányzatnak, illetve a vitorláskikötő korábbi tulajdonosának, az állami Balatoni Hajózási Zrt.-nek. Hogy tisztában legyünk az árarányokkal, nos, értesüléseim szerint egy Balaton-parti 200 nm-es jó állagú összkomfortos ház ára arrafelé úgy cirka 100-150 millió forintért cserél gazdát. A Keszthelyi Yachtkikötő Kft. az önkormányzat 100 százalékos tulajdona volt, amit a város honlapjának közleménye szerint ők azt az ingatlanokkal együtt „nyereséggel” azaz mindössze 3-4 lakás áráért értékesítettek.

Tiborcz István és üzletfelei ingatlanvásárlási biznisze pedig számukra remek üzleti befektetésnek ígérkezik. A népszerű „libás” strandjáról ismert strandkikötő létesítmény ugyanis köztudottan nyereséges volt. Legalábbis erről tanúskodik a yachtkikötő honlapja.

Csak hab a tortán, hogy a yachtkikötő nemrég közpénzből lett felújítva, amelybe az évek során pályázati pénzek millióit ölték bele, így a nyugati medence legnagyobb kikötőjét annak valós értékének a töredékéért adhatták el Tiborcz Istvánnak.

Keszthely Város Önkormányzata tehát eladta az aranytojást tojó tyúkját a miniszterelnökünk vejének és üzlettársának. Hogy a „nyereséges” üzletet kötő város honanyái és honatyái az évek elmúltával majd miből fogják finanszírozni a város felmerülő költségeit, az egyelőre még nem aktuális kérdés. Aggodalomra azonban semmi ok: a lakosságra terhelhető adónemek tárháza teljességgel kimeríthetetlen.

Önerőből saját lábon állni tehát annyit jelent hazánkban, hogy hozzájuthatunk olyan létesítményekhez, amelyek az Ön, a Te, az én, valamint a mindannyiunk pénzéből lett, beleértve természetesen az Európai Uniót is. De manapság ne firtassa senki az ügyletek jogosságát, hiszen az Orbán-kormány értékrendje szerint ugyebár az is csak egy magánügy. Egy magánügy a sok közül. Te, Ön, én, fizetjük az adókat, s Ő pedig megáll a saját lábán. Önerőből. És, hogy önerőből ki hogyan áll meg a saját lábán, az hazánkban már mostanság nem közügy, hanem magánügy. Az Ön ügye és az én ügyem, s azoké, akik ebben az országban teljesen jogszerűen és legálisan, milliós, milliárdos vagyonokra tehetnek szert.

Magyarországon, ahol egykor Tocsik Mártát is meghúzkodták, már nincsenek közügyek. A Sukoró-per, a Hunvald-ügy, már a múlté – ugyan ki emlékszik azokra már…

Ha mostanság valaki rátapint a lényegre, azt perrel fenyegetik és feljelentik. Márpedig egy jogszerűen, ügyvédek által dokumentált s lepapírozott szerződést, se Te, se Ön, sem én, de még az Európai Unió sem tud felülbírálni. Mostanság, ha kétségek merülnének fel egy ügylet, egy haveri ingatlan-biznisz törvényességi tisztaságát illetően, nosza, kiáll Rogán Antal úr a nyilvánosság elé, és Te, Ön, valamint én is, a saját szemünkkel győződhetünk meg róla, ahogy majdnem a fejére hullik a vakolat.

Kényes tabutéma lett ez ma Magyarországon. További szép napot mindenkinek!

24 hozzászólás

  • Méghogy egy rókáról több bőrt? Egy fenét. Ez csak azt jelenti, másnak is feltűnik egy ilyen baráti biznisz.

  • Ugyan már fiúk! Mér vagytok ilyenek? Hát nem látjátok, hogy ez pusztán a véletlenek összjátéka?

  • Kiss Eszter: valamiért azt olvastam, hogy a véletlenek összhaszna 🙂

  • Gratulálok Géza barátom újabb cikkéhez. Most is olyan témát vetettél fel, amivel úgymond a „számból vetted ki a falatot”. De valójában az a tolvaj banda vette ki, akikről írsz.

  • Kedves Géza, megint telibe talált minden szava! Osztom is, mert ezt minél több embernek el kell olvasnia, talán kinyílik néhány újabb szem!

  • Ille István

    Valóban az „összhaszna” helyesebb és helyénvalóbb megfogalmazás

  • Bogdán Géza

    Hogy is mondtad Te kedves Josza Barátom azon a bizonyos tüntetésen elmondott beszédedben? „Mutyi, mutyi hátán”.
    Bizony, ez folyik ma Magyarországon az Orbán-kormány alatt, és én semmi mást nem tettem, csak felhoztam erre egy újabb példát.
    Köszönöm az elismerést!

  • Bogdán Géza

    Igen Citromka, sajnos úgy néz ki, hogy most is csak a fején találtam azt a bizonyos szöget.
    Köszönöm kedves Citromka az osztást és az elismerést!

  • Bogdán Géza

    Kedves Kiss Eszter!
    Tudod, mi azért vagyunk ilyenek, mert az Ille István Barátommal alighanem képtelenek vagyunk felfogni, és szerintem rajtunk kívül még sokan mások sem, hogy miért pont Tiborcz István cége nyerte meg Keszthely városa által kiírt közvilágítási tenderét. Aztán azt sem értjük, miért hozta úgy a sors, hogy azon túl még hozzájuthatott, bagóért, egy számára nagy nyereséget hozó üzlethez, a nyugati medence legnagyobb hajókikötőjéhez. Ezt felfogni és megérteni csak nálunk nagyobb hittel bíró emberek képesek, de ők viszont nem átlagos emberek, hanem a Fidesz-kormány fanjai.

  • Megkérdeztem hajós ismerőst, nem olyan nagy biznisz az a kikötő, mert rossz helyen van. A BAHART évek óta árulta, mert folyton veszteséges volt.
    Bazi nagy fejlesztéseket kell ott eszközölni, és akkor még mindig nem biztos, hogy megtérül.
    Meglátjuk, mit hoz ki belőle a fatolvaj.
    És végeredményben pénzmosodának is jó.

  • Bogdán Géza

    bonhomme
    2015 január 22
    5:00 du.
    Tegyük hozzá bonhomme, hogy a balatoni idegenforgalom és turizmus évek óta veszteséges volt a térségben. Azóta annak felfejlesztése céljából viszont hatalmas pénzeket öltek bele az ágazatba. Nemcsak a Tiborcz István által most megvásárolt keszthelyi yacktkikötőbe, de milliókat fektettek a sármelléki repülőtér modernizálásába is, amely így már a legnagyobb Boeing gépek fogadására is alkalmassá vált. A sármelléki repteret mellesleg Széles Gábor nagyvállalkozó vette meg, s neki elsődleges célja a balatoni turizmus felfejlesztése volt. Innentől kezdve pedig a befektetések sikere és azok megtérülése is garantált. A sármelléki repülőtér messze országokból is hozni tudja a pihenni vágyó pénzes embereket, akik ha akarnak Tiborcz úr vállalkozásának köszönhetően hajót is bérelhetnek, vagy akár még golfozhatnak is a Széles úr golfpályáján. Szóval kedves bonhomme, ki van ez rendesen találva.

  • Bogdán Géza

    Azért Tiborcz, mert Ő a veje a OV-nak. Ha Te lennél a lánya párja, akkor valószínűleg Te lettél volna a befutó 🙂

  • bonhomme

    „És végeredményben pénzmosodának is jó.”

    Megfejtetted a rejtvényt.

    Egyebekben, pedig figyeld meg a fejlesztésekre majd írnak ki jó kis pályázatokat, amiket teljesen véletlenül a Tiborcz klán nyer majd meg.

  • HUNGARIKUM

    Jól mondja a cikk: igenis, van önerő Tiborczban és Tiborcznéban.
    Hogy miből is ; nagyon egyszerű. Az egyszeri felcsúti szegény-asszony Tiborcz István által kivágott akácosából, mert az akác – pláne immár hungaricum is* – a legjobb tüzelőfa, óriási kalória értékkel, amelyből már lehet „erőt meríteni”… 🙁
    ˙

    *
    Na, biza ez a „hungaricum” vetemény se fog már többé akácmézet ( ti. az is hungaricum) termelni, annyi bizonyos. …De mi van az üggyel? De:
    „Áll e még az öregasszony háza?
    Él e még az öregasszony maga ?!” 😀

  • ˙

    Azt mondják, hogy ettől fogva a Keszthelyi-öblöt
    A magyar Nápolyi-öbölnek fogják nevezni.
    A . C a m o r r a . már megvan hozzá …

    .

  • ˙

    „S a nép, az istenadta nép, Sire!
    Kunyhói mind hallgatnak,
    Mint megannyi puszta sír…”
    🙁 🙁 🙁 🙁 🙁 🙁 🙁 🙁

    .

  • Nos a rendszerváltás volt rendesen kitalálva. A szellemileg kiszolgáltatott néppel elhitetni, hogy a kapitalizmus arról szól, hogy néhányan, akik tűz közelben melegedtek, önként vállalják a kapitalista tulajdonosok nehéz, gatya rohasztó szerepét, és birtokba veszik a közvagyont. Igaz, hogy szakmai hozzáértésük, gyakorlatuk egy szál se, de „bátran” belevágtak a privatizáció időt rabló nehéz foglalatosságába. Ugyan elhúztak egy mézes madzagot az ipari üzemekben dolgozó, azokat üzemeltető emberek előtt, de az MRP- Munkavállalói Résztulajdon Program- mielőbbi felszámolását már az elején megszervezték, kitömve alaposan a frissen szervezett kereskedelmi bankok forgóhiteleivel, amelyekre az időközben „rendelésállomány csökkentő” tevékenységük következtében szüksége a cégnek nem, volt, de az adó spirál beindult. aztán jöttek a hitelező bankok és a cégeket tönkretevő gazemberek. A „behajthatatlan banki követelés” cechét Magyar Állam állta. Napjainkban a FIDESZ követi ezt a gyakorlatot egy egész ország lenyúlásával, és már a piaci verseny teljes megszüntetése a cél az oligarchák teljes politikai és gazdasági hatalmának a végleges biztosítására. A magyar nép pedig jámboran tűr, esetleg egymással veszekszenek, szekér táborok alakulnak a műellenzék és a kormánypárt körül. Lehet, hogy a következő unortodox lépés a Fővárosi Nagycirkusz előadásait a kiváló rendező, Kerényi Imre közreműködésével „felülírja” a lánglelkű géniusz és halált megvető, közéleti bátorsággal” lihegő csapata Fülkeforradalmi Ifjúsági Napok címen folyamatos előadások fogják- az Országházban- Magyarország utolsó néhány évének a dicsőítéséhez a „szellemi” muníciót, az ország népének lószérumnyi mennyiségben adagolni. Az előadásokat az MTV-ből napjainkban alakuló a kormány reklámozására hivatott televízió fogja közvetíteni. Hátha sikerül ezt a nyomorult országot rózsaszín ködbe burkolni, vagy a folyamatos ködszurkálásáról elhitetni a nem létező ellenség támadásait visszaverő, szabadságharcot irányító és szervező Vezér egyedül álló géniuszának a meséjét.

  • Az egykori Ellenzéki Kerekasztal kerek, 25 éves évfordulója alkalmából tegnap este a Klub rádió Esti Gyors c. műsorában Pethő Iván beszélt, és nem átallott, ha csak egy mondat erejéig is, de oda nyilatkozni, hogy „azért az Orbán-kormány legitimitását elvitatni, azt nem lehet”…

    Tisztelettel jegyezném meg ezekről az önmagukat is igazolni szándékozó jóakaratú, bár fogadatlan prókátorokról, hogy ilyenkor bújik elő belőlük az „egykori harcostársak” – ti. mindketten ott voltak – bajtársi szolidaritása. Fodor is, Kéri L. is folyton visszatéved erre a Vezért valahol – a „tehetsége” okán is – igazoló origó-pontra, nem beismerve azt, hogy mekkorát, és mily hatalmasat tévedtek Ők – az ősfidesz és az SZDSZ tagjai – akkor, amikor ezt az autoriter és valójában beteges személyiséget nemcsak elfogadták, de egy olyan pályára állították*, amiből végső soron és annak eredményeként, ez a szörnyszülött rendszer, a NER nyerhetett létjogosultságot Magyarország amúgy is megviselt harcmezején…
    ˙

    .
    * Itt lenne az ideje talán már annak is, hogy történészek megvizsgálják, ki, avagy kik ajánlották be a felcsúti-bolondot Soros Györgynél arra a bizonyos tanulmányi ösztöndíjra, amelynek köszönhetően a Kiskanász ma is elmondhatja, hogy
    „én kéjrämszípän Okszfródba taaanútttam. Ja !”
    – Ahun azóta már fölismerve a magyar ajánlók és a szponzor . f a t á l i s . tévedéseit, az Orbán Viktor nevet törölték az egyetem dicsőségeinek márványtáblájáról…
    Csak az egykori hazai ajánlók védik, ha burkoltan is, de azt a körmük szakadtáig, tagadva ezzel a saját (bűnösen naiv) hülyeségüket.

  • Málna !

    Miért lenne az bolond, megvan annak magához való esze…

    .

  • Dubois,

    Hát tudod mit?
    Csak egyetlen fotót tekints meg, arról az anzikszról, amelyen a felcsúti Orbán-kunyhó és a felcsúti stadion egymás sajátos vonzásában együtt tündöklik a Magyar Szégyen és Hülyeség – majd egyszer felállítandó – Képgalériájának legjelesebb darabjai között.

    Ezt a majdani galériát a Vezér által kiürített, ma még Magyar Nemzeti Galéria – Budai Királyi Várpalota – épületét fogja majd színültig megtölteni a rendszerváltó erők által…

    .

  • Ez is polgár, az is polgár. Parasztpolgár, derék polgár. Dolgozzon a proli is már! Okos polgár, szorgos polgár. Dolgozzon a proli is már! Polgár, polgár, polgár, polgár, polgár. Demokrata polgár, nemzeti polgár, marxista polgár. Kispolgár és nagypolgár. Vörös polgár, zöld polgár és narancssárga polgár. Nyugatbarát polgár, keletbarát polgár. Szocálisan érzékeny, feketefoglalkoztató polgár és szociálisan érzéketlen – versenyképes polgár. Korrupt polgár és lúzer polgár. POLGÁR, POLGÁR, POLGÁR, POLGÁR. Dolgozzon a proli is már. POLGÁR, POLGÁR, POLGÁR, POLGÁR. Ez is polgár, az is polgár. Parasztpolgár, derék polgár. Dolgozzon a proli is már! Okos polgár, szorgos polgár.

  • Nem vagyok általában semmiféle összeesküvés elmélet híve. De azért egyre többször habosodik fel e kérdés: a hülyeség ajánlotta ennek a beteg gyereknek a „centrális erőtér” közepére tuszkolását, vagy az önös érdek, az egyéni gazdagodás céltudatossága? Mert hogy ezek közül a „a rendszerváltó harcosok” közül igazából senki „nem járt rosszul” abban a cudar színjátékban, ami a „rendszerváltás” címet kapta, pusztán az ország. A végeredmény ugyanis ezt mutatja. Hát nem érdekes?

  • göre gábor bíró úr!

    Megkérdeztük a szakembert:

    Volt-e nálunk rendszerváltás?

    Kódis János 59 éves váltókezelő a Pusztagödöri vasútállomáson. Negyvenöt éve van a szakmában, de ha hozzá vesszük, hogy az apja is váltókezelő volt, nyolcvan éves szakmai múltat mondhat magáénak. Az első kérdésünk az volt, ami mindnyájunkat foglalkoztat, mindennapos vita tárgya:
    — János bácsi, volt-e nálunk rendszerváltás?
    — Volt a rosseb fiam!
    — És miért nem volt?
    — Azér gyerekem, mert a vágány a régi maradt! Látod, ez itt a váltó. Ennek van két állása. Vagy jobbra döntöm, vagy balra. Oszt ezzel a böhöm nagy súllyal kell működtetni. Ez a váltó eredetileg jobbos vót, aztán jöttek a kommunisták, oszt kezdték piszkálni. De meg se bírták emelni, míg az oroszok be nem jöttek. Azok osztán átlökték nekik balra.
    — Ettől megváltozott valami János bácsi?
    — Meg ám fiam!
    — Micsoda?
    — Hát kifele mindig tele vagon ment, befele meg az üres vagon gyütt, osztán annak is örültünk.
    — Miért?
    — Hát, hogy legalább a vagont visszaadták!
    — Mostanában, hogy van ez?
    — Hát kérem, most a váltót megint jobbra állították, oszt azóta, megszűnt a forgalom.
    — Magának jobb lett ettől János bácsi?
    — Hát, ha csak attól nem, hogy azóta, semmi dolgom nincs. Ha nem így vónék nyugdíj előtt, hát már munkanélküli vónék, mint a gyerekeim.
    — Ők mit csinálnak?
    — Ők igazi kódisok.
    — Miért?
    — Mert kilökték Őket a holtvágányra.
    — Az melyik János bácsi?
    — Az amék nem vezet sehova!
    — 1990

  • A kikötő privatizáció egy igen pici tétel a Mo-i privatizációk között (Ezermilliárdos értékek mentek át bagóért idegen tulajdonba, gyárak váltak semmivé – piacvásárlás miatt, ezért állunk a mai napig gyengébben, mint lehetne. Ez volt a reform kommunista privatizáció, melyet N Miklós indított, Antall bárgyún ténfergett körülötte, Horn pedig befejezett, tetézve a kárt). Ráadásul a Vevő arányaiban komoly befektetést vállal. A magán befektető remélhetőleg fejleszti a kikötőt, amely ráfér szinte az egész Balatonra, melynek szolgáltatásai, infrastruktúrája le vannak maradva. Szerencsére M befektető vette meg, a pénz itthon marad, itthon gyarapít.
    Az elő cikkben már írtam, a Gyurcsányi milliárdos privatizáció nem fájt?
    Voltak már Füreden, sétáltak a szálloda, kikötői soron – Silver Resort stb. (Fideszes polg. mester)? Európai (elegáns tengerparti) színvonalú. Nos, így kellene kinéznie az összes Bparti utcának, sétánynak. Van hová fejlődni. Keszthelyen pl. a híres Annabella szoci privatizáció
    volt, tojja az aranyat, de az infrastruktúrája mit sem fejlődött (esküvőn voltam ott – a parti üvegkalickában nincs légkondicionálás, meg lehetett dögleni augusztusban).
    (Amúgy volt sikerrel i s járó szoci privatizáció is(igen ritka) – a Lágymányosi öböl köré épült park megint csak európai szintű)
    Hogy a cikkben „anyázott” privatizáció bevált-e, pár év múlva lehet csak megmondani, ha látható a fejlődés vagy sem. Nyikorogni (valós értékelés nélkül) persze addig is lehet.