Ahol a zsarnokság kezdődik – a montreáli Concordia Egyetemen tartottak panelbeszélgetést Magyarországról

2015 március 5 8:18 de.161 hozzászólás

Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetemen professzora a magyar jogállamiság lerombolásáról tartott előadást Montreálban, Bozóki András egykori nemzeti örökségi miniszter – és jelenleg a Central European University (CEU) oktatója -, valamint Göllner András emeritus professzor mellett. A kerekasztalt beszélgetést a Concordia Egyetem politológia tanszéke és a School of Community and Public Affairs szponzorálta és Daniel Salée professzor elnökölte. A szervezők John Locke közismert mondatára emlékeztettek: „ahol a törvény véget ér, ott zsarnokság kezdődik.”

Montreáli panelbeszélgetés Magyarországról. Fotó: Göllner András, Bozóki András, Kim Lane Scheppele, Daniel Salée.

Montreáli panelbeszélgetés Magyarországról. Fotó: Göllner András, Bozóki András, Kim Lane Scheppele, Daniel Salée. Photo: Christopher Adam.

A március 3-án megrendezett kerekasztalt Göllner András – aki egyben a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítója és nemzetközi szóvívője – kezdeményezte. A találkozónak köszönhetően megvizsgálhattuk azt, hogy mi történik amikor egy Európai Uniós tagállam kormánya – jelen esetben a Fidesz-KDNP Magyarországon – elutasítja az alkotmányos demokrácia és jogállamiság legalapvetőbb pilléreit. Ezen felül pedig az is szóba került, hogy egyáltalán milyen lépéseket tehet az unió, amikor az alapvető jogbiztonság sérül egy tagállamban. Kim Lane Scheppele tett erre néhány innovatív javaslatot.

A Hungarian Free Press – a Kanadai Magyar Hírlap angol nyelvű testvérlapja -rögzítette a három előadást.

Dr. Göllner András:

Dr. András Bozóki:

Dr. Kim Lane Scheppele

161 hozzászólás

  • ” A Külgazdasági és Külügyminisztérium MTI-nek megküldött közleménye szerint helyesen járt el Oláh Lajos, Magyarország ottawai nagykövetségén szolgáló első beosztott, mivel a minisztérium és annak külképviseleti hálózata feladatköréből fakadóan mindig arra törekszik, hogy Magyarországról, annak kormányáról külföldön egy kiegyensúlyozott, tárgyilagos, szakmai alapokon nyugvó, a realitást hűen tükröző kép alakuljon ki.

    A külügyminisztérium nyilatkozata szerint azonban Oláh Lajos viselkedésével nincs semmi baj, hiszen a magyar kormány intézkedéseit egyébként hosszú ideje kritizáló felszólalók több olyan példát hoztak fel, amelyek minden alapot nélkülöznek, vagy a valóságot elferdítve közvetítették. Ezt nehezményezve szólalt fel Oláh Lajos, jelezve, hogy az előadások egyoldalúak, a magyar kormány tevékenységét hamis színben tüntetik fel, és ténybeli tévedéseken alapszanak.”

    Na igen. Ehhez nincs is mit hozzá fűzni, csont tiszta kormányzati délibáb. Ami a tettestársat illeti, vele kapcsolatban sincs semmi gond, elvégre az ő kutyájuk kölyke. Szaros is, büdös is, de az övék. Legyenek büszkék rá, nomeg a külpolitikájukra.
    Igaz, cáfolatot most se adtak közre, csak kijelentették: nem igaz.
    Ma már csak így megy ez fideszéknél.

  • Kedves Ille Úr! Kedves felszólalók! Ha egy kicsit is magyarnak érzik magukat… Mi itt Magyarországon sokan úgy érezzük, hogy ez a hazánk, nem akarunk elmenni innen. Nem akarunk gazdasági menekültként pl. Kanadába költözni. Itthonról akarjuk a szülőföldünket építeni, néha kritikával, többnyire tettekkel. Átéljük a mindennapi problémákat, elfogadjuk az örökölt lemaradásunkat a nyugathoz képest. Teszünk azért, hogy változzon. Azt kell, hogy mondjam, mi közelről nem így látjuk a helyzetet, ahogy Önök. Kicsit sem. Büszkék vagyunk magunkra, hogy itt vagyunk, van hazánk és végre fejlődik is. És mélységesen szégyeljük az olyan honfitársainkat, mint Önök.

  • John: rendben van, érezze csak itthon magyarnak magát. Az, hogy nem így látja a helyzetet, gondolom, a perspektívájából adódik: fűcsomó a szája előtt, amit – még – legelhet, és egy másik birka segge az orra előtt, ami lezárja a horizontját. Na, ezt látja közelről. Ha erre maga büszke, az a maga baja. Ha elhiszi, hogy hazánk fejlődik, az is a maga baja. Az pedig, hogy még van hazánk, csak a jó isten tudja, minek köszönhető.
    Javaslom, ha nem tudja bemutatni az igazolást, hogy mások nevében is szól, ne használjon többes számot.
    Én sem használok, amikor azt mondom, itt, Mogyoródon, én szégyellem magam, hogy ilyen agymosott birkák vannak ebben az országban, mint maga! Magukkal fejlődjön talán az ország? na, neeee!

  • Gyula Bognar, Jr.

    DICSÉRET ÉS KITÜNTETÉS VÁRJA BUDAPESTEN A LAJCSIT!

    A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye
    Budapest, 2015. március 5., csütörtök (OS)

    A Külgazdasági és Külügyminisztérium és annak külképviseleti hálózata feladatköréből fakadóan mindig arra törekszik, hogy Magyarországról, annak kormányáról külföldön egy kiegyensúlyozott, tárgyilagos, szakmai alapokon nyugvó, a realitást hűen tükröző kép alakuljon ki.

    Ezen alapelvektől vezérelve vett részt az ottawai nagykövetség diplomatája a 2014. március 3-án Montreálban, a Concordia Egyetemen Magyarországról szóló panelbeszélgetésén. A mintegy 30 fős közönség előtt megtartott rendezvényen a magyar kormány intézkedéseit egyébként hosszú ideje kritizáló felszólalók több olyan példát hoztak fel, amelyek minden alapot nélkülöznek, vagy a valóságot elferdítve közvetítették. Ezt nehezményezve szólalt fel Oláh Lajos, jelezve, hogy az előadások egyoldalúak, a magyar kormány tevékenységét hamis színben tüntetik fel, és ténybeli tévedéseken alapszanak.

  • John
    2015 március 5
    9:52 de.
    Kedves John, én meg biztositom magát arról, hogy nem hiszünk el mindent amit ILléék terjesztenek, még Kanadában sem!

  • Azt, hogy jó okkal írtam az utolsó mondatomat, most ékesszólóan sikerült bizonyítania.

  • Nem ide tartozna, hanem az előző, erről a konferenciáról szóló cikkhez, de itt hozta fel Ille István:
    „A Külgazdasági és Külügyminisztérium MTI-nek megküldött közleménye szerint helyesen járt el Oláh Lajos, Magyarország ottawai nagykövetségén szolgáló első beosztott, mivel a minisztérium és annak külképviseleti hálózata feladatköréből fakadóan mindig arra törekszik, hogy Magyarországról, annak kormányáról külföldön egy kiegyensúlyozott, tárgyilagos, szakmai alapokon nyugvó, a realitást hűen tükröző kép alakuljon ki.”

    Nos, ebből a szempontból nézve a minisztériumnak igaza van. Oláh Lajos szereplése valóban elősegítette, hogy „Magyarországról, annak kormányáról külföldön egy kiegyensúlyozott, tárgyilagos, szakmai alapokon nyugvó, a realitást hűen tükröző kép alakuljon ki”. Az alakult ki.

    A realitás lesújtó, így nem csoda, hogy a hűen tükröző kép is az.

  • John: ne strapálja magát. Akit itt szégyenleni lehet, az maga és elvtársai. Mielőtt elkezdene tiltakozni: akivel maga azonos elveket vall, azok elv társai 😛

  • Ille István
    2015 március 5
    11:18 de.
    Mi van, ez egy „kiváltságos klub” szóvivője? Elvbarátok itt valóban bőven vannak, bolsi elvekben hívők!
    Aki meg másképp gondolkodik az a „rossz fiú”!
    Látszik Ille, hogy otthon él, nem tudta levetni a régi megrögzött gondolkodás módját.
    T.i. Kanadában, amiről maga beszél, ilyen nincs!

  • „Le style, c’est l’homme.” Másrészt az, hogy Ön itt él és mégis lendületesen terjeszt hazugságokat külföldön, lejáratva hazáját a világ előtt, sokmindent elárul az Ön lelkivilágáról. De hát mégegyszer: „Le style, c’est l’homme.” és ezen régi állítás igaz voltának Ön kiváló bizonyítéka. Szomorú vagyok, hogy Önnel élek egy országban, sajnálom a környezetét, mert megmérgezi a gyűlölködése. Komolyan. 🙁

  • Figyelő: Bocsánat, nem állt szándékomban egyetlen külföldön élő, de a hazáját szerető magyart sem megsérteni. Vannak rokonaim Kanadában és az USÁ-ban is. Ápoják a hagyományokat, cserkésztáborba küldik a gyermekeiket Magyarországra. Őrzik Magyarságukat. Nem nekik címeztem, amit írtam.

  • Figyelő: bolsi elvek? Ha tételesen részletezné, mégis, mire is gondol? Másképpen gondolkodó egy agyonmagyar? Mégis, ki a francot érdekel, hogy Kanadában mi van? Ez a Jancsika itthonról szégyenkezik 😀
    Na, dolgozzon ezen még 1 kicsit, de igyekezzen, mert négy napig nem fogom élvezni a badarságait!
    Dicső szellemi honvédőnk. Boda Marcsi szavaival élve, jobb dolgom is lesz 🙂

  • John: Szomorú? Jaj, be sajnálom! Nem mondja? Tényleg, a stílus maga az ember? Akkor magával mi van? Még stílusa sincs 🙂 Ha szabadna kérnem, sorolja fel itt, mik is azok az általam terjesztett hazugságok? Ne takarékoskodjon a hellyel, van bőven.
    Ha nem tetszik magának, hogy velem egy országban él, mozdulhat, nyitva a határ. A környezetem, pedig, köszöni szépen, jól van. Refluksza csak a maga fajtáktól van.

  • Ille, pl. az előadás címe is kiüti nálam a biztositékot.
    Mi az, hogy ” Ahol a zsarnogság kezdődik…?”
    Azt akarják ezzel mondani, hogy ma Magyarországon zsarnokság van?
    Zsarnokság régen volt, aki ezt a címet adta a mai kormánynak, nem tudja mi az a zsarnokság.
    Talán, a letűnt Gyurcsány kormány híveinek van ez máma, nem a magyar népnek.

  • John: mellé. Figyelő nem a hazáját szereti, hanem a baloldalt gyűlöli. Ebből következően most éppen segget nyal a jobboldalnak.
    A cserkésztábor meg a magyarságuk őrzése. Hát persze.

  • Kerekes Sandor

    Kedves John!

    Esoul hadd utasitsam vissza azt a sugalmazast, hogy lusta es ostoba letere, itt ul a kover feneken, nem csinal semmit es ebbol erenyt probal maganak kovacsolni. Az On lustasaga es lelki restsege a vilagon semmire nem szolgal mentsegul. Hazafisag helyett pedig teljesen alkalmatlan.
    Tovabba, ha az, ami ma magyarorszagon tortenik, az On szemeben „epitesnek” latszik, akkor Onnek surgosen vagy szemeszhez, vagy elmeorvoshoz, esetleg mindkettohoz kell fordulnia.
    Ami pedig Olah Lajos bohozatat illeti, mindenki szamara vilagos, hogy nem allt semmifele erv a rendelkezesere, amelyeket felsorolhatott volna. Egy ketsegbeesett kiserlet volt az ove, hogy vakmero, de nevetseges onmegsemmisitessel szerezzen maganak erdemeket.
    On szerint neki ez sikerult?
    A magyar sajto szinte tele van az ot gunyolo, lesajnalo meltatasokkal.
    Ez egyebkent nem sokban kulonbozik attol, amit On volt szives itt bemutatni: magyarkodo onerzet nyaklo nelkul, meggyozesre alkalmas erv nulla.

  • Figyelő: hogy mi van ma a magyar népnek, arról rózsaszín segédfogalma sincs. De, ha akarja, ide idézek ezzel kapcsolatban egy régi dalocskát.
    Eredetije így szólt: csilli-billi zabszalma, két csillag közt alszom ma.
    A jelenlegi mondóka: csilli-villi orbánság, nemhogy lófasz, ló sincs már.
    Most még gyurcsányozhat egy kicsit.
    Te jó ég, hogy maga mennyire szánalmasan vak!

  • John
    2015 március 5
    9:52 de.

    Még, még, még!..))
    Mondja, írja csak, abba ne hagyja!

    A büszke magyar..))

  • Ille István
    2015 március 5
    12:06 du.
    Ille, öszintén: Nem jelentett még fel soha senkit?
    T.i. ahogy figyelem, erre a karrakterre hasonlít.

  • John
    2015 március 5
    11:39 de.
    Az én lányom is volt magyar cserkész Montrealban! Ja és mind a 4 gyerek ment magyar iskolába, mindegyik kitünően beszél magyarul , ír és olvas.
    Köszönöm, a bizalmát!

  • Kerekes Sandor
    2015 március 5
    12:10 du.
    Miről beszél Torontóban? Úgy adja elő, mint magyar szakértő, pedig dehogy!

  • Fenyvesi Glória

    Ki ez a nem magyar Kim Lane Shekker?
    Aki talán sosem járt Hazákban, és mégis megmondja a tutit?
    No,meg a többi előadó?
    Ők jártak néha?

  • Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
    Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző
    Fénnyel jársz egyedűl. Rajtad sürü fellegek, és a
    Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek.
    Hol vagyon, aki merész ajakát hadi dalnak eresztvén,
    A riadó vak mélységet fölverje szavával,
    S késő százak után, méltán láttassa vezérlő
    Párducos Árpádot, s hadrontó népe hatalmát?

    Na, most van bőven, itt védik a védhetetlent értelmetlenül.
    Új Mohács volt valahol Voronyezs környékén (nem Tomori, büszke vezér bűne), és újabb Mohács készül idehaza megint.

    Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek,
    Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!
    Hollószárnyaival lebegett a zordon Enyészet,
    S pusztitó erejét rád viharozta dühe,
    S vak diadalma jelét robogó villámival itten
    Honni vitéz seregink holttetemikre süté.
    Tomori! büszke vezér! mért hagytad el érseki széked;
    Nem halt volna hazánk disze, virága veled.

    De az is lehet, hogy Dózsa készülődik újra. Vagy érdemes lenne Ady kurucz-dalait betűzni, hogy készüljünk arra, mi ránk vár. De még erre is készülhetünk:

    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.
    Csörtettek bátran a senkik
    És meglapult az igaz ember
    S a kényes rabló is rabolt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.
    Tudtuk, hogy az ember esendő
    S nagyon adós a szeretettel:
    Hiába, mégis furcsa volt
    Fordulása élt s volt világnak.
    Csúfolódóbb sohse volt a Hold:
    Sohse volt még kisebb az ember,
    Mint azon az éjszaka volt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.
    Az iszonyúság a lelkekre
    Kaján örömmel ráhajolt,
    Minden emberbe beköltözött
    Minden ősének titkos sorsa,
    Véres, szörnyű lakodalomba
    Részegen indult a Gondolat,
    Az Ember büszke legénye,
    Ki, íme, senki béna volt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

  • Talán Glória rövid hozzászólása folglalja össze legjobban Johnny, Figyelő felettébb szinvonalas megnyilvánulásait…
    Önök hárman nem tudnak olvasni, nem értik amit olvasnak, nem feltételezhető, hogy egy szót is értettek ezeknek a tudósoknak az előadásából.
    Ajánlom, hogy talán nézzék meg a google-on, hogy ki ez a három előadó.. Ettől aztán megtudnák, hogy ők 3-an pont 3 nagyságrenddel tudnak többet Magyarországról, mint maguk 3-an – bár lehet hogy még ez is az előadókat kompromittálja:( Bocsánat…

  • Öszintén? egyáltalán nem érdekel.

  • Horváth Béláné

    Gratulálok az ide írogató, a jelen kormányzatot védő, őket támogató, politikailag hívő olvasóknak. Értem én, hogy ők még nincsenek közel az árokhoz, amibe naponta többször többeket már a kormány bele is rúg, mert annyit ér, amennyije van. Csak halkan mondom, hogy ők is leívelő pályán vannak, s ha elfogy a konc, amin éppen marakodnak a kormányzat fejesei, akkor fogják észre venni, hogy ők is már az árok partján ülnek. S akkor két lehetőségük marad: vagy maguktól beledőlnek az árokba, vagy belerúgják őket, mert: „senkit sem hagyunk….”. Csak egy kérdés hozzájuk: az éppen életbelépő kv-i törvénnyel is egyetértenek-e, ami több mint 600 000 embertől + azok hozzátartozóitól vona meg egy gombnyomással az összes segélyt. Legyen ez gyógyszer támogatás, legyen ez lakhatási segély, legyen ez ápolási segély stb…. Mennek-e ezek az emberek segíteni ápolni, hogy az ápoló munkát tudjon keresni, stb…. Tán ezen kéne elgondolkodni, nem pedig elvtelenül védeni és védhetetlent….
    Most jöhet a ballibsizés, pufajkázás, mélydemokrtázás, stb! Szóval a minősítgetés….:(

  • Figyelő,

    Neked még a neved is hazudik. Ha csak figyelnél, akkor csendben lennél. Minek írsz ide? Bőven elég, ha figyelsz és jelentesz. De nem, de figyelsz és piszkálsz. Te nem Figyelő vagy, hanem Diverzáns.

  • El-elgondolkodom, hogy miért véd, terjeszt valaki nyilvánvaló, könnyen cáfolható hazugságokat. Hogy külföldön terjeszti, ez érthető, itthon a nyitott szemmel járó emberek egy szót sem hisznek el belőle. Itthon ezeknek az embereknek a problémája az, hogy például mindenhol útépítések vannak, ezért nem lehet közlekedni. Ezt is építettek/felújítottak/átadtak, azt is. Erre azt mondják: de egyik sem tökéletes, vagy mutyiban készült. Sorolhatnám. Bárhol járok az országban, építkezéseket látok, útépítést, közterület felújítást, gyárépítést. Ők is ezt látják. Nekem erről az jut eszembe, hogy ha az első 20 évünkben is ennyi minden épült volna, hol tarthatnánk. Nekik az: mennyi mutyi lehet a háttérben. Az nem, hogy mikor alig épült valami, akkor hová tűnt a pénz. És itt ne jöjjenek azzal, hogy most minden EU-s pénzből épül, mert EU-s pénz 2004-óta van (lett volna)! Most azt látom, hogy van koncepció és működik. Korábban a koncepciót a következő szavak jellemezték: megszorítás, privatizálás (állami vagyon elkótyavetyélése), kölcsönfelvétel, mindeközben hazudozás a választóknak. Most végre a mutatóink is biztatóak (félreértés ne essék, nem az állami tévé által mondott mutatókról beszélek, hanem a nagy nemzetközi minősítőkről, EUSTAT-ról). Amit látok az utcán, az országban járva tetszik. Hogy mit terjesztenek azok, akik elbukták immár a sokadik választást, az szánalmas. Nem vagyok FIDESZes! Lassan mondom (idézet Lendvai Ildikótól), hogy megértsék. Nem is azoknak írok, akik ezeket az országlejárató dolgokat terjesztik, látszik, ők kitartóan teszik a dolgukat. Nem tudom, miért. Meggyőződésből? Pénzért? Az ő lelkük rajta.

  • A demokrácia és szólásszabadság élharcosai kitiltottak? Vagy miért nem tudok beírni?

  • Nézd csak, csak nem kicenzúráznak! Gratulálok! A tükörbe nézés még megy?

  • Csak megjegyezném: rögzítem a képernyőképeket. Vissza lehet majd nézni a Facebook-on! 🙂 Jó szórakozást!

  • Azoknak, akik követték a hozzászólásokat: hipp-hopp, eltűntek John bejegyzései.

  • Az a baj magukkal, hogy csak mondják a hazugságokat jó sokszor, mert mint ahogy tudjuk, ha elég sokat mondják, az emberek előbb-utóbb elhiszik. Önöket egy cseppet sem érdekli a valóság, a demokrácia. Önöket csak a hatalom és a pénz érdekli. Csak a gyomruk bírja jó sokáig!

  • Fenyvesi Glória
    2015 március 5
    2:31 du.

    Glória, ez pont a maga tudatlanságát erősíti. Scheppele közel 20 évtizede vizsgálja a magyar alkotmányos berendezkedést – egyfolytában. Mielőtt arra gondolna, hogy Scheppele nézi az amerikai híradót és néha ránéz a térképre, hogy hol is van az a Magyarország elmondom, hogy a vizsgálata és tanulmányozása nem ebből áll. Ráadásul függetlenül – ha tetszik felülről mindent látva – sokkal több és mélyrehatóbb ismeretei vannak, mint a Magyarországon élő embereknek a rendszer működéséről, illetve a jogállamiság csorbulásáról. A többi előadót sem kell bemutatni, akikről szintén elmondható ami Scheppeléről, sőt még Magyarországon is éltek..nem csak a kivándorlás előtt, hanem után is, a közelmúltban. Ha nem tud valamit, akkor először járjon utána. Bár ha szereti azt, hogy kinevetteti magát a tudatlanságával, akkor folytassa olyan módon, ahogy eddig.

  • Miklos Banfi
    2015 március 5
    7:10 du.
    Látja Miklós, Figyelőt nem érdekli, homokba dugja a fejét inkább. Ha Magyarországon élne, még közben örülne is, hogy kifosztják amíg a feje a homokban van -csak, mert nem baloldali a rezsim vezetője. Tudom, mondta már Figyelő, hogy őt nem lehet megváltoztatni, (A nyitottság pedig csak intelligencia kérdése volna) és amúgy is, Kanadából nézve a piros-fehér-zöld maszlaggal átitatott orbanizmus számára maga a kánaán, melynek kárát soha nem fogja érezni.

  • John
    2015 március 5
    9:52 de.
    Idesdrága jótezsvírem Johny..
    Bár nemtom, hogya királi többesed kiket takar, de elárulom neked,- akár terjesztheted is,- nekem sincs mire felvágni veled, mind honffytárssal..
    Csak azé’ mondom, hogy tudd..
    Merhogyám, ha te ott élsz, és fejlődést, alőrelépést látsz, akkó’ valami gond van az értékítéletedde..
    Tod, engemségemet a stadionok száma nemigazán inspirál arra, hogy valamiféle szivárványos hurráoptimizmusba zuhanjak..

  • John
    2015 március 6
    2:17 de.

    Én is El-elgondolkodom, hogy miért véd, terjeszt valaki nyilvánvaló, könnyen cáfolható hazugságokat. Főleg, ha politikus, miniszterelnök teszi a saját népével. Johnikám, tudja miből épül az a sok minden? EU-s pénzekből, mert anélkül egy követ nem tud sajnos önerőből arrébb gurítani a magyar gazdaság. Ez van, és ne mondja, hogy ezzel ne jöjjön az ember, ha egyszer így van.
    Ez így megy, de akkor tegyük már ki azt a k##va EU-s zászlót a Parlamentre, tiszteljük már meg a Német koncellár asszonyt, hogy a német és a magyar mellé odabiggyesztik a közös táborunk zászlaját, ahonnan jön a lé. Ha meg nem tetszik akkor lépjünk ki. Ne beszéljünk kétfelé, ahogy a miniszterelnök teszi egy mini állam, mini diktátoraként.
    Lázár nem véletlenül szerezte meg az EU-s pénzeket kezelő magyar szoftvercégét, amelynek a tulajdonosa másnap öngyilkos lett, mert a NAV-al rászálltak és addig gyötörték míg áron alul kénytelen volt megválni Komáromi az élete művétől. Nos ezek az EU-s pénzek milliárdjai vándorolnak kormányzati és kormány közeli személyekhez, amiből fényűző életet élnek. Szarnak rá, hogy bármi jól megépüljön. Temérdek példa van, hogy minden ótvarul készült el, beázik, szétesik, összedől. Aztán nem beszéltünk a közpénzből épült Pancho arénáról, amely még egy éves sincs és szanaszét ázott többször is. Volt amikor egy óriási vasidom állt ki a focikapuhoz közeli részen, melybe ha belecsúszik egy játékos, az ott hal meg. Ezt csak azért említem, mert ha a saját, kiemelt fontosságú hobbijátékszerüket egy nagy rakás hulladékként készítik el, akkor gondolhatja, hogy az 1-es villamos megállóinak teteje miért ázott be és szakadt belőle a víz, mint a Niagara-vízesés.

    Az előző kormányok idején annyi autópálya épült mintsoha korábban és azután sem, pedig ígérték Fideszék, még most a választásokkor is. Aztán miután megnyerték, utána ejtettek több szakasz megépítését is. Egyszerűen rövid az emlékezete (vagy tudatosan hazudik), ha azt mondja hogy korábban nem épült semmi. Ráadásul, maga mondja és igaz is, hogy csak 2004-től vagyunk EU tagok így addig még EU-s pénzeket sem kaphatott az előző kormány.

  • HunCanada:

    Kicsit utána kellene olvasni a két úriembernek, meg a hölgynek és rögtön látná, hogy mennyire függetlenek! Úgy leszólni valakit, hogy közben abszolút tájékozatlan, nem szép dolog!

    falusi:

    Talán kérdezd meg az újság fenntartóit, hogy miért cenzúrázták ki John legtöbb bejegyzését, miközben csak a véleményét írta le, trágár szavak nélkül. Nem úgy mint egyesek, akik nincsenek kicenzúrázva. Érdekes, hogy valaki csak a stadionokat látja (amik egyébként nem állami pénzből épülnek), de még azon sem gondolkodik el, hogy korábban hogy-hogy nem épültek.

  • Gyorsan olvassatok, mert lehet, hogy az én bejegyzéseim is hamarosan eltűnnek! 😉

  • Csak pár mondat a FÜGGETLEN szakemberekről:
    Göllner András: magyarországi születésű, kanadai-magyar kettős állampolgárságú stratégiai kommunikációs szakember.
    A Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök kezdeményezésére 2008. szeptember 6-án létrejött magyarországi politikai szervezet, a Magyar Demokratikus Charta tagja, az „El a kezekkel Gyurcsánytól!” liberális „kiáltvány” egyik aláírója.
    Bozóki Tamás András: magyar politológus, szociológus, egyetemi tanár, a politikatudomány kandidátusa. Kutatási területe a demokratikus átalakulások, a közép-európai politika, a politikai ideológiák (elsősorban az anarchizmus, liberalizmus és a populizmus), az eszmetörténet és a magyar politikai tagoltság. A Magyar Narancs című (jelenleg ellenzéki, a kormány egyik fő kritikusának számító) lap egyik alapító szerkesztője. 2005-2006-ban a nemzeti kulturális örökség minisztere (a Gyurcsán kormányban).
    Dr. Kim Lane Scheppele: a Horn kormány ideje alatt tanulmányozta Magyarországon a magyar alkotmányt (az örökölt kommunista alkotmányról van szó) és alkotmány bíróságot. Azt az állapotot tartja etalonnak. Közismert SZDSZ szimpatizáns (igen, a bukott, megszűnt, hatalmas adósságot hátrahagyó pártról van szó). Kérlelhetetlen ellensége a FIDESZ-nek, Orbán Viktornak. Gyakran „lép fel” Magyarország lejárató műsorával. Személyes kérdésem a hölgyhöz: miért nem az USA demokráciájával foglalkozik? Lenne mit vizsgálni! Ja, onnan nem kap „motivációt”?

  • Na nézd csak, háta hatott a „fenyegetés”? A demokrácia élharcosai visszarakták a törölt bejegyzéseimet? Arany pofikák, de édesek! 🙂 (Azért a képernyőmentések mennek ám a Facebookra! ;-))

    Kedves Horváth Béláné! Nem tetszett még megtanulni az elmúlt öt évben, hogy abból, amit a ballib sajtó elterjeszt, semmi sem igaz!? Tessék kivárni a végét!

  • Na nézd csak! Most meg a Doe-t cenzúrázták! Érdekes módon, mikor valaki beírja az urak és a hölgy előéletét, pártkötődéseét, azonnal kitörlik. Csak nem szégyenlik?

  • falusi: Hát hol élsz ahová csak a stadion építések látszanak el? 🙂 Ahová csak a ballib hírek jutnak el? Csak szólok: gyermekéhezést elfelejtetted említeni!

  • Doe
    2015 március 6
    9:10 de.

    Doe, Ne legyen már Oláh János! Mondjon is valamit, hátha az újságokból ön jobban ismeri őket.. vicces fiú ma (is)!

  • Doe, Matapédiát használ?! Vagy legalábbis ahhoz hasonló forrásból szerzi infóit. Az nem egy Larousse enciklopédia ám, tudja?! Miért nem olvas inkább Andersent, közel azonos szinten tágíthatná azzal is ismereteit.

  • John
    2015 március 6
    10:27 de.

    John, miért? Egyébként nincs a gyermekéhezés? Mocskos egy dolog ebből viccet csinálnia, akkor amikor Balog Zoltán „emberminiszter” ugyan ezt alátámasztotta, hogy sajnos van!

  • Göllner András

    Érdekes és tanulságos a magyar Külügyminisztérium, helyi képviselőjének Oláh Lajosnak, illetve a Figyelő, John és a többi idelátogató Orbánistának a magatartása. A montreáli rendezvényt mindegyikük magyarellenes rendezvényként próbálja beállítani. Ha saját előadásom első pár percét meghallgatták volna, megtudták volna, hogy az nem Magyarországról szólt, tehát eleve nem lehet rá azt mondani, hogy magyar ellenes. Beszédem elején tájékoztattam a hallgatókat, hogy egy kritikus mondatot sem fogok mondani Magyarország kormányáról.Ehhez tartottam magam. Amikor megkérdeztem Oláh Lajost, aki hazugságterjesztéssel vádolt a nyilvánosság előtt, hogy mondja már meg az Isten szerelméért hol hazudtam, mit ferdítettem el, képtelen volt válaszolni és leült a székére.

    Ez a rendezvény nem Magyarországot, a magyar embereket, nemes magyar hagyományainkat, a cserkészet és a magyar nyel ápolóit minősítette, hanem az EU-t és annak szabályzati mechanizmusait, azokkal szemben akik megszegik a szövetség alapszabályait, alapértékeit. Egyértelmű, és látványos, hogy se a magyar külügyminisztérium helyi embere, se a Figyelő, se azok akik sarat dobálnak ránk, képtelenek arra, hogy meghalgassák mások véleményét, és azokkal szemben értelmes gondolatoknak adjanak hangot. Olyanok ezek mint a Jonesville kultikus lakosaia – minden ami netán ütközne lelkipásztoruk szemléletével, azt gonoszságnak, káros, megvetendő magatartásnak veszik, és e tudatban menetelnek szépen a vesztükbe.

    Magyarországon, világszerte, a You Tubenak köszönhetően, száz ezrek röhögnek töketlenségükön. Ha kanadai angol, francia honfitársaink belelátnának abba amit önök művelnek, azt hiszem azt lennének kénytelenek mondani, hogy ezek az emberek egy más bolygóról szálltak ide, megszállott kultisták, akik úgy kritizálna, hogy meg se hallgatják azt ami ellen tiltakoznak, egyszerűen képtelenek az ésszerű érvelés módszereivel élni.

  • John

    Az a baj, hogy sajnos a liberálisok nem hazugságokat terjesztenek.
    Nem igazán értem a dolgot, hogy hasonló témában az ENSZ előtt ahol Magyarország Oroszország, Pakisztán, Kolumbia, Azerbajdzsán, Egyiptom nevét említették témában, lapított a követ mint szar a lapu alatt! Ott kellett volna megvédeni az orbáni politikát!
    Ja, hogy ott seni a neve?
    Amúgy aranyos vagy, hogy a közösségi oldalon is propagandát csinálsz nekünk!
    Remélem, sok ismerősöd van! Legalább hozzájuk is eljut a valóságból valami!

  • Doe
    2015 március 6
    9:32 de.köszönjük az információkat, bár többsége köztudott Montrealban.

  • John, örülök, hogy nem hagyja fel! Így nem érzem magam egyedűl! (Ja,, az utobbi jelző „hazug” volt rám!)
    Csak nem szabad feladni, Ille néha szabadnapot vesz ki és akkor megjelnnek a beírások.

  • Persze, fel kell hívnom mindkettőjük figyelmét arra, hogy EZ a blogg nem demokratikus. Ez csak egyféle nézetet lát szívesen. Nem emlitem, melyiket.

  • http://www.hir24.hu/kulfold/2015/03/04/magyar-diplomata-balhezott-a-kanadai-eloadason/
    Egy kis reklám.
    Az idiótáknak pedig:
    ha csak azt néznétek, hogy már egész Európa és az USA, mint legfőbb szövetségeseink is csak fikázzák ezt a tolvaj, hazaáruló kormányt, már abból is levonhatnátok némi következtetést. Ilyen szégyenletes kormányunk a II. világháború óta nem volt. Már putyinon és alieven, meg pár diktátoron kívül szóba sem áll senki a felcsúti gecivel, legutóbb Litvániában és Lengyelországban rúgtak bele jó nagyot a tolvaj stadionbuziba, amikor szóba se álltak vele.
    A vízfejű „külügyminiszterünket” az USA-ban a portás fogadta, ahogy illik egy megbecsült partnerrel, akinek az ég világon semmi köze nincs a diplomáciához, mégis ilyen posztot kapott. McCain szenátor meg lenácizta a parasztját.
    Lehet libsizni, meg ballibezni kretén módon (azt sem tudjátok mit jelentenek ezek a szavak), de ha GYF épített volna közpénzből a saját telkére egy stadiont (mert az ov telke, csak 50 évre az alapítványnak adta használatra, melyet Lőrinc barát bármikor visszaad neki, ha az a parancs), vagy ha ő adósította volna el 30 évre titkosítva az országot putyinnak, akkor fröcsögő nyállal kurvaanyáznátok, és jogosan.
    Szerintem nektek a legfőbb bajotok az (azon kívül, hogy hülyék vagytok), hogy jobboldalinak hiszitek magatokat (pedig a fidesz egy bolsevik felépítésű párt), és akkor az azt jelenti, hogy gyűlölni kell a baloldalt szerintetek, és bármit elfogadtok amit a geci felböffent.
    Fingotok sincsen arról, mi a demokrácia,a jogállam vagy az alkotmányos rend, csak szolga módra követitek a gecit, mint ez a szánalmas lúzer Oláh Lajos, aki bemutatta mi is az a szervilizmus (talpnyalás, szolgalelkűség csak hogy tudjátok).

  • HunCanada
    2015 március 6
    6:24 de.
    Látom kedves HunCanada, mennyire „nyitott” úgy általában.
    Én egyik ellenfelemet sem hívtam unintelligensnek.
    Az intelligencia kérdése, nem csak a nyiltságban van.

  • Figyelő
    2015 március 6
    12:43 du.

    Kedves Figyelő! nem gondoltam, hogy magára veszi, mert akár bizonyíthatta is volna az ellenkezőjét, hiszen általánosságban írtam és nem konkrétan önre. Egyébként igaza van, nem CSAK nyíltság kérdése, de mindenképpen része az intelligenciának, hogy meghallgatja a másikat, majd pedig meggyőződése szerint érvel válaszol. Aztán ha nincs igaza, akkor azt elfogadja és vica-versa. Másrészt pedig nyitott vagyok bármilyen kérdést megvitatni ezt jól tudja, de ha homokba dugja a fejét és semmi nem érdekli…? Úgy nehéz dolgom van, lássa be.

  • Hozzáteszem, hogy ön ebből a szempontból messze kellemesebb vitapartner az önhöz hasonló véleményen lévő többieknél, mert rendre legalább a kisebb és jelentéktelen tévedéseit elszokta ismerni és javítja. Ez korrekt.

  • Kedves Göllner András: nem fél tőle, hogy az idelátogató kanadaiak lerántják a leplet az ordas hazugságokról?

  • antifülke: Na azt azért nem. A te színvonaladon semmiképp.

  • John
    2015 március 6
    1:42 du.

    Nem, Göllner nem fél! Tudja, hogy az ő hazugságait, rágalmait nincs gyomra senkinek anallizálni.
    Ő ilyen. De ahogy a jó magyar mondás állítja” egy fecske nem csinál nyarat”. Hadd ugráljon, hiszen más dolga sincs.
    A kanadai magyarság összetart nélküle is, mind az egyházaknál,mind követség szárnya alatt.
    Sajnos, a hazaárulókat, ma már nem lővik főbe, régen ez volt.

  • A cikk címe így kezdődik: „Ahol zsarnokság kezdődik…….
    Lehet, hody ez egy szenzáció keresése a cikk írójának, de ahogy kiderül ez a mai magyar törvényes magyarországi helyzetről, állitólag jogi helyzetéről szóló meghívó egy panelbeszélgetésre..
    Valószinű, a cikk írója soha nem élt zsarnokság alatt, ha a mai magyar kormány jogi állapotát annak tartja. A mai magyar kormány választás útján,, demokratikus keretek között jött be, nagy többséggel.

  • Doe
    2015 március 6
    9:32 de.

    John Doe, vagyis Gipsz Jakab, annyira egysíkú a gondolkodása. Most akkor a másik oldalon állóknak utálnia kellene Göllnert mert annak idején magának Orbán Viktornak szervezett sikeres utat Kanadába és az akkori politikai elittel együtt személyes kapcsolatot ápolt vele? Fúúúúúúj „piszkosmocskosgöllnerandrááás” Pfejjjj, biztos egy oligarcha ő is aki lepaktált Orbánnal.
    Olyan nehéz elképzelni, hogy nem mindenki gondolkodik csak jobb, vagy csak baloldal mentén főleg úgy, hogy Magyarországon nincs igazi baloldal és nincs klasszik jobboldal sem. A kilencvenesévek eleji Orbán egyébként még demokrata volt, de azóta szélkakas módjára pont az ellenkezője lett. Ezzel egybevág, hogy Göllner pedig folyamatosan a demokratikus értékek és főleg a józan ész, illetve Magyarország fejlődése mentén teszi a dolgát köpönyegforgatás és többszöri irányváltás nélkül. Olyan nagy baj, ha vannak egyenes és egy irányba beszélő emberek? Tudom magának nehéz lehet ezt megérteni, mert ön is úgy tűnik a hozzászólásaiból, hogy pörög Orbánnal mint a szélkakas a rendszerváltás óta. Szerintem ez a magatartásforma inkább negatív tulajdonság, amely joggal megvetés tárgya önnél, Orbánnál, a Fidesz egészénél és következetlen szimpatizánsainál.

  • Figyelő
    2015 március 6
    2:00 du.

    Jaj, Figyelő! Ne bosszantson azzal a hazugsággal, hogy a montreáli magyarság összetart az egyházaknál és mindenhol Göllner úr nélkül is. Akkor miért fúrják az atyát azért, mert nem hajlandó magyar belpolitikába belekavarodni? Az utolsó mondatát tudom indulatosan írta, de az túlmegy minden határon. Döbbenet!

  • Doe, Bocsi, de ahogy utaltam már rá, nézzétek meg a goggle-t vagy a wikipédiát. Szósincs Orbánról, Göllner karrierje egyenesen ment Gyurcsányéval. A baj az, hogy Gyurcsány letűnt.
    Vagy tán mégis???

  • A kanadai magyarsag valóban összetart, de ennek semmi köze se Orbánnak, se a fidesznek, se a magyar követségnek, vagy bármilyen politikai part miatt, Sőt! Ott ahol nem hagyjak a politikát a közösségi életbe beferkozni, ott béke van.

    A kanadai magyarság azért tart össze mert kivan más kanadai magyarokkal találkozni, a magyar hagyományokat tartatni, a nemzeti ünnepeket együtt ünnepelni, megemlékezni, gyermekeiknek a magyar kultúrát, nyelvet, mar a mennyire lehet, tovább adni, magyar nyelvű misére, isten tisztelte járni. EZ tartja össze a kanadai magyar közösséget. Bravó a montreali plébánosnak, hogy nem hagy a politizálásnak teret! Az előző plébános nem ezt tette, es azóta van ez a nagy széthúzás es veszekedés Montrealba. Torontorol nem is beszélve! Na meg Ottawa……

  • Göllner András

    Figyelő: „Sajnos, a hazaárulókat, ma már nem lővik főbe, régen ez volt”

    Aranyos asszonyom. Köszönöm hogy kimutatta fogasárgáját. Ugye ezzel azt szerette volna mondani, hogy manapság a hazafikat lövik főbe az Ön barátai ? Hol jelentkezzem, tessék mondani ? A plébánián, Vasárnap, a szentmise előtt vagy után ? (Különben az a bizonyos idézet a Concordia rendezvényről 1640-ből, John Locke tollából származik és így szól: A zsarnokság ott kezdődik ahol a jog véget ér. Nem teccik magának ? Fejbe lövetné John Locke-ot is ? Lekésett róla….De csak folytassa Bencsics asszony, lehet, hogy előbb utóbb csak el talál valakit akinek a véleményét nem kedveli.

  • John
    2015 március 6
    1:42 du.
    Cáfolj, lovagom, cáfolj. Mert ez, így, mindössze toporzék..

  • Figyelő
    2015 március 6
    2:00 du.
    Gyöngyvirágos kisangyalom..
    Ugyanazt ajánlom neked is, mint Johny-babának. Cáfolj.
    Ugra-bugra, az megy, ,de egyetlen mondat cáfolat még nem, hangzott el arról, amit Göllner írt!! Mert tény, mert igaz, mert cáfolhatatlan.
    Az utolsó mondatodat-gondolom,- igazkaresztény magyariként írtad..
    Mondjad, galambocskám.. Benned egy csepp szégyenérzet sincs amiatt, amit itt előadsz?

  • „A kanadai magyarság összetart nélküle is, mind az egyházaknál,mind követség szárnya alatt.”

    Ezen tíz percet vigyorogtam.. Aki életében legalább egyszer járt már egy kanadai közösség közgyűlésén, az vagy agyfaszt kap ettől a dumától, vagy sikogatni kezd, és keresi a lőszert a vadászpuskinjába..

  • A még megmaradt normális magyarság nevében köszönjük szépen Kim Lane Scheppelenek, Bozóki Andrásnak és Göllner Andrásnak remek előadását! A magyar jogállam hanyatlása valóban drámai, 2010 óta nem is nevezhető Magyarországot demokratikus jogállamnak.

    Az előadások hitelesen mutatták be, hogy miképpen bontotta le szisztematikusan a jogállamiságot Orbán Viktor Nemzeti Együttműködési Rendszerében.

    És akkor még egy kis adalék ehhez: Ahol a Fővárosi Törvényszék szerint Hóman Bálint, a Horthy-korszak legendás oktatási minisztere nem háborús bűnös, ott valóban náci-nyilas tempó van! A Horthy-kultusz relativizálása során ez törvényszerű, hogy rendre ilyen figurák kerülnek rehabilitálásra és ezek válnak etalonná. Hóman Magyarországot a náci birodalom védőbástyájának nevezte, részt vett a zsidótörvények létrehozásában, részese volt a nyilas hatalomnak.

    http://444.hu/2015/03/06/a-fovarosi-torvenyszek-szerint-homan-balint-a-horthy-korszak-legendas-oktatasi-minisztere-nem-haborus-bunos/

    Remek munkát végeztetek az előadók, köszönöm szépen!

  • Gyula Bognar, Jr.

    Nem kell Németnek lenni ahhoz, hogy valaki tanulmányt írjon Beethovenről és nem kell Orosznak lenni, hogy Csajkovszkij Hattyúdalára balettozzon.

    De Magyarnak kell lenni, ahhoz, hogy olyan tájékozatlan és ostoba legyen valaki, mint maga.

    Mielőtt megvádol egy ismert embert (nem egy hülyét mint maga), meg lehet nézni az Interneten az illető karrierjét. A Princeton University hallgatónak sem enged be olyan műveletlen és demagóg, zárt elméjű embereket, mint maga, mert nincs az a pénz, amiért értelmes embert faragnának magából.

    Kim Lane Scheppele: http://sociology.princeton.edu/faculty/kim-lane-scheppele

    Kim Lane Scheppele a Világ egyik legjobb Alkotmányjogi szakértője és specialitása a magyar Alkotmányok az Aranybullától kezdve, de a Tákolmányt is jobban ismeri, mint maga a saját fizimiskáját. Egyébként hat évet töltött Magyarországon és évente tucatnyi alkalommal jár oda előadásokat tartani.
    Az összes magyar bíró és ügyész, nem szólok itt az ezernyi kontárról, akik ügyvédnek adják ki magukat, tized annyit nem ért az Alkotmányos jogokhoz, mint Kim Lane Scheppele.

  • HunCanada
    2015 március 6
    3:47 du.
    Most csak magának válaszolok, mert olyan udvarias. SENKI, azaz senki nem furrja az atyát, hogy menjen egy panelbeszélgetésre. Megkérdeztem, én egyedűl miért nem lép be az egyháza és a hozzátartozó egyesületek (20) a KMOSZ-ba? Mert éppen itt maga állitotat, hogy „fogy a létszáma”.

  • Látom, megszaporodtak a védhetetlent makacsul védők. Nem bánom, mindannyiunknak tanulságul szolgálhatnának érveik, ha lennének. (Mivel itthon élek, a kanadai magyarság vitájába – ismeretek híján nem tudok beleszólni.) Észjárásuk igencsak megegyezik a jelenlegi itthoni kurzuséval, egyszerű, mint a faék, a valósággal nem nagyon bonyolítják felfogásukat. Tán John írta, hogy a stadionok nem állami pénzből épülnek. Pedig elég lenne a magyar költségvetést megnézni, ahonnan többszáz milliárdot szánnak a jelenlegi kormányfő hobbijára. Ja, hogy emellett még vállalkozások is adnak pénzt? Igen, de az is a közös pénz lenne – ugyanis az adójukból tehetik. Ov meg úgy osztogatja, mintha a sajátja lenne.
    Ami azonban közös – és elgondolkodtató „érv”: mindannyian szégyenlik a honfitársaikat, akik nem a falvédőszövegek alapján gondolkodnak. Pedig a magyarság – ahogyan más nemzetek érzelmei sem – szégyen vagy büszkeség kérdése. Én pl. nem szégyellem az egyszerű gondolkodású honfitársaimat – más nemzetekben is sokan vannak ilyenek -, elfogadom, hogy a magyarok is többfélék. Legfeljebb arra szeretném rávenni őket, hogy időnként nézzenek a hímzett szövegeket hirdető takaró mögé: találnának ott egysmást, meglehet, akár népes csótánycsaládot is. (Képi beszéd, nem tartom csótánynak egyetlen embertársamat sem!)
    A nemzeti érzés nem szégyen vagy büszkeség kérdése. Adottság, ahogyan a levegővétel vagy a mozgás. És rajtunk múlik, hogy miképpen élünk vele. A közös nyelv, a kultúra, a szokások és megannyi apró történés – ami összefog bennünket, és amit szokás identitásképző elemnek nevezni. Akinek ez az érzés kimerül abban, hogy térdig lógó kokárdát visel, és spiccesen bőg ún. „magyarnótákat” (mivel a népdalokat nem ismeri), aki szerint a józan ész egyenlő a inkorrektséggel, az lehet ugyan magyar ember, de hogy a nemzeti közösségnek nem tesz jót, az biztos. Aki izzó szavakkal ostorozza a nemzet neki meg nem felelő részét, ám szlovák rendszámú autóval jár, és Szlovákiában jegyezteti be a cégét, mert ott kevesebb az adó, az nekem ne szavaljon hazaszeretetről. (Nem a Felvidékről ideköltözött honfitársunkról van szó: Bayer Zsolt, a szélmagyar mindig is itt élt, Magyarország határain belül.) Nem vagyok farizeus: az eljárás törvényes, ez az Európai Unió egyik nagy előnye. De akkor ne dumáljon nekem idegenszívűekről, meg brüsszeli gyarmatosításról. Jó reggelt, Magyarok!

  • Fenyvesi Glória

    Milyen szövetséges az, aki csak ukáz-okat osztogat, mint az EU, és az USA?

  • Hun Canada ! /3,10/
    Írod, hogy „egyébként Orbán a kilencvenes évek elején még demokrata volt, de azóta szélkakas módjára az ellenkezője lett”.
    Ki kell hogy ábrándítsalak. Hát nem. Ez az alak soha, de soha nem volt demokrata. Azóta már százszor bebizonyosodott, hogy ő nemhogy forgó szélkakashoz, de inkább hasonlít egy iránytűhöz, amely permanens kitartással orientálódik a [saját] hatalom nevű égtájra, ahonnan semmiféle hatás kitéríteni őt nem tudja.
    Ezzel a forgó, tévelygő, emberszerű szélkakas figurával tudatosan téveszti meg a világot. Eljátssza, hogy emberből van, pedig dehogy. Ő az első perctől kezdve egy hatalommániás robot. Már a Nagy Imre temetés szónokaként is annak bizonyult, hisz ezt az Oroszországhoz való jelenlegi viszonya is igazolja… De mi sem bizonyítja mégjobban, mint amikor az Országházban ország-világ színe előtt beiismerte, hogy őneki „nem a rendszerváltás előtti rendszer ellen volt kifogása, hogy ő még a diktatúrát is elfogadta volna, csak azokat nem akik azt gyakorolták.”
    Ez az életút cáfolja a tévelygő szélkakas elvet, ez a Vezér hatalmi céltudatosságát igazolja.

  • Bocs’ Utóirat:

    Másrészt, ha valaki egyszer demokrata volt, az a lelkében is az volt. Különben nem lehetett meggyőződéses demokrata, tehát nem is volt az, ha később úgymond’ áttért antidemokratává sőt, valamiképpen még diktárrá is válhatott…

    .

  • helyesbítés:

    diktárrá> helyesen diktátorrá

  • Figyelő
    2015 március 6
    10:56 du.

    Köszönöm a válaszát. Így van, én állítottam, hogy fogy a létszáma a KMOSZ-nak mert így is van, de nem csak ennek hatására kérdezte meg az atyát. Mondjuk ez lényegtelen is, az a bosszantó, hogy az atya bűnbak lett, mert nem hajlandó a KMOSz-ba visszalépni. Ezt be kellene fejezni és valóban békésen mindenkinek a saját feladatára koncentrálni, ahová nem kell a magyar belpolitika oda ne ráncigáljuk be azt, hogy a közösséget kettéossza.

  • HunCanada
    2015 március 7
    3:41 de.
    Bocsi, de mintha Maga hozta volna ide MOST az atyát. Én csak megmagyráztam az előzményeket.
    Hol volt szó a Atya bűnösségéről? Csak beszámoltam az Ő döntéséről. Ennyi.
    Engem ne vádoljon olyannal, amit nem én tettem.

  • Figyelő
    2015 március 7
    9:48 de.

    Kedves Figyelő! jól ismerem az előzményeket, és azért hoztam ide az atyát, mert ön meg előzőleg idehozta azt, hogy a montreáli egyháznál békesség honolna. Igaza van abban a tekintetben, hogy ez eddig így is volt amióta megérkezett Magyarországról Sz. atya, de a közelmúltban ez megváltozott egy kicsit, főleg hogy a KMOSz-ból ő nem szeretne kapni. Nem vádolom semmivel, csak azt mondom, hogy ne rángassák a plébánost oda, ahová ő nem szeretne tartozni (Attól ő még remek pap és kiválóan teszi is a dolgát) és ne engedje magát ön sem befolyásolni a fővárosból ennek okán. Tehát nem vádolom semmivel, csak a véleményemet, tanácsomat mondom! Köszönöm megértését.

  • Dubois
    2015 március 7
    3:16 de.

    Akkor annak idején Göllnert is átverte, olyan profi Orbán. A lényeg, hogy meglátásom szerint Göllner mindvégig egy jól megrajzolható politikai egyenesen mozog a világképével, ellentétben OV-val. Egyébként arra gondoltam, hogy a rendszerváltás környékén liberális demokráciát hirdetett Orbán, most meg illiberális diktatúrát. Tehát a kommunikációja alapján mindenképpen szélkakas, amúgy meg egyetértek a fentiekkel.

  • Dubois! Kösz! Aki hallgatta, vagy végigolvasta azt az 1989-es beszédet, és ismerte az akkori magyar viszonyokat, annak egy percig nem volt kétsége, hogy ez az ember bármikor képes bármire a népszerűségért, és az azzal járó hatalomért. Mára annyiban változott, hogy már a piculákhoz való vonzalmát sem sikerül eltitkolnia. Én egyébként nem ítélem el a hatalom megszerzésére irányuló törekvéseket. Teljesen természetes, hogy egy politikus támogatást keres, gyűjt ahhoz, hogy az elképzeléseit megvalósíthassa. Eddig rendben, és az sem ördögtől való, ha idővel változik, módosul a véleménye. Nem tudom eldönteni, hogy a jelenlegi kormányfő azért használja az ócska paneleket, mert rájött, hogy a sokaság ezekre vevő, nem arra, hogy bonyolult összefüggéseket értelmezzen. Vagy tényleg, maga is hisz azokban az egyre zavarosabb képekben, amiket mantráz. Az első esetben cinikus gazember, a második esetben meg megrekedt egy hetvenes évekbeli párttitkár szintjén. Egyik se jellemzője egy jó kormányfőnek. Simicska Lajos egyik megjegyzése (arról volt szó, hogy demokráciát építünk…) arra utal, hogy sajnos az első eset a valószínű.

  • Így van, HunCanada! Az atya tudta nélkül be léptettek az egyházat a kmoszbe, es vele a 20 vagy mennyi egyesületet, aztan amikor észrevette, vagy szóltak neki, akkor kileptette. Ezenkívül nem engedte Koltay Gábort hogy ott bemutassa, pénzért! a dokumentum filmjét, „Kanada, szeretlek”, ami rólunk kanadai magyarokról szólna, csak hogy Koltay nem végzett elég jo kutatást hogy tulajdonképpen mi is van itt, es így egy torz képet alkotott. Na de az mar más tészta.

    Nem lehet könnyű neki, de csak igy lehet a békét megtartani.

  • Ez a hármas nagyon ki volt találva!
    1. Kim, az amerikai;
    2. Göllner, a kanadai magyar;
    3. Bozóki, a magyar rebellis??? 🙂 🙂 🙂

  • Scheppele kisasszony legalább annyira német mint amerikai…
    Azon meg mindig derülök, hogy van egy haverom, aki nagy nehezen elvégezte itthon az ELTE-t, majd kiment Torontóba, a York-on teljesített pár félévet, – és most professzorként aposztrófálja magát, Sic tibi…

  • Gyula Bognar, Jr.

    Ármin: Gondolom a maga ismeretei kitűnőek. Így felérnek egy tizednyi homok porszemmel, Kim Lane Scheppele tudásának több sivatagnyi homokjával összehasonlítva.

  • Ármin.
    2015 március 7
    4:55 du.
    Ezt a marhaságot honnét vetted?
    Scheppele ugyan dolgoztt Bécsben is, de egyrészt az nem németország, másrészt a felmenői angolok és írek..

  • falusi
    Nem tudom hány éves vagy, de AVI-val együtt magasan kiemelkedsz ebből az ille tékesek által rángatott marais-ból!

  • Hosszúra nyúlt ez a poszt, ezért összefoglalnám a most bekapcsolódóknak:

    Három magát függetlennek és szakembernek tituláló személy előadást tart Kanadában, hogy Orbán mekkora diktatúrát csinált. A függetlenségükről: a bukott Gyurcsány banda (MSZP/SZDSZ) jó emberei, szószólói. Az én állításom: gusztustalan, hogy azok az emberek, akiket majdnem furkósbottal kergettek el az országból, mert olyan nyomorba döntötték az előző 8 éves MSZP/SZDSZ kormányzás alatt az országot, most ki tudja kinek a pénzén (Gyurcsány? Soros?) külföldön próbálják lejáratni az országot, mert itthon már senki nem hisz nekik, illetve itt azért látva a fejlődést, nehéz is bármit elhitetni az emberekkel. Szerintem ezek az emberek gusztustalan erkölcsi nullák. Aztán itt vannak az őt támogató hozzászólók, akik próbálják őket függetlennek, tudósnak beállítani. Ha ez sikerülne, akkor ugye el kellene hinni, amit mondanak. Jól írtam? Kiegészítés?

  • John
    2015 március 8
    5:54 de.
    Idezsdrága jótezsvírem, dzsoni.
    Látom, teitten komplett büfé vagy suba-subaruzásilag, hát hadd írdelőggyek tüled okosodásilag, megtunnáde magyarászni nekemnek, hogy mitű van az, hogy a lúis, a tehenyis, mega birkais füvet eszik, oszt a zürülíkük állaga egisszen más?
    Tisztülete várgyuk a vílemínyedet mink, máminda plébánosur, a taníttóur, a kántor, meg a korcsmáros. Háládatosságilag alkalmilag meghivunkeggy demizsonnyi hamvaskík szilvábú főzütt házi kíszítmínyre..
    Nos?

  • Ármin.
    2015 március 8
    4:37 de.
    Negyvennégy vagyok,- huszonnégy év gyakorlattal..

  • Még annyit, Marais -szerintem- Párizs legszebb része.. Történelmi városrész, meg egyben multi-kulti is. Éltem ott egyszer vagy két hónapig, örök élmény marad.

  • falusi
    Ennek külön örülök! Magam is voltam ott, gyönyörű kerület (kicsit sok buzival), de engem inkább a kultúrája érdekelt meg a rue Pavee-i zsinagógája. Remek, hogy a „mocsár” szóból ide lukadtunk ki… Örülök, hogy csak másfélszer vagy idősebb nálam, de két hónap múlva gazdagabb leszek egy kis háromkilós Sárával !!

  • John!

    Ez egészen parádés meglátás: Scheppele, Göllner és Bozóki bukott Gyurcsány banda (MSZP/SZDSZ) szószólói?

    Mondja John, Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetemen professzora, Bozóki András, egykori nemzeti örökségi miniszter, valamint Göllner András mikor voltak a bukott Gyurcsány banda (MSZP/SZDSZ) tagja? Valamiről én lemaradtam?

    Talán egyedül Bozókit lehetne ezzel vádolni, aki valóban 2005-ben a nemzeti kulturális örökség miniszteri posztjára Gyurcsány Ferenc regnálása alatt került, de egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy tagja lett volt az MSZP-nek. A Fidesznek viszont alapító tagja volt (1988–1993), de mint minden demokratának, ennyi pont elég is volt a Fideszből!

    Én nem szeretem Gyurcsányt, igazán nem, de azért a jogállamiságot nekik valamitől nem sikerült így szétverniük, ahogy a mai kormánynak. A Horthy-kultuszt ápolgató fasisztoid népnemzeti kultúrát meghirdető mangalicazabáló kedvenceid visszarendezték Magyarországot valami egészen kegyetlen népelnyomó diktatúrává!

  • Ármin.
    2015 március 8
    12:22 du.
    Gratula hozzá!! Nekem is van három Sárám, meg két Dávidom csemeteileg, onokáim ugyanígy, ugyanebben az arányban oszlanak meg.
    Legidősebb fiam 43, legidősebb jányonokám 21..
    Szal, vannak nálam jóval fiatalabb országútak is.. 😀

  • John Doe,
    te névtelen senki fideSS-troll, minden beírásodat látom, úgyhogy ne arénázz itt, hanem menj be a hálószobádba és imádkozzál szépen az életnagyságú Orbán-portréd előtt!
    Küldök neked egy imát is, nehogy ne találdamegfelelő szavakat!

    Mi Vityánk 2.0

    Mi Vityánk, aki ma Felcsúton lakozol
    – és stadionokra bőven adakozol -,
    Szenteltessék már meg végre dicső neved,
    hisz örökkön áll majd a Te csodás NER-ed.
    mert eljött már a Te Égi Királyságod,
    és milliók lesik minden kívánságod,
    úgy az Országházban, amint az országban:
    érted égnek lázban széles e hazában.
    És hadd gyűlölködjünk: szidjunk kedvünk szerint
    zsidót, cigányt, Gyurcsányt, vagy Bajnait megint.
    Apró vétkeinket – ugyan, pár milliárd! -,
    kérve kérjük, Élő Istenünk: megbocsádd!
    Bár mi soha meg nem bocsátunk senkinek!
    Mocskos bolseviknak? Libsinek?? Bibsinek???
    Alaptörvényünket módosítsad egyre;
    hidd el, méltók vagyunk e királyi kegyre!
    Hogy bizton bízhassunk: örökké fog állni,
    és az egész világ fogja majd csodálni!
    És vígy minket bátran mind a kísértésbe
    mert mi is szeretnénk dúskálni a pénzbe’,
    s Te, ki megszabadítottál minket az orosztól,
    add, hogy ne szenvedjünk semmilyen gonosztól,
    s könnyű szívvel hagyjunk út szélén pórokat,
    elesetteket és hajléktalanokat.
    Hisz kinyilatkoztatta már prófétád, János:
    “Semmit sem ér, kinek nincsen kincse számos.”
    Mert tiéd az ország, s annak minden kincse,
    no meg a hatalom; más kérésed nincs-e?
    Örökké hirdetjük fényes dicsőséged;
    Istenkirályságod sose érjen véget!
    Ámen.
    (Úgy legyen: Svábhegyen, vagy akár Felcsúton;
    menetelj előre a lennoni úton!)

    PS: a vers 1 éve, dec. 2-án íródott, így a “s Te, ki megszabadítottál minket az orosztól” kitétel némiképpen érvényét vesztette.

  • eszteredler:

    Korábban írtam az urak és a hölgy előéletéről (a forrásokat is belinkeltem, de a szólásszabadság jegyében kitörölték). Szóval ott utánanézhetsz. A baj az, hogy vannak itt olyan dolgok is, amik tényleg nagyon súlyosan veszélyeztetik, vagy megkérdőjelezik a demokrácia létét. Ráadásul NEM egymással szembenálló magyar pártok terjesztik. Vagyis kicsit hitelesebbek a források. Például: http://index.hu/belfold/2013/04/25/stratfor_izraeli_katonak_is_reszt_vehettek_a_2006-os_rendorattakban/

    Az urak és a hölgy belülről ismerték azt az időszakot, szóval ha erre adnának magyarázatot, az még talán hiteles is lenne. Persze ez valamiért nem bántja a szemüket, pedig ez az igazi botrány. Továbbra is: NEM vagyok fidesz párti, de az azért így a második választások után kiderülhetett már a külföldnek is, hogy végre valaki csinál valamit ezért az országért. Most a viták nem arról szólnak, hogy miért rúgnak ki megint több tízezer ápolónőt, miért veszünk fel bődületes nagy IMF hiteleket, miért szakadtunk le a környező országokhoz képest, miért negatív a gazdaság növekedése, hanem sokkal inkább arról, hogy pl. miért építünk stadiont, kórházat, atomerőművet, miért államosít ezt/azt a kormány. Lássuk be, a mostani ellenzéknek nehéz dolga van, abba kell belekötni, hogy miért fejlődünk. Ennek része ez a külföldön folytatott Orbán ellenes kampány is. Az Orbánéknak is vannak hibáik, nem is kevés, de legalább fejlődünk, nem visszafelé haladunk. Ha jár Budapesten nézze meg mennyit változott mondjuk a tömegközlekedés csak pár év alatt. Most arról beszélünk, hogy a napokban üzembeállnak az első hibrid buszok. Demszki alatt arról beszéltünk, hogy dudáljuk, ha kátyút látunk és most éppen melyik vonalon égett le a harminc éves busz. Pedig a Demszkinek 20 éve volt arra, hogy tegyen valamit. Önök tudják, hogy Gyurcsány alatt akkora demokrácia volt, hogy miközben ők (MSZP. az MSZMP utódpártja) zárt kerítések mögött ünnepelték ’56 50. évfordulóját (már önmagában morbid), a kerítésen kívül rendőrök verték szét a felvonulókat? Na erről kellene demokrácia előadást tartania a hölgynek és az uraknak, ha hiteles demokratáknak akarnának látszani. Ja, arra nem is válaszolnak, hogy ki finanszírozza őket.

  • Több kommentelőtől is kérdezném: a trágár szavakért duplán fizetnek?

  • John
    2015 március 8
    5:54 de.
    Te egy igazi fidesz szajha vagy, aki csak hazudozik nonstop, de semmit meg nem cáfol.
    A te fajtád miatt tart itt az ország, amely egy megvetett és lenézett diktatúra lett, és te még mindig Gyurcsányozol.
    Amiket írsz, azoknak pont az ellenkezője igaz. Nem is akarok reagálni rájuk, csak annyit, hogy szerinted tényleg GYF és az mszp az, akiknek a parancsára ugrik az USA, meg az egész EU?
    Szerinted tényleg ők formálják a nyugati világ véleményét??
    Te tényleg ekkora idióta vagy?
    A felcsúti geci volt az, aki azt követelte még ellenzékben az Uniótól, hogy semmilyen (!) módon ne támogassák Mo-ot, mert itt diktatúra van. Most meg ő építette le az alkotmányos demokratikus jogállamunkat, és most triplabóvli már évek óta.
    Nem vagy alapvető információk birtokában, ami szomorú, vagy direkt hazudozol, akkor meg egy szarházi vagy.

  • John
    2015 március 9
    3:50 de.

    Idezsdrága jótezsvírem.. nemválaszótá, minkmegitten repezsve várgyuk a zokosságajidat lú, teheny, meg birkasqarügybe..
    Há’ ménemválaszuló?

  • antifülke: Te elolvasod, amit írok? Érted is? Volt ott állítás jócskán. Megcáfolnád? 🙂 Mikor lettünk tripla bóvli, nem emlékszel? Mi bizonyítja szerinted, hogy itt nincsen demokrácia?

  • John Doe,
    te csak aszalódj tovább a névtelen hullák közt a hűtőházban, lábadon a papír dögcédulával!
    Ékes példája vagy annak, hogy ha valakinek a fejébe egyszer Orbán Viktor belehugyozott, az onnantól kezdve húgyagyú.
    A gugli a barátod, csak írd be, hgy triplabóvli, és ezt kapod, garmadával, különféle weboldalakról:
    http://kormanykronika.blog.hu/2012/01/10/triplabovli_a_fitch_is_leminositett

    De nyilván az unokád segít netezni, a gugliról meg azt hiszed, hogy valami tornagyakorlat lehet.

    És ha olvasni is tudnál, nemcsak netezni kis segítséggel,rákereshenél Magyar Közársaság Alkotmányára, meg a Szájer által összetákolt, közjogilag érvénytelen fideSS-es faszkalaptörvényre,és akkor már csak értelmezned kéme az olvasottakat, ami, valljuk be, narancshúgyaggyal szinte lehetetlen feladat, akkor látnád a különbséget a demokratikus alkotmány meg egy diktatórikus blődli között.

    Unokádnak üzenem, hogy a wikipédián megtalálja mindkettőt. Ha nem látod jól a képernyőt, kérd meg, biztosan fel is olvassa neked.

  • John
    2015 március 9
    9:07 de

    Triplabóvli? Ahogy a jelenlegi kormány elkezdett tevékenykedni és a romokból kőzúzalékké porlasztotta az országot, építés helyett.

  • John
    2015 március 9
    3:46 de.
    én haza mentem Montrealból 3 felnőtt gyermekemmel ünnpelni Budapesten az 50. évfordulóját a foradalomnak, amiben én anno benne voltam.
    Hihetetlen csalódás és szörnyű élmény volt az akkori „ünneplés”. A rendőrök, kis késéssel jött oda verni, ahol vacsoráztunk okt.23-án.
    Azóta nem mentem haza, és nem is vágyom már oda.

  • A panaelbeszélgetésre visstatérve, valaki érdeklődött a részvevő 3 ember politikai hovátartozásáról. Kettőről nem tudok, mert nem ismerem őket, de Göllner Andrásról a keresőben olvstam, ahol megemlitik, hogy valóban Gyurcsány uralkodása idején, tanácsadója volt Göllner.
    Természetes következmény ennek, hogy ennyi év után is Orbán és kormánya ellen működik.

  • Göllner, mire gondolhat egy egyszerű magyar az igért és megtörtén panelbeszélgetésről, ha ennek a cikknek a címét ellemezzütk:
    ” » Ahol a zsarnokság kezdődik – a montreáli Concordia Egyetemen tartottak panelbeszélgetést Magyarországról”

  • „Én is elég sok időt töltöttem az Antall-kormány és a Fidesz –személyesen Orbán Viktor–népszerűsítése mellett. Tehát nem lehet rólunk azt mondani, hogy bármelyik Fidesz-ellenes politikai párttal dolgozunk. ”
    upppsssz…ezek a természetes következmények, milyen furák is!

  • Ille, nem kell mindent elhinni, amit mond.
    A Wikipéiában tisztán kijön, kinek dolgozottt Göllner.

  • Figyelő: hát pont ez az. Mert hát, a Wikipédia…én pl. magának nem hiszem el egy szavát sem 😛

  • Figyelő
    2015 március 9
    1:02 du.

    Kedves Figyelő! Be tudná nekem linkelni a WIKIpedia Göllnerről szóló jegyzetét? Köszönöm előre is.

  • Ille, nekem nem kell hinni, de az ineterneten tisztáán olvasható minden! Annak sem kell hinni, higgyen abba a mibe akar.

  • HunCanada: nem fogod megkapni. Figyelő pont olyan, mint a II.o tanácsos – emlékszel, mire lehetett használni a II. o almát? – amikor valamit bizonyítani kellene, durcásan leül és hallgat.

  • Ille, rossz szokása, hogy rólam másoknak jellemrajzot írógat. miért nem tudja megvárni, hogy mások megismerjenek és ők döntsék el, hogy ki is vagyok?

  • Figyelő,
    előző hozzáírásaid egyikében az intelligenciára appelálsz.Igyekezz a helyesírásodat és fogalmazásodat csiszolni.Azok is ebbe a kategóriába tartoznak.Egyébként tudomásodra szeretném hozni,hogy sem iskolában vagy mellette,de még az egyetemen sincs intelligencia nevű tantárgy. Borzalmas és behozhatatlan hiány: Az intelligenciával születni kell. Ne essél kétségbe. Nem fogsz újra születni. Nincs feltámadás.

  • Figyelő: jellemrajzot? Na, ne már! Többek közt ahhoz jellem is kellene…

  • HunCanada
    2015 március 9
    1:52 du.
    Sajnos, már a Wikipédiát nem találtam, de ezt a linket a karrierjéről sikerült.Remélem kiváncsiságodat kielégiti.

  • Eza Dzsoni, ez nemválaszul..
    Kítkedéseim nőttek a subaruságáva kapcsulatossan..
    merha a sqarrúsetud semmit, akkó hogyanakargya megmondanyi, hogy kija zautomata ? (vagy mijafranc..Tuggyátok, aki írtis ahhó, amirű beszíll..)

  • HunCanada
    2015 március 9
    1:52 du.

    http://hu.metapedia.org/wiki/G%C3%B6llner_Andr%C3%A1s

    Sajnos, Wikipédi eltűnt róla, egy évvel ezelőtt még megvolt. mEG KELL EZZEL ELÉGEDNIE.

  • Kedves Figyelő!

    Köszönöm az erőfeszítéseit, hogy megkereste, tökéletesen megelégszem ezzel. Respect. Bevallom én nem találtam, és egy évvel ezelőtt sem találtam volna, sőt soha nem létezett a Wikipedia-n Göllner Andrásról bejegyzés.
    Azért kértem, hogy mutassa meg, hogy akkor mégis honnan vannak az információi, mert 100%-ra éreztem, hogy a MetaPedia-ból merítette forrásait, amely nem azonos a Wikipediával, de nem ám.

    „Metapedia egy szélsőjobboldali, antiszemita és fehér felsőbbrendűséget hirdető többnyelvű online enciklopédia.” – olvasható a Wikipédian. 2006-ban indult el, és 2014-ben a magyar nyelvű változat rendelkezett a legtöbb szócikkel. Nem véletlenül, hiszen a Metapedia nem is titkoltan a rasszizmus, az antiszemitizmus és az idegengyűlölködők enciklopédiája, így a magyar verzió rekord számú szócikke a magyarországi antiszemitizmus mértéknek lenyomata is, ami elég szomorú élen járás.

    Bízom benne, hogy nem sűrűn tájékozódik ilyen forrásokból, mert ez alapján megint csak joggal gondolnák mások önt nácinak, vagy legalább is náci eszméket szeretettel befogadónak, és vallónak, akkor amikor a fehér faj felsőbbrendűségét hirdető enciklopédiából merít „tudást” és ismeretet.

  • Nyugodjon meg, most láttam a linket először és utoljára.
    Mellesleg, különös, hogy mindjárt kitpasztalta, mennyire antiszemita, rasszista stb.
    Nem értem, hogy ez a vonal még érdekel embereket.
    Annyi minden más van az interneten.

  • Figyelő
    2015 március 9
    9:29 du.

    Kedves Figyelő! Én nyugodt vagyok és reméltem is, hogy most látta először a metapediat. Csupán ismét egy pontatlanságát kívántam a tiszta vizekre evezni és rávilágítani arra, hogy a metapédia bár hasonlatos a wikipédiához küllemre, azzal nem szabad összetéveszteni. Sajnos ez van amikor az ember homokba dugja a fejét és a saját meggyőződéssel vélt igazát konzekvensen próbálja igazolni, védeni. Ilyenkor előbb-utóbb belefutnak az emberek a hibákba, mert a hazugságot idővel mindig legyőzi az igazság.
    Semmiképpen sem szerettem volna csőbe húzni a forrásának linkelésével, éppen ellenkezőleg, onnan kívánom a kiutat mutatni még akkor is, ha ön megjegyezte, hogy nehezen változik már meg (nem kell változni, csak nyitott szemmel járni, kelni). Az a baj, hogy az ehhez hasonlatos és már nem is tudom hányadik megvilágításom az ön (és mások) információira azt mutatják és igazolják, hogy a csőbe eleve benne vannak a saját hibás vagy téves meggyőződésükkel, ahová azok megtévesztései viszik, akiket éltetnek és pártját fogják, ahogy ön is. Ezért kell a párbeszéd én és ön között, Fesztyék és Göllnerék között, Fidesz és ellenzék illetve a média között, mert az visz előre. Sajnos az előbbi szintek közül egyiken sem létezik a párbeszéd, kivéve talán mostanság közöttünk egy kicsit.

    (Visszatérve még a wikipédiás Göllner szócikk korábbi létezésére. Tényleg nem volt korábban soha sem ott bejegyzés róla, vagyis nem olvashatott róla a WIKI-n. De ez most másodlagos is ezen bárbeszédünkben).

  • HunCanada: Akkor valószínűleg meggyőzően cáfolni tudja a következő állítást, ugye: „A Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök kezdeményezésére 2008. szeptember 6-án létrejött magyarországi politikai szervezet, a Magyar Demokratikus Charta tagja, az „El a kezekkel Gyurcsánytól!” liberális „kiáltvány” egyik aláírója.” – mármint Göllner. Egyébként tényleg nincs a Wikipédiában, úgy látszik, ahhoz nem elég nagy szakember. De hogy elfogulatlan lenne… Emberek! Leszakad a plafon!

    Jaj emberek, hagyjuk már ezt! Mindenki tudja, hogy ez a három ember kinek az oldalán áll. Amíg hatalomban volt a Gyurcsány, ők sem tagadták. Ők állítanak valamit (nincs demokrácia). Én azt állítom, hogy van, a Gyurcsány alatt nem volt. Nem fogjuk meggyőzni egymást, ezért azt ajánlom minden kedves kanadai magyarnak, ha teheti, látogasson haza, nem fogja megbánni és a saját szemével is meggyőződhet az igazságról. Fair ajánlat?

    Hogy miért trágár minden Göllnert védő?

  • John
    2015 március 9
    9:07 de.
    Triplabóvli ov ámokfutása óta van, már vagy 3 éve. Nézz utána, mert ebből is látható, hogy alapvető tényekkel állsz hadilábon.
    Mint ahogy a 2006-os 50. évfordulót is másként látod. Én arra úgy emlékszem, hogy GYF hagyta, hogy a hugyos forradalmárok a Kossuth téren maradjanak, pedig a fél világ prominensei jöttek a parlamenthez, komoly biztonsági kockázattal.
    Most a felcsúti geci hetente elbontatja a Kossuthon tüntető OGYM sátrait, és elviteti őket, ha csak maga megy ki a térre szobrot avatni akkor is. Mindezt a gyülekezési jog állandó felrúgásával. Ha neked ez a demokrácia, akkor sajnállak.
    A narancshályog veszélyes betegség, és mint látható gyógyíthatatlan!

  • http://www.168ora.hu/itthon/lespresso-orban-mar-ot-leggazdagabb-magyar-egyike-132353.html
    Már az egész világ régen tudja, csak az idióta fidesznyikek nem, mint Johni.

  • John: dicséretes a küzdelme, habár nagyon izzadságszagú. Ajánlata meg minden, csak nem fair: minek pocsékoljanak el egy halom pénzt, hogy a maguk fajta megvezetett birkák világáról győződjenek meg?
    Hogy maga mit állít, teljesen érdektelen, ámbár beleillik a fideszes fősodorba. Azért, ha kérhetem, ugyan, sorolja már ide annak a fene nagy orbáni demokráciának a bizonyítékait!
    Csak egyet ne felejtsen el: ez a kommentfolyam nem magáról fog szólni, hiába akar terelni.
    Nem, kisfiam, nem minden Göllnert védő trágár. Sőt, komoly gondjai vannak a szövegértéssel. A trágárság magának szól, ráadásul játékos kedvből.

  • Kedves István: Most tegeződünk, vagy magázódunk? Az állítás egyébként úgy és ott hangzott el, hogy az Orbán diktatúrát épít. Talán ezt kellene bizonyítani. De ELFOGULATLAN SZAKEMBEREKNEK!

    Úgy egyébként: „Nem, kisfiam, nem minden Göllnert védő trágár. Sőt, komoly gondjai vannak a szövegértéssel.” – már kinek vannak gondja a szövegértéssel? A Göllnert védőknek? Na végre valamiben egyetértünk.

    „A trágárság magának szól, ráadásul játékos kedvből.” – jó játék, gratulálok. Nem baj, ha én nem akarok játszani?

    antifülke: Nem az 168 órából kellene tájékozódni, akkor talán nem csalna meg az emlékezeted. Vagy már nem emlékszel arra, hogy az EU-s csatlakozásunk óta tartó deficit eljárásból az Orbánék alatt jöttünk ki? Hogy most a legtöbb gazdasági mutatónk jó, némelyik kiváló a többi uniós tagállamhoz képest. Nem az Orbánék állítják, hanem az EUstat, meg a nemzetközi nagy hitelminősítők. Ha igazat akarsz szólni, ezt hasonlítsd a Gyurcsányék teljesítményéhez (csökkenő gazdaság, EU-s kritériumok teljesíthetetlensége, elbocsájtások, gyugdíjmegvonás, államadósság bődületes növekedése és sajnos a végtelenségig lehetne sorolni). Sajnos az emlékezeted nem csak itt csal meg. ’56 kapcsán: Gyurcsányék az éjszaka leple alatt felszámoltatták az egész tüntetést és aztán hónapokra kordont raktak a parlament köré. Mostanában jártál ott? Érdemes lenne, szépen megújult.

  • John: nem üti meg azt a szintet, akinek megengedném a tegeződést. Nem, nem azt kellene bizonyítani, hanem magának azt cáfolni. Ezt kértem magától, de feleslegesen.
    Üres propagandadumát nyom csak.
    Jópofának szánja a szofisztikát, de csak görcsös erőlködés: a mondatból egyértelműen kiderül, hogy kiről van szó, de hát, hiába, az a fránya kényszere a mellédumálásra…
    Nem igazán érdekel senkit, hogy maga akar-e játszani, vagy sem. Amúgy is elég egyértelmű, hogy maga is játszik. Játssza a hűvös entellektüelt. Igaz, elég gyengén.
    Antifülke majd helyre teszi hagymázos álmát a gazdasági mutatókról, én csak a kordon-dologhoz szólok hozzá: mintha elbontásával Orbán Btk-ba ütközően szabályt sértett volna…
    Ami pedig a Kossuth-teret illeti: valóban megújult – már, ha az 1944 előtti állapot helyreállítását megújulásnak lehet nevezni. A megújulás örve alatt kivágott fákat is, az eltakarított szobrokat is, gondolom, a dicsőségtáblára írja.
    A lényeg – és ezt be kell látnia – a sunyiság volt: olyanná tenni a teret, ahol a jövőben nem lehet tömeggyűlést tartani. Mindezt, persze, a demokrácia jegyében, nem igaz? Habár én inkább gyávaságnak hívom.
    Most komolyan: VELEM akar verbális párbajt vívni? Nem fog összejönni. Nem vívok fegyvertelennel.

  • Ille István: akkor mit is csinál valójában? 🙂

  • John: kertészkedem. Gyomlálok, eltakarítom a felesleges gyökereket, metszegetem a vadhajtásokat. Nem nehéz munka.

  • Judith Kopácsi

    John. én is Göllner pártján vagyok és tőlem eddig még nagyon ritkán olvashatott trágárságokat. Meg tudon én azokat finoman is fogalmazni és gyalog küldeni az illetékeseket oda, ahova én gondolom.

  • Judith: nem kellene ezt a bérencet felemelni a szintünkre azzal, hogy megtiszteled a válasszal. Az én helyzetem más: én, mint írtam, kertészkedem.

  • John
    2015 március 10
    8:56 de.?

    Johnny, az a baj, hogy folyamatában semmit, de semmit nem lát tisztán. Gyurcsány idejében volt egy gazdasági világválság, amikor -ha megnézi – az összes európai ország gazdasági mutatói lefelé mentek és mindenütt nőtt az államadósság. Én nem hiszem, hogy a többi országban is azért volt ez a negatív folyamat, mert mindenhol a Gyurcsány munkálkodott volna. Szerintem máshol nem Gyurcsány volt a miniszterelnök. Javítson ki ha tévedek.. Sajnos ez egy rossz időszak volt amit azóta is üt a Fidesz, és már nem „emúúútnyócévnek” hívják, hanem „gyurcsánykorszaknak”. Én akkor is éltem Magyarországon és Kanadában is, és most is élek Magyarországon életvitel szerűen, ahogy Kanadában is. A mostani és az akkori életszínvonalat összehasonlítva, a mostani egy elviselhetetlenül rosszabb korszak. Elég végigmenni a városon és az emberek 95%-a a földet bámulja, el vannak használódva, depresszívek és kilátástalanok. Ha vidékre téved az ember, olyan mintha Üzbegisztánban járnék és nem egy közép-európai, EU-s országban. Ennek ellenére mindenütt azt olvasom, hogy ezt vagy azt az EU épít és még a sok-sok milliárd is ki van írva rá, amennyit az EU ad. (Az a „csúnya” Unió) Az árak és a megélhetés pedig jóval nehezebb lett mint 5 évvel ezelőtti időszakban, pedig akkor még világválság is volt, amit Bajnai nagyon jól stabilizált. Kár, hogy egy év jutott neki. Nehogy azt higgye, hogy én Gyurcsányt szeretném vissza, vagy MSZP-nek, DK-nak lennék a szimpatizánsa, szó sincs erről. Ez egy sztereotípia és az a baj, hogy ilyenkor mindig ez a válasz, miközben ezzel szemben az az igazság, hogy demokrácia látható leépülése, a jogállamiság működésképtelenné tétele és az a rengeteg mutyi és pénzlenyúlás, valamint a magyar emberek totál hülyének nézése önmagában is kiveri a biztosítékot, akkor is ha korábban Orbán előtt maga az ördög lett volna Magyarország miniszterelnöke. Engem nem érdekel, hogy ki az a Gyurcsány, azt nézem ami a jelenben történik és az 5 éve folyamatosan csak romlik és romlik és romlik.. A külpolitikánk sikertelensége okán pedig az összes szövetségeseinktől eltávolodunk melynek középtávú hatása a két szék közé pottyanás lesz, ha ez a kül- és belpolitika tovább folytatódik. Magyarország nem, hogy rosszabb helyzetben van mint 5 éve, hanem rosszabbul teljesít és boldogtalanabb az élet, mint a rendszerváltás pillanatában. Nem ezt ígérték 25-26 éve és ezért nagy részben a Fidesz a felelős aki ellenzékben 8 évet ellopott az országtól és a magyar emberektől azzal, hogy nem volt konstruktív, hanem azt is gátolta abban az időben amit azóta ők véghez vittek, csak nagyobb megszorításokkal azért, hogy az emberek bizalmát megszerezzék a saját szájuk íze szerinti kormányzáshoz. Maradéktalanul sikerült is ez. Nonszensz egy pofátlan társaság, a szakminisztériumokból pedig eltűntek a hozzáértő szakemberek, mert a parancs teljesítéséhez nem kell ész, elég végrehajtani és jelenteni. Ez ma Magyarország és innen újra felépülni talán sok-sok évtizedbe telik újra, ha ma el lehetne kezdeni, de erre esély sincs.

  • Johni
    A 168óra idéz az olasz lapból, ha tudnál szöveget értelmezni.
    Te meg örülj a kilúgozott Kossuth térnek, ami ov-nek készült, mint a stadionja és minden egyéb az utóbbi 5 évben.
    A többire meg válaszolt HunCanada.

  • Igen Judith!
    Más alkalomból megtetted ezt velem is,teljesen érdemtelenül.Dacára, hogy nem tartozok az ilyen john féle pojácák közé.Nem trágár szavakkal,de nagyon izléstelenül vetted szádra anyám alfelét.Ha alpári indulatok levezetéseként tetted,akkor biztosan kielégített.Ha felsőbbrendűségi hajlam automatikus kitörése volt az sem az én bajom
    Apró neveletlenkedéseket be tudok nyelni.Remélem megfújtad a győzelmi harcikürtöt.Ille véleményét tiszteletben tartom.Kérhetsz Tőle újfent védelmet.Neked megteszi.Ez egy PRIVÁT számlagörgetés! Nehogy valaki is odatévessze,mintha a szarházi johnféle műnácikat akarnám istápolni!!!

  • Judith Kopácsi

    Rasid, dehogy emelem én Őt a mi szintünkre. Az egyáltalán egy fizikai képtelenség lenne. Csak dicsekedni akartam, hogy finoman is tudok trágár lenni. No meg üzenni Göllnernek, hogy én igenis az Ő pártján vagyok.

  • Doe
    2015 március 6
    9:10 de.
    Ezt csak most láttam:
    „Talán kérdezd meg az újság fenntartóit, hogy miért cenzúrázták ki John legtöbb bejegyzését, miközben csak a véleményét írta le, trágár szavak nélkül. ”
    Csak reménykedem, hogy azóta rájöttél, a beírások nem jelennek meg azonnal. Szal, semmiféle Cenz és Ura sincs.
    Továbbá:
    ” Érdekes, hogy valaki csak a stadionokat látja (amik egyébként nem állami pénzből épülnek), de még azon sem gondolkodik el, hogy korábban hogy-hogy nem épültek.”
    Tod, jókomám, akkoriban más dolgok épültek.. Pl: autópályák.
    Arról, hogy „nem állami pénzből épülnek a stadionok” annyit, hogy nézz bele a Kormány költségvetési tervezetébe.Illetve, mostmár a tervébe, mert elfogadták a költségvetést. Ott áll feketén, fehéren. Az összeg is.
    Valahol azt javasoltad, hogy a kanadában élők látogassanak Magyarországra, hogy tájékozódjanak a dolgokról. Tavaly három hónapot töltöttem otthon. Jártam, keltem, beszélgettem, nézelődtem, filmeztem.
    Ps. Az elmúlt Orbán-időszak beruházásainak 97 %-a EU-s forrásokból származik, amiket még a második Gyurcsány-kormánynak sikerült kilobbiznia.
    Az államadósságunk még mindíg magasabb, mint bármikor Gyurcsányék alatt.
    Nem mellesleg, akkorság elindult egy gazdasági válság szanaszét a világban,- és mi sem maradtunk ki belőle.
    Gyurcsányék má
    r 2OO7-ben figyelmeztették a kölcsönösöket a devizahitel kétélűségére..
    Szal..
    Mi a bánatos lócsöcsről beszélsz, amikor fejlődést, épülést-szépülést emlegetsz: Negyvennyolcféále adóval terhelték meg a népeket. ÁFA felugrott 27%-ra. Minimálbér reálértéke tizenötezerrel kevesebb. Közmunkáért 47 ezer.
    Nemzetközi megítélésünk kb Azerbajdzsánnal, Törökországgal, meg Észak-Burungival azonos. A korrupciós listán előbbreléptünk. Orbán- a világ ismertebb őjságjainak szavazatai alapján,- Putyin után a második legkorruptabb ember a világon.
    Közbeszerzési eljárások vagy nincsenek, vagy csókosok kapják. Etc..
    A most megszavazott kisvasútról már nemis akarok beszélni, mert gutaüt..

  • Judith Kopácsi

    Gyurio, elfelejtetted hozzátenni, hogy uri modoromat ezért gyakoroltam veled, mert apukámat, akiről ezek szerint semmit sem tudsz, merészelted gyalázni. Elvárnám Tőled, hogy jobban utána nézzél a dolgoknak és töredelmes bocsánatot kérj tőlem oktalan gyalázkodásod miatt.

  • Na hát akkor szépen sorjában:

    HunCanada: Örülök, hogy Ön bezzeg tisztán látja a folyamatokat. Azért azt kell, hogy mondjam, az emlékezete megcsalja. „Nem kicsit, nagyon.” Igen, volt egy nagy gazdasági világválság, de ez sehol a környezetünkben (ahol korábban vezető növekedési adatokat produkáltunk, akikkel érdemes minket összehasonlítani) nem okozott gazdaság csökkenést, (legfeljebb a növekedés lassulását). Nálunk igen. Sereghajtók lettünk, behozhatatlanul elszakadtunk a visegrádi országoktól, de még Románia is beelőzött. Esély sem volt arra, hogy az úniós előírásokat teljesítsük, meg is indult a kötelezettségszegési eljárás (amit aztán az Orbánéknak sikerült korrigálni).

    Bődületes leépülést volt, vasútvonalak/kórházak felszámolásától, állami dolgozók tízezreinek elbocsájtásáig, 13 havi nyugdíjelvételéig, sorolhatnám. Volt a BAH csomópontnál egy nagy számláló, ami mutatta, hogy napról-napra hány ember veszti el az állását. Ugyanilyen számláló volt az index.hu weboldalon is (ami ugye kicsit sem Fidesz párti). Emlékezzünk: Gyurcsányék 2006-ban úgy nyertek választást, hogy eltitkolták az államcsőd közeli helyzetet, a költségvetési egyenleg bemutatását a választások utánra halasztották, hazudtak még a köztársasági elnöknek is, miközben a tv-ben ment a pannon puma duma.

    Aztán jött ugye Őszöd. Az igazságbeszéd (teszem hozzá, nem a nyilvánosságnak szánva, hanem zárt körben a „tettestársak” előtt előadva). Akkoriban féltem kimenni az utcára. A nemzetközi megítélésünk „szárnyalt”: az USÁ-ban show műsorban, Bécsben konferencián röhögtek a miniszterelnökünkön. A tekintélyünk akkora lett, hogy a szlovákok még azt is megengedhették maguknak, hogy a köztársasági elnökünket ne engedjék be Szlovákiába, miközben nincs is határ. Pedig a Gyurcsány igazán kiszolgálta a nemzetközi multikat. Úgy látszik, ez nem elég a tisztelethez. Ja, 2004-óta volt EU-s apanázs is, csak valahogy nem épült belőle semmi, kivéve az autópályákat. (Amik persze most is épülnek, csak éppen most a többi utat is rendbe teszik, autóutak is épülnek szép számban, a mellékutakon is sok helyen folyik a felújítás.) (HunCanada, kéne egy kicsit autózni vidéken!) Emlékszünk a gyurcsányi autópálya építés botrányaira: alagutak pár méter magas löszdombokban, ahol az alagutat szabályosan be kellett ásni a földbe, mert nem fért el a dombban és leszakadt a fél méter föld, ami maradt fölötte, viadukt két bucka közé, Strabag korrupciós botrány Ausztriában.

    Mert ugye emlékszünk, az hozzátartozott ahhoz a rendszerhez, hogy mindent külföldiek „építenek” borsos áron, de persze a tényleges munkát magyar alvállalkozók végzik, akiket esetleg aztán ki sem fizetnek. Az utakról még az jut nagy hirtelen eszembe, hogy az autópálya építésen kívül megállt az élet, lepusztult a magyar úthálózat. Emlékszik ugye, a dudáljunk, ha kátyút látunk akcióra! Gyurcsánynak tényleg nem sok konfliktusa volt a nyugattal, nagyszerűen kiszolgálta őket, cserébe azt kapta, hogy kigúnyolták. Aztán ment, amikor itthon már tarthatatlan volt a helyzet.

    Jött a Bajnai (neki is van egy előélete, amire nem igazán lehet büszke, interneten keresőknek kulcsszó: „libatolvaj”) és egy bődületes nagy kölcsönnel és további megszorításokkal elkerülte az államcsődöt. Egyébként nem buta ember, a kölcsönt úgy vette fel, hogy mivel már biztos volt, hogy a következő ciklusban nem ők lesznek, akkor, szinte tarthatatlan rövid idő alatt kelljen visszafizetni azt, így garantálva az utánuk jövők bukását. Nem jött össze, a Fidesz ezt is sikeresen leküzdötte. Igazából minden tiszteletem, hogy abban a helyzetben mertek vállalkozni a kormányzásra.

    Na akkor egy kicsit a depresszióról, életszínvonalról: A Medgyessy még próbált javítani az életszínvonalon, de ez az SZDSZ-nek nem nagyon tetszett, gyorsan megpuccsolták és az MSZP-s jelölt Kiss Péter helyett hatalomba segítették Gyurcsányt. (Demokrácia deficit 1: Gyurcsányra választások nélkül került hatalomba). 2006-tól a béka feneke alatt volt az életszínvonal, minden kilátástalanná vált, (akkor indult be a biztosítóknál az az új üzletág, amit a munkanélkülivé válásra lehetett kötni – azóta érdeklődés hiányában megszüntették). Családunkban, baráti körünkben az emberek egy negyede elvesztette az állását. Magas infláció, csökkenő bérek, csökkenő nyugdíj reálérték, rendőrterror. Igen, akkor én is azt láttam, hogy kilátástalan a helyzet.

    Orbánék első intézkedéseik között lecsökkentették a személyi jövedelemadót 16%-ra (Ha már korábban a Szlovákoknál bevált – még a Gyurcsányék idejében, de ők nem lépték meg), amitől az emberek jelentős többségének nőtt a fizetése. Ha hozzávesszük, hogy az inflációt is lenyomták közel 0%-ra, az már elég jelentős javulást hozott az embereknek. Szektorális bérnövelő programokat indítottak (tanárok, rezidensek, háziorvosok). Csak tavaly 50 milliárdnál többet fordítottak a tanároknál bérnövelésre, mielőtt kedves kommentelő társaim leírnák, hogy az ő tanár ismerősük egy fillérrel sem keres többet. Nem elbocsájtanak, felvesznek.

    Megoldották a devizahiteles problémát, amit ugye szintén a Gyurcsányéknak köszönhetünk. (Előtte még az első Fidesz kormány csinált sikeres forint alapú lakástámogatási rendszert, ezt a szocik gyorsan megszüntették és helyette ajánlották a deviza alapút.) Ez több százezer embert mentett meg szó szerint a hajléktalanná válástól. falusi: itt meg téged csalnak meg az emlékeid: nem a Gyurcsányék figyelmeztették az embereket a devizahitel veszélyeire, hanem őket figyelmeztette a svájci nemzeti bank elnöke. Ők ezt előlünk eltitkolták, miközben a környező országok léptek, betiltották, vagy korlátozták a devizahitelezést. Nem is véletlen, hogy csak nálunk lett ebből ekkora probléma.

    Na de vissza a közérzethez: én azt látom, hogy mindenhol, még az utolsó kis falvakban, még ha csak valami apróság is, de épült/szépült valami (megújult főtér, községháza, orvosi rendelő). Dolgoznak a közmunkások is: tiszták az árkok, az utcák. Nem segélyért kuncsorognak az emberek, aztán ülnek a házuk előtt letargikusan, hanem dolgoznak. Igen, borzasztóan kevés pénzt kapnak a közmunkások, de legalább kaptak munkát (amit esetleg az előző ciklusban vesztettek el). Én normális optimista embereket látok, ami természetes is, nőttek a bérek, csökkent a rezsi, végre épül, szépül a környezet.

    Persze nem szűntek meg egy csapásra a leszakadt területek, nyomortanyák. Van gyermekéhezés is. De most legalább tesznek ellene. (Általános iskolai és óvodai étkeztetés, nagycsaládok támogatása – Gyurcsányék most szajkózzák ezt a szót, előtte nem tettek ellene semmit.) És közben maradt még pénz az eladósodott önkormányzatok, kórházak, felsőoktatási intézmények adósságának állami átvállalására, stratégiailag fontos üzletek visszaállamosítására, Bajnai adósságának törlesztésére, „stadionépítésre”.

    A stadionépítésről: a gyermekéhezés és munkaerő elvándorlás mellet az ellenzéknek ez a harmadik vezérszava. Tegyük egy kicsit tisztába! Nagyon nagy baj lenne, ha nem épülne semmi, csak stadion. Csakhogy ez nem így van, kórház, múzeum, uszoda, autópálya is épül. Nem kölcsönből! Ráadásul a stadionok nem is közpénzből épülnek, még ha falusi ezt is állítja (kivéve a Népstadiont, az állami). Amit ő elnézett, az az, hogy végre van egy látható nagyságú sporttámogatási fejezet is a költségvetésben. Érdekes módon most már erre is futja. De ez nem csak focit jelent (mint ahogy a „bukottak” terjesztik). Minden sportág kapja a támogatást, egész sportkomplexumok újulnak meg. Pl. itt a környékünkön a csőd szélén álló BVSC-t vette meg az önkormányzat a MÁV-tól. Azóta teljesen megújult a vívóteremtől az uszodáig (ami még bővült is). A Fradinál sem csak stadion épült, mint ahogy az MTK-nál, vagy a Vasasnál, sorolhatnám. De igaz, a stadionokra is jut pénz. Mint ahogy jut mondjuk kultúratámogatásra, egészségügyi fejlesztésre is. Képzelje: újra készülnek magyar filmek!

    Kicsit az Orbán külföldi megítéléséről is szólnék. (Erről hosszan lehetne írni, de ide ez most nem fér, ezért ajánlom mondjuk Nógrádi György világpolitika elemzéseit az érdeklődőknek, azután rögtön világos lesz, melyik hatalom miért próbálja Orbánt lejáratni.) Röviden: azt világosan kell látni, ha az ország érdekeit képviseli, jó eséllyel sérti más országokét. Amire ők reagálnak. Ki milyen eszközökkel. Az USA például a szokásos gusztustalanokkal (tegyük hozzá, nem csak nálunk, hanem pl. a cseheknél, bulgároknál is, ha csak a környéket nézem – persze erről a tisztelt ellenzék hallgat, úgy csinálnak, mintha csak az Orbánnal lenne baj). A nagy baj az, hogy úgy próbál a tisztelt ellenzék csinálni, mintha ez baj lenne, mintha az USA véleménye lenne az etalon, miközben ez pont azt jelenti, hogy vállal az ország érdekében konfrontációt is, akár az USÁ-val is. Mint ahogy a multikkal szemben is. Az EU-val kapcsolatban is igaz. Az ellenzék folyamatosan azt terjeszti, hogy minket utál az EU, mi hadban állunk vele, bezzeg a többi EU-s tag ok. Valójában ellenünk kevesebb kötelezettségszegési eljárás folyik az EU-ban, mint az EU-s átlag. Minden ország ellen rengeteg folyik. Ez az EU működéséből fakad. ha valamilyen lobbista eléri, hogy szülessen egy EU-s törvény, ami az ő érdekeit szolgálja, akkor az legtöbbször egy másik EU tagét sérti, aki persze ezért vonakodik is betartani azt. Sajnos az EU közel sem olyan egységes, ahogyan mi azt szeretnénk kifelé láttatni.

    Csak egy szösszenet, ami itt jutott eszembe: valaki korábban írta, hogy Kossuth tér felújítása azt a célt szolgálta, hogy ott többet ne lehessen tüntetni. Még azt is írta, hogy fákat vágtak ki. Na akkor a valóság: igen, vágtak ki fákat, mert nagyobb lett a tér. Viszont többet ültettek máshol, mint amennyit kivágtak. Megszűnt a parkoló, levitték a föld alá. Hatalmas lett a tér (több tüntető fér el!), ahol azóta már számtalan tüntetés is volt. Ami nem volt: kordon, rendőr attack.

    Ja és az megint egy jó sztori, hogy mire szervez a jelenlegi ellenzék pár száz, esetleg ezer fős tüntetéseket: a külföldi multik megvédésére (telekom megadóztatása, bankok megadóztatása, tv-kre kivetett reklámadó, bevásárlóközpontok -mind mind külföldi multik érdeksérelme). Szerveznek még tüntetéseket az építkezések ellen is (ugye vicces): Kossuth-tér, múzeumi negyed, várnegyed.

    Kicsit tisztába kellene tenni azt a dolgot is, ami a legnagyobb eddigi tüntetést tudta eredményezni: az úgynevezett internetadó. Az internetadó valójában telefonadó, ami korábban is volt a telefonálásra, csak követve a technika fejlődését (ugye egyre többen telefonálunk interneten keresztül – Skype, Viber és társai) ki akartak terjeszteni az interneten keresztüli telefonálásra is. Mint kiderült, a Vodafone mobilszolgáltató lobbizta ki, mert neki nincs ilyen megoldása és legjobban a Deutsche Telekom vállalatait érintette volna. Nem az emberekre vetették ki, benne volt a törvényben, ráadásul, még ha áthárították volna a szolgáltatók, akkor is minimális lett volna. Sajnos, az ellenzék nagy habot vert belőle (azt állatva, hogy a kormány az internetet akarja cenzúrázni/korlátozni – ami egy badarság), aminek eredményeképpen össze is jött egy szép tüntetés. A kormány ezután elállt a szándékától (mert ugye itt diktatúra van). Az ellenzéki politikusok megint megvédtek egy külföldi multit. Azért a fagyi egy kicsit visszanyalt nekik, mert szerették volna vezetni ezeket a tüntetéseket, de a tüntető fiatalok nem kértek belőlük. HunCanada, falusi, Ille István: járnak Budapesten, látták már az új buszokat, villamosokat, trolikat, utastájékoztató rendszert? Jegyautomatákat? Esetleg letöltötték az online utastájékoztatót az okostelefonjukra? Hibrid, vagy elektromos buszon ültek-e? Szép lett ám a Vigadó, a parlamenti látogatóközpont, vagy a Várkert bazár is. Mint ahogy az állatkert, vagy a rákkórház új tömbje. Bosnyák tér megvan? Az új templomtoronnyal? Csak hogy a környezetemet soroljam. M31, M35, M4, M43, M51, M7-es atópálya építés, M0, M21, M24, M8, M85, M86 autóút? Megvan? Vagy letagadják?

    Közkedvelt turisztikai célpont lett Budapest, a régióban csak Magyarországon nőtt a túrista éjszakák száma, rangos listákon végez első helyen Magyarország. Itt van a legtöbb Michelin csillagos étterem a régióban. Mert ugye a külföldiek szeretnek ide jönni nézni a nyomort!

    Államadósság? Bajnaiék felnyomták közel a másfélszeresére. Orbánék azóta nem vettek fel pluszban, a forintba számolt értéke változik a forintárfolyam változása szerint. És mégis fejlődünk!

    Demokrácia (István kedvéért): Szabad választások vannak. Ez külföldi megfigyelők által ellenőrzött tény, az EU nem is hagyná, ha nem így lenne. Változott a választási rendszer. Az EU-s előírások szerint kiigazították a választási körzetek határait, így most nagyjából ugyanannyi választó van egy körzetben. (Korábban a választókerület határa a közigazgatási határhoz igazodott.) Nonszensz azt állítani, hogy a Fidesz a saját javára változtatott. A törvény mindenkire egyforma, sehol nem szerepel benne egyetlen párt sem. Ha ez most esetleg egy adott kerületben a Fidesz-nek hozott előnyt, akkor ha a jövőben más nyer, neki fog. Bár az EU által is elismerten kiegyenlítettebbek lettek a határok. Ők kérték, el is fogadták a változtatást. Függetlenek a bíróságok. Történetesen én ezt nem tudhatom, de a párom 30 éve bíró, ráadásul ballib, mégis ezt mondja. Lehet bátran tüntetni, most nem jönnek azonosító nélküli viperás (annak, aki nem tudja mi a vipera: teleszkópos fém bot, ami a magyar rendőrségnél tiltott, mégis 2006-ban ezzel verték több estben bizonyítottan az embereket, senkit nem csuktak le érte) rendőrök. Sajtószabadság biztos ok, mert a 80% ellenzéki, és ontják magukból a hazugságot, retorziók nélkül. A külföldi tulajdonú RTL odáig ment (büntetlenül), hogy mivel nem akar adózni (pl. Romániában jegyezteti be a Magyarországra sugárzó csatornáit), filmeket szakít meg 10 másodpercre, hogy szidja a kormányt. Civil szervezetek: Tegyük tisztába: Magyarországon több száz civil szervezet működik háborítatlanul. Viszont van egy törvényünk, ami szabályozza a párttámogatást. A Norvég alapból pár civil szervezet (akiket kiválasztottak a Norvégok az elosztásra) politikai pártokat, rendezvényeket támogattak törvénytelen módon. Ők azt mondják, ez nem közpénz és egyébként sincs köze hozzá a kormánynak. Valójában ezt a pénz Norvégiától nem önzetlen támogatásként kapjuk, hanem azért cserében, mert ők nem EU-s tagország, de mégis élvezhetnek bizonyos EU-n belüli kereskedelmi előnyöket. Nem mi kötöttük velük ezt a szerződést, hanem az EU. Szóval egyrészt a pénz egy részét törvénytelenül használták fel, másrészt a Norvégok nem mondhatják, hogy leállítják a további kifizetést, mivel továbbra is igénybe veszik az EU nyújtotta előnyöket. Hogy a rendőrség fellép a törvénytelenség ellen, az elvárható, azért vannak.

    Elvándorlás: Gyurcsány az EU csatlakozást azzal reklámozta, hogy mehetünk majd szabadon külföldre dolgozni. Most sokan mennek, de erre ő most azt mondja, a Fidesz üldözi el őket. Nem, azért mennek mert a fejlettebb nyugati országokban sokkal jobbak a fizetések. Ebben egyébként még a szerencsésebbek között vagyunk. A lengyelektől, vagy a románoktól arányaiban is sokkal többen keresnek külföldön munkát, de persze erről ballibék nem beszélnek. Igen, ez egy óriási probléma az EU-ban, de semmiképp nem a Fidesz hibája. Persze ezek a gyurcsányi pálfordulások nem szokatlanok. Annakidején még gusztustalan módon azért kampányolt, hogy a népszavazáson ne szavazzuk meg, hogy az erdélyi magyarok visszakapják a magyar állampolgárságukat (több millió Magyarországot ellepő románnal riogatva – lerománozni egy székelyt, na ahhoz is gyomor kell). Most az Orbán ellen kampányol, hogy miért nem akarja befogadni a koszovói és arab gazdasági menekülteket.

    Összefoglalónak ennyit. Ha kimaradt valami, szóljanak!

    Nem szép dolog uraim, amit csinálnak. Nagyon nem. Megbuknak, elkergetik Önöket és ezek után külföldről, külföldi segítséggel próbálják megbuktatni a demokratikusan megválasztott kormányt. Az az ár sem drága érte, hogy szülőhazájukat lejáratják egy világ előtt. Ér ennyit a hatalom?

    PS: Mi a helyzet az általam idézett wikileaks-es cikkel? Nem kellene cáfolni, mert ha igaz, akkor pár embernek már rácsok mögött kellene ülnie. Mi a helyzet (, hogy visszakanyarodjunk az eredeti témához), az urak és a hölgy elfogulatlanságának bizonyításával? A diktatúra bizonyításával? Mert Ille úr: aki állít, azt terheli a bizonyítás kötelezettsége. Bizony!

    PS2: Valaki írt itt arról, hogy engem nem is cenzúráztak ki, csak késve jelennek meg a beírások. Na de ha már egyszer megjelent, akkor aztán miért tűnik el később, aztán ha fenyegetőzök, miért jelenik meg újra? Szóval olyanok tartanak előadást a demokráciáról, akik közben cezúráznak?

  • Bocsánat! Most látom, hogy falusi úr színvonalas írásából pár kérdésre nem reagáltam:

    „Negyvennyolcféále adóval terhelték meg a népeket. ÁFA felugrott 27%-ra. Minimálbér reálértéke tizenötezerrel kevesebb. Közmunkáért 47 ezer.
    Nemzetközi megítélésünk kb Azerbajdzsánnal, Törökországgal, meg Észak-Burungival azonos. A korrupciós listán előbbreléptünk. Orbán- a világ ismertebb őjságjainak szavazatai alapján,- Putyin után a második legkorruptabb ember a világon.
    Közbeszerzési eljárások vagy nincsenek, vagy csókosok kapják. Etc..
    A most megszavazott kisvasútról már nemis akarok beszélni, mert gutaüt..”

    1. Korábban sem volt kevesebb adó, de a koncepció deklaráltan változott. Most a fogyasztást adóztatják jobban és kevésbé a munkabért. Szerintem ez jó.

    2) A minimálbér reálértéke nőtt. Nézz utána, de ne a népszabiban. A közmunkáért kapott bér tényleg borzasztóan alacsony. Igaz, csak 6 órát dolgoznak, és sajnos ma Magyarországon az a realitás, hogy nem közmunkás mezőgazdasági szakmunkások 60 ezer forintos fizetéssel mennek nyugdíjba. De ettől még tényleg nagyon alacsony.

    3) Hogy Orbánt ki és hogyan ítéli meg, ott azt is figyelembe kell venni, hogy mit akar tőlünk. Az azért nagy túlzás, amit állítasz, de ok, te dolgod, könnyen ellenőrizhető. Az viszont biztos, hogy van korrupció, vannak oligarchák, még a kormány közelében is. Mint mindenhol a világon. Ez nem jó, de ez van. A hatalom mindig is vonzotta a tróger embereket. Az hogy mekkora, azt a helyedben mondjuk nem az USA véleménye alapján ítélném meg (aki azóta persze már nem korruptozik, amióta kiderült, hogy esetleg részt vehet a paksi atomerőmű építésében, meg persze szeretne belerángatni minket az ISIS elleni harcba, ja és az is jó lenne, ha aláírnánk velük az ő cégeikre szabott szabadkereskedelmi egyezményt). Az is a kormány javára írandó, hogy mégoly régi barátból lett oligarchákat sem tűr meg, mint mondjuk a Simicska Lajos.

    4) A közbeszerzési eljárásokat nagyon szigorúan ellenőrzik, többek között az EU is, mivel a legtöbb mögött EU-s pénz van. Nincs arányaiban itt sem több kifogásuk, mint mondjuk Németországban. Egyébként tanulhatnánk a németektől. Kb. egy éve mondta valamelyik volt német miniszter, hogy nekik olyan kifinomult módszereik vannak a közbeszerzésre, hogy EU ide, vagy oda, a 99%-ot német cégek nyerik meg.

    5) Kisvasút: Gyurcsányék sok vasútvonalat bezárattak. Orbánék ennek nagy részét újra megnyitották. Én szeretem a vasutat, a kisvasutat meg pláne. Ha jut rá pénz, miért ne.

  • John: szép, hosszú propagandaduma volt. Mi lenne, ha elmondaná ugyanezt a saját szavaival? Már, ha képes rá.
    Mit nem mond? Valóban, azt terheli a bizonyítás kötelezettsége, aki valamit állít? Nahát, nahát… hogy ezt fideszéknél eddig még miért is nem tartották be?
    Egy valamit jó lenne, ha tudomásul venne: nagyon kisgyerek maga ahhoz, hogy a fenyegetőzéseit bárki is komolyan vegye. Már ez is micsoda gyerekes dolog: fenyegetőzik 🙂
    Mégis, mit tudna tenni? Elárulom: semmit.
    A diktatúrával kapcsolatban meg javaslom, olvassa el Friss Róbert írását a mai Népszava 7. oldalán.
    Egy szóval se állítottam, hogy demokrata módon szűrném a kommenteket. Azon felül arról tartunk kiselőadást, amiről akarunk.
    Magának meg egy dolga van: szépen elviseli 😀

  • Érted már, falusi komám? pont ez a szöveg az, amit a bamba jónép a kormányzati médiák által sulykolva beszop. Pontonként is csöpög belőle a demagógia, de összességében annál sokkal rosszabb: szándékos néphülyítés. Kétségtelen, az ilyesmit vagy vak hitből, vagy jól megfizetve adja elő az ember.

  • antifülke: Egészen pontosan: a 168 óra idéz egy olasz lapból, aki magyar ballibeket idéz.

  • Kedves Ille úr: gyanakodtam, hogy az Ön megfogalmazásában a gyomlálás cenzúrázást jelent. Félreért, én sem meggyőzni (amivel ugye a munkáját venném el), sem bármire rávenni nem akarom. Kivéve a színvallást. Azt elértem, köszönöm. Gondolkodjon el azon, hogy melyikünk járatta le magát!

  • Ó bocsánat Ille Úr! Kicsit utána kerestem Önnek az interneten. Hát most látom, hogy én kisfiú vagyok Önhöz képest. Önnek hatalmas múltja van! Ön számtalan álnévvel számtalan blogban védte/védi Gyurcsány Ferencet („az utolsó szamurájt” – ugye Ön írta róla). Önről írnak! (Na jó, nem elismerőleg, de azért mégis csak. A rossz reklám is reklám.) Ön közismert, Ön egy celeb! Rendszeresen keveredik súlyos sértéseket sem mellőző vitákba Önnel egyet nem értő emberekkel, aztán rendszeresen eljut odáig érvei fogytával, hogy kitiltja őket. Bocsásson meg, hogy az Ön vizeire eveztem és nem tartottam be a játékszabályait! A golyót ígérő bejegyzést is Ön írta?

  • John: bocsika, miből gondolja, hogy mondani valója alkalmas bárki meggyőzésére? Az, hogy maga a gyomlálást minek a szinonimájaként értelmezi, teljességgel érdektelen, a maga dolga. Ez nekem nem munka, mivel díjazás nélkül végzem, hanem szórakozás.
    Maga semmit sem ért el, csak kijelentett valamit, ami maga szerint megtörtént. Tipikus fideszes argumentum: ez van, és mindenkinek kuss. De tudja mit? Csak, hogy ne legyenek kétségei: nemcsak, hogy demokratikus nem vagyok, de liberális sem. Most mit szól?
    A magam részéről nincs szükségem semmiféle elgondolkodásra: én nem járattam le magam, köszönöm szépen. Nemsokára a KMH-val egyetemben, mint annak szerves közreműködője, még meglehetősen neves díjat is kapni fogok. Majd olvassa a szombati számunkat.
    Maga meg nem értékelődött fel annyira, hogy lejárathatta volna magát. Ahhoz, ugyebár, egy bizonyos szint és megbecsültség szükséges. Ugyebár, érzi a hiátusát?

  • Gratulálok a díjhoz! Megérdemli! 😉

  • John: értékelem az iróniát, de hát, nem tehetek róla, valóban ismert vagyok. Hogy egyesek nem szeretnek? Na bumm, nem akarom én nekik eladni magamat.
    Összesen három nicknevem volt – tudja, mi a különbség az álnév és a nicknév közt? – az első: Intruder. Sajnálatos módon az ott publikált írásaim egy rosszindulatú oldalfeltörés okán eltűntek. A másodikat Harun al Rasid néven vezettem, ahhoz egy idő után holmi supervisori renyheség okán többé nem fértem hozzá, a jelszavam egyszerűen eltŰnt. Jelenleg Keleti Bölcs nicknéven publikálok.
    A Nolblogon az ilyesmi meglehetősen sűrűn előfordult, másokkal is.
    A számtalan bloggal lehet egy kis gondja, ugyanis EGYETLEN blogban jelent meg a kifogásolt post, de sebaj, nem ez az első benézése. Persze, megcáfolandó, felsorolhatja itt a többit, legalább addig is ragad magára valami, amíg utána keres 🙂 Amúgy másodközlés volt, mivel eredetije az Ellenszék Vélemény Magazinban jelent meg.
    Ami a sértéseket illeti: mintha megemlítettem volna, hogy én ugyan nem tartom oda a másik orcámat, és, ha megdobnak kővel, nagyobbal dobok vissza. Tudja, fiacskám, maga már a második verbális leköpés után kitiltotta volna azokat a seggfejeket, akit soha nem az írásaim tartalmával törődtek, hanem a személyemmel – ahogy itt is sokan.
    Érvelni, ezekkel szemben? Ne komolytalankodjon!
    Golyót ígérőt? Közelebbről? A felett, ugyebár, nagyvonalúan elsiklott, hogy golyót, Andrássy úti lámpaoszlopot és útmenti fát nekem ígértek nem is kevesen, gondolom, pusztán jövőképileg.
    Amúgy hízelgő, hogy ennyi munkát fektetett a hátterem felderítésébe. A novelláimat is olvasta, vagy leragadt az ellenzéki hangulatnál?
    Ne játssza a finomkodó, udvarias úri gyereket, nem áll jól magának. Azt, hogy játékszabály, a maga fajta trollok még hírből sem ismerik.

  • John
    2015 március 11
    9:59 de.John

    Arra válaszoljon, hogy például ha annyira fájdalmas a 13. havi nyugdíj elvétele, akkor a Fidesz miért nem volt képes visszavezetni 5 év alatt sem azt, főleg ha szárnyal az ország, jobban mint valaha? Vagy miért nem vezetik be a 14. havit is amire Orbán Viktor ígéretet tett? LÓZUNG, lózung..

    Egyébként nem mondtam soha olyat, hogy én mindent kristálytisztán látok, de legalább törekszem rá és több forrásból merítkezem, ezzel szemben ön a nagyon hosszú írásával is egyfelől látja a világot.

    Jaj, még egyet kérdezek. Milyen külföldi segítségre gondol amivel egyesek itt külföldről lejáratják hazájukat? Vagy mire gondol pontosan? Ne vicceskedjen már! Több komolyságot kérnék, ha szabad.

  • John: azt se tudja, milyen díjról van szó. Lehet, hogy magának nem tetszene. Javaslom, várja ki a szombatot, örömködni ráér az után is.
    A rózsákat majd az öltözőmbe kérem.

    Mivel a mi kis párbeszédünk kezd ráülni a postra – hiába, no, a szokásos terelést kiválóan elsajátította a jobboldal – ha nem bánja, elköszönök magától. Unalmas.

  • Az illendőség azt kívánja, hogy én is elköszönjek. Innen Magyarországról üdvözlöm mindazokat a honfitársainkat, akik külföldön élve is figyelemmel követik a magyar eseményeket. A mondás azt tartja, akkor jár el helyesen az ember, ha a saját szemének hisz. Látogassanak haza, nézzenek körül, ha megtehetik! Ille Istvánnak hosszú, tevékeny életet kívánok, hiszen Ő az élő bizonyítéka a magyar sajtószabadságnak. Önmagát jellemezve nem demokratikus, nem liberális. Kormánykritikus, tojik más véleményére, sőt a valóságra, élvezi a munkáját, aminek természetes részét képezi, hogy tetszése szerint kicenzúrázza a neki nem tetsző véleményeket. Mindezt teheti büntetlenül. Megtehetné ezt egy diktatúrában, kell ennél több bizonyíték a magyar demokráciáról? Köszönöm az őszinteségét! Látja, magának is van legalább egy jó tulajdonsága, még ha azt úgy kellett is kiprovokálni Önből!

  • John
    2015 március 11
    10:35 de.
    Kedves John, igen hálás vagyok beszámoláért, mert bizony én már nagyon régen Kanadában élek, és lemaradtam az otthoni eseménykről. Egyet mondhatok csak, hogy az itt ollvasható ellenzék soha nem tudott meggyőzni és mindig a maguk pártján maradtam, s ezért harcolok, veszekszek itt is.
    Továbbiakban, sok szerencsét és jó egészséget kivánok.
    Klári

  • John: ne feledje el, hogy a KMH nem tartozik a magyar hatóságok hatáskörébe, így tehát ne szövegeljen se a sajtószabadságról, se a diktatúráról, mert az csak ostoba demagógia. A Nolblogon meg olvashatott tőlem sokkal kritikusabb írásokat is, és mégsem csapott le a hatalom! Eláruljam, miért nem? Mert nem akartak se bohócot csinálni magukból, se mártírt belőlünk 🙂 Arról az apróságról nem is beszélve, hogy a KMH-n kizárólag a MODEM-be ütköző kommenteket törlöm.
    Tkp. ha nagyon megvakartam volna, a maga demagóg kormánypropagandájának is a szemétbe kellett volna kerülnie, de megesett magán a szívem. Hadd álljon itt élő példaként, milyen is egy vakhitű fideszes bonc.
    Mondtam már, hogy bírom, ahogy itt küzd? Habár a fölényeskedő pimaszsága másokat talán irritálna, de hát, én inkább derülök a bohócon, amint bukfencet vet és a csörgőit rázza.

  • gratulálok, megint talált egy segget, ahova benyalhat!

  • John
    2015 március 11
    3:37 du.

    Johnny nem válaszolt a kérdésre, de a nem válasz is válasz. Köszi! Ennyit a 13. havi nyugdíjakról, amit a Fidesznek esze ágába sincs visszavezetni, pedig azon túl még 14 havit is megígérte.. :S De azért számon kéri, hogy el vették. Hát miért nem adják vissza? vicc az egész. Tessék már abba hagyni mindenhol ezt a sok marhaságot és okádást, ami a kormány propaganda része, hogy a Johnny gondolkodás nélkül elhiggye és még tovább is adja.

  • Figyelő
    2015 március 11
    5:06 du.

    Én nem vagyok ellenzék. Csodálkozom, hogy veszekedést ír, mert én vitának, eszmecserének gondolom. (már legalább is ami köztünk zajlik. Én nem veszekszem senkivel)

    Bár meggyőzni nem is tudtuk, mert nem is volt cél, de nagyjából minden második állítását úgy megcáfoltam, hogy maga is elismerte. A többi nagy részét pedig bármikor ellentmondásba hozom saját magával és a valósággal, nem azért mert én olyan ügyes vagyok, hanem csupán nagyon erős az igazságérzetem amely soha, de soha nem hagyott cserben, legyen szó egyszeri élethelyzetekről vagy veszett fejszének tűnő bírósági tárgyalásról.
    Ha mégis azt mondja, hogy nem tudtuk meggyőzni, az hát nem túl hízelgő saját magára nézve. Már nem is tudom, hány null ide. Mi ez, ha nem egyes dolgok belátása? Jó mondjuk tudom, hogy zsigerből és elvből gyűlöli a baloldalt és aki a baloldal ellen van, az az ön barátja -legyen az maga az ördög is. Csak itt rég nem baloldalról van szó. Nem valamit gyűlölni kell a másik előnyére, hanem észrevenni minden esetben azt, ha bármelyik kormány ártalmasan kormányoz a jelenben.

  • Figyelő: Kedves Klári! Köszönöm a kedves szavakat! Önnek is jó egészséget, boldogságot az életben!

  • értelmetlen és sértő személyeskedés okán kommentje törölve.

  • John
    2015 március 11
    10:35 de.

    „1. Korábban sem volt kevesebb adó, de a koncepció deklaráltan változott. Most a fogyasztást adóztatják jobban és kevésbé a munkabért. Szerintem ez jó.”

    Nem vagyok egy Bólyai Farkas, de asszem nem tévedek nagyot ha elhiszem, hogy X+48, az éppen negyvennyolccal több, mint az X..
    „2) A minimálbér reálértéke nőtt. Nézz utána, de ne a népszabiban. A közmunkáért kapott bér tényleg borzasztóan alacsony. Igaz, csak 6 órát dolgoznak, és sajnos ma Magyarországon az a realitás, hogy nem közmunkás mezőgazdasági szakmunkások 60 ezer forintos fizetéssel mennek nyugdíjba. De ettől még tényleg nagyon alacsony.”

    A hazugság funkciója a valóság elfedése, a szomorú valóság pedig az, hogy a Fidesz jelentősen csökkentette a minimálbért.
    2013-ban egy minimálbért kereső munkavállaló 98 ezer forintból 64 ezret kap kézhez, míg a Bajnai-kormány idején ugyanekkora fizetésből még 75 ezer forint maradt a borítékban.
    „3) Hogy Orbánt ki és hogyan ítéli meg, ott azt is figyelembe kell venni, hogy mit akar tőlünk. Az azért nagy túlzás, amit állítasz, de ok, te dolgod, könnyen ellenőrizhető. Az viszont biztos, hogy van korrupció, vannak oligarchák, még a kormány közelében is. Mint mindenhol a világon. Ez nem jó, de ez van. A hatalom mindig is vonzotta a tróger embereket. Az hogy mekkora, azt a helyedben mondjuk nem az USA véleménye alapján ítélném meg (aki azóta persze már nem korruptozik, amióta kiderült, hogy esetleg részt vehet a paksi atomerőmű építésében, meg persze szeretne belerángatni minket az ISIS elleni harcba, ja és az is jó lenne, ha aláírnánk velük az ő cégeikre szabott szabadkereskedelmi egyezményt). Az is a kormány javára írandó, hogy mégoly régi barátból lett oligarchákat sem tűr meg, mint mondjuk a Simicska Lajos.”

    Rossz hírem van.. Az USA (amilyen mocsok) nem oldotta fel a nemkivánatos személyek beutazásával kapcsolatos listáját. Ergo: ugyanígy korruptnak tartja a delikvenseket, mint eddig.
    Nem vitatom, hogy korrupció (szinte) mindenhol van. A különbség, normális kormányokkal, fékekkel és ellensúlyokkal rendelkező országokban a korrupt politikusok is ráütnek néha a saját kezükre.
    Pakson az amerikaiak csak fékek lehetnének, mivel az amerikai (meg a kanadai) atomreaktorok egészen más technolgiával épólnek, mint az oroszok.
    Az ISIS elleni harcba nem belerángatni akarnak, hanem elvárják, hogy az ország eleget tegyen a NATO kötelezettségnek.. (Nemértek ugyan egyet a dologgal, de legutóbb asszem Vadai Ágnes mondta a Parlamentben, hogy humanitáriusi szolgálatot igen, fegyverest nem, ezt nem fogják megszavazni..)
    Simicska a világ legrosszabb példája..Nélküle ma egyrészt nem lenne Fidesz, másrészt nem lenne a Szobatárs Rt az ország leggazdagabb embereinek gyűjtőhelye. (Ps. Minap olvastam egy gyönyörűségeset: „Simicska egy fordított úttörő: ott árt, ahol tud..”) Tod, ha egy harmincéves barátságot, ami gazdaságilag is murvára kifizetődő volt valaki így felrúg, azt vagy nagyon megsértették, vagy nagyon palira akarták venni. Most az van, hogy Orbán tisztában volt vele, gazdasági ügyekkel nem fog Simicska operá
    lni, mert maga is sáros. vagyis felemelte kezecskéit, hogy védje a fejét. Arra viszont nem számított, hogy ágyékon rúgják. merthogyám ez spicli-utalás felér egy kiadós, rüszttel elkövetett tökönrúgással. (És tökmindegy, hogy igaz, avagy sem..)
    „4) A közbeszerzési eljárásokat nagyon szigorúan ellenőrzik, többek között az EU is, mivel a legtöbb mögött EU-s pénz van. Nincs arányaiban itt sem több kifogásuk, mint mondjuk Németországban. Egyébként tanulhatnánk a németektől. Kb. egy éve mondta valamelyik volt német miniszter, hogy nekik olyan kifinomult módszereik vannak a közbeszerzésre, hogy EU ide, vagy oda, a 99%-ot német cégek nyerik meg.”
    Semmi gondom azzal, hogy magyar cégek nyerjenek. természetesnek tartom. Viszontdemegám, ha mindíg ugyanaz a néhány cég nyeri a tendert, ráadásul a reálisnak a három-ötszöröséért, az kínos. Talá
    n az sem véletlen, hogy az EU most állított fel egy, a kiskapukat berigliző bizottságot.
    „5) Kisvasút: Gyurcsányék sok vasútvonalat bezárattak. Orbánék ennek nagy részét újra megnyitották. Én szeretem a vasutat, a kisvasutat meg pláne. Ha jut rá pénz, miért ne.”
    Az MSZP-SZDSZ koala valóban kiherélt egy csomó vasútat. Erre tett rá még két lapáttal a Fidesz 2O12-ben. Olvass: http://vastagbor.blog.hu/2012/03/12/fideszes_vasutkihereles_jo
    A kérdésedhez: az a baj, hogy nem jut rá. Erre sem. Ahogy az egészségügyre, vagy az oktatásra sem.

  • Judith,
    alaposabban utána néztem a kettőnk közötti nézeteltérésnek.Valóban a tárgy ismeretének teljes hiányában,feleslegesen megsértettelek.Nem tudom és most már nem is érdekel,hogy mivel és hogyan kezdődött. Lényeg,hogy megtanultam,hogy némelykor én is téves indulatokkal vagyok eleresztve.Sok mindenre nem alaptalanul.Ez esetben óriási volt a mellényúlásom.Ezt biztos megértenéd vagy meg is érted,ha mentális hozzáállásom alapját az élethez ismernéd.BOCS!

  • Judith Kopácsi

    Gyuri10, nincs probléma. Gondoltam, hogy csak a tudatlanság és nem a rosszindulat beszélt belöled. Felejtsük el, és kezdjünk tiszta lappal. Szóval szervusz.

  • Judith,
    köszönöm és értékelem hozzáállásodat.Végülis egy oldalon állunk.Nem szabad,hogy a szemetek nyálcsorgatva röhögjenek rajtunk.Valójában egy tévedés miatt. SZIA!

  • Gyuri10: ez szép volt!