Színházi fotók 13: Isten háta mögött
John Cariani kortárs amerikai szerző drámája, az Isten háta mögött a szerelem utáni hajsza különböző aspektusait vázolja fel. A darab egy észak-amerikai kisvárosban játszódik egy hideg téli éjszakán, amikor csak a szerelem melegítheti fel az embert, azonban az érzelmek kimondása és törékenysége, az egymás felé tapogatózás és a beteljesülés mulandósága suta helyzeteket idéznek elő, amelyben a felek mintha az első szerelem félénkségét élnék újra át.
A variációk sorozata szinte breviárium-szerűen veszi számba, hogyan alakul két ember kapcsolata, hogyan közelednek és távolodnak, majd közelednek újra egymás felé. Mindegyik jelenet egyfajta tangó, amelyben a szereplők a szerelem elhamvadásának és újjászületésének körforgását járják el. (színház)
A Rózsavölgyi Szalon új bemutatója John Cariani: Isten háta mögött
Fordította: Ungvári Tamás
Rendezte: Zakariás Zalán
Szereplők:
TÓTH ILDIKÓ
SIPOS VERA
ERDÉLYI TÍMEA
DOMOKOS LÁSZLÓ
FÁNDLY CSABA
Fotók: Gergely Bea
Comments are closed