Nem tudhatom

2015 május 23 11:00 de.51 hozzászólás

„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent” (de, például Kövér Lászlónak biztosan mást, mint nekem), de abban is egyre bizonytalanabb vagyok, nekem mit jelenthet „e lángoktól ölelt kis ország”. Budapesten születtem – itt nőttem fel, alapítottam családot, születtek meg a gyermekeim is -, és nincs egyetlen rokonom sem Erdélyben, sem a Felvidéken, Kárpátalján, vagy a Vajdaságban. Mégis azt hittem, magyar vagyok: „ez itt az én hazám” is. Aztán 2002 körül felharsant a „Hajrá Magyarok”.

A Vezér kiáltotta, a „Forza Italia” szerencsétlen, de a szándékot pontosan közvetítő fordításaként, fülkeforradalomra buzdítva magyar és árpádsávos zászlót lengető, kokárdába öltözött rajongóit.

Akkor hirtelen megváltozott körülöttem a világ, hazátlan földönfutó lettem.

Bevallom, még soha nem énekeltem a Székely himnuszt, Wass Albert egyetlen sorát sem olvastam, sőt, Horthynak sem állítanék szobrot pusztán azért, mert: „ha jogilag minősítem a kérdést, akkor azt mondom, Horthyt nem lehet semmiféleképpen háborús bűntettekért felelősségre vonni” (Rétvári Bence, kereszténydemokrata képviselő). Id est hazaárulóként, határon belüli magyarként, másodrendű polgárként nem is tartozom nemzetileg össze, nem vagyok „a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme” Az én tragédiám persze nem mérhető Trianonhoz, de ünnepelni sincs okom; a Nemzeti Összetartozás Napján csendben szégyellem magam, hogy olyan országban élek, ahol Kövér László közjogi méltóságot viselhet (nem utolsó sorban a határon túl élő magyarok kárára).

…és hiszek benne, hogy nem kell miattuk megtudnom: „mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom”!

2012.06.06.  Azóta semmi nem változott…

51 hozzászólás

  • Hát nekem és sokaknak szülőhazám e lángoktól ölelt kis ország (szabadon idézve Radnóti szép versét),így nagyon elítélem az itthoni és kinti hazaárulókat,gyűlölködőket,akik tüzet szítanak még akkor is ha most sem minden tökéletes,de annyi szemétséget aljasságot,mint régen……ma már
    senki nem képes és persze nem is akar elkövetni!

  • Marcsi
    2015 május 23
    4:37 du.

    Igaza van most az egyszer. „Annyit nem..” Csak ezer milliárdokkal többet, ellopás címén és mérhetetlen cinizmussal párosítva az aljasságukat a magyar emberek, a többség felett! Azért mert kinyírták az összes politikai erőt, attól még ne együnk már szart, mert hát azt maga is mostanában rendre elismeri, hogy „…most sem minden tökéletes”.

  • HunCanada!

    A politikai erők,kifejezetten a baloldal saját magát nyírta ki
    pontosan, mert bizonyítottan lopott csalt,hazudott és eladósította az országot!!!!!amit a jelenlegi kormány fizetett ki!(„reggel,délben,meg éjjel”be is vallották)meg is bukott,mivel kiderült,az emberek fellázadtak és jogosan,így megbuktak ,illetve a szocik az előző ciklust csak több miniszterelnök cserével volt képes végigcsinálni!……
    Ez tény ezen nincs mit ragozni!
    Természetesen nem állítom,sose tettem,hogy a mai politikusok nem ügyeskednek,éheznek,nélkülöznek…ilyen sosem volt és nem is lesz,de ugye azért vannak különbségek…….
    Ha vannak is tüntetések,azért pozitív eredmények is és az ellenzék képtelen megbuktatni a jelenlegi kormányt,bár mindent elkövet ez ügyben……meg ugye ha kormányválság lenne,akkor sem ők (szétforgácsolva,egymással is harcolva…hatalmi harcok…)győznének,hanem bizony a JOBBIK!Na ez van,el kéne gondolkozniuk ezen!
    Ezt azért itthonról kicsit jobban lehet látni!
    Ha annyi

  • álljunk meg egy szóra Marcsi! Pontokba szedem, hogy könnyebben tudjon válaszolni azokra a valótlanságokra amiket fentebb megfogalmazott.

    1. Mikor és mivel adósította el az országot a baloldal?
    2. A jelenlegi kormány mit fizetett vissza? Kifizette az IMF hitelt, amit egy mégdrágább hitellel fizettet meg a magyar emberek kárára a kormány. Hát ezt szerintem nem kellene dicsőíteni. Ön csak annyit fogott fel a propagandából ami a rádióban, TV-ben, plakátokon, újságokban az emberek pénzén reklámozott a kormány, hogy „Magyarország visszafizette az IMF hitelt.” De, hogy helyette mi lett azt már képtelen észrevenni, meghallani és aztán értelmezni is.
    3. Milyen ügyek derültek ki a lopással kapcsolatban, amelyeket azóta és épp a közelmúltban is már megcáfoltak, hogy hazugság volt?? Pl. Nokiás dobozos sztori is a Fidesz félrevezetése volt. Ezzel szemben az emberektől a fidesz 3 ezer MILLIÁRD nyugdíjat lopott el és tőzsdézett Mol részvényekre. A közbeszerzéseket sajtá maguk közt hirdetik ki, melyről OV személyesen dönt. Ezeket a közbeszerzéseket jócskán ár fölött vállalják el a saját embereik, viszont silány minőségben nyújtanak ellenszolgáltatást. A különbözet milliárdjait pedig szimplán ellopják a magyar emberektől a kormánytagok, a rokonaik és a hozzájuk kapcsolódó vállalkozások. látja ez valóban tény, ellenben azokkal amiket Ön csúsztatva és csak szárazon -mint aki gondolkodni nem képes – említ és ismételget. Mantráz. Így igaz vannak tehát különbségek. Míg egyik oldalon pár millióért szinte felkoncolták az embereket és börtönbe kerültek, addig a másik oldalon milliárdokért, százmilliárdokért és ezermilliárdok ellopásáért még meg is simogatják a buksikat, mint maga teszi most is. Szégyellje el magát, hogy a magyar emberek pénzének ellopásáért, hűtlen kezeléséért asszisztál is.

    A sorait azzal zárja, hogy el kellene gondolkodni ezen, meg azon. Nagyon ajánlatos volna magának is gondolkodnia néha, mert csak szavakat ismételget, de a jelentésüket és a tartalmát nem látja át, az összefüggésekről meg ne is beszéljünk, mert meg sem próbálja látni azt, mert el van vakulva.

    Letojom a baloldali ellenzéket, nekem mondhat bármit róluk. A tény az, hogy a jelenlegi kormány sokkal pofátlanabb, sokkal többet lop, sokkal többet hazudik és a legfájóbb, hogy hülyének nézi magát, az embereket és az orruknál fogva vezeti önt. De mivel el sem gondolkodik semmin, így ez továbbra is így marad a jövőben, hülyének fogják nézni a kormányoldalról éppen azt aki támogatja őket és felhasználva magát szépen lassan kirabolják az országot. Bár nem is olyan lassan mert ezermilliárdos léptékekben ürítik le a kasszát. Maga pedig azonosul ezekkel, cinkosai azoknak akik a magyar embereket 5 év alatt a mélybe taszították és az életkilátásaikat, a reményt is elvették a jobb élet víziójától. Ma két alternatíva van a magyar emberek előtt, egy szar és egy szarabbik. Elnézést, ha felszólalok, hogy a szar helyett legyen már valami. Maga pedig csak eszi a szart, mert az egy kicsit jobb mint a szarabbik.. hát gratulálok a logikájához. Ezért tudja minden egyes magyar politika erő kizsákmányolni a népét, mert bodamarcsi féle gondolkodás ezt lehetővé teszi számukra.

  • Ille István !

    Ha az utolsó szó a Marcsié, akkor még képes és azt hiszi, hogy igaza van…

  • István !

    A fölvezetőhöz mellékelt „Nemzeti Összetartozás Napja” népies ihletésű plakátja helyett, vagy azzal kombinálva én illusztráció gyanánt inkább egy kitárt farktollazatú pávakakast tettem volna fel. Többet mondott volna 1000 szónál is…

    .

  • Marcsi !

    Dongoló fenti kommentjéről jutott eszembe, hogy bizony Orbanini „pávatánc beszéde” feketén fehéren bizonyítja, hogy a maga hun Führere maga is beismeri, hogy rendszeresen hazudik…

    .

  • Marcsi
    2015 május 23
    4:37 du.

    „így nagyon elítélem az itthoni és kinti hazaárulókat,gyűlölködőket,akik tüzet szítanak”

    Egy frászt! Csak a vezére elhitette magával, hogy attól lesz baromi nagy hazafi, ha az aktuálisan kijelölt célpontot hazaárulózza.
    De mivel nem látja, nem érti mi ezzel a gond, ma már nem is magán múlik, hogy mit fog még helyeselni, mihez fog még lelkesen asszisztálni. Csak szólok, akármihez.

  • Szegény habzó szájú gyűlölködők,még mindig nem értik,hogy nekem nem
    volt és most nincs vezérem,csak véleményem,tapasztalatom és a régi hiteles forrásból hallottak és történelmi ismereteim,ami lehet,hogy nem tökéletes(sose állítottam),de nem is annyira hiányos,kozmetikázott és elfogult mint itt többeké!

  • Don Golo: éntőlem…Boda évek óta küzd velem, és úgy néz ki, folyamatosan vesztésre áll, de azért éppúgy győzelmi zászlót lenget, mint idolja, a csünkő hasú felcsuti paraszt.
    Boda éppúgy el van varázsolva, mint a Vezér, a valóságról fingja nincs, de pesze, azért ő több újságot is olvas, ráadásul még szeme is van, meg két füle, ami közé beszorult a feje 😀

  • Marcsi: 😛 😛 😛 ez a hét vicce 😛 Hogy mije van magának? Tapasztalata? Történelmi ismeretei? Elfogulatlan? Kozmetikázatlan?
    Nem, magának tényleg nincs vezére, magának csak istenítendő idolja van, Szent Viktor – ha jól láttam, maga tartotta fel a táblát, amin az állt: ” Isten vagy, Viktor!” Amúgy jobb lenne, ha mégis lenne vezére, mert így, biza, rendesen a mentális szakadék felé robog, pedig, ha a nem létező vezérét követné, ugyan nem lenne más a végeredmény, de legalább időt nyerne.
    Szegény Boda, még mindig nem érti, hogy nincs abban a helyzetben, hogy itt minősítse a „többeket”?
    Amúgy ketyeg az óra, husika!

  • Marcsi
    2015 május 25
    12:59 du.

    „nekem nem volt és most nincs vezérem,csak véleményem,tapasztalatom és a régi hiteles forrásból hallottak és történelmi ismereteim,”

    Jó. Nincs vezére.
    Akkor mégis mi az a tapasztalat vagy történelmi ismeret, ami alapján véleménynek tartja más magyarok hazaárulózását?

  • Ille István,

    Már megint őrjöng,törölje meg a habzó száját,a „szellemessége”meg
    már egyenesen szánalmas…Maga és itt többen szinte már belebetegedtek Orbánba(fóbia) talán gyógyíttatni kellene, kívánom legyen rá pirula, egy jó orvos talán talál rá megoldást!

    HunCanada!

    Nagy adósság volt, amit elöszőr eltitkoltak és ugye részben a választások miatt vették fel (ígérgetés, 13 havi majd visszavont nyugdíj stb)kifizették,(de nem újabb „kedvezményes”IMF kölcsönből,)meg ugye a kormányváltás előtt államcsőd szélén állt az ország ,azért vették fel a szocik(Bajnai!), ez utólag bizonyítottan kiderült az elküldött Gyurcsány sikeres… kormányzása miatt!

    Egy ciklusban három kormányfő volt……míg most a három cikluson keresztül egy és ugyanaz!Ez azért nagy különbség,még akkor is,ha
    a mostani sem tökéletes,senki nem állította sok hiba, korrigálni való van!

    Aztán bizonyítékok alapján többeket elítéltek, börtönben voltak, persze ügyeskedéssel rövid ideig…..meg házi őrizet,fizettek (volt miből).
    Különben minden szempontból-államadósság csökkenése,gazdasági növekedés stb. külföldi ismert szervezetek pozitív kategóriába sorolták az országot.Na ez is tény!
    Tökéletes kormány soha nem volt nem lesz,de törvényes szavazás alapján a többség döntött így!

  • 😀 Marcsi, még ma válaszol, vagy elég ha holnap visszanézek ide?

  • Marcsi: a maga szellemi állapotára jellemző, hogy ha nem nyalja valaki a fideszesek, vagy Orbán seggét, az már őrjöng. Hiába, no, a beszűkült elme – amilyen a magáé – csak egysíkúan látja a dolgokat. Maga egyszerűen szélsőértékű: a kritikát, az elelntmondást, a mások nézeteit pontosan úgy nem viseli el, mint a nemmagavezéreviktor.

    A szánalmat, husi, hivőként, biza, gyakorolnia kellene, tudja, attól üdvözül, ha megszán egy koldust, egy éhező cigányt, vagy egy hajléktalant.

    Magán már orvos se segítene, annyira elszállt – bár nem értem, mi késztette rá, pedig (ahogy azt már többször említettem) mindenét attól az átkos, maga által gyűlölt rendszertől kapta – de, mondjuk, puszta emberségből, hogy ne szennyezze mentálisan környezetét, a lobotómia talán hasznos lenne.

  • Na amiatt,hogy hívő vagyok és keresztény ,mint a többség,(nem fogok szégyenkezni, én csak jót és szépet kaptam a vallástól)azért sem hogy se ateista,se zsidó nem vagyok,velük sincs semmi gondom, ameddig tisztességesek,csak a primitív,nagyképű,acsarkodó
    és bunkó alakokkal,akik soha semmiben nem hittek !
    Senkinek nem kívánok rosszat,Isten (akinek nincs …annak a sors)mindent megfizet,jót és rosszat is érdemei szerint,nem az én dolgom!
    Egyébként a múltbéli sérelmeim miatt sem siránkozom,mindenkit a
    „helyén”kezelek ,de amim van azt a munkámnak köszönhetem és nem pártoknak,spicliskedésnek vagy seggnyalásnak (ahogy maga nevezné!)mint sokan!
    Na több szót nem érdemel,megyek,hogy valami értelmesebb,kulturáltabb, tisztességesebb dologgal kössem le magam!

  • Szukits Rezső

    Balázs, pontosan ezt éreztem és érzem: „Akkor hirtelen megváltozott körülöttem a világ, hazátlan földönfutó lettem.”

  • Marcsi: a maga szintjén elég nehéz lesz olyat találnia 😀 Habár, némi ruhaszárító kötelet javasolni tudnék, na, azzal biztosan le tudná kötni magát. Csak vigyázzon, oldható csomókkal tegye, különben bajban lesz a vízháztartásával! 😀
    Maga, husi, kizárólag a rendszernek köszönhet mindent, ami pozitívnak nevezhető, mert a munkája – ami csúcskarrierként egy nyamvadt iskolai pénzügyes beosztást eredményezett – nem sokat hozott. Mindezt maga mesélte el, úgyhogy, ne is rezgelődjön ellene. (mit szól, külön a maga kedvéért milyen archaikus szavakat használok, csak azért, hogy alkalmat adjak a gugli használatára, mivel tudásbázisa, sajna, rendkívül szegényes!).

  • Közben megjött a válasza, miután én írtam úgyhogy az előző kérdésem, tárgytalan. Viszont akkor most visszafelé megyek a hozzászólásban.

    1- Minden valamirevaló pénzügyi szervezet, az Orbán-kormány első intézkedései és azok hatásai után leminősítették az országot, mégpedig a béka feneke alá tripla bóvli szintre. Én szerintem a leminősítés, az nem pozitív minősítés, ahogy ön azt fentebb írja. De ez értelmezés kérdése, magának a kisebbség a többség, a leminősítés az pozitív érték, a fekete az fehér… Szóval vannak akiknél mindennek az ellenkezőjét jelentik a tények, ilyen ritka személy maga is. No de haladjunk tovább.

    2- Az államadósság 201-ben 1146 milliárd volt, 2015-ben pedig 1196 milliárd. Normális esetben nem kérdezném meg, de most megkérdezem, hogy szimplán ez a szám -makrogazdasági adatokat még nem is hozzáadva- kisebb az 5 évvel ezelőttinél, vagy sem? Válaszolok erre az egyre. 2015-ben nagyobb az államadósság, még úgy is, hogy az emberektől ellopott nyugdíj pénzek abban az évben kicsit levitték, de a rossz gazdaságnak köszönhetően nem tudta tartani azt a pillanatnyi trükközéssel elért szintet és azóta is csak növekszik az állam, a magyar emberek adóssága hála a Fidesz kormány hozzánemértő tolvaj politikájának.

    Azt tudja-e, hogy az Orbán-kormány az új alaptörvénybe foglalta az államadósság évenkénti csökkentését, majd miután ezt nem tudta betartani, kénytelenek voltak a saját maguk által tákolt törvényt toldozni, foltozni. Lazítottak rajta, mert képtelenség ezzel a politikával és lopásokkal együtt csökkenteni. Ha nem tudta nézzen utána.

    3- nem tudom kikre gondol, hogy bizonyítottan börtönben voltak, ha volna szíves akkor írja le, mert így nem tudok reflektálni érdemben. Voltak emberek börtönben, de lényegi kérdés, hogy miért és milyen mértékű volt a tettük, ha egyáltalán az nem „koncepciós” és alaptalan vádak alapján történt. Emlékszik a titokminiszterre, na őt is meghurcolták és nemrégiben ő is tisztázva lett, sok évnyi herce-hurca után. A többiekről ugyan ez igaz, bár nem tudom, mert nem írta hogy kikre gondol pontosan, csak ködösen utalgat valamire, valami oknál fogva. Ez így kevés sajna ahhoz, hogy vitaképes állítás legyen.

    4- Azt mondja, hogy most három ciklus óta egy a miniszterelnök. Hát maradjunk annyiban, hogy két ciklus, amit ön háromnak gondol, azért ne szaladjunk ennyire előre, még nincs 2018. 🙂 Istenem, ilyen alap dolgokkal nincs tisztába, akkor mit is várok magától.. 🙂 Viccc az egész.. Mondja azt inkább a sületlenségei helyett, hogy tetszik Orbán szép szeme, vagy az elgörbült orra, mert már másra nem tudok gondolni, hogy miért Isteníti ezt a tolvajt és kormányát, akik magyar emberek milliót taszítanak nyomorba és pofátlanul kirabolják az országot. Ezt elhiszem, ha emiatt védi a tolvaj bandát.

  • DonGólo!
    Nem mindig annak van igaza aki utoljára szól(mint Ille)
    Okos enged szamár szenved és magában beszél…..
    huszárka!
    Aztán nyugodtan nevezhet nyamvadt pénzügyesnek (gazdasági igazgató voltam 20 évig!nekem megfelelt)hogy maga mire emlékszik az az „állapotából”adódik…..kicsoda is,micsoda is ?nagy( közismert,híres… ezen a fórumon) ember!

  • Marcsi
    2015 május 25
    3:10 du.
    Marcsika, én a maga helyében nem lenék büszke erre a múltra, már ha a munkáját annak alapján értékelem, ahogyan átlátja vagy éppen nem látja át az ország pénzügyi paramétereit.
    Egy „pénzügyestől” azért realisztikusabb értékelést várna az ember. Így ki tudja,lehet hogy csak takarítani járt a pénzügyesekhez, ha már a zenetagozat sem igaz. Bár az igaz lehet, mert mintha ott láttam volna a jobbik nyugdíjas kórusában csasztuskát énekelni. Azért az túl pórias, nem illik agy nemesi fattyúhoz sem! Nem próbált még kottából énekelni? Ja, hogy a csüngőhasú malackának még kottája sincs!

  • Hun Canada 3,03 !

    Marcsinak adott válaszod 2./ pontját az államadóssággal kapcsolatban CSAK annyival egészíteném ki, illetve növelném CSUPÁN annyival, ami a magánnyugdíj pénztártól a fid SS (értsd: kormány) által einstandolt forintmilliárdok jövőbeli sorsát illeti.
    Valójában mindössze ezzel a 3’000’000’000’000 Forinttal több az államadósság,
    még akkor is így van, ha a Junta hivatalos propagandája „hivatalosan” ezt egészen máshová könyvelte, és így próbálja beadni a közvéleménynek.
    Ezeket az elrabolt milliárdokat nyugodtan adjuk csak hozzá, az általad közölt összeghez, hisz – majd egyszer, reméljük – egy Magyar Bíróság fogja ezt a tartozást megítélni a károsult millióknak, akiket különböző hatalmi kényszerrel és zsarolással(!) vett rá a bankrabló fid SS-kormány, hogy lemondjanak a megtakarított pénzükről.

  • Marcsi !

    Maga ezek szerint, „20 éven keresztül” komoly állást töltött be abban az „átkos diktatúrában”, ha tényleg gazdasági igazgató volt. Át kellet jutnia a mindent kiszűrő személyzeti szelepeken. Hogy csinálta ? Csak nem magába fojtotta azokat a valódi és igen bátor gondolatait ?

    .

  • Marcsi, valóban szenved eleget, mert engedni, azt nem tud 😀 Gazdasági igazgató pedig nem lehetett 20 évig, nevezetesen azért, mert a saját maga által előadott életpályáján is a csúcsra az utolsó pár évben jutott, egy középiskola pénzügyi előadójaként. Mondja, miért hazudik?
    Ráadásul a reklám alatt írja a monoton ismétléseit, kihagyván a magának való szellemi táplálékot!
    Ejnye, Marcsi, mi lesz így magából?
    Amúgy az óra még ketyeg, nemsokára jön az ultima hora!

  • Dubois!

    Nem az átkos diktatúrában hanem 88-tól volta gazdasági igazgató,de előtte is kizárólag a munkámból éltem,nappali tagozaton szereztem közgazdasági érettségit,a felsőfokú tanulmányaimat munka és gyereknevelés mellett esti oktatásban,ugyanolyan nehéz körülmények,vizsgák mellett,sőt a 70-es években a szocik idején,komoly tanulmányi költségek mellett!!!
    Előbb is lehettem volna vezető (mindig közalkalmazott voltam felelős
    állásokban,tanulmányi,pénzügyi főelőadó,belső ellenőr stb)ha belépek a pártba,de inkább elviseltem az alacsonyabb végzettségű primitív főnökeim-szerencsére nem sok volt,meg munkahelyem sem-mint belépjek egy kétes politikai szervezetbe!
    Na Ille megint próbál meghazudtolni,cáfolni tényeket az idétlenségeivel,égeti magát…a munkakönyvem nem küldöm el,egy ilyen senkinek nem tartozom elszámolással!Szerencsétlen még akkor is ontja a hülyeségit amikor nem is neki válaszolok.Tényleg klinikai eset!!!
    Én tudnék bizonyítani a múltjáról,ezzel kapcsolatos fórumot tényeket ajánlani az olvasóknak,de” moderátori hatalmánál”,jelleménél…fogva nem közölné,törölné!
    Na erre olyan büszke?
    Mkati!én a velem valóban megtörtént dolgokról,tapasztalataimról írtam,hozzátartozóim,ismerőseim HITELES emberek igaz történeteiből,meg egyéb hiteles forrásból szerzem az információim,nem találgatásokból érdek hazugságokból!

    Üdv. mindenkinek!

  • Sőt!
    Rosszul számoltam (rám ragadt hülyeség,felbosszantottak az idétlenségek)
    nem is húsz hanem jóval több,27 évig voltam gazdasági vezető ugyanazon a helyen!
    A spicliskedés,fúrás,ármánykodás kimaradt az életemből,erre külön
    büszke vagyok!!!!

  • Volt,hogy egyszerre több állásom is volt,egy beosztotti és félállásban máshol gazdasági vezetői,és még nyugdíjasként is dolgoztam,de ugye életrajzot nem küldök,mert itt a többiekről ennél sokkal kevesebbet tudni,Illéről
    a múltjáról….végzettségéről,munkahelyeiről,meg pláne…de vannak
    lehetőségek…utánanézni,aki veszi a fáradságot…,de nekem nem éri meg, bőven elég annyi információ, amihez hozzájutottam! Én nem kétes tevékenységekből éltem,az biztos.Sokat dolgoztam,mivel a gyerekem egyedül neveltem,miután a férjemet 1 hónap alatt kiraktam,nem ő hagyott el,hazug,tájékozatlan Ille Pille!(elváltam!)
    Kíváncsi lennék,hogy az előző cikkeket és ezt leközli-e?Ha van még
    benne valamennyi tisztesség,korrektség(?,,,,)akkor igen,de ha csak „félsz”..akkor nem!
    Na nem oszt nem szoroz!

  • Marcsi: az Ungvári Állami Egyetem nem főiskola.
    Valóban nem tartozik elszámolással, de már nem sok ideje van hátra. Tudja, felkértem, hogy bizonyítsa állításait az itteni fizetett tollnokokkal kapcsolatban, valamint az én múltamat illetően is, különben kénytelen leszek a nagy nyilvánosság előtt ócska hazugnak nevezni.
    Mivel most is állítja, hogy tudna bizonyítani – mit is? – hát ne legyen rest, és bizonyítson. Azt pedig, hogy közlöm-e, vagy sem, ha kérhetem, előre ne ítélje meg.
    Már csak 3 órája van.
    Hajrá, Boda!

  • Marcsi: dehogy ragadt magára, maga ab ovo hozta otthonról 😛 27 évig volt gazdasági vezető ugyanazon a helyen. aha. tessék mondani, a tanulmányi előadó, a pénzügyi főelőadó, a belső ellenőr mióta számít gazdasági vezetőnek? Látja, a stb. már jobban illik magához. Maga egy stb. 😀 A spicliskedés, ármánykodás kizárt dolog, hogy kimaradt az életéből, mivel a maga jellemével – ami, ugyebár, nap mint nap fényesen megnyilvánul itt a fórumon – 27 évig kizárt, hogy megtűrték volna a nélkül.
    Azon felül mi vitte a jobboldalra, ha nem a bosszú, hogy nem ismerték el a tehetségét és nem kapta meg a képességeihez illő javadalmazást? 27 év, egyetlen munkahelyen, az, husi, már kitüntetéssel jár…lehet, hogy azt se kapott, ettől gyűlöli most a múltat?

  • Marcsi: maga tényleg nem komplett 😀 Komolyan gondolja, hogy amiket magáról írtam, azok tények lennének: Egy frászt, csak a maga lejáratásához voltak szükségesek, hogy leadjon abból a nagy arcából és a mindent jobban tudásából, habár az, hogy lement cigarettáért és nem jött vissza – amit tökéletesen meg lehet érteni – hihetőbb, mint hogy maga egy hónap alatt kirakta a férjét. Ezek szerint csak addig kellett, míg meg nem győződött arról, hogy a fogantatása nem szeplőtelen?
    Marcsi, maga tényleg nem tud se nem osztani, se nem szorozni. Egy hónap, mi? A gyerek meg másfélre jött 😛 😛 😛
    Elválni meg mindenki elválik, akárki hagyta el a másikat. Miből gondolja, hogy én utána néztem, hogy’ is történt a válása? Azonban magából bohócot csinálni kíváló alkalom volt. Ha jól emlékszem, a karrierjéről is írtam pár sort 😀

    Ha magának bőven elég annyi információ, amit rólam megtudott, javaslom, tegye nyilvánossá, mert vészesen közeledik az idő, amikor szívfájdalom nélkül hazugnak nevezhetem!
    Ami a többi csúsztatását illeti, amikor maga dolgozott, a másodálláshoz engedély kellett a főállásából, gazdasági vezetőt meg nem alkalmaztak félállásban, tudja, a személyzetisek az ilyesmit nem díjazták.

    Ami a félelmet illeti: mondja, mitől is kellene félnem? A maga ostobasága valóban elég félelmetes, de, hogy attól nekem félnem kellene, az azért barokkos túlzás 😀

  • Mag tényleg sötétebb a sokévi átlagnál,véletlenül beismeri,hogy nem tényeket nem igazt írt,hazudozik!
    Honnan is tudna,nm ismeri az önéletrajzom,így is többet tudna,mint kellene,ha felfogná,csak mocskolódásra,sértegetésre van „esze”?
    Tényleg sötét,a fiam 11 éves volt amikor elváltam,maga agyhalott,de már régen be kellett volna egy ilyen hazug,rosszindulatú,buta emberrel fejeznem!
    Magáról az is elég lenne amilyennek ezen a fórumon megismertem,a többi információ meg már sok is.
    Vagy ennyire hülye,vagy tényleg szórakozni akar?Szerintem mindkettő.
    De most megyek,mert tényleg nem akarom elkapni a betegségét!
    Szórakozzon a saját családjával,REMÉLHETŐLEG NEM ILYEN TERHELTEK MINT maga,foglalkozzon MÚLTJÁVAL…na csak ezen a fórumon vitte ilyen sokra!

  • Marcsi: tényleg, miért várt 11 évig, ha annyira hazug, buta, rosszindulatú volt a férje? Mi tartott egy hónapig? Böröndben cucc összepakol, ajtó elé kirak, zárbetétet lecserél.

    Nem beismerés volt ez, hanem tájékoztatás, hogy tisztában legyen vele, évek óta bohócot csinálok magából, gyártok maga köré egy életet – tudja, volt ilyen a kedvenc zsidójával meg hajléktalanjával is – amivel rendesen hülyét csinálok magából, de még arra is képtelen, hogy ezt felfogja, és nekiáll bizonygatni meg mentegetőzni 😀 Eltalálta, tényleg szórakozom magával. Élvezem, amikor nekivadultan fröcsög, vagdalkozik és lilul a feje 😀

    Ne aggódjon, az én betegségem nem fertőző, csak testnedvek cseréjével, de ne is reménykedjen, nem az esetem 😛
    Miből gondolja, hogy csak ezen a fórumon vittem ilyen sokra? Attól tartok, túl kevés ismeretet szerzett. Mondom, kérdezzen nyugodtan, meglátja, milyen szeretetre méltó, sikeres ember is vagyok én!
    Már csak 2 óra, Boda! Hallja az óra ketyegését? Tikk, takk, tikk, takk…

  • Ja megbízásos jogviszonyban félállásban (több ilyen ismerős kollégám is volt)is leget dolgozni,vezető állásban is és nálunk erről az igazgató döntött,nem volt személyzetis.Meg ugye egy gyereket 11 éves kortól is nevelni kell.
    Magát az utca,vagy az intézet(esetleg elme gy.intézet)nevelhette,ami meg is látszik.Ha valaki hülye és még rosszindulatú,jellemtelen is az
    már tényleg sok!

  • Dubois!

    Azért van olyan ha valakinek a szakmai képességeit,végzettségét is
    elismerik,azt nézik,hogy látja el a munkáját,nem mindenki él ügyeskedésből,spicliskedésből,mindenféle képzettség nélkül!
    Azt mondtam amikor agitáltak,hogy nem vagyok elég „fejlett”ahhoz,hogy belépjek a pártba(magamban jót röhögtem,az egyetlenbe…)meg a gyerekemet egyedül nevelem,ami sok plusz teherrel jár,de úgy látszik van olyan hely ahol a munka,a teljesítmény számít!
    Tudja így is szép nyugdíjam van(bár manapság semmi sem elég,ha nagyobb igényei vannak az embernek)spicliskedéssel,funkcionáriusként lehetett volna több is,de legalább nyugodtan alszom,rólam nem derül ki semmilyen szemétség….amit szégyenleni kellene és akik, nekem számítanak
    tisztelnek és becsülnek,több régi kollégával tartom a kapcsolatot!
    Ja persze nem szidtam a szocikat(mert akkor még nem lehetett szabadon véleményt nyilvánítani)mint most a lecsúszott ellenzék
    alpári stílusban, hazudozva,gyűlölködve….a negyedéért is elvitték az embert ……Meg 88-tól azért már kissé normalizálódott a helyzet,nem úgy mint előtte!!

  • Marcsi: hát, ez az. Tényleg sok. Csak tudnám, miért nem ismeri már be?
    Tudja, ha maga intelligens lenne, megjátszhatná az ostobát. Fordítva ez azonban nem megy. Érti, vagy rajzoljam le?

  • Marcsi: mondja, magát miért nem vitték el? Csak nem azért, mert „tégla” volt? A szép nyugdíjat, husi, nem adják ingyen! Az pedig, hogy nem derültek ki sötét ügyei, az csak a sajnálatnak köszönhető: minek buktassák meg ezt a szegény asszonyt, veri őt a sors – meg a férje – eléggé!
    Tisztelik és becsülik…ugyan, miért? Maga semmivel sem különb, mint más, aki most tátja nagyra a pofáját, és köpköd vissza a múltba, ezt kellene tisztelni?
    Azután meg, miért tartana egy beosztott a főnökével kapcsolatot, amikor örült, hogy megszabadult tőle, és végre elment nyugdíjba az a hajcsár?
    Tudom, tudom, nem hozzám szólt, de Dubois annyira naiv, még beszopja a maga tündérmeséjét, én csak óvom a fiút!

  • A munkám,a jellemem,a beosztottaim megbecsülése,elismerése miatt
    tisztelnek,ezen felül a baráti köröm és ismerőseim is.
    Miért vittek volna el maga elmebeteg?A törvényeket betatottam,semmit nem követtem el,dolgozni a szoc.ban is kellett, ezt az értelmesebb elvtársak is belátták!
    Tégla meg lehet,hogy maga volt és most azon bosszankodik,hogy ma már
    pláne demokráciában és nem a szocializmusban (és ennél a kormánynál)
    ebből már nem lehet megélni!Marad a szervezkedés….és ez a fórum,aminek nem válik dicsőségére,az biztos!
    Bosszantani elismerem néha tudott,(részben mert sötét,meg még jellemtelen is)de megsérteni nem!De időnként használt az alacsony vérnyomásomnak!
    Egyébként csak magát égeti,nem kicsit hanem nagyon,maga nem jópofi,mint hiszi,sokan már arra sem méltatják,hogy hozzászóljanak a cikkhez,mert ordenáré stílusban válaszol!
    Annyira primitív,hogy” belepofázik”!!!a másoknak írt válaszomra is,Dubois nem naív,csak esetleg normális hangnemben írt,amire reagáltam.Mag tényleg egy komcsi csökevény,nem hagy másokat szólni,olyanokat sem akikkel ha nem is egyezik a véleményünk,de
    kulturáltan lehetne vitatkozni.
    Na nem csak primitív,hazug,jellemtelen,öntelt alak,de még erőszakos is…a többi tulajdonságát nem sorolom fel,mert hosszú lenne és már így is több időt pazaroltam magára,mint kellene!
    Nagyon csodálom,hogy ilyen hosszú ideig megtűrik itt,de nem az én bajom!
    Duguljon be végre!

  • Marcsi: szép kis beszéd volt, de ez csak terelés, mellébeszélés. Még 18 perce van. Ha annak lejártáig nem vezeti elő bizonyítékait, maga halott ember. Erkölcsileg, persze. A gyászbeszédet, ha nem bánja, majd én mondom el.

  • Jobbikos propagandahirdetés és felesleges személyeskedés okán kommentje törölve

  • Fenyvesi Glória

    Ki is személyeskedik e fórumon legtöbbet?
    Az, aki mindenkit lehurrog,minősít, de nem kicsit, és jogtalanul…
    Mert nem csak egyféle vélemény létezik bármely dologban…

  • Fenyvesi Glória: valóban. Lassan rájöhetne már, hogy az nem a magáé 😀

  • sorozatos, több hozzászólót érintő, sértő személyeskedése, ismétlődő rasszista és antiszemita hozzászólásai okán a MODEM alapján végleg kitiltva.

  • Fenyvesi Glória

    Mi ez a diktatúra?
    Amit , ugye Orbánon számon kérnek, de itt előírás?

  • Ille István

    Elfelejtette „Szolgálati Közleményben” lehozni, hogy 2014.01.02-án a Ráckevei Járásbíróság Önt hivatalosan is beszámíthatatlannak ítélte! 🙂

  • Nyugodtan tegyen spamba, majd az eredeti beadványokat lehozzák máshol, esetleg a kedvenc NOL-ján! 🙂

  • Lelszi: sajnálatos módon elfelejtették megküldeni az ítéletet, így eddig nem volt róla tudomásom, de hétfőn első dolgom lesz lekérni a bíróságtól. Gondolom, meg van az archívumban. Igazán jól jönne, mivel ennek az ítéletnek birtokában már elég sok mindent elkövethetek, mert hát egy határig büntetlenséget biztosít.
    Még egyszer nagyon köszönöm, kedves Lélfai Szilárd, hogy felhívta a figyelmemet erre a súlyos mulasztásra!
    Segítene nekem egy kicsit? Szíveskedjen ide idézni a Határozat számát, úgy könnyebb lesz rákerestetnem.

    Ugyan egy csöppet furcsállom, hogy a bíróság az új év első munkanapján már ítéletet hozott egy, a per tárgyát nem érintő ügyben, mivel a maga becsületsértési pere még első fokra sem került – hiszen eladdig még csak a békéltető volt meg – de maga biztosan jobban informált. Vagy megint lemaradtam valamiről? Esetleg valaki beszámíthatatlansági indítványt adott be ellenem?
    Hogy mik vannak ?!

  • Ille István

    Úgy tűnik mindketten lemaradtunk valamiről, Határozatot én sem kaptam csak Tájékoztatást!

    Én sem kaptam semmilyen tájékoztatást egészen 2015.04.29-ig, pedig többször is érdeklődtam, emailben és faxon is. Panaszt nyujtottam be a tájékoztatás hiánya miatt, erre jött egy válasz, melyet nem tudok ide beilleszteni jpg. képként.
    A lényeg: „… a bíróság tájékoztatja Önt, hogy az eljárás befejezésre került 2014.január 2. napján.”
    Mivel indoklás nincs, gondoltam, elmagyarázták Önnek, nem elég valótlanságokkal vádolni valakit, azt bizonyítani kell!

    Na innentől tehet újra „spamba”! Ha kíváncsi a „Tájékoztatásra”, adjon egy email címet, elküldöm.

  • lelszi: sajnálattal közlöm, hogy a korábbi hozzászólása alapján az eljárást újra fogom indíttatni, most már nem ismeretlen tettes ellen. A bizonyítással nem lesz semmi gond, a miatt ne aggódjon. ráadásul most már előzetes meghallgatásra se lesz szükség. Olyan, hogy valamit egyszerűen lezárnak indokolás nélkül, nincs. Jobb, ha maga nem gondolkodik, mert még megárt 😀

  • Ille István

    – he laughs best who laughs last!

  • lelszi: miért erőlteti az angolt? Magyarul se perfekt, akkor meg? Megnyugtatom, a végén nem maga fog nevetni. Minden ilyen, a per kimenetét célzó kommentje bekerül az argumentumok közé. Maga szerint hogy’ fogják értékelni?

  • Nahát OIM*
    Ezek szerint te nem is votál „gazdasági igazgató” ?

    Háát kisanyám…még engemet, soka látott és tapasztalt náci-szakértőt is átvertél az ócska dumáddal.

    Úgy tűnik minden egyes szavad egy hazugság.

    Rohadék kis tégla.

    *OIM = Ostoba Idióta Marcsa.