Kertész Ákos: Baloldal? Mi az ördög az egyáltalán?
Politika? Kultúra? Morál?
Kiinduló premisszánk: az erkölcs egy és oszthatatlan. Nincs külön közéleti és magánéleti erkölcs, politikai, üzleti vagy családi erkölcs. Csak egyféle erkölcs van, ami az élet minden területén működik – vagy nem működik sehol.
*
Az anarchisták egy pincében székeltek annakidején, Budapesten. Azért hívtak, hogy József Attila verseket mondjak nekik.
Aztán beszélgettünk, én tréfálkoztam, azt mondtam, boldogan lennék anarchista, ha tudnám, ki szervezi majd meg az anarchiát…
Egy szívemnek nagyon kedves, akkor még tizennyolc éves ifjú hölgy, aki ide kísért, társai előtt kissé szégyenkezve nézett rám, hogy még ezt sem tudom.
– Az anarchia, ne haragudj, nem káosz – oktatott ki fölnőttesen, tanító nénisen –, az anarchia maga a rend. Olyan magától értetődő rend, aminek fönntartásához nincs szükség erőszakra.
Ma, jónéhány esztendő után, ezeknek a fiataloknak a nagyrésze, ha nem is mind, ott van a tüntetők, újabban a plakátrongáló „engedetlenek” között, és ha mást nem, azt biztosan tudja, hogy nem kell neki az a diktatúra, ami ma megnyomorítja őt és az ország néma többségét, és még most is egy olyan magától értetődő rendben hisz, amihez nincs szükség erőszakra.
Hogy az a magától értetődő rend, aminek a fönntartásához nincs szükség erőszakra, valószínűleg csak utópia? Hát aztán? Ahogy akkor sem vettem el vendéglátóim, az anarchista fiatalok kedvét azzal a rossz polgári dumával, hogy „gyermekeim, utópiában hisztek, illúziót kergettek”, ma sem mondanék ilyet az engedetlen fiataloknak. Legföljebb azt, hogy:
Én öreg ember csupán csak várok,
Vitézlő harcos nem lehetek,
De szíveteket megérdemeltem,
Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem
Mert talán nem is egészen utópia. Az a rend, amely mögött nem áll semmilyen közmegegyezés, mondhatjuk úgy is, közerkölcs, valóban csak erőszakkal, diktatúrával tartható fönn. De ha a társadalom rendje mögött erkölcsi belátás van, nem kell, illetve alig kell a fönntartásához erőszak. Még bűnüldözés, és igazságszolgáltatás se nagyon.
Ez diktatúrában nem lehetséges. És demokráciában? Nem azt jelenti-e vajon a demokráciákban megvalósítható konszenzus, hogy a társadalom rendje megegyezésen, mondhatni közös belátáson alapul? Vagyis hogy lényegesen kevesebb erőszakot igényel, mint a diktatúra fönntartása?
Költői kérdés volt. Pontosan azt jelenti.
*
A huszadik századi ordas eszmék mind-mind ideológiákra hivatkoztak. A bolsevizmus, a fasizmus, a nácizmus, a maoizmus, a kemény és a puha diktatúra is; érhető, hogy a posztszovjet országokban a rendszerváltás után úgy vágták ki a poggyászból az ideológiát, mint a pestises patkányt.
Hiba volt. Az ideológia eszköz. Bármire használható, mint a kés. Kenyeret is szelhetsz, de ölhetsz is vele. Ideológia nélkül nincs távlati cél, nincs stratégia. Ideológia nélkül a pragmatizmusról, a puszta célszerűségről azonnal kiderül, hogy hiányzik a humánus vetülete, vagyis nem kontrollálja a morál. Hiányzanak mögüle az emberi viszonylatok. Az ideológia a közéleti cselekvések filozófiája, etikája. A közéleti cselekvésnek az az erkölcsisége, amiről azt állítottuk kiinduló premisszaként, hogy egy és oszthatatlan. Vagyis végsősoron azonos a családi-, a szexuális-, az üzleti erkölccsel, hívő számára a valláserkölccsel, és így tovább.
Az ideológia nem valami külön entitás. Ha valaki elválasztja az egy és oszthatatlan erkölcstől, hamis eszmévé válik, amely szörnyállamok, tömeggyilkos rendszerek hivatkozási alapja lesz, azok igazolására szolgál.
Csakhogy szörnyállamok és tömeggyilkos rendszerek igazolhatatlanok, vagyis az ilyen ideológia semmire sem szolgál. Üres léggömb. Ha beleszúrsz, kipukkad. Marad a gyilkos erőszak.
Az ideológia a közélet erkölcse – nem elvont tudomány, mint az etika –, közérthető, hétköznapi, de a közösség számára „igazodni magára mutat”.
*
Az átlagember, a hétköznapi újságolvasó, tévénéző állampolgár, aki nem politikus, de néha odafigyel hivatása, foglalkozása gyakorlása közben a politikára is, olyan mértékben, amennyire a politika döntései befolyásolják az életét, nehezen igazodik el a fogalmak között – néha még jómagam is.
Európában három nagy irányzat küzd egymással, illetve, keresi az unión belül a megegyezést, a néppártok, a szociáldemokrata pártok és a liberálisok. (A szélsőséges populista pártokat nem sorolom ide, azok nem részei a demokráciáknak, csak élősdijei.) A néppártok jobboldaliaknak tekintik magukat, a szociáldemokraták hagyományosan baloldaliaknak, a liberálisok pedig a szociáldemokrácia felől nézve jobboldaliaknak tűnnek, a néppártok szemszögéből baloldaliaknak, de ez nem azt jelenti, hogy középen állnak – a dolog bonyolultabb ennél.
Angliában a toryk konzervatívok és jobboldaliak, viszont a Labour, a „Munkáspárt” a baloldal, de ezek a pártok csak rokonai az európai néppártoknak illetve a szociáldemokrata pártoknak; az Egyesült Államokban is használják a jobb- és baloldal fogalmát, de ezek még távolabbi rokonai az európaiaknak, mint az Egyesült Királyság politikai formációi. Az USÁ-ban a demokrata pártot mondják hagyományosan baloldalinak, a liberálisokat jobboldalinak, konzervatívnak, de ha ezeket a fogalmakat az európai megfelelőikkel akarnánk azonosítani, nagyot csalódnánk; igen távoli közük van csak egymáshoz.
*
Az euro-atlanti közösség országaiban vannak ugyan, mint láttuk, liberális pártok, de a liberalizmus, mint ideológia, az euro-atlanti közösséghez tartozó valamennyi demokrácia államrendjének alapja.
A demokrácia elválaszthatatlan velejárója, attribútuma az, hogy liberális.
(Ez alól, bár a nemzetközi jog szerint az euro-atlanti közösséghez tartozik, kivételt képez a magyar államberendezkedés, amely Orbán Viktor uralkodása óta – amint ő maga is megfogalmazta – illiberális demokrácia. Csakhogy – nemrég írtam erről a Kanadai Magyar Hírlapban – illiberális demokrácia nincs, az maga a nonszensz, a fából vaskarika, más szóval, a magyar állam nem demokratikus állam, és ezt a miniszterelnök maga is már sokszor leszögezte. Hogy miképpen lehet mégis tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak, az bizony fogas kérdés, de a válasz túlmutat ennek a dolgozatnak a keretein.)
A doktriner liberálisok szerint a demokrácia alappillére az individuum totális szabadsága, a szabad tőkemozgás, a szabad piac, a szabad verseny, a szabad szólás, gyülekezés, szervezkedés, a szabad választás és az individuumok szabad képviselete.
Ez logikusan azt is jelenthetné, hogy az individuum totális szabadsága nevében, melyet nem köt meg a közösség korlátolt érdeke, szabad mindezt a szabadságot a demokráciával együtt szétverni, ha valakinek úri kedve így tartja. Ha valaki totális hatalomra, egyeduralomra tör, mint a hitlerek, mussolinik, sztálinok, pol-potok, komeinik, és a huszadik-huszonegyedik század többi elmebajosa. Vagy éppen Orbán Viktor.
Ezért hát ki kell mondani, és pontosan a föntiek miatt, hogy az individuum szabadsága szigorúan korlátozandó, ami ugyan már ócska közhely, de attól még igaz. Ahogy az is közhely, hogy a szabad piac, a szabad verseny, a tőke szabad mozgása, a profitszerzés, a nyereség szabad hajszolása is korlátozandó, de attól még igaz.
Egy fontos kérdés marad: ki vagy mi (milyen mechanizmus) határozza meg azt, hol kell fölállítani a korlátokat?
Ott kell fölállítani, ahol az individuális érdek a közösség érdekébe ütközik. Bár ez is közhely, ez is igaz. Az ilyen bölcs közhelyeket alkalmasint azért felejti el folyton a társadalom, mert nehéz meghatározni: hol van az a pont, ahol az individuális érdek a közösség érdekébe ütközik. Ki mondja meg, hol van az a pont, ahol az én szabadságom már a te szabadságodat sérti?!
Van egy rossz hírem. Erre egzakt, tudományos válasz nincs. Erre csak az erkölcsi belátás tud válaszolni, s ez, mint törvény vagy szabály, aggasztóan szubjektív. Objektív válasz (amire már törvény is építhető) csak a közösséghez tartozó egyének integrált, egyeztetett véleménye nyomán adható.
*
Az európai kultúra és morál már a klasszikus hellenizmustól, és a zsidó-keresztény kultúrától kezdve a közösség altruista érdekét helyezi az önző, egoista egyéni érdekek elé. És ez a „probléma-kezelés” az emberiség (jó, szűkítsük le: az euro-atlanti kultúrában élők) többezer éves vágya, sőt hitvallása is; ez a gondolat, aminek igencsak „baloldali” stichje van, nem százötven éves, és nem Marx találta ki. Vagyis a baloldaliság nem kapitalizmus és nem antikapitalizmus, nem a termelőeszközök köz- illetve magántulajdonának kérdése, nem is hagyomány vagy haladás kérdése, hanem mindenkor a közösségi érdek érvényesülését jelenti az egyéni érdekkel szemben.
Marianne Harton / artunika.com.
A demokrácia a közösségen belül előforduló különböző, egymással gyakran ellentétes egyéni érdekek törvényes, vagyis erőszakmentes ütköztetése, összehangolása, konszenzusa. Ez a konszenzus végsősoron a közös érdekbe integrálja az egyéni érdeket. Innen nézve a tiszta demokrácia maga a megvalósult baloldaliság.
Viszont:
Ha a baloldaliság lényegének a közösségi érdekek előbbre valóságát tekintem, akkor abból kell kiinduljak, hogy nincs közösség individuumok nélkül, és fordítva: nem alakulhat ki individuum közösség (a másik ember) nélkül. Marx, amikor azt mondja, az egyént a társadalmi kapcsolatai határozzák meg, arról beszél, hogy a közösség iskolája nélkül nem alakulhat ki a személyiség. És pontosan ez az oka, hogy az individuum, a neoliberalizmus abszolút ideálja, a mi globális világunkban súlyos válságba került.
Marx szerint az ember személyisége a társadalmi kapcsolatainak összességével azonos. „Hiába fürösztöd önmagadban, / csak másban moshatod meg arcodat” – mondja József Attila. A doktriner neoliberalizmus ezt a mást pusztítja el, ugyanis az individuum túlhangsúlyozása szétrombolja a tradicionális közösségeket. (Gladiátor, ne barátkozz gladiátorral: ez a kíméletlen verseny jelmondata is!) Közösség nélkül pedig nincs identitás (nincs mihez képest meghatároznom magam), identitás nélkül nincs individuum.
Egymással kíméletlen versenyben állók nem bírnak közösséget alkotni! Minden közösség alapja az együttműködés. A kíméletlen versenyhelyzet lehetetlenné teszi a kapcsolatot; ahhoz, mint láttuk, együttműködés, szolidaritás, és főleg: bizalom kellene, de korunk átlagembere fél az együttműködéstől, fél közel engedni magához a másikat. Alapélményünk a bizalmatlanság; anyánk, ha bölcs, már totyogó korunkban erre tanít. Ne higgy senkinek, ne mondj el semmit senkinek. Sőt: hazudj. Ha túl akarsz élni, hazudj!
A hírek, a rendőrségi hírek, a bűnügyek, a krimik, az egész kriminokrácia, amiben élünk, azt sugallják: légy bizalmatlan, ne higgy senkinek, senkit ne engedj közel magadhoz, zárkózz be.
Nem csak a család, de az együttlakók közössége is hagyományos közösség (gondoljunk csak egy régi falura, vagy korunkban egy nagy bérházra, egy lakótelepre), mert ezer közös ügy, közös érdek képviseletében léphetnének föl, ha eszükbe jutna, hogy közösen is föl lehet lépni. Ha lenne a polgárokban egymás iránt annyi bizalom, ha nem félnének egymástól, ha nem tartanának attól, hogy szomszéd bele akar látni a tányéromba, aztán még bele is köpne a levesembe, ha sokat szervezkedünk együtt, egy nap azon kapom magam, hogy kirabol. Vagy följelent. Vagy elcsábítja a feleségem, lefekteti a lányomat, drogot ad a fiamnak, elcsavarja a férjem fejét… szóval jobb szigorúan bezárkózni, kerülni a bizalmas érintkezést, legföljebb ki-ki magányosan fortyoghat a zárt ajtók mögött.
Azért ódzkodunk a közösségtől, mert: „nekem ne mondja meg senki, hogyan éljek!” Pedig a közösség nem erre való. A közösség arra való, hogy közösen érvényesítsük közös érdekeinket.
Minden közösség lehetőség a szervezkedésre, a lázadásra, a kollektív érdekérvényesítésre.
Féljetek egymástól – ezt sugallja minden egyeduralomra törő hatalom –, ha féltek egymástól, én nem félek tőletek! Mert ha féltek egymástól, nem bírtok összefogni; akkor mindenki közvetlenül függ tőlem, minden egyes ember a maga egyszemélyes marionett-zsinórján lóg!
Az ilyen elmagányosodott, atomizálódott társadalomban élő ember a legtökéletesebb munkaerő és fogyasztó. Nincsenek kapcsolatai, tehát mobil, bármikor, bárhová áthelyezhető; fregoli, vagyis minden föladatra alkalmas; fogyasztónak manipulálható, a kapcsolatai vertikálisak és nem horizontálisak. David Riesmann (The Lonely Crowd) tétele továbbfejleszthető: a XXI. századi embert a kortárscsoport terrorján túl leginkább ez a bizalmatlanságon, elidegenedésen alapuló félelem irányítja. A kortárscsoport irányítása annyiban él tovább, hogy „ne lógj ki a sorból!” Hisz egyetlen kapcsolatod, közösségi élményed, hogy ugyanolyan bunkó vagy, mert ugyanazt a szemetet olvasod, ugyanazt a gagyit nézed, ugyanúgy és ugyanarra vagy befolyásolható, mint a többiek.
És az esetek túlnyomó többségében az ilyen ember még meg is van győződve róla, hogy ő az etalon, aki nála jobb, az hazudik, vagy festi magát. Együgyűségében tehát még boldog is.
Ha nincs közösség, nincs demokrácia sem. Ha nincs közösség, ki mondja meg, hogy mit képviseljen a képviselő? Akkor a politika mondja meg nekünk, hogy mi mit akarunk. Ahogy a reklám fogalmazza meg helyettünk a vágyainkat. Így néz ki az az individuum, amelyre a neoliberalizmus társadalmat akar építeni.
Bátran kimondhatjuk: egy demokrácia hatásfokát a benne élő individuumok, polgárok egymás iránti bizalma jelzi.
Az egymással horizontális kapcsolatban lévő emberek közössége erőt képvisel, össze bír fogni, képes az érdekei artikulálására, egyeztetésére, és képes a kollektív érdekérvényesítésre. A másik embertől elszigetelt individuum csak különalkura képes, és ez a hatalomra nézve veszélytelen.
*
Ma érzelmi életünket is mint versenyhelyzetet éljük meg. Minimális ráfordítással maximális eredményt akarunk. A mai ember állandóan könyvel, kitől mit kap, ki mennyit ér, de a begyűjtött érzelmet nem forgatja vissza, mert a maga személyiségének építésére és erősítésére kívánná használni. Ha a jelenséget elvontan nézzük, akkor ennek következtében a globális társadalomból kifogy az érzelem: elhasználódik. Marx már a Kommunista Kiáltványban figyelmeztet a gazdasági elitek uralmára a társadalmi lét minden más szférája fölött. Nos, ezek a más szférák: érzelem, kultúra, szerelem, szeretet, morál, empátia. Miközben a kommunikációk száma egyre növekszik, egyre több emberrel vagyunk kapcsolatban, a kapcsolatok érzelmi tartalma kiürül: mindenki egyre magányosabb. Interneten, facebookon, skype-on információt cserélni lehet, chattelni lehet, de egymás kezét megfogni, embertársad testmelegét érezni, simogatni nem.
A szexualitás is elromlott: hiába szűnt meg a mi szekularizált világunkban a kényszer, hiába omlottak le korlátok és tabuk, ha a mindenen eluralkodó versenytől nincs rá idő. Láthatjuk az akciófilmekben is: két géppisztolysorozat között gyorsan dugnak egyet. Már a prosti is csak arra való, hogy két tárgyalás vagy robbantás között a kuncsaftját egy orális aktus passzív élvezőjévé tegye. Másra nincs idő, mert a verseny, mint életforma, mindennel kapcsolatban, ami nem verseny, teljes passzivitásra kárhoztat. Ez okozza a tiszta érzelem apályát, a szabad választás öröme ettől fordul át a kiüresedett szabadosságba, ettől lett a nyíltan vállalt szadizmus és minden aberráció, a kegyetlenség, naturalizmus, gusztustalanság a divat (egy történetet, filmet vagy regényt manapság nem lehet eladni, ha nincs benne pederaszta, öntelt macsó, erőszaktevő, szadomazochista vagy transzvesztita) – a valódi, pozitív érzelem, szerelem; a gyöngédségtől, simogatástól, egymás testmelegétől föllobbanó egészséges vágy viszont szégyellni- és elfojtani való.
*
Mit pusztít el tehát a szélsőséges individualizmus? Magát az individuumot. Közösséget csak felelősen gondolkodó egyéniségek tudnak alkotni, de a személyiség csak a közösség kohójában képes kialakulni. Önellentmondás? Ördögöt! Dialektika! Ahogy dialektika a szabadság és a rend viszonya is. És dialektika az együttműködés és a verseny viszonya is. És ebből következik, hogy a jobboldaliság és baloldaliság kérdése is csak dialektikusan értelmezhető. Egyik sincs a másik nélkül, kölcsönösen föltételezik egymást és így egyik sem abszolutizálható.
A gazdasági életben verseny van, de egy vállalaton, cégen belül szigorú kooperáció kötelező, miközben minden egyes alkalmazott versenyez: ki a jobb? Kit léptetnek elő? Egy futball- vagy hoki-csapat egyenesen a versenyért jött létre, miközben a győzelem föltétele a csapaton belül a legszigorúbb együttműködés. De minden egyes játékos versenyben is áll: ki a jobb? Ki léphet egy osztállyal följebb, ki kerül a válogatottba.
Szinte szégyellem, olyan pofonegyszerű…
Jobboldaliság és baloldaliság egymás ellentétei. De egymás dialektikus ellentétei, mert föltételezik egymást, és szintézisre, kiegyenlítődésre, harmóniára törekszenek.
Mert a konzervatív, tehát jobboldali és a progresszív, vagyis a baloldali szemléletet nem a múlthoz, hanem a jövőhöz való viszonyunk határozza meg. A múltunk tett azzá, amik vagyunk. A múltat vállalni kell! Az a kérdés, hogy valaki megátalkodottan és erőszakosan ragaszkodik-e a statusquo-hoz a tradíciókra hivatkozva, tehát fanatikusan abszolutizál, vagy tudomásul veszi, hogy bár a múltunk nélkül nem is léteznénk, tetszik, nem tetszik, a jövő föltartóztathatatlanul jön, szembe kell nézni vele. Az már magától értetődik, hogy akinek ma jól megy, aki birtokon belül van, az ezt az állapotot, a statusquo-t védi, és inkább tart a jövőtől, de aki alul van, aki szükséget szenved, az szívesebben vállalja kockázataival együtt is a jövőt, amiben még minden megtörténhet, ami tehát megoldást hozhat neki.
Így kanyarodtunk vissza gondolatmenetünk elejéhez. Ha erkölcsi belátás áll a rend mögött, a rend kevésbé szorul védelemre, mert – elmebetegek, deviánsok, örökletesen bűnözők kivételével – a polgárok számára magától értetődő. Marx azt mondta, hogy a szabadság a fölismert szükségszerűség. Ha a rend fölismert szükségserűség (mondhatjuk: evidencia), akkor az maga a szabadság. (Erről álmodoztak az anarchista fiatalok is.)
Apám azzal heccelte anyámat – elég szűkös időket éltünk –, hogy egy szőlőszemet is négyfelé oszt. Igen, aki ilyen családi közösségben nő föl, eleve, szinte reflexként belé lesz oltva a társadalmi igazságosság erkölcse. Ezt belőle semmiféle doktriner liberális individualizmus nem irthatja ki. Az önzés szabadsága, a kíméletlen verseny szabadsága, a harácsolás szabadsága egyenesen vezet a gyilkosság szabadságához, ha az egyén érdeke fölülbírálhatja a közösség érdekét. Akkor ínség idején az egész szőlőszemet elvehetem a családomtól, mert én vagyok a legerősebb. Ha nem adják, lelövöm őket.
Általánosítsunk. A morál az együttműködés rendszere. Egyfajta modus vivendi: a mód, ami lehetővé teszi az együttélést. A szolidaritás és az empátia pedig az együttműködés föltételei.
Ezek nem 2015 konkrét gondjai, és nem is a mai tragikusan provinciális magyarországi közélet, az „illiberális demokrácia”, a xenofóbia, a homofóbia, az üldözött menekülők elleni gyűlöletkampány partikuláris kérdései. Ezek világproblémák – globálisak. De ha a rideg célszerűség mögül eltűnik az emberi tényező, a tett mögül a morál, akkor indulunk meg a lejtőn lefelé, a demokráciától a diktatúra felé. Ha a rend nem megegyezésen alapul, hanem egyetlen zsarnoki akarat diktálja, akkor a rendet csak gyilkos erőszakkal lehet a társadalomra rákényszeríteni.
Vagyis hát a baloldaliság nem más, mint a közösségi lét egymásra utaltságon, szereteten és empátián alapuló erkölcse és morális kultúrája. Ami oszthatatlan. A fenti példázat a szőlőszemről, amit anyám igazságosan négyfelé osztott, bizonyítja, hogy a családon belül érvényes morálnak kell kontrollálnia a közéletet, politikát, üzleti életet is: a létezés valamennyi területét. Vagy mindenütt érvényes, vagy sehol.
Mikor én a szociális felelősségérzet mélyrepüléseit látva – s ez, fádalom, világszerte egyre gyakoribb –, századszor is idézem József Attilát, hogy
Ha beomlanak a bányát
vázazó oszlopok,
a kincset azért a tárnák
őrzik és az lobog.
És mindig újra nyitnák
a bányászok az aknát,
amíg szívük dobog
erre gondolok: a baloldaliság a közösséget jelenti, de nem a kirekesztő, hanem a befogadó közösséget; a szolidaritást és az empátiát jelenti; a baloldaliság morális kérdés, a baloldaliság kultúra kérdése.
Távlatilag ezért elpusztíthatatlan.
Author: Kertész Ákos
Kertész Ákos Kossuth-díjas kanadai magyar író. 1932-ben született Budapesten. Makra című legsikeresebb regényét eddig 12 nyelvre fordították le és 1,2 millió kötet fogyott belőle. Kertész a klasszikus orosz és a nagy amerikai regényirodalom hagyományait folytatja. Igazi történetmondó író; regényeiben cselekményes, izgalmas mesét, sőt történelmet tár elénk. Látlelete pontos, elemzései elevenbe vágnak, ábrázolásmódja kegyetlenül őszinte, de nem ítélkezik, csak fölmutat. Ítélete maga a történet. Történetei munkásokról, értelmiségiekről, bűnözőkről és rendőrökről, művészekről, sőt még politikusokról is szólnak; írt autonóm emberekről és szolgalelkekről, lázadókról és megalkuvókról, győztesekről és elbukottakról, szerelmesekről és magányosokról, és csodálatos, emancipált asszonyokról. És kutyákról. Kutyákról, akiktől szeretetet, hűséget, erkölcsi tartást tanulhatnának az emberek. Sokoldalú művész: ismert versmondó, negyven évet töltött el a filmszakmában, színpadi szerző, újságíró, publicista. A diktatórikus kormányt és a tehetetlen ellenzéket bíráló publicisztikái miatt a kormány és a szélsőséges jobboldal antiszemita gyűlöletkampányba torkolló boszorkányüldözést indított ellene, ami végülis 2012-ben menekülésre kényszerítette Magyarországról. Kanada elfogadta menekült-kérelmét és azóta Montreálban él feleségével együtt.
Aczél Gábor
Andy Boyer
Aszalos Sándor
Avi ben Giora
Bogdán Géza
Búzás Huba
Christopher Adam
Egri-Eiben István
Endre István Simay
Eörsi Mátyás
Éry Balázs
Fényes István
Föld S. Péter
Gadó György
Garai-Édler Eszter
Georgina Bojana
Gere Gábor
Gergely Beatrix
Göllner András
Gulyás András
Hirschler Tamás
Hollósy Gerti
Ille István
Kalmár Szilárd
Kerekes Sándor
Kertész Ákos
KMH Vendégszerzők
Kopácsi Judith
Lázár György
Petényi Judit
Rátesi Margit
Révay András
Róna György
Rosu Mária
Szigetvári Viktor
Szücs Balázs
Szukits Rezső
9:42 de.
Én, beteg ember, csupáncsak várok,
Vitézlő harcos nem lehetek.
De szíveteket megérdemeltem,
Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem:
Véreim, magyar proletárok.
1:13 du.
Köszönöm. De tudom. Kéziratomban az „öreg” szó tipográfiailag ki volt emelve jelezvén, hogy saját változat Ady után szabadon, de ez átírás közben elveszett.
Elnézést, bár a technikáért nem én vagyok a felelős.
Más gond nincs? Akkor örülök.
1:31 du.
Nincsenek már itten proletárok , szanálták őket az egész magyar nagyiparral együtt.
Nincsenek munkások, csak agyament Munkáspárt van.
2:14 du.
Köszönjük az átfdogó, informáló cikket.
Sajnos, nem tudok egyetérteni vele.
A cikk a baloldlai szeretetről,befogadásról szól.
Én fiatal koromban, nem ezt tapasztaltam, mikor baloldali uralom alatt éltem Magyarországon.
Mindenkit, aki nem ért egyet vele, azt megbüntetik igen alaposan., Én 17 éves voltam, hetedikes gimnázista, mikor, azt mertem mondani az osztályban, hogy Sztálin nekem nem Isten.
Osztálytársnőm azonnal feljelentett, az ország összes iskolájából kicsaptak. Majd az ÁVÓ kirendelktség havonta berendelt kihallgatásra. Ezután egy év fiatalkoruak börtönébe zártak.Gyári munkás lettem szabadulásom után.
Röviden ez az én tapasztalatom.
Igen könnyű bármilyen ideólógiát követni, ha nem él az ember annak az uralma alatt. Elmnéletileg, filozófialag nagyszerű, de gyakorlatban kivihetetlen.
T.i.az ember olyan, hogy irigy, kapzsi és uralomra vágyó.
Ezért minden ideológia téves és kivihetetlen.
Kanadában senkinek sincs komoly ideológiája, és a világ legjobb országa!
2:50 du.
A liberális olyan mint a langyos víz! Inni meleg, fürödni hideg!
Engem Édesanyám nem hazudni tanított hanem arra, hogy mindig igazat kell mondani! Nem is lettem kommunista!
3:21 du.
Az alapgondolat jó. Hogy a közösségi faktort a baloldalhoz kapcsolja abban van valami, de akkor azt is meg kell ítélni, hogy aki annak mondja magát, valóban olyan-e.
A politikai jobboldal is közösségre hivatkozik (nép, nemzet stb.), a katolikus egyház a közjóra. Persze ezek vitathatók, kimutatható, hogy hamis vagy illúzórikus, de egyrészt az már bonyolult és vitatható, másrészt mindig van mögötte valódi rész.
Figyelővel nem szívesen foglalkozom, de most kivételt teszek: „az ember olyan, hogy irigy, kapzsi és uralomra vágyó.” Nem. Az ember ilyen IS, persze, meg olyan is. Ez attól is függ, hogy milyen viszonyok között nő fel, milyen más emberek veszik körül. De az igaz, hogy a vetélkedés, sőt a harc, alapszinten a létért és szaporodásért való harc, magasabb szinten az elismerésért, társadalmi státuszért folytatott küzdelem elkerülhetetlen. Csak az téves, hogy ez minden mást kizárna. Az együttműködés, empátia, szeretet, társvágy ugyanilyen alapvető emberi tulajdonságok, még önfeláldozáshoz is vezetnek.
3:35 du.
Ákos: Kitettél magadért, gratula, ezt nemcsak többször érdemes elolvasni, nagy részét emlékezetbe vésni, de hirdetni és tanítani kellene MINDENKINEK. Aki pedig nem akar jobb erkölcsöt és értékrendet tanulni, aki csak él a világban és várja, hogy megmondó emberek irányítsák életét, az valóban csak a viktor diktatúrájának egyik nagy társadalmi vívmányára, a közmunkára alkalmazható.
3:51 du.
K.Á. tanulmányát akár Morus (Szent) Tamás is írhatta volna. Még utópiának is túl szép. Csak egy kiragadás: „A rendnek megegyezésen kell alapulnia „, már mint a demokráciában. Ezzel a mondattal végképpen nehéz mit kezdeni…
5:31 du.
Főleg ez a mondat jó:
„Európában három nagy irányzat küzd egymással, illetve, keresi az unión belül a megegyezést, a néppártok, a szociáldemokrata pártok és a liberálisok. (A szélsőséges populista pártokat nem sorolom ide, azok nem részei a demokráciáknak, csak élősdijei.)”
Lassan Európának nincs olyan állama, ahol ne erősödne, vagy kerülne hatalomba „szélsőséges populista párt” a nép által. Elegük van a vértszívó kétpólusú álnokságból.
7:42 du.
Meglátásom szerint nagyon fontos, 25 éve húzódó, egész pontosan folyamatosan fennálló probléma (szimptóma) gyökerére (gócpontjára) sikerült rávilágítani. Az egyén és közösség közti viszonyt több tudományág már RÉG nem is vizsgálja, hanem evidenciaként kezeli, ezzel szemben Mo-on nincs közösség, csak egyén, ez a rendszerváltáskor veszett el, alapvetően divatból vagy sikkből, és azóta se „csinálta vissza” senki. Voltak rá ugyan kísérletek, de mindig nagyon hamar elbuktak. A lényeg pedig, hogy azt felejtik el, hogy az egyén (amit a magyar politikum önálló egységként kezel, nem pedig egy közösség vagy a legtágabb közösség mint társadalom részeként) alakítja a közösségeket, ha tehát az egyén önálló egység, bizony elpusztítja önmagát. Értem, hogy Kertész Ákos ezt a baloldalisággal szintetizálja, de annál is alapvetőbb. Az más kérdés, hogy plusz a baloldaliság gyökerei ki vannak ezzel tépve, így nem táplálja semmi a szárat vagy a leveket, adott esetben a lombkoronát (értsd mint: „nincs közösség individuumok nélkül, és fordítva: nem alakulhat ki individuum közösség (a másik ember) nélkül. (…) Mit pusztít el tehát a szélsőséges individualizmus? Magát az individuumot”.)
Magyarországon a kisebbségi csoportokra úgy tekintünk, mint eredendő kisebbségre, nem vagyunk vele tisztában, hogy ez alkalmi, vagy aktuálisan és szándékosan létrehozott csoport is lehet. Ez párosul azzal, hogy az eredendően kisebbségi csoportok (értsd mint egy fajta kisebbség), abban a pillanatban hangosan el kezdenek kiabálni, ha egy aktuális kisebbségi csoport jön létre (hoznak létre mesterségesen kormányzati komm. vagy intézkedések által), hogy ‘nem ők a kisebbség, hanem mi’, azaz a kisebbségi csoportok nem, hogy nem tartanak össze, hanem még egymással is ‘kirekesztőznek’.
Ez eleve egy ilyen szánalmas társadalom, na de ráadásul az orbáni gépezet hetente/havonta hoz létre mesterségesen újabb gyűlöletcsoportokat (betegek, rokkantak, gyerekek, pedagógusok, rendőrök, orvosok stb.), és a társadalom alapvető attitűdje okán ezekkel a gyűlöletcsoportokkal a többi gyűlöletcsoport is gyűlöletcsoportként viselkedik.
Ahhoz pedig, hogy e ragály elmúljon, az kell, hogy ne csak a saját kisebbségi csoportunkra tekintsünk úgy mint kisebbség. Észre kell venni, hogy vannak más kisebbségi csoportok is, de ez se elég, melléjük kell állni, ettől kezdve megy minden magától. Ha az egyik kisebbségi csoport kiáll a másik mellett, legközelebb az fog mellette, majd ez négyzetesen hatványozódik. ÉRTELMISÉGI GETTÓKBA zárja magát az értelmiség úgy, mint a kisebbségi csoportok. Szerintem ez az ok. Én valahogy nem láttam semmilyen kisebbségi csoport kiállását amellett, hogy az elmúlt hetek elsőszámú gyűlöletcsoportja a rendőr. Méghozzá a kormányzati komm. és az ellenzéki (nek tűnő) média együtt hangoltak a rendőrök ellen, de senki nem mondta, hogy nem a bérből élő kisemberrel van baj, hanem a rendőrség intézményével. Senki. Sem a politika, sem az ellenzéki politika, sem a sajtó. Pedig: Mo-n faszita intézményrendszer épült ki (mellékes, hogy náci retorika mellett), és senki nem veszi észre, hogy nem a bérből és fizetésből élő rendőr a hibás azért, mert ott strázsál a plakátok mellett (ha egyáltalán ez így van*), hanem az orbáni-pintéri fasiszta intézményrendszer egyik intézménye, a rendőrség. (Még akkor se kapcsoltak, amikor koncepciós eljárásokkal elkezdték a helyi rendőr vezetők megregulázni a törzsőrmestereket, olyan mondvacsinált dolgokkal, hogy ismeretlen bejelentő azt mondta, hogy azt mondta… — hogy a járőr nem tett semmit). De még a toleránsnak van liberálisnak nevezett értelmiségi csoportosulások se. Amíg pedig nem védik meg a kisebbségi csoportok egymást (olyan ostoba demagógiák miatt, hogy a rendőr, orvos, pedagógus, az fideszes, nem pedig egy fasiszta gépezet, tehetetlen alkatrésze), addig ez lesz. 🙁
Az alkatrészeknek meglátásom szerint segíteni kell abban, hogy kikerüljenek a fasiszta gépezet alkatrészei közül, mert csak ők fognak tudni segíteni más kirekesztetteken, így pl. beteg gyerekek, rokkant felnőttek, koncepciós eljárások áldozatai — és így tovább.
Összességében: az individuum túldimenzionál ása azért számolja fel magát az individuumot, mert az ember társas lény, azaz önmagában nem létező ‘egység’, hanem csoportok és a legnagyobb csoport (a társadalom) része.
Köszönöm, hogy megjelent ez a cikk.
*Ilyen kép vagy egyéb bizonyíték nem jelent meg sehol.
2:42 de.
… „a baloldaliság a közösséget jelenti, de nem a kirekesztő, hanem a befogadó közösséget; a szolidaritást és az empátiát jelenti; a baloldaliság morális kérdés, a baloldaliság kultúra kérdése.”
Természetesen ez nem a sztálini, maói vagy akár kádári „baloldaliság”, ahogy a hitleri, mussolini-i vagy orbáni „jobboldaliság” sem azonos Thatcher jobboldaliságával . Az is nyilvánvaló, hogy a (nem ártó) jobboldaliság is kultúra kérdése. Még pontosabban „A demokrácia erkölcsi kérdés” (Boros János akadémikus) Egy demokráciában (legyen az jobb vagy baloldali demokrácia) a jobb és baloldal, mint fogalom, átalakul.
„Jobboldaliság és baloldaliság egymás ellentétei. De egymás dialektikus ellentétei, mert föltételezik egymást, és szintézisre, kiegyenlítődésre, harmóniára törekszenek.” Egy demokrácia (az erkölcs) ezt a harmóniát képes megvalósítani.
Kitűnő írás
6:36 de.
VÉGRE! Rég olvastam ilyen egész és jó elemzést.
SE-nek is igaza van. Ezért kellene elolvasni mindenkinek George Lakoff 2004-ben írt könyvecskéjét a Ne gondolj az elefántra- címűt. Különösen a végén fejti ki jól,hogy ha a reformisták hatféle csoportja(az együttműködő szülő szemléletű) nem türelmes egymással, akkor nem lehet legyőzni a konzervatívokat ( az erős apa szemlélettel bírókat ).
Persze nálunk nemcsak erről van szó. Nekünk demokratáknak igazán nagy szükségünk lesz a megalázott rendőrségre és az igazságszolgáltatásban dolgozókra. A maffiaállam nélkülük nem bontható le. (minden bosszúállás nélkül) A demokratikus állam nélkülük nem létezhet.
8:18 de.
@zs:
Lakoff: a bernei-i tranzakcióanalízis elméletére húzta fel a gyakorlati példát, magam is ezt teszem a Magyar Polip 3-ban, nem mintha ez a reklám helye lenne. :)))
„Nekünk demokratáknak igazán nagy szükségünk lesz a megalázott rendőrségre és az igazságszolgáltatásban dolgozókra. A maffiaállam nélkülük nem bontható le.”
1. Ezt elég sok demokrata/”demokrata” nem érti, mi több, szerintük minden orvos/rendőr/pedagógus fideszes -> „logika”: az SS-be meg hasonló helyekre is maguk jelentkeztek. :((((
Általános társadalmi körülménye a rendőrségnek: ad egy, plakátrongálásban démonizálták őket: http://hirhatar.hu/index_blog_tartalom.php?hh=A_rendorok_demonizalasa_a_Fidesz_erdeke__Miert_segit_ebben_az_ellenzek_
ad kettő, http://hvg.hu/itthon/20150615_Kutya_vilag_jon_a_rendorokre_juliustol#rss
Minapi hír, fenti körülmények közepette: http://hvg.hu/itthon/20150615_Kutya_vilag_jon_a_rendorokre_juliustol#rss -> ez az arcon lőtt rendőr is magától állt be a magyar – liberálisok(?) által – SS-nek nevezett rendőrségbe, csakhogy: az ő arca sérült meg, az elkövető megúszta egy 3 napos (!) eljárásban (jogerősen) felfüggesztettet kapott.
2. A „demokraták” mindenkit leugatnak, hogy kit érdekelnek a rendőrök, amikor az én családomat itt meg ott megölték.
3. A rendőrök SS-esek, az orvosok mengelék, a pedagógus meg menjen el takarítani, ha nem akarja a fasiszta rendszert „kiszolgálni”. (Arra nem gondolnak, h ha ezt valóban minden pedagógus megtenné, több száz ezer gyerek nem tudná elvégezni az iskoláját-> középkori körülmények előidézése, amolyan demokratának nevezett módon 3:) ) -> Eredeti hsz-emre utalva: MINDEZT PEDIG KISEBBSÉGI CSOPORTOK TESZIK MÁS KISEBBSÉGI CSOPORTOKKAL!
4. Amikor felhozom, hogy nézzünk, akkor más kisebbségi csoportot, pl rokkant, egészséges gyerek, beteg gyerek stb. A válasz már nem az, hogy hány embert öltek meg (szinte mindegy is, hogy örmény, zsidó, cigány…), hanem egyenesen én vagyok a náci (nak nevezett), aki erről a) vagy megfeledkezik (szerintük), b) egyenértékűvé akarom tenni mások halálát a jelenlegi kiszolgáltatottakkal. (b)-re bizonyítékuk vagy érvük nincs…)
Pedig nagyon egyszerű: AHHOZ, HOGY A TÖRTÉNELEMBEN MÉG EGYSZER OLYAN TRAGÉDIA NE FORDULJON ELŐ, AHHOZ PONT AZ Ő (gyerekek, állami alkalmazottak) KEZÜKET KELL MEGFOGNI ->> „A múltat vállalni kell! Az a kérdés, hogy valaki megátalkodottan és erőszakosan ragaszkodik-e a statusquo-hoz a tradíciókra hivatkozva, tehát fanatikusan abszolutizál (…) a jövő föltartóztathatatlanul jön”.
Igen, a JÖVŐ az, ami JÖN (a jövő fn. éppen a jön igéből alakult ki) — NEM pedig a MÚLT.
10:28 du.
Pár napig másutt voltam. RCA Viktor, a gazdi kanadai hangjával foglalkoztam melynek 4. részletét a KMH angol nyelvű testvérlapján, a Hungarian Free Press oldalain, ha minden igaz, holnap elérhetik a kedves olvasok. Mármint akik angolul olvasnak.
Már korábban elolvastam Kertész Ákos kéziratát, melynek mélysége, bölcsessége, zengése engem is megfogott. Jó érzéssel töltött el a kommentek legtöbbje is. Sebestyén Eszter, és „zs” KIEMELTEN. Örülök hogy vannak idejárók akik olvassák Lakoff-ot, akiket érdekel a hang, a politikai nyelv mozgása és értelmesen szólnak hozzá ahoz ami itt elhangzik.
A probléma azzal a finom, szívdobogtató, izgalmas baloldalisággal amiről Kertész Ákos beszél, az, hogy nagyon könnyen összepiszkítható. Beleszart Szálin, Rákosi, Kádár is, a pelenkába és a Figyelő azóta is ezt a büdös pelenkát szagolgatja, azt hívja baloldalnak. Az egész magyar emigrációt ezzel a gyomorforgató ürülékkel eteti RCA Viktor – a.k.a. Orbán Viktor – is mióta az eszét tudja. Ő aztán tudja, BASSZUS, hogy mi kell ide. De ami nála még gyalázatosabb, hogy ő is belecsinál a használt pelenkába. Bele gyömöszöli a szemetét abba aminek már rég a szemétdombon lenne a helye. A neo-liberalizmus ellen beszél, az egyéni szabadság túllihegéséről prédikál, a közösséget élteti, az összefogást, a nemzeti együttműködést, a békét kínálja. Ő is mint Rákosiék, a baloldal szavaival, Krisztus szavaival, a szeretet szavaival, érzelmi szálakon át másznak bele az emberek szívébe, hogy elnyerjék tetszésünket, bizalmunkat, szeretetünket, ‘s mikor már ennek birtokában vannak, az első utcasarkon kiforgatnak mindenünkből. A hitünkből, az ártatlanságunkból, a jóhiszeműségünkből, a szeretetbe vetett bizalmunkból. Úgy játszanak a szeretettel mint egy macska az egérrel. Hol él a baloldal, a szegény baloldal, az átvert baloldal, a jó Isten tudja, talán József Attila verseiben ? Talán Bob Dylan szájharmónikájában ? Talán abban az utcában amit úgy hívnak hogy Desolation Row ? Nekem is ez az egyik kedvenc utcám. Amikor arrafelé járok, kihúzom magamat, bevágok egy féldecit. és elkezdek zenélni.
3:54 de.
„A huszadik századi ordas eszmék mind-mind ideológiákra hivatkoztak.”
Egy szép napon egy okos ember kijelentette, hogyha magadba körülnézel, akkor megismered a világot. Vagy fordítva !
Szóval arra a kérdésünkre, vég nélküli elemzések után, hogy mi jó és mi rossz az életünkben, csak egy felelet van: Én !
4:53 de.
A nácik faji alapon hirdették a saját magasabbrendűségüket és evvel szédíttették meg a jó népet. A bolsevikok pedig valami haladó világnézetet hirdettek a “dicsőséges proletár diktatúrájukkal” – közben titokba burkolva az igazi tolvajkomcsigengszter mivoltukat. Ezek a beteg ideologiák még ma is jobbra-balra ráncigálják a világot – nekem ez valahogy úgy tűnik, mintha vak indulatok, szabadjára eresztett érzelmek jobban izlenének az emberiségnek, mint számítás, körültekintés és higgadt, átgondolt cselekvések.
‘A felvilágosodás az ember kilábalása a maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az az a képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék.’
(Immanuel Kant)
11:02 de.
Pityi Palkó
2015 június 23
4:53 de.
Milyen igaza volt Kantnak! Köszönöm, hogy emlékeztett rá.
T.i. életem során mindkét „eszme” áldozata voltam, azaz átéltem őket, és követtem Kant bölcsességét.
1:45 du.
Göllner András
2015 június 22
10:28 du.
Elfelejtett egy fontos dolgot, amivel a magyar népet meg lehet fogni. A hazaszeretettel. Orbán ezt tette, és a magyarok, akiknek 45 évig azt kellett elviselni, hogy mi „kicsik” vagyunk, meg nem a haza a fontos , hanem az eszme, ezért népszerű Orbán.
Ha tudni akarja.
2:17 du.
Ákoskám! Nagyon pontosan írod le a baloldaliság fogalmát. Pont ezért nincs ilyen Magyarországon. Sajnos iylenné tette az u.n. baloldalt a KISZ és MSzMP hisz ott is hazudozni kellett és az pont az egymás iránti bizalom hiánya mitt volt.
7:50 du.
Kötelező olvasmány!! Hurcolászom is minenféle helyekre.. Hátha ragad valami belőle a népekre…
1:28 de.
A jobboldal egymás után, mint a karvaly, úgy csapott le a mester írására.
Első és szokásos érvük a baloldalisággal szemben a szokásos demagógia, hogy az, irreális és „embertelen”…
Most, itt minden egyéb érvelés helyett csak annyit mondanék, hogy az áldozatok számában a Nagy Francia . P o l g á r i . Forradalom . j a k o b i n u s a i . semmiben sem maradnak el a bolsevikoktól. E . p o l g á r i . forradalom halottainak száma elérte az ötvenezret is, de annyi bizonyos, hogy több-tízezerre tehető, melyen felül ugyancsak meghozott politikai ítéletek vetettek szintén tízezreket börtönbe – Franciaország – ma a turisták által is igen kedvelt – különböző városában. Hangsúlyozom, hogy ez a burzsoá forradalom sem vádolható meg baloldalisággal, mivel akkor e fogalom még nem is létezett.
És hadd idézzem itt Kedves Figyelő kommenttársunk egy korábbi kijelentését, miszerint
„a forradalmak márcsak ilyenek”…
.
1:41 de.
Pityi Palkó !
Gondoljuk végig a történelmet. Ez már csak így megy, amióta az államot föltalálták, de már az ősközösségben is;
„az ember nem képes mások vezetése nélkül gondolkodni”.
Társadalmi lények vagyunk…
Oh ! Egy fehér-homokos pálmafás sziget, akkéne – mindenkinek, minden egyes egyéniségnek…! Ugye mennyire reális.
.
1:51 de.
Dongolo
Az a sunyi aljasság, a szövegükben, hogy ilyenkor csak a XX.sz. ideológiáiról beszélnek, és ki tudja miért is, elfelejtik az előző kétezer év ideológiáját és az arra való hivatkozással elkövetett millió gaztettüket és tömeggyilkosságaikat…
2:00 de.
A
GILOTIN
mint baloldali találmány:
több, mint ÉRDEKES…
2:05 de.
Thölgyeim!
A máglyát, a felnégyelést, meg a kerékbetörést azt már tudom ezektől, de csak nem a Gilotint is Marx találta fel ?
.
3:59 de.
Pityiáner
Tolvajkomcsigengszter? Csak nem, körültekintett mostanában Orbanisztánban? Jól látta…
Érdemes visszanézni a Kádár-hagyaték árverését: micsoda „vagyont” harácsolt össze…
.
5:44 de.
Ha individuumok közösségét említjük, akkor már a közösségi hatás érvényesül. Ne tévesszük össze a bármiben is tehetséges embert a közösséget meghatározó emberrel.Persze ahhoz is valamilyen típusú intelligencia kell,hogy valaki egy közösség meghatározó személyisége legyen. Történelmi személyiségek minden korban előjöhetnek,mert az adott kor igényli és előbb-utóbb kitermeli- megtalálja. Persze az emberi élet rövidsége okán nincs türelmünk kivárni, esetleg az egyén meg se éli,de történelmi léptékkel,mindig valahonnan előkerül.Az egyéni önzés(vágy) -szintéziseken keresztül- társadalmi igényként jelentkezik. Azután, hogy az illető milyen lesz és beváltja az elképzelést …???? Nem az egyéni szabadsággal van bajom, hanem annak rossz értelmezésével.
Sokszor személyes sérelmeket, egyéni kudarcok megoldására – mint egy menedékként-fordulunk a demokrácia jelszavához, anélkül,hogy valójában magunkba néznénk és beismernénk,hogy a problémánk nem abból ered.Mikor meg akarjuk határozni,hogy kik a demokraták,nagyon könnyen beleszaladunk a kirekesztésbe,amivel saját magunkat is kirekesszük. A családban előforduló történelmi tragédiákat se lehet- prejudikálva- minden esetben ,minden negatív kormányzati döntésre ráhúzni,az abban résztvevőket egységesen negatív szereplőként megbélyegezni (a végén még az is előfordulhat,hogy magunk is közreműködők vagyunk ). Egy korporatív fasizálódó légkörben a demokratáknak vallók ( mellveregetők) is könnyen fasizálódnak, anélkül,hogy észrevennék.
Szóval ha valaki a kacsafiókának enni ad,az nem biztos,hogy maga is kacsa. 😉
5:56 de.
„…hazaszeretet….bla,bla,bla……ezért népszerű Orbán.” Tényleg? Kik között? A KIK a lényeg! Hány ember esik hasra előtte?
Azt a bizonyos „szőlőszemet” kik osztanák meg, s kik lennének, akik mindet megenné?
6:44 de.
Kedves Figyelő. Úgy látom nem figyel. Én nem felejtettem el mivel veri át népét RCA Viktor. Azzal amire a legfogékonyabb. A hazaszeretettel. Olvasson figyelmessebben asszonyom. Lehet, hogy túl hosszúnak találta a Fidesz nyelvét. (Először ezeken az oldalakon nyújtottam ki). Érdemes lenne rá harapnia.
6:56 de.
Kedves ZS
A kacsafiókát nem hazaszeretettel hanem galuskával etetik. 🙂 Ő erre bukik
Én ma reggel rántottára buktam és utána lenyomtam még két oldal hazaszeretetet. Csak most jöttem fel egy percre, hogy a Figyelő észre vegyen. Azt mondják, hogy a Sátán nem alszik.
9:05 de.
A Gépnarancsnak is megtetszett: http://gepnarancs.hu/2015/06/kertesz-akos-baloldal-mi-az-ordog-az-egyaltalan/
9:06 de.
@ ZS:
igen, így fasizálódnak a demokraták, nagyon igazad van!!!
10:30 de.
1. Van a fönti dolgozatomban egy mondat, amit szeretnék megismételni, mert nagyon sok kedves hozzászóló átsiklott fölötte:
„Ezek nem 2015 konkrét gondjai, és nem is a mai tragikusan provinciális magyarországi közélet, az „illiberális demokrácia”, a xenofóbia, a homofóbia, az üldözött menekülők elleni gyűlöletkampány partikuláris kérdései. Ezek világproblémák – globálisak.”
2. Csak a nyitott, befogadó, integráló közösségnek van köze a baloldalisághoz, a kirekesztő közösségnek soha!
3. a nácizmusban és a bolsevizmusban kirekesztő szándék a közös. Az egyik etnikai, nemzeti, faji alapon kirekesztő, a másik osztályalapon. A nemzeti sovinizmus és az osztály-sovinizmus édestestvérek.
10:47 de.
Vesztergom Matild
2015 június 24
5:56 de.
Kik? kedves, aki rászavazott és uralmát biztositotta egy időre.
Nem én, nem szavaztam.
11:14 de.
DonGolo
2015 június 24
1:28 de.
Tudja mennyi volt a világban a kommunizmus áldozatainak száma? Kattinson a Googlera. Több mint 100 millió.
11:47 de.
Kertész Ákos
2015 június 24
10:30 de.
A második pontra szeretnék válaszolni:
hosszú életem során,(magánál is öregebb vagyok) sajnos a társadalmak MINDIG valamit, valakit kirekesztettek, tehát a baloldaliság, mint olyan, nem tud működni.
Viszont a liberálizmus, amiben valljuk be, van egy kevés baloldaliság is, az igen.Ilyen ma az USA, Kanada s még sok más ország.
12:19 du.
Göllner András
2015 június 24
6:44 de.
Én megértem. a Hazaszeretet nem kosher!
t.i. Az internacionális kommunista párt, ha akarja, szocialista párt, ilyet nem ismer.
4:32 du.
Kedves Ákos! Köszönöm az figyelemfelhívásod!
„Csak a nyitott, befogadó, integráló közösségnek van köze a baloldalisághoz, a kirekesztő közösségnek soha!”
Erre próbáltam magam is utalni.
(De jó volna,ha ismét beszélgetni tudnánk a Népszínház utcában! )
5:26 de.
Figyelő !
A két leginternacionalistább intézmény a világon:
a . K a t o l i k u s . E g y h á z . és a . t ő k e.
Ez egyelőre tagadhatatlan tény.
A munkásosztályt még nem sikerült egybe kovácsolni, csupán szándék maradt.
5:37 de.
Figyenő
Maga szerint „a hazaszeretet nem kóser…”
Hát igen, hisz ezt az állítását többek közt az is bizonyítja, hogy maga még a rendszerváltást (27 éve) követően sem tért haza, abba a hazába, amelyet o l y a n n y i r a ˙ s z e r e t – persze 6’000 kilométer ˙ m e s s z e s é g b ő l…
.
5:54 de.
n2,41 !
Azt írja, hogy amikor elhagyta a hazát „17 éves, hetedikes gimnazista” volt.
Itt valami nem stimmel, ugyanis akkor – 56-ban – már a 8 osztályos általános iskola és 4 gimnázium volt rendszeresítve.
Tehát, ha ön mondjuk korábban 4 elemit és 4 polgárit végzett el és ez után 3 gimnáziumot, 17 évesen ez felelt volna meg a korábbi 7 gimnáziumnak…
10:17 de.
Dubois
2015 június 27
5:54 de.
Nem tudom, hol olvasta, én 17 éves voltam mikor elmentem.
Olvasson figyelmesebben.
Mikor lecsuktak voltam annyi, 1951-ben.