Gyurcsányos víz

2015 július 21 1:45 de.8 hozzászólás

Nem írnék jelzőket…A sivatagban étlen, de főleg szomjan menetelő karaván mellett hirtelen feltűnik egy lajtoskocsi, oldalára festve Gyurcsány életnagyságú portréja. A karaván vezetője Abu ben Migszol megtépi szakállát és Allahot hívja tanúnak, hogy ő, ezektől egy korty vizet sem fogad el, merthogy ő nem akarja, hogy a pártpolitika rátelepedjen önzetlen segítségükre.
Okos.
Közben nincs elég víz, nincs elég higiéniai eszköz, nincs ott a marha nagy jóindulaton kívül szinte semmi, csecsemők fekszenek a homokban, várandós nők pihegnek, az egész sivatagra vörös hőségriasztás van érvényben, de kit érdekel. Ha nem ő a megmentő, akkor ott rajtra kívül, hogy más is megmutathassa humanizmusát, olyan istenfia nincs, ha beledöglik az összes menekült, akkor sem. Ebben az országban csak őbelőle lehet újságcikk, csak ő képviselheti az emberséget, ő az Egyetlen Hiteles Vízosztó. Hát csodálkozhatunk azon, ha ebben az országban azt csinál velünk a hatalom, amit csak akar?

A korlátoltság fogalmilag attól érdekes, hogy a korlátlan hülyeséget jelöli, mint ebben azt esetben is. A történet egyébként valós, Szegeden esett meg, ahová a DK képviselői négy megyében összegyűjtött adományaikat vitték, és azokat keresték meg vele, akik a menekültek helyi felkarolásával foglalkoznak. Namármost én azért megkérdezném, hogy a Szalai Balázs nevű főaktivista akkor is elkergetné-e a DK autóbuszát, ha a saját, vagy a szülei háza égne, de persze ez csak költői kérdés lenne, hiszen itt nem az ő háza ég, hanem a menekülteké. És azt is megkérdezném, hogy a menekült kiköpné-e a szájából azt az ásványvizet, ha megtudná, hogy egy Magyarországon bejegyzett ellenzéki párt segélye folyik le a torkán, vagy kisbabája kobakját ezzel hűtve, felismerve a helyzetet letépi e róla a kendőt – vigyázz, a víz Gyurcsányos!

Valaki elmagyarázhatná Szalai Balázsnak, hogy aki ebből politikát csinál, az éppen ő, mert a bajban illik félretenni a politikát, Gyurcsány is ott lapátolta a homokot a zsákokba a gáton a Jobbikos erősgyerekek mellett, mikor áradt a Duna, pedig nagy valószínűséggel ő sem lelkesedett értük, és vice versa. De bajság volt, és olyankor még a középokos ember is félretesz mindent és nekilát a segítségnyújtásnak. Az is a baj ezzel a Gyurcsánnyal, hogy többnyire ésszerűen cselekszik, ez errefelé gyanúsnak minősül, mint a magát ingatlanügynöknek kiadó Karak a libaólban…

Ha lenne kis esze Szalai Balázsnak, akkor inkább arra erősítene rá, hogy már két párt felajánlott valamit a menedékkérőknek. A szocialisták a pártszékházukat ajánlották fel, a DK egyelőre ezt a nem túl jelentős segélyt, de hát szegény párt már csak vízzel sem főz, mert elhozta azoknak, akiknek a Magyar Állam annyi segítséget sem ad, hogy szervezetten elszállítsa őket a befogadóállomásokra.
Jöhetnének a többiek is, a humánus és érzékeny lelkületű liberálisok, a krisztusi szeretet iránt elkötelezett kereszténydemokraták, a különféle pártcsírák, akár szektavezéreikkel egyetemben, a Jobbikból a jobbak, a Fideszből a kedvezményezett gazdagok, akár még az oligarchák is. Ha jönnének, talán tudnánk kicsit javítani azon a fertelmes képen, melyet hazánk ma a világ felé mutat a pengés kerítés mögül.

Nincsenek illúzióim, Balázs barátunk ma is nyugodtan hajtja álomra a fejét, sikeresen ellenállt annak, hogy lehetőségeit a menekültek segítése terén bővítsék. Ha én a DK helyében vagyok, annyifelé osztom az adományt, ahányan a helyszínen vagyunk, mindenkivel feltűzetném a DK-s kitűzőket és magánemberekként adattam volna át a párt támogatását. Azt se nagyon értem, hogy miért lett volna baj, ha kiderül, hogy egy ellenzéki párt nem ért egyet a kormánnyal a kialakult helyzet nyilvánvalóan antihumánus kezelésében. A pártnak a politika a dolga, vigyen oda segítséget a Jobbik vagy a Fidesz is, egyenlítsék ki a versenyhátrányukat, már, ha van ilyen.

De szerintem nincs, ebben a kártyapartiban a pengés szögesdrót üti a sampont, a Jobbik üti a negyvenkilós lányt, Balázs meg ütheti majd tíz év múlva a fejét a falba, hogy addig nem pucolt el innen, míg a pengék körbe nem értek az országon, az ő szíves segítsége eredményeképpen.

8 hozzászólás

  • Namármost. Szalai Balázs nem véletlenül fideszes? Elkergette volna a DK segélyszállító buszát? És azt hogy’ tette? Hadonászott? Elé állt? Az első tengelyre kötelet kötve, azt fogával szorítva, elvontatta a tetthelyről?
    Esetleg karhatalmi segítséget vont be?
    Mert úgy egyedül Szalai Balázs egy senki, minden funkciójával együtt, azon felül a busz kerekei alatt fekve az ő mosolya se lenne őszinte!
    Agresszív lennék? Nem. Ebben a bolondító hőségben megcsúszhat a sofőr lába is a kuplungon.
    Kétségtelen, Szalai Balázs eszének lánca szintúgy szalajt. Ez a hőség azt is meglágyította.

  • A tényekhez:
    ” 15-20 DK-politikus érkezett hétfőn Csongrád, Békés, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, hogy adományt adjon át a menekülteket segítő MigSzolnak Szegeden. Sajtótájékoztatót is tartottak a helyszínen, a szegedi nagyállomáson.

    A civil segítők azonban a pártpropagandától elhatárolódva visszautasították a higiéniai termékekből, ruhákból és élelmiszerből álló adományt. Szalai Balázs, a csoport egyik szegedi főszervezője azt mondta, hogy nem szeretnék, ha tevékenységükre rátelepedne a politika. Más lenne a helyzet – tette hozzá – ha, a Demokratikus Koalíció tagjai magánemberként, felhajtás nélkül vitték volna az adományt.

    Heves vitatkozás után végül a párt képviselői úgy döntöttek, hogy közvetlenül a migránsok között osztják szét, amit hoztak.

    A DK egyébként magánemberek adakozásából, valamint a konzultációs levelek papírhulladékként történt eladásából gyűjtötte össze az adományt.

    A DK-s küldöttek szerint több száz jó szándékú ember küldte ezeket az adományokat, és nem arról van szó, hogy ők ebből politikai tőkét szeretnének kovácsolni. „Mélységesen sajnálom, hogy nem fogadják el a segítségünket” – mondta Nagy-Huszein Tibor alelnök.”

    Na most akkor, ki is a hülye? Csak nem Szalai Balázs? Keménykedett, de mégis kiosztásra kerültek az adományok. Akkor, mire volt jó, hogy játszotta az eszét?

    Persze, van itt egy gond: az alelnök neve. Nem kellene kiutasítani az országból, hiszen valszeg rohadt szemét bevándorló, aki elvette egy magyar munkáját!

    Ráadásul micsoda arrogancia (tán még a blaszfémia is ide illene) hogy a szent konzultációs leveleket papírhulladékként – ami valójában az egész levelezés értékrendje – értékesítették! Ezzel kapcsolatban kíváncsi lennék, hogy mi maradt ártunknak és ormányunknak, amiből magabiztosan kijelentették: a beküldők egyetértettek velük? Mármint, a maradék, amit nem értékesítettek papírhulladékként.

  • Sanszos, hogy Orbán nem pusztán a menekültek és bevándorlók miatt építteti a kerítést – valamiképp a hazai „ki(be)vándorlók” miatt igyekszik ennyire! Előbb utóbb szándékában volt egyébként is lezárni a határokat, csak még nem tudta, hogy hogyan, milyen indokkal – hát most tudja!

    Amit képvisel(és rajta keresztül az egész ország) menekültügyben az több mint arcpirító: Magyarország nem fogad be egyetlen menekültet se, így a kb 54 ezer menekültet Európa többi országa osztja fel maguk között !
    Ez csak egy viszonylagos szám, a vége nem ismert.

    Minden okuk megvan rá a „többieknek” hogy egyszer s mindenkorra ajtót mutassanak nekünk, mert olyan nincs, hogy valaki csak a markát tartja, de amikor kötelezettségeket osztják pofátlanul nemet mond!

    Ami meg Szegeden történt az égbekiáltó : a tetteseket 24 óra alatt elfogni (nem lehetetlen – csak a szándék hiányzik ?!) és gyorsított eljárásban azonnal elítélni a legpéldásabb büntetéssel, intő jelként a többi agy-mosott erős ember(?) felé!
    De előbb még egy kicsit rábíznám a család és a barátok gondjaira, csak hogy megnézzem, akkor is olyan nagy -e a pofájuk meg az erejük, ha mondjuk hatszoros túlerővel, és nem egy cinege termetű 20 éves lánnyal állnak szemben !
    Mit agy-mosott ? Hát van annak agya aki ránézésre agyba főbe ver valakit mert ennek vagy annak néz valakit – és ha az ?

    Nem akarom elhinni, hogy ez ma megtörténhet Európában, a 21. században egy magát a demokrácia híveként aposztrófáló meglehetősen vegyes összetételű kicsi (minden szempontól) országban !
    Hát tulajdonképpen hol élünk?

    Csak azt tanácsolom minden még magával valamit kezdeni tudó egyénnek akár fiatal, akár nem, hogy addig húzzon innen amíg teheti! Nincs mire, és mit várni, Magyarország menthetetlen – menetelünk a végzetünk felé !

    Úgy kell nekünk, hagytuk és most is hagyjuk hogy így legyen: a szomorú, hogy valamilyen szinten ( persze ki nem mondva) még titkon egyet is értünk vele, és már gyártjuk az önfelmentő elméleteket!
    Szégyelhetjük magunkat, minden okunk megvan rá !

  • sebestyén eszter

    „Szalai Balázs nem véletlenül fideszes? ” DE!!!

    Ugyanaz a kör, mint akikre mindig is mondom, h nem ellenzékiek. Ez egy jól körülhatárolható kör, messziről felismerni őket. Én mindig, amikor felbukkan egy azonnal szólok a blogomon (azért csak ott, h ne csináljak neki hírverést, de azért akit érdekel, lássa), ugyanezt teszi Andrew_s is.

    Egyébként múltkor A-sal összeért egy ilyen esetben a munkásságunk (K.J.) az lett a vége, h a 168Ó-ban (!) kifejezetten személyünket lejárató _kompromatot_ jelentettek meg. Bizonyíték egy szál se, csak implikációk (sugallatok) és distinkciók stb. Magáról az ügyről, h akkor a kisasszony doktor e vagy, ha nem, miért egy szó esik. 🙂

    Kérdeztem az elvtársainkat, h ezt így, hogy? Már a 168 Óra is? Mondták, h nem, de nincs finanszírozó, az újságírók, szó szerint idézem „önfenntartók”… Életemben nem hallotam ilyen szép szót a korrupcióra. Hát, így: az ellenzékbe épült fidesznyikek nemcsak meggyőzni tudják adott esetben a valóban ellenzékieket,mint jelen esetben Szalai (Gyurcsányról a hülyeséget), hanem vannak valóban ellenzékiek, akik rászorulnak a pénzre mint Andrew_s és esetemben Sándor Zsuzsanna*). Ettől kezdve praktikusan EGYPÁRTRENDSZER VAN!

    A vége az lett részemről, h a Hírhatártól is elbúcsúztam, ők egyelőre még nem fideszesek, csak az új főszerkesztő az (vagy csak nagyon hülye), aki nem érti, h az, h a 168 Órában egy aljasan manipulatív mondattal meg van lengetve a per lehetősége és annak elmaradása idő hiányára hivatkozva, az éppen azt jelenti, h NEM perelnek. Ugyanaz a formállogikai tézise, mint a cikkben annak, h nem a DK csinált politikát azzal, h odament, hanem az, aki azt mondta, h ez politikacsinálás.

    Szumma: Szalai Balázs fideszes. -> Google se perc alatt adja ki, h az álellenzékhez tartozik. (a neve mellé be kell ütni a menekült vagy krétakör vagy átlátszó stb. szavakat)

    *Sándor Zsuzsanna (168 Óra)NEM AZONOS dr. Sándor Zsuzsa (Vasárnapi Hírek) újságíróval, utóbbi éppen ezért viseli neve előtt a dr-t, mert a Zsuzsanna-Zsuzsa megkülönböztetés nem volt elegendő.

  • Ha valaki hallotta, hogy az ilyen szalaibalázsok felszólaltak Lévai Anikó farizeus segélyosztása ellen, szóljon, mert én nem hallottam.

  • orbán második „pengefala” is törvénytelen, ahogy maga és a sleppjével rendszere is illegitim!

    Mennyivel jobb, etikusabb az, ha egy fidesznyik álcivil osztja a köznép által összeadakozott szükséges javakat?
    Már az hiba volt, naivitás, h rajta keresztül kéne az adományokat szétosztani!
    Olyan ez, mint amikor orbán adja át, nyitja meg, vágja el a szalagot az EU által finanszírozott project-eknél!

    Az orbáni második pengefal teljesen beleillik az eddigi politikájába, hiszen készül már arra, amikor az EU leállítja a pénzeik folyósítását, és így nem lesz ami orbánt az EU-ban tartsa.Így jönnek majd a pengekerítésekkel lezárt határaink, hogy mi, mint a rabszolgái ne tudjunk külföldre menekülni!
    Mindenki nézze csak meg neten É-Koreát!
    Tendenciánk hasonló, már építjük a megkívánt rendszerüket a Nagyvezér dirigálásával!

  • Cornéliusra reagálva

    Lévai Anikó segélyosztása abszolút farizeus és szemforgató!
    Először is nem a magáét, hanem a szervezet által összegyűjtött adományokat osztja – időnként kék uniformisba bújva – irgalmatlan agyonhajszolt pofával osztogatja, már amikor a kamera „épp rávetül” !
    Érdekes módon a kamera és Anikó asszony rendre összetalálkoznak, pedig bizonyára vannak segélyosztások az ország más pontjain is, csak ott nincs Anikó a. ezért aztán nincs kamera sem, és a mikrofont sem dugják senki orra alá – ott csak úgy egyszerűen osztanak és segítenek!

    Nem kéne annyit lopni, és akkor nem kéne folyton a lelkiismeretén könnyíteni ezzel az állkeresztényi gesztussal !
    Mert az az igazán farizeus az egészben, hogy miközben iparszerűen lopnak és tömik a zsebeiket vállvetve az ő hites urával – úgy tűnik e téren marhára összedolgoznak és egyetértenek – aközben nem restell kiállni és a mások által összeadott adományt nagyképűen osztogatni !

    Abból adományozzon, ill. csorgasson vissza valamennyit amit dolgos ősei örömére serényen zsebre vágott !

    És akkor azt még mindig nem kéne megköszönnie senkinek sem..!

  • Pupunak – vagy inkább Fényes Istvánnak, hisz itt így szerepel – mint mindig most is igaza van.
    Már másodszorra olvastam végig a cikket, – sűrű szokásom, hátha elsőre elkerülte valami lényeges a figyelmemet – és nem tudom, hogy a fenébe tudja ilyen egyszerű, mindenki számára érthető mondatokban összeszedni a lényeget !

    Mindig szerettem a plasztikus fogalmazást, amióta azonban észrevettem hogy kivétel nélkül minden cikkben „felüti a fejét” egy libás hasonlat – vagy így vagy úgy – azóta tudatosan utazom rá!
    Tegnap, amikor először olvastam, úgy kiakadtam Szalai Balázson, hogy elkerülte a figyelmemet – ezért ma libailag pótolandó a hiányérzetet, ismét elolvastam és megnyugodtam: ezt a cikket bizony PuPu írta; meg van a liba!

    Azt viszont tényleg nem értem – megtehetjük azt mi EU-s tagok, hogy egyszerűen kijelentjük, hogy kösz, mi nem kérjük a menekültekkel járó macerát – a lóvé jöhet, az
    eddig kapottból is fa@a kerítést építettünk/ építünk, de a továbbiakban felejtsetek el !

    Szerintem ezt nem lehet csak így – hisz a többi 27 országnak is lenne mire költeni, meg van elég gondja, mégis megpróbálnak helyt állni, csak mi vagyunk már megint ilyen farizeusok ?