Ne másszunk fel a kerítésre!

2015 július 21 2:29 de.8 hozzászólás

Nem kell a kerítésre felmászni – ezt mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter Mórahalmon a mintakerítés ünnepélyes átadásán, s akkor nem sérül meg senki. Kérdésre válaszolta ezt a honvédelmi minisztert, amikor valaki az iránt érdeklődött, nem tartja-e aggályosnak a pengéket a kerítés túlsó oldalán, amelyek sérüléseket okozhatnak.
reformkerites penge

Kérdezzétek csak Hende Csabát, vagy bárkit az övéi közül, aki legalább olyan okos, mint ő. Például Kósa Lajost, nála hitelesebben senki sem tudja mondani, hogy huszi tuszi, stüszi.

Hapci.

Tehát a megoldás, hogy nem kell felmászni a kerítésre. Hogy ez idáig nem jutott az eszünkbe! De nem csak nekünk, senki másnak. Európa és a világ vezetői már jó ideje törik a fejüket, hogy mit is lehetne kezdeni a menekültekkel, miközben a válasz itt szökken szárba a szemünk előtt.
Nem kell fölmászni a kerítésre, és akkor nem sért meg senkit a penge.
Ennyire egyszerű, húgyagyúak vagyunk, amiért nem jöttünk rá magunktól. De persze, jó ez így is, hogy ha nem is a saját kútfejünkből pattan ki az éca, de egy nálunknál okosabb, mindenhez értő ember mondja.

Nem kell felmászni a kerítésre. Ez korunk univerzális válasza a világ összes kérdésére. Előtte persze nem kell életveszélyben lenni. Kilátástalanságban, örökös rettegésben, reménytelenségben.
Nem kell éhezni, fázni, nélkülözni.
(Ha Hende Csaba miniszter nem tudja, hogy mit jelentenek ez a kifejezések, szívesen tartunk számára egy eligazítást.)
Miért nem csodálkozunk, hogy a szeretet erejét hirdető történelmi egyházak, magukat polgárinak nevező pártok és szervezetek meg sem mozdulnak, amikor menekülő, elesett embereket látnak. Gyerekeket, családokat, ezer kilométereket gyalogolva, éhesen betegen.
Kilátástalanságból a reménytelenségbe.

Nem kell felmászni a kerítésre, és akkor nem lesz baja senkinek.
Nem kell közérdekű adatokat kérni az állami szintű disznóságokról, és akkor nem kell 7,7 millió forintot fizetni. Plusz áfa.
Nem kell harcolni a földünkért, az igazunkért, és akkor nem esik le a létra az autónk tetejéről.
Nem kell melegnek lenni, és akkor nem rakjuk tele disznószarral az Operaház környékét.
Nem kell semmit se csinálni.

Ezt üzeni nekünk Hende Csaba honvédelmi miniszter, és rajta keresztül a mi jó, gondoskodó államunk a pengékkel súlyosbított kerítés tövéből. Hogy maradjunk veszteg, ahol vagyunk. Fogjuk be a szánk, és még véletlenül se kérdezzünk semmit.
Ha sokat ugrálunk, akkor megnézhetjük magunkat. Mindig lesz kerítés, és mindig lesznek éles pengék.

És mindig akadnak majd olyan derék házmesterek, akik gondoskodnak arról, hogy ne kopjon el az élük.

8 hozzászólás

  • Nem is kell. Elég egy alumínium létra, könnyű, jól használható, és a sikeres kerítésmászás után, visszahajítható a másik oldalra. Újrahasznosítható.

    Mondjuk, Hende túlméretes koponyájában eddig se lakozott túl sok ész, de azért azt nem gondoltam, hogy ennyire amortizálódott!
    Ő pedig a honvédelmi miniszter. Kezdek aggódni a honért…

  • sebestyén eszter

    A Hende Csaba és honvédelem szókapcsolat önmagában olyan nevetséges, mint ez a megnyilvánulása is. megszólalnia se kell, úgy is vicces.

  • Írtan egy nagyobb lélegzetvételű
    ódát annak margójára hogy önkénteseket keresnek
    a kerítésnek hogy az önkéntesek ellenőrizzék le
    ( szépmagyar idiótikus közhellyel TESZTELJÉK le )
    azt, hogy ezt ( mármint a kerítést ) mennyire lehet annak tekinteni ami.
    Vagy mi.
    Vagy nem…

    Ma kerítést tesztelek,
    Ha rámászok leesek.

  • Erről a csoportképről itt fenn, a szomorú nézésű kisgyerekkel ,( mer’hogy alul ,még nincsenek pengék,) egy régi zsidóvicc jut eszembe:

    Moziban a filmben épp keresztényeket marcangoltatnak széjjel oroszlánokkal, a régi Rómában.
    Egysze csak nagy sírás-rívás a nézőtérről. Odamegy a jegyszedő hogy mivan. Hát egy öreg nénike zokog mert szegény keresztényeket falják az oroszlánok.A jegyszedőnek valahogy meg kellett vigasztalnia , aszongya neki :
    – Dehát nénikém..azok nem is keresztények hanem zsidók..
    Akkor jó..sóhajtja a nénike és megnyugszik.
    Egyszecsak megint nagy sírás rívás jajveszékelés…odarohan a jegyszedő:
    -Mi a baj már megint nénikém ??!
    A nénike könnyek között hüppögve mutatja a vásznon :
    -Ott..látja ? Ott a sarokban..az egyik dög nem zabál…

  • Bizony jó lenne, ha a mostani menekültek olyanok lennének, mint a felső képen láthaó szőke hölgy gyermekeivel.
    De majd találkoztok velük, aztán felébredtek!

  • A felső szőke hölgy a ” gyerekeivel” nem menekült, sem mostani sem régi – úgy, hogy a szokásos formáját hozva megint megtalálta szarva közt a tőgyét!

    A szőke hölgy a felső plakáton nagyon jó anyagi körülmények között élő – nyilvánvalóan Fidesz potentát – aki az eredeti szöveg szerint épp annak örül a plakát feliraton, hogy „…Jaj de jó, hogy mostantól ingyenes lesz az ebéd a gyermekeim számára az óvodában….”

    Nos, ez az asszony meg a véletlenül sem óvodás korú gyermekei (az egyik biztos nem )épp úgy néznek ki, mint akik marhára rászorulnak az ingyen étkeztetésre ?!
    Oké, hogy ez csak plakát, de minimum két baj van vele:
    először is nem hiteles, hiszen a rajta szereplő egyének nem közvetítik a plakát alapgondolatát, tehát nem ér célba az üzenet, ezzel szemben ellenszenvet vált ki !

    A másik, hogy miért is kellene ingyenesnek lennie a
    gyermek étkeztetésnek bárki számára ?
    Annak legyen ingyenes aki valóban rászorul és addig, csakis addig, amíg ténylegesen rászorul – de annak aztán teljesen, és tessék megtalálni a módját, hogy ez a lehető legkevesebb adminisztrációval, és hírveréssel járjon, azaz egyetlen gyermek, vagy szülő se érezze kipellengérezve, vagy megalázva magát emiatt !
    Családi pótlék és ingyen tankönyv is ugyanennek a körnek járjon ingyen – amíg rászorulnak – de nekik viszont normális összegben!

    Még a nagycsaládosok esetében sem tenném automatikusan ingyenessé ezeket a tételeket – hiszen a nagyobb család nem jár automatikusan rosszabb anyagi helyzettel, itt is a rászorultság döntsön !

    Ez a szőke hölgy tehát nem volt, és nem is lesz egyhamar menekült – remélhetően – ez egyike a Fidesz idióta plakátjainak, mely közpénzen hirdeti a nemlétező jólétet és sosem látott fejlődést, a gond, hogy véletlenül sem érintett emberek hirdetik rajta amit épp a Fidesz gondolt, hanem csupa kiválasztott belső ember !

    Az az idős fószer, aki épp a minimálbér növekedésének örül, az mint kiderült egy nyugdíjas minisztériumi főtanácsadó ! A felesége egy másik plakáton egy másvalaminek örül éppen!Ostoba semmit nem mondó szövegek,beállított semmit nem mutató képek, és hiteltelen emberek – ez került az adófizetőknek 600 millióba !
    De, valamelyik feltörekvő Fideszes szarházinak biztos jó üzlet volt!

    A mostani menekültekkel maga nem fog találkozni,kedves Figyelő, ezért Önnek legyen is mindegy – mi lehet, hogy igen, de majd csak túléljük!

  • NEM HISZEM el hogy valaki ENNYIRE ostoba legyen mint ez a Figyelő itten :
    Pont az ellenkezője jön le neki mindenből.
    A fájdalmas ámbár roppant jóindulatú tekintetű jómagyar asszony
    a kettő darab tündéri szőke , ámbár kissé csalódott tekintetű jómagyar árja kisfiúval , amint sajnálkoznak hogy alul még nincsenek pengék , holott sok a Hazájukat elárasztó gaz menekült-bűnöző között a gyerek is. Azoknak lenne jó ha alul is lennének pengék és a két tündéri szőke árja kisfiú tekintetében az van hogy szépen kérik a jómagyar bácsikat ott a menekült-bűnözők által ostromlott végeken , hogy alulra is szereljenek pengéket mert az kell az ő kölykeiknek.

    Érti már agy-nélküli Bencsics miről van itten szó ??
    Vagy magyarázzam magának tovább ?