Menekülttáborok

2015 augusztus 3 7:09 de.4 hozzászólás

A menekülttábor olyan, mint a hulladéklerakó vagy a szennyvíztelep. Mindenki tudja, hogy szükség van rá, de senki sem szeretné, ha a kertje végébe épülne.
Én sem szeretném, ami azt illeti, főleg azt a fajta tábort nem, melyet a préri közepére szeretne felépíteni a kormány. A helyszínek kiválasztása természetesen Orbán érdekeit szolgálja, sem a lakosság, sem a menekültek érdekei nemigen játszanak.szerepet, van olyan elképzelés, hogy kétszázharminc lakosú falu mellé telepítenének ideiglenes befogadóállomást.
Kevés ember – kis cirkusz, ugye… Természetesen, ahol felröppen a hír, ott azonnal nekilátnak tiltakozni a helyiek, a tervezett helyszíneket kapával-kaszával, vasvillával őrzik, nehogy éjjel megjelenjen egy lefüggönyözött fekete autó, kipattanjon belőle Pintér belügyér, hirtelen kipakoljon és felverjen ezer sátrat, hogy mire felvirrad a nap, már menekültekkel legyen tele minden.

Lesz még ebből cirkusz, mert Orbán olyan szélsőséges érzelmeket keltett életre, melyekkel könnyen lehet, hogy úgy jár, mint a varázslóinas, aki előtáncoltatta a seprűt a sarokból, de visszatáncoltatni már nem tudta. Mari néni úgy tudja, hogy rettegnie kell, mert a menekültek rá fognak vadászni, elveszik a vagyonkáját, belefekszenek az ágyacskájába, – ezek egytől-egyig olyanok, mint a kerepesi szatír…Valamit elhitetni valakiről sokkal egyszerűbb, mint aztán ezt a hitet megrendíteni – erről Gyurcsány tudna sokat mesélni.
Most még jól elvagyunk a plakátjainkkal, a félhülyékből álló félkatonai szervezeteinkkel, melyek működése ellen most kísérel meg fellépni a teljesen hülye hatalom, de ez a fellépés nem biztos, hogy túl sikeres lesz. Most lesz kerítésünk is, de ha megkérdezzük a kormányt, hogy tulajdonképpen mi célból, legfeljebb azt válaszolhatják, hogy acélból…
Majd megkerülik az érdekeltek, oszt jónapot.

Mindenesetre egy ilyen túlhiszterizált hangulatban nem szívesen lennék tanyasi lakos Szőreg vagy Lúdvár mellett, lehet, mint a riportbeli öregúr én is kitenném a kerti asztalra a vizespalackot meg a kenyeret, egyúttal eldugnám a baltát meg a kaszát. A problémát nem lehet helyileg kezelni, és aki sátrakban akarja elhelyezni a menekülteket, az valószínűleg nem aludt még sátorban mínusz tízben, még erre alkalmas hálózsákban sem, nemhogy felszerelés nélkül. Ezeknek ahhoz is hónapok kellenek, hogy kitalálják, hogy mit is akarnak, és a hónapok szállnak, mint a vadludak, augusztus után hamar itt a december, meg a hóember. A lényeg mégis az, hogy mondjon bátran bármit a Nemzeti Nagybeteg, csak az lesz a vége, hogy ezt a kérdést kezelni kell, méghozzá Európával karöltve, közösen.

Az együttműködés az Unióval jelen esetben nem lehetőség, hanem parancsoló szükségszerűség, mert egyedül ezt a problémát nem leszünk képesek kezelni. Ezért nem lenne célszerű az erre kapott pénzeket szélbe szórni, meg a kerítések után akanazárakat telepíteni, harckocsiárkokkal elegyítve. Olyan intézményeket kellene létrehoznunk, ahol a menekültek tisztességes körülmények között tudják megvárni, hogy döntés szülessen a sorsukról. Sok illúzióm nincs, hiszen a hajléktalanokat is inkább gyűlöljük, mint, hogy gondoskodnánk az elhelyezésükről, a faluszéli kulipintyókban halálra fagyó öregekkel meg nem is foglalkozunk. Pedig a humanizmus ezt parancsolná nekünk, ha még emlékszik valaki erre a szóra.
Attól tartok, túl nagy árat fizet azért az ország, hogy Orbán és bandája a menekültügy körüli hisztériával elfedhesse a Quaestor- ügy törvénysértéseit, Orbán büntetőjogi felelősségét, a maffia rablásait, tolvajlásait.

Menekülttáborok pedig lesznek. Ha akarják az illetékesek, ha nem, ha ott ugrabugrál a Jobbik, ha nem, mert ha a menekült jön, azt el kell valahol helyezni. Egyelőre békésen jön, segítséget, menedéket kér. De a helyzet olyan, mint egy beléptetőkapu előtti tumultus során – ha a helyzetet nem kezelik tisztességesen, akkor hamar agyontaposnak egy-két embert azok, akiket a tömeg hátulról szorít…Mondjuk azt nem értem, hogy a rendezésből miért hagyja ki Európa ilyen nagyvonalúan Amerikát, hiszen ezt a helyzetet az USA idézte elő, szokásos politikai bravúrjainak egyikével.
Mindenesetre számunkra ma elsőrendű feladat a nálunk kialakult helyzet kezelése. De nem szabadna közben elfelejtenünk: a gyűlölet gyűlöletet szül, márpedig ezek az emberek vélhetőleg itt maradnak velünk, Európában. Jó lenne, ha európaivá akarnának majd válni, mondjuk európai muzulmánná, új hazájuk hasznos polgáraivá.
Nem gondolom, hogy a mai magyar politika elősegítené ezt…

A hatalom nem véletlenül tartja ilyen állapotban az országot, a menekültkérdést, a hatalom éppen belegabalyodott a helyzetbe, mint macska a házicérnába. Kikászálódni ebből rettenetesen nehéz lenne, de nem lehetetlen. Sajnos, az állam éppen annyira szétesett, mint Orbán személyisége. De ez sokáig így nem mehet. Lehet, egyszer még úgy emlegetjük majd ezt a menekülthullámot, mint amelyik elmosta a szemetet.

Ehhez a hullámhoz kevés lesz a felemás gumicsizma, meg a szabásmintán tájékozódni próbáló fővezér.
Az idő majd meghozza a megoldást…

4 hozzászólás

  • Tisztelt Szerkeztő úr!

    Köszönöm a küldeményt, de továbbakban nem kérem!!!

  • Knoll: mint már említettem, leiratkozni csak maga tud, ott van a lehetőség a főoldalon. Vagy máshol. Fogalmam sincs, hol.
    Legegyszerűbb, ha a levelezőjében állítja be.

  • Nos, az Uniótól kapott pénzeket nem szórták a szélbe – annyira még ők sem hülyék – csak szépen lenyúlták. Az lényegtelen, hogy ehhez meghamisították-e a főkönyvet – ott, ahol el tudnak „könyvelni” 3ezer miliárd forintot, ez gyerekjáték – a lényeg, hogy nyoma nincs a felhasználásának. Brüsszel meg valamiért nem számoltatja el vele Orbánt.
    A kerítésről: csak addig kerülik meg, amíg tudják. De majd meghosszabbítják Horvátország és Románia felé is. Egyszer majd csak körbe ér…
    A gyűlöletre meg Orbánnak égető szükséges van, az tartja egyben táborát.Korábban már írtam: a menekültek elmennek, de a gyűlölet itt marad. Orbánék meg majd kijelölik újabb alanyait.

  • Knoll: Bocsánat, tévedtem, nem a főoldalon van. A kapott cikk alján van egy link – unsubscribe – azon keresztül mondhatja le a küldést. A KMH-nál ehhez nincs hozzáférés.