Kérdés: melyik az igazi Orbán?

2015 augusztus 13 10:54 de.10 hozzászólás

Akad az orbáni világban két értékrend.
Az egyik szerint Orbán nem államférfi. Ezt Esterházy Péter állítja. Hajlok rá, hogy igaza van.

„Az Orbán-rendszer káros Magyarország számára. Demokráciánk nem liberális, a sajtószabadság korlátozott, a hatalom elosztása elégtelen – de nem élünk sem diktatúrában, sem fasiszta államban”, jelentette ki Esterházy Péter a Der Freitagnak adott nyilatkozatában.
A balliberális irányultságú hetilapot Jacob Augstein, a Der Spiegel alapítójának fia szerkeszti. A Németországban is jól ismert írónak a magyarországi helyzettel kapcsolatos kérdésekre adott válaszaiból idézünk: „A nyolcvanas évek végén Orbán Viktor rokonszenves, nagy reményeket keltő fiatal lázadó volt. Fordulata 1993 végén, Antall József halálával kezdődött. Felismerte, hogy Magyarország politikai térképéről hiányzik egy korszerű jobboldali párt. Nem volna ezzel semmi baj, ha nyugati mintájú konzervatív vagy liberális pártot hozott volna létre – de ehelyett populista mozgalmat épített fel. A magyarok szívesen merülnek el az önsajnálatban, s Orbán megerősít bennünket ebben. Ügyesen játszik a magyarok bizonytalanságával, ahogyan ezt már sok elődje tette századokon át – s felveszi ehhez a rebellis fiatal pózát. Ahelyett, hogy felelősséget vállalna, a magyarok indulataira épít és gerjeszti félelmeiket. Orbán nem államférfi.”

„A magyarok reggel acsarkodnak Brüsszel ellen, délután pedig megnézik, megjöttek-e számláikra az uniós kifizetések. Természetesen Európához tartozunk, ám egy ilyen kis országnak nehezére esik évtizedek elnyomása után mindjárt lemondani az önállóságról. Ez pedagógia kérdése. Orbán, ahelyett hogy megmagyarázná az országnak, mire használja kormánya az EU pénzét, nagy garral támadja Brüsszelt. Miközben egyes kérdések nagyon is jogosak: vajon az unió vagy az államok feladata bevándorlási kvótákat megszabni? S vajon csakugyan egyformák Németország és Magyarország érdekei?”

„Mit akar Orbán ma Putyinnal, rejtély. Bizonyára függünk az orosz gáztól és olajtól, de magyarázat ez arra, hogy Putyin fényes fogadtatást kap Budapesten, miközben a többi európai állam hátat fordít neki? Orbán nem is titkolja csodálatát a tekintélyuralmi rendszerek hatékonysága iránt – ugyanabból a kottából játszik, mint Erdoğan török elnök, ki maga sem makulátlan demokrata. Nem tudhatom, komolyan gondolja-e Orbán Putyinnal – úgy sejtem, mindenekelőtt azt akarja megmutatni, hogy Magyarország önállóan cselekszik.”

„Bármilyen csinos is az Orbán–Simicska-háború epizódja, nem jelenti, hogy a magyar demokrácia ügye jobban állna. Kettejük viszálya harc a Fideszen belül a két klán, a politikusoké és az üzletembereké között, a nagy pénzért, a hatalomért és a befolyásért.”

„Nincs közvetlen nyomás az alkotókra, de a kormány ellenőrzi, hová jut a pénz, így közvetett a nyomás: melyik színház, melyik kiadó kap támogatást, milyen játék- és tévéfilmeket készítenek. Az Orbán-rendszer ily módon igen erősen beavatkozik a kultúrába, és ez nagyon veszélyes. (…) Jómagam írhatok, kiadhatok, amit akarok – ám nem ez a fontos. Az igazi kérdés az: megírhatja-e egy vidéki újságíró, amit akar? Úgy hiszem, nem. S ott van a kérdés, kiket érünk el. A kiváló liberális hetilap, az Élet és Irodalom húszezer példányban jelenik meg. Ez már valami – de nem igazán sok egy tízmilliós országban. S ki jelenhet meg a közszolgálati tévében? Engem például már éve óta nem hívnak…”

Nézzük az ellenpontot. (nemhiszemhogy.blog)

„Előre bocsátom: nem tartom magam gondolatolvasónak és üveggömböm sincs efféle „trükkök” véghezvitelére, ugyanakkor nagy odafigyeléssel követem miniszterelnökünk megnyilvánulásait és most úgy érzem sikerült megragadnom egy érdekes pillanatot, a Bayer-Orbán féle, május elsején lezajlott Echo tévés beszélgetés kapcsán.

Hogy miről van szó? Arról, hogy Orbán Viktor egyértelműen kimondta mit gondol önmaga történelmi szerepéről. Úgy véli, hogy ő egy sikeres forradalmi vezető, aki valódi revolúciót csinált 2010-ben Magyarországon, mely egy jobb, szebb és „magyarabb” világot teremtett kis hazánkban! És persze mindezt egy nyugat által irigyelt (és titkon mélységesen elismert) „gazdasági csodával” is megspékelte. Khm. … Nos, erre a szövegre nem mondhatjuk, hogy a miniszterelnök úr „képben lenne” és a történelmi éleslátás fő jellemvonásai közé tartozna. 🙂 Persze nem is ezért szeretjük annyira. (Már, akik szeretik.) Tegyük hozzá azt is, hogy a „fülkeforradalom” dumát már egyszer divatba hozta a Fidesz, úgyhogy Orbán mostani kijelentése inkább ennek szofisztikálása csupán és annak tovább hangsúlyozása, hogy önnön szerepe mennyire kulcsfontosságú volt ebben a hatalmas jelentőségű, óriási „forradalomban”.

Ha Orbán Viktor önmagáról alkotott belső képét tovább vizsgáljuk, eszünkbe juthat emlékezetes, 2013 október huszonharmadiki beszéde, amit katonák sorfalával a háta mögött mondott el 150 ezer ember előtt és amelyben kifejezte, hogy ő bizony a rendszerváltás hőse és kulcsembere volt. Sőt, az is kiderült szónoklatából, hogy a 2006-os eseményekben is magának tulajdonítja a főszerepet. Így tehát összegezve kijelenthetjük: miniszterelnökünk három történelmi jelentőségű nagy esemény és forradalom vezetője is volt: 1990-ben, 2006-ban és 2010-ben! Gondolom 1956-ot csak azért volt kénytelen kihagyni érdemei felsorolásai közül, mert akkoriban még nem élt (lévén, hogy 63-ban született.) De persze három forradalom vezetése akkor sem semmi! Már ha igaz lenne. De egyrészt az említett események a legjobb indulattal sem tekinthetőek forradalomnak, másrészt az ő hatalmas szerepe is minimum kérdéses. Mert mit is csinált ő 1990-ben? Tagja volt a Nemzeti Kerekasztalnak – ezt igazolja számtalan fotó – meg tartott beszédet is, sokaknak nagy szavakkal, pelyhedző állal, hosszú hajjal. De hogy a rendszerváltás az ő műve lett volna? …

És ott van 2006 is. Mi is volt abban az ő érdeme? Egyáltalán volt ott bárkinek is „érdeme” bármiben? Mondjuk a főváros feldúlásában, a sok milliós károkozásban (a főváros számláján)? És végül: 2010 mitől is lett volna forradalom? Csak mert a korábbi korszakban csalódott tömegek nagy arányban rászavaztak? (És nem mellesleg ugyanezen tömegek egyharmada azóta elpártolt tőle.)
Hozzá kell tegyük: a forradalmi, militáns, örökké ellenségeket kreáló és harcoló retorika a kezdetektől fogva része volt Orbán politizálásának. Miniszterelnökünk ugyanis csakis és kizárólag ebben a közegben tud „sikeres” lenni! A konszolidáció, a békés, építkező politizálás nem az ő terepe. Neki folyton harcolnia kell valakik ellen. Ennek pedig két fő oka van: az egyik Orbán pszichikai állapota (kiegyensúlyozatlan, cinikus, pökhendi, szájnyalogató gunyorossága, mely annyira szimpatikus mindazoknak, akik a rokon lelket látják benne) másrészt az a tény, hogy a Fidesz mindig is ezzel a harcos retorikával és nemzetieskedő külsőségeivel leplezte belső ürességét! Ugyan melyik párt merte eddig megcsinálni (sikerrel) hogy program nélkül fusson neki egy parlamenti választásnak, csupán Orbán személyére, a nemzetieskedésre és a baloldal „bénázására” építve?
Orbán egy öntelt, saját történelmi szerepét szürreálisan túlértékelő vezető – ami önmagában még ugyan nem lenne annyira rendkívüli Európa politikusai közt – de miniszterelnökünk helyzetértékelése végletesen elszakadt a valóságtól. És ez az, ami viszont már okot adhat az aggodalomra.”

10 hozzászólás

  • akik meg rajonganak érte:

  • Kéremszépen fogunk mi még sírva urnához járulni és a FIDESZ-re voksolni !!
    Ha majd választani kell a közötte és a nácik között.
    Megmondotta volt már ezt évekkel ezelőtt Laciúr Mr. Bartus.
    Márpedig eddig , amiket előre megírt , az mind beteljesedett.
    Sajnos.

  • Náci és náci közül minek választani?

  • Geyza,
    nem csodálkozom,ha egyetértesz Bartus Lászlóval.Még mindig jobbak a birkák és tolvajok.Az ötvenes években Anyám mondta,hogy még mindig jobbak a kommunisták.Ők csak a vagyonunkat veszik el a nácik és a horthy pribékek a családunkat is kiirtották.Cukiék sem különbek.

  • Tele van a cikk téves vagy hamis, elferdített állításokkal.
    „Fordulata 1993 végén, Antall József halálával kezdődött. Felismerte, hogy Magyarország politikai térképéről hiányzik egy korszerű jobboldali párt. „
    Nem, OV aki erősen kommunista ellenesnek indult mindjárt az elején,s (őt is) megtévesztette az SZDSZ erős – verbális – kommunista ellenessége, felismerte a Mo-i valós folyamatokat. Antall is (ki gyenge, korlátozott lehetőségű de jóakaratú ember volt) halálos ágyán sok mindenről tájékoztatta.
    Ezért erős akarattal leválasztotta magát az ÁVÓS gyökerű SZDSZ-ről. A FIDESZt a nemzeti oldal szolgálatába állította.
    „Mit akar Orbán ma Putyinnal, rejtély. Bizonyára függünk az orosz gáztól és olajtól, de magyarázat ez arra, hogy Putyin fényes fogadtatást kap Budapesten, miközben a többi európai állam hátat fordít neki?
    Nem, Angela Merkel(vezető EU tagállam) nem fordított hátat Putinnak. S a többi EUs ország is fogát szívva nyögi az USA által rafináltan az EU-ra oktrojált szankciókat, miközben az USA növeli a kereskedelmét az oroszokkal. Mo magyar érdekek szerint alakítja a kapcsolatát mind az oroszokkal (Paks, gáz, olaj – miközben kivásárolta az oroszokat a MOL-ból!), mind az EU-val, mind az USA-val.
    /Esterházynak annyi érzéke van a politikához, mint hajdúnak a harangöntéshez/
    Amellett sértett liberális, aki kiszorult az események irányításából, ő eszmeileg, haverjai – a már nem létező SZDSZ meg a holdudvara – a gyakorlatban is. Nem csoda, hogy egyebet sem hall a környezetéből, mindezt a sértődöttséget most tovább adta a liberó újságnak (egyetlen önálló gondolat nélkül)…

  • enterprise: nocsak, nocsak, egy politikai elemző…ÁVÓS gyökerű SZDSZ…halálos ágyán deliráló Antall… FIDESZ a nemzeti oldal szolgálatában…
    phü…tényleg kurva meleg van.
    Esterházynak meg nincsenek önálló gondolatai…aha.

  • Azt is mondja Esterházy és ebben is igaza van: Orbán Viktor nem államférfi. Ok. Ilyen van még az országban vagy 9 millió. Aki mind nem államférfi. Pedig – Orbánnal szemben – ez a 9 millió nem lop, nem hazudik, nem csal és nem kockáztatja Magyarország érdekeit. Ez a minimum. Mondhatnám az államférfiúi létezési forma sine qua non-ja, amit a magyarok többsége simán hoz is. Akkor milyen demokrácia az, amelyben azokat a néhányakat választják meg az ország vezetőivé, akik már ezt a minimumot sem tudják megugorni?
    Zsebesi Zsolt/Gépnarancs

  • Orbán – egy elmebeteg diktátor,ezért fölösleges ragozni „gondolatvilágát” és tetteit… De azok hívei is is,akik nem tanultak történelmet vagy nem is érdekli őket csak emocionális tobzódás! Kár foglalkozni velük!

  • „nem élünk sem diktatúrában, sem fasiszta államban”, jelentette ki Esterházy Péter,
    és mekkorát tévedett! Vagy mellébeszélt?

  • bubu64:
    Nem vagy tisztában a fogalmakkal , de ez természetes is.
    Elmondom az okot, ami miatt a mai Magyarországon a többség nem tud különbséget tenni a náci és a fasiszta között , holott a kettő homlokegyenest ellenkező filozófiát követ:
    A Nagy Honvédő Háború idején , amikor meglehetősen nagy és alulképzett katona-tömegek harcoltak a Vörös Hadseregben , lehetetlenség lett volna elmagyarázni nekik azt , hogy miért szocialista párt a Hitler NSDAP .-je , mégha ” nemzeti ” is. Sokkal egyszerűbb volt az olasz és magyar kezdetektől ismert, egyszerű , könnyen kimondható , könnyen gyűlölhető gyüjtőfogalmat alkalmazni az ellenségre : ” Fasiszta , fasiszták , fasizmus”.
    És aztán ez úgy meg is maradt a Szocialista Tábor szóhasználatában.
    Pedig a kettő EGYÁLTALÁN nem ugyanaz !
    Tessék utána olvasni Mussolini munkáiban , illetve Hitler „Mein Kampf”.-jában. Hozzáférhetőek ezek. Vagy pedig vissza lehet olvasni az Amerikai Népszava archivumában , Bartuslaci többször , tudományos alapossággal kifejtette ezeket a dolgokat.