Aranyér a medvecsapáson

2015 augusztus 15 3:21 de.23 hozzászólás

A Kézizálog Zrt kölcsönöket vett fel, nem is keveset. A kölcsönök fedezetéül aranytömböket ajánlott fel, melyet partnerei elfogadtak – több, mint három milliárd forintról van szó.
A történet idáig rendben is van és nem is lett volna baj a továbbiakban sem, ha az aranytömb aranyból van – de trombitarézből volt. Az pedig jóval kevesebbet ér, különösen most, hogy a cég menet közben bedőlt, a tartozásaira pedig ezek szerint nincs fedezet.

Természetesen felmerülhet néhány kérdés az üggyel kapcsolatban, így például az, hogy a fedezetet elfogadó nagytőkések, az érintett takarékszövetkezet miért nem vizsgáltatta meg az aranytömböket szakértővel, ami nem lett volna valami költségigényes szórakozás, hiszen a szomszéd ékszerbolt tulajdonosa fillérekért megszakértette volna az ügyet, majd a végén eljátszotta volna a vizsgálat tárgyán a Klapka indulót. Az induló kétszeresen is aktuális lett volna, hiszen a rézfúvósok emlékeztettek volna a neves üzletemberre, akitől Berki Krisztián a lánya keresztelőjére szintén aranytömböt vett, de azon még trombitálni se lehetett, mert hungarocellből készült, arany festéssel.
Jelen esetben a költségtakarékos zálogházas még az aranybevonatot is megspórolta, a legszebb gagyizós szokások szerint kifényesítette a rezet, jól körbedícsérte, aztán a balek – már, ha balek volt – elfogadta fedezetként.

Hogy hogyan történt a dolog valójában, arról nincs információ, mint ahogy arról sincs, hogy hova lett a kölcsön, melyre ez az „arany” lett volna a fedezet – valószínűleg itt kezdene ez a dolog igazán érdekessé válni. A Quaestor ügyben is ez lenne az érdekes, ott sincs felelet az eltűnt pénz végállomását illetően – nálunk a pénz időnként úgy el tud tünni, mintha sosem lett volna…
Az ügyben egyébként április óta nyomozás folyik, de se kép, se hang, mindenki kussol, a károsultakat is beleértve.
Az a mondás, hogy szégyellik, hogy palira vették őket, de én ebben nemigen hiszek, hiszen akinek van kétmilliárd elbuknivaló pénze, az szégyenlősnek nemigen mondható.
De legjobban az aranyborítás megtakarítása tetszik, esküt mernék tenni, hogy a cég tulajdonosa fideszes harcos – ott divat az ilyen mértékű elpofátlanodás.
Ha visszaemlékszünk az elmúlt tíz évre, akkor az első néhány évben még bevonták a csalásaikat aranyfüsttel, utána kis ideig még befestették arany gombfestékkel, de ma már úgy érzik, erre sincs szükségük. Elég, ha kicsit kiszidolozzák a gagyit.
Magyarember meg elnézegeti, ahogy lassan elzöldül, amit ő aranynak vélt, de az ő elzöldülése még várat magára, ő bízik és hisz.

Magyarember még ma sem háborog, hiszen, ha kimondaná ő is, amit rajta kívül már mindenki tud, akkor azzal azt is ki kellene mondania, hogy baleknak nézték, hülyére vették – ezt pedig magyarember jólfejlett büszkesége nem viselné el. Inkább csorgó nyállal nézegeti az eléje hajigált újabb „aranytömböket”, az olimpiát, a kerítést, a stadionokat, nem tiltakozik az új és újabb gagyik ellen, áltatja magát a nyereséges olimpiával a magyar határnál megálló népvándorlással, a stadionokkal, úszópalotákkal, hiszen ez a sok szép aranyköd a fedezet arra a vagyonra, ami magánzsebekben landol. Tulajdonképpen félelmetes ez, hiszen azt mutatja, hogy a sikamlós kis genetikai kód nem tart már semmitől, úgy véli, hogy mindent megengedhet magának, és ebben valószínűleg igaza is van.
Ez a nép demokratikus úton nem fogja tudni elhajtani, hiszen ez a nép sajnos képtelen felismerni a saját érdekeit – igaz, olyan se nagyon van, aki erre felhívná a figyelmét.

De ha fel is hívja, akkor sem hajlandó megmozdulni, mert ő csalódott a pártokban, csalódott a politikusokban, ezek mind egyformák, ő kis pont, hát beletörődik, ne szólj szám, nem fáj fejem – és így tovább. Ennek pedig az lesz a vége, hogy erőszakos úton kell majd elzavarni a diktátort, és ezerszer is jaj nekünk, ha itt a stadionok népe csinálja majd a forradalmat.
Olvasgatok kommenteket itt-ott, világpolitikáról, menekülthelyzetről, a hazai történésekről és megértem, hogy miért akar Orbán ostoba nemzetet nevelni.
Miért akarja a bérrabszolgák hazájává tenni Magyarországot, miért kell, hogy az ez ország a betanított munkások seregeinek országa legyen, miért jó neki a társadalmi mobilitás megakadályozása.
Buta embereket könnyű tovább hülyíteni, az okosabbja meg elmegy innen, de ez senkit sem zavar – legyen okos Angliában, ne itt okoskodjon.

Szóval, ül a betanított munkás a libaúsztatóból feltuningolt wellness-központ langyos vizében, szíve hazafias eszmékkel tele, agya akkora van, mint egy gyöngytyúknak, memóriája az aranyhaléval vetekszik – szidja a kommunistákat, az oroszokat, az amerikaiakat, az Uniót – mindenkit. És Trianonozik fáradhatatlanul, pedig az lenne az ország vége, ha valami csoda folytán visszakapnánk a Magyar Királyságtól elcsatolt területeket. Gagyi ország lettünk, zöldre oxidálódott, gagyi eszmékkel. Meg kellene újulni valahogy, de ehhez az kell, hogy az ország nézzen végre szembe a saját helyzetével. Nem fog menni, mert ezzel egy évszázadnyi lemaradásban vagyunk – minimum, de inkább százötven év ez a lemaradás.

Pedig egyszer utól illene érni magunkat…

23 hozzászólás

  • Méghogy az összes elcsatolt területet! Elég lenne Kárpátalja, már abba is belerokkannánk – pedig most is szívják a vérünket a nyugdíjkasszán keresztül!
    Erdély csak hab lenne a tortán, „kíváló” közútjaik, közműveik, szociális intézményeik mellé megkapnánk a székely nacionalizmust is…köll a fenének, vannak nekünk saját nacionalistáink!

  • –Kedves Fényes Úr!
    Teljes mértékben egyetértek az írásában leírtakkal.-Ille Úr kommentjével is majdnem egyetértek! csak képzelje magát, milyen lehet Oláhok között élni kisebbségben????

  • Nem értem miért kell Istenhez fohászkodni naponta újabb és újabb áldásért.
    Hát nem segíti a Jóisten Magyarországot éppen eléggé ?
    Anglia pl. elveszítette a Globus közel háromnegyedét , ami az övé volt , mégsem jajveszékelnek állandóan !
    Biztosan tudom és állítom : Egyszer a Jóisten vagy megún minket , vagy belefárad abba hogy kompenzálja a hülyeségeinket és ostobaságból fakadó tragédiába is torkolható szituációinkat !
    Akkor aztán jaj lesz Magyarországnak.
    ( Vagyis a VOLT Magyarország népének! )

  • Elég „érdekes”(zavaros) kanyarokat vett a cikk (ismerve a szerzőt nem lep meg) a milliárdosokat átverő „gagyizótól”(az, még ha nagyban is csinálta)a bérmunkát át Trianonig.
    – A mohó embert mindig könnyebb átverni, pénzüket inkább gátlástalansággal, mutyival szerezték, gyanítom nem sw/hw fejlesztéssel…
    – Bérmunka. Mi más lenne, mikor a Németh-Antall-Horn vonal szadeszes ideológiai és gyakorlati támogatással felszámolta a magyar gyáripart, a privatizáció és a piac mindent megold mantrázással (kb. ennyire tellett a foxi-maxisból piacgazda szákértőbe átvedlett pártmenekültektől), meg persze a zsebretett üveggyöngyök is motiválták ezt a hozzáállást…
    Tehát: Hová mennének az egyetemekről kikerült friss mérnökök „feltalálni”, ha nem az Audiba, GM-be, Mercibe, Suzukiba stb…. Ha nincs Ganz (Villamosság, Jármű stb.), Ikarus, Csepel, Diósgyőr, élelmiszer ipar
    stb. ??? (Beszállítóikból lassan kialakulhat valami)
    Egy ipart hamar le lehet építeni, felépíteni kissé nehezebb…
    – Mi lenne velünk, ha visszakapnánk?…
    (Elég fantáziátlan a szerző, meg a hozzászóló is, ha csak ez jutott az eszükbe – rajtuk kívül mindenki tudna vele mit kezdeni, értelmesen)
    Nem, nem vagyunk 150 éves lemaradásban. A gazdaságban kb. 15 évvel, az agyakban 30-40-el (ennyi volt a kommunizmus hatása, de ahogy csökken (akár tudat alatti) szekértolóik száma, ez javulhat)

    Egyben igaza van, a mutyi, a korrupció óriási károkat okoz, de ez is kommunista örökség. Amíg az MSZP-t hátúlról még mindig Puchok, Kovács Lacák, Lendvaik stb. mozgatják, nem lehet még rendes ellenzékről sem beszélni. Hol egy szocdem párt? Ez nem az. A korrupt maszop-szadesz (s utódpártjai) hogyan akarják ellenőrizni a dolgok menetét, ezzel a állománnyal, milyen etikai alapon?
    Amilyen volt a „rendszerváltás” (mutyis), olyan a megújított rendszer. Lassan lehet csak a „hagyományoktól” megszabadulni (anno a rablólovagoknál is lefutott egy-két generáció, mire az utódokból rendes őrgróf lett…)

  • boros istván: na, ott kezdődik a baj, hogy oláhokról beszél. Amúgy mindig is kisebbségben éltek.

  • Jó a megközelítés.
    Az is kérdés, hogy a fidSS-kormány által a Quaestornál elhelyezett „államkötvények”, amelyek helyett a vészhelyzetben Orbán parancsára pénzt vettek, illetve adtak ki nekik, azok most hol is vannak? Hol tárolják ezeket a kötvényeket?
    Csak nem, még mindig a Quaestor trezorjaiban hevernek ezek az államilag garantált „értékpapírok”?

  • enterprise: ja, fantáziátlanok vagyunk. Valahogy innen mások is annak tűnnek – pláne mindenki, élén magával – mert csak piszkálódásra telik, de maga se jeleskedik az ötletekkel. Ráadásul valóban véres könnyeket sírnak Trianonért, amit a) nem lehet visszacsinálni b) ők lennének az elsők – maga is, enterprise – akik határbővítéskor elkezdenének nyafogni: jajistenem, a munkahelyem, jajistenem, a nyugdíjam!
    Ha felsorolná, hogy mégis, milyen használható ipara, nyersanyagforrása van Kárpátaljának? Hát Erdélynek? Volt már Csíkszeredában egy poliklinikán? Végighajtott a magistrale-n? Látott Ungváron belülről egy nyugdíjas otthont? Aligha, de az eszét, azt tudja osztani. Na, lássuk azt a felsorolást, okoska! A medve nem ér, mint tudjuk, az nem játék, a birka se, mert abból akad idehaza pár millió. A korondi fazekasok meg nem tudnak iparszerűen termelni 😀 Igaz, az aranyér gyógyításában a maga félék nyelvcsapásai – na, mit szól, milyen ügyesen összehoztam a címet? – biztosan lehetnek felfedezetlen erőforrások.
    Azon felül de, 150 éves elmaradásban vagyunk – mentálisan. Ehhez semmi köze se a kommunizmusnak – ami, ugyebár, nem létezett – se a szekértolóknak – akik közé, ugyebár, kiskegyed is tartozhatott, mert, hogy ebben az országban felnőve, nem volt rendszerbontó ellenálló, az tuti 😀
    Rendesen mellélőtt a gunyoros iparleépítő dumájával, de hát, mit is lehet várni egy deck-boytól…Mintha el találta volna felejteni, hogy Orbán meg alaposan rátett az oktatás lebutításával. Tudja, a bérmunkához nem kell sokat tanulni – nincs is hol. Az egyetemi vonalon is megszabják, ki és mit tanulhat. Tehát: hova is megy a végzett mérnökök? Azokhoz a cégekhez, amelyeket Gyurcsányék hoztak be az országba. Vagy külföldre.
    Na, okoska, lényeg, hogy várom a listát, meg az oktatási koncepcióját, mire is van szüksége a beszállítóknak 😛
    Az azért tetszik, hogy milyen átfogó képzettséggel és tudással rendelkezik, kivétel nélkül minden cikkhez hatalmas (vélt) szellemi fölénnyel, de kétségtelen magabiztossággal szól hozzá – igaz, néha erősen brosúraízűen. Nem is értem, egy ilyen polihisztor, egy gazdasági zseni miért mos fedélzetet, amikor az ország hajóját neki kellene irányítani?
    Igaz, magáról azért a „mennyi? 30! ” jut eszembe 😛

  • Hát istenem, nem mind arany, ami fénylik.

  • Enterpise!
    A rendszerváltók közül kifelejtette az ifjú Orbaninit, a Duce-t.
    Ma már világosan látszik , hogy Ő, mint az „ellenzéki” kerekasztal tagja mindent elkövetett, hogy majd egyszer, hatalomra jutva szétzúzhassa az Alkotmányt és az alkotmányos rendet*, hogy kiépíthesse a maga egyszemélyi diktatúráját. Most éppen ezt építi, fejleszti tovább az olyanok, mint pl. ön, itt is kifejtett goebbelskedése révén is…
    ˙

    * már 1987-ben írták együtt egy másik bandataggal – a Dagadt Lacával összefogva – egy közös dolgozatukban, hogy számukra:

    „a jog nem más,mint bármikor megváltoztatható parancsok halmaza” .

  • Encsörke:
    TE mit magyarázol?
    (Azt látom hogy hosszú.)

  • Illepityu:
    Borosistván csak egy jómagyarember. A főcsapáson halad:
    Ugyanis nincs még egy olyan náció e földtekén, akik annyiféle megalázó jelzővel lennének képesek aposztrofálni más nemzetek fiait-lányait:
    Oláhok
    Svábok
    Szőröstalpú románok
    Cselákok
    Rohatt ruszkik
    Pöffeszkedő sógorok
    Macskazabáló taliánok
    Békazabáló franciák
    Kutyafaló sárgák
    Hülye-jenkik
    Unalmas svájciak
    Koggerók
    Büdösniggerek
    Zsidrancsok
    Stb…Stb…
    ( ÉS még ezek várják el a többi néptől hogy tiszteljék őket.)

  • A fraciákok nem csigazabálók?

  • enterprise

    2015 augusztus 15
    6:19 de.
    Szívemből beszélt!
    De, meg kell mondanom, hogy nyugaton, ahol nem volt kommunizmus, a gyáripar szintén leállt. Az autóipar, viszont annál jobban működik.
    Magam részéről, annak tartom a gyáriipar megszünését, hogy a kinai, pakisztáni árút hozzák be, ami sokkal olcsobb. A munkabérek magassak, tehát nem tudnak az árakkal konkurálni.

  • A fenti, hozza magávl a nagy munkanélküliéget is mindhol.
    Van egy rétege minden társadalomnak, amely a gyárimunkára alkalmas csak, iskolázottság, szaktudás hián.

  • Figyelő,
    van egy tendencia valóban, a multik vándoroltatják a gyárakat az alacsonyabb költségek irányába. De azért a franciák, angolok, németek, svédek stb. működtetik az ipart (autó, gép, jármű, robotika, energia, elektronika, hajó stb.), még pedig félelmetes technológiai színvonalon.
    Kína és a távolkelet Korea stb.) zárkózik fel hozzá, de Japán és az USA sem mond le róla…
    Mindent nem lehet outsource-olni, mert akkor elvesztjük a képességünket a fejlődésre.
    Vannak más modellek is, ez mondjuk az „arab modell”, pénzen(befektetéseken keresztül) keresztűl ellenőrizni a termelést, technológiai tudás nélkül, s így termelni profitot, nem tudom, hogy ez hosszú távon működő képes-e?
    De kétségtelen, a techfejlődés csökkenti az igényt a kezekből, ezek átvándorolnak szolgáltatásba.
    Jelenleg akinél a pénz van, diktál, ezért akarják „eltüntetni” az akadályokat TELJESEN a pénz útjáből (munkaerő, tőke szabad áramlása), ennek már komoly veszélyei vannak. Ez ellen a nemzetállamoknak, de az EU-nak is védekeznie kell, kellene…

  • Mert a nagyiparosok Kínába meg Pakisztánba vitték a gyártást a fejlett országokból, irdatlan belpolitikai feszültségeket keltve ezzel..
    Azt hallottam hogy pl. az USA-ban egész kisvárosok néptelenedtek el , mert a helyi textilgyár elköltözött Vietnámba.És ezeken a helyeken mindenki abból élt közvetlenül , vagy mint beszállító.

  • Bizony Geyza, van ilyen eset is.

  • Feltűnt már valakinek, hogy ezeken az előre szervezetten bedöntött stróman pénzügyi szervezeteken keresztül lopják ki a közpénzeket?
    Hiszen ilyenkor az állampolgárok követelésére közpénzekből kártérítenek, ha a biztosítókon keresztül már nem megy?!
    Gondoljatok csak bele!
    A strómanoknak, hogy a nevüket adják és utána eltűnjenek távoli egzotikus szigetre élvezni a jutalékukat kicsengetnek 10 esetleg 20% közötti összeget, a többit lenyúlják, majd közpénzből kártalanítanak többé-kevésbé (a közhangulat függvényében és hogy mekkora a hőbörgés….

  • Avi ben: deklaráltan nincs, ugyanis az alapizé nem tartalmazza. Véleményszabadság van – már, ahol, már, akinek, már, amikor.

  • Figyelő !

    Azt írja, hogy
    „Minden társadalomnak van egy rétege, amely iskolázottság híján csak gyári munkára alkalmas.”
    Leszámítva ezt az iskolázatlansági* tézist, a maga állítása amúgy tiszta marxista alapvetés, hisz ez a lényegét tekintve a munkásosztály meghatározása egy rövid mondatban.
    Aztán ezt követően még eneterprise – geyzával is egyetértésben – a monopolkapitalizmus és imperializmus pompás ecsetelésével habosítja, díszíti fel a tortát. Nincs is ebben vita közöttünk sem.

    * Egy szakmunkás műveltsége márcsak a megtermelt minőség érdekében sem lehet lebecsülendő tényező, mert annak tragikus következményei lennének. És, bár a munkáltató igyekszik minél több betanított munkást foglalkoztatni, azt a luxust még Kínában sem engedhetik meg maguknak, hogy teljesen elbutított, vagyis alul kvalifikált munkaerőt foglalkoztassanak a minőség rovására.
    Megjegyezném, hogy e pozitív világjelenség – a szintentartás – mellett, Magyarországon most az Iparkamara vezetésével deklaráltan is az alul kvalifikálás mellett törnek lándzsát azzal, hogy a szakmunkásképzésből kivonták az általános műveltségi tantárgyakat, valamint a kötelező iskola-látogatás életkori határát 18-ról a 16. életévre redukálták. Ez viszont valóban és művi úton is a munkások elbutításának koncepcióját helyezi előtérbe.

  • DonGolo: Figyelő nacsasszony ezzel a kijelentésével azt kívánta demonstrálni, hogy Orbánnak igaza van, amikor lebutítja a tömegeket. Mert hát, Orbán munka alapú társadalmának valóban az iskolázatlanság az alapja. Meg kellene kérdezni Bencsics nacsasszonyt, hogy szerinte ez mennyiben járul hozzá egy társadalom felemelkedéséhez? Vagy mijafrancnak az ilyen marxista alűr?
    Ráadásul, ahol ő tengeti napjait, a gyári – általa lenézett – munkásoknak van érdekképviselete, ami szükség esetén kiáll értük.
    Orbanisztánban mijafasz van?

  • István !

    Igen. Egyetértünk.
    Én a kommentemben csak rajtakaptam Figyelőt és enterprise-t az ő látens marxizmusukon.
    Ugyanis érdekes módon a jobboldal időnként, kiragadott részelemeit felhasználva, előveszi a marxista érveket függetlenül attól, hogy ezt a forrást már csak a neve emlegetése okán és esetén is gyűlölik. Ha a saját pillanatnyi szükségük megkívánja, kissé átfogalmazva, ám mégis előveszik a marxista tételeket. Ilyen átköltés például Figyelő részéről is a gyári munkás, mint műveletlen „réteg”…, sőt annak tagadása, hogy az osztály lenne*. Avagy Enter felől a monopolkapitalizmus imperializmusának finom átfogalmazása „globalizmussá”, mintha az valami más lenne, stb. Holott a tőke eme vonásait már legalább 150 éve tudományosan, előre kimutatták a politikai gazdaságtan e névadó klasszikusai. Ha akarjuk, ha nem a tőke így működik, ha működik…

    *Némely érvelők, minthogy Magyarországon kiirtották a gyáripart, azzal szeretnek előhozakodni, hogy megszűnt a munkásosztály,azaz hogy annak létezése egy elavult teória lenne. Hát meg kell őket nyugtatni, vagy el kell őket keseríteni – attól függően, hogy hol állnak – hogy nemzetközi (ha úgy tetszik globális) szinten igenis létezik, és funkcionál a gazdaságban. Még akkor is így van ez, tehát osztály, méghozzá hatalmas, mondhatni gigantikus méretekben, bár a szervezettsége a béka feneke alatt leledzik, amiről viszont nem maga tehet, hanem az őt foglalkoztató és a tőkét forgató tőkés osztály.
    Itt még azt is meg kell jegyezni, hogy a bérmunkások tömege közgazdasági szempontból akkor is munkás (és osztály), ha nem feltétlenül szerszámgépet, de digitális programokat – elvileg szellemi tartalmat – állít elő tömegben, mint ahogy az előtt a nyomdászok is oda tartoztak… Ez tehát nem attól függ, hogy ki érzi magát munkásnak és ki nem, hanem, hogy GDP-t előállító tömeges(!) gazdasági együttműködésben hol foglal helyet.

  • Don Golo !

    Időnként előveszik és eltorzítva felhasználják a saját céljaikra.
    Hitler is nagyon szerette a nagytőkét szidalmazni, miközben az tartotta el, valamint kedvenc retorikai fogása volt – persze ha nekik szónokolt – a munkásosztályhoz sorolni magát, hogy aszongya: „közétek tartozom, közületek jöttem”, holott ez már csak azért is hazugság – bár jól hangzik – mert ő Bécsben tanult szakma híján, annak idején a l k a l m i munkákból tartotta fenn magát, legtöbbször építkezéseken segédmunkásként, ami nem zárja ki a munkás mivoltát, viszont inkább tartozott a lumpenproletariátus rétegéhez, mint a munkás-osztályhoz.
    Szeretett falsul idézni a természettudományok eredményeiből is, és az idézeteket a saját hamis és teljes mértékben tudománytalan következtetéseivel fűszerezni, persze soha nem hivatkozva a forrásra. Így torzította el a darwini Fajok eredetét úgy, hogy az emberiséget önkényesen fajokra – amely önmagában véve egy faj – és azon belül teremtésüktől fogva erősekre és gyengékre, valamint ezek harcának istentől eredeztetett jogosságára, avagy mások ellenkező előjelű végzetes elmarasztalására következtetve, jogos elpusztításukat követelve.
    Gazdaságtani megállapításai is felhasználnak, bizonyos kiollózott tételeket,pl. Engels A természet dialaktikájából amelyeket ugyancsak az elrendeltetett „erő és a gyengeség”, az elesettség és rátermettség biológiai példáit felhasználva gyilkos rasszizmusához, az általa gyengének vélteket a szolganépek közé nyomta be – ezek közé sorolta a világ összes, „más” népeit.