Mennyi az annyi?

2015 augusztus 25 8:57 de.34 hozzászólás

Dől a hülyeség a kormányzati kommunikációból, de hát mi is dőlhetne, hiszen magyarember – amikor még volt esze – megállapította: bolond lyukból bolond szél fúj. Aztán ugyanez a magyarember – szinte ugyanabból a nekifutásból – nekiállt szorgalmasan mantrázni, amit a kormány a szájába adott. Igaz előtte kicsit szopogatta, ízlelgette a cumit, de aztán vett egy nagy levegőt és hammbekapta, mint a kisgömböc a nagymamát, a nagypapát, a tehenet meg a libát. Erre az akcióra a mintát a jelenlegi politikai éra névadója adta, aki először volt képes virulens gemomjával átörökíteni a gömböc jótulajdonságait hálás alattvalóira. Mára már mindenki boldogan beszél a magyarokat sírba tevő menekültáradatról, a menekülttáborok horribilis költségeiről, a pusztító járványokról, nem feledkezve meg arról, hogy Szodoma és Gonorrhea is a bibliai tájakhoz kötődik, mint maguk a menekültek is. Onnan terjed a métely, a szírek, irakiak, a jemeniek, az afgánok.
Na jó, ők kicsit odébb laknak, de ők is kéjutazók, csakúgy, mint a többi pengeugró.

Isten ments, hogy kétségbe vonjam, hogy nyakunkon a bibliai tíz csapás. A tetvek jelentek meg elsőként, álcaruhában, a többi most következik, a menekültek hurcolják be az országba.
Mondjuk az a tízmillió látogató is behurcolhatná, akikre a magyar turizmus épül, de ők valamiért nem, ellenben a menekültek mindegyike egy-egy járványgóc. Hordják ide a bubópestist, a kolerát, a vérhast, a pestist, a maláriát, a leprát, az AIDS-et és az ebolát, a sárgalázat meg a vörös mételyt. Mindezt egy Nagy Mesterterv részeként, melynek célja a magyar nép kiirtása, hogy szabad legyen a hozzáférés ivóvízkincseinkhez, melyek partjára aztán odahasalnak a tuggyukkik és kiisszák az utolsó cseppig, a csontszáraz mederig. Na, akkor fogják ellepni a békák az országot, a tíz csapás részeként. A maradék nyolc csapás meg Orbán, Áder, Szájer, Deutsch, Polt, Lázár, Rogán meg a demokratikus ellenzék. Hogy ez a sok epidemiológus meg mikrobiológus honnan került elő hirtelen, a fene se tudja. Magam is meglepődtem, mikor kiderült, hogy Mariska néni vágja a témát, mint Sali a szappant. De hát, ha Lajkó bácsiról kiderülhet, hogy ő meg mikrobiológus, akkor már csak az egyenjogúság nevében is indokolt a nyugdíjas szakácsnőről feltételezni a jáványtani képzettséget, különösen, hogy aktív korában maga is indított járvány az óvodában, mikor nem mosott kezet akció után…

Szóval, jobb félni, mint megijedni, de a legjobb másokat ijesztgetni, miközben keresünk is a dolgon. Merthogy az építkezéseken keresnek azok, akiket erre a Legsejtebb Sejt kijelöl, az kétségtelen, feltéve, hogy leadják a sápot, mert ha nem, akkor keresnek ugyan, de nem találnak semmit…Most, ha befejeződik a kerítkezés, akkor indul a menekülttábor projekt, melyből soha nem lehet elég, hiszen kétmillió menekülttel számolunk – ha már lúd, ugye, legyen dúskeblű…Viszont lelenleg igen gyengén állunk, hogy konkrétan is tudjuk, hogy mennyire, hát számolgassunk:
Bicskén elfér 300 fő.
Vámosszabadiban 200 fő.
Debrecenben 770 fő
Balassagyarmaton 170 fő
Van még itt-ott további 515 férőhely de ezzel aztán ki is merült a felkészültségünk.

Ezek közül egyébként egy sincs tele, kivéve, ha a kormány a zsúfoltsággal akar nyomást gyakorolni az Unióra, pénzlenyúlás céljából. Ugyanis az Unió olyan, mint az egyszeri lány, aki megnyomja a hasát és potyognak a könnyei, itt meg Orbán nyomja meg az Unió hasát és dől a lé. Ami rendelkezésre áll menekültek elhelyezésének céljára, az összesen kétezer férőhely, melyet sátrakkal lehet még növelni, de minek? Ebből kikalkulálható, hogy hány menekült van tartósan az országban. Ha egy táborlakóra négy krumpliföldi migráns jut, akkor sincs egyszerre tízezernél több terrorista az országban, ezekkel meg vígan elbánik a TEK, végtére is éppen az ő elhárításuk a feladata. De persze az is lehet, hogy a mi elhárításunk – ez még nem tisztázott.
Az ÁVH-t is a külső és belső reakció elleni harcra hozták létre, oszt a végén mi lett belőle – nemde? Szóval, csak mértékkel migránsozzunk, ne hisztériázzunk, ne keltsünk pánikot, hanem szép nyugodtan kezeljük a problémát.

Egy normális kormányzat alatt ez gond nélkül menne is. De hát ki meri állítani, hogy ez egy normális kormányzat, nemde?

34 hozzászólás

  • Nokérem. Most még erre is képesek rátenni egy lapáttal, ha Btk-ba emelik át az illegális határátlépést és elzárással rendelik büntetni.
    Ez azért is mókás lesz, mivel azokat is, akiknek eszük ágában se volt itt maradni – nem ment el a józan eszük – ezáltal ide horgonyozzák, ráadásul naponta 8.000 jó magyar forintokat költenek a tartásukra.
    Persze, lehet, hogy ez egy alternatív megoldás, mert ezzel a húzással megtakarítják a férőhely bővítés ill. új tábor építés költségeit.
    Ja, hogy a börtönökben így sincs hely, és 120-130%-os túltöltöttséggel működnek? Az más. Akkor kell több börtönt építeni, az is jó kis falat egy csókosnak. Addig meg marad a táborbővítés.
    Dupla haszon.

  • A BBC hírei szerint 130 ezer menekült magyarföldön.

  • Figyelő: ők aztán biztosan tudják, hiszen van egy számlálóbiztosuk a belépésnél, egy meg a kilépésnél. A két szám közti különbség adja meg a Magyarországon tartózkodók számát.

  • Bocsi Ille, ha maga jobban tudja mennyi, miért nem közli másokkal?

  • Figyelő: bocsi, Bencsics, fogalmam sincs, mennyi, de, hogy a BBC-nek se, az is biztos.
    Ha abból indulunk ki, hogy a befogadóhelyek férőhelyeinek száma csak pár ezer, a tranzitokban se található több pár száznál, csak feltűnne 130ezer idegen!
    Mondja, miért erőlködik?

  • Leírtam a véleményemet,de azonnal ki is dobtam.Nem vagyok szalon képes.Legközelebb újra nekifutok.Na nem a kerítésnek,az nem az én asztalom.

  • Figyelő
    2015 augusztus 25
    11:08 de

    Kb. 2 ezer. Pintér Sándor közlése szerint.
    A többi ide érkezőt csak kergetik szana meg széjjel az országban, amíg tovább nem mennek.

  • Ez a 130 ezres szám, részét képezi a folyamatos néphülyítésnek – azaz annak a tudatos és szándékos félreinformálásnak melynek hetek, sőt most már hónapok óta tanúi lehetünk menekült ügyben.

    Példa: mi hegyen lakunk,és tegnap du.ill a kora esti órákban folyamatos szirénázásra lettünk figyelmesek lent a főútvonal irányából. Nem tudtuk, hogy honnan hova száguldanak,az irány nem volt megállapítható, pusztán a hangzavart észleltük.
    Néztem a híradókat késő éjjelig, vajon mi történt és hol – de sehol semmi!

    Ma reggel viszont egy cikk volt olvasható arról (Index, Menekültügyek – bárki olvashatja) hogy téves az a híresztelés miszerint migránsok megkéseltek volna két rendőrt Budafok körzetében a jelzett napon ( 08.26.du) : pusztán arról volt szó, hogy mintegy 48 külföldi állampolgárt állítottak elő, akik nem tudták igazolni magyarországi tartózkodásuk jogosságát, és ezért a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal XI. ker Budafoki úti épületébe szállították őket.

    Előszeretettel riogatnak különböző – illegális bevándorlók által elkövetett – bűncselekményekkel, ezek között a leggyakoribb elem az „idegenek” által elkövetett magyar nők megerőszakolása, nyilvánvalóan a „magyar zemberek” belső igazságérzetére és jogos felháborodására apellálva!

    A rémhírt egyébként a szélsőjobboldali nemzetarcvonal.hu terjesztette, (jó szokása szerint) melyet sajnálatos módon sok portál ellenőrizetlenül átvett – vélhetően ez is volt a cél!

    Nyilvánvalóan a magyar területre érkező menekültek és bevándorlók között is van mindenféle ember, senki nem állította, hogy egytől egyig makulátlanok – mint ahogy közöttünk „vérmagyarok” között is előfordul mindenféle ember – de hogy az idegenek csak és kizárólag a bűnözésre szakosodott, erőszakos, lusta, dolgozni nemakaró, késelő, erőszakoló, maga után csak mocskot és szemetet hagyó here életmódra berendezkedni kívánó egyének találhatók az óriási hazugság!

    Aki ezt tudva mégsem tesz ellene – gondolok itt erősen a hatóságokra, kormányzati szintre – az maga is elköveti a hazugság és rémhírterjesztés bűntettét táptalajt teremtve ezzel a legősibb emberi indulatoknak: a gyűlöletnek, irigységnek kirekesztésnek….

    Nem meglepő ahova jutottunk,hogy egyre másra jelennek meg a feleslegesen hangulatot szító álhírek – negatív reklámjával ebben maga a kormány járt élen!
    Úgy érzékelem, hogy a feladat túlnőtt rajtuk, lassan kezelhetetlenné válik, és ebben nagyon nagy mértékben felelősek ők maguk !
    Pedig lehetett volna másként, ha idejében felismerik – a nagyvezírrel az élen – amit már sokszor és sokan elmondtak hogy azt a bizonyos szellemet mennyivel könnyebb kiereszteni a palackból, mint oda visszaparancsolni!

    Ha időben partnerként kezelik a lakosságot és nem kórust keresnek a gyűlölethimnuszukhoz, ha partnerként kezelik az ellenzéket, a civilszervezeteket és mindazokat akik tudnak és hajlandóak is tenni az ügyben, ma nem itt tartanánk!

    A mocskos nagy félrevezetés lényege, hogy míg az emberek nemzeti érzelmeire hatva próbálnak rosszul értelmezett nemzeti öntudatot és ily módon idegenellenességet oltani beléjük, addig részükről az egész pénzről és hatalomféltésről szól….

    És mi zemberek ehhez verjük a taktust – színpadot biztosítva ezzel ennek a gyalázatos színtársulatnak!
    Sokadszor vezetnek az orrunknál fogva, és mi megint nem akarjuk észrevenni mi folyik körülöttünk!

  • „…odahasalnak a tuggyukkik…”
    Kik?

  • ráadásul most már a tömeges visszatoloncolás kamuja se jön be többet – eddig is csak százegynéhány menekültet dobtak hozzánk vissza Ausztriából és Németországból mivel a német kormány úgy döntött, hogy a Szíriából érkező menekülteket – ők adják a menedékkérők többségét – semmilyen körülmények közt nem kényszerítik vissza Magyarországra (mivel itt regisztráltak először), hanem megoldják a róluk való gondoskodást.
    upppsssz
    Most akkor mivel fognak a továbbiakban riogatni? Járványveszély nincs – országos tisztifőorvos. Bűnügyi helyzet nincs – főkapitány. Visszatoloncolás nincs – Merkel kancellár. Több százezer beözönlő menekült nincs – BÁH.
    Ej, ej, kicsi Viktor, ez valahogy nem jött be!

  • pwr100: kérdezze meg a fidesznyikeket, ők használják ezt a kifejezést.

  • Ille!
    Nem ismerek „fidesznyikeket” de ha kiskegyed ismerős a köreikben ajánljon be engem is.

    Repeat again:
    „…odahasalnak a tuggyukkik…”
    Kik?

  • pwr100: az a maga baja. Lapozgasson kormánypárti médiákat, csemegézzen Bayertől, rá fog jönni, kire céloztak.
    az pedig, hogy nem ismer fidesznyikeket, elég nehezen hihető.
    A kiskegyedezéssel, javaslom, hagyjon fel, ha nem akarja, hogy buzinak nézzék.

  • Ille!
    1) Bayer-ügyben is járatos ugye, én nem.
    2) A „buzi/kiskegyed ügyben” is járatosabb mint én úgy tűnik.
    3) Ha annak néz bárki engem nem zavar, mivel tudom, hogy olyan messze vagyok a homokosságtól mint New York Jeruzsálemtől tekintettel arra, hogy „imádom a pesti nőket” az sem baj, ha húsz év körüli (negyvenig megengedő vagyok-:)
    Az különösen megható, hogy egy ilyen „liberális” ( azaz illiberális) fazon mint ön ir pejorativ összefüggésben a „buzikról”.
    4) Őn esetleg az?
    5) Látja, mindig bebizonyitja, hogy nincs humora.

  • pwr100: tetszik ez az intellektuális fölényre alapozott hozzászólása, habár az intellektusa nem igazán jogosítja fel a fölényeskedésre.
    ad 1. ha maga ennyire tájékozatlan, mi a francokat játssza itt az eszét?
    ad 2. teljességgel összefüggéstelen
    ad 3. hát, ha nem zavarja, akkor csak van magában valami látens hajlam 😀
    ad 4. miből gondolja?
    ad 5. mondja, melyik mondatát szánta a hozzászólásában humorosnak?

  • Ille!
    Van egy tanácsom (most még ingyen-:):
    Jelentse ki, hogy pwr100 bizonyitás nélkül (axioma-ként) egy „antiszemita” és kész. Amilyen tótumfaktumnak látszik itt ez nem okozhat gondot önnek. Igy nem húzom az orrára többet hogy sokszor alpári és humortalan.
    Tudja: „… antiszemita pedig az… ”

    5) A humort érteni kell, nem magyarázni.

    Komolyabbra forditva: Értelmes elfogulatlan, nem alpári és őszinte párbeszédre van szükség, amolyan humanista párbeszédre. Ez most nem humor volt!

  • pwr100: ne értékelje túl magát. Még egyszer kérdezem, melyik mondatát szánta humornak? Ne magyarázza, csak idézze ide, hadd nevessünk közösen rajta!

  • Ille!
    Ismétlem megint(most magyarul-:):
    „Humort érteni kell, nem magyarázni”
    Ha nem képes a „magasságaimba” felemelkedni, vessen magára.
    (Ne hisztizzen, nem gondolom komolyan).

    Azonban nem a „humor” mint olyan a lényeges itt, a cikkhez kell visszatérni és mint fentebb: „… tuggyuk kik (sic!)” – re adandó válaszhoz.
    Vagyis: Kik?

  • pwr10: még mindig nem idézte ide, melyik mondata a humoros. Nem az a lényeges, hogy én értem-e, hanem, hogy maga melyiket szánta annak.
    Sokadszor mondom, keresse vissza Bayernél, meg a többi jobboldali sajtósnál, ki és kikre használta a maga által keresett fogalmat.
    A lehetőség adott, makacskodás és görcsölés helyett használja a guglit. Ha azt sem ismeri – ahogy a fidesznyikeket sem – akkor nincs szerencséje, tudatlan marad. Így járt.
    De mivel olyan áldott jó szívem van, segítek:
    http://orulunkvincent.blog.hu/2009/07/02/a_lathatatlan_vilagkormany_es_a_vizlopas#more1220059
    Szóljon, ha rájött, kikről is van szó.

  • Ille!
    1) Nem görcsölök, nem szoktam.
    2) „…használja a guglit…” (helyesen: Google-t)-hez: Meglehetősen régtől foglalkozom informatikával és a széles sávú internet-alapú kommunikációban eléggé járatos vagyok, továbbá a barátnőm informatikus-:)
    3) Miért nem meri kimondani, hogy kik a „tuggyukkik”? Bátran, ne tököljön mondja ki és ne hivatkozzon Bayerre és még ki tudja kire. Mondja ki.

  • pwr100: ad 1. dehogynem 🙂
    ad 2. ne komolytalankodjon a helyesírással. Dicséretes ez a jártassága az informatika terén, bár, mint a mellékelt ábra mutatja, kissé kockafejűvé tette. Arról nem ejtett szót, hogy a szomszédja és a sarki füszeres mennyire jártas benne?
    ad 3) mint említettem, használja a guglit.
    Nem mersz kérdése a dolog. Különben is, meghagyom magának a felfedezés örömét. Miért nem olvassa el a beidézett cikket? Higgye el, nélkülem is rájönne, de ha nem, hát nem, a maga baja.
    Nekem nincs válaszadási kötelezettségem, nem én írtam ezt a cikket, amibe olyan görcsösen beleragadt. Használjon görcsoldót.

  • Hajrá pwr100,
    Olyan erős mint a sörecet.Kár,hogy tele van muslincákkal.A mondásai és a kérdései nem sok 4-t adhatnak egymásnak.Ne felejtse el,hogy joga van gondolkozni is.Feltéve ha van mivel.

  • Ille!
    Gyenge volt megint, mint a lepkefing.

    Biztatom továbbra is: Ne tököljön, mondja ki, hogy kik azok a „tuggyukkik” – és hagyja az ellegóriákat.

  • pwr100: megértem magát, mivel maga a lepkefing érzékelés tartományában él.
    Én már nem biztatom semmire. Aki képtelen saját maga – ráadásul egy szamárvezető mellett – olvasni és értelmezni, azzal nekem nincs semmi dolgom.
    Ráadásul még mindig nem vette be a görcsoldóját. Nem lesz ennek jó vége, én mondom, nem lesz ennek jó vége…
    Ráadásul mi is az ellegória? Ja, egy humoros kiforgatása az allegóriának, ellenszék alapon? Az más. Jót nevettem. Tud még ilyet? Áthívnám a szomszédot, hadd legyen neki is egy vidám napja 😀
    A filagóriával nem tud valami vicceset?
    Azért egyet ne felejtsen el – már másoknak is ajánlottam figyelmébe -: maga szópárbajban soha nem fog győzni ellenem.
    Már az eddigieket is bánom, ugyanis rendkívül sportszerűtlen részemről, hogy egy fegyvertelennel vívok.

  • Gyuri10!
    1) A sörecet mennyire erős? Ha igen honnét tudja, sörecetgyáros volt a papa/mama (nagypapa/nagymama)?
    2) Nem figyelt eléggé mert nem kérdéseim vannak, hanem csak egy(!) kérdésem: Kik azok a „tuggyukkik”. Magától is megkérdezem, kik ezek? Nyögjék már ki.
    Vagy valami nagy titkot takar ez a „tuggyukkik”? Ha tudja, legalább maga árulja el, mert Ille mismásol, hablatyol és minden féle hülyeséget ir. Na, rajta: Irja ide!

  • segítsen már valaki ennek a szerencsétlennek, képtelen megtalálni a szó szövegkörnyezetét, amiből azért rájöhetne, ha lenne a szövegértési képessége, de nincs!
    Arra sem képes, hogy a belinkelt cikk alapján magától rájöjjön, pedig azért ennyi már elvárható egy felnőtt embertől, mégha csak egy ócska provokátor is!

  • pwr100: árulja már el nekem, mi az a magaslat, ahonnan maga meg tudja ítélni, hogy valaki hülyeségeket ír? Nomeg, ilyenkor elő kell jönni egy okossággal, ami azt a bizonyos hülyeséget megcáfolja! Ja, hogy ez már nem megy, csak a nagyarcú kritika? Az más.
    A fene se mismásol, már mondtam, ne értékelje túl magát, csak megpróbálom a megoldáshoz vezető útra terelni. Nem okul a nebuló, ha a tanár oldja meg helyette a feladatot.
    Meglátja, milyen sikerélménye lesz, ha egyedül találja meg 🙂

  • Mai kanadai újság szerint, naponta cirka 3500 menekült érkezik Magyarországra.

  • Ille!
    1) Nincs magaslatom. Kizárógag maga minősiti őnmagát. Olvassa vissza, hogy miket irt.
    2) Éppen maga az aki lehülyéz mindenkit, de amikor magáról van szó akkor nagyon zokon veszi és kardjába dől.
    3) Maga is tudja, hogy mellébeszél gyáván. Nyögje ki ha tudja, hogy kik a „tuggyukkik”. Ha nem tudja, akkor mondja meg és ne célozgasson homályosan Bayerre, meg holmi honlapokra.
    3) Az én kérdésem csak egyszerűen az, hogy kik azok a „tuggyukkik”.

  • Nos kedves powder gyáros,
    maga soha nem értheti meg egy sörecet gyáros utód mondanivalóját.Ha megkérdezi a muslincákat,bizony több közös nevezőt fog találni velük Én pedig inkább befejezem a termeszhangyák nemi életével foglalkozó disszertációmat.Juszt sem megyek meglátogatni a Lipibe,már csak azért sem,mert még nem nyitották újra.

  • pwr100: kétségtelen, magának aztán tényleg nincs magaslata, ellenben igen jó viszonyt ápol a bányászbékával 😀 Ha nem képes önállóan kideríteni – pedig megkapta hozzá a linket – nem segíthetek, valszeg tudatlanul fog meghalni.
    Még mindig nem találja a görcsoldóját?

  • Gyuri10!
    Gyenge és süket duma, értékelhetlen – egyes, küldje be a szüleit az igazgatóhoz-:)

    Ille! Ld mint fentebb/2

    Nos, akkor kik azok a „tuggyukkik”, ne mismásoljanak tovább. Csak nem cigányok?

  • pwr100: mivel a belinkelt cikket képtelen értelmezni, valamint kétségtelenül ócska, gyenge elméjű provokátor, ha nincs ellene kifogása, kizárom a fórumról.
    Nem holmi liberalizmusból, hanem, hogy megkíméljem a környezetet magától. Mentálisan erősen szennyező ugyanis, és én a szívemen viselem a nemzet közegészségügyét 🙂
    Külön élvezet számomra, hogy nem tud tenni ellene semmit 🙂

  • Na végre.Christ nem tudtam megkérdezni,mert d.u.még nem láttam a kitiltását ennek a flepnisnek,de biztos nem ellenzi.