Színházi fotók 31. — Össztánc a Vígszínházban

2015 szeptember 26 4:21 du. Színházi fotók 31. — Össztánc a Vígszínházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az Össztánc története

Az Össztánc új műfajt teremtett Magyarországon: igazi 20. századi magyar tabló, történelmi eseményekkel, hősökkel és kisemberekkel, háborúkkal, forradalommal, futball- és Coca Cola-lázzal, legendás slágerekkel és múltunk megannyi jelképes emlékével. De az előadás mindezt egyetlen szó nélkül mutatja meg. Több ez, mint tánc: mert a szereplők nem eltáncolják, hanem eljátsszák a helyzeteket és a figurákat a tánc és a mozgás segítségével.

Az Össztánc születésének története valódi színháztörténeti kuriózum. Több mint húsz évvel ezelőtt a Víg épülete megújult, újjászületett. Ám a színház a felújítás alatt is rendszeresen játszott; Marton László igazgató zseniális ötlete volt, hogy egy sátorban, a Nyugati Pályaudvar mellett folytatódjék a munka. Ez volt a legendás Sátor-korszak. Majd 1994-ben a régi pompájában tündöklő, új Vígszínház az Össztánccal nyitotta meg kapuit. Az Össztánc nemcsak társulat-összekovácsoló előadássá vált, hanem a közönséget, sőt, egész Budapestet is újra összekapcsolta a megújult színházzal. Szimbolikus jelentősége lett az új épületnek és a nyitó előadásnak. Mert a nyitó előadások olyanok, mint az első szerelem, mindig emlékezni fogunk rájuk. És az Össztánc épp ilyen.

Az előadás egyedisége folytán Marton László rendező igazi csapatmunkában, folyamatosan együtt tervezve-gondolkodva dolgozott az alkotótársakkal – és ehhez a szép feladathoz kiváló kollégákat talált Imre Zoltán koreográfus, Jánoskúti Márta jelmez-, Khell Csörsz díszlettervező, Upor László dramaturg, Radnóti Zsuzsa konzultáns és Jeney Erzsébet zenei szerkesztő személyében.
Az újjászületett Össztánc első próbáin francia kollégákat is köszönthettünk, akik azért érkeztek, hogy bevezessenek minket az eredeti darab különleges stílusába, atmoszférájába. Olyan izgalmas titkokat, színházi trükköket tanítottak nekünk, amelyeket igyekszünk beépíteni az új előadásba is.

Az új bemutató különlegessége, hogy ezúttal is színpadra lép majd a régi előadás több szereplője, de természetesen új kollégák is bemutatkoznak. A társulat nagyszerű tanárok segítségével tanulja újra a társastáncok sorát – így ismét velünk dolgozott Bodor Johanna, aki az eredeti produkcióban Imre Zoltán asszisztense volt.

Legyen Ön is részese, amikor egy legenda újraéled!

És akik bevezetnek minket az Össztánc csodájába: Eszenyi Enikő, Igó Éva, Hegyi Barbara, Pápai Erika, Majsai-Nyilas Tünde, Balázsovits Edit, Bach Kata e.h., Péter Kata, Herczeg Adrienn, Hullan Zsuzsa, Szilágyi Csenge, Tahi Tóth László, Hevér Gábor, Fesztbaum Béla, Csőre Gábor, Józan László, Telekes Péter, Borbiczki Ferenc, Kerekes József, Orosz Ákos, Lázár Balázs, Kembe Sorel-Arthur, valamint Pájer Alma e. h., Csapó Attila e. h., Medveczky Balázs e. h.
*
Rendező: MARTON LÁSZLÓ

IMRE ZOLTÁN koreográfiáját felújította: BODOR JOHANNA

Jelmez: JÁNOSKÚTI MÁRTA

(forrás: Színház)

Fotók: Gergely Bea

Össztánc a Vígszínházban 066

Össztánc a Vígszínházban 083

Össztánc a Vígszínházban 125

Össztánc a Vígszínházban 194

Össztánc a Vígszínházban 248

Össztánc a Vígszínházban 317

Össztánc a Vígszínházban 353

Comments are closed