Színházi fotók 40. — Az Olaszliszkai a Katona József Színházban

2015 október 12 9:34 de. Színházi fotók 40. — Az Olaszliszkai a Katona József Színházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az Olaszliszkai

Írta: Borbély Szilárd

„Hazugságok vesznek körül bennünket,
a lényeget eltakarja a sok beszéd,
s nekünk kisembereknek csak a cirkuszt
szánták a hatalmasok. Egymásra
uszítanak mindenkit: a gyűlölet
korunk vezére.”

A görög tragédiák formáját idéző darab egyik történetszála a 2006-os olaszliszkai lincselést, a másik a kelet-európai vidéki zsidóság eltűnésének mozzanatait dolgozza fel – hogy aztán tágabban is foglalkozzon a mai magyar társadalom állapotával. A lincselés története több ponton, elsősorban a gyilkosság brutalitását illetően összecseng Borbély Szilárd személyes tragédiájával: szülei 2000 karácsonyán rablótámadás áldozatai lettek, édesanyját megölték, édesapját súlyosan bántalmazták. Borbély Szilárd 2014-ben meghalt, öngyilkossága mélyen megrázta a magyar irodalmi és közéletet.

Az előadás szövegkönyve Borbély Szilárd drámáinak, verseinek, prózai műveinek és nyilatkozatainak, illetve a bírósági tárgyalások jegyzőkönyveinek felhasználásával készült.

Szereplők

Áldozat, 44 éves Fekete Ernő
Kicsi lánya, 5 éves Pálmai Anna
Középső lánya, 14 éves Mészáros Blanka
Karvezető Pálos Hanna
Rabbi Szacsvay László
Idegen turista, kezében kamera Haumann Péter
Falubeli Bán János
Bíró Szirtes Ági
Ügyész Borbély Alexandra
Ügyvéd Pelsőczy Réka
Vádlott Tasnádi Bence
Rendőr Baki Dániel e.h.
Tettes I. Dér Zsolt e.h.
Tettes II. Papp Endre e.h.

 

Rendező Máté Gábor

(forrás:színház)

Fotók: Gergely Bea

AZ OLASZLISZKAI a Katonában 004

 

AZ OLASZLISZKAI a Katonában 086

 

AZ OLASZLISZKAI a Katonában 098

 

AZ OLASZLISZKAI a Katonában 160

 

AZ OLASZLISZKAI a Katonában 168

 

AZ OLASZLISZKAI a Katonában 175

 

AZ OLASZLISZKAI a Katonában 214

Comments are closed