Adjunk hálát a Teremtőnek!

2015 november 8 6:29 de.13 hozzászólás
Miért is?
Amiért most emeljük égnek a kezeinket, nos, a következő.
Országunkban, sőt határainkon túl is az emberek tudják, hogy országunk vezetője rajong a labdarúgásért, a fociért.
Igaz, ez nem látszik meg a sportolók teljesítményén, mégsem vagyunk a nemzetközi élvonalban.
Most nincs olyan focistánk, akit az egész világon nevén ismernek.
Ettől függetlenül Döbrögi(nk), – mert ha tetszik, ha nem, a miénk a szavazók  jóvoltából (( 🙁 )) – sorban építteti a stadionokat.
Mai legfrissebb értesülésem az, hogy
 
 
Visszatérnék a fentebb olvasottakra. 
A hála adásánál tartottam a bevezetőmben.
Miért is adjunk hálát?
No csak azért, mert ha országunk „csúcsvezetője” a síelésért rajongana, akkor hegyeket építene, no meg műhavat.
Mindezt szétterítve kis országunkban.
Mit is számít az a pár milliárd?! 
(Neki nem számít, a puttonyát már megrakta, sőt a bólogatóiét, a barátaiért és egyéb nyaloncaiét is).
 
Megspórolnánk a hegyeket, a műhavat is, mint a stadionokat.
Az ötlet nem az enyém, az országunk vezetőié: egészségügy, oktatás, szociális ellátások, munkahelyek teremtése és sorolhatnám. 
Minek is emlegetem ismételten ezeket a „kiéheztetett” területeket?!
A bőrünkön, az életünk mindennapjaiban érezzük, hogy nincs minden rendben.
Mint ahogyan Vezetőink fejében sem.
*
Mi van akkor, ha én ezt nem akarnám. A gyerekemet, az unokámat más sportra íratnám be?!
Arra már esélyem sem lenne.
A gyerekem/unokám fizikailag túlterhelt lenne – az iskolai KÖTELEZŐ foci edzések miatt.
A tanulás rovására menne a „felvett” második sport, amit mi, a család szeretnénk: az önvédelmi sportok, úszás, szertorna, öttusa, lovaglás stb.
 Aláírás: egy nem nyalonc, kinek neve – G.B.

13 hozzászólás

  • Nem látom ilyen súlyosnak a helyzetet. Megjegyzem, nálunk az iskolában van egy gael pálya, ahol lehet gael focit játszani, hurlinget és focit, mellette van öt kosárlabda pálya (nálunk csak harmadik sport a foci). Ha tornaórán csinálják, semmiféle plusz terhet nem jelent a gyerekeknek. Azt se mondhatjuk, hogy a leányok nem tudnak és akarnak focizni, mert már bizonyítják, ebben sem ügyetlenek. Persze jó lenne, ha az osztály szavazhatna milyen sportot szeretne, de erre nincs felkészülve az iskola (mi rögbit játszottunk a középiskolában). A gyerekek pedig jobban szeretnek labdázni, mint futni vagy tornázni. Itt az lehet a gond, hogy a vezér mániáját vetítik ki a gyerekekre. Ha nem osztályozzák, akkor szerintem nincs gond. Abban volt a gond, mikor az éltanulót meg akarták tornából buktatni. Mai napig nem kérdezték meg egyetlen orvoskongresszuson sem, hány fekvőtámaszt tudott megcsinálni? De azért jó, hogy nem síelni szeret a főnök.

  • Georgina Bojana

    Kedves Ilanfair!
    Az utolsó mondatodban beismerted az igazamat.
    Milyen jó dolgunk is van, mert, hogy országunk vezetője, nem síelni szeret?
    Lenne itt nemcsak hű+hó, de hűhó is, meg mű hó is. Sőt ha olyan kedvében lenne, s Lőrinc barátja ippeg ráér, akkor hegyet is épít(het)ne. Nem nagy ügy. Kiírnak egy tendert, Mészáros Úr megnyeri. Kész és passz. Nincs itt kérem semmi, de semmi különlegesség, de vita sem. Ez vitán, obligón kívüli dolog.
    Ez van „fiókba” tartozik.
    *
    No ezért emelem égnek a kezeimet, hogy ez egyelőre NINCS.
    Nem is lesz, mert sem a tenisz, sem a síelés, sem a lovaglás, öttusa, vívás, önvédelmi sportokra nem futja, sőt vezérünk gondolatában sincsenek ezek a sportok.
    *
    Köszönöm, hogy reagáltál és jól!
    Más. Ha leány unokám lenne, bizony akkor sem engedném focizni,ha ezért börtönbe csuknának.
    Ki ez az Orbán Viktor, hogy ennyire belemászik az életünkbe, a családunkba, a lelkünkbe. Már nemcsak a pénzügyeink, de a legszemélyesebb családi életünkbe is belekuruttyol.

    Phuj, nagyon, de nagyon dühös vagyok!
    (( 🙁 ))
    G.B.

  • Georgina Bojana Kedves Bojana. Persze,hogy igazad van, csak szerencsére a legkisebb rossz történt. Most szavalhatnak a kormányablak átadásánál, már énekelhetnek mikor a talpuk összeér, utána pedig focizniuk kell. Kíváncsian várom a következő ötletet. 🙁
    Gondolom eljön majd az idő, mikor narancssárga nyakkendős gyerekek köszöntik az ország golyóstollát, a Haza Hőse kitüntetése alkalmából. Bayer pedig szemelvényeket olvas fel a Köpönyegből.

  • Sose, egy percig sem szerettem a focit.Valahogy nem lelkesített, hogy a nálam két fejjel magasabb osztálytársaim szanaszét rugdalják a sípcsontomat. Gyakran feltörölték velem a murvás pályát. Mint Hamupipőke, hívtam a galambokat, hogy csipegessék ki az apró kavicsokat bőröm pépes reszelékéből.
    Valahogy az is öncélúnak tünt, hogy utálni kell másokat, mert egy másik csapat hívei. Negyedikes koromban a tanítóm a Fradinak drukkolt, így az összes lány is szolidarításból. Nem hiszem, hogy valaha megnéztek volna egy meccset is. Az öntudatos fiúk viszont a Dózsának szurkoltak. Egyetlen pontja életüknek, ahol ellent mondhattak a tanítónak. A Pythagoras tételről csak nem sikerült olyan ütős ellenérveket begyűjteni. Aztán, volt még egy perifériára szorult, aki az MTK-ért lelkesedett. Nem is vitte soha semmire sem az életben.
    Még egy esélyt adtam a focinak, amikor fiamat vittem el egy gyerekedzésre, hogy tanuljon egy kis csapatmunkát, együttműködést. Ja! Együttműködést…LoL Láttatok már 6-8 éveseket, akik dühödten rohannak egyirányba függetlenül attól, hogy a labda merre gurul? Az edző hiába üvölt lila fejjel, hogy „Passzold a labdát!”, „Fogd az ellenfelet!”, amikor tizenegy aspiráns van a góllövésre, a kapust is beleértve.
    Végjáték: A lila fejű edzőnek az a korszakalkotó ötlete támadt, hogy a felnőtt focistákat az „utánpótlás” vezesse fel a pályára, mert az milyen jópofa már, meg látnak élőben meccset, meg példakép, meg izé. A büszkeség túlcsordult. Kiskölkök feszítettek a „nagyok” mellett, anyukák párás szemüket frissen, csapatszínre lakkozott körmökkel legyezgették, hogy lenefojjon..pillájukról a festék. Aztán a játék elkezdődött. A 15 perc alatt, amit a pálya mellett töltöttünk, fiam szókincse jelentősen kibővült: k és b betűs kifejezések gazdag tárházával, a magyar nyelv nyelvújító képességének veretes remekeivel, anyák adómentes jövedelem forrásáról, a verni ige összes igekötős alakjáról.
    Otthon bevezettem a mindennapos, kötelező jógát. Demokratikusan! Mivel egyöntetűen szavaztak, az nap senki sem maradt ki a közös vacsorából.

  • Moholy Szerintem a csapatsport jó. Jó az egyéni, de nem ér fel a csapatsporttal. Nálam pedig nagyon jól elfér Beethoven, Dosztojevszkij és az Arsenal.
    Nálunk szinte minden gyerek sportol. Olyan sportokat játszanak (hurling, gaelic fotball), amit csak a nagyon bátor emberek mernek. Sportsérülésüket pedig bátran és büszkén viselik. Pedig azzal a hurling ütővel baromi nagyot lehet ütni.
    A komoly bajnokságok amatőr szinten működnek, és megmozdítja az egész országot. Hihetetlen ami itt folyik olyankor. Még az orvosi megbeszélésre is a megye színébe öltöznek az orvosok (zöld, sárga), a településeken az utcán a játékosok fényképe jókívánságokkal, a hegyoldalakban a tőzegzsákokkal kiírva a Hajra Donegal. Tényleg felemelő, az ember a hatása alá kerül. Az autókon zászló, hirdetve kiért dobog a szíve. DE! A Tesco parkolójában a sok donegali autó között, egy mayoi autó (piros,zöld), persze zászlóval felszerelve. Egy karcolás sem érte sem az autót, sem a gazdáját (láttuk). Idén nagy dolog történt, feljutott az első osztályba Donegal focicsapata, a Finn Harps. Már az osztályozóra is gyűjteni kellett, mert még útiköltségre sem volt keret (nem számítottak a sikerre). Megmozdult az egész megye. Most nem tudom mi lesz, az új stadion építése áll, mert a krach alatt leállították. A kórház és az iskola volt a fontosabb. Remélem megoldódik,mert az embereknek fontos. Sajnos Donegal a legszegényebb megye, rossz az elhelyezkedése (hiába, az angolok közelsége itt is pusztító hatású). De remélem sikerül, mert itt nagyon jó családi program. A gyerekeknek lefoglalt ingyen hely, és még egyszer sem éltünk át atrocitást. Magyarországon valamiért ez sem működik, mert a sport a nagyságunkat hívatott mutatni, illetve az agresszió szelepe. De a rossz felhasználásról nem a sport tehet.
    http://index.hu/sport/futball/2012/eb/cikkek/megalazott_csapatot_igy_meg_nem_bucsuztattak/
    A megalázást nem tudom elfogadni. Csak a Realnak több pénze van, mint a két ír bajnoki ligának együttvéve. Fantasztikus, amit kihoznak belőle, és ne feledjük, a foci csak a harmadik sport itt. Dzsudzsák milliárdokat keres, itt minden játékosnak van egy szponzora, aki filléreket tud a játékosra költeni. A foci nagyszerű dolog, csak nem állami irányítással (terrorral).
    Persze itt is van disznófülű sportoló, de Ő túl sokat játszott Angliában. Sajnos ez nem rosszindulat.

  • 6 : 3 volt az eredménye annak a legendás labdarúgó-mérkőzésnek, amelyet a magyar futballválogatott vívott 1953-ban a londoni Wembley Stadionban az angol labdarúgócsapattal, és amelyen a magyarok legyőzték a 90 éve veretlen Angliát.
    Ez a mese.

    Anglia 0–2 Írország
    1949. szeptember 21., Goodison Park
    Ez pedig a valóság.

  • Útálom a focit , mint paraszt a kukoricagölődint .
    / Karinthy után szabadon /

  • Na, kérem, mára már valamelyest visszavettek a fiúk ebből a reprodukálhatatlan marhaságból.
    A kötelező mivoltát kivették a törvényből – gondolom, rájöttek, hogy ha a focit kötelezővé teszik az 1-12 évfolyamoknak, garantáltan megutáltatják azt a nebulókkal.
    Azután meg kíváncsi lennék, hogy’ a bánatba oktatnának alsósoknak 4-2-4 taktikát, meg területlefedést, meg tolódást.
    Mostan ra választhatóvá tették az iskolaszinten ajánlott 5 sportág egyikeként. Sakk, vitorlázás, lovaglás, foci – az ötödik nem jut az eszembe.
    A nyírségi falvakban jó esélye van a focinak. Vitorlázni kétségtelenül nem fognak.
    A kötelezőről: azzá tették az oroszt. Mi lett az eredménye? A nagy semmi. Én 12 évig tanultam oroszul – ill. tanítottak. Ált. isk, technikum, fősuli. Mégis Kazanyban, egy tatár kislány hathatós segítségével tanultam meg fél év alatt mindazt, amit 12 év alatt kellett volna.

    A vonatkozó vicc: a birkaiskolában három tantárgy volt. Karámból ki, karámba be, és orosz.

  • llanfair: valamelyik nagymenő angol focista mondta: a foci az a sport, amit sokan űznek, de a végén mindig a németek győznek. (vagy valami hasonló. asszem, Keagen volt)

  • Ille István Igen, ez hihetetlen. Soha nem fociznak szépen, de mindig eredményesen. Olyan a focijuk, mint az országuk. Mindig talpra áll ha kell.

  • llanfair: valaha iparosfocinak csúfolták. Igaz, még egyetlen mesterembert se láttam Vergiliussal bajlódni 🙂

  • Még csak nem is az a baj a focival, hogy esetleg kötelező.
    Hallottam, hogy az egyik választható alternatíva a vitorlázás lenne, na, ez érdekes, mondjuk valahol Zemplén észak-keleti végén. Szóval a gazdagok vitorlázhatnak foci helyett, ha akarnak.
    A másik sokkal általánosabb az iskola és a sport kapcsolatához: a tornatanár dolgozatot írat, és azt osztályozza. Pl: 1. Sorolj fel a tokyoi olimpián aranyat szerzett sportolók közül ötöt! 2. Magyarázd el a lesszabályt! stb.

    De az igazi probléma az indoktrináció kiterjesztése. A foci különösen alkalmas erre a szurkológárdákkal, bandázással.

  • Georgina Bojana

    Kedves István,
    beírásoddal egyetértek. Idegen nyelvet JÓL, (csak 🙂 idegen országban, ágyban párnák között lehet JÓL és tökéletesen megtanulni. Nekem ez nem adatott meg… Nekem bifláznom kellett. No igen, a német az ment. Csakis azért, mert drága Nagyanyus kicsi koromtól (főleg) németül beszélt hozzám.

    Utolsó mondatodhoz, miszerint karámból ki és karámba be. Itt küldök egy videót, ahol egy tapsifüles a terelő juhász.
    Ez várható itt is, kis honunkban?!
    Jelen pillanatban egy farkas markában vagyunk. Mindent felfal. Választások után, kinek az uralma alatt „végezzük”. Dunsztom sincs.
    Netán, majd egy tapsifüles vezeti a birkákat?!
    Erre ne is számítsunk 🙁 Ez sem lenne jó dolog.
    A helyére kellene tenni a dolgokat. A valódi helyekre. Mindent.

    https://youtu.be/Hf-f1-A4oOk

    G.B.