Blogászat – itt mi nyitjuk nagyra a szánkat!

2015 november 15 5:02 de.4 comments

Kedves Olvasó!

Régi ötlet kerül megvalósításra, reméljük, tetszeni fog!
Barátaimmal létrehoztunk egy felületet a napi blogtermés szemlézésére – Blogászat címmel.
Az oldal létrehozását az indokolja, hogy a világ, s benne az újságírás megváltozott.
Hol van már a régi slapaj – ma az újságokat zömében iparosok gyártják, azt pedig, hogy mit, hogyan és mikor írhatnak meg, a tulajdonosok mondják meg.

Eljutottunk oda, hogy lassan már a hírek feldolgozásának módja se különbözik.
A hajsza a nézőért, olvasóért, kattintásért oda vezetett, hogy a színvonal esett, a lapok tele vannak sajtóhibákkal, helyesírási hibákkal, tárgyi tévedésekkel és tárgyi ismeretek nélkül megírt kinyilatkoztatásokkal.
Ha azt akarjuk, hogy sok ember legyen elégedett azzal, amit olvas, kis túlzással a legbutábbat kell kiválasztanunk, és annak írni.
A népszerűség-hajhászás lefelé nivellál.

Persze a média társadalmi jelenség, és ezeknek a jelenségeknek az a tulajdonságuk, hogy nem hagyják magukat.
Így jött létre – hála az internetnek – az új műfaj, mely meghaladja és kiváltja, lehet, hogy majd le is váltja a hagyományos újságírást – nevezzük ezt az egyszerűség kedvéért blognak.
A hagyományos újságírásnál annyival több, hogy ad bizonyos interaktivitást, azonnali visszajelzést a szerzőnek (hüje vagy!), a társadalomnak, emellett roppant demokratikus, mert nem kell mindenkinek megírni, hogy milyen sukár és [email protected] csávó a jelenlegi népszomorító, hanem nyugodtan elküldheti a bús Grazba, ha olyanja támad.
Viszont az a hátránya azért megvan az ügynek, hogy a blogot sokszor nem a legostobábbaknak, hanem a legostobábbak írják – viszont nem kötelező elolvasni jelenleg még egyiket sem.
A hivatásos újságírás kétféle módon reagál erre a helyzetre, egyrészt agyonhallgatja, mégcsak nem is szemlézi, másrészt, ha nincs szüksége rá a mainstream médiának, akkor a szabadúszó újságírónak nevezett állástalan a hasára írja, hogy ő blogger és elkezd támogatásért kilincselni, majd megpróbál annak megfelelően írni, amit a szponzor vélhetőleg elvár.

Az igazi blogger a média páriája, de a mai média-világban mégis ő képviseli a haladást, az új médiumok felé tett első lépést.
Viszont nem szereti senki, legfeljebb az olvasója, de sok esetben el sem jut azokhoz, akik esetleg szerethetnék.
Ehhez szeretnénk kis segítséget adni, összeszedni az internet eldugott sarkaiból is az érdekes, értékes bejegyzéseket, posztokat és naponta letenni elétek egy szubjektív válogatást, hogy ti is válogathassatok belőle, ha kedvetek van hozzá.

Ha ti is segíteni szeretnétek nekünk – mert optimizmusunk és az emberi jóságba vetett hitünk végtelen – akkor arra kérünk benneteket, hogy osszátok meg ezt a kis beharangozót és a napi olvasmányotokat, hátha ideszoknak néhányan olyanok is, aki eddig a hivatalos véleményt fogyasztották, remélhetőleg majd vidáman dőzsölnek a választékban…
Hiszünk benne, hogy jó ügyet szolgálunk.

www.blogaszat.hu

L_A
repeti
PuPu

(Na, kérem, itt a nagy lehetőség, hogy a KMH olvasói, akik eleddig kommentelő megmondóként be voltak szorítva a hozzászólás karaktermennyiségi határai közé, kiteljesítsék önmagukat!  szerk. megjegyzése)

4 Comments

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.