Okoskodás a párizsi terror után

2015 november 19 2:24 du.31 hozzászólás

Ilyesmire elég sokan vagyunk képesek, de hát javában amatőrök vagyunk. Hanem a politikusok, szakemberek utólagos okoskodása elég értelmetlen. Érdekes módon még az érintettek is csak utólagosan reagáltak, pedig Angliából, az USA-ból is időben kaptak titkosszolgálati információkat a franciák, de ki tudja, miért, nem reagáltak.

ellenségképEz legyen az ő bajuk, se tehetségem, se érdekem nincs őket kritizálni, de az itthoni reakciókról azért ejtenék egy-két szót. Illetve, Orbán levegővétellel kapcsolatos, a kvóta és a visszatoloncolás elleni hetvenkedő kirohanása, a terrorizmus menekültek általi szétterítésének fantáziálása több szót is megérdemelne, azonban felesleges. Orbánt saját hangján kívül a másé nem érdekli, odaadó hívei és ájultan rajongói sem hallgatnak más szóra. Azon kívül eszembe jut egy régi bon mot az irodám faláról: „mások hülyesége miatt magadat idegesíteni annyi, mint saját magadon bosszút állni.”

Különben is, erős a gyanúm, hogy Orbán már – gondolom, átmeneti légzési zavar következtében – kerülhetett korábban oxigénhiányos állapotba (az ilyesmit az emberi agy nem igazán viseli el károsodás nélkül), így ennek tulajdonítom ilyen típusú kijelentéseit.

A kvóta elleni ágálása a szokásos dacából adódik, mert hát aztán neki senki emberfia meg ne mondja, hogy mit csináljon! Csak egyet felejt el: 2-3 ezer ellenőrzött, átvilágított, ki-beforgatott, rendszer szinten felügyelet alatt tartott menekült semmi féle terrorizmus szétterítésére nem alkalmas, ellentétben a kontrollálatlan tömegekkel.

Make the best of things

Make the best of things

Ami a visszatoloncolást illeti, hát, biza, annak megvannak az uniós szabályai, és állítólag mi is az Unió tagja vagyunk, elfogadtuk ezeket a szabályokat. Tehát lehet Brüsszel ellen hőbörögni, kekeckedni, európai bírósággal fenyegetőzni, csak semmi értelme. Tetszettek volna nem aláírni az egyezményt!

Pedig hát menekült ügyben az országnak vannak tapasztalatai, hiszen befogadtunk mi számos görögöt, bosnyákot, albánt, vietnámit, de még afrikait is, és egész jól el voltunk velük, pedig egyesek még a munkánkat is elvették. De most ez más. Az országot meg kell védeni ellenük – bár nyoma sincs, hogy támadnák –, gyűlöletkampányt kell indítani – mert addig se figyel a pór a korgó gyomrára, vagy az ellopott pénzére –, és B-szintű terrorfenyegetettségi állapotot kell bevezetni – onnan elég könnyű átlépni a rendkívüli állapotba, nem kell hozzá más, csak egy csőbomba, és máris lehet gyilkos terroristát kiáltani (kétségem sincs a felől, hogy Orbán, ha érdeke úgy kívánja, még ezt a piszkos húzást is megengedi magának).

Csakhogy egyszer elfogynak a menekültek. Akkor ki lesz az új ellenség? Mert Orbán ellenségkép nélkül nem tud létezni. Most már csak abban bízhatunk, hogy nem hagy fel a lélegzéssel, mert akkor biztosan elárasztanak bennünket a kriptoterrorista menekültek!

Tessék mélyeket lélegezni, be, ki, be, ki, szépen, egyenletes ritmusban és megnyugszik a beteg!

Ille István

31 hozzászólás

  • „2-3 ezer ellenőrzött, átvilágított, ki-beforgatott, rendszer szinten felügyelet alatt tartott menekült semmi féle terrorizmus szétterítésére nem alkalmas, ellentétben a kontrollálatlan tömegekkel.”

    A lényeget mondtad. És az lett volna a feladata az országnak, amire megszavaztak nekik 8 millió eurót, még 2O14 tavaszán,hogy a regisztrációt, ellenőrzést (ki-be forgatást) végrehajtsa, illetve megszervezze..

  • Ille”az usa-bol,angliabol idoben kapott informaciok…”-
    ille!!mondja mar honnet vette ezt a hulyeseget?!!
    hat eppen itt a bibi!!NEM KAPTAK idoben semmit senkitol!!
    a nemetek is csak utolagosan reagaltak!!sot mi tobb meg az elso sorban erintett belgak is !!!!
    maga is csak utolag okos!!
    na MOST erthetik jol maguk europai-ak mi es ki ellen harcol izrael evek ota szakadatlanul!!ne higyje percig se hogy a magyarok kimaradnak ebbol!!

  • „menekultek”?-biztos benne maga mind menekult!!garantalni tudja hogy nincsen kozottuk megbujva isis terrorista??
    ki kontrollalta a csomagjaikat eddig??SENKI ES SEHOL!!!ki garantalja hogy azokban nincsen pl,; robbanoszer vagy fegyver??

  • Sajnos, Kanadában nincs Orbán, aki megállitotta a beőzönlő bevándorlókat. Mert ezek NEM menekültek.
    A kanadai új miniszterelnök nagy szívének köszönheti Kanada ( meg saját magának is, hogy megválasztotta!), hogy 25 ezer érkezik ide ebben az évben.

  • Nem akarok a kanadai bevándorlásba beleszólni, de olyan kedves, mikor egy bevándorló bevándorlóellenes. Melengeti az ember szívét-lelkét. Van valami furcsa bája. 🙁 Ha a kanadaiak is így gondolkodnának, most Figyelő otthonról imádhatná az ikonját. Megérdemelné.

  • „Sajnos, Kanadában nincs Orbán”
    Valaki ezt sajnálja?!
    Én örülnék, ha nálunk nem lenne, de nem azon az áron, hogy helyette ott van.

  • Figyelő: javaslom, lazítson. Majd ha különbséget tud tenni menekült és bevándorló közt, akkor ágáljon.

  • barlev: fogja vissza magát! Nem maga fújta a passzátszelet, így nem tudhatja, mit, honnan tudok!
    Ami a hülyeségeket illeti, éppenséggel a maga vad cionizmusa is azok közé tartozik!

  • llanfair

    2015 november 20
    11:38 de.
    Téved, Austriából, mert onnan jelentkeztem Kanadába.
    Persze, a hasonlat sántit, mert én a kommunizmus dikatúrájából menekültem, és a magyaroknak, bár milyen híret terjesztenek róluk, nincs terrorista multjuk.

  • Figyelő Hiszen most dühöng Magyarországon a posztkommunista diktatúra. Miért irigyli a magyarokat? Nem, szerencsére a magyarok nem terroristák, ők csak a védtelen zsidókkal voltak nagyon bátrak. Az veszélytelenebb volt.

  • llanfair

    2015 november 20
    1:51 du.

    Nem irigyelek senkit, a magyaroknak most, véletlenűl szerencséjük van!
    Hány éve is volt annak,amiről írt, 70?
    60 éve meg MÁs fajta diktatura volt, mégsem írok róla állandóan!

  • Figyelő Igen. Akkor néhányat börtönbe zárták, most „csak” a megélhetésüket az önbecsülésüket és a jövőjüket veszik el. Ez szerencse? Nekem egészen mást jelent a szerencse szó.
    Milyen 70 év? Ha jól számolom, 45 és 56 között 11 év telt el. Mégis befogadták magát, és nem kezelték nyilasként. Maga meg minden arabban terroristát lát.

  • llanfair

    2015 november 20
    3:35 du.
    A kommunista diktatura volt 45 év Magyarországon, 1945 -től 1990 ig.

  • llanfair

    2015 november 20
    3:35 du.
    Nem tudom, honnan veszi, hogy „minden arabon terroistát látok”?!
    De egy biztos, hogy most nem élnék Európában!

  • llanfair

    2015 november 20
    3:35 du.
    Erre nem válaszoltam.
    Nagyon téved. 1945 -től volt a kommunista uralom 1990-ig. Az idő alatt, számtalan ÁRTATLAN embert akasztottak fel, és küldtek börtönökbe.

  • Figyelő
    2015 november 21
    12:28 du.
    Nézz utána.. Negyvennyolctól.. Vagyis neked hat éved volt benne, az utána következő évekről mindössze annyit tudsz, amit a Kékújságban, a Gazettában, vagy a Szittyakürtben olvastál.
    Majd hozzál már valami infót arról, hogy 63 után kit akasztottak fel politikai elitéltként..

  • Figyelő !

    Oszt mongya mán meg, a magyarok, ahogy az egyik diktatúra ellen föl tudtak lázadni, úgy a másik, horthysta/szálasista diktatúra ellen ugyan miért nem fogtak fegyvert ?
    Persze a kérdés költői…

    Elárulom, azért mert őrájuk a Horthy-rendszer mérgező propagandája olymértékben hatott, mint árvalányhajra a lakk. Hasonlóan ehhez a mai illibrális maszlaghoz, ami odahaza dívik.
    Szóval úgy, hogy a számukra fehérterrorostúl, Kamanyecestűl, holokausztostúl [utóbbiak esetében annál inkább], vagy visszautasított kapitulációstúl*, stb galád bűnökkel együtt IS, a z . még mindig az „e g é s z m a g y a r o r s z á g . m e n y o r s z á g”-ot jelentette. Aztán 11 év múlva már újra megcsillant, a revans reménye arra „a mennyországra”, hogy majd felkelünk és akár USA segítséggel is (hisz ők lojalitásból 45-ben is annyi nácit befogadtak, most miért ne segítenének egy szabadságra vágyó népnek), de kizavarjuk azokat a minket . o k . n é l k ü l . bántó csúnya oroszokat…

  • Kvóta, vagy nem kvóta… Nem ez a kérdés.
    Az alapkérdés ettől sokkal mélyebb, de nem bonyolultabb.
    Ha, visszagondolunk arra, amit a sok-sok menekülttel készített „oknyomozó” riportokban láttunk, hallottunk, akkor emlékeznünk kellene arra is, hogy az úti cél elsősorban Németország, illetve a skandináv országok valamelyike. Magyarország, mint letelepedési cél sehol sem hangzott el. Véletlenül sem.

    És most felteszem a kérdést:
    Ha bármelyik migránst, a célzott kvóta szerint az 1294-ből az általa vágyott ország helyett „átszállítanak” egy olyan országba, ahová nem kívánkozik és megkísérelnek letelepíteni, integrálni, akkor ő mint az emberi alapjogok egyik jogosultja miként fogja érezni magát, mit fog tenni?
    A válasz a következő:
    – Rosszul fogja magát érezni,
    – Nemtetszését fogja kifejezni,
    – Elkezdi felmérni annak lehetőségét, hogy milyen módon jusson el abba az országba, amely számára céljai szerint megfelelő,
    – Mindent meg fog azért tenni, hogy oda el is jusson,
    – A tiltakozását valamilyen mások számára is jól érzékelhetően demonstratív módon ki is fogja fejezni,
    – A többiekkel az utcára megy hangosan tiltakozni és követelni,
    – Ha ennek nem lesz eredménye, akkor fizikai erővel – kő, tégla, üveg –molotov koktél- kukaborogatás, stb…- módszerével is kifejezi elégedetlenségét, nyomatékot adva igényeinek (lásd a Debrecenben kitört „Korán vita” miatti elégedetlenségi „mozgalmat”,
    – Satöbbi.
    És ha mindezeket azzal lehetne megelőzni, hogy az ide szállítottakat zárt táborokba „koncentrálják”, akkor ennek eredménye egy kissé később ugyan, de azonos lesz a fentebb felsoroltakkal és annyival bővülve, hogy:
    – Előbb onnan megkísérelnek kitörni,
    – Aztán megint megkísérlik,
    – És a végén ki is törnek
    – stb…
    És a „történet” egy önmagába visszatérő spirálba fog torkollni.

    Véleményem szerint azon kellene dolgozni és nem gondolkodni, hogy a menekülők szándékának eredeti okát szüntessék meg, vagyis azok, akik a Közel-Keleten és Afrika bizonyos országaiban elősegítették a polgári lakosság elleni fegyveres erőszak létrejöttét, azok állítsák vissza a békét, ami egy hatalmi egyensúllyal biztosítja a viszonylagos állandóságot.
    Bármennyire is ellenkeznek sokan, az oroszok a nyáron ezt elkezdték, az USA kissé később csatlakozott ehhez, majd mostanában a franciák is és úgy vélem, hogy már a németek is hajlanak a konfliktussal terhelt területek konszolidálásának erővel történő megoldása felé.
    Ha most valakinek leesik a „tantusz” hogy ezek az említett országok a G8 csoport négy prominense –ahonnan a konfliktusos területekre a korszerű fegyverek,haditechnikai eszközök kerülnek – akkor nagyon is jól érzékeli a probléma lényegét.
    Szóval, nem határok megerősítése, kerítés, átszállítás, táborok, integráció és egyebek kellenek itt, hanem béke ott és akkor a lelki béke helyre áll itt is meg ott is.
    És ezzel akár az ilyen-olyan oldalaktól induló hecc- és sajtókampányok is megszűnnének.
    Szerintem.

  • Az előző folytatása:

    * Ehelyett manapság, a magyarok no lámcsak, konokul ismét a budai kitörési kísérletet ünneplik országszerte.

    Íme álljon itt a Budapestet körülzáró szovjet parancsnokság ultimátuma a magyar csapatokhoz:

    „…Többszörös túlerőnk emberben, hadianyagban és felszerelésben ön előtt, mint vezénylő tábornok és a körülzárt csapatok tisztjei előtt már nem lehet kétséges.
    Tábornok úr bizonyára belátja, hogy minden további ellenállás elvesztette az értelmét. A harc folytatása feltétlenül a csapatainak a megsemmisítéséhez, a békés ppolgári lakosság lelketlen feláldozásához és a magyar főváros elpusztításához vezetne.
    További véráldozatok elkerülése, Budapest történelmi jelentőségű műemlékeinek, kulturális és művészeti alkotásainak megmentése érdekében felszólítjuk az alább fegyverletételi feltételek elfogadására:

    1./ A kürülzárt csapatok parancsnokaikkal az éleen, a harci tevékenységet azonnal szüntessék be.
    2./ A legénység, az összes tisztek és tábornokok, továbbá a teljes fegyverzet, felszerelés, szállítóeszközök és hadianyag teljes épségben átadandó.
    3./ A harcot beszüntető tisztek és tábornokok és a legénység biztonságáért szavatolunk.
    Az összes magyarok, akik megadják magukat, kihallgatás és ellenőrzés után azonnal szabadlábra helyeztetnek és otthonukba távozhatnak.
    4./ A fegyverletételben érintett csapatok egyéni ruházatukat, rendfokozati jelvényeiket, kitüntetéseiket, a magántulajdonukat képező tárgyakat és értékeket megtarthatják. A törzstisztek és tábornokok ezen kívül megtarthatják szúrófegyvereiket is.
    5./ Az összes sebesültek és betegek azonnali orvosi kezelésben részesülnek.
    6./ Tábornokok, tisztek, altisztek és legénység részére ellátás biztosítva lesz.
    Válaszát 1944. december 30-ig várjuk, melyet megbízott tisztek feltűnő, fehér zászlóval megjelölt személygépkocsin a Budapest-vecsési műúton adjanak át!
    A kiküldött tiszteket meghatalmazott orosz tisztek a főharcvonalban, az említett műúton 1944. december 30-án, moszkvai idő szerint 12 órakor várni fogják.
    Ha a fegyverletételi feltételeket elutasítja, úgy a Vöröshadsereg szárazföldi és légi hadereje a hadműveleteket a körülzárt német és magyar csapatok megsemmisítésére megkezdi.
    Ez esetben, Budapest lerombolásáért, valamint a békés polgári lakosság súlyos áldozataiért a felelősséget ön fogja viselni.
    1944. december 29.”

    Aláírás: Malinovszkíj és Tolbuchin a Szovjetunió marsalljai

    Ennél gálánsabb felszólítás az adott helyzetben el sem képzelhető, és mi volt a válasz? Az ultimátumot kézbesítő, fehér zászlós parlamenterekkel a helyszínen géppuskatűz végzett, majd megindult az ultimátumban is előre vetített pokoli erejű támadás… A nyomok ma is ott ülnek a város képén és lelkekben, ám láthatólag, mégse tanul a magyar nép.

    .

  • Budapestet a németek NEM Budapestért védték utolsó emberig, hanem Berlint védték, 3 héttel később kerültek csak sorra.

  • Egy kis adalék, a magyar orvosnők és a muszlimok kapcsolatáról.
    Semmelweis Orvostörténeti Múzeum

    Meglepő, de igaz! Miért kaphatott először nő orvosi állást a Monarchiában?
    1878-ban az Osztrák–Magyar Monarchia megszállta Boszniát. Kiderült, hogy az okkupált terület gazdasági és szociális fellendítésének nagy akadálya a tartomány siralmas közegészségügyi állapota. Ennek egyik „legláthatóbb” jele a magas anya- és csecsemőhalandóság volt. Hátterében a gazdasági elmaradás mellett az állt, hogy a tartomány lakosságának több mint a fele muzulmán volt, és a mohamedán vallás tiltotta, hogy nő férfi előtt – még ha az orvos is – mutatkozzék. Vagyis, ha orvosi segítséget kíván eljuttatni a boszniai törökök közé, oda csak nőnemű orvost küldhet. Ezért „a boszniai muzulmán asszonyok érdekében pályázatot hirdettek az idegen egyetemeken egy Boszniában létesítendő orvosnői állásra” – írta a pesti egyetem első nőorvosa, az 1900-ban végzett Steinberger Sarolta (1875–1966) „az orvosnők történetét” bemutató írásában.
    Steinberger Sarolta 1966. november 24-én hunyt el, rá emlékezünk.

  • Verbovszki, Málnaszőr – gratulálok.
    Ritka az okos szó, ezért örül az ember, ha találkozik vele! A többi okos szóra éhes olvasó nevében is köszönöm!

  • málnaszőr

    2015 november 22
    2:34 de.
    Kérdésére a válasz, miért nem kelt fel a magyar nép a nácizmus alatt, ha az orosz alatt forradalmat csinált.
    Akkor én még gyerek voltam, de tudomásom szerint, az igazi nácizmus 1944 oktober után lépett be, mikor a námetek elfoglalták Magyarországot , mert Horthy NEM teljesittte jól a nácik zsidók kiírtását, s Horthy ki akart lépni a háborúból-

    A németek fél évig sem uralkodtak, 1945 áprilisában elesett Magyarország.
    Az orosz már hány éve volt Magyarországon, mikor a forradalom kitört? 1945-től 1956-ig, 11 év. A forradalom leverése után, meg 1990-ig.

  • Figyelő

    „Horthy nem teljesítette jól a … zsidók … kiirtását.”

    Hát ez az! Ebben mégiscsak benne van a válasz:
    Teljesítette, de nem elég jól. Nem felelt meg a (a német) elvárásnak. Pont fordítva: a németek túl gyorsnak és túlteljesítettnek(!) tartották a Horthy féle deportációs projektet. Annyira sűrűek voltak az emberszállítmányok, hogy odakünn nem győzték ugyanis a hullahegyeket megsemmisíteni…

    Na de, a lényeg. A magyarság pedig, amely egy évtized múlva a felszabadítók ellen bizony képes volt egy zendülést kirobbantani, most a . f ü l e . b o t j á t . s e m . m o z g a t t a, h a g y t a, hogy félmillió(!) honfitársát, a közvetlen szomszédját; gyerekeket, csecsemőket, öregeket, asszonyokat,stb… szóval teljesen ártatlan magyar embereket kifosszanak majd elhurcoljanak… Pedig ennél galádabb cselekedetet magyarok ellen még el nem követtek. És mégse keltek föl ellene. –> (A többi: fent a 2,34 és a 3,39-ben)

  • málnaszőr

    A legújabb kutatások szerint az ’56-os felkelés kirobbantása egy felülről szervezett kommunista provokáció volt. Célja a szovjet megszállás igazolása és fenntartása volt. Csak kicsit túllőttek a célon. Könyv – Jobbágyi Gábor:”Szevasztok, én meghalok!”.

    Ne ugord át azt a tényt sem, hogy 1945-ben legalább 700 ezer magyart deportáltak a szovjet munkatáborokba, és nem mert fellázadni senki..

  • málnaszőr

    Ja, azt is már többször leírtam, hogy a zsidók deportálását követően legalább 100 ezer de lehet, hogy 300 ezer kiskorú leventét vittek el „Németország megvédésére”. Mindenki látta, hogy a németek elvesztették a háborút, mégse lázadt senki a gyerekek megvédése érdekében.

  • málnaszőr

    2015 november 22
    3:39 de.
    Nekem van egy éredekes könyvem, Nemes József festőművész írta, akit Horthy küldött Moszkvába a béke levéllel,hogy a magyarok kilépnek a háborúból.
    Azt hiszem, ma is kapható a pesti könyveseknél. A címe:
    Horthy futára voltam.
    Az illető örnagyi rangban volt a magyar hadseregnél és perfektűl tudott oroszul.
    Sajnos, egy napot késett a levél, mert Nemesnek igen nehéz és kalandos útja volt, hogy elérjen a frontokon keresztúl Moszkvába.

  • Figyelő

    Én úgy tudom, eljutott Sztálinhoz Horthy levele. Sztálin akkor már elhatározta, hogy a románoktól megszerzi Besszarábiát, a magyaroktól pedig Kárpátalját. A románokat a magyaroktól elcsatolt Észak-Erdéllyel akarta elhallgattatni. Ez a terve nem valósult volna meg, ha egyezkedik Horthy-val és a kiugró magyarok segítségével űzi ki a németeket. Sztálinnak kellemetlen lett volna Horthy vallomása, ezért lobbizott azért, hogy „az öreg ember” Nürnbergben ne kerüljön bíróság elé.

    ————————————————–

    Horthy Miklós levele Sztálinhoz (V. Muszatov)

    Tábornagy úr!

    A végveszélyben lévő népem nevében és érdekében fordulok Önhöz. Ezt a magyar nép nevében teszem, amely nem felelős ezért a háborúért. Egy évezred és különösen az utolsó évtized során a szomszédos német kolosszus volt hatással népünk sorsára. Megint csak éppen e hatás alatt kerültünk bele ebbe a sajnálatra méltó háborúba a Szovjetunió ellen.
    Külön ki kell hangsúlyoznom azt a tényt, hogy szegény országomat a német „ötödik hadoszlop” ténylegesen megszállta. Ez a nagymértékű megszállás éppen abban az időben kezdődött, amikor a német haderők Románia és Bulgária területére léptek. Végeredményben a német ügynökök Magyarországon gondosan nyomon követtek minden mozgást és minden lépést, és a legfontosabb hírek és jelentések soha nem jutottak el hozzám. Most jutott tudomásomra, hogy a Kassára és Munkácsra mért légitámadás [1941] után Molotov külügyminiszter a magyar követtel folytatott egyik beszélgetése során kihangsúlyozta a Szovjetunió békés szándékait Magyarország iránt. Ha ez valóban így volt, ez balsorsszerű, mert abban az időben erről nem kaptam hírt.
    Az igazság érdekében közölni szeretném Önnel, hogy mi soha senkitől nem akartunk egy hüvelyknyit sem elvenni olyan területből, ami jog szerint nem lenne a mienk. Ellenkezőleg, a románok foglalták el Besszarábiát a saját orosz szövetségesüktől az első világháború után, és ők akarták Szovjet-Oroszország jelentős részét elfoglalni a németek segítségével a második világháború ideje alatt. Tovább, amikor 1940-ben szándékunkban állt a magyarok iránt Erdélyben tanúsított szörnyűséges magatartásnak véget vetni, a románok újból segítséget kértek Németországtól, megkérték Hitlert, hogy segítsen nekik megkapniuk ennek a földterületnek legalább egy részét a bécsi döntés révén.
    Küldöm a teljes jogkörrel rendelkező delegációmat a béketárgyalások lefolytatására, és kérem Önt, hogy kegyelmezzen meg szerencsétlen országunknak, melynek történelmi érdemei vannak, és melynek népe az orosz néppel oly sok közös vonással rendelkezik. Legyen szíves, használja fel befolyását a szövetségeseire azzal a céllal, hogy a feltételek, amelyeket kidolgoznak, összeegyeztethetők legyenek népeink érdekeivel és becsületével, és azok valóban a békés életet és a biztos jövőt szolgálják. Megragadom az alkalmat, hogy kifejezzem Önnek, Sztálin Tábornagy úr, legmélyebb tiszteletemet.

    Őszinte híve:
    Horthy

    P.S. Tekintettel arra, hogy hadseregeink még mindig a határokon vannak és országunkba jelentős német haderők törtek be, kérem, hogy levelemet diszkréten kezelje mindaddig, míg képesek nem leszünk úrrá lenni a helyzeten.
    * Az angol nyelvű levél orosz levéltárból származó xeroxmásolatát V. Muszatov orosz történész, jelenleg Oroszország budapesti nagykövete bocsátotta rendelkezésünkre. (A szerk.)

  • Kedves jani, ezt a levelet, fenntartással fogadhatom csak el.
    Honnan van a magyar verzió?
    Itt van előttem a könyv amiről ,már írtam. Írója:Haranglábi Nemes József, a könyv teljes címe: Küldetésben Horthy Futáraként. ára:1800 forint. Kérlek vedd meg.
    Elsősoroban, NINCS dátum a levélen, ami nekem feltűnt.
    Erősen kétlem, hogy a levél tartalma, ténye nyilvánosságra került. Ez nagy titok volt mindig a magyar történelemben.
    A másik, hogy talán a megmenekült zsidók lobbiztak Horthyért Nünbergben, nem Sztálin.
    T.i. akár ki mit állit, sok zsidó ma is hálás neki.Beszéltem ilyennel.

    Különben,a könyv írója családi barátunk volt, Nemes.. Sokszor volt nálunk és mesélt kallandos életéről is. T.i. az I. Világháborúban orosz hadifogoly is volt. Akkor tanult meg oroszul, majd megszökött egy társával..

  • Verbovszki

    2015 november 22
    3:04 de.
    A menekültekről.
    Leírja, hogy mennyire frusztált lehet az a menekült, akit nem oda tesznek, küldenek, ahová ő akar menni.
    Én is menekült voltam 200 ezer társammal. Eredetileg az USA-ba akartunk menni, de ott már a kvóta addigra betelt. Akkt már csak Kanada fogadott be minket, amiért hálásak voltunk. Annak ellenére, hogy sem a francia nyelvet,sem a hidegt nem szerettük.
    Ha valaki menekült, fogja be a száját és alkalmazkodjon a körülményekhez!