Én ezért bojkottálom a magyar katolikus egyházat

2015 november 25 10:02 de.50 hozzászólás

Annak ellenére, hogy egy kanadai római katolikus egyházközség igazgatója vagyok, több mint négy éve szándékosan nem lépek be magyar katolikus templomba. Amikor Magyarországon járok – általában évente egyszer, vagy kétszer – sem intellektuális, sem érzelmi kötődést nem érzek már a magyar katolikus egyház, illetve egyházközségei felé, inkább csak távolságot. Nem mindig volt ez így. De amikor a győri Szent Imre Egyházközség papjáról olvastam – aki a szószékről, a homíliában lázított a menekültek ellen és a Fidesz aláírásgyűjtési akciójában való résztvételre ösztönözte az egyházközség tagjait – ismét megerősödött bennem az a gondolat, hogy sem hitbeli, sem világnézeti szálak nem fűznek már engem a szociális igazságosságtól és Ferenc pápa szavaitól is egyre láthatóbban elszakadt Magyarországi Katolikus Egyházhoz.

Balázs Tamás atya, a Szent Imre templom plébánosa „Istentől kapott szép szemű magyar emberekhez” beszélt vasárnapi homiliájában.

Aztán elmondta a szentmisén, hogy ha az egyházközség szép szemű etnikailag magyar tagjai nem támogatják a Fideszt a menekült-kvóták elutasításában, akkor „idegenek embertelen és félelemtől teljes királysága fog eluralkodni hazánkban.”

Bárcsak már itt véget ért volna Balázs atya szószékről történő uszítása, amely a saját történelmi társadalmában szintén idegennek számító és peremen élő Jézustól teljesen elszakítva igyekezte félelemmel és gyűlölettel felölteni a győri szentmisét. A plébános úr ezzel egészítette ki prédikációját:

„Csak az lesz Jézus Krisztus Királyságának méltó katonája, aki mer nem gyáva, hanem bátor és határozott lenni, a többiek pedig a gyávaság és félelem királyának harcosaiként fognak feloldódni a népek sűrűjében.”

A „gyávaság” elleni fegyver nem a gonoszság és nem a gyűlölet. Nem hinném, hogy Jézus Krisztus  pártkatonákat keresett volna, akik az éppen regnáló párt íveit töltik ki azért, hogy ne tehesse be lábát Magyarországra egyetlen egy kiszolgáltatott ember sem.

Igen, a menekültek befogadása kockázatokkal és kihívásokkal járó döntés.

Igen, az elesettek, a bajba jutott emberek megsegítése áldozatokat követel azoktól, akik a polgárháború elől menekülőkhöz képest relatív biztonságban és jólétben élnek.

És igen, ha kicsit is komolyan vesszük Jézus szociális tanításait, akkor hajlandóak vagyunk áldozatot hozni embertársainkért és képesek vagyunk elfordulni a fehér-fekete politikai magyarázatoktól. Nem zárkózunk be saját kis világunkba.

Az, hogy Orbán Viktor politikai tőkét kovácsolt a menekültválságból és hogy a magyar szavazók legsötétebb ösztöneire építi politikáját sajnos hozzátartozik a Bismarck által megfogalmazott realpolitik koncepciójához. De az, hogy egy katolikus plébános a Magyarországi Katolikus Egyház némasága mellett száll ringbe és az Örökkévalóságot keveri bele ebbe a kérdésbe – ráadásul a szószékről – jobban festi le, mint bármi más, hogy mennyire eltorzult és romlott lett a magyar katolikus egyház.

Vannak természetesen kivételek, bár nagyon kevesen. Ott van – például – Urbán József piarista atya, akiről angol nyelvű testvérlapunkban már beszámoltunk és aki korábban ezt írta, amikor arra gondol, hogy Jézus miképpen válaszolna annak a katolikus hívőnek ma, aki fél a menekültektől, fél a muszlimoktól és fél az idegenektől:

„Jézus azt kérdezi tőlem: Van-e kedved bennük velem találkozni? Lehetne esetleg azzal kezdeni, hogy megismernéd őket. Tudod, kik ezek, akik errefelé igyekeznek? Ismered ezeknek az embereknek a helyzetét? Ismered az Iszlámot? Ha egy kicsit tanulnál, akkor talán nekibátorodnál, és valami igazán jó is kisülhetne ebből az egészből. Gondoltál-e arra, hogy ők is tanulhatnak tőled? Van mit adnod nekik: nemcsak a javaidat, hanem a benned levő jót. Mit szólsz ahhoz, hogy szelíden, minél inkább védtelenné téve magadat beszélj nekik magadról és rólam? Van kedved velük találkozva velem találkozni?”

A letört, gyenge és rászoruló emberekben találkozunk Jézussal. Emlékszem, hogy egyik évben Húsvétkor ottawai katolikus egyházközségünkben egy éhező, mélyszegénységben lévő gyerek fotója ábrázolta számunkra a keresztre feszített Jézust és egy dél-amerikai nyomortelepen felépített iskola szimbolizálta Jézus feltámadását. Idén Adventkor pedig a szentélyünket alakította át egyházközségünk oltáregylete. Az oltárnál a menekülő embertömegek sziluettjeivel találkozunk. Az oltár mögött egy földre döntött keresztet szögesdrót veszi körül.

Ez fogadja a hívőket az oltár mögött idén Advent elején az ottawai Szent József Egyházközségben. Fotó: C.A.

Ez fogadja a hívőket az oltár mögött idén Advent elején, az ottawai Szent József Egyházközségben. Fotó: C.A.

Ferenc pápa is a „találkozásra” szólítja fel a katolikusokat világszerte, még akkor is ha a találkozás nehézkes, veszélyes, ha ettől sáros lesz a templom márvány padlója, ha felébreszt, megzavar és megkever bennünket, és eddig kialakított világképünket. Ferenc pápa mondta:

„Jobban szeretem azt az egyházat, amely sérült és piszkos, mert kint volt az utcán, mint azt az egyházat, amely azért egészségtelen, mert hosszú ideig be volt zárkózva és saját biztonságába kapaszkodott.”

Minap a pápa jelezte, hogy idén a karácsonyi fények egy „csúf” ünnep részei. Hogyan lehet karácsonyt ünnepelni, amikor háborúban állunk és amikor „az Isten sír mindazokért, akiknek egyetlen célja e földön, hogy háborút vívjanak, miközben cinikusan tagadják, hogy ez lenne szándékuk.”

A keresztény egyházak küldetése és kötelessége, hogy igazságosan és Krisztus tanításait szemelőtt tartva válaszoljanak a kortárs világ nagy szociális kihívásaira. Ilyen kihívás ma a menekültválság. Ebben a hitbeli közegben nem lehet elsődleges szempont a pragmatizmus és a realpolitika, vagy a veszélyek és kockázatok felsorolása.

Lehet, hogy egy nap – a távoli jövőben – a Magyarországi Katolikus Egyház is magáévá teszi Krisztus szociális üzenetét, még akkor is, ha ez népszerűtlen, vagy szembe megy az éppen regnáló politikai hatalommal és akkor is ha ez veszélyes. Lehet, hogy el jön az a nap, amikor ismét ott lesz a helyem. De ma, az általam ismert egyetlen válasz nem más, mint a Magyarországi Katolikus Egyháztól való teljes eltávolodás és elszakadás – intellektuálisan, érzelmi szinten és hitbeli életemben egyaránt.

50 hozzászólás

  • 1) A szószékról való „direkt politizálás” eltasitandó.
    2) Minden valóban(!) rászoruló embernek segitenie kell a keresztényeknek és a nem keresztényeknek egyaránt. Ez humánum- és nem vallási-kérdés, erről beszélt Ferenc pápa is.

  • Szukits Rezső

    Amikor piszkos lesz a kezed, ellenállatatlan kényszert érzel, hogy megmosd. Vajon miért nem akarjuk álnoksággal mocskolt hazánkat megtisztítani?

  • Veszélyes dolog a vallás.
    Aki vakon hisz , könnyen manipulálható.

  • Szerintem igen szigorú a véleményed, Christopher.
    Ezen kivül, nem lehet összehasonlitani a kanadai helyzetet a magyaréval. Kanada olyan állam, ami bevándorlókból létesült és lett naggyá.
    Az európai nemzetek pedig, őnálló különböző országok, ilyen a magyar is..
    A magyarországi papok Mindszenty hercegprímás úr óta, mindig politizáltak, a koroknak megfelelően.
    Ezenfelűl, vannak buta papok és vannak okos papok is. Mint minden társadalomban .

  • Ja, és úgy hallottam, Ferenc pápának agydaganata van.
    Ezért elnézem neki az utóbbi mondásait.

  • „Az, hogy Orbán Viktor politikai tőkét kovácsolt a menekültválságból és hogy a magyar szavazók legsötétebb ösztöneire építi politikáját sajnos hozzátartozik a Bismarck által megfogalmazott realpolitik koncepciójához. De az, hogy egy katolikus plébános a Magyarországi Katolikus Egyház némasága mellett száll ringbe és az Örökkévalóságot keveri bele ebbe a kérdésbe…” Magyarországon 6 millió katolikust, 2200 papot, 8 millió választópolgárt tartunk számon…Külön tiszteletünk a kanadai Skerl Alphonse gyémántmisés (East Chicago) és Miskei László ezüstmisés (Welland) ill. Rigó Jenő SJ (Toronto), Deák István (Toronto), Manolache Lőrinc (Calgary), Pesznyák Béla (Ottawa), Kiss G. Barnabás (Detroit/Windsor) és Marozsán László diakónus (Welland)papoknak . Természetesen, hiba lenne megsértődni, a billentyűkre, a megbocsátható nyelvi hibák miatt, de az orbánozásból kimaradt, hogy az illető református…

  • Kihagytam egy fontos gondolatot a cikkhez.
    A kersztény tanítás igen, a segités, az elesettek felölelése és támogatása.
    Addig, amíg egy hazát vagy társadalmat nem fenyegetnek öngyilkos terroristákkal.

  • Figyelő, Te továbbra is nagyon buta, agymosott vagy.

  • „vannak buta papok és vannak okos papok is”

    Ez igaz, minden irónia nélkül.

    De azért csak eszembe jut a szólás, hogy jó pap holtig tanul, mégis bután hal meg.

    Ez nem ténymegállapítás, hanem definíció, aminek a magyarországi papság jelentős része (nem feltétlenül a többsége) kiválóan megfelel. Ahogy hülyének lenni állampolgári jog, úgy a papnak is valami hasonló joga, hogy nagyon okosan és alkalmas időben mondjon olyan hülyeséget, amivel kívánsága szerint manipulálja a nyájat.

  • – Gondolom Ferenc pápa nem olvasta az alábbi cikket sem! http://hirtop.in/tuntetes-londonban-felszamoljuk-a-keresztenyseget-es-letrehozzuk-az-iszlam-allamot/
    – Ilyen feliratokkal már tüntettek más országokban is, várható a létszámnövekedés függvényében az agresszivitás növekedése is.
    – Kis túlzással: az amerikai indiánok is a kezdeti „liberalizmusuknak” köszönhették sorsukat!
    – Az Usa, Anglia és Kanada sem kér a „migráns áradatból”, inkább maga válogat a menekült-táborokban! A liberalizmus nem vonatkozik mindenkire?
    – Kíváncsi vagyok, mit fog szólni Kanada amikor bevezetik a sariát?

  • LELSZI
    Pedig hogy örültem hogy hálistennek nem láttalak pár napig.
    Kár hogy egyszer minden jónak vége szakad.

  • lelszi,
    minden szavad aranyigazság.

  • terminus,
    neked jogod van bárkit így FIGYELŐT is sértegetni akár saját hülyeséged aktiválása eredményeként.Még 10 évig napi 8 órai tanulással sem fogod utolérni FIGYELŐ egyetlen mondatának értelmezését sem.Jó-jó…hát nem akarlak bántani,ez IQ függvénye.

  • Megnéztem a LELSZI által ideidézett fennti ” hír ” forrását , a titokzatos ” hirtop.in ” nevűt.
    Az ott lévő hírek tálalásából az jön le nekem , hogy ez egy meglehetősen antiszemita , ruszkibarát szélsőjobbos kis portálocska.
    Mondhatnám azt is hogy egyszerűen undorító.
    Afféle fél-propaganda forrás. A Lelszi-félék mindennapos szellemi tápláléka.
    Csak tudnám miért kell azt a maszlagot ide is beokádni ?
    A Kurucinfo pl. meg már ott tart a hazudozásban , hogy egy izraeli harcirepülő lőtte le az orosz utas-repülőgépet.

  • Georgina Bojana

    Elítélem azt, hogy a szószékről az egyházfi politizáljon.
    De!
    Kénytelen vagyok beismerni, hogy bármennyire is megértem mindazokat az életükért harcoló menekülteket,mégsem szeretnék közvetlen szomszédságukban élni.
    Miért?
    Mások.
    Tartózkodom tőlük. Nem, a neveltetésem miatt, mert a vallás szerint Isten előtt, minden ember egyforma. Csak az itt a gond, hogy más az erkölcs, más a szokás, más az életforma. 65 évesen nem tudnám elfogadni azt, hogy közvetlen szomszédomban olyan életet éljenek, ami nekem/tőlem idegen.
    Bocsánat érte.
    G.B.

  • Kedves Gyuri10!

    A demagógia nem IQ függvénye, de átlátni rajta, az már igen.
    Az orbánhívők „istenük” otromba, kifordított féligazságait szajkózzák.
    Nekem pedig elfogyott a velük szembeni toleranciám. Sajnálom.

    Üdv.:
    terminus

  • terminus

    2015 november 25
    5:59 du.
    Ha rólam beszél, igen téved. Nem is élek otthon és nem ismerem Orbánt.

  • lelszi
    2015 november 25
    3:32 du.

    Hadd kezdjem a végén.
    Kanadában nem vezetik be a sariát.
    Az USA is, Kanada is emigránsokból álló ország.
    Kérdésem nőtt.. Mi a bánatos lócsöcs köze van a liberalizmusnak ahhoz, hohu Kanada a számára megfelelő, ellenőrzött és átvilágított menekülteket óhajt befogadni? Pontosan azért a családosokat, mert azok gyerekei már egy multikultúrális közegben nőnek felé, ahol a kutyát sem érdekli, hogy milyen vallású vagy. A kanadai parlamentbenen találsz mindenféle nációt.
    Liberalizmus, meg amerikai indiánok? Márijaidesanyám.. Télleg?
    Csak neked.. A Pápa minden reggel ötkor kel, fürdik, imádkozik, és reggeli közben elolvassa a fontosabb híreket. Amit te idelinkeltél, kb három évvel ezelőtt este meg magát.
    Ps. Itt Victoriában kb harminc és ötven között van azoknak a muszlim családoknak a száma, akikkel baráti kapcsolatot ápolok. Maroccóból, Líbiából, Libanonból, Iraqból, Iránból, Egyiptomból. Szaudi-Arábiából. A másik kb ötven család afrikai, különböző orságokból. Egyetlen egy sincs közöttük olyan, aki ne ítélné el mélységesen az IÁ tevékenységét. Tod, 56-ban kétszázezer magyar rohant neki a világnak. Akik valóban résztvettek a forradalomban, talán ötezren lehettek. A német zsidóság a harmincas években szintén elmenekült németországból. Mindkét társaságot befogadták más államok.
    Aki nemtud különbséget tenni a bevándorlók, meg a menekültek között, azt csak sajnálni tudom.

  • Falusi
    – „Kanadában nem vezetik be a sariát.” Ezt mi már nem éljük meg, de egyes nyugati országokban már felvetődött.
    – „…Kanada a számára megfelelő, ellenőrzött és átvilágított menekülteket óhajt befogadni?” Igazuk is van! Nézd meg az Európát elárasztó tömeget! Vannak köztük családok is, de a többség!?
    – „…azok gyerekei már egy multikultúrális közegben nőnek felé” Jihad Joe és a párizsi merénylők többsége Angliában és Belgiumban nőttek fel, nem is a legműveletlenebbek voltak!
    – „Liberalizmus, meg amerikai indiánok?” Az indiánok eredetileg többnyire barátsággal fogadták az európai bevándorlókat. Ezt nem nevezték liberalizmusnak, de a lényege az volt! mi lett az eredménye?
    – „… 56-ban kétszázezer magyar rohant neki a világnak.” Ez a hasonlat még demagógiának is gyenge! Azok az emberek hasonló kultúrszinten voltak, többségük dolgozni akart, már az alapállásuk is a beilleszkedés volt, nem akarták a vallásukat terjeszteni, stb.
    – A kanadai, amerikai, angliai álláspontot csak helyeselni tudom, a 20-50 éves korosztály férfi tagjait visszazavarnám szülőföldjükre, hogy ott védjék a hazájukat! De Európa nem válogathat, talán egyedül Cameron, igaza is van!
    – Egy kérdés: az arab államok miért nem fogadja vagy segíti a hittestvéreit?

  • falusi
    Tudod, sosem kötekednék a plébánossal. Tényleg szeretném tudni a véleményedet. Az iszlám országoknak, miért nem kellenek a muszlim menekültek?

  • „Ja, és úgy hallottam, Ferenc pápának agydaganata van.
    Ezért elnézem neki az utóbbi mondásait.”

    Milyen megható, Bencsics – az ő erkölcsi magasságából – elnézi a pápának…

    gyuri10 meg értelmet tulajdonít Bencsics mondatainak, pedig hát…jó-jó, ő cseppet elfogult Figyelővel kapcsolatban.
    Akit amúgy -saját kinyilatkoztatása szerint – nem lehet megsérteni. Gondolom, a bőre vastagsága okán. Én azért egy gyémántélű koronggal ellátott flexel megpróbálkoznék.

    Most, hogy az ellenszéki szerzők nem publikálnak a KMH-n, jóleső érzéssel terpeszkednek el a Figyelők, lelszik és többi megmondóemberek, és belekötnek bármibe – természetesen a NER szellemében-, ami nem az ő szájízük szerinti.

    terminusnak van igaza: a demagógia – a kritizált esetekben – jól érzékelhetően nem IQ függvénye.

    Ajánlom figyelmükbe:
    http://ellenszelben.nolblog.hu/archives/2015/11/25/Egy_lelkipasztor_aki_szereptevesztesben_leledzik/

  • Azon a rohadék portálon , amit a lelszi ide be csoccsantott , pl. az is olvasható ( meg mindenféle szélsőjobbos oroszbarát szenny-pldalakon szintén ) hogy valami ruszki vadászgépek megfutamodásra késztettek egy izraeli vadászgépet Szíria és Libanon határán.
    Gondoltam megnézem mi a helyzet egy VALÓS hírportálon , a BBC oldalán. ( Tévén szoktam nézni a BBC világhíradóját , de van hogy elsiklok hírek felett.)
    Hát kérem.
    Izraeli orosz afférról szó sincs a BBC – n , viszont televan blokkolt ruszki harcigépekről szóló hírekkel , amiket a NATÓ , az USA , Canada és Anglia légvédelme figyelmeztetgetett és kényszerített más pályákra. LEgutóbb meg lecsaptak egyet az égről a török F16-osok.
    Lásd ITT : http://www.bbc.com és a keresőbe : Russian jets intercept

    vagy

    http://www.bbc.co.uk/search?q=Russian+jets+intercept&sa_f=search-serp&suggid=

  • Az a szemét portál , amit a náci Lelszi ide belinkelt , nagy lelkesedéssel írja hogy minden nyugdíjasnak 12 000 Forint fűtéstámogatás jár egyszeri alkalommal, csak igényelni kell a helyi Kormányhivatalban.
    Aztán közben nem is igaz !
    Utánajártam a dolognak , egyszerű kamuhírről van szó.
    Nem tudnak róla a Kormányhivatalban.
    Ennyit a náci Lelszi napi szellemi táplálékforrásainak a szavahihetőségéről…
    Ezeket próbálja meg nap mint nap lenyomni a torkunkon itten.

  • Nekem nincsennek muszklim barátaim, hiszen nincs közös témám velük.
    Annak bizony én sem örülök, hogy 25 ezret hoz be miniszterelnökünk.
    Volt egy cikk az egyik helyi újságban, hogy jó volna, ha a szíriai KERESZTÉNYEKET hoznának be, akiket valóban írtanak Szíriában.
    Persze, mindent megkérdeznek az emigrációnál, de nem a vallási hovátartozást.

  • llanfair

    2015 november 26
    3:13 de.
    Kérdésedet, már én is feltettem. Majd erre a választ is megértettem. A szíriai polgárháború az iszlám vallás KÉT szektája között folyik: a szhuni és a shini között, ami éveszázados ellentét.

  • Kedves falusi,
    borzalmas,hogy milyen nehéz megkülönböztetni a menekülteket és a bevándorlókat a terrorsejtek szervezőitől,alapítóitól.Szerintem ebben a sorrendben kellene piros-fehér-zöld masnikkal megjelölni őket a honfoglaló bevonulásuk közben.

  • terminus,
    jó megérzéssel nyúlsz bele.Én valóban egy Orbán bérenc,hívő vagyok. Nem csodálom,hogy elfogyott a toleranciád.Fogadjatok be minimum 600.000 terror-kandidátust.A helyet már 70 évvel ezelőtt előkészítettétek.Igen magas IQ megvezettetéssel.

  • Figyelő Ezt értem. De van 27 muszlim ország, mindenki fogadja be azt az oldalt amelyiket szereti. Vegyék hozzá a palesztinokat, és nagyjából már rend is van. Bár a kurdok még mindig lógnak a levegőben.
    Ha pedig mind a két szekta elmenekül, akkor Európában folytatják? Szép kilátások. Saját testvéreiket a hideg rázza tőlük, azért ez figyelmeztető jel lehetne.

  • https://www.facebook.com/trianon.non/videos/1642924042629183/?video_source=pages_finch_main_video&theater
    megnézése után létrejött diskurzus:
    Talán különbséget kellene tenni a gyilkos és áldozat között. Te csak most kezded látni, hogy mit csinál az ISIS? Csak akkor vetted észre, hogy gyilkol, amikor Párizsban követte el a gaztettét? Az nem zavart, amikor Szíriai keresztény közösségeket irtott ki?
    Igen! az ISIS létrejöttekor már petíciókkal bombáztuk (katolikusok) az eu-t, ensz-t az esztelen keresztény gyilkolások miatt. Már akkor, amikor még csak Egyiptomban volt!
    Te azt hiszed, hogy az ISIS és az áldozatai azonos kultúrkörből származnak?
    Részben Igen! mert az ottani áldozatok igen, de európára kiterjesztve már nem.
    Te milyen kultúrkörből származol? Hitler, Rákosi, Szálasi…
    Veled egy kultúrkörből, csak az a kultúrkör egy hegytetőn van, s te is, a barátaiddal, kiket felsoroltál, és kifelejtetted a folytatást: Kádár, Apró, Gyurcsány, és seggnyalói messze elgurultatok az almafától!
    Ja, igen, majdnem elfelejtettem. Te a bosszú, a „dögöljön meg mindenki, aki nem én vagyok” kultúrkör tagja vagy. Akár csak az ISIS katonái.
    lyen hamis, hazug szöveg csak tőled, a zsigerből gyűlölködő liberálbolseviktől, vagy társaidtól jöhet.
    Az arabok kendővel fedik el hajukat. Az apácák is. A papok is hosszú ruhában járnak, ami alatt bármikor elférhet egy kard.
    Igen! A keresztény apácáknak és papoknak kötelező a kard viselése a reverenda (tudod, így hívják a hosszú ruhájukat az európai kultúrkörben) alatt kötelező a rendi regulájuk (a te nyelveden szolgálati szabályzat) szerint!
    Az iszlám vallás konzervatívabb, mint a keresztény.
    Az ortodox (a régi szokásokhoz csökönyösen ragaszkodó, maradi) iszlam hívőket ne keverd össze az iszlamistákkal, és pláne ne azokkal a fundamtalistákkal, akik iszlamisták, és a dzsihádot is félreértelmezik, sígyí terroristává válnak. Az iszlám vallás nem konzervatív, hanem bizonyos tekintetben fundamentalista.
    Szóval, ha messze akarsz lenni a liberálisságtól, akkor kövesd az iszlám tanításait.
    Általam tisztelt Nagyapám is liberális volt, de az a liberalizmus és a ti liberalizmusotok ég és föld! Nekem elég az objektív idealita világnézet a magam keresztény szemléletével és meggyőződésével, melyet nem ellopott diplomadolgozatú, reggel, éjjel, meg este hazudozó kisz titkárok, hanem teologiai professzorok alapoztak meg, s arra magam felépíthettem. Sajnos a Koránban kevés olyat találtam, ami magam számára hasznos lehetne.
    (Ja, és az arab WC-kben, még a közösségi helyeken is, van fenék zuhany (vagy bidé). Ez a kultúrkör…)
    A felemlített „altestzuhany” (ez a szakkifejezése) ma már általánosan használt berendezés. A kolera és a pestis általában nem az európai kultúrkörből indult ki, és most is a Közel-Kelet menekülttáboraiban nagy problémákat okoz. Azt, hogy hotelokban, vagy repülőtereken a toilettekben lehet, hogy van altestzuhany, erről nem tudtam meggyőződni az általam állandóan szidott állam pénzén bejárt konferenciák útjai során, de 20 éve a Vörös tenger partán ötcsillagosban igen, Marokkóban négycsillagosban nem volt, és a repülőtereken sem volt akkoriban.
    Egyébiránt nálunk is van a lakásban, az általad gyűlölt Ákosnál is, és Szemesen is a fürdőszobában. Ha arra jársz, a mocskos szádat leöblítheted, hátha nőiesebb és pedagógushoz méltó tisztaszájú leszel.

    Látod, a zsigerből való gyűlölködés csak hitvány, felületi ismeretekre épül, teljesen megalapozatlan, és értelmetlen.
    4 évig folytattam teologiai tanulmányokat egy teologiai tanszékvezető professzor előadásait hallgatva, majd 2 évet a MLEE (foximaxi) Valláskritika és egyházpolitika szakán.A tanulmányokból az iszlám vallás kb 20% volt! Pár hónapot iszlám államvallású országban is dolgoztam. Nem úgy érzem e témában magam, „mint hogyha kormányoztunk volna” …

  • Kedves Figyelő!

    Őt (Orbánt) nem sokan ismerik, „mert hol ilyen , hol olyan. Bámulatosan tudja változtatni az alakát: ha akarja, olyan, mint egy szőrpamacs, vagy paróka, vagy egyujjas kifordított bundakesztyű, vagy szobafestőpemzli, vagy papucs orrán pamutbojt. Most leginkább szőrsapkához hasonlít, ahogy ül az ágon, egy szép hosszú ágon, föl-he-he-he, le-he-he-he, mivel egy szellő hintáztatja az ágat…”
    Az igazi köpönyegforgató nem forgatja köpönyegét, rábízza a szélre!

    Üdvözlettel:

    terminus

  • Kedves llanfair!

    A közel keleti menekültek jócskán nagyobbik része a gócpontokkal szomszédos iszlám országok menekülttáboraiban van. Kicsit alul tájékozott vagy.

    Üdvözlettel:
    terminus

  • A Magyar Katolikus Egyház jól láthatóan zavarban van. Ferenc pápa szavai gyökeresen ellentétesek a hatalomhoz való igazodás kényszerével.

  • terminus Kedves Terminus. Köszönöm, hogy szólsz. Nem gondoltam volna. Még nem is hallottam menekült táborokról, én már csak ilyen buta vagyok.
    Ugyan Figyelőnek szántam félviccesen, mert ezzel a témával nem mernék viccelni, de mindig örülök, ha valaki hülyének néz. Mert akkor nagyon okosnak tartja magát, és én örülök más örömének. 🙂

  • Katolikus látemre azt kell állitanom, hogy Ferenc pápa szavai ma már nem számitanak. Beteg ember.

  • llanfair

    2015 november 26
    2:22 du.
    Igen, vannak menekült táborok. Úgy látszik ahol élsz nem mutatják a TV-n.
    Pl. állitólag ilyen táborokból hozzák be Kanadába a 25
    ezer szíriait. Libanon, Jordán stb. országokban.

  • Esze Tamás

    2015 november 26
    1:25 du.
    Nem tudni, kinek válaszolt a beirása,de sokban egyetértek.
    Az apácák és papok viszont, nem kardot viselnek a ruhájuk alatt, hanem rózsafűzért-

  • Kedves Christopher,
    Legyen szives megmagyarázni nekem, hogyan értelmezhető számtanilag a Magyar Katolikus Egyház elleni elutasitásának ügye. Mert az Ön cikke alapján a következő a helyzet: van egy győri Balázs atya, akinek a reverenda alól kikandikál a patája, és ezzel az egyetlen patás pappal szemben áll az egyetlen Ön által emlitett „kivétel”, a piarista Urbán atya. Akkor ez ugye egy az egy ellen, illetve 1+1=2. Nos, akkor honnan jön az Ön kielégithetetlen megvetése az egész Magyar Katolikus Egyházzal szemben? Vagy van talán valami más „élménye” is, amiről nekünk nem beszélt? Kérem ossza meg velünk, hogy cikke kerek legyen, s megérthessük felháborodását.

  • Figyelő Látom rossz napom volt tegnap, itt sem ment át az irónia. 🙁
    Természetesen mind az ír, mind az angol, mind a CNN, és mind a 160 műholdas csatornán látom a menekülttáborokat. A magyaron is láthatnám, mert az egyik műhold fej, arra irányul, de ott olyan irányított műsort kapunk, hogy nincs kedvem nézni. Az a néhány, ami érdekelne, le van tiltva, különböző jogokra hivatkozva. Még az aranylábúak botladozásának csodálata is tiltott. Misét, vallásos fejtágítót pedig nem óhajtok nézni. Ha misére van kedvem, van itt egy protestáns lelkész barátom, az Ő templomába megyünk.

  • Christopher, még azt az egyszerű gondolatot szeretném továbbadni, hogy NEM szabad általánosítani!
    Neked, ez a pap nem tetszik, értem. Ettől még a magyar katolikus egyháház nem lesz más, vagy rosszabb, mint a francia, vagy az angol.
    Anno Magyarországon a bolsevizmus idejeén a „békepapok” ellen kiabáltak a hívek. Akkor is azt mondtam, amit most: A keresztény ember nem a papért megy a templomba misére, vagy Isten tiszteletre, hanem hite megnyilvánulása ként.

  • Úgy gondolom, hogy nem általánosításról van szó, hanem tendenciáról. Amíg a magyar katolikus egyház feje, Erdő Péter nem határolódik el az egyre növekvő ostoba és a keresztény katolikus értékektől messze álló gondolatok terjesztésétől, mely mostanában egyre többször üti fel a fejét, sőt ő maga is félrebeszél olyan irányba amerről politikailag elvárják tőle, addig egész nyugodtan lehet egy kalap alá venni az egész magyar katolikus egyházat. És akkor még nem is beszéltünk a Pápa intelmeiről, de itt most nem is akarok arra kitérni, hiszen a magyar katolikus egyház megítéléséről beszélgetünk csupán.

  • Figyelő Én úgy gondolom, amíg a keresztény egyház nem lép fel a hegedűs lórántok és tőkés lászlók ellen, addig Chrisnek igaza van. Mindegy, hogy református vagy nem, kereszténynek hazudja magát.

  • llanfair

    2015 november 27
    1:49 du.
    Én kifejezetten katolikusról írtam, amiről Chris is,.

  • Figyelő Tehát a katolikus egyháznak, nem kell szót emelnie más keresztény egyházak, vallást megcsúfoló viselkedése ellen? A muszlimok ellen tudnak szólni? Kormányon vannak, ha névlegesen is. Mégsem tudnak tenni a tőkések és hegedűsök ellen. Dobó csak várkapitány volt……
    A magyar katolikus egyház szembe mehet a Pápával? Tényleg elég szerinted, hogy lehülyézed a Pápát? Nem mond, hogy nem, mert az az indoklás, hogy agydaganata van, ezért butaságokat beszél az bizony lehülyézés. Mint vallásos személy, úgy gondolod, hogy Isten egy gondolkodni nem tudó, beteg embert nevez ki a földi helytartójának? Már rég rapportra hívta volna.

  • llanfair
    2015 november 26
    3:13 de.

    Halihó, kenyeres..
    Cseppet csemetéztem a héten- jánykám járt itt Vancouverból- így csak most olvastam az oldalr..
    Lehet, hosszú lesz, szal készíts oda valami türelemreintőt a polcról, ahol a nemesek sorakoznak..
    Csablunk bele a lecsóba..
    Ádámnál-Évánál kell kezdenem..
    Taliban.. Egy, az amerikaiak által létrehozott és támogatott harcolászó társaság, akik az orosz megszállás ellen léptek fel- sikeresen. Közben az amerikai gazdasági érdekek úgu alakultak, hogy véletlen baleset érte Bin Ladin apját is, bátyját is.. (Mindkettőjük magángépe az Államokban tett látogatásának a végén, távozáskor zuhant le.) Ladin minden volt, csak hülye nem, így simán átlátta az összefüggéseket. Bűnláda CIA kiképzést kapott, hogy az ellenséges területen (oroszok által okkupált) szellemet játszon. Olyan tökéletesen sajátította el a tudnivalókat, hogy évtizedekig hülyére vette a tanítóit.
    A talibokból lett az Al-Qaida, belőlük nőtt ki 9/11, néhány kisebb volumenü terrorakció. Egyesszámú közellenséggé váltak,- ami érthető reakció mindenki számára, aki nemismeri az összefüggéseket. Ahogy csökkentek a lehetőségeik, (NATO Afganisztában, ellenőrzés Kandahartól az iráni határig)úgy lettek egyre kisebbek, kevésbé hatékonyak. Hegyekben bonyolultabb volt, mert a csempészútvonalakat nemigazán akarták megszüntetni a nyugati országok sem, lévén hatalmas pénzek zuhannak be magasan pozícionált képviselők, szenátorok, tábornokok és egyéb üzletemberek zsebeibe. Így az ópium, hasis, és heroin csempészet mellett – mellékjövedelemként- az ominózus urak fegyvert is elkezdtek csempészni.
    A szintén az Államok által felbíztatott Iraq megtámadta Iránt.
    Az Irán-Iraq háború alatt kb kétszázezerre tehető azoknak a száma, akik elmenekültek valamelyik országból a kettő közül. Legtöbbjük Egyiptomban, Pakisztánban vagy Törökországban kapott menedéket úgy, hogy továbbutazásra, menekültstátuszra valamelyik nyugati országba annyi volt az esélye, mint csigának a Forma 1-en. Hát szöktek a táborokból, vették a kamu útlevbeleket, fizették a csempészeket,- vagy nevelték a kiskorú gyerekeiket ezekben a táborokban..(Sokuk a mai napig ott él, van olyan, aki húsz évnél is régebben, ők azok, akiknek a gyerekei most kihasználva a lehetőségeket, „zaciba vágva” a családi vagyont szerencsét próbálnak Európában. Ők azok a magányos fiatalemberek, akik már nemigazán csak iszlám tanokon nőttek fel, angolul, németül, franciául tanultak a különböző országok táborainak az iskoláiban.) A háború oka tképpen nerm volt más, mint az, hogy a CIA által (is) pénzelt Khomeini (még a párizsi tartózkodása aslatt) nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, tényszerűen azt, hogy úgy fog ugrabugrálni, ahogy azt nyugatról előírják.. Levágott, beolvasztott egy halom gazdasági érdeket. (Olaszt, németet, franciát, amerikait, hollandot és belgát.)
    Röviden, Írán elverte Saddamékat, mint Homoki Nagy Tina a fütyijét. Tette ezt úgy, hogy közben amerika biztosította Iraqnak a fegyverzetet, technológiát, utánpótlást.. A pénzmagot meg Szaudi-Arábia, és Kuwait adta kölcsön..
    Nos, ennek a kölcsönnek a visszafizetését akarta Szaddam elmismásolni, kérve az amerikaiakat, hogy álljanak mögé, segítsék meggyőzni az két államot, hogy ez egy hosszútávú befektetés volt, amit a közös érdek felülír..
    Az öreg Bush meg beintett.. Szaddam erre lelépte Kuwaitöt,- ami óriási taktikai hiba volt részéről,- meg 32 százalékra emelte az amerikai, olasz, stb olajérdekeltségek bérleti díjait, az addigi 12 % helyett. (Ehhez kell tudni azt is, hogy mind a Bush, mind a Cheney családoknak komoly érdekeltségei vannak arraság.)
    Suba-subaru, Iraqot lebombáztá
    k a sárga fedélzetdeszkáig. Tizenkét évvel késő Junior Bush azzal az ürüggyel, hogy tiltott )orosz) fegyverarzenálja van, mindenféle ENSZ felhatalmazás, vagy NATO támogatás nélkül (angol részvétellel)újraindította a vérengzést. Az oroszok Iránt segítették, ill. látták el fegyverrel a háborúban, így a dolog a nevetségesnél is átlátszóbb volt, de a világ ette, mint én a zöld kerti borsót. (Főleg azután, hogy egy teljesen kamu szatelit képet mutatott be Powell az Ensz bizottságának. Nemsokkal később leis mondott..)
    Ahogy az USA népszerúsége egyre zuhant arrafelé, úgy nőtt az Al-Qaida népszerúsége. Amerika rájött, hogy Iraqon keresztül képtelen befolyása alá keríteni a Közel-keletet, így elkezdte támogatni a líbiai, egyiptomi ellenzéket. Ebből nőtt ki az Arab Tavasz. Mindenféle híresztelések ellenére, az arabok a más országokban élő arabokat nemigazáén tekintik a szívük csücskének, de ha az érdekeik úgy kívánják, akkor hajlandóak akár kompromisszumokra is.
    Líbia „forradalma” elindított egy láncreakciót. Gombaszerűen alakultak az amerikaellenes csoportok, szervezetek,- többnyire terrorista tevékenységeket tűzve ki célul maguk elé.
    Az európai, észak-amerikai országokban élő másod, harmadgenerációs fiatalok meg naponta szembesültek az iskolábanm, az utcán, a sportlétesítményekben az „echte” őslakosok gyerekeinek a támadásaitól, kirekesztés, előítélet, mert odahaza azt hallották a szülőktől, hogy azok a rohadt terrorista arabok az okai mindennek. Az atrocitások meg terjedtek a közel-keleten, mint a szénanátha. Szaddamot kivégezték, Khadafit kivégezték, de ezzel csakl az addíg is megosztott országokat osztották még kisebb, aprózták mégtöbb darabra, irányzatra. Akik Khadafi emberei, vagy Szaddaméi voltak, azok elvesztették az egzisztenciájukat, jövedelmeiket, sokan a családjukat is. Belőlük alakult az ISIS még 2OO6-ban. Akkoriban nemsok vizet zavartak, alig számítottak valamit, nehézséget az amerikai hadseregnek egyáltalán nem okoztak. Viszont, aki tudta, az mentette, küldte a családját más országba, amíg konszolidálódik a helyzet.
    Félreértés ne legyen, Szaddam is, Khadafi is diktátor volt, de valamiféle rendet tartottak az országaikban.
    Miután Obama úgy döntött, hogy kivonja az amerikai csapatokat, az amerikai olajlobby úgy látta, hogy ez biza keves,(már amit elértek) hát próbálják meg Szíriába is átvinni egy kicsit a háborúsdit. CIA segédlettel felfegyverezték a szíriai forradalmi hadsereget. Ötszázmilliós támogatás, plusz a fegyverek. Ők meg mit kezdtek vele? Elkezdtek üzletelni az ISIS-el.. Az IÁ közben murvára megerősödött, mert az amerikai haderő kivonása után a fegyverzetet, technológiát, muníciót, mobilizációt nem sermmisítették meg- elszállításuk meg drága lett volna a bicegő amerikai gazdaságnak- erre ntették rá a kezüket az Iszlám Állam harcosai.
    Az addíg kisebb, esetleg néhányezres csoportok összeálltak, vezetőik az egykori iraqi, líbiai tisztekből verbuválódtak, katonáik évtizedes harcban edződtek..
    És elkezdődött az emberírtás.
    Ugyanekkor Szíriában beindult a polgárháború. Mindenkit támogatott valaki.. Irán a kurdokat, az oroszok, kínaiak, india, Assadot, az amerikaiak a szíriai forradalmárokat.. Közben hétmillióra nőtt azoknak a száma, akik elmenekültek Szíriából.. Az Líbiából, Iraqból menekültek száma már előzőleg elérte a hárommilliót.. Ehhez csapódott még hozzá a különböző afrikai területeken folyó háborúk menekültjeinek a száma..
    Jordániában 1.6, Libanonban 1.4 millió volt a menekültek száma 2O12-ben.. És sziriából még csak ezután indúlt be az áradat.
    Az arab államok közül alig van néhány, amelyik, anyagilag is megengedhetné magának a segítségnyőjtást. Szaudi Arábia pl ilyen, de nem meri vállalni a „forradalmi eszmék” beengedését..
    Ti. az iszlám vallás megoszlása bonyolultabb, mint a shiíta-sunni ellentét.. Vagy egy tucat egyéb szín tarkítja, ahogy a kereszténységet a reformátusok, kálvinisták, unitáriusok, jehovák,mormonok.
    Sz-A gazdag ország. Témogat is mindenféle szélsőságes arab szervezeteket. Namármost, ha a menekülteket befogadná, ellentétbe kerülte az általa támogatott terroristákkal, könnyen válhatna célponttá is. Emellett SZ-A jóval konzervatívabb, mint Szíria, ráadásul a négy „nagy” (Irán, Törökörszág, Szíria,Szaudi-Arábia) közötti egemóniára törekvő ország.
    A gond az, hogy a jelenlegi felállás szerint a helyzet max stagnálni fog, ha egy kicsit letördelik az ISIS szarvacskáit, de nagy változások nem várhatók.
    Azok a menekültek, akik évek óta várnak lehetőségre mindenféle táborokban, az újonnan érkezőket látva, már szinte feladták a reményt a továbbjutásra.
    Ezért rohannak neki százezrek a zöldhatárnak, tengernek.
    Mert a bizonytalan jövő is jobb a biztos halálnál.
    Hogy az egész felhajtás rosszul lett lereagálva, felkészületlenül érte Európát, az az EU, illetve az európai kormányok sara.
    A figyelmeztetést már három évvel ezelőtt megkapták.
    Európában félmilliárd ember él. Kétmillió menekólt befogadása szervezetten, lépcsőzetesen, és főleg ellenőrzötten, nem okozhatott volna gondot.
    Viszontdemegám egykori főnökasszonyom szerint, ha a hozzánemértés párosul a teljes nemtorődömséggel, abból alakul ki az abszurdum..
    (Most pedig reggelizni fogok, mert ez így éhgyopmorra, néhány csoszával spékelten gyomorkorgást okoz..)
    Valszeg nem folyamatos, vagy teljes, de szőlj, ha valami fontosat kifelejtettem..
    (Tod, a lányokat még megnézem, csak már nem emléxem, hogy minek..)

  • falusi Köszönöm szépen, érdekes volt. Jókor írtál még, mert holnaptól én töltöm a lánykámmal az időmet, nem írok nem olvasok.
    Azzal a csigával viszont alighanem tévedsz, mert most láttam egy Turbó című rajzfilmet, amiben egy csiga megnyeri a gyorsasági versenyt. Politikailag tájékozott vagy, de a technikában lemaradtál. 🙂
    Jó étvágyat.

  • llanfair

    2015 november 28
    4:26 de.
    Továbbra is rosszindulatuan írsz nekem, s Te is tudod, hogy igazságtalan vagy. Nekem fogalmam nincs ezekről a személyekről, 59 éve élek külföldön.
    Nem hülyéztem le a pápát, csak jeleztem, hogy amit MOST mond, nem kell komolyan venni. Kis különbség.
    A pápát válassztják, és mikor választották egészséges volt. Ebben nem látom sehol Istent.

  • Esze Tamás
    2015 november 26
    1:25 du.
    Ezt írtad:
    „Igen! az ISIS létrejöttekor már petíciókkal bombáztuk (katolikusok) az eu-t, ensz-t az esztelen keresztény gyilkolások miatt. Már akkor, amikor még csak Egyiptomban volt!”
    Bocs, de az ISIS 2OO6-ban alakult Iraqban a Saddamhoz hűséges ktonákból, illetve a harcokban résztvevő Al-Qaida embereiből.
    Egyiptomban nem szerepeltek, ott a Brotherhood lett a terrorista vezető.
    Szal, nemtom mire küldtétek a petíciót…

  • Figyelő Ha azt mondod, hogy az agydaganata miatt beszél butaságokat, akkor szerinted Ő organikus psycho-syndromában szenved, tehát köznyelvre fordítva hülyeséget beszél, mert beteg.
    Ebben nincs rosszindulat.
    Ha valaki hisz Istenben, akkor abban is hinnie kell, hogy minden Isten szándéka szerint történik.
    Ahhoz, hogy egy agydaganat miatt valaki butaságokat beszéljen, nagyon kicsi az esély.
    Ha van Isten, akkor Ő mindenhol ott van. Katolikus nevelést kaptam, ott ezt tanítják.
    Ebben sincs rosszindulat.
    Rosszindulatú veled sosem vagyok, csak esetleg több értelmet látok a kommentjeidbe, mint amit bele írsz.

  • llanfair

    2015 november 28
    4:15 du.Tudom, én hiszek is ebbe!
    De az egész dolog lehet, hogy csak pletyka s nem igaz, mármint az agydaganat!
    Én csak MENTEGETNI akartam a pápa hülye kommneteit. Ennyi.
    Isten véletlenül, ebben nem szerepelt.