Egy hüvely a tudatlanság szétoszlatásához

2015 november 28 8:47 de.3 hozzászólás

A hatvanas évek elején két teljes esztendőt harckocsizóként teljesítettem szolgálatot a Magyar Néphadsereg tapolcai hadműveleti-harcászati ezredében, amelyben a világháborús T–34-esek helyett az idő tájt állították rendszerbe a stabilizátoros (menet közben is célra tartható lövegű) T–54-eseket. Ezért a Belügyminisztérium minapi rendhagyó satótájékoztatóján – a fehér terítővel fedett asztalra tett kimustrált harci eszközök között – egykori irányzóként azonnal felismerni véltem a T–54-es harckocsi lövegéből származó gránáthüvelyt. (A mellékelt MTI-fotó jobb alsó sarkában látható.)

Számomra tehát nyilvánvaló volt, hogy a TEK-esek legutóbbi (világröhejbe torkolt) akciójának belügyminiszteri, “tárgyszerű” felmagasztalását alátámasztó bizonyítékok egyike nem gránát, hanem egy kilőtt gránát üres hüvelye. És nagyobb valószínűsége volt, hogy a gránátot egy hadgyakorlaton a harckocsi lövegéből – a hüvelyében lévő gyúanyag felrobbantása révén – én magam lőttem ki mintegy fél évszázada, mint hogy a gránáthüvelyt a robbanó töltettől a sajtótájékoztató előtti napokban fosztották volna meg a tűzszerészek.

Emellett elképzelni se tudtam, hogy a feltartóztatott potenciális elkövetők – bármennyire idétlenekek is legyenek – a gránáthüvelybe a fővárosba indulás előtt valamiféle robbanószert töltsenek, majd az általuk megtöltött, de gránát nélküli hüvelyt a Fiat Tipo-ba a többi “instabil” bomba közé pakolják.

Noha a Fidesz későbbi tájékoztatása szerint (http://www.fidesz.hu/hirek/2015-11-27/veszelyhelyzetet-szamolt-fel-a-tek/) “a sajtótájékoztatón olyan hatástalanított eszközöket mutattak be, melyek hasonlítanak azokra, amelyek az elfogott személyek Fiat Tipo gépkocsijában is voltak”, de részint az üres gránáthüvely a gépkocsiban lévő tárgyakhoz hasonlító, hatástalanított eszköz sem lehetett, részint a sajtótájékoztatón nem hangzott el, hogy a bombabemutató pusztán a feltartóztatott Fiat Tipo robbanásveszélyét demonstrálni volt hivatott. Ellenkezőleg: Pintér Sándor belügyminiszter a hirado.hu élő tudósítása szerint

(http://www.hirado.hu/2015/11/27/ime-a-reszletek-a-hetvegi-tek-akciorol/) a sajtó munkatársai, és más gazemberek által keltett “tudatlanság szétoszlatása” szükségességét az asztalon lévő tárgyak hatástalanításuk előtti instabilitásával indokolta.

A belügyminiszter után mikrofohoz lépő dr. Huszár András tűzszerész osztályvezető ugyan megemlítette, hogy az asztalon lévő tárgyak nem ugyanazok, hanem ugyanolyanok, mint amilyenek a gépkocsiban voltak, és csak e tárgyak egy részét azonosította a hatástalanított harci eszközökkel, amelyekből, mint mondta, összesen öt kilogramm robbanószert emeltek ki a tűzszerészek. “A Készenléti Rendőrség szakértője, Huszák András a sajtótájékoztatón arról beszélt, a Fiat Tipóban 4-5 kilónyi robbanószert és egy harckocsiaknát találtak”, szó szerint ezt tartalmazza a hirado.hu felvételéhez csatolt írott szöveg, holott a szakértő – a filmfelvétel tanúsága szerint – korántsem azt állította, hogy a Fiat Tipoban harckocsiaknát is találtak volna, hanem, hogy az asztalon lévő harckocsiaknába a hatástalanított harci eszközökből kiemelt mintegy öt kilónyi robbanószer éppen beleférne.

Beletörődvén, hogy a sajtótájékoztatón a Fiat Tipo elképzelt fővárosi felrobbanásának veszedelmét hangsúlyozandó nevezte még a tűzszerész is öt kilónyi robbanószerrel megtölthető harkocsiaknának a T–54-es tán fél évszázada üres gránáthüvelyét, számomra továbbra is rejtély, hogy a feltételezett tölteléke a bemutatott szemléltető eszközök mekkora részéből való. Hogy mekkora részük volt ugyanaz, mint amit a feltartóztatott személyautóban fuvaroztak a főváros felé. Mert a többi még csak ugyanolyan se lehetett, mivel okkal kétlem, hogy a kitett bombák mind elfértek volna benne.

Fotó: MTI.

Fotó: MTI.

Amiképpen az MTI-fotón látható, a ​többségében második világháborus harci eszközök alsó sorában jobbról az első tárgy ürgébe a fölötte lévő sor ugyancsak jobboldali tárgyának egykori tartalma se férne bele.

Mindazonáltal az üres hüvely mellett a tudatlanság szétoszlatását ugyancsak szolgálta a kormány szándékát szemléltető valamennyi kipakolt világháborus mocsadék.

Aczél Gábor

3 hozzászólás

  • Göllner András

    Nem minden hüvely egyforma. A lószar és a lőszer közt is óriási a lülömbség. A TEKesek úgytünik nem mindíg tökösök.

  • Ismeretlen számomra a téma, ezért megküzdöttem az összetett mondatokkal. Az értelmezés után világossá vált, hogy mernnyire értelmetlen volt a TEk akció és az utána következő kozmetikázás is. Kedves Gábor, köszönöm a fénygyújtást.

  • A BBC .- egyszerűen csak ” ostobának ” aposztrofálnak mindenkit , akinek köze van ehhez az ügyhöz.
    Természetesen legfelülről kezdik mert pontosan tudják hogy itt minden központi akaratra történik.