Franciaországban lenyomták a szélsojobboldalt, a német kormánypártban kisimították a feszültségeket

2015 december 14 8:12 de.14 hozzászólás

Ma két jelentős esemény volt Európában, egyik sem Magyarországon. Merkel német kancellár pártja, a CDU kongresszusán sikerült kisimítani a belső feszültségeket, és egy kompromisszumos politikát kialakítani a menekült válság ügyében. Ez remek hír nem csak a németeknek, de egész Európának is, s bár a probléma koránt sincs megoldva, az irány jó.

Fotó: Reuters.

Fotó: Reuters.

A franciaországi regionális választásokon a harmadik helyre szorult vissza az első fordulóban még vezető szélsőjobboldali párt, a Nemzeti Front. A franciák megérezték a kirekesztő, idegengyűlölő, nacionalista politika óriási veszélyét, és elutasították Marine Le Penéket. A veszély nem múlt el, de időt nyert a mérsékelt bal- és jobboldal, hogy újragondolja stratégiáját.

Eközben itthon az Orbán-kormány elutasítja az összes mértékadó német politikus, köztük a kereszténydemokraták álláspontját, és Le Pen szövegeit fújja. Megint rossz lóra teszünk, és ismét nem külső kényszer hatására. Majd ha jön a feketeleves, csak magunkat hibáztathatjuk…

Kerék-Bárczy Szabolcs

14 hozzászólás

  • LePenék ellen összefogott mindenki, mindenkivel, így is sikerült sok helyen 40%!! felett teljesíteni. Kerékbárczy politikai vaksága nem engedi láttatni azt a tényt, hogy a Nemzeti Front támogatottsága megháromszorozódott egy ciklus alatt. Hajrá baloldal, lehet koppintani a szervezettséget meg az emberekkel való kommunikációt.

  • Göllner András

    Magyarországon pedig egymás fürdővizét isszák az emberek.

  • Nincs miről beszélni: a Nemzeti Front egyetlen régióban sem nyert, tehát tök mindegy hogy mit „háromszorozott meg”!
    Nagyjából ott tartanak, mint nálunk a Jobbik: ők is egyfolytában harsogják, hogy a második legnagyobb kormányzati erő – ezzel együtt labdába sem rúghatnak, és egyenlőre nem úgy néz ki, hogy egyhamar fognak….

  • Szerintem, Merkelt nem választják meg mégegyszer a németek.

  • szerintem merkelt hamarosan felkötik. S meg is érdemli.
    Charlie, azért kezdetnek nem olyan rossz ez. Ezek a liberálisok mihelyst romba döntik európát, mjd megerősödik a jobb oldal is. Remélem az usában nyer ez a Trump.
    Viszont tegnap nagyon jó beszédet mondott Orbán Viktor. Nagy figura. Imádom a dumáját.

  • Besancon, nem akarlak megbántani, de butaságot írsz. A Nemzeti frontnak megháromszorozódott nemcsak a népszerűsége hanem a mostani választásokon a tanácstagjainak a száma is. Beágyazódás és hatalomtechnikai szempontból ez nagyon jó jel.
    …..
    A Jobbik „labdába rúgását” az egész klubrádiós, Eötvös-intézetes szakértőgárda tagadta 2008-óta, a sikereket láva egyre nagyobb elánnal. Az élet meg évente cáfolta őket. Persze a kormányra kerüléshez kellene a Fidesz hibázása is, vagy a balosok megerősödése, hogy a mérleg nyelve lehessen a Jobbik.

  • Christopher Adam

    Tropa,

    ahhoz mit szólsz, hogy ez a politika oda vezet, hogy 200 ezer magyart rúghatnak ki az Egyesült Királyságból. Velük mi lesz majd Magyarországon?

  • PM
    Tudod követni?
    Miért nehéz rendet teremteni Szíriában? Aubrey Bailey, A Daily Mail olvasója egy rövid levélben foglalta össze a helyzetet a brit lapban.
    Világos, mint a vakablak.
    Még mindig zavaros, hogy mi történik a Közel-keleten? Hadd magyarázzam el. Mi az iraki kormányt támogatjuk az Iszlám Állam elleni harcban. Az Iszlám Államot nem szeretjük, habár az a Szaúd-Arábia támogatja, amelyet kedvelünk. Aszadot, a szíriai elnököt nem szeretjük. Támogatjuk az ellene küzdőket, kivéve az Iszlám Államot, amely harcban áll vele. Iránt nem szeretjük, habár Irán támogatja az iraki kormányt az Iszlám Állam elleni harcban. Szóval a barátaink egy része az ellenségeinket támogatja, az ellenségeink egy része pedig a barátunk. Továbbá az ellenségeink egy része valamely más ellenségünk ellen harcol. Mi szeretnénk, ha ez utóbbi ellenségeink veszítenének, de nem szeretnénk, ha az ellenük harcoló ellenségeink győznének. Ha legyőzzük azokat az embereket, akiket le szeretnénk győzni, lehet, hogy olyanok lépnek a helyükre, akiket még kevésbé szeretünk. És mindez azzal kezdődött, hogy megszálltunk egy országot, hogy kiűzzük onnan a terroristákat, akik nem is voltak ott, egészen addig, míg oda nem mentünk, hogy kizavarjuk őket. Érti már?

  • Chris, csak 86 ezer magyar van kint Angliában egy mai statisztika szerint, és szeretettel várjuk őket haza, ugyanis sok szakmában munkaerőhiány van.
    Tropa, Orbán dumáját én is szeretem, „de azt kell figyelni amit cselekszik”. Hát lehetne jobban is.

  • Arról nem is beszélve, hogy Cameron konzervatív. Angliában éppen mostanában dölt össze a Labour párt!

  • lelszi, ezt jól megmagyaráztad!

  • Hibajavítás:
    Labour párt:
    Labor párt akart lenni.

  • meg lehet anglia hamarabb lép ki az eu-ból, mintsem hogy ez a politika odáig vezetne. Németországból hamarosan meg vissza kell menekülni. Amúgy meg szerintem nem nagy jővője van az eu-nak, főleg így.
    Charlie, tudom nagyon jól, hogy ez a kormány sem tökéletes, sőt. Mindennapi munkám során Lázárt folyamatosan átkozom. Hogy miért tűri meg Orbán Viktor, nem tudom, de így őt is hibásnak tartom. Ez az őrült jogszabályalkotás nem mindennapi. Alkalmazhatatlanok a jogszabályok.
    De itt (e honlopon, s a baloldali médiában) nem egy ésszerű politizálás megy, hanem nácizás, köpködés és gyűlöletkeltés. Ja és a kettősmérce, az nagyon megy, mint ahoy brüsszel teszi velünk már évek óta. S ez a fidesz malmára hajtja a vizet. Nem kicsit…

  • Miert egyre nepszerubb Nemzeti Front, Jobbik. Donald Trump, es sorolhatnam ?
    Isten orizz hogy ezek a partok hatalomba vagy koalicioba keruljenek.
    Azert mert a legtobb part mintha maganak politizalna.
    Magyarorszag. Hogy bebiztosittsa a hatalmat a Fidesz a jobbiktol vesz el szavazokat, es sok jobbikos otletbol merit. Kerites, hatarzar, szoboravatas. Jo lenne ebresztot fujni a baloldalon, mert ha igy megy, abbol tenyleg nem jo fog kisulni.
    Franciaorszag: Egy csono kerdest nem tud es nem is akar megoldani a jobb es a baloldal. Erre osszeallnak, a mumus ellen, es igy lehet tovabbra is a pocsolyaba lubickolni.

    USA. Donald Trump. Nincs szuksege penztamogatora, igy azt mond amit akar es gondol. Jelenleg:
    Donald Trump 36.5%
    Ted Cruz 14.7%
    Marco Rubio 12.1%
    Ben Carson 10.2%
    stb.
    Persz majd osszeallnak a tobbiek es kicsinaljak Trump -ot. Oke.
    De megoldottak a problemakat, amiket Trump mond ? Nem.
    Amerika ha ujra valtozast akar, akkor az nem Hillary lesz szerintem.