Kanadában a marihuána éve lehet 2016

2015 december 27 11:56 de.38 hozzászólás

A kanadaiak egyharmada rendszeresen szívna marihuánát, hogy ha Justin Trudeau liberális miniszterelnök kormánya legalizálná azt, mint ahogy a kampányban ígérték. Továbbá a kanadai lakosság 59 százaléka támogatja a marihuána legalizációját. Az eutanázia kérdése után (amit szintén legalizálhat a szövetségi kormány 2016-ban) a marihuána privát használatának státusza – azaz a büntető törvénykönyvből való törlése – szintén napirenden lesz az új évben. Kathleen Wynne, Ontario tartomány liberális kormányfője azt javasolta, hogy az állami italboltokban kéne árulni és az alkoholhoz hasonlóképpen szabályozni és erősen megadóztatni. De nem árt arra is emlékezni, hogy a marihuána legalizációjának kérdése már a hetvenes évek elején – a jelenlegi kanadai miniszterelnök édesapja – Pierre Trudeau – regnálása alatt is napirendben volt. Akkoriban azonban nem volt meg az elegendő politikai kurázsi ahhoz, hogy „forradalmi” lépést tegyenek ez ügyben.

Marihuanát szívnak Ottawában, a kanadai parlament előtt. (Fotó: CBC)

Marihuanát szívnak Ottawában, a kanadai parlament előtt. (Fotó: CBC)

1971-ben több mint 1,5 millió kanadai használt több vagy kevesebb rendszerességgel marihuánát. 1971-ben 8 ezer fiatal kanadait – általában 21 éven aluliak voltak – ítéltek el privát marihuána-használat miatt. Justin Trudeau éppen csecsemő volt, de teljesen nyílt titok volt akkoriban, hogy hippie édesanyja – Margaret Trudeau, Kanada „first lady-je” – rendszeresen rágyújtott. Ezekben az években jött létre egy szövetségi vizsgálóbizottság – Gerald Le Dain vezetése alatt – amely végülis egy 426-oldalas tanulmányban javasolta nem csak a marihuána, de a hashish legalizációját is.

A Le Dain vizsgálóbizottság konklúziója az volt, hogy a marihuána-használa „problémás”, de a roppant szigorú törvényhozás is az, hiszen oly annyira elterjedt a drog használata, hogy erre a válasz nem lehet pusztán az, hogy maximum szigorral mindenkire masszív börtönbüntetéseket és bírságokat rónak ki. Akkoriban a minimum büntetés egy kb. 2 ezer dolláros bírság volt, egy olyan korban, amikor az átlag éves kereset 5 ezer dollár körül volt.

Rengeteg fiatal priusszal kezdte el életét, pusztán azért mert egyszer-kétszer rágyújtott és a rendőrök rajta kapták. Ezt a büntető-jogi szigort ellenezte az eredeti vizsgálóbizottság, miközben egyetértettek azzal, hogy továbbra is szogorúan tiltani kell a 18 éven aluliak számára.

Kanadában 1923-ban tiltották be a marihuánát. Összesen 93 évvel később – 2016-ban – dőlhet meg ez a csaknem évszázados tilalom.

38 hozzászólás

  • Egyetértek azzal, hogy legálizálják.
    Aki szívni akar, úgyis azt teszi.
    Persze, azért senkit sem csuktak le, aki rágyújtott, hiszen, nem egy rendőr orra előt tették. Hanem azt csukták le, aki titokban árulta és terjesztette.

  • A „liberálisok” lassan majd a kollektív öngyilkosság tilalmát is feloldhatnák.
    Hát komolyan mindenki meghülyült?
    Már szellemvárosok vannak a világban, ahol elzombisodott drogosok tengődnek, magukra hagyva a nagy liberalizmusban, de nézzünk át Szingapúrba, ahol tényleg megvédi értékes emberi mivoltát saját esendőségével szemben a „diktatórikus” vezetés.

  • charlie Leszögezem, soha nem szívtam, sőt nem is dohányoztam, nem is fogok.
    Hollandiában többször jártam már. Tavaly is voltam, idén is megyek kétszer. Nem igen találkozom kábítószeres zombikkal (nem többel, mint máshol). Viszont idáig alkoholistát nagyon keveset láttam.

  • Gratulálok!
    Az”új bevándorlók”segítségével nem lesz probléma a drog szerzés sem Sajnálom,a kanadai ifjúságot.A drog ugyanis nincs tiltva csak az alkohol és a disznóhús.Boldog Új Évet Kívánok.

  • charlie Nem mindenki hülyült meg, ez az új miniszterelnök választási kampány igérete, amit illik majd neki betartani.
    Kanadában 18 éves kortól lehet választani, gondolom, ő ezeknek igérte.

  • llanfair
    Hát nem jó helyen járkáltál! Amsterdam híres a drog liberélis poltikájáról, azaz ez a város Európának a drogosok „fővárosa”!

  • Figyelő!

    Egyáltalán járt már Amszterdamban – vagy megint csak a primcsi és igen hiányos elképzelései dolgoznak a fantáziájában ?
    Ilanfair persze nem jó helyen járt, így semmit nem tud A.-ról, de maga pontosan tudja a tutit már megint, mert biztosan a legjobb helyen járt!
    Én jártam A.-ban nem is egyszer, és a magam részéről állítom, hogy az egyik legkellemesebb hely Európában, pedig drogos sem vagyok, a liberalizmust pedig keverem a konzervativizmussal!
    Ahhoz túlságosan liberális vagyok, hogy egyértelműen konzervatív legyek – ám annál jóval konzervatívabb mint hogy echte liberálisnak vallhassam magam-én tehát egy keverék vagyok ilyen szempontból!
    A. azonban azt gondolom mindenféle azaz liberalis elveket valló, vagy az erős/mérsékelt tradicionális szemléletű bármilyen náció polgára számára elfogadható hely!
    Véleményem szerint talán kissé kevésbé kellene a liberalizmust mumusként kezelni – nem ártana esetleg megismerkedni a tényleges eszmével mert tapasztalatom szerint mindenki beszél róla, sokan szidják, de csak igen kevesen tudják helyére tenni, azaz értelmezni!

  • Illanfair, látogass el Oslóba, Európa gazdag, toleráns országának fővárosába, ahol Európában itt halnak meg a legtöbben kábítószer-túladagolás miatt és az egy lakosra eső bejelentett erőszakos cselekmények száma háromszorosa volt a New York-iénak.
    Nekem nem hiányzik ez a liberális önmegvalósítás, és az én felelősségem is, hogy az unokáink is csak olvassanak róla.

  • charlie-nek megint igaza van!

    No de ilyet ígérni választási kampányban??Ez normális dolog?

  • Besancon
    Hosszú „prédikációjára” nem adtam okot.
    Én NEM jártam ott, de ez a híre van.
    Ami meg a liberálizmust érinti, nem kell védenie. Minden jel arra mutat, hogy elég népszerű, itt is, ott is.

  • Figyelő Szerintem jó helyen jártam. Amsterdamot például többször bejártam. Dacára, hogy nem élek egyikkel sem, voltam marihuana-bárokban és a vörös lámpás negyedben is többször. Idén megint megyek Rotterdamba, Amsterdamba, és még két városba, de még nem tudom melyikbe.
    Kevered a kemény drogokat a marihuánával. Amsterdamban ugyan szigorúak a szabályozások, de nem igen tartják be. Az utcán mindenhol érezni az édeskés illatot. Azt mondtam, nem láttam kábítószertől „elzombult” arcokat. Az nem azt jelenti, hogy nem láttam joint-ot szívó embereket.
    Mindig szívesen megyek Hollandiába, mert csodaszép ország, nagyon okos és ügyes emberekkel. Nem hülyítette meg őket a marihuána, szerintem.

  • IDÉZET :
    ” A marihuána az indiai kender szárított virága, magja és levele. Több más nevén ismert, mint pl. fű, spangli, zöld, mari, THC stb…
    A hasis az indiai kender más fajtájából készül, ez a cannabis egy másik formája. Ez haska, haskó, csarasz, stb. néven ismeretes. A legfontosabb, amit a hasisról tudni kell, hogy 6-szor erősebb átlagosan a marihuánánál.
    Az indiai kenderből készült drogokat mind cannabisfélék (a kender latin neve) – a marihuána és a hasis is ezek közé tartozik.
    Ezek hallucinogén drogok. Ez azt jelenti, hogy olyan hatóanyagokat tartalmaznak, amelytől az ember másképp, vagy megváltoztatva érzékeli a környezetét. Ezt a vegyi hatóanyagot THC-nak hívják, ennek tartalmától függ a szer hatása.”
    Ezt akarják?
    Miért is kell másként érzékelni a környezetet???

    És majd a hozzászólóknak közölniük kell :” …másképp,vagy megváltoztatva érzékeli a környezetét……”— állapotban van – éppen- és ennek megfelelően értelmezzék hozzászólását.
    Ez is be fog következni???

  • charlie Oslóban is voltam. Tudomásom szerint Norvégiában nincs engedélyezve a marihuana, de a kemény drog biztos nem. Nem értem a felvetésedet. De ha már nem akarod a gyerekeidet kitenni a drognak (helyesen), akkor remélem tudod, hány alkoholista van Magyarországon, és hány bűnesetben jelentkezik az alkohol túlzott fogyasztása. Azért remélem a Bordeaux szőlőtőkéit nem akarod felperzselni? Azt tudod, hogy az alkoholtilalom alatt több szesz fogyott, mint előtte, csak sokkal rosszabb minőségben, és hizlalva a bűnözést?

  • tóth péter Ez saját kútfőből nem ment? Ez az alkoholra, nikotinra és adrenalinra nem áll?
    Neked nem kellett szívni semmit, és mégsem érted az egészet.
    Nem akarom szívni, de nem akarom lecsukatni azt, aki kulturáltan használja. Miért kell minden négyszögesíteni?
    Miért akarnak emberek másként érzékelni? Mert jó nekik. Ha nem ártanak másnak, tegyék. Az alkohol és a nikotin sokkal több kárt okoz mint a marihuána, mégis legálisan bármikor hülyére ihatja magát a delikvens, illetve cigarettájával meggyilkolhatja a mellette állókat. A hasis bárba pedig csak az megy be, aki akar.

  • EZ talán nem fog tetszeni itteni kanadaiknak, de mikor a Concordia Egyetemen (Loyola Campus) könyvtáros voltam, k.b. 25 évvel ezelőtt, ha bementem a Cafetériába- a diák étterembe, hatalmas marihuana fűst és szag fogadott.

  • Illanfar, Oslóban a Központi Pályaudvar környéke „türelmi zóna”, ahol 8-10 ezer kemény heroinos tengődik. A liberált kormány ingyen tű, ingyen felszerelés, ingyen szúrószoba felkínálásával irtja saját honfitársait. A súlyosabb állapotúak, akik már egy növény szintjére redukálódtak, ingyen! kapják a heroint. A többiek ezt a „paradicsomi állapotot” szeretnék mielőbb elérni.
    Fantasztikus milyen jövőt kínál ez a norvég liberalizmus. Ennek épp hogy a szele csapta meg Magyarországot, de az undor oly mértékben fogta el az embereket, hogy hasonlóval azóta se próbálkoznak a nihil prófétái.
    Persze az alkohol és a dohányzás problémája hasonló, de a drog nagyságrendekkel pusztítóbb.

  • charlie Miért forgatsz ki mindent? Ennek van értelme?
    Ha nem adnak ingyen tűt és felszerelést, akkor irtják ki őket.
    Azzal lehet igazán terjeszteni a betegségeket.
    Igazad van, a magyarok jobban csinálják. Sötét zugokban, padlásokon és lépcsőházakban szurkálják magukat, miután bűncselekményekkel megszerezték a pénzt a szerre. Használt tűvel, mert úgy az igazi. Fantasztikus, milyen hatékony a magyar illiberalizmus. Az olcsó partidrogok is csúcsra vannak járatva. Ez lenne a megoldás?
    De te is kevered a marihuánát a heroinnal. Szezont a fazonnal?

  • Aki szépen ,szakszerűen megfogalmazta a dolgot , attól nem szégyen idézni,de úgy látom még ennek megértése is nehézségekbe ütközik.
    E két drog témájához felesleges belekeverni az alkoholt ,cigarettát,és egyebet.Azokat is értékelni kell ,mindettől elkülönülten.Az is igaz hogy azok is nagy bajokat okoznak.De még ezeket pluszban ráhozni! És állami szinten?-ha így lesz-nem érthető!Na de ha a politikusok másként érzékelnek –akkor mit gondoljon arról az államról az ember?Mit is valósítanak meg ? -a valóságot,avagy amit másként érzékelnek? Nekem ez az egyik nagy bajom ezzel!
    Az hogy ki mit értett – fentiekben kiderült.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • tóth péter Nekem ehhez nem kellett az internet.
    Én leírtam a véleményemet, te leírtad a véleményedet. A kanadai kormány meg teszi amit tesz.
    Nektek, akik a központi pártirányítást szeretitek, ez nem okozhat gondot.

  • Hát igen mert Ő teheti,de ahogy észrevettem – a másik nem tehet semmit mert…és itt mindig megmagyarázzátok.
    Kanadában most a liberalista párt irányít!Nahát ez is egy központi pártirányítás ,de nehogy azt mondjátok,majd Ők mindent átengednek az ellenzéknek,merthogy Ők demokratikusak.Ugyanúgy magukhoz veszik az irányításnak minden szintjét , mint máshol teszik.És a kormányfő sem lesz „független” a liberális párttól , vagy talán igen?Vagy Ti jobb szeretnétek ha a liberális párt adná a kormányt ,de az ellenzék mondaná meg hogy az mit csináljon,mert ez így demokratikus.?
    Nahát erről ennyit! Várom a belekötési helyzetet.De ha gondoljátok kereshetek az interneten is idézetet,kérdés melyik tetszik majd jobban.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • Kedves „konzervatív” olvtársak!
    Bele tetszettek e gondolni abba, hogy a mi szeretett konzervatív Vezérünk tulajdonképpen a legliberálisabb diktátor a világon. Különben eddig melyik hozzá hasonló politikus szabadította volna föl a pálinkafőzés hagyományos monopóliumát? Amúgy meg, ezzel őfőméltósága felhívta a figyelmet arra is, hogy anno, a faluban, az Orbán-portán biza, alighanem feketén főzték a pályinkát. Minek okán egyrészt, ha akkor lebukik, úgy ma büntetett előéletű lenne e csillagszemű kis kondás. Másrészről, a komor bika tekintetét is bele számítva, liberalizált intézkedése arra is rámutat, hogy a mi Csillagszeműnk nem veti meg a kábító és tudatbefolyásoló szereket, hisz a „pálesz”, ahogy ők híjják, az is ilyesfajta itóka és az ily feldúlt képű virtus-lovagok számára – amilyen ő is – nélkülözhetetlen kellék a lazításhoz. Asszem, sajnálja is, hogy a dilibogyók mellett tilos a (be)szívás, még Felcsúton is.
    ˙

    .
    Ui:
    Nem is egy nyilvános videó felvétel tanúsítja Vezérünk pálinka, vagy más rövidital iránti végtelen szimpátiáját az őt meccseken is majmoló tányérnyalók és néhány stampedli társaságában…

  • Málnasurf!

    Ezek szerint, Felcsúton ha azt kérdezik, kérsz e egy kis feketét, akkor egy jó stampedli kisüstit értenek alatta?
    Vezetés előtt és közben, persze ez kimondottan ártalmas, legyen szó kocsiról, de pláne egy ország vezetéséről…
    Valami ilyesmi történhetett azzal az állítólag nyolcvanöt esztendős, nevesincs és senki által >sosemlátott<, állítólag osztrák aggastyánnal is, aki pont egy választások előtti éjjelen(!), arrafelé autózgatva, a fidSS hatóságai és főügyésze szerint is halálra gázolta éppen a felcsúti polgármesterségre szabályosan kandidáló, m á s . p á r t i . Várady András, igazmondó juhászt, Mészáros Lőrinc fidSS-es polgármester ellenlábasát és ellenjelöltjét…
    Biztos a "fekete" volt az oka.

  • Dubois !
    Azt „az osztrák öregembert” nemhogy azóta, de az előtt sem látta még senki Magyarországon, De Felcsúton és a környező falvakban sem ismeri senki.
    Szerinetm ő nem pálinkát nem ivott még, hanem a népmesei láthatatlanság köpönyegébe bújva élte le e hosszú életét, de hogy ki varrta neki, annak csak a helyi rendőrposzt, vagy Poltpot Péter orbanita főügyész a megmondhatója…

  • tóth péter

    2015 december 29
    12:50 du.
    Sajnos a kanadai Liberális párt egyáltalán nem
    hallgat az ellenzékre., ami most éppen lapul..semmit sem csinál.A párt vezetője eltűnt, az új meg csak bológat.
    Kanadában, történelme folyamán sokkal több évig volt uralmon a Liberális párt, mint a Konzervatív, a közel múltat kivéve. T.i. az utolsó 10 évben a konzervatívok voltak uralmon. Számomra, a legbékésebb idő volt.

  • málnaszőr

    2015 december 30
    5:00 de.
    Ne mondja,Orbán is szívja a fűvet?
    Ja nem, csak a kiüstit issza!?
    Ejnye, ejnye! Pedig Anyám élete végéig (106 évig élt) minden reggel lehajtott egy kupicával!
    Ha valaki vidéken él M.O..on, ez a legtermészetesebb cselekedett, ráadásra éhgyomorra!
    Na, aztán Erdélyről nem is beszélve.
    Mikor a túrista busz megállt egy kisvárosban, a helyiek kimentek a vendégek elé és egy tálcán hozták a pálinkát, kedves fogadtatásként!

  • Figyelő!

    Érdekes! Boliviában, vagy Mexikóban (stb) ugyanennek a népszokásnak hódolnak a turisták, régebben a tequila (agave pálinka) „vitte a pálmát” a körükben, mára viszont – a titkos mák és mariuhána ültetvények rohamos növekedése hatására – már e két utóbbi a bingó. Mi hát a különbség a két tudatmódosító, illetve kábítószer között. Az a pálinka (alkohol) ugyanúgy kábít és függőséget okoz, mint a . f ű . , pláne ha ebből egyesek még . s i k k e t . is kreálnak; azaz hungaricum, transsylvanikum, avagy bolivicum, egyremegy… A rosszpélda különösen a családban ragadós.
    – Egy nőnél a függőség még visszataszítóbb…
    ˙

    .
    No, ägészségünkrä ! Ja… ! és tisztättetem a nagymamát… 😀

  • Mindamellett elismerem én is a már függő személyek kisegítését kf. steril eszközökkel, a mariuhána fájdalomcsillapításra és más orvosi(!), gyógyító célokra történő, ellenőrzött felhasználását meg egyenesen támogatom…

  • F.: Önnek megmagyarázták már ,hogy akkor miért is kérik a másik oldalon számon azt,hogy hogy az ellenzékkel nem számolnak,nem veszik figyelembe Őket?Mert ilyenkor náluk ugye : elromlanak a kézi-fékek, és leesnek az ellensúlyok? ha jól értem.És ez náluk ugye nem számít-majd ezt agyonhallgatják ,meg ez náluk természetes.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel:

  • tóth péter
    2015 december 31
    6:11 de.
    Idezsdrága jótezsvrem tótpeti.. Nemattú lesz fík meg elásőj hogya zellenzík pofázhete, avagy se..
    Tod, a hatalmi ágak eválasztása, a fíkek és elensújok rendcere minden demokrátikuss berendeszkedísű álamba alapkövetelmíny a fővilágosodás úta. Ha eszeka zelvek nemírvínyesűnek a gyakor latba, akkó nem beszíhetünk demokrácijárú. A kítharmatos többsíget szerző kormányzó párt a zojan lípíseikk, minda a zalkotmánybíróságg jógkörinek gyelentőss korlátoszása, a zországgyűlís szavazógíppé silányittása, az elensújokat mektestesíttő intízmínyek pártkáderokka törtínő főtöttíse vagya sajtószabadűccság megnyirbákulása, mindaszt gyelzik, hogy ezerre megya fíkek mega zellensújok főszámulása, kialakulóba van a „többsíg zsarnoksága”.
    Csókútatlak pusszantásilag újjévbű kifojólagossann.

  • málnaszőr

    2015 december 31
    2:46 de.
    Nem értek egyet teljesen a véleménnyel.
    Van akinek nem árt néhány pohár bor, vagy pálinka, állitólag jó az emésztésnek, főleg nehéz kaják után.
    Nem lesz azért „függő”, mert ha iszik egy pár pohárral, vagy beleszív a haverje „funny” cigijébe!
    Szerintem az lesz alkoholista, meg drog függő, akinek ez a természete, vagy biólógiai felépitése.

  • Te Falusi ! áruld már el ez a bikfanyelv melyik faluból származik? Elárulnád igazán boldog új évem lenne,melyet Neked is kívánok ennek kitalálásáért,csak mint említettem tovább kellene fejleszteni,nyelvtani alapjait lerakni,könyvet készíteni,hogy mások is tanulhassák-mármint üzleti alapon-nem fizetnénk érte semmit ,nehogy meggazdagodjál.De biztos sok könyvet ki lehetne adni.Jó munkát.
    Nagytisztelei Üdvözlettel.

  • tóth péter
    2015 december 31
    1:42 du. dezsdrága jótezsvírem..
    Mekkő hogy állapíccsam, te fölületesenn vasó, vagy koraji támadásod van attú a nímettű, aki állandójan összezavargyaja dógokat. Demivehogy alig móte a karácsonny, hát megismítülöm tenekednek, merhogyám a tanittóur szerint a zismítlís a tudás jó édes annyája!!
    Szal. A zalapok azok Zalábú, a Rábaközbű, meg Csikbű származóttak, de keverődik a borsodi, mega nyirsígi dialektusákka is.. Tomén, aszfattrú nemeccerü, de menné e eccer mongyuk Rábaszentandrásra, vagy Szanyba, oszt hagassá meg két öregasszonyt. (Nemharapnak, hát utánna megkírdezheted, hogy mirű beszítek..) Most menek, mer innyaköllök.. 😀

  • Figyelő!

    Az, hogy ki válik függővé a különböző tudatmódosítóktól – pl az alkoholtól, vagy a fűtől – az elsősorban szociális és csak másodsorban pszichológia, vagy a kettő kombinációja. Tudjuk, hogy a szenvedélybetegségek főleg a szegény rétegekben aratnak, amikor már elviselhetetlenné válik az onnan való kitörés képtelensége. Másfelől, a „felsőbb, elit” körökben is könnyebben nyúlnak a pohárhoz azok, akik tisztában vannak a szerencse forgandóságával, másrészt az önbizalom hiánya miatt is. Általában ezt a rejtett, titkolt félelem táplálja. Ha valaki olyan posztot tölt be, ahová alkalmatlan, előbb-utóbb könnyen válik az alkohol áldozatává, de olyan is van egyszerűen begolyózik, aztán ápolhatják végtelenségig akár Graz-ban is…

    A szenvedélybetegségnek elsődlegesen társadalmi okai vannak, ahogy ezt az akkor még nagyon fiatal költő Bródy János kitűnő dala (költeménye/1967.) is lefesti. Éppen ezért, szabadulni tőle majdnem lehetetlen:
    ˙

    Ó miszter Alkohol, hát itt vagy már megint.
    Érthetően megmondtam, hogy köztünk semmi nincs.
    Nekem már ne ígérd, hogy megváltozol
    Bánatomra szépfiú, ismerlek már jól.

    Mert néha jó veled, ezt nem tagadhatom,
    De addig, addig hízelegsz, míg nem tudom, hogy mit teszek.
    Ó miszter Alkohol, neked hinni nem tudok,
    Csak néha-néha lesz az úgy, hogy rád gondolok.

    [Bródy J.szájharmónika szólója]

    Ó miszter Alkohol emlékszel arra még ?
    Karjaidban tartottál és mégsem szerettél.
    Rossz útra vezetted az életem,
    Édes csókkal lezártad mind a két szemem.

    Ó nagyon szerettelek és hallgattam terád,
    Minden mesét elhittem, és mit tettél velem!
    Ó miszter Alkohol a bajban elhagytál!
    S rájöttem szépfiú, mennyit hazudtál.

    Ó miszter Alkohol, mindig hazudtál !

  • Ha már Bródy János és az alkohol.

    Elmegy a kugli egy este berúgni, mer\’
    Ő az a kugli, ki nincs fából
    Hej, aki dolgozik, az meg is szomjazik
    Kugli fejében ez így van jól

    Ott a zsebében a munkabére
    És az az úr, akinek van pénz
    Körberajongja az éjszaka lánya
    És felszabadítja az öntudatát

    Elmegy a kugli egy este berúgni, mer\’
    Ő az a kugli, ki nincs fából
    Otthon az asszonya sír, mer\’ az ostoba
    Kuglira nem hat a kérő szó

    Mert, akit emberek fellökdösnek
    Annak az élete nem tisztul meg
    Kell az a kis pia bódulata
    Hogy a kuglira jöjjön a boldogság

  • málnaszőr

    2016 január 3
    9:07 de.
    Sajnálom! Élettapasztalatom ma is az, hogy ha valaki szereti az alkoholt, vagy a fűvet NEM lesz attól feltétlenül függő!
    Ha egy szakembert megkérdezel, az is azt mondja, az alkoholizmusra hajlam kell.
    Sok szegény ember sem lesz az, akár milyen az élete, ha nincs benne a hajlam.

  • Figyelő Ebben egyetértünk. Az alkoholisták gyermekei legtöbbször a két végletbe esnek, vagy alkoholisták lesznek, vagy soha nem isznak. Az alkoholszeretetre magamat tudom felhozni, szeretem a whiskey-t, gyűjtöm és kóstolgatom, de nem, hogy alkoholista, még ittas sem vagyok soha. Mert nincs rá szükségem, és sosem volt.
    A függőséghez egy komplex út vezet. De az is tény, hogy a felnőttek viselkedése, az alkoholívás divatja, illetve ha elnézzük a fiatalok alkoholizálását, és megbocsájtandó bűnnek tartjuk például az alkoholos vezetést, az elősegíti az alkoholizálás terjedését.

  • Felállt a málnaszőr a hátamon

  • Hamáneccer alkohol…
    Ami engem illet, tisztelője, sőt fogyasztója vagyok az alkoholnak..
    Viszont asszem, egykézen megtom számolni azoknak a számát, akik részegen láttak engem dülöngélni..
    Dehamegám zene, akkó’ haddszójjon: