Nemrég barátokkal arról beszélgettünk, hogy ki mit kíván a gyermekének. Én elmondtam, hogy amikor megszülettek a kislányok, a következőket kértem a jó Istentől, és ezekkel a kívánságokkal ajánlottam őket a figyelmébe. A sorrend is fontos!

• 1/ Legyenek jó emberek.

A tiszta jellem és lélek a legfontosabb, mert örömöt, megértést, jóságot sugározni, adni másoknak a legnagyobb ajándék, amely által jobbá válhat a világ.

• 2/ Legyenek egészségesek.

A jellemünk, mint méltóságunk tükörképe (vagyis a rajtunk lévő Isten-képmás) mellett nyilván az egészségünk a legfontosabb. Mi mást kívánhat egy szülő a gyermeknek, mint azt, hogy ne szenvedjen? Ám ha ez mégis elkerülhetetlen, tudja tartással viselni a megpróbáltatásokat. Ugyanakkor az egészség csak a második helyre került nálam, mert sok az egészséges, de gonosz ember, így a „jóság” úgy általában fontosabb pozitív hatást tud gyakorolni az egyénre és a közösségre, mint bármi más.

• 3/ Ismerjék meg és fogadják el önmagukat olyannak, amilyenek.

Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott életet tudjanak élni, megfelelő, akár ambiciózus, ám elérhető célokat kell kitűzni maguk elé, és rá kell találniuk az élethivatásukra. Ez olyan feladat, amit mindenkinek magának kell elvégeznie, mert egyediek vagyunk, senki máshoz nem vagyunk hasonlatosak. Nagyon magányos munka ez! Önmagunk megismerése és elfogadása az egyik legnehezebb, szenvedésekkel teli, hosszú folyamat. Ebbe beletartozik a képességek felmérése, a vadhajtások lenyesegetése, az erősségek kibontása és kidolgozása, és így tovább. Rengeteg a szorongó, boldogtalan ember, aki nem ismeri magát, ezért nem tud örömöt adó célokat kitűzni maga elé; a hamis, nem belőle fakadó, nem neki való célokat persze nem is tudja elérni. Aki nincs tisztában önmagával, állandó meghasonlásban él, dühben a külvilággal és saját magával. Pedig minden jó forrása eleve bennünk van; ezt kell felfedeznünk és kihoznunk magunkból fáradságos munkával.

Azt hiszem, nekünk, szülőknek az a legnagyobb kihívásunk, hogy gyermekeinket belőlünk való, de teljesen önálló lényekként köszöntsük és fogadjuk el. Semmilyen saját vágyunk, meg nem valósult álmunk, célunk nem releváns velük kapcsolatban. A legfontosabb, amit tehetünk, hogy segítjük őket önmaguk megismerésében, tehetségük, hajlamaik, vágyaik felszabadításában, de mindezt nem erőltetve, hanem szelíd terelgetéssel, időnkénti noszogatással. Nem birtokoljuk őket, és nincsenek olyan anyagi javak, amelyek pótolhatnák azt a teljesen önzetlen, semmi viszonzást nem váró szeretetet, amelyet tőlünk kaphatnak egyszerűen azért, mert vannak nekünk, méghozzá úgy, ahogy. Líviával az az irtózatos ambíciónk, hogy ilyen szülőkké tudjunk válni, s nyilván ez sokkal nehezebb feladat, mint bármi más, s még csak az út elején járunk.
S mindezek fényében a boldogság, ész, tudás, jólét és minden egyéb csak sokadlagos kívánság, amelyek a fentiekből következnek. Úgyis bejárja a gyerkőc azt a pályát, amelyet be kell járnia, ha a fentiekre gondolunk. És mi csak ott tudhatunk állni mellettük sok-sok szeretettel, öleléssel, biztató szóval; egyszerre vagyunk bennfentesek és teljesen kívülállók, de biztosak lehetünk abban, hogy összeköt bennünket valami és valaki, és csak ki kell nyújtani a kezünket és kitárni a szívünket ahhoz, hogy elérjük.

Kerék-Bárczy Szabolcs

Together, protect peace / Voices of Education