Dalban üzent az Orbán kormány a külhoni magyaroknak

2016 január 27 8:15 de.131 hozzászólás

Magyarországon a „nemzeti oldal” mára alig tudja elképzelni azt, hogy masszív állami támogatás és adóforint nélkül jöjjön létre kulturális termék, vagy művészeti alkotás. Most éppen Potápi Árpád, a nemzetpolitikáért felelős államtitkár üzent a diaszpórának, illetve a külhoni magyarságnak – ráadásul dalban. A számot egy paksi zenész – Gyulai István – szerezte és egy új, határokon átívelő állami mozgalom keretein belül kérik arra a külhoni magyarokat, hogy énekeljék el ők is a dalt, saját közösségeikben.

Az Orbán kormány által indított „Örökség” mozgalom mottója: „Magyarul érzel, magyarul álmodsz? Az Örökségünk rólad szól. Énekeld és rögzítsd a dalt és legyél az új klip szereplője.”

„Én Magyarul érzek, magyaruk félek, magyarul kérlek, magyarul értek, magyarul sírok, magyarul mondom, magyarul írok, magyarul mosolygok, magyarul küzdök, magyaruk tűrök, magyarul dobbanok!”–hangzik el a dalban.

Ismerve a mai közösségi hangadókat, boritékolható, hogy kanadai magyar házakban és hétvégi iskolákban is zengeni fog ez a dal. Még lehet, hogy a beígért következő kormánypárti videóban kanadai magyar kiskorúakat is szerepeltetnek.

A mozgalom első klippjében összesen 300 gyereket szerepeltettek, elsősorban Kézdivásárhelyről, Galántáról és Viskéről.

„Célunk immár az, hogy határoktól, távolságtól függetlenül buzdítsuk a magyarokat!”–teszik hozzá a dal kormányzati megrendelői.

131 hozzászólás

  • „Bözsi ne sírjon, Bözsike drága felejtsen el.
    Maga a legszebb emlék életemben,
    Emléke könnyeket csal két szemembe.
    Bözsike drága felejtsen el!”

    Nekem ez igazabbnak hangzik és jobban lehet sírva vigadni.

  • Göllner András

    Pótápi Árpád és a FIDESZ önkényuralom fenntartói nagyszerűen ráéreztek arra, hogy valóban „mire dobban” a magyar. Ráéreztek arra, hogy úgy lehet legjobban lefegyverezni a magyarok gyanakvását a hazug hatalommal szemben, ha hazaszeretetüket, érzelmi kötődéseiket (haza, család, egyház, anti-kommunizmus) ingerlik. Ezekre az érzelmekre fókuszáló módszerekkel bármmiről el lehet terelni a magyarok figyelmét. Erre – a hazaszeretet húrjaival muzsikáló átverés hatékonyságára, e módszer hipnotikus hatására – már rákatttant Szálasi is, a Hungaristák is: Miközben a zsidók ezreit lövöldözték a Dunába „Talpra Magyart” szavaltattak a gyerekekkel. Erre rá kattant Horthy is, miközben egyre jobban elfojtotta a demokráciát Magyarországon a két világháború közt, és többek közt háborúba sodorta népünket a Nyugattal szemben. Most ugyan ilyen szívszorító módszerrel tereli el a FIDESZ-KDNP-JOBBIK a nép-és nemzet figyelmét határon innen és túl arról, hogy ők valóban nem a népünk hanem saját hasznukat gyarapítják, nem a népünk nemzetközi becsületének növelését, hanem annak rongálását zolgálják. Ez a dal azt a célt szolgálja, hogy gyerekeink és nagyszüleik a diaszpórában ne az igazságtalansággal hanem a nyelvtannal és a helyesírással foglalkozzanak, és hagyják szabadon garázdálkodni a díszmagyarban grasszáló csirke-tolvajokat. Ezt a feladatot koordinálja Pótápi Árpi és kanadai helytartója, Ódor Bálint. Várjuk lejjebb a figyelmetlen nagymamák hozzászólásait :-)és a helytartók trolljait. Uccu neki „mélymagyarok” lássuk milyen mélyen tudtok repdesni.

  • Azokért a gyönyörű gyerek szempárokért nekem is bepárásodott a szemem, de valószínűleg más okból, mint ezt ez az agymosó, demagóg propaganda várta volna.

  • Göllner András
    2016 január 27
    9:58 de.

    Horthyt olyannyira „örült” a Nyugattal való háborúba sodródásnak, hogy rögtön leváltotta az érte felelős miniszterelnököt. Horthynak épp elég sok a valódi bűne, nem kéne újabbak kitalálni! Ezzel csak a Horthy-fanoknak adnak táptalajt, hogy ne a valódi bűneikről beszéljenek!

    A Talpra magyart! -akárki is szavaltatta- nem kéne ehhez az ócska fércműhöz hasonlítani, ami merénylet a gyerekek lelke ellen!

  • Aztatotat is üzenték a migráns magyaroknak , hogy ha másért nem de a túró-rudi nevű csemegéért jöjjenek hazzay..izé…haza.
    Merhogy olyat külhonban nem kaphatnak.

  • Én egyszer ámodtam magyarul:
    Azt hogy New Yorkban vagyok és ott sétálok.
    És mit tesz Isten…pár év múlva teljesült az álom !

  • Előzőhöz még:
    ” Amit álmodtam azt úgy definiálom, hogy amit álmodtam az de fini álom.. ”
    / Holló Színház /

  • Igen, szukseg van ilyen nemzeti dalra.
    A nemzetarulo, kommunista, elkurtuk (nem kicsit nagyon) Gyurcsany idejen ilyen nem volt. Akkor csak az internationale -t enekeltek,
    es szekelyhimnuszra kivonulni a parlamentbol.
    Isten orizz, hogy ezek a kommunistak, nemzetarulok, megegyszer visszajojjenek.

  • akarki:
    nézted a mosthatalmonlévők és parlamentben többségben lévők káderlapját?
    Csodákat látnál rajtuk.

  • akarki:
    nem tudsz mondani 1 negatívumot sem a Gyurcsány-kormányzással kapcsolatban, a mostaniak ámokfutásához képest , leszámítva a tesze-toszaságát, a kapkodásait.
    Az ország gazdasága jó állapotban volt , a valuta-tartalék a Nemzeti Bankban magas volt , a benzinárak tendenciózusan mentek lefelé, az élelmiszer-árak csak keveset mentek felfelé, az ország élhető volt.
    Az emberek nem éltek túl jól de legalább nem félt senki.
    Ma meg ? ….

  • Szerintem egyszerűen csak egy olyan dalt próbáltak behozni a köztudatba, amelyik énekelhető a Világ bármely részén, a Magyar Himnuszt ugyanis egyes országokban, -Isten tudja miért-tiltják.
    Volt már jobb szerzemény is, így igaz.

    Gyuri10 – a Bözsike után énekeld el az „Ó te drága Klementinát is! Még mindig jobb mint amikor valakinek mindig ugyanazt a lemezt teszi föl és nem veszi észre, hogy Ő az igazi „troll”!

  • Kedves Kristóf,
    azzal, hogy publikálta e dalt/klipet, hitet tett, hogy valóban egy igaz magyar ember. Köszönet!
    ( A kommentelők pedig önmagukról állítanak ki erkölcsi bizonyitványokat. Ki ilyet, ki olyat.)
    Üdvözlöm, Eveline

  • Remek szám, szól valamiről, ami már eleve félelemkeltő az ettől idegenkedőknek.
    Persze ezt a dalt már régen felülmúltuk, csak valamiért sehol nincs reklámozva. Az alábbi videót (1,5milliós nézettség) húszezren énekelték a Felvidéken magyar testvéreink, vigyázat, érzelmeket felkavaró képek:
    ……….

  • Szerencsere a Gyurcsany imadat csak 6-7%, es az is a 60+ jellemzo,akik lassan kihallnak. Akik visszasirjak a kommunizmust, csak kozben nem veszik eszre hogy eladtak az orszagot.
    Persze rengeteget lehet kritizalni a Fideszt es az Orban -t, es kell is.
    Elkepzelni is szornyu, mit rendezne a baloldali nagykoalicio ha hatalomra kerulnenek. Egyuttnek vege, liberalisoknak vege, LMP stabil 5%.
    DK es az Mszmp (ujabban MSZP) eloszor el kene dontsek hogy ki legyen a miniszterelnokjelolt.
    Geyza, mondjal egy nevet a baloldalon aki felveheti a versenyt Orbannal, mert en nem latok.

  • 10 napos elvonókúrára ítélem mostmár magam:) Geyza, tartsd a várat!

  • Szem nemmarad szárazon…
    (Már a Szabad Európa Rádióban is utáltam a szívküldit…)

  • lelszi,
    elnézést,hogy bár nem szokásom,de kivételesen észrevettelek.Magam sem értem hogyan történhetett meg.

  • akarki:
    Én nem kedvelem a Gyurcsányferit.
    Ezerszer beírtam már ide.
    De azért mégiscsak mondj 1 darab negatívumot a Gyurcsány-kormányzás idejéből, a mostani szabadrabláshoz képest.
    Vagy te is valami kis ócska haszonélvező vagy ? Netán sikerült kitúrnod egy öreg trafikosnénit a 40 éve vezetett boltocskájából?
    Vagy ha nem, akkor -gondolom- erősen várod már a Nemzeti Italboltok megteremtését, hátha neked is cserren-csuppan valamicske, amiért nem kellett megdolgoznod.Elegendő hozzá a szájtépés. Ezek vagytok ti.

    Ha hatalomra jutna az MSZP (szerencsére nem fog ) akkor nem történne semmi különös. Régebben sem történt amikor hatalomra jutottak.
    Töbnyire akkor történtek negatívumok amikor mások jutottak itt hatalomra.

  • charlie,
    ezt a dalt valamikor tényleg felülmúltátok, de mégis alul maradtatok vele!” Hogyha összefog majd magyar a magyarral, győzelemre visz majd a nyilaskereszt. salosián franc. „Meg az is felülírta ezt az ártatlan kis agyon magyar dalocskát, hogy „zöldre van a zöldre van a hűség háza festve,salosiánt is visszahozták Pestre…”

  • Gyuri bácsi nem korrekt engem valami nyilaskereszttel összeboronálni, ilyenre nem adtam indokot. A felsorolt nótákat sem ismerem.

  • Hanyoldalas cikket irjak Gyircsanyrol viselt dolgairol Geyza ?
    Rovid kereses utan ezt talaltam !

    2002-ben az ötvenedik helyen szerepelt a Magyar Hírlap a 100 leggazdagabb magyart felsoroló listáján.[69] Politikai ellenfelei kétségbe vonják meggazdagodásának törvényességét. Első és második hivatali ideje alatt is több eljárást indítottak üzleti ügyeinek kivizsgálására.

    2006 elején az ügyészség Deutsch-Für Tamás fideszes politikus feljelentése alapján eljárva megalapozottnak látta az okirathamisítás bűncselekményének gyanúját egyik cégével kapcsolatban, ám elévülés miatt az eljárást lezárták.[70] Gyurcsány tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, és több nyilatkozatában „jogi pontatlanságoknak” nevezte a történteket.[71][72]

    2001-ben az MSZP megszavazta az Orbán-kormány javaslatát a magyarigazolvány bevezetésére, a 2002-es Orbán–Nastase megállapodás kapcsán azonban „23 millió román munkavállaló” bevándorlásával riogatott. Debreczeni József Új miniszterelnök című életrajzában Gyurcsány elismeri, hogy ez a kampányfogás az ő ötlete volt.[73][74]

    2002-ben a választási kampány során az ő ötlete alapján szerveztek a szocialisták tüntetést és kampányt, ami Kövér László „köteles beszéd”[75] néven híressé vált mondatainak kiforgatására épült. Debreczeni József könyvében később Gyurcsány beismerte, hogy Kövér kijelentését tudatosan rossz szándékúan értelmezve, hatásvadász módon, félelemkeltésre használták fel a kampány során.[76] A beszéd értelmezése és az azt követő tüntetés – ahol baloldali személyiségek kötéllel a nyakukban jelentek meg – jelentős indulatokat keltett a magyar közéletben.

    2004-ben így nyilatkozott: „Akinek egy szobája van, az kettőt, akinek kettő van, az hármat, akinek három, az meg családi házat. Akinek öreg, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat érdemelne.” A feleségek „lecserélésére” vonatkozó, megalázónak vélt kijelentés ellen többen – főként nőszervezetek – tiltakoztak.[77][78][79]

    A kettős állampolgárság bevezetését akarók táborában még népszerűtlenebbé vált,[forrás?] amikor a 2004. december 5-i népszavazás előtt a „nem” mellett kampányolva 800 000 határon túli magyar áttelepülésének veszélyével riogatott.[80][81] Emiatt népszerűsége a határon túli magyarság közt is mélyre süllyedt;[82] több helyen tiltakoztak ellene.[83][84]

    2005 februárjában, egy pártrendezvényen elmondott viccben terroristának nevezte a szaúd-arábiai labdarúgó-válogatott tagjait. A kijelentés kisebb diplomácia feszültséget keltett a két ország között, néhány hónapra visszarendelték a szaúdi nagykövetet.[85] Gyurcsány később bocsánatot kért a szerencsétlen tréfa miatt.[86]

    2005. szeptember 24-én Battonyán a következőket mondta: „Tudom és ismerem milyen nyugdíjasnak lenni ebben az országban. Látom édesanyámon, aki kétszobás lakótelepi lakásban lakik, aki csak akkor kapcsolja be a konvektort, hogyha nagyon muszáj, a konyhában pedig azért nem, mert a gáztűzhely úgyis ad elég meleget. Tudom, hogyan számolja és hogyan olvassa a gázórát, hogy hány köbméter fogyott ebben a hónapban.” A kijelentés alapján felmerült a kérdés, hogy a vagyonos üzletember esetleg nem gondoskodik megfelelően az anyjáról.[87][88][89]

    2006. június 15-én Országos Érdekegyeztető Tanács ülésen a vállalkozókhoz szólva kijelentette, akiknek közülük nem tetszenek az adóemelések, elhagyhatják az országot: „Lehet Szlovákiával példálózni. És el lehet dönteni, hogy szlovák viszonyokat szeretnénk-e. Szlovák nyugdíjakkal. Persze, nem kell fizetni az osztalék után adót, nem kell! Nem kell fizetni annyi tb-t! Nem kell! De lényegében magyar árszínvonal mellett fele annyi a nyugdíj, mint nálunk. Ez a programja a munkáltatóknak? Én is tudok keményen kérdezni! Ez? Hogyan fogjuk kifizetni a nyugdíjakat? Hogyan? El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!”[90]

    2006. február 25-én Veszprémben Gyurcsány az ellene irányuló politikai támadások kapcsán a következő kijelentést tette: „És ha az embert megbántják, és ha az embert megsértik, és hogyha az emberre rágalmakat szórnak, akkor az ember megrázza magát és megy tovább, és nem veszi föl a kesztyűt. És ha valakik kóbor kutyákat kergetnek ki az utcára, erre a válasz nem az, hogy mi pedig veszett rókákat. A válasz az, hogy a kóbor kutyákat befogjuk és telepre visszük, a városokat, országunkat megvédjük.” Az e szavak értelmezését firtató későbbi újságírói kérdésre azt válaszolta, „a gondolatmenet magáért beszél”.[91] Minderre Farkas Flórián Fideszes országgyűlési képviselő, a Lungo Drom cigányszervezet elnöke nyilatkozatot adott ki, melyben Gyurcsány szavait a szólásszabadság korlátozásának szándékaként értelmezte és a kommunista diktatúra gyakorlatával hozta összefüggésbe, amikor egyes csoportokat véleményük alapján megsemmisítő vagy munkatáborokba zártak.[92]

    2006. szeptember 17-én nyilvánosságra került a május 26-án a balatonőszödi MSZP frakcióülésen elmondott beszédének hangfelvétele, amelyben a nehéz lépések szükségességét indokolva elismerte többek között kormánya első másfél évének időhúzó politikáját, a népszerűtlen intézkedések és a reformok elodázását. A szöveg tartalma és – utólag a miniszterelnök által túlzónak és „szenvedélyesnek” minősített – („végighazudtuk az utolsó másfél-két évet”), helyenként trágár szóhasználata széles körben negatív visszhangot váltott ki és tömeges tiltakozásokhoz és zavargásokhoz vezetett. (Bővebben: Őszödi beszéd, illetve Magyarországi tiltakozások 2006 őszén)
    A balatonőszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követő zavargások során számos rendőr indokolatlanul, jogellenes bántalmazott nemcsak egyes, a tüntetéseken részt vevő személyeket, de nem egy esetben az azokban részt nem vevő járókelőket is,[93][94] majd esetenként hamis tanúzással igyekeztek börtönbe juttatni őrizetbe vetteket, hogy ezzel a túlkapásokat leplezzék.[95] Gyurcsányt politikai ellenfelei azzal vádolták, hogy a rendőri túlkapások az ő utasítására vagy bátorítására történtek. A miniszterelnök az ellene tüntetők erőszakos akcióival szemben a rendőri intézkedéseket megvédte és kiállt az érintett rendőri vezetők mellett.[96] Blogjában 2006. október 25-én megjelent egy később törölt bejegyzés, amely a rendőrség „lenyűgöző szakszerűségéről” szólt, amellyel a rendőrség a tisztességes adófizető állampolgárokat védte, és az ezzel kapcsolatos hála anyagi kifejezését sürgette. A miniszterelnök az MTV-székház ostroma során utasításokat adott a rendőrségnek.[97]
    A sorozatos botrányok és lelepleződések miatt Gyurcsány népszerűsége példátlan mélységbe zuhant.[98] Gyurcsány a több oldalról érkező felszólítások illetve nyomásgyakorlás ellenére sem volt hajlandó lemondani. 2008 nyarán az SZDSZ többek között a miniszterelnök személyére hivatkozva hagyta el a koalíciót, és így az MSZP kisebbségi kormányzásra kényszerült.[99]

    2009 tavaszára népszerűsége odáig zuhant, hogy 18%-os népszerűségi indexével a demokratikus Magyarország valaha volt legnépszerűtlenebb miniszterelnöke lett.[5][6] Az emberek mindössze 18%-a tartaná hatalomban a kormányt és 81% szerint rossz irányba mennek a dolgok. (Utóbbi két adat az addig mért legrosszabb.[100] 2012 januárjában azonban már 84% volt a rossz irányt látók aránya.[101])

    A Gyurcsány-kormány idején izraeli befektetők egy csoportja Magyarországon, Sukoró település közelében nagyszabású kaszinó- és turisztikai beruházást kívánt megvalósítani. Az ellenzék a kormány és Gyurcsány Ferenc személye elleni általános támadások közepette élesen ellenezte a beruházást, rámutatva a telekcsere során érintett területek értékkülönbségére. A kormány szerint viszont az másfélszer annyi tőkét vonzott volna Magyarországra, mint az ugyancsak akkoriban megkötött megállapodás a Mercedes gyár kecskeméti telepének megépítéséről, és 1500 fő közvetlen foglalkoztatását tette volna lehetővé, ezért azt támogatta volna, többek között telekcserével biztosított volna területet a számára. Az ellenzék elsősorban a telekcserét támadta, mert abban az állam megkárosítását látta, de fontos szerepet kaptak a környezetvédelmi aggodalmak is. Az ügy az őszödi beszédhez hasonló hívószóvá emelkedett, Schiffer András feljelentést tett, a Polt Péter vezette ügyészség is vizsgálatot indított. A Gyurcsány-kormány bukása után utódja, Bajnai Gordon elállt a beruházás megvalósításától.[102] Az üggyel kapcsolatos perek 2014-ben zárultak le, melynek során egy washingtoni választott bíróság a magyar állam javára döntött a sukorói kaszinóberuházás kártérítést követelő befektetőivel szemben.[103]

    2012 áprilisában az eltűnt és állítólagosan plagizált szakdolgozata okozott újabb botránysorozatot, lásd fentebb.
    2013. október 14-én egy pódiumbeszélgetésen, melyben a DK választási esélyeit latolgatta, a következőket mondta az MSZP-ről: „Én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk.” A kijelentés alapján felmerült a gyanú, hogy Gyurcsány pártelnöki időszakában illegális módon kerültek pénzek a pártba, de Gyurcsány szerint ő csak a pártfinanszírozási szabályok visszásságaira utalt.[104] A Fidesz bejelentette, hogy Gyurcsány kijelentése miatt feljelentést tesz, az MSZP szerint nem történt szabálytalan pénzmozgás a párt gazdálkodásában,[105] az ügyészség pedig végül elutasította a feljelentést bűncselekmény hiányában, mert „az bűncselekményre utaló konkrét ténybeli alapot nem, csak a feljelentők következtetéseit tartalmazta.”[106] Gyurcsány és a DK csalódással fogadta az ügyészség döntését, mert nyilatkozatuk szerint a per kapcsán a pártfinanszírozás általános rendezetlenségére és a Fidesz ezzel kapcsolatos felelősségére akarták irányítani a figyelmet.[107]

  • Szégyelje magát az aki viccet csinál a dalból. Én külföldön élek, de most hallottam először. Kanadában nem igen éneklik, sem a TV-n sem az utcán.
    Ha már egy ártalan dal is fáj egyeseknek, akkor valóban nagy bajok vannak a magyar honban. És egyesek agyában.

  • akarki:
    Szép kis lista, te magad írtad le , vagy valami hivatalos állami PR oldalról ollóztad ide be ?
    Kár hogy amiket felsoroltál, blablák.
    Semmi olyan ami valós dolog.
    Mint pl. a 3000 milliárd Forint elrablása vagy a felcsúti „autósbaleset”
    Nem fogok kontra-felsorolást beírni, nincs már értelme.
    Az egész jobberes „adathalmazodból” az jön le hogy Gyurcsány egy szemétláda gazdagember, tehát levele.
    Én spec. tudom hogy szerezte a vagyonát, fenn van a NET-en is.
    Többekkel ellentétben át van világítva a Feri.
    Ennek dacára ismétlem: nem kedvelem őt, nem szavaznék már rá.
    De nem a hazugsághalmazaitok miatt, henem mert meghirdetett egy ellenzéki programot és nem tartotta be a programját.
    Viszont a szoci kormányzás alatt az ország makromutatói szépen javultak.
    Jaa hogy az bennteket egyáltalán nem érdekel?
    Hááát…lehet így is hozzáállni. Szép lassan csúszunk lefelé.
    Van ám még lejjebb is komám ! A végpont a véres polgárháború, úgy mint ahogyan a szétesett Jugoszláviában is történt.
    Csakhogy akkor számolnotok kell azzal hogy Románia a Tisza vonaláig fog terjeszkedni, Szlovákia pedig Budapest vonaláig.Még az árvalányhaj-ültetvények sem fogják őket megállítani.
    (Minket addigra már tetmészetesen kivágnak a NATO-ból mint a taknyot.)
    Remélem nem így lesz, de az nem rajtatok fog múlni.

  • Mielott gyorsan elfelejtenenk, itt van a Gyurcsany gazdasagi mutatoi.
    https://www.youtube.com/watch?v=Q-K6SujDnwQ

    De van ennel jobb is:

    https://www.youtube.com/watch?v=tzaP2Iq9JPQ

    Polgarhaborut Gyurcsany szeretett volna, azt tudjuk.
    Geyza, tovabbra is varok egy baloldali politikust, aki levalthatna Orbant a kovetkezo valasztasokon.

  • akarki
    2016 január 27
    4:19 du.
    Féloldalas is elég lett volna, ha az a sajátod, és nem a wikipédia….

  • akarki:
    OK de miért pont tőlem várod „továbbra is” a baloldali kormányváltó politikust?
    Én egy szóval sem ajánlottam itten soha ilyent!
    Láthatólag a demagógia elvette a szövegértési képességedet.
    Méghogy a Gyurcsány polgárháborút akart..röhögnöm kéne ha nem lenne annyira siralmas ez a kis izzadságszagú eröltetett hazugság-túrád .
    Más:
    Holnap a Youtubéra felnyomok egy rövid filmet, hogy a pirézek támadást terveznek Balmazújváros ellen és ide benyomom.
    Vajon hányan fognak itt ( szerinted ) jajveszékelni hogy mekkora bajba kerülünk ?

  • Én most úgy megdobbantam, hogy rögtön dobbantottam…

  • Azért a következő klipet legyenek szívesek olyan gitárossal forgatni, akinek a kezét matyó, de legalább kalocsai motívumokkal tetoválták teli, mert ezek a kozmopolita kártya jelképek, treff, káró, meg a globális, the jolly joker nem illik bele ebbe az emelkedett hangulatba…
    Talán Kovács Ákos Kossuthdíjas bandafőnök ilyenekkel van díszítve. Vágják be az ő kezét és azt hordják körbe, az hitelesebb lesz, akár Demjénrózsi tenorja a honfoglalásban. Ja!
    Oszt tessék mán monni, a szintén kossuthos Mágazoli mért maradt ki? Pedig őjaVezér baráttya, vagy nem az…? 🙁

  • Kommentár Charlie ki…ott videoklippjéhez /12,50/

    Miért raktad fel ide a 2006-os utcai zavargások és tévégyújtogatások összes fizetett hungarista szereplőjét egy kupacban? Legalább az arcukat takartad volna ki. És ki a mű szarzőja?

    A szólista ki volt? Csak nem ez volt a híres Kovács Ákos? Meccsoda megtiszteltetés. Egy kossuth-díjas. Nem értem, miért állt mellette végig az a fegyőr? Pediog szép hangja van, mint hallhattuk… Meggyőzött a tehetségéről. Szép volt, kösz.

  • DönGölő, ezek felvidéki magyarok, akik semmilyen 2006-os zavargásokban nem vettek részt. A Ria,Ria,Hungária rigmus az egybetartozásra utal, semmi köze a hungarizmushoz. A szám a Kárpát-medence legnívósabb előadójáé, az Ismerős Arcok zenekaré. Nyerges Attila, a Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetéssel díjazott költő szerzeménye.
    A stadionbeli szólista minden meccs előtt más és más, aki jelentkezik rá, aki megtiszteltetésnek tartja, előénekelhet.
    Ezzel a dallal évnyitók, évzárók, ballagások százai zárulnak manapság , lelki feltöltődést adva a résztvevőknek.
    Megköszönöm további érdeklődésedet a nemzeti popkultúra világáról, mert abban viszonylag naprakész vagyok.

  • hogyaszongya………..”dalban uzen orbanfuhrer…”
    hat ja!!vilagos mindenki elott!!-mer ha csak szoban mondja azt mar a veszett kutya se hinne el!!igy meg hathamegiscsakvalahogyarossebtudja…………..

  • charlie
    no fijam te csak szakadj le felvideki es foleg karpataljai magyarokrol!!!de igen hamar es kerj toluk bocsanatot!!!!!
    mer ok tudtak meg az elso rettenetes szovjet eraban-(cseka,nkvd,stb)-is magyarok maradni!!pedig pl 1930 marcius 15-en magyar kokardat hordanii nem volt olyan egyertelmu mint az anyaorszagban!!azer mar kemenyenn GU / LAG jart!!
    ugyhoggy KUSS!!

  • Az már politikai perverzitásra vall hogy egyesek gyermekeket használnak fel politikai céljaikra…és ez már nem az első eset.

  • akarki:
    lemaradt előzőből:
    nem azt javasoltam neked hogy a jólismert tirádákat szajkózzad itten, amikkel a Gyurcsányt próbáltátok annó karakteryilkolni
    ( szerintem eléggé sikertelenül, mert a Feri nem emiatt veszített népszerűségéből hanem az egyéni hülyeségei miatt, de azok nem bűnök csak hibák)
    hanem arra szólítottalak hogy sorolj fel negatívumokat a Gyurcsány kormányzás idejéből.
    Olyanokat amelyek jelentősen a hátrányára váltak az országnak.
    (Pl. pénzek elrablása, nemzetközi megítélés lerohasztása, államadósság egésségügy helyzete stb.)
    De..ha kérhetnélek ne kurucinfós baromságokat okádjál ide hanem a Statisztikai Hivatal vagy más mértékadó szerv közleményeiből idézzél.

  • charlie
    2016 január 28
    7:13 de.

    Pósa Lajos bácsi mesél: Volt egyszer egy Viktorka, aki kiállt a pesti Astoria-csárda elé szép, barátságos beszédeket mondani. Voltak ilyen fiatal bácsik, akik kicsit fociztak az utcán, mert az autósok arra kérték őket, állítsák meg őket kicsit. Viktorka meglátta a labdácskát, miközben a kis pajtásainak mondott szépeket, és úgy gondolta ő is beáll kicsit focizni, de aztán gyorsan hazament. A kis pajtásai erre olyan szomorúak lettek, hogy nem tudták mit csináljanak. Véletlenül a TV-s ház felé mentek, és eszükbe jutott, megnézik bent van-e a TV-maci? stb.

  • ugyan Pósa Lajos…a népnemzetiesch „mesemondó”

    Karinthy Frigyes : Pósa Lajos

    Mit csiripel a kismadár fenn a magas ágon,
    Aszt csiripil Magyarország kegszeb a világon

    Muszkabácsi német bácsi be netedd a lábad
    Úgykiverünk csindradatta, porzik majd a hátad.

    Ezeréves árpád Apánk uralkodott rajta,
    magyaritten minden ember tősgyökeres fajta.

    Megjárja az csinndradratta
    aki belénk botlik

    Magyar fiúk, magyar lányok
    mikor a tyúk kotlik.

  • Kerekes Sandor

    Ugyanmar Gollnerkem! Valoban ugy hiszed, hogy a „magyarul, magyarul, magyarul, magyarul” szoveg hatni fog? Meghozza kedvezoen?
    No es az elhanyagolt nyomorusagos falvak kepei a hatterben? az talan annyira lelkesito? Vagy a kislany, aki hegedul, anelkul, hogy tudna hegedulni? Szerintem ettol a daltol nincs mit tartani.
    Legfeljebb „Örökségünk” helyett ”Ökörségünk” lenne a helyes cím.

  • Kertész Ákos

    Geyza! Te vagy az én emberem!
    Kiegészítésül:
    Karinthy: Költőcske Mihály

    A mi falunkból jött az üzenet
    Áll még a gólya az eszterág felett,
    Nő még a fű a zöld domboldalon
    És bent az udvaron.

    A mi falunkba ákácfák alatt
    Fehérre meszelt házak állanak
    És estefelé, ha a nap lehull
    Bealkonyul.

    A mi falunkba nyáron nő a zab
    És éjszaka van, ha nem süt a nap;
    Forgácsot vág ki fábul a gyalu,
    Csodálatos, csodálatos falu.

  • Göllner András

    @ Kerekes Sanyó

    Ezt az „ugyanmár Gölnerkémet” meg minek köszönhetem ? Nekem van mit tartanom – a pocakomat – de nem ettől a daltól, hanem a nevetéstől. 🙂 🙂

  • Ezt én sem tudom kihagyni:
    Elírták, magyarul dobbantottak, mintegy 500000-en!!!
    Amúgy, meg ne fintorogjatok, ez legalább jól hangzik, és szépen énekelnek benne. Emlékezzetek a nemzeti összetartozás dalának nevezett szörnyedményre!

  • Egy darab negatívum : ” Gyuriferi”.
    Olyan jók voltak a számok,hogy az IMF karjaiba estek ,mi meg azóta sem tudunk igazán kilábalni a bajokból-mármint kis-és közepes cégek-mert hosszú idő kell az általa itt hagyott romok eltakarításának.Az általa létrehozott romokból mentek az emberek külföldre dolgozni,hogy megélhessenek,tudják fizetni a devizahiteleket amiket szintén nekik köszönhetnek.És ha ebből nem sikerült volna kimenekülni,egy általa gerjesztett újabb csőd felé sodródott volna az ország.Köszönjük neki és volt pártjainak.
    A sok egyetem elég volt ilyen hozzászóláshoz,de még többet kellene,tiszta fejjel elvégezni,hogy a hozzászólás is normális legyen.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • Ákos bácsi , NE dícsérj, még elbízom magam .

    Karinthy Frigyes: Egyszerűség

    Nem hivalgó cifra páva
    Nem modern az én szívem
    Egyszerűség lakik benne
    Mosolyogva szelíden.

    Egyszerű, de tiszta nóták
    Amiket én dalolok,
    mert a szivem súgja őket
    Nem is olyan nagydolog.

    Úgy csicsewreg az én szívem
    Egyszerűen , szabadon
    Mint a pintyőkemadárka
    Fenn a lombos ágokon

    Ami a szivemben fekszik
    Azt dalolom semmi mást,
    Legelő kicsiny birkáktól
    Tanultam a versírást.

    Egyszerű és tiszta nóta
    Gólyafészek , háztető,
    Nincsen benne semmi ámde
    az6 legalább érthető..

    A Jóisten egyszerűnek
    Alkotta meg eszemet,
    Nincsen abban nagy modernség
    Csak szelídség, szeretet.

    Kicsi kunyhó, szerető szív
    Messze égbolt tiszta kék,
    Fullaggyon meg Ady Endre,
    Lehetőleg máma még..

  • Na, de mit is fanyalgunk, van ám itt kérem hungárikum, magyar akác, kisvasút, és stadion dömping, no meg a közmunka, dögivel.
    Azok, akik nem itt élnek, el sem tudják képzelni, hogy mivé vált ez a kis gyöngyszem, Magyarország. Nap mint nap találkozom a diktatúra áldozataival, és tapasztalom a gennyes sunnyogást. Nagyon beteg ez az ország, és beteg ez a nép. Akik ide írogatva tagadják ezt azok vagy külföldről nem tudják/akarják elhinni, hogy mi zajlik itt, vagy fizetett bértolnokok, esetleg maguk is tagjai a diktatúra szűk haszonélvezőinek.
    Tény, hogy a fiatalokból nagyrészt kiveszett az empátia, a hit, az eszmék, de nem ezért mennek el, hanem mert ez az ország nem becsüli meg sem a tehetséget, sem a tudást, csak a seggnyalást. Itt egyenes, tisztességes ember aligha viszi bármire is.
    A mai ifjúság legjobbjait veszítettük el, ez az igazi hazaárulás, ez az elmúlt 25 év – talán legnagyobb bűne!

  • totkám

    érdekes gondolkodású ember maga.
    Tehát azt állítja , hogy nem jó az IMF kölcsön a maga kb 4 % .-os kamatával, hanem sokkal jobb helyette a szabad-pénzpiaci kölcsön 7-9 vagy még több %.-os visszafizetési kamatával.

    (Ez az „elmélet” biztosan része az unortodox gazdaság-politikának, amit -állítólag- Európa át fog venni tőlünk mert annyira sikeres.)

  • Ez meg asszem, aktuális..

    Méné, tekel…

    Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
    Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.

    Szívedbevésem és füledberágom:
    Rossz volt embernek lenned a világon,

    E korban, melynek mérlege hamis,
    S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.

    Délben az ember megkisértetett,
    Az éjben sírtak a kisértetek.

    Siratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
    De a gyilkost megint hősnek nevezték.

    A férfi vért ivott s a nő velőt,
    Künt a költő bőgött a bolt előtt.

    Halottra adtak selymet és brokátot,
    Az élő rongyos volt és vért okádott.

    Virággal hintették a síri vermet,
    Az élő künt a hó alatt didergett.

    Hangos szóval esküdtek a koporsón,
    Az élő halkan jajgatott a borsón.

    Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
    Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,

    De szembeköpte mesterét a hitvány
    Piszkos rüpők, a szemtelen tanitvány.

    Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
    A ringyók cifra rongya szállt a szélben,

    De a legszebb és a legékesebb
    Szemétdombon rohadt el, mint az eb.

    Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
    Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.

    Tedd most szívedbe és füledbe el –
    Az értelmét majd megtudod, ha kell.

    MÉNÉ, TEKEL – ha érted, vagy nem érted,
    Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.

    Egykoron sötétben elmondott dalom,
    Mint lángírás, világít a falon.

    Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
    De élni fognak, hogyha én nem élek
    S lesznek, ha nem leszek.

  • terminus
    2016 január 28
    12:27 du.
    😀 😀 😀
    Azé’ kiváncsi lennék, hogy hogyan „dobognak” összeért talpakkal.. 😀

  • Göllner András
    2016 január 28
    12:19 du.
    Hacsek és Sajó folytatásaként:
    Göllnerkém és Sanyó

    😀

  • Kertész Ákos
    2016 január 28
    12:15 du.

    Idézni bárki tud …

  • Falusikám:
    Megmodom neked hogyan dobognak összeért talpakkal.

    ” Rongyos a nadrágom, de nemes szívet takar.. ”

    /Frigyesbácsi Mr. Karinthy/

  • Hüle vagy kicsilámba?
    Naná hogy idézünk.
    Méghülyébb lenne az (akár náladnál is ) aki most itt elezdene ÍRNI új „Karinthy” verseket.
    Az ugyanakkora közröhejbe fulladna mint a maga kedvenc írójának, bizonyos Vavyan Fablénak a szar és gyenge Chandlerbácsi Mr. Raymund utánzatai.

  • akarki

    2016 január 27
    6:48 du.
    A polgárháború reménye Gyurcsánytól, akkor lett előttem világos, mikor 2006-ban hazamentem, az 1956-os forradalom 50.évfordulójára!
    Micsoda provokációk voltak, és hogyan tették tönkre ezt a megemlékezést.

  • Figyelőnek kb ezerszer el lett magyarázva hogy mi történt itt 2006.-ban.
    Semmi foganatja .
    Az hogy mi meg itt ÉLÜNK és tisztában vagyunk a dolgokkal, őnagyságának mit sem számít.
    Látott valamit, másnapra hallott még ezt-azt, ezeket összekombinálta és a fejében kialakult hamis „valóságot” úton útfélen , tyúkeszű makacssággal hajtogatja:
    ö itt volt, jobban tudja.

  • Érdekes, ,hogy senki nem emlékezik arra a tényre, hogy 200 ezer magyar hagyta el az országot a forradalom leverése után. Aztán, még néhányan akikről nem szól senki.

  • tóth péter

    2016 január 28
    12:35 du.

    „Egy darab negatívum : ” Gyuriferi”.
    Olyan jók voltak a számok,hogy az IMF karjaiba estek ,mi meg azóta sem tudunk igazán kilábalni a bajokból-mármint kis-és közepes cégek-mert hosszú idő kell az általa itt hagyott romok eltakarításának.Az általa létrehozott romokból mentek az emberek külföldre dolgozni,hogy megélhessenek,tudják fizetni a devizahiteleket amiket szintén nekik köszönhetnek.És ha ebből nem sikerült volna kimenekülni,egy általa gerjesztett újabb csőd felé sodródott volna az ország.Köszönjük neki és volt pártjainak.
    A sok egyetem elég volt ilyen hozzászóláshoz,de még többet kellene,tiszta fejjel elvégezni,hogy a hozzászólás is normális legyen.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.”
    Csak, hogy ez is volt és van, nem szabad elfejteni!

  • Geyza
    2016 január 28
    2:05 du.

    Geyzácska, inkább olvasgassál valami könyvecskét, ahelyett, hogy itt pazarlod a drága időnket és a felületet.

    NINÁCSKA

    (A kezdő iró, miután hasztalan ajánlotta föl tollát Ibsennek, Jókainak, Petőfi Endrének, Ady Sándornak, Molnár Oszkárnak, Wilde Ferencnek, azzal, hogy jutányos áron elkésziti nekik még megirandó müveiket: – végre számottevő megbizást kapott a »Kis Magyar Cretin« cimü gyermekujság szerkesztőjétől, hogy a lap részére ültesse át Zola bácsi regényét, Nanát.)

  • Geyza

    2016 január 28
    2:40 du.
    Amit az ember saját szemével lát, és családostól tapasztal, azt senki, még Géjza sem tudja elfejtetni, vagy másképp látni!

  • Figyelj idióta Figyelő:
    Gyurcsány már 2006 tájékán figyelmeztett mindenkit hogy a féktelen devizahitel-felvételből súlyos bajok is származhatnak, a lakosság de főleg az önkormányzatok fogják vissza magukat.
    Erre előugrott imádottad és habzó szájjal azt hörögte a Parlamentben hogy de igenis joguk van az önkormányzatoknak arra hogy szépítsék a falut, a zembereknek meg uj autóra drága lakásra tv-falra stb.

    Namost mi volt az előzmény , azt valahogy mindig elfelejtik előadni az ilyen görény Gyurcsányozók.

    Járai Zsigmond akkori MNB elnök és FIDESZ pártkatona INDOKOLATLANUL magasan tartotta a Forint irányadó kamatát , kb 20 % -on , holott az akkori gazdasági mutatók kb 7-8 % os Forint kamatot tették volna lehetővé. Miért ? Hogy nehezitség a szoci kormány dolgát. A nép általuk akkor le volt és most is le van szarva.
    (Most 1,5 % a Forint kamat Matolcsy által, az infláció meg olyan 15 % körül mozog. Ha nem több.De ez jó így mert csak 1,6 %.-al kellett emelni a nyugdijjakat meg fizetéseket , miközben csak tavaly 20 % .-al drágultak az élelmiszerek)

    Úgyhogy kedveseim lehet tovább hazudozni.

  • Bőrernyejű Láma:

    Távol álljon tőlem hogy raboljam drága idődet, még a végén nem lesz elegendő humor-bombája a Duma-színház-béli „humor-nagyágyúknak”
    Javasolhatom hogy ne itt égessed magadat , mi meg csak elleszünk a litániáid és személyeskedéseid nékül.
    Szeressed magadat !
    Kíméld láthatólag picit már megzakkant elmédet !
    Gondolj a valós problémáidra abban az izé kócerájban amit ti -nemtudni miért- „színháznak” aposztrofáltok.
    Arra pazarold magadat, ne ilyen rohatt ballibekre meg kádáristákra vagy kikre.
    Vígasztalódj Humornélküli Söndőnél.
    (Annál a Fábrinál, akin rendes ember már csak azért röhög hogy ne kelljen sírni. Vagyis kinjában.)

  • Göllner András

    @ Figyelő

    Látom, lecserélte a szatócs uniformisát és most közgazdászként helyeskedik itt. A Hazai Lompos most bizonyára már kezd ettől gerjedni. Nem teccene átmenni irodalmárba ezután, és beolvasni valamit a könyvespócról – saját szerzeményéből valami izgit ??

  • Göllner András

    @ falus

    Nekem teccik ez a Göllnerkém és Sanyó. Ez megérdemel egy fröccsöt. 🙂

  • Kertész Ákos

    hazai lámpa – elolthatnád magad
    1.) nem mindenki tud idézni
    2.) aki tud is, nem mindegy, mit idéz-

    falusi – neked köszönöm az idézetet. Legalább százszor olvastam, majdnem kívülről tudom, mégis újra meg újra torkonragad. Arról, hogy „rossz volt embernek lenni a világon” nem jut eszedbe Radnóti? Az „Oly korban éltem én ezen a földön”?
    Ha Karinthyt szereted, figyelmedbe ajánlom a Prológus című novelláját.

  • Kertész Ákos
    2016 január 28
    4:28 du.
    Karinthy nekem szinte Biblia volt a huszas éveimben.. (Ötven éve..) Győrben a Marika nevű vendéglátóipari egységben jött össze a város krémje. Szinészek, újságírók, költők, szobrászok, zenészek, egyéb csepürágók. Komoly mennyiségű italokat lehetett nyerni egy-egy Karinthy, Heltai, Faludy, Baranyi, vagy Soós Zoltán vers tökéletes ismeretével.
    A Prológus egy cirkuszfilmhez, csaknem filmszaslagra került 2OO9-ben, de nemtudtunk a társammal megegyezni a képi megjelenítéseken.. Így inkább három Örkény egypercest csináltunk, angolul.

  • A Prológust én nem ismerem.
    Keresem könyvtáram Karinthy köteteiben , eddig vajmi kevés sikerrel.

  • Göllner, miért? Zavarja a jelenlétem?
    Melyik könyvemet olvasta? Az Erdélli utakat? Vagy a Mozaikot?
    Lássa, milyen jóságos vagyok, elmegyek esti híreket nézni.
    Pá…

  • Geyza
    2016 január 28
    7:03 du.

  • Geyza:
    „A Prológust én nem ismerem.
    Keresem könyvtáram Karinthy köteteiben , eddig vajmi kevés sikerrel.”

    http://mek.oszk.hu/06100/06133/html/karinthy0024.html

  • Kertész Ákos
    2016 január 28
    4:28 du.

    Hiába túráztatja magát, mert a kis védence okosabb volt, azóta írt nekem egy vicceset Karinthy-modorában. Az erkölcscsőszködés helyett maga is írhatott volna valami kis szösszenetet az olvasóközönségnek, bár azt lehet nem védi jogdíj, ha kommentben ír valaki.

  • heheheehe
    ez a Lámpa egyre mélyebbre sűllyed
    Dehát mit lehessen tenni ?
    Végtére is..ő akarja bevilágítani a tenger fenekét, mit lehesen tenni?

    Kedves Lámba
    Géjza bácsi ( ammeg én vok ) nem a Karinthy stílusában ír , hanem a maga ( már úgyértem a sajtátmaga , vagyis az én ) stílusában ír.
    Írhatok még kiskegyednek olyat is hogy itt mindenki dőlni fog a röhögéstől magán ( márminthogy terajtad ) de nem szeretném nagyon sértegetni hacsak nem kényszerít rá.
    Én megértem hogy túlmozgásos lényege megköveteli hogy állandóan rázza magát a színpadon , de azért kellene disztingválnia is kevéskét.
    (A maga esetében disztingválásból még a kevés is sok lenne.)

  • Hazzay Lampionette :

    Magához írt ódám kéziratát jól tegye el !
    Halálom után , kb 500 évvel, mikorra már nagy és elismert költő leszek, milliókat is kaphat ezért az eredeti kéziratért !

    (Én csak a maga javát akarom, ebből is láthattya…olyan vok magához mint fáradt apa a hülyegyerekéhez )

  • Don Ovuz : 😀 😀
    Köszi !
    Tényleg nem ismertem, de mindazonáltal tovább bányászok könyvtáramban.
    (Sajnos mindent elborítanak a könyvek egyes pocokhoz nem is tudok hozzáférni.)

  • Kedves hozzászóló : Nem a kamatokkal van itt a baj,nem ez a lényeg ebben az egészben :Meg kell nézni mi lett,lesz Görögországgal,hát ez a baj , ettől kellett Magyarországot megmenteni,mert már így is eléggé benne volt abban amibe most a Görögök kerülnek :

    ….”Görögország összes vagyonát elszedik hitelezői?

    Görögország elveszett, vagyis hivatalosan létezik, laknak ott görögök is, de az országuk már nem sokáig lesz az övék. A hitelezői ugyanis szépen ráteszik a kezüket az ország értékesebbnek és piacképesebbnek vélt kincseire. Visznek mindent, kikötőt, repülőteret, szigetet. Nyilván csak azt, ami számukra értékes és hasznot hajthat, a többi maradhat a görögöknek…….
    ……..A görögökre tehát meglehetősen szomorú sors vár. Egy olyan országban fognak élni, amiben külföldi befektetők kezében lesz az összes stratégiai ágazat. Nekik pedig csupán papíron lesz majd beleszólásuk saját országuk irányításába. A mindenkori görög kormányoknak pedig még a jelenleginél is sokkal kisebb lesz a mozgástere. Tény az is, hogy a stratégiai ágazatok eladásával eddig minden ország befaragott.”….
    Ettől kellett Magyarországot megmenteni nem a magasabb kamattól,mert azok végül lényegesen csökkentek,de nem lett gúzsba kötve az ország,és úgy kiszolgáltatva,ahogy a hitelezők és magyarországi elvtársai szerették volna.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • Csak tudnám miajófenét akar ez a Toth már..

  • Göllner András

    @ Figyelő

    Köszönöm kérdését, jóságos magatartását. Én is elmentem tegnap este 🙂

    Kedves Figyelő asszony: A mai nap, hátralevő életünk első napja – hozzék mindkettőnknek örömöt, szellemi, lelki és testi jólétet. Lapozzunk szépen. Próbáljunk ésszel és nem epével gondolkozni, próbáljunk a közös megértés útján járni és nem egymás sértegetésével, lejáratásával tölteni az időnket. Tudom ez néha kevésbé sikerül: de erre szolgál a meghítt, őszínte gyónás eszköze, ha jól végezzük dolgainkat, az Úr megbocsájtja bűneinket.

  • A dal szép és elgondolkoztató,de ezen az oldalon nem mindenkire
    igaz….
    ami a Gyurcsányt védőket illeti:
    -„hazudtunk,reggel,délben.meg este” éjjel is….maga mondta az
    „övéinek”…nem a népnek!!!csak ugye kiszivárgott….
    – Benősült az Apró családba(Apró Antal lövetett a fegyvertelen
    tömegbe 1956-ban, ennek ellenére volt képe ünnepi beszédet
    mondani az Operában provokált…
    2006-ban az 56-os ünnepségen,akinek nem tetszett annak
    rosszabb esetben kilövette a szemét (többen kártérítést is
    kaptak!
    ,az egyéb rendőri brutalitásról nem is beszélve,majd kitüntette
    a rendőrkapitányt…Mellesleg tönkretette,eladósította a
    hatalmas hitelfelvétellel,különben csődbe mentünk volna,persze
    a hitelt már a következő kormánynak,a népnek kellett nyögni..
    Képtelen volt a 4 éves ciklust kitölteni(M.Péter,Bajnai…)
    Azóta a béka feneke alatt van,meg ugye a saját volt pártját is
    elárulta,szétforgácsolta,de azért ismét készül a kormányzásra,
    hát se jellem se ész….Valószínűleg ö szorul kezelésre….
    amit Orbánról terjeszt,ha a rángatódzását láttuk a TV-ben el
    is lehet hinni.
    Amit írtam tények,megtörténtek TV,sajtó,meg volt párttársai is
    igazolták!
    Ja és 2006-ban is vonultak tankok,mint 1956-ban,MI ITTHON
    Láttuk!!!!!

  • Kimaradt:eladósította az országot(szó)

  • Tóth Péter!

    Én meg páran értjük mit ír,van aki nem….nem számít ő is írogat,maga sem tudja mit,meg megpróbál „okos” lenni,vezényelni….
    nem kell vele törődni!

  • Göllner András

    2016 január 29
    12:12 du.

    Kedves András, én a béke híve vagyok! Bosszú is messze van tőlem.
    Ha „gyónásról” ír abban is egyetértek. Például beszéljük meg, hogy ki kezdte? Pl. ezen az oldalon.

  • Kiss Béla Zoltán

    Bugyuta, giccses és nyálas kis dalocska, de a mienk mint a Tanu című Bacsó remekmű narancsa, ha nem tetszik halgassátok a kanadai himnuszt, amihez semmi közötök!

  • tóth péter
    2016 január 29
    11:45 de.
    Tótpeti!
    Haja nemzeti.netbű okosodó, akkó nemcsodákozok hogy marhaságokat iró..
    Tod, 2OO3 meg 2OO7 között a görögék vótak a zeju leggyorsabban fejlődő országgya.
    Csakhát nemszettek adót, meg ingyéré vót minden szocijális dolog.
    Mostanság esmeg elindútak főfelé. Tavaj O.8 vót a GDP emekedísük.
    Csak mondom, mer háthanemtuttad..

  • Kiss Béla Zoltán
    2016 január 29
    3:54 du.
    Kicsit lassú vagyok ma..
    Mitis akartál mondani?

  • „Oly korban éltem e földön”(nem ezen…. a földön)!
    „Nem tudhatom,hogy másnak e tájék mit jelent,nekem szülőhazám e lángoktól ölelt kis ország”nekem és sokunknak igen……
    Radnóti gyönyörű verseket írt EMBER volt és tényleg magyar,úgy halt meg,hogy a hazáját szerette….nem gyalázta!

  • Falusi:
    Totpeti nemnagyon tudja mit ír.
    Csak ír..ír..vagy inkáb ollóz..vég nékül, monoton egyhangúsággal, akár egy buddhísta imamalom , hülyeségeket.
    (Most ezzel nem akarom megsérteni az imamalmot)
    Vajon ki pörgeti folyton meg ?

  • Göllner András

    @ Figyelő

    Alpha és Omega

  • Marcsi
    2016 január 29
    1:37 du.
    T. Hölgyem. Most felejtsük el egy pillanatra, hogy ön hogyan értelmezi az őszödi beszédet, lépjük át a „tönkretette az országot” nevetséges, az ismeretek teljes hiányára utaló megjegyzésén, a „kilövetett szemeken”, viszont nézzük egy pillanatra Apró Antalt, aki -ön szerint- „Apró Antal lövetett a fegyvertelen
    tömegbe 1956-ban”
    Hölgyem.
    Talán nem hallott róla, esetleg elkerülte a figyelmát, Apró Antal a Nagy Imre 56-os kormányában a Minisztertanács elnökhelyettese és építésügyi miniszter.
    Kérem, nézzen utána az információinak.

  • Figyelő,
    most olvastam csak,hogy 2006-ban”otthon”voltál.Én 1984 óta minden évben Pesten voltam.Némelykor 2x 3x is.Soha nem jutott eszembe,hogy „otthon”vagyok.Ezért nem is gondoltam volna,hogy ott maradjak. Remélem Te nem azért nem maradtál végleg”otthon”amiért én.Pedig nagy kár,mert Neked még 60 év után sem lett otthonod a világ egyik legtisztségesebb országa.Hiába,aki sok szennyet látott már annak hiány érzetet generál,ha a nem emberi rendszerből kikerül.Ezért kell Neked Kanadában is ragaszkodnod a magyar diaszpórához.Nekem nagyobb volt a szerencsém.Én a saját hazámba érkeztem 60 évvel ezelőtt.Azért jártam minden évben a jányi féle szenthazában,mert Anyám ott élt.Látod, nekem eszembe sem jut,hogy valakivel itthon azért barátkozzak,mert a kárpát-teknőből származik. Klárika, KEDVELLEK.

  • Figyelő
    2016 január 28
    2:44 du.
    „Érdekes, ,hogy senki nem emlékezik arra a tényre, hogy 200 ezer magyar hagyta el az országot a forradalom leverése után. Aztán, még néhányan akikről nem szól senki”

    Melyik forradalom? ’56? Nos, ismerőseim emlékei szerint gyakorlatilag szervezetten távoztak nagyon sokan, amikor buszok, teherautók álltak meg pl. a műegyetem előtt és meg sem álltak Ausztriáig.
    Aztán ott vannak a pongráczok. Akik hihetetlen harcias forradalmárok voltak, de az első tuloldalról felhangzó puskalövésre rohantak kifele mint a nyulak. Aztán ’90 körül visszajöttek arcoskodni.
    Miközben ’56 alapvetően egy bnaloldali mozgalom volt. Csak hát ugye rárepültek a kriptonyilasok is. Táplán-Szombathely környékén a ’45ben kimenekült nyilaskák is megjelentek.

    Ugyhogy ’56 nem egy vegytiszta szentség volt. Sokkal inkább masszív szentségelés. Sokan sokfélét akartak. Néhányan még tisztességet is. Néhányan meg balekok voltak a tömegben. ahogy ez polgárháborúkban már lenni szokott

  • Falusi!

    Nem véletlenül írtam Apróról,nagyon zavaros idők voltak 56-ban és
    sok áruló volt…Nagy Imre volt az egyetlen tisztességes kommunista,aki mártír halált is halt,a többiek cserbenhagyták, meg nem bünhődtek,ki dumálták magukat és később a hajuk szála sem görbült…..

  • Náci Marcsinak egyszerűen fogalma sincs arró mit ír.
    Valahonnan olvassa a véleményét, aztán ide ömleszti.

  • Marcsi! Írja, hogy „Radnóti úgy halt meg” , hogy szerette a hazáját…
    Azt kellett volna írnia, hogy úgy halt meg, hogy meggyilkolták. Ne csúsztassunk Mariska ! Meggyilkolták, mert szerette ezt az országot és a hazájának érezte. És hitt benne, hogy ez a haza befogadta őt… De ez a haza meggyilkolta. Furcsa egybeesés, amikor a hon gyilkol. Pedig bizony többek közt Szerb Antallal is ugyanezt tette.
    Mária ! Ha manapság valakit elüt egy autó, a lapok három napig arról cikkeznek. Ha valakit „elüt a hazája”, az nemcsak meghalt, őt aljas gyalázatban pusztították el…
    Másrészt az, hogy valaki úgymond „gyönyörű verseket” írt, az még önmagában nem minősíti a költészetét. Radnóti költészete forma és tartalom egységében is tökéletesen kielégítette az egy költőtől elvárható legmagasabb esztétikai követelményeket is… A költő elsősorban filozófus és másodsorban a szavak művésze, illetve csak e két tényező adja ki a művészetét. S mindezeken kívül mivel ő művésze volt a szónak, a legszörnyűbb horthysta pokol kellős közepén is, közvetlenül a halál árnyékában is még képes volt a vért, a mocskot, de legszebb álmokat egyszerre – klasszikus verslábakba foglalva – megénekelni és az utókor számára hagyatékként, mint annak a borzalmas és szégyenletes magyar időnek a történelmi mementóját megörökíteni. A tömegsírból kiásott főbelőtt teste kabátjából került elő az ún. „Bori notesz” a világirodalom talán legjelesebb verseivel – magyarul! Ezek nem csupán egy, a szavakkal való zsonglőrködés eredményei, hanem egyenként is irodalmi alkotások. Remélem, kiskegyed könyvespolcán ez utóbbi kötet is ott sorakozik a többi magyar klasszikus mellett…

  • voronyezs,
    remélem marcsi nem gyalázza meg holtában is Radnótit,Szerb Antalt és a többi áldozatot sem,hogy könyvespolcára teszi műveiket.Ennyi tisztességet még elvárhatunk.

  • Ennyire jöjjön be nekem az öt lottószám is , hogy a Náci Marcsa mit fog ideköpni arra amikor elmondják neki hogy ki is volt tulajdonképpen Apró Antal.

    Honap már azt fogja itt harsogni ez a jellemtelen perszóna hogy Apró ’56-ban átvette a hatalmat az ÁVO felett és akasztatta gyikoltatta a békés járókelőket az ucán.

  • Már az is gyalázat számukra hogy egyáltalán felemlegeti őket.

  • Andy Mage

    2016 január 30
    4:55 de.
    Tiszteletem az ismerősének, mi történt 56-ban, annak viszont szemtanúja voltam! A műegyetmisták kezdték a 14 pontukkal az egészet, s végsőfokon ők is ragadtak fegyvert a későbbiekben.
    Tehát, nekem semmiféle híresztelés nem jön be. Az események igazsága, történelme is attól függ, ki melyik oldalon van. Sajnos, ez még ma is dívat Magyarországon!

  • Geyza!
    Csak nem nyugszol…de kit érdekel egy ilyen elmeállapotú ember?.
    Én itthon éltem 56-ban,akkor „kissé” mást tanítottak az iskolában,mint az igazság….ami később kiderült,tények,dokumentumok alapján,aztán nem csak Apró Antal volt,hanem A.Piroska is,aki
    már burkoltabban,más(pld.gazdasági területen is ténykedett.
    Na ilyen illusztris,,,családba nősült be Gyurcsány,meg a régen zsidóktól elvett Apró villába…Na kintről már megint osztod az
    „észt”( HÜLYESÉGET!)DE TŐLED MÁS NEM IS VÁRHATÓ,AZ ÁLLAPOTOD MIATT,JÓ HOGY MESSZE VAGY!!!!

  • Voronyezs nem minden beírása a „szívem csücske”, de a fenti (7:48)tökéletesen rendben van.

  • Eltűnt az előző cikk(talán nem véletlenül…)
    Vannak akik őrjöngve …folyamatosan náciznak olyanokat akiktől ez távol áll,míg sokan arra gondolnak,hogy az ilyenek jellemtelen,hazud cionisták lehetnek….ha erre és sok másra képesek!……

  • marcsi,
    mi lesz veled?Az egyesekhez vagy kettesekhezi elmeállapotodhoz azért segítséget kellene kérned.

  • Géza pörget.
    Az nagyon tetszik egyébként amikor Önökből kitör a ” liberálnácizmus” Erre nagyon tud mozdulni agytekervényük.

    Ez vajon miben különbözik az igazitól.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • Mondtam Gézám tarts ki:) Ha nem kapnád ezeket a ütéseket ezektől az egyénektől, akkor bizony magadban kellene már keresni a bajt:) Az már csak rajtad múlik, hogy mennyire gerjeszted ezeket… Ahogy Marcsi vigasztalja az ő táborukat, hogy mi úgyse érthetjük meg őket, úgy teszek én is. Valahol csodálom őket, hogy hogy kerülnek ők ide, ahol olyan handicap-pel indulnak, hogy már a cikkeket se érthetik meg – nem csoda, hogy ritkán támadják a cikk eredeti mondanivalóját.
    Sajnos beleesünk abba a hibába mi is, hogy azt mondjuk, hogy a párbeszéd építő. Itt a két tábor közötti párbeszédet én nem tartom építőnek. Láttam a héten a Mészáros Antóniának a Szemtől-szemben adásában Németh Szilárdot asszózni az ATV-n Harangozó Tamással és Schiffer Andrással. Ez utóbbi távolról se nagy kedvencem, de azért ez a 40 perc nagyon hasonlít ahhoz, ami itt zajlik közöttünk.

  • Már elmondtam itt a véleményemet, a további szócséplés hidegen hagy.

  • Velem és többekkel minden rendben,amit akartam,gondoltam megírtam
    én sajnos értem amit a kötözködők írnak,ők sajnos nem a hozzászólásokat(vagy nem akarják)ugyanis a vad sértegetések ugye nem érvek?csak védekezés!
    Túl sok időt töltöttem ezen az oldalon,holott ennél tartalmasabb,
    hasznosabb és szórakoztatóbb dolgokkal is lehet foglalkozni….mint értelmetlen emberekkel vitatkozni!
    Na elmegyek más(jobb) programom van,minden jót!

  • Miklos Banfi:
    ATV undorító.Végzi azt a munkát, amie létrehozták.

  • Géza, sajnos tudom, mi a helyzet az ATV-vel, de csak ez van. Onnan van azért 1-2 dolog, amit érdemes figyelni…
    A Klubrádió még rosszabb lett. Az már csak egy álruhába öltöztetett kormánypropaganda. Félóránként tömény Fidesz demagógiával a hírekben – illusztris kormányszájfosók szájából..
    Marcsi nagy veszteség, de majd csak átvészeljük. Isten vele:)

  • Miklos Banfi:
    Nagy néha van a Klubrádióban ehető dolog , pár hete -teljesesn véletlenül- kocsiban meghallgattam a beszélgetést a mi Sebestyén Eszterünkkel. Az pl. jó volt.
    Nade hogy félóránként kelljen hallgatni valamelyik ” tényező ” agymenését ??!
    Dühödten lekapcsolom egyszer…kétszer…aztán elfelejtem bekapcsolni ennyi.

  • Figyelő Akarki és Marcsi figyelmébe:

    Mai hír a Szegedi Törvényszék tájékáról:
    http://nepszava.hu/cikk/1084211-az-mszmp-bol-a-fideszbe

    FIGYELNI !
    NEM MSzP -ből,hanem MSzMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) -ból.
    Mert nem mindegy.

  • Marcsi,
    kár,hogy kiiratkozol.Jó volt veled verni a blattot.Remélem valamicskét okosodtál,ha nem is ismered el. Dehát… túléltük a Fáraót,túléljük ezt is.

  • Most őszintén, mivel tudná a külföldre szakadt magyarokat Orbán magához édesgetni, mert a politikája arra nem alkalmas!

  • Nagy Balázs:
    Küldhetne nekik nyalókát.
    (Most mondjam hogy mit ábrázoljon hehehe ? )

  • Gyuri 10!

    Félreértettél,nem mondtam,hogy elhagyom az oldalt,csak ugye időnként nem érek rá,van fontosabb dolgom is,na meg „okosodni” nem a tájékozatlan,gyűlölködő és többnyire nem itthon élő emberektől szoktam,ne örüljetek korán és feleslegesen,mert esetleg hasznosabb,szórakoztatóbb elfoglaltságom van időnként!(amúgy van még mit túlélnetek…)na most tényleg nem érek rá egy ideig….bocsi!

  • Marcsi,
    megint beleestem abba a hibába,hogy nem vettem figyelembe ami le van írva a TÓRÁBAN.”Ellenséged elestén ne örvendj!”Tehát korai volt részemről a dínom-dánom.A szövegértésem tökéletes,de ha jól utána nézel a „problémát”a te szövegírásod okozta.Amit pedig van még túlélnünk az nem azonos avval amit te kívánsz nekünk.Régebbi miniszterelnök asszonyunk mondta volt,hogy”A Szovjet Unió nem létezett,amikor a zsidó nép már több ezer éve létezett.A zsidó nép további sok ezer évig még létezni fog a Szovjet Unió eltűnése után.” Elég hamar bekövetkezett. Ezt fordítsd le magyarra.

  • Engem viszont a cikk első mondata ütött szíven:
    „Magyarországon a “nemzeti oldal” mára alig tudja elképzelni azt, hogy masszív állami támogatás és adóforint nélkül jöjjön létre kulturális termék, vagy művészeti alkotás.”
    Magam részéről 1980 tól rendeztem kultúrális előadásokat. Hívtam ki költőket, színészeket M-O.ról és L.A. ból. Soha egy fillért sem kapott a montreali rendezőség hazulról.Minden költséget magunk fizettünk ki.
    Véleményem szerint, mai napokig.
    Arról nem is beszélve, hogy ha valamelyik egyház keretében nem történik egy kultúrális rendezvény, akkor nincs is.

  • ‘s a két nagysasszony ösmét: Marcsi, nem vettük komolyan, hogy távozik. Tudni véljük perverziója okát, hogy miért is van itt. Nem hullatna itt senki könnyeket se maga után se Figyelő után. Várom az ellenvéleményeket! Sőt ha lenne hozzá jogom, szavazásra bocsátanám:)
    Egy dolog most közös önöknél. A magyar nyelv használatával vannak komoly gondjaik. Marcsi állítása végső búcsút jelentett, Figyelő állításának meg semmi köze nincs a mondandóhoz, amit cáfolni igyekszik.

  • gyuri10:
    Ez egy érdekes dolog az 1000 évekkel…
    Gondoljunk csak bele :
    Amikor a Honfoglalás történt, akkor hazájából már közel 1000 éve szét volt szórva a Világ négy égtája felé a zsidó nép !
    És a Honfoglalás után kb 1000 évnek kellett eltellnie hogy ismét lenghessen a Dávid-csillagos lobogó anélkül hogy ne rúgjanak bele abba , aki tartja !

  • Akinek nem tetszik, ne hallgassa, nem muszáj mindenkinek a disznótort elfogadni, főleg azoknak nem akik árulóvá váltak!

  • Egy újabb önjelőlt ” Isten Ostora „.

    (Naa az azé túlzás. inkább csak Isten Dorgálója.Hagyni kell , had morogjon magába.Ha már a cikkekhez nem képes hozzászólni. De…mit lehet elvárni egy Dorongtól ? )

  • Geyza,
    nem 1000 évekről van szó.A zsidó,nem vallás,hanem nép és a mi naptárunk szerint 5776 éve létezünk.Üldöztetések,tömegmészárlások, kirablások,gyalázások és megalázások ellenére,2.000 évi galut, inkvizíció,magyar-német-stb nácizmus,6.000.000 veszteséggel és a világ rohadtabbik fele bánatára felépítettünk egy országot, amilyenről Európában a kisemberek csak álmodni szeretnének.Ezen túlmenően állítom,hogy mi még több ezer éven át foglyuk figyelni,ahogyan az álmodók is már eltünedeznek.Ezt nem a Golda Méir mondta.Ha a dolgok így folytatódnak,ahogyan megindultak,nem lesz szükség a Golda jóslatától eltelt 20,25 évre.

  • Gyuri10:
    „A zsidó,nem vallás,hanem nép”

    Szerintem ez talán egy kicsit össszetettebb dolog.
    Tény, hogy a Felvilágosodás és a Haszkala előtt úgy a nem-zsidók, mint maguk a zsidók, (átmenetileg) országát veszített népként tekintetettek a zsidókra. Ugyanakkor vallásként is, hiszen kereszténységre vagy az iszlámra áttért zsidó általában (eltekintve pl. az 1449 évi ibériai Sentencia Estatutotól) többé nem számított zsidónak.
    A 19.század közepétől-végétől a helyzet részben megváltozott. Sokan „csak” vallásnak, mások vallásnak is, népnek is, megint mások „csak” vagy elsősorban népnek tekintik a zsidóságot; elég bonyolult dolog, de általánosságban elfogadott, hogy pl. aki érvényesen betér a zsidó vallásba, az egyuttal a zsidó nép tagjává is válik. Másfelől viszont úgy Izrael Állam, mint a zsidó vallás a nem-vallásos zsidót is zsidónak tekinti.

    Gyuri10:
    „a mi naptárunk szerint 5776 éve létezünk”

    Ha emlékezetem nem csal meg, akkor a zsidó vallás szerint ez a világ teremtésének, de nem a zsidó (mint zsidó) nép létrejöttének időpontja. Utóbbit mintha inkább Ávrom-Ábrahám (Terah fia) pátriárka korától számítaná a zsidó és a keresztény vallás.

  • Miklos Banfi

    2016 február 3
    5:08 du.
    Tanuljon meg olvasni. Az én írásom csak arról szólt, hogy több kultúrális rendezványt szerveztem, de SOHA magyar forintot nem kaptam érte!!!!!!!
    Ez érthetőbb volt?

  • gyuri10

    2016 február 4
    8:25 de.Örűlők és remélem, hogy Izrael még hasonló boldog állapotban lesz az idők végezetéig. Remek ötlet volt az ország megalapitása és beszervezése.

  • Kedves Miklos Banfi!
    Az olvasás tanulásodhoz szeretnék magyar nyelvű szemelvényt adni, hogy biztosan jól tanuld meg. Nemáhogya rossz példa rögZÜLJÖN.

    A kulturált kultúrvezető kulturális műsorokat szervez.
    Örülök, hogy ezt neked nem kell mondani, de (meg)őrülök a „nagy fejű baglyoktól”.

  • Ajaj… Figyelő, ez az állítása rendben van és valós lehet, de a 2 és félsoros idézetéhez még mindig nincs köze.. Ok, kibetűzöm: a kulturális termék és művészeti alkotás és az azokkal való szervezői munka az két különböző dolog.

  • De kár itt a szóért. A mi nótánk pedig ez:
    http://vilaghalo.info/brody-janos-elsopro-ereju-dala-a-rendszerrol

  • Belzebub,
    emlékezeted megcsal téged.Nem engem!

  • Miklos Banfi, köszi a linket ez tényleg a ti nótátok, hasonló erejű mint anno a rendszer ellen lázadó Bródy lázadó száma a „Személyi igazolvány”. Kisugárzásáról mindent elmond, hogy a kétszázezer megtekintőből összesen 1200-nak tetszik.
    Ennek az 1200-nak biztosan nem esett le a tantusz, hogy a szöveg talán a „körmös Bauerről” és a fiáról szól.

  • Belzebub,
    elég furcsa mixet teremtesz amikor összekevered Ávrámot és a zsidóságot a kereszténységgel.Különösen,ha teszed azt időrendi alapon.Szerinted Ávrám 2.000 évvel ezelőtt élt?Az is lehet,hogy elnéztél néhány évezredet?Ha utána nézel,még javítható a tévedésed. Attól még a történelem semmit sem fog változni.

  • Miklos Banfi

    2016 február 4
    5:20 du.
    Részletezné, mit ért” művészeti alkotás” alatt?
    T.i. a cikk arról szólt, ami rágalom, hogy a hazai magyarok pénzzel segítik a kultúrális rendezvényeket külföldön, mint jó apa, hülye gyermekét.
    Én viszont ezt az állitást kézből kontrázom, mert nem igaz.
    K.b. 10 évig kultúrális rendezvényeket szerveztem Kanadában, soha egy hazai fillért sem kaptunk.
    Művészeti alkotásnak egy szobrot, festményt tartok annak.

  • Kedves Klári néni!
    Pesten is van még apám nővére szintén ilyen névvel, ő már 87 és ő se az eszéről volt híres…

    Van Önnel egy pár probléma: Bár alapjában nem rosszindulatú (most számítsuk le, hogy aktívan kívánta Heller Ágnes és Kálmán Olga megsemmisülését), de borzasztóan ostoba. Ráadásul a legrosszabb fajtából, aki be se tudja fogni a száját…
    Ön szerint olyan nehéz értelmezni azt a szót, hogy művészeti alkotás? Segítek: bár lehet művészien szervezni, de az nem az:)Maga nem érti a cikket…

  • Figyelő
    2016 február 4
    12:20 du.
    Érdekes lett volna, ha Montreálban forinttalakartak volna fizetni..
    Klárám, légy erús. A hazai támogatottságú kanadai intézmények sem forintban kapják az adományokat.
    Miklós azt próbálja veled megértetni, hogy a kultúra, meg a művészet nem azonos, vagy nem mindíg találkozik.
    Nemtom már melyik oldalon írtad, hogy „itt egyeseknek nem fog tetszeni”, majd közölted, hogy Göncz Árpád látogatásakor te szervezted a műsort, és ajánlottad a verset a szinésznek „szavalásra”.
    Hiszed, nem, tökmindegy ki szervezte, ki „szavalta” a verset, és mi volt az.. A hallgatóság Göncz Árpád miatt ment el, rá fog emlékezni. Sem a rendezőre-szervezőre, sem a szinészre, sem a versre. A világ márcsak ilyen hálátlan.
    Példát mondok. Ritka az a mozinéző, aki egy látott film után tudja, hogy ki rendezte, írta a filmet, ki csinálta hozzá a zenét, vagy vágta össze a felvételeket.
    Ez van. Legtöbb magyar közösség önfenntartó volt eleddig. Viszont ezért volt szabad a keze. Szervezett amit akart, ünnepelt, amit akart, olyan beszédeket mondhatott, amilyet akart.
    Egy párttól elfogadott támogatás esetén eleget kell tennie az elvárásoknak,- másként elzárják a pénzcsapot. Ettől lesz-lett kiszolgáltatott a kanadai magyar koltúra.
    Ezt kéne tudomásul venni.

  • Kedves falusi barátom. Köszönöm segítséged, de a helyzet egy kicsit rosszabb:A hatalom ma tényleg úgy gondolja, hogy majd ők megmondják, hogy mi a művészet, mi érdemel pénzt, mi számít kulturának – főleg a Magyar Művészeti Akadémia show hivatalon és a fő kulturális funkcionáriusokon keresztül. Fekete György, Kerényi Imre, Andy Vajda kezén eszméletlen pénzek vannak, amiből csak a saját borjaik részesülhetnek igazán. Igazi művész óriások (írók, zenészek, színészek) élnek az éhhalál határán. Kultur diktatúra és terror…

  • Látom lecsengtek a „dal” hullámai. Ez a bóvli mutatja legjobban, a mai magyar „jobboldal” lelkületét. Ez a bóvli kategóriába sem sorolható, búcsúban lőtt szörnyűséget képesek vagytok megvédeni, mert imádott kormányotok fizette. Bartók és Kodály országa, ennyire képes zeneileg, Jókai és Arany országa szövegileg? Még olyan elvetemült is akadt, aki a Himnusszal hozta párhuzamba.
    Erkel és Kölcsey még soha nem részesült ilyen megaláztatásban
    Ki gondolta, hogy egy ilyen aprócska dalnak csúfolt valami mutatja meg legjobban, hogy nincs értelmes véleményetek, csak nyelitek le kritika nélkül, amit a kormány a torkotokon lenyom. Mikor a talpatok összeért, azt hittem az az új kultúra legalja. De nem, sikerült alulmúlni. Jó étvágyat. 🙁