Nincs WC-papír az iskolákban, de fejenként egymillióért üdültet észak-amerikaiakat a kormány

2016 február 15 9:38 de.81 hozzászólás

Panaszkodnak a magyar pedagógusok. Nincs kréta, nincs WC-papír és előfordul, hogy fűtés sincs a magyar iskolákban. Későn fizetik a pedagógusok béreit is.

Közben százmilliókat költ a kormány tehetős észak-amerikai fiatalok magyarországi üdültetésére. Kumin Ferenc New York-i főkonzul szerint „elképesztő élmény volt ezeket a fiatal magyar amerikaiakat hallgatni, amikor arról beszéltek, mennyire fontos nekik a magyarságuk.” A ReConnect Hungary programról van szó. (A ReConnect programról angolul.)

Az utaztatás célja, hogy az kanadai és amerikai egyetemista korú fiatalok magyarságtudatát valódi, élményszerű tartalommal töltse meg. „Eddig is tudtam, hogy részben magyarnak lenni menő. Most már azt is tudom miért” – foglalta össze a program egy tavalyi résztvevője. (Kormányzati bejelentés a programról.)

Észak-Amerikai fiatalok borkóstolón.

Észak-Amerikai fiatalok borkóstolón.

A kéthetes “magyarságtudat” képzés költsége, a New York-Budapest repülőjegyet is beleértve, 4 ezer dollárba kerül. Abból 1500-at fizet a résztvevő és 2500-at a magyar adófizető! Vagyis fejenként legalább 750 ezer adóforintba kerül minden diák nyári “magyarságképzése” nem számítva az adminisztrációs költségeket.  Az obszcén üdültetésre az utóbbi években többszáz millió forintot költött a magyar költségvetés.  A teljes program költsége nem nyilvános és csupán 2013-ban a Fellegi Tamás által irányított Hungarian Initiatives Foundation Inc. mintegy 106 ezer ameriaki dollárt utalt át ReConnect célokra “community building” címszó alatt.  Én többször kértem Hámos Lászlót, a program amerikai szervezőjét, hogy hozza nyilvánosságra szervezetének költségvetését, de ő ezt eddig nem tette meg.

ReConnect Hungary résztvevők Orbán Viktorral 2012-ben.

ReConnect Hungary résztvevők Orbán Viktorral 2012-ben.

A fiatalok két hét alatt beutazzák Magyarországot; Tihany, Széchenyi Fürdő, Eger, sőt Szlovákia is szerepelnek a programban. Előadásokat hallgatnak a Preziről és a Graphisoftról, de az utazás fénypontja a fénykép Orbán Viktorral. Közben propaganda műsorok készülnek róluk a helyi médiáknak, ámulhat a magyar publikum hogy mennyit fejlődött „magyarságtudatuk”. (Angol nyelvű promóciós film a ReConnectről.)

Félreértés ne essék, nincsen nekem problémám azzal, hogy ezek a fiatalok Magyarországgal akarnak ismerkedni. Jó dolog az. Nem tetszik viszont, hogy a magyar adófizető fizet a magyar diákoknál sokkal jobbmódú fiatalok nyaralásáért. Fejlesszék „magyarságtudatukat” saját pénzükön!

Amikor a magyar iskolákban nincs pénz papírra a fénymásolókhoz, akkor én arcátlannak tartom ezt a sokmilliós ajándékot az észak-amerikai fiataloknak.

ReConnect látogatás a Dohány utcai zsinagógában.

ReConnect látogatás a Dohány utcai zsinagógában.

A szervezők félrevezetik a magyar közvéleményt is amikor azt hirdetik, hogy hasonló program „mindenütt létezik”. Nem igaz. A magyar ReConnect program páratlan. Az izraeli programot magánpénzekből fedezik, az örmény program önkéntesei dolgoznak, ugyanúgy mint a görög programé.

A magyar ReConnect nem más mint szponzorált nyaralás néhány gondosan kiválasztott észak-amerikai fiatalnak. Azt pedig gyomorforgatónak tartom, amikor azzal dicsekszik a kormány, hogy George Pataki egykori New York-i kormányzó fia, Owen, is résztvett az üdültetésben.

A Pataki család multi-milliomos, nincsen szükségük magyar adófizetői támogatásra. (Itt olvashatnak a Pataki család vagyoni helyzetéről.)

Lázár György

81 hozzászólás

  • emberkecskestunde

    A ReConnect reciproka a KCSP-s program. Ma vált elérhetővé az új pályázati kiírás.

    https://www.nemzetiregiszter.hu/palyazati-kiiras-korosi-csoma-sandor-program-osztondijra

  • Nekem ebben nem is a pénz fáj a legjobban. Inkább az, ahogy a jelenlegi hatalom az identitás-képzést képzeli. Attól még, hogy valaki megnézte az országházat, vagy látta a pusztafogat produkcióját, nem ismeri meg az országot. Ha már, akkor azt tudnám elképzelni, hogy különböző országokból jött fiatalok együtt táboroznának itt élő kortársaikkal. (Lakva ismeri meg, ugyebár…) Az USA-ból, Kanadából érkezetteknek a Romániából, Szlovákiából jöttek elmesélhetnék kisebbségi életüket a hazaiaknak. Az is jellemző, hogy a közös kép az első szolgával készül, nem az elnökkel.

  • A fölülírottak mind fájdalmasan igazak. A shopwindow dressing ugyanannak a korrupciós képletnek a gyümölcse, mint az otthoniak – egy gyönyörű mázzal leöntve. A kevés kiválasztott a tömeg kárára lebzsel a jólétben…

  • Észbontó.

  • A cikk szerint:

    „A kéthetes “magyarságtudat” képzés költsége, a New York-Budapest repülőjegyet is beleértve, 4 ezer dollárba kerül. Abból 1500-at fizet a résztvevő és 3500-at a magyar adófizető!”

    Csak megjegyzem: 1500+3500=5000 és nem 4000.

  • Mikor elolvastam a cikket , úgy..felugrott a gyomrom a torkomba..

  • György Lázár

    Kedves Maros Zoltán,

    Igazad van! A hozzájárulás 2500 dollár, kb 750 ezer Ft, módosítom a szöveget. Köszönöm hogy észrevetted, elnézést a figyelmetlenségemért.

    Azt is hozzátenném, hogy csupán 2013-ban a Fellegi Tamás által irányított Hungarian Initiatives Foundation Inc. 106 ezer dollárt utalt ReConnect célokra “community building” címszó alatt.

    Üdv.

  • Természetes, az ember kissé kételkedve fogadja a számokat! Pláne, a tévedések miatt!
    Az gondolat is felmerül az egyszerű embernek, hogy MIÉRT fáj ez Lázár Györgynek?
    A WC papír és minden más hiány, egyszerű szétosási hiba is lehet!

  • Napi 12 euróba kerül egy bevándorló ellátása, ez éves szinten 1,4 millió forint. Hát én inkább a külföldi magyar diákok hazalátogattatására költeném ezt az irdatlan összeget.
    Minden magyar jobban járna.

  • Kedves Maros Zoltán ! Ön szerint miért féltik itt többen a magyar adófizetők pénzét, olyanok, akik Magyarországon egy buznyák forint adót sem fizetnek ? Ez a ReConnect egy remek (és szent) dolog! (És szentségtörés WC-papir hiánnyal összekapcsolni!!!) Üdv’ E.

  • A wc papír a kádár rendszerben is folyamatosan téma és hiány volt,a krétával együtt.Küldjetek nekik és megoldódik a probléma.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel

  • Valami nem stimmel ezzel a cikkel. Eloszor ezt irja:

    ” A kéthetes “magyarságtudat” képzés költsége, … 4 ezer dollár … „legalább 750 ezer adóforintba kerül minden diák nyári “magyarságképzése” ” … „Az obszcén üdültetésre az utóbbi években többszáz millió forintot költött a magyar költségvetés.”

    Lathatoan a magyarsagtudat kifejezessel valahogy nem ert egyet, kulonben nem tenne ketszer egymas utan idezojelbe. De OK, ez is egy velemeny.
    Kisse furcsa ugyan, foleg olyantol, aki minden bizonnyal hallott mar a Taglit-rol (http://www.birthrightisrael.com/letsgo/Documents/global.html). Nehezen hinnem, hogy a Birthright-ot is obszcennak hivna, de ezt most hagyjuk.

    Viszont aztan ezzel folytatja:

    ” Félreértés ne essék, nincsen nekem problémám azzal, hogy ezek a fiatalok Magyarországgal akarnak ismerkedni. Jó dolog az. ”

    Hat akkor most obszcen, vagy jo dolog? Avagy az obszcen automatikusan jo dolog? Valamit nem ertek.

  • Elnezest, felreirtam. Nem tette a “magyarságtudat” szot ketszer idezojelbe. A masik a “magyarságképzése” szo volt.

  • eveline:
    Én 28 éven keresztül adóztam Magyarországon.
    Ki miért félti a magyar adófizetők pénzét azt nem tudom. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy a ReConnect-re költeni jobb befektetés, mint sok másra, amire mostanában rengeteg pénz megy el.

  • Figyelő:
    Azért , mert manapság már olyan problémák vannak hogy pl. valamelyik vidéki iskolában a KLIK EGYSZERŰEN NEM FIZETTE KI A GÁZMŰVEKNEK A SZÁMLÁT !!!
    Emiatt aztán lezárták abban az iskolában a gázt. Nem volt fűtés.
    Ehhez képest milliókat költenek el a semmire.
    Amúgy i szétlopták azokaz az EU-s pénzeket amelyeket a hazai tanügy fejlesztésére adott Brüsszel . Gyakorlatilag kb. 1800 milliárd Forintról beszélünk.
    Egyszerűen eltünt , közben meg az iskolák ( főleg vidéken ) nyomorognak.

  • György Lázár

    Kedves Moshe Akiva,

    Hámos László ezen program amerikai szervezője gyakran hivatkozik a Taglit izraeli programra, amelyet Ön is említ.

    Van azonban egy nagy különbség. Az izraeli programot két amerikai milliárdos Charles Bronfman és Michael Steinhardt finanszírozza magánpénzből, a magyar-amerikai programot pedig a magyar adófizetők.

    Olyan adófizetők forintjaiból, akik közül sokan soha nem is álmodhatnak olyan nyaralásról amilyet az amerikai diákok kapnak. Ez az amit én obszcénnak tartok.

  • Kedves Gyorgy!

    A program szerintem jo es hasznos. Lehet, hogy hosszutavon meg anyagilag is megterul.

    Gondolom, ha lennenek magyar milliardosok (dollarban), akadna aki a sajat penzebol finanszirozna ezt. De nincs, ezert az allam teszi.

    Nem ezzel a programmal van baj Magyarorszagon, hanem az amugy elhatalmasult korrupcioval.

  • Forgáts Péter Buffalóban praktizáló szemorvos. Évente 8-10 magyar egyetem utáni fiatalnak biztosítja a lehetőséget, hogy master fokozatot szerezzenek az USA-ban. Az évek során 22o fiatal volt eddig kint nála 2-4 év időtartamra. Saját alapítványa és a helyi egyetemek támogatásával valósúl meg a program.

    Vajon miért nincsen otthoni gazdag magyaroknak hasonló programjaik észak-amerikai magyar fiatalok számára?
    Nincsennek gazdag magyarok otthon talán?
    Nem hinném. Talán a szemlélettel is baj van otthon.
    Rövidesen egy hosszabb interjúm lesz az önzetlen szemorvossal a Kanadai Magyar TV-ben.

  • Szerintem érdemes lenne újra előráncigálni az ismert számokat:
    Melyik program, mennyi pénzért, hány fiatalt támogat, milyen pénzből..
    Tudtam a Körösi Cs. program számait, de most nincs meg. Valaki előhozná, hogy hanyatessen az olvasótábor? 🙂
    Nyilván a ReConnect számai is hasonlóak lehetnek..

    Aztán majd ide lehet vágni kontrasztként egy Ferge Zsuzsa féle szociológiai tanulmányt, hogy minden 5. magyar gyerek éhezik: azaz kevesebb mint 1000 hitvány kalórióriához se jut hozzá..

  • Zoltan Marosi:
    Dehogynincsenek itthon -mostanra már, pár év alatt- igen meggazdagodott emberek , „oligarchák”.
    Vegyük pl. a felcsúti gázszerelőt. De vannak még jópáran.
    Ők valami miatt nem költenek ilyesmikre.

    Kedves Zoltán.
    Nem akarok ismét „szemétkedni” Veled , mert látom hogy komoly dolgokról írsz de nagyon sokunknak az a véleményünk itthon hogy ezeknek az újsütetű „oligarcháknak” (kivéve persze a FIDESZ belső köréhez tartozó 10-15 személyt és a minden hájjal megent Simicskát), vajmi kevés közük van a hatalmas , frisen megszerzett vagyonukhoz. Különös módon mindegyik földeket vásárol rajta.
    Azt pedig ma mindenki tudja Magyarországon hogy melyik családnak van hatalmas „föld-éhsége” itten.

  • Geyza:

    Csak Maros, nem kell még egy extra „i” a végére. 🙂

  • Zoltán: Ja..tényleg..elnézést. A kapkodás. Az viszi sírba mindig az embert. Az odanemfigyelés.

  • Ennek a Lázár Györgynek is savanyú a szőlő. Ha az ő fiát utaztatná a kormány, akkor valószínüleg nem tiltakozna ennyire. De enélkül a magyarságtudat erősítése sem fontos annyira. Nézzegesse inkább az ilyen a dk kis filmjét, amellyel a hibbant néró megint szépen lejáratta önmagát. Nézegesse, hogy érezze a sokak országát.

  • Teljes mértékben egyetértek Ph.D. Lázár György úrral, hiszen sokat dolgozom Magyarországon is. Kezelek magyar gazdagokat és szegényeket egyaránt.
    Kezelek bírókat, ügyészeket, ügyvédeket, rendőröket, adóhivatalnokokat, akiktől sok információ birtokába jutok és beleláthatok a magyar korrupció-hálózatba is.
    Kezelek tanárokat, akik szintén arról panaszkodnak, hogy a KLIK milyen káros és mennyire megterhelő a tanárok számára.
    Krétára, áramra nincs pénz, de arra, amiről a cikk szól, van kerete az államnak. De ez nem a magyar nép szégyene…
    „Ahol nincs vezetés, elvész a nép” – írja a Biblia…

  • Geyza

    Minden rendben.

  • Viszont most olvasom a Magyar Népszavában hogy a KLIK-nek arra van energiája hogy elkezdje zaklatni a Teleki Blanka gimnáziumot a tüntetés miatt.
    http://nepszava.hu/cikk/1085890-a-klik-raszallt-a-teleki-blankara—nyomozast-ker-egy-fideszes

  • Peresztegi ur – aki több internetes cikk szerint világhíres természetgyógyász Dunaszerdahelyről – kapcsolatai és anyagi helyzete miatt biztosan segíthetne pár magyar fiatalon, hogy Tengerentul tanulmányokat folytathassanak,- s majd visszatérve a Haza javára kamatoztathassanak. Elnézést, ha már megtörtént volna. (Az ószövetségi idézetet pedig nem tudom elhelyezni a magyar Kréta-körbe…)

  • eveline:
    TE hol élsz ?
    A Holdon?
    Ha egy magyar fiatal végez az Ovosin , máris megy Nyugatra gyógyítanai.
    Pláne ha az USA-ban végez.
    Ugye nem gondolod komolyan hogy minekutána ott kialakította a maga baráti köreit , mejd felrúgja és ide visszajön hogy erősítse a NER .-t ?

  • emberkecskestunde

    Eveline!
    „Álnév” mögül nem ér visszaélni valaki nevével, csak azért, mert neki volt annyi gerince, hogy vállalja személyiségét és teljes nevét. De azért gratulálok a google-kezelési tudományához.

    Hozzászólásának tartalmi részéhez:
    Ne legyenek illúziói! A tengeren túl tanult magyar fiatal többet haza se megy… Bolond lenne.

  • Nem tudtam hogy a magyar kormány is hozzáad támogatást a ReConnect Hungary programra. Ezzel nem értek egyet (de szerintem a program maga jó.)

    DE, ennek a program finanszírozása még mindig csak egy csep víz a tengerben a Körösi Csoma Sándor Programhoz képest (na meg a Mikes Program) ahol 100 magyar fiatal 6 hónapra havi 650 000 Ft kap (plusz lakás és utazási költség) egy olyan munkára, amit a külföldi magyar közösségi tagok évtizedek óta ingyen végez, munka és egyetem mellett. Ha pedig valamilyen profibb szakértö kelett, pld néptánc tanár, öneröböl és saját pénzböl megoldották. És, senki nem kérdezte meg a közösségeket hogy KELL-E nekik ilyen program. Nekem nem tetszik hogy a magyar kromény ennyit foglalkozik a külföldi magyarokkal, mert, mint másik is emlitetták, lenne mivel foglakozni otthon, és mire költeni pénzt.

  • Kedves Evelin! Nem vagyok természetgyógyász. Aki ismer, az tudja, hogy a magyar betegektől 2015. év óta nem kérek honoráriumot a munkámért és az adakozásom is közismert. Nincs egy hete, hogy Támogatói Díjat vehettem át, mert minden szabad eurómat mások megsegítésére fordítom, ezért nincs megtakarított vagyonom. A honlapunkon bővebben is tájékozódhat: http://biogyogyaszdoktor.hupont.hu – egyébként szakpszichoterapeuta, reflexológus, diagnoszta, biogyógyász vagyok, a nyugat-európai orvoslás gyakorlója és kreditpontszerző orvos-tanár. Köszönöm dicsérő, megtisztelő szavait. További információk és vélemények: http://www.azevpraxisa.hu/palyazatok/ – Egyébként a saját költségemen járok magyar bázisokra ingyen gyógyítani… Ezt kanadai és amerikai, szlovák és magyar barátaim is tudják és értékelik…

  • Friss hír L
    Egyik barcsi iskola II. emeletét le kellett zárni, mert a beázás olyan mértékű, hogy már a lámpatestekből is folyt a víz.
    Szervusztok, jó estét !

  • A KCsP program nagyon jó lenne ha a Magyar Kormány megkérdezné a fogadó várost vagy intézményt,hogy mire lenne szüksége és nem úgy küldene ki embereket,hogy erősíteni kell a magyarság tudatot,hiszen külhonban sokkal erősebb az emberekben mind odahaza!!!!!!!!!

  • Kedves Peresztegi Sándor úr!
    Köszönöm válaszát/tájékoztatását.
    Üdvözlettel, E.

  • Ember-Kecske-és-Tünde !
    Nem tudom ebből a három főnévből melyik az igazi, és melyik az „álnév” ?
    Ami engem illet: K.né Eveline Judit vagyok, magyar állampolgár , az Andrássy úton lakom nem messze az Operától, házasságban, német tanárnő, és van egy Ákos nevű kisfiam. Van maszek véleményem a kommentelők intelligenciájáról is. (Kertész) Ákos bácsi a kedvencem, benne egy talpig uriembert ismertem meg ! Lehetne Őt követni…

  • Én jónak találom, hogy magyar fiatalok körülnéznek,
    tanulnak külföldön. Néha kivánom, hogy magyar tanárok, politikusok, újságírók jöjjenek ki egy kis tanulmány útra. T.i. ideje lenne már, hogy megtanulnának a magyarok TÁGABB körben gondolkodni. Nem csak mennyi pénz jön, vagy megy ide-vagy oda,hanem felvennének egy kis külföldi kultúrát és gondolkozás módot!

  • Nagyon arcpirító ez a képmutatás már minden szinten.
    Tényleg van, aki komolyan veszi, hogy ezek a programok arról szólnak, aminek látszanak?
    Magyarságtudat fejlesztése? A külhoni magyarok bármiféle támogatása? Ez már lassan úgy hangzik, mint a romániai árvagyerekek támogatása volt 25 éve. Milyen támogatásra van nekünk itt szükségünk pl. Torontóban? Ezer szakképzettebb magyar van itt, mint ezek a kiküldött fiatalok. Az itteni iskolák, média, templomok stb. abszolút ellátják a feladatukat. Ellenben ezeket a KCSP-seket kiküldik ide iszonyatos pénzekből, ami leosztásra kerül korrupciós csatornákon. A fiatalokat kb. ingyen fogadják be családok, kapnak egy kis zsebpénzt és csicskáztatják őket a tartó tisztjeik, akik érdekes módon mind kormányközeli emberek és szervezetek.. Ja, hogy jelentéseket is kell írniuk?? Betűzzűk ki mégjobban??
    Vajon miért csak nagyon szűk körben nyilvánosak az adatok?

  • Nem Kanadában élek emigránsként, nem tudom, szükséges -e, s ha igen jól avagy rosszul működik -e ott az említett program, amiről itt olvasok először.

    Tapasztalva, hogy itt nálam általában okosabb emberek kommnetelnek, mély tisztelettel és alázattal kérem, hogy magyarázza már meg nekem valaki, hogy mi is az az emlegetett „magyarságtudat”?

    A „magyarságtudat” jelenti, hogy az ember magyarnak tudja magát? (Ugyanúgy, ahogy tudja azt is, hogy kék a szeme, magas, átlagos vagy alacsony termetű.) Ha ezt jelenti, akkor szerintem többet valószínűleg nem is érdemes, nem is lehet értelmesen mondani, írni róla.

    Vagy azt jelentené, hogy van a tudatunknak egy körülhatárolt, külön birodalma, amit a magyar mivoltunkkal kapcsolatos eszmék töltenek meg? Tehát például egy középkorú, enyhén kopaszodó, kékszemű, szemüveges magyar öszvéridomító, öszvérgondozónak van egy általános ember-tudata, egy férfi-tudata, egy középkorú-tudata, egy magyar-tudata, egy kékzemű-tudata, egy szemüveges-tudata, egy kopaszodó-tudata és egy öszvéridomító-, öszvérgondozó-tudata?

  • emberkecskestunde

    Kedves Miklós!
    A „külhoni magyarok támogatásáról” egy másik aspektus (,bár nem áll módomban megítélni a cikk állításait).

    http://hironline.club/belfoldi-hirek/ukran-nyugdijasok-tomegesen-lepik-at-a-magyar-hatart-a-magyar-nyugdij-miatt/

  • Figyelő!

    Megint sikerült megtalálnia „szarva közt a tőgyét”!
    Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy osztogatnak vagy fosztogatnak! Talán, ha a cikket rendesen elolvasta volna, értené miről van szó !

  • Kivételesen teljesen egyetértek Figyelő által (febr. 17. 4:17. du.) írtakkal.
    Az persze más kérdés, hogy a cikk – és ha jól értem, maga az említett magyar kormányzati támogatás sem – a magyar értelmiségiek, szakmunkások, stb. szerintem nagyon is kívánatos külföldi tapasztalat szerzéséről szól.

  • Már megint kihagytam a „cikk” szócska után egy „nem” szócskát! Ideje egy időre felfüggesztenem az irka-firkálást, már nagyon várnak az öszvéreim, 900 km-ről is ide hallik az „Iá!”-zásuk.

  • Köszönöm Tünde, félő, hogy ez is csak egy a sok közül, ami bizonyítja igazam, hogy a maffiát kurvára nem érdekli se Magyarország, a magyarság vagy a magyar nép. Őket egy érdekel, hogy hogy lehet a hatalmukat és a szabadrablásukat optimalizálni. Egyszerű a képlet, de mindenre ráillik:(
    Tünde, Tőled még várom a Te cikkeddel kapcolatos hsz-omra a választ, mert egyszerűen nem értem a kihátrálásod..

  • Bánfi Miklós, és úgy általában mindenki!

    A magyar kormány képmutatása és álságossága mellett ordítóan kitűnik az önös érdek, a közpénzen fizetett önfényezés és a megvásárolható szavazatszerzésre irányuló népnemzeti üres duma!
    Ez csak az egyik szempont, a másik a nyilvánvaló pénzmosásnak egy sajátos formája!
    És megint előjön az Orbáni praktika – megosztás, megosztás, megosztás…. a végtelenségig! Ember és ember között, kanadai magyar és magyarországi magyar között!
    Pontosan tudja, hogy ide- oda kozmetikázás, különböző Fidesz kezére játszó ötletelés,a törvénybe foglalt intézményesített csalás is hiába, mert előbb utóbb elolvad, felszívódik a szavazóbázis és neki hazai földön nem nő már a támogatottsága, a plafont alighanem elérte, innen már csak visszafelé lehet fejlődni.
    Van kb egy 1.5-1.8 mill. kemény mag, akiknek tök mindegy hogy mit csinál, mit mond mindent megért, elfogad, és megmagyaráz, magyarán mindenhez tapsikol. Ám ebből még egyszer nem fog 2/3 -ot csinálni,hát kellenek a világ minden pontján összeszedhető innen onnan összecsődített szavazatok! Kerül amibe kerül,a költségvetési forintokból telik egyenlőre, mire végképp kiürül,ő már sehol sem lesz!

    A napokban hallottam, hogy a KCSP program keretében az eddigi 350 ezer forintos „fizetéseket” 650 ezerre emelte a kormány, alias Orbán! Nos, ez a szerencsétlen 100 fiatal vagy nem volt eléggé rajta a témán, vagy annyi és olyan nehéz feladatnak ítélték a rájuk bízott teendőket, hogy meg kellett emelni a járandóságukat!? Vagy a kinti szállás ellátás kerül duplájába? Vajon mi indokolja ezt a horribilis emelést? Eközben a parlamentben azt mondja a széles látókörű vezér, hogy nincs pénz a pedagógusbérekre – jóllehet, a demonstráció nem a pénzről szólt, vagy ha mégis, akkor nem a sajátjuk hanem a kiszolgáló személyzet azaz az oktató nevelő munkát segítő személyzet érdekében szóltak, akik sok éve dolgoznak ugyanannyiért: szégyenletesen kevés bérért, miközben ők az oktatási intézmények mindenesei!

    Visszatérve ezekre a derék agyondotált „programffykra” – tulajdonképpen mit kell csinálniuk ennyi pénzért, mi a feladatuk, és honnan tudható, hogy rendesen elvégzik e, ill. ki az aki lelkesebb, ki az aki lazsál, és nem erősíti eléggé azt a rohadt tudatotokat, melyek közül jó néhány még olykor „el is ugrik előlük”?!
    Bármennyire morbidnak tűnnek is ezek a felvetések, és nyilvánvaló túlzásokon alapulnak, azért jogos a kérdés!

    Azt pedig végképp nem értem,hogy a cikkben szereplő táboroztatások, Halászbástya csodálgatás,tihanyi és egri pincelátogatással egybekötött óhazával ismerkedés vajon miért a magyar adófizetőknek kerül pénzébe? Annak a magyar adófizetőnek akinek a gyereke a szót, hogy nyaralás csak hírből ismerheti – a Balatonról csak hallott, de még sohasem látta, egyhamar reménye sincs rá, és egyenlőre nagyon kiegyezne annyival ha néha meleg szobában ébredne, legalább vasárnap körbe ülhetnék az asztalt egy tisztességes ebéd erejéig – ám ehhez többnyire valami mindig hiányzik: hol az asztal,hol a rávaló, hol meg a család az ő békéjével!

    Nem gondolnám, hogy ennek nem értése vagy szóvá tétele rosszindulatra vallana, még csak az irigységhez sincs köze, hisz ezek az emberek olyan nagyon mélyen, és a felelősök által „lemondottakként” élnek, hogy jószerével az ilyen hírek talán el sem jutnak a tudatukig.
    Mégis felháborító, hogy miközben családok tömkelegének vágyálom egy hét közösen eltöltött szabadság, amikor nem kell számolgatni, hogy ehet e a gyerek még egy fagyit, vagy ihat e a papa még egy sört, netán étteremben egyenek, hogy ne kelljen a mamának még a szabadság alatt is főzni mosogatni, vásárolni, csak úgy ülhetne csendben egy kicsit a kertben vagy teraszon esetleg a vízparton ölbe tett kézzel(és most itt nem is a legszegényebb rétegről beszélek !) aközben a jómódban élő Daisyk, „Frenkek” Gvendolinok vagy Marischkák 2500 dollár értékű „hozzájárulásban” részesülnek, hogy ugyan nosza, ismerd már meg az őseid,felmenőid stb hazáját,aztán tudd ám, hogy mivel tartozol,ha a szülék élni kívánnak a szavazati jogukkal!
    Mert ez az egyetlen pont talán – sőt biztos – amiben vastagon egyetértek Figyelővel: ezek a fiatalok már nem magyarok, ők már kanadaiak, ausztrálok, skótok vagy bárkik de hogy nem magyarok az biztos! A felmenőik elmentek – ki ki maga tudja mi okból, munka,házasság, gazdasági bevándorlás, üldöztetés vagy kíváncsiság stb – de tény hogy elmentek! Az is tény, hogy nem jöttek vissza, noha lehetőségük sokaknak lett volna, és ennek is számtalan magyarázata van ( lakás, család, egzisztencia, félelem a bizonytalanságtól,a már megszokott jólét és biztonság feláldozása elleni ódzkodás stb)és mindezt még valamilyen szinten meg is tudom érteni, eltudom fogadni! De! Emlékezhet ő jó szívvel az óhazára – ám itt ki is merült! Annak sorsa alakulásába ne szóljon bele többé, bármikor hazajön és gyönyörködik, meglátogat stb egy dolog – de fizesse meg ő is és az utódaik fiaik, lányaik,unokáik is, mert meg tudják tenni!
    Sokan talán nem is tudják az érintett fiatalok közül, hogyan élnek itt átlag családok, gyerekek, „magyarországi magyar fiatalok”- máskülönben nem tudom elképzelni, hogy elfogadnák az ingyen repülőjegyet, vagy az egyéb program keretében nyújtott ellátást!

    Nem hiszem, hogy szenteskedni kellene, és szívére szorított kézzel elalélni a gyönyörűségtől annak a magyar adófizetőnek kinek napi szinten kell eldöntenie hogy esznek, villanyt fizetnek, Pisti levált cipőtalpa miatt új lábbelire ruháznak be, vagy esetleg kipróbálják mi történik,ha a nagymama szívgyógyszerét ebben a hónapban nem váltják ki…..vajon túl éli- e? Miközben bántja őket a lelkiismeret, hiszen pontosan tudják, már rég a nagyi nyugdíját költik,mert a fizetés már sehol sincs, abból ugyanis az előző havi tartozások egy részét adták meg, és aznap oda is csaptak, mert vettek két kg oldalast, aminek a zsírját három napig ehették! Aki azt gondolja ez kitaláció vagy durva cinizmus, az költözzön legalább félévre egy átlag magyar család otthonába az ország bármely pontján munkanélküliként, segélyezettként, közmunkásként, kikötött árammal, alig fűzhető dohos falak közé 3 gyermekkel és beteg hozzátartozókkal – mert hogy számtalan ilyen „átlag család” él így, ezen a szinten ebben a szép magyar hazában!

    Igen, a jóságos magyar kormány előbb a saját rászorultjait hozza helyzetbe, aztán áldozzon a fentiekhez hasonló nemes célokra!
    Ettől függetlenül szívesen látunk minden Kanadában vagy a világ bármely pontján élő magyar származású fiatalt,ha szeretné megismerni honnan származnak a szülei, nagyszülei- akkor is, ha a pénzek elosztásáról jó néhányunknak más is a véleményünk!

  • Belzebub!

    Ott a 10 pont -: ))))))

    Még nem jöttem rá, hogy kell a sütiket gyártani itt ezen az oldalon, hát csak ilyen kezdetleges lájkokban tudlak részesíteni – de ezt piszkosul összehoztad!

    Ha ezt a Hofi megérhette volna….!

  • Kedves Besancon!!!!! Amit leírtál avval majdnem teljes egeszeben egyetértek egy két kivétellel. Nem emeltek hanem csökkentettek a KCSP-sek ellátmányat,de itt van a nagy DE.Mikor kiküldik Őket és a fogadó kéri,hogy küldjenek egy „fül orvost” akkor ki küldenek egy „kazán kovácsot” és ebben igazad van hogy nem kevés pénzért,viszont az itt élők időt fáradságot nem kímélve minden juttatás nélkül foglalkoznak a fiatalokkal „magyarságtudatról” cserkészet,magyar iskola,néptánc,és különböző Magyaros foglalkozások,hogy életben maradjon a TUDAT,hogy honnan jöttünk!!!!!!!!!!

  • Azt megnézte valaki ,hogy van-e WC ? ,mert lehet hogy ezért nincs papír,mert nincs Wc.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • Tóthkám:
    Kell lennie WC-nek, hisz idekerültél valahonnan !

    (Csak remélni merem hogy VOLT papír ott,ahonnan TE előmásztál.Azé „úgy” odamenni emberek közé..bár nektek nagyon vastag bőr van az orcátok helyett..)

  • Evelin!

    Ön feleslegesen személyeskedik,a tetejében nagyon ostobán teszi, és még véletlenül sem a cikkre, ill. a cikkel kapcsolatosan reagál! Önnek lehet, hogy megvan a „maszek” (nem inkább privát?) véleménye a kommentelőkről, de higgye el, ez oda vissza működik,gyanítom az ide írogatók többségének is Önről!

    Kecskés Tünde néven szokott cikket írni az Ön által megszólított fórumtársunk,és ha egy kicsit is jártas az oldalakon, akkor tudhatja,ismerheti. ( mellesleg nagyjából egy időben tűntek fel, ill Ön egy kicsivel előbb)
    Ön a neki szánt válaszában – amennyiben kétségei vannak – minimum úgy szólítsa meg ahogyan a regisztrált nick neve szól és ez esetben semmi gond! Ne kezdje el senki nevét átkölteni,ízléstelenül kivesézni más mondanivaló híján, és ne kezdjen senki után – polgári neve alapján – kutakodni, mert erre a kutya sem kérte, ill. ha megteszi, kutatásai eredményét tartsa meg magának! Nem nagy kunszt ma senki részéről beírni egy nevet a „gugliba” és a kapott találatok alapján következtetéseket levonni – más kérdés, hogy felesleges „intimpistáskodás” – feltéve, hogy hallotta már ezt a kifejezést!

    Tünde pusztán annyit jegyzett meg, hogy ha valaki véleménye közlésekor vállalja a teljes nevét, ezzel nem szokás visszaélni!
    Azt nem kérte ő sem, és szerintem senki, hogy Ön tudassa hol lakik milyen körülmények között, és mi a családi állása, polgári foglakozása stb, a nevét sem kérdezte senki – kivált, hogy itt is mellébeszél – tudomásul vette mindenki a nick nevét, és majdnem mindegy hogy Ön Kné, vagy Mné !

    Az pedig direkt jó, hogy „Ákos bácsira” hivatkozik, mint példaképére – nos valóban jó lenne,ha tanulna tőle egy-két dolgot, mondjuk viselkedni tudást,és egy kis jó modort!

    A szeméhez meg külön gratulálok,nem semmi a teljesítménye! A jelek szerint az Andrássy útról – „nem messze az Operától” Ön oda lát a Kossuth térre, hisz mint a napokban írta „kint vagyok a tüntetésen…a lakásom ablakából látom a tüntető pedagógusokat..”
    Bravo!

  • Besancon:
    Evelinke már csak ilyen…költői lélek.

  • Kedves Geyza, pontosan mitől is költői az ilyen lélek ?
    Nálunk ezt egész máshogy hívják!-:)))))

  • Besancon:
    Eveline ténsasszony szeret költeni.
    Pl. hogy az Operaháznál lévő ablakából kitűnő rálátasa volt nekije a Kossúth-téri tüntetésre.

  • Jaj Besancon, de kegyetlen vagy:)
    Mondandóddal messzemenően egyetértek, de ami nekem igen furcsa volt, hogy a Kértész Ákos bácsiról így írt, hiszen ez igencsak inkonzisztens a korábbi hozzászólásaival, nem?

  • Géza, ne tettesd a hülyét:) Vagy van neki atom periszkópja, vagy csak simán bevan kötve az elhárítási megfigyelő hálózatba. Mi olyan nehéz ebben? Az unoka- öcsém a szomszédban lakik tőle és panaszkodik, hogy neki ki kellett mennie az esőbe ázni, bár azért nagyon felemelő volt ott lenni szerinte…

  • emberkecskestunde

    Kertész Ákos neve mögé biggyesztett „bácsi” korántsem a tiszteletet hivatott jelezni, a szó itt pejoratív értelmezést kap. Bácsi = szenilis, vén hülye..
    Bár Kertész Ákos valóban 80+, de ritkán találkozik az ember olyan nagytudású és szikrázó szellemmel, mint ő. S ezt életkora nem múltidőbe teszi, hanem finoman kiemeli.

  • Miklos Banfi:
    Hát elég gyatra idő volt, ezt tanusíthatom.
    Ellenben vannak „burokban született bélvári tantestületi okos-leánykák” akik a jó meleg szobából, az ablak fedezéke mögül nézik hogyan áznak odaki a csóringerek .
    Az ilyen meg sem érti azt, hogy a többek szintén miért nem a „Kossúth térre nyíló ablakukból” tüntetgetnek.

  • Kedves Laczkó!

    Kb két-három napja hallottam a híradóban(ha jól emlékszem az ATV -ben )hogy az eddigi 350 ezer helyett 650 ezerre emelkedett a KCSP-ban résztvevők díjazása – ez bizony emelkedés, nem is kevés!Egyébként a cikk alatti első kommentben Kecskés Tünde belinkelte a KCSP pályázati kiírását, kukkants bele!
    „…Viszont az itt élők időt fáradtságot nem kímélve foglalkoznak a fiatalokkal minden juttatás nélkül „magyarságtudatról”….stb stb” -írod.
    Kik azok az itt élők, és hol van az itt ? Az ugyanis nem derül ki, hogy te honnan írsz, tehát mi a viszonyítási alap!
    Ez azért nem mindegy, mert ha te pl Kanadából vagy bármely más külföldi országból írsz, ahol folyik az általad részletezett „megfeszített munka” – akkor nem a program keretében kiküldött ösztöndíjasok, hanem ott a helyben élő magyar származású egyes emberek jóvoltából történik az okítás, ha jól érte!
    Ebben az esetben viszont nem tudom kitől lenne várható és milyen jogcímen juttatás?
    Az egyszerűség kedvéért vegyük alapul mondjuk Figyelőt, vagy egy szomszédját vagy bárkit, aki sok évvel (évtizeddel) ezelőtt elhagyta Magyarországot, és teszem azt a leszármazottait- gyerekeit,unokáit – vagy a környék összes utódait, fiataljait merő lelkesedésből tanítja magyar hagyományokra, néptáncra,dalokra, hímzésekre, népszokásokra – szóval „magyarságtudatra” mert fontosnak találja/ják, hogy megmaradjon a tudat honnan jöttek az ősök – nos az miért lenne fontos bárkinek rajtuk kívül? Kinek kéne ezért fizetni? Oldják meg maguk között, nem ez a legmagátólértetődőbb?

    Ha én végképp kiköltözöm mondjuk Patagóniába vagy Bergengóciába, ám szeretném,hogy az utánam következő nemzedék is tudja mi fán terem Magyarország, és érezzék át hogy az ő felmenőik magyarok – ők már nem, csak a gyökereik azok – akkor nekem dolgom, és kötelességem hogy a fiatalok nevelésébe ezt is belekombináljam, ha lényegesnek tartom, ha nem akkor meg annyi!
    Ám semmi szín alatt nem várhatnám el, hogy a magyar adófizetők pénzén utánam küldjenek „otthonról” követeket, akik mindenáron élesztgetni akarják a pislákoló lángot! Ha én jónak látom teszek a tűzre, ha nem, hagyom leégni a hasábokat!
    Szép dolog a hagyományőrzés, amíg mindenki a saját akaratából a saját költségén teszi azt!
    Illetve lehet igénybe venni „hazai segítséget”, ez esetben azonban nem kétséges kinek kellene fizetni!

    Véleményem ugyanúgy áll a KCSP-ra, mint a ReConnect-re!

  • Besancon:
    Ősmagyarszokás a tősgyökér visszadugdosása.
    Vagy utánanyulkálása másoknak és ha csak pici lehetőség nyílik, akkor luk-dumálás a hasukba.

    (Mert hátha jó FIDESZ szavazó válik belőlük.)

  • Tényleg:
    Jut eszembe:
    Izraelben,ahol nagyon sok a magyar gyökerekkel rendelkező, miért nincsenek ilyen kis Reconnect.-ek vagy mifenék ?
    Lehet hogy tartanak az izraeli Elhárítástól ?

  • B. Miklós!

    Egyetértek Veled,nekem is furcsa volt a Kertész Ákos irányába megnyilvánuló hirtelen „alázat”, aztán olvasom Tündét,és azt mondtam: bingó!

    Evelin szerintem profilt váltott(G.-ként már egy kissé ciki volt még saját magának is )- ám új profilja megtervezésekor nem ügyelt a részletekre így fordulhatott elő ilyen bukta, hogy most éppen az Andrássy úton lakik, míg néhány cikkel előrébb épp a Kossuth térre látott, és az esernyős pedagógusokat vizslatta az ablakából!
    Nyilvánvaló,hogy megbízást teljesít, gondolatmenete nem egységes,”hétköznapi észrevételei” elég szétesettek, egymással nem harmonizálnak.

    A tüntetés délutánján, ugyanabban a hsz-ban melyben a Kossuth térre látott, kifogásolta a „kockásinges-szakállas” férfi pedagógusok megjelenését,ám nem tette egyértelművé, hogy az azóta elhíresült gondolat nem tőle, hanem Klinghammer István volt felsőokt.-i államtitkártól származik, neki max.szimpatikus volt a megállapítás -azonban ettől függetlenül jeleznie kellett volna, hogy hivatkozik valakire akivel egyetért vagy nem ért egyet stb stb
    Végül is „messziről jött embe” azt ír amit akar, viszont marhára figyeljen, hogy mikor mit ír!

  • Geyza, Ausztráliában, Dél-Amerikában is élnek magyar leszármazottak, de egyenlöre a ReConnect Hungary csak usa-i és kanadai résztvevöknek van.

    DE, ha átnézi a ReConnect Hungary Alumni, azaz az eddigi résztvevökröl a kis leirást saját magukrol, talál ott böven magyar-zsidó résztvevöt.

    http://reconnecthungary.org/index.php?action=ALUP

  • Igen Besancon,Evelinke valahogy bűzlik. Ez van sajna, mit tehetünk ellene ?
    Például befoghatjuk az orrunkat hehehe .

  • Besançon és Laczkó,
    ugyaneszt mondom már 3 éve, még mielött a saját városom értesült volna arról hogy jön egy KCSSP „öszöndijas”.

    -Nem kérdeztek meg senkit a közösségekböl hogy van e szükség egy ilyen személyre
    -Nem is készült semmilyen felmérés, pld hogy Torontóba vagy New Brunswickban esetleg teljesen felesleges egy ilyen személy „segitsége”, de talán valahol Saskatchewanban vagy Minnesotaban fel lehetett volna keresni a kissebb magyar közösségeket és megkérdezni, mire, kire van szükségük. Persze ezt úgy mondom most, hogy mivel igy is, úgy is küldenek valakit, akkor már legyen valami haszna.

    -Továbbra is az érdekelne engem, hogy azt a munkát, amit az itt élö közösség vezetök, akik munka vagy egyetem mellett végeznek INGYEN este munka után illetve a hétvégeken, mivel töltik idejüket a KCSSP ösztöndijasok hézköznap???? Nem mondom, jó kis nyaralás, üdülés, amiért pár óra, max 1, 2 nap foglalkozásért heti 5 napot szabadon nyaralnak, FIZETÉSÉRT.

    -Megjegyezem hogy sokan ezeknek a körösiseknek nincs is semmilyen féle egyetemi végzése vagy egyébb speciel szakmai tudás, azonkívül hogy tökéletesen beszének magyarúl.

    Nekünk itt az emigrációban a magyarság ismeretség, ápolása elsösorban magányügy, másodsprban hétvégi foglalkozás. Egy nagyon fontos, de, szabadidö foglalkozás. És ha a nagyon aktiv közösségi vezetöknek sem sikerült eddig a közösségen kívül álló, akik gyermekkoruk óta nem járnak a magyar közösség rendezvényire meggyözni hogy jöjjenek, akkor egy tapasztalatlan 20 évesnek, aki nem érti a mi világunkat, sem fog sikerülni.

    Akik meg aktivak a közösségi életben, na nehogy már azt higyék a magyarországiak hogy „segitség” kell a magyar identitásunkat erösiteni?????

  • Kanadai, tehát NEm fizet a magyar állam ezekbe az utazásokba, értem a repülőjegyet stb.
    Fentebb úgy állitottűk be, hogy fizetik a költségeket a magyarországiak.

  • Nem, a magyar állam FIZETI az összes költséget a Körösi Csoma Sándor Program résztvevöknek. Utazás, lakás, és havi 650 000 ft. Azért hogy heti 1, 2 délutánt „a magyarságtudatunkat erösitsék”. Na meg beszáloljanak rólunk.

    A ReConnect Hungaryban a résztvevök maguk 1500 US dollárt fizetnek, PLUSZ az utazást New York-ba, ahonnan majd mindeki egy járotan indul Budapestre.

    A Balassi Intézet koleszban vannak elszálásolva.
    Vannak minibuszok amik viszik öket ide-oda. Napi 3X étkezés. Gondolom ez az a rész amit a magyar állam fizet, vagy az amerikai, nem tudom.
    A múzeumi látogatások is „ingyen” van. Vagyis gondolom a magyar állam fizeti.
    Egyéb program, vásárlás, sörözés, stb a résztvevök saját maguk fizetik.

  • Hazai kiváltságosak kölykeinek a jó kis ingyen-világlátása, az adófizetők pénzén úgy, hogy közben információkat gyűjtenek másokról azok beleegyezése nélkül.

    Régi FIDESZ gyakorlat:
    Egy füst alatt több bőrt lehúzni valamiről és úgy előadni az egész szemétséget hogy az micsoda demokratikus és emberbarát dolog.
    A gyanútlanok pedig beszopják az egészéet és bólogatnak hogy:
    „Ez igen ! A szívtelen , nemzetidegen szocik bezzeg ilyesmikre képtelenek voltak!”

  • Igen géza : pont akkor húztalak le amikor előmásztam a wc-ből,de valahogy megint csak ide keveredtél,rögtön szagos lett az írásod.
    Nagytiszteleti üdvözlettel

  • Géza : a marhabőr semmivel nem vékonyabb:
    Nagytiszteleti üdvözlettel.

  • Nagytiszteleti Tothkám:
    Már mondtam:kontraviccnek szaga van.
    NE az én írásaimból merítsél,mikot ott van számodra a fajansz.

  • Figyelő!

    Nem olyan bonyolult, de segítek- bár ez a cikkből fehéren feketén kiderül,hisz épp erről szól, emiatt írta Lázár György! Ön a szokásos éleslátásával még egy fiktív kérdésre is ragadtatta magát „…Még az a gondolat is felmerül az egyszerű embernek csak tudnám MIÉRT fáj ez Lázár Györgynek…”
    Nos, itt a magyarázat egy egyszerű embertől:

    A ReConnect programban a 4000 dollár/fő a bekerülési költség. Ez úgy oszlik meg, hogy 1500 dollárt fizetnek ez érintett fiatalok, míg 2500 dollár /fő költséggel a magyar állam, azaz a magyar adófizetők járulnak hozzá ahhoz,hogy a náluk nagyon sokkal jobb körülmények között élő USA vagy Kanada béli magyar ősökkel rendelkező fiatalok megismerjék a Halászbástyát, vagy a tokaji bor izét, netán a hévízi tóban szelfizzenek !
    Ám, hogy mindezt miért nem saját költségükön teszik ha fontosnak találják, az viszont joggal üthet szöget „minden egyszerű magyarországi magyar ember számára”!

    A KCSP (Körösi Csoma Program) pedig teljes egészében a magyar kormány költségvetése (értsd magyar adófizetők ) által fizetett 650 ezer forintos juttatáson alapul, melyet a magyar költségvetés azért fizet a különböző végzettségekkel rendelkező magyar fiataloknak (fizetésként)hogy kint az USA-ban vagy Kanadában élő magyar származású fiatalokban „erősítsék a magyarság tudatot”
    Hogy ezt hogyan és miképpen teszik, arról olvashatott egy helybéli véleményt „Kanadai” nevű fórumtársunktól!

  • Besançon,
    még hozzáfüzném hogy a ReConnect Hungary program kb 2 hetes és 15-20 fiatal vesz részt, a KCSP-ban pedig több mint 100 résztvevö van, akik 6 hónapot (azaz 100 X 650 000 Ft X 6 hónap….PLUSZ az utiköltésgek) töltenek az adott országokban. Itt az utazái költásg persze eltér a résztvevök között, mert van aki N-metországba megy ki, van aki Ausztráliába….

  • Kedves emberek.
    Szerinten minden Országban vannak nehéz sorsú emberek.A pénzt nem mindig a rá szoruló kapja. A BETEG ,ROKKANT embereket kellene minden Országban segiteni.FOGJUNK ÖSSZE ÉS SEGITSÜK A RÁSZORULÓ BETEG EMBEREKET.Üdvözlettel: Gizella Budapestről.

  • kanadai, ha igazad is van a számaiddal, a rossz hír, hogy ez csak a költségeket mutatja – ennél a támogatás összege akár egy nagyságrenddel nagyobb, amiről viszont nincs is nyilvános elszámolás – konkrétan egy iszonyú nagy korrupció van mögötte.
    Gizella, sajnos teljesen egyetérthetünk ezzel, csak a baj az, hogy ehhez először is le kellene verni ezt a kormányt, akik ezeket a károkat és szenvedéseket tetlegesen hatalmi pozicióból rákényszerítik az országra, önös érdekeik érdekében. Addig ez csak egy naív álom marad.. Sajnos olyan iramban rosszabodik a helyzet, hogy rövidesen már igazi katasztrófa súlytotta terület lesz az ország. Akkor jön a hábourú, amikor ez a húr elszakad. Azután a restaruráció bizony még évek kérdése lesz, hacsak nem tudnak utánamenni a fidesz svájci és egyéb kimenekített bankszámláinak.

  • nagyon harcias.
    nagytiszteleti üdvözlettel.

  • totkám valami nem tetszik?

  • Tudod géza ezzel van a baj :

    Miklos Banfi
    2016 február 24
    8:51 de.

    „… először is le kellene verni ezt a kormányt….” mert tudod ezt általában erőszakkal csinálják,-meg a kezekben nem virág szokott kerülni ilyenkor!!! Nektek már olyan is van?Tudod a katonák kezében szokott olyan legtöbbször lenni , tudod? Talán már a munkásőröket is behívtátok? Mer nekik is van olyan!
    Miről is beszéltek ti? Ez nem normális dolog!
    Hát tudod gézukám ez nem tetszik!Itt és most is igazolódott,hogy a zűrzavar keltés emberei vagytok!!!Tudod?
    Tudod gézukám kínotokban már nem tudjátok mit mondjatok.Ezen kijelentésekkel pedig arra vártok ,hogy -biztatásotokra-hátha valaki megtesz ilyet amit ti itt leírtatok.Ez a sugalmazás mások felé!Mondjam : bujtogatás!? de nem mondom , majd mások is megítélik.Egy biztos ,hogy én zűrzavart nem szeretnék,nem szeretném ha mindenáron-MINDENÁRON-ebbe akarjátok az országot belehajszolni!
    Ne ,ne tegyétek ezt!!!
    Hát gézukám csak ennyi a bajom,mert az -általatok leírt- sorokból ez olvasható ki !
    Na meg ezzel van baj : „….Akkor jön a hábourú”… ezen idézet ugyanattól van mint előző!
    Ekkora felkészültségű emberek képesek ilyet leírni?Nem is gondolt bele ,hogy miket írt le!
    Nahát gézukám most nincs több dolog ami nem tetszik!
    Ja ,de még egy van! tudod? Ez : „…Geyza
    2016 február 24
    11:47 de.

    totkám valami nem tetszik?..” , ez olyan beszólás,mint aki a kocsmában van és ki akarja hívni a másikat az utcára egy agya-bugyára! Na még ez nem tetszik gézukám!!! Már itt tartunk???
    Nagyon,nagyon Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • nagytiszteleti Totkám :
    Ha nem tetszik ne ovassa Miki Bánfit.
    Nem kötelezi erre senki.

    Ez egy liberális oldal,nekünk meg a maga szélsőjobbos álságos szemétkedése nem tetszik.
    De nem is olvassuk, arról biztosíthatom.
    Kivéve az agyatlan nőt meg egy két másik ideküldött provokátort.

    A többi sirámáról meg az a véleményem hogy a leánylíceumba menjen be sírdogálni, ott majd megsímogattyák a buksidat, letörlik könnyeidet.

  • Géza, kérlek hagyd már, mert ez már nagyon fáj… A szado-mazónak is van határa..

  • Talán ti vagytok a vezetők?

  • Tévedés kedves gézukám.Nem vagyok szélső és semmilyen jobbos,de lassan megérlelődik az ,hogy ti nagyon szélsőséges baloldaliak vagytok,akik akármilyen eszközt is képesek lennétek felhasználni.Csakhogy igazatok legyen.
    Ugye az ellenvéleményt „elfogadó liberalizmus” minden egyéb megnyilvánulást ami neki nem tetszik : szemétkedésnek nevezi.Hát ilyenek vagytok akkor is mikor hatalomban vagytok,nem tűrtök semmiben ellenvéleményt.Az igazság csak nálatok van.De hát tudod ,hogy ez nem igaz!
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.