Válsághelyzet Magyarországon – Fél az Orbán kormány március 15-től?

2016 március 10 8:33 de.236 hozzászólás

Érdekes nap volt a tegnapi Magyarországon. Dél körül a kormányülést megszakítva, migrációs válsághelyzetet jelentett be a kormányszóvivő. Volt olyan híradás, amely rendkívüli állapotról szólt. Pintér Sándor rövid tájékoztatójában annyit közölt: a katonai és rendőri egységek gyorsan a határra juthatnak, ahol felkészültek a kerítés továbbépítésére a román-magyar határszakaszon. A belügyminiszter szerint a válsághelyzet amiatt állt elő, hogy a menekülők elől Szlovénia, Macedónia, Horvátország és Szerbia is lezárta a határait, így nem tudni, milyen reakciót vált ki a több tízezer, Görögországban és Törökországban rekedt emberből az utak elzárása.

A Helsinki bizottság szerint nincs indoka a válsághelyzet bejelentésének, hiszen a helyzet a magyar határokon hónapok óta nem változott, sőt a tavaly őszi helyzethez képest kifejezetten nyugalmas: naponta legfeljebb tucatnyi ember kísérel meg az országba jutni.

Józan ésszel két eset lehetséges. Vagy tud a kormány olyan információkról, amelyek alapján általános, tömeges támadástól tart, vagy… Itt sokféle feltételezésnek is helye lehet.

Lehet figyelemelterelő akció. Akár arról a legfrissebb hazugságról, hogy a jelenlegi kormányfő – vagy a kommunikációs stábja – újfent hazudott egy méreteset. Olyan, EU-beli vétóról, ami meg sem születhetett, hiszen nem volt szavazás. Vagy valamilyen „szokásos” sok száz milliárdnyi forintról, ami „elveszítette közpénz jellegét”, mint a bankelnök alá söpört tetemes pénzek.

A legvalószínűbb, hogy március idusának közelgő ünnepe váltotta ki a „válsághelyzetet” kormánykörökben. Nem alaptalanul, hiszen minden erőlködés ellenére világosan érzékelhető, hogy egyre nagyobb az ellenkezés, a tiltakozás az oktatásban, egészségügyben is tapasztalható eszement rendelkezések hatására kialakult helyzet miatt. Sokak készülnek tüntetésre a jeles napon, egy válsághelyzet azonban sokféle intézkedést indokolhat.

Persze az sincs kizárva, hogy forr valami a határainktól alig pár száz kilométerre zsúfolódó menekültek tömegében. Remélem, a kormány többet tud e zubogásról annál, mint amennyit az orrunkra köt.

Nehéz e szorongatott helyzetben tisztán látni – vagy bármennyire is látni. Indokolt az óvatosság, de a legjobban, szinte fájón, mégis az hiányzik, ami bátorságot, bátorítást adhatna. A közbizalom. A bizalom abban, hogy az ország vezetői valamennyiünk érdekében cselekszenek. Keresztény és ateista, muzulmán és zsidó magyarok, a nemzeti elzárkózás és a nemzetközi együttműködés hívei egyaránt bízhatnának abban, hogy nem az egymás ellen fordításra játszik a „centrális erőtér”. A válsághelyzet – vagy annak sulykolása – nem a fogyatkozó erő izmosítására rendeltetett.

Nincs sok ok a bizalomra. Hiszen a kormány már a válság bejelentésével áthágta a maga hozta szabályokat, amelyek pontosan meghatározzák, mik a feltételei a válsághelyzet elrendelésének. Hány határátlépő, menedékkérő jelent általános veszélyt, ami indokolná, hogy a rendőrség mellett a honvédség is fegyverhasználati joggal intézkedhessen, kutakodhasson a Magyarországon élők lakásaiban, lezárhasson területeket „biztonsági okokból”.

Rátesi Margit

Crisis / Alessandro Bulgarini

Crisis / Alessandro Bulgarini

236 hozzászólás

  • Valószinűleg még egy megrendezett határprovokációs jelenetet se fognak színlelni, anélkül is letolják ezt a torkunkon.. Ez már a forgatókönyv része..

  • A TEK megalakulásának másnapján már előre megmondotta Bartus Laci hogy ezek lesznek.

  • Változatlanul az a véleményem, hogy szerencséjük van a magyaroknak a mai kormánnyal. Megusszák a hatalmas európai inváziót ami elindúlt és egyre fokozódik.
    Reméljük, hogy továbbra is eredményes lesz a határok védelmezése.

  • Migráns-válság van, migránsok nélkül.

    Hja ez az ” újbeszél” nyelv…

  • A címhez: miért félne a kormány március 15-től?
    Milyen alapon?
    Talán az EU-tól félnek, ha ellenállást is mutatnak a bevándorlók ezrei ellen.

  • Géyza, tudod miért nincs migráns nálatok? Na hármat mondhatsz-..
    Én szerintem, az általad utált kormánynak köszönhetitek.
    Körülötettek lévő országokban valóban, nagy válság van.

  • Figyelő:
    Volt itt !
    Tele volt velük minden park!
    Már épp vinni akartamvalami ivóvizet meg ilyesmit nekik.
    De aztán eltűntek pillanatok alatt. Kiderült hogy eszükágában sincs itt maradni. Se szlovákiában , sem Romániában , sehol.
    Nyugateurópába tartanak , ki tudja miért.
    Tán nem szeretnek minket…azé nem akartak itt maradni.
    A kerítés csak amiatt kellett hogy Mosthatolmonlévő az Ország megmentőjének szerepében tetszelegve szavazatokat szerezzen egyrészt , másrészt megint lehetett jóval több pénzért megépíttetni mint amennyiért más, nem FIDESZ-közeli vállalkozók megcsinálták volna.Vagyis pénzt síboltak vele , az állami költségvetésből , vagyis megint magánzsebekbe vándorolt az adófizetők pénze.
    Úgy ahogy azt már megszoktuk 2010 óta , napi szinten , százmilliós – milliárdos nagyságrendeben.

    Valaki kiszámította a kerítés árát folyóméterre lebontva. Bődületes összeg jött ki.

  • Figyelő
    2016 március 10
    10:14 de.

    De ha eredményes a határok védelme (napi 15 – 20 illegális határátlépőt fognak el csupán), akkor miért kell migrációs válsághelyzet Magyarország teljes területén? Nem ellentmondás ez? Nem jönnek már be menekültek az országba, de mégis válsághelyzet van? Most akkor vannak migránsok vagy nincsenek?

  • „Józan ésszel két eset lehetséges. Vagy tud a kormány olyan információkról, amelyek alapján általános, tömeges támadástól tart, vagy… Itt sokféle feltételezésnek is helye lehet.”

    Nem kell rakéta tudósnak lenni ahhoz, hogy felmérjük a helyzetet. A balkáni országhatárokon komoly problémák vannak és azt is meg kell érteni, hogy a brüszeli eubarmok soha nem fogják rájuk erőltetni a „migránsoknak”. A határokon rengetegen vannak és csak idő kérdése, hogy mikor fognak erőszakkal betörni. Namármost ha ez megtörténik, ellenben a nyugatiakkal, ezek lőni fognak. Mivel MO a fördrajzi fekvésénél fogva egyetlen lehetséges út nyugat felé bizony van mitől tartani. Nem akarok senkit se ijeszgetni de ha eldurvul a helyzet akkor nagyon véres lesz. Azt se kell elfelejteni, hogy eddig se volt a „migránsoknak” különösebb problémájuk fegyverrel jönni. Törökország az egyik legképmutatóbb ország ami létezik a környéken és soha nem szbad megbízni bennük. Ők ki fogják használni az eldurvult helyzetet és símán hagyni fogják a hordákat, hogy fegyverrel jöjjenek sőt még adnak is útravalónak. Sajnos a jelenlegi politika a pollkorrektség és miegyébb kitalált szájkosár törvények miatt nem folytathat egyenes beszédet. Ha a helyzet nem lenne annyira komoly akkor az oroszok se nem avatkoztak volna bele Szíriába viszont ők már jól tudják, hogy a török egy képmutató, hazug partner és soha nem szabad megbízni bennük. Ők visszafoganak élni a natonak köszönhető katonai hatalmukkal és amint elszabadul a pokol már kurvára nem fog számítani semmiféle nemzeközi vagy egyéb szerződés. Azt csak az igazán naívak hiszik, hogy ilyen van. Tehát a magyar kormányak bizony van mitől tartani mivel köszönve a nyugati seggnyalásnak nincs olyan hadserege ami meg tudná védeni az országot és mint mindig, a ún. szövetségesek cserbe fogják hagyni az országot. A lakosság még ha jelenleg nincs is a tudatában a dolgoknak azért nagyon érződik, hogy valami komoly dolog készülőben van. Mivel az Orbán kormányt a szabadkőműves háttérhatolom tette hatalomra így elég limitáltak a lehetőségei viszont azt ők is tudják, hogy az igazi „mesterek” helyett ők fognak a lámpavason lógni ha a nép begurul…érdekes helyzetek

  • Sztárcsild:
    Jól látod a török mentalitást.
    De akkor Mosthatolmonlévő miért Törökörszágot jelölte meg minden magyarok példaképének ? (Több más istenverte diktatúrával együtt) ?

  • Különben szent meggyőződésem (csak eddig nem akartam vele magamat itten kiröhögtetni) hogy a szilveszter-környéki „migráns-atrocitások” valamiféle provokációs célzattal kerültek megrendezésre.
    Igazi menekült, aki az életéért fut , nem csinál ilyesmit.
    És tessék !
    Nézzétek meg a mai sajtót !
    Minden azzal van tele hogy Putyin titkosszolgálati módszerekkel igyekszik destabilizálni Németországot és Merkelt.
    Az ott élő kétmillió orosz segítségével.

    Egyre közelebb kerülünk valami tragikus végkifejlethez.

    Nagy hiba volt ezelőtt kb. 10 évvel , nemzetközi segítséggel kihúzni a ruszkikat az államcsődből.
    Azért tette ezt az IMF meg mindenki , mert tartottak attól ha bedőlnek az oroszok akkr magukkal rántják a Világgazdaságot is.
    Szerintem ez túlzott dolog volt.
    De mindenesetre még az is jobb mint egy harmadik világháború, amire Putyin már nyíltan törekszik.
    Mi pedig odatörleszkedünk a cipőjéhez egy ilyen vészterhes időszakban.
    Mi lesz veled Magyarország ??

  • Geyza
    2016 március 10
    12:15 du.

    „Sztárcsild:
    Jól látod a török mentalitást.
    De akkor Mosthatolmonlévő miért Törökörszágot jelölte meg minden magyarok példaképének ? (Több más istenverte diktatúrával együtt) ?”

    Nyivlvános politikai szinház naívaknak. Amúgy sokmindenre vevők lennének akik fizetnek is csak hát van egy EU. Végül gazdasági szempontból okék csak tovább nem szabad menni velük.

    Geyza
    2016 március 10
    12:21 du.
    Az oroszokkal kapcsolatban amit írtál én azért nem tudok egyezni veled. Az a helyzet, hogy valahogy észrevétlenül szerepcsere történt. Én szerintem pont az usa-nak vannak megalomániás ambiciói és szerintem ők keverik a szart, de rendesen. Ez a Putyin nem egy szokványos komcsi alkosz mint a múltbeli szovjet elvtársak…

  • HunCanada

    2016 március 10
    11:50 de.
    A baj az, hogy elhiszed a fenti cikket,én nem.
    Van más információ is az interneten , mint ő.

  • Válsághelyzet van. Orbánnak nincs mitől félnie

  • Talán ismeritek az Occam borotvája elvet. Szépek, tetszetősek ezek a barokkos ívű összeesküvés elméletek, de a legegyszerűbb az, hogy kedves vezetőnk fél, és van is miért, és mitől félnie.

  • Kedves Geyza!
    Én már jó ideje figyelem az Ön hozzászólásait, ezért fogadjon el tőlem egy jó tanácsot: a hasbarát nem lehet leutánzással megtanulni, annak megtanulása és zökkenőmentes, ösztönös alkalmazását csak beleszületéssel lehet megtanulni! Sajnos Ön csak gyenge kezdő, vagy provokátor!

  • Sztarcsild:
    Igazán örvendek hogy alkalmat adhattam arra hogy kifejtsed a jobberes propagandádat.
    Többé nem fog előfordulni.

  • Sereském:
    Hát akkor miért alkalmazza?

  • Továbbá megjegyezni kívánom kedves uram hogy nem vagyok hasbarát.

  • Azé jó érzés az , hogy a Nagy Testvér ismét figyel…

  • Azé sok baromságot hallottam már , főleg a Parlamentben és annak környékén elhangzott eszme-fuvallatokból, de ez már télleg Semjéni magasságokba ível, idézem :

    valaminek „ösztönös alkalmazását csak beleszületéssel lehet megtanulni”

    Hát hajja Sereském..inkább legyek gyenge kezdő , mint hogy ekkora hülyeségekkel próbálkozzak 😀

    Aszongya : „Ösztönös megtanulása”… heheheheheeeheehehe
    Meghogy „beleszületéssel” … (ezen már nem is röhögök)

  • Valaki megemlitette megint, hogy a „sziriai” „menekultek” nem szandekoznak se Magyarorszagon se egyik Balkan orszagban sem maradni.

    Amig ez igaz, figyelembe kell venni azt is, hogy Nemetorszagban elofordulhat palotaforradalom is nagyon konnyen, illetve nagyon valoszinuen, aminek az eredmenye a „curukk” (zurück) lesz.
    Akkor pedig Magyarorszagnak kotelessege lesz visszafogadnia mindazokat a vadakat, akik magyar felsegteruleten keresztul jutottak at Ausztriaba, vagy Szlovakaiaba. Elvileg persze Magyarorszag tovabbkuldhetne oket delre, de mi lesz, ha a szerbeknek nem tetszik az otlet? Ottragad 2-300 000 vagy meg tobb vadember Magyarorszagon?

    En az Orban helyeben mar epitenem a keritest Ausztria es Szlovakia hataran is, mert csak ido kerdese mikor fognak visszefele vandorolni a bekeaktivistak.

    Ebbol az egeszbol jobb kimaradni, es ebben tokeletesen igaza van Orbannak. Lehet mas kerdesekben ugyanolyan gazember mint az elodei voltak, de ebben az esetben minden magyar allamolgarnak tamogatnia kene ot.

    No es persze mindenaron meg kell gatolni, hogy meg tobb vad menjen Mayarorszagra delrol, vagy keletrol.

    Ami a cikket illeti mar megint csak ilyesztgetes, illetve wishful thinking, abban remenykedve, es arra celozva, hogy a magyarsagnak mar elege van az Orbanbol. Nem elek ott, de szerintem erre meg varni kell egy nehany evet.

  • Geyza
    2016 március 10
    5:48 du.

    „Sztarcsild:
    Igazán örvendek hogy alkalmat adhattam arra hogy kifejtsed a jobberes propagandádat.
    Többé nem fog előfordulni.”

    Jó rábasztunk ha te rajtad áll, hogy én mit fejthetek ki…megaztán kíváncsi lennék, hogy mi volt itt a „jobberes propaganda”.

  • Sörös úr!

    Mi az, hogy hasbara ? Lexikonban keresve sem találom… Maga honnan veszi ?

    .

  • Moshe Akiva
    Az teljesen kizárt dolog, hogy Európa küszködik a menekültválsággal, Mo meg a kerítésével egyszerűen megússza.
    Az 1074 km határszakasz védelme megoldhatatlan, ha azt tömegek akarják áttörni, még a biztonsági szakértők is csak vázolni tudnak egy-két várható helyzetet, de Mo nem lesz ütőképes semmilyen megoldásban.
    Szervusztok, jó napot !

  • Sztárcsild:
    Okosabbnak hittelek.
    A bejegyzésed ostobaságról tanúskodik.

  • Moshe Akiva jol latod a helyzetett. Orban talan egyetlen jo otlete, a hatar megvedese volt. Nem az ausztria reszre, hanem a roman reszre, kell majd a kerites, ha az emigracio ujra elindul.
    Magyarorszag az USA-tol vagy Izraeltol kell peldat vegyen a hatarorizetben.
    A valsaghelyzet inkabb az orszag gazdasagi helyzetere ervenyes, nem a menekultaradatra. Arra nem kell valsaghelyzet. Ez egy politikai fogas Orban reszerol, mert rajott, hogy talan ez az egyeduli dontese amit az emberek tamogatnak.
    Nem ertem az Mszp -t. Komolyan. Hogy nem lehet alternativat ajanlani, nem csak szidni. Rengeteg rossz dontes, korupcio, diktatorikus elemek sorozata, es meg mindig a fidesz vezet a kozvelemenykutatasban.
    Fidesz erossege, hogy nincs ellenvelemeny. Persze ilyen, csak diktaturakban van. Az ATV-n is leszerepelt politikusok sorozata nyilatkozik, nem igaz hogy nincs mas. Volt szdsz -s, regi komcsi vezetok.

  • Geyza
    2016 március 11
    7:39 de.

    „Sztárcsild:
    Okosabbnak hittelek.
    A bejegyzésed ostobaságról tanúskodik.”

    Esetleg válaszoljál az előző kérdésemre.

  • akarki
    Még két év van a parlamenti választásig. Egyrészt erősödnie kellene a baloldalnak, másrészt meg nem hajthat rá nagyon a Fidesz leamortizálására, mert egyenként levadásszák a számba jöhető embereit. Rohadt lesz időzíteni…

  • mavtelep
    Jav : rohadt nehéz lesz időziteni

  • akarki,

    Nem lehet, hogy a gazdaagi helyzet olyan ocska, hogy lehetetlenseg valami jo otlettel elorukkolni?
    Kiveve, hogy az osszeharacsolt vagyont allami tulajdonba vegyek, amihez viszont azt hiszem egyik tolvaj bandanak sem fulik a foga.

  • Akiva:
    Az nem lehet hogy ennyire nem látod a lényeget:
    Pont hogy az állami vagyon magántulajdonba vétele megy most, megfelelő törvényi háttér biztosításával.
    És légy erős:
    Nem csak az államié hanem a JOGOS magátulajdoné is !

    Úgy tudom te a Szabadvilágban élsz.
    Akkor tudnod illene hogy a polgári demokrácia legfontosabb alapelve az , hogy a magántulajdon szent és sérthetetlen.

  • Mavtelep

    Mire var a balodal ? Tapsra ? Majd megint kezdodik a kabare hogy ki legyen a miniszterelnokjelolt ? A 4% Dk jott egy programcsomaggal, amit nem egyeztetett az Mszp -vel. Ennyire nem lehetnek …….
    Anno, a fidesz 1 napot nem vart, hogy megbuktassa (jogosan) a Gyurcsanyt.
    Valamit kene csinaljon a baloldal, a Gyurcsany -al. Ameddig ott van, a tuzkozelben, szerintem nem fog nyerni a baloldal.
    A jobbik a fiatalok, es a hogy ne sertsek meg senkit partja.
    Ha a kovetkezo valasztason a fidesz nem lesz 50% -on mar az is haladas lesz. Es akkor koaliciora lep a jobbikkal ?
    Moshe Akiva innen Kanadabol nem igazan latom pontosan mi tortenik otthon. Amit az ujsagok es a haverek irnak.
    Fiatalok elvandorlasa (anno mi is ezek vagyunk, voltunk) a legnagyobb baj szerintem. Es ezt Orbannak kell megkoszonni.
    Miert maradjon egy orvos 10-szer kisebb fizetesert Magyarorszagon mint NyEuropaban ? De ha nem lenne penz, akkor ok. De amikor Kisvardan milliardokert epitenek stadiont, ahelyett hogy korhazat korszerusitenenek.
    Ameddig egy gaz-viz szerelo 100-szor tobbet keres mint a legjobb agysebesz ? Olvasom hogy persze a csuszopenz, meg hasonlo. Mennyire megalazo az egy orvosnak pl. hogy egy szegeny nyugdijjastol elvegyen penzt, amikor az szinte ehezik.
    Min. 1 millio ft kene legyen az orvosok fizetese, es a gaz-vizszerelonek pedig 200 ezer.
    Ezzel kene kezdeni a valsagmegoldast.

  • mavtelep (és mindenki)
    Lehet hogy köpködni fogtok érte, de véleményem szerint nem is kell foglakozni az időzítéssel meg az egész komédiával.

    Előre be lehet „drótozni” az újabb kétharmadot.
    Elég hozzá a szavazók 27 % -a , ennyit meg röhögve összeszed a FIDESZ.
    Itthon van egy masszív 700 000 .-es fanatikus táboruk és számíthatnak azokra a határon túli álhazafiakra , akik negyed rőf pirosfehérzöld pántlika kedvéért odadobják a Haza érdekeit.Persze nekik mindegy, nem itt élnek-halnak.
    Ezek együtt kiadják a 27 %-ot

    Ez pedig elég. De ha mégis kicsit kevesebb lenne mert páran kiábrándulnak, a parlamenti többség akkor is meglesz.

    Hapedig véletlenül azsem, akkor a jobberekkel fognak koalicióban kormányozni vagy kétharmadon vagy csak többségben.

    Tehát kb. négy réteg mélységik be vannak „betonozva” a hatalomba.

    Feltéve ha nem csalnak.Mert ha csalnak , akkor még többe.

    Tehát nincs esély , legjobb otthon maradni, kihagyni ezt a méltatlan, azer-ízű komédiát.

  • Moshe Akiva
    A kormány most vesz fel 155 milliárdnyi hitelt, viszont a párnát is kihúzták a emberek feje alól.
    Ijesztő örökség a Fidesz hagyaték.

  • Géyza, nem jól látod.
    Ha nem szavazol, akkor bejön megint. Mikor tanul meg egy magyar szavazni?
    Én tudom, hogy nem volt soha Magyarországon demokrácia, de mégis. Képtelenek megérteni, hogy minden szavazat számít.
    Persze, mikor a síránkozás folyik, hogy 27%-al jött be, azt nem tudom elfogadni. Kanadában is kevesen mennek el a választásokra, de az a párt győz, amelyik a legtöbb szavazatot kapta.
    Persze, Kanadában, nem is gyülőlködnek úgy a nyertes párt ellen a vesztes pártok, mint otthon.
    Elfogadják , amit a T)BBSÉG akart.

  • Figyelő:
    Majd akkor megyek el szavazni, ha lesz egy hiteles balolda…fenébe a bololdallal…egy hiteles demokratikusan gondolkodó párt nálunk.
    Lehetett volna , a nev DK .
    Mostanra már uralhatná a szavazók nagy részét , láthattad hogy amikor megalakult mekkora volt a támogatottsága.
    Csak aztán 2014 után mást kezdtek hirdetni mint megalakulásuk idején.
    El is veszett a kezdeti népszerűségük.
    Ha majd lesz kire sazavazni, akkor elmegyek szavazni.
    Velem együtt ezt így gondolja több millió ember itthon.
    A csendes 39 % .

  • Kedves Moshe Akiva!

    Csak egy vadember vademberezi le embertársait. Orbánnak nem arra kell a kerítés, hogy ne jöhessenek be, hanem arra, hogy senki se menekülhessen el innen. Egyre több ország nem tartja Magyarországot biztonságos harmadik országnak, ezt se felejtse el!

    Üdvözlettel:
    terminus

  • Figyelő:
    VOLT demokráciánk !
    VOLT polgári demokratikus,konszenzuson létrejött Alkotmányunk!!
    Voltak megosztott hatalmi ágak és szólásszabadság.

    Mostanra már ezek füstbementek.

    Lásd:

    Ez a hatalom még egyetlen ellenzéki népszavazást nem engedett

    Ez a hatalom a kétharmadával három hét alatt FELSZÁMOLTA azt az Akotmányt, aminek védelmére FELESKÜDÖTT és kötelezővé tette helyette a saját párt-szabályzatát .

    Ez a hatalom MINDENHOVÁ a saját pártkatonáit ültette be.Egészen le raktárosi szintig.

    ÉS végül: Az emberek már csak suttogva merik elmondani a véleményüket munkahelyen vagy bárhol, csakis közeli havernak mert félnek hogy másnap már a munkakönyvük várja őket melóhelyen.

    Én jópár éve nem kaptam meg egy kellemes kis melót , mert politikai vicceket eregettem a tárgyalás közben 😀

  • mavtelep:
    Miközben a Nemzeti Bankban lévő 250 milliárd Forint , parlamenti határozat alapján, ugymond ” elveszíti közvagyon jellegét”
    Vagyis ügyes szócsavarással a közvagyont magánvagyonná alakítják.

    A Magyar Nemzeti Bank éppen most készül fenn , a Várban , az Úri utcában borozót nyitni. Mi történne ha pl. Kanadában idáig merészkednének ?

  • akarki
    Mire vár a baloldal ?! Hát arra, hogy beadhasson egy népszavazási kérelmet. Persze nem költségvetési tételről ( mert anno a 300, -Ft vizitdíj az lett volna), hanem csak 60-70 % szavazót érintő vásárlási szokásról.
    És egy szemernyi kétség se legyen : legközelebb a bőrfejűek már ütnek is !

  • mavtelep, nem tudom milyan „párnáról”beszél, de a hitellel az a baj, hogy vissza kell adni.
    Ahhoz jövedelem, haszon kell. Miből legyen a magyaroknak haszon? A gyárakat be kellett zárni, mert mindenki kinai ruhát, cipőt vesz. A mezőgazdaság meg kinlódik a maga régi módján.Ma már nem kell a fantsztikus magyar borjú vagy gyümölcs, az EU piacon ma nagy a választék.

  • Geyza,

    Igen, a magantulajdon szent es serthetetlen, de csak akkor, ha legalisan lett szerezve. En a lopott penzbol szerzett vagyonrol beszeltem. Talan nem fejeztem ki magam eleg vilagosan, de nekem eszem agaba sem jutna, hogy egy olyan embertol vegyem el a vagyonat, aki azert becsuletesen megdolgozott.

    A privatizalas (nem tudom mit privatizal jelenleg az Orban kormany) pedig szerintem egy jo dolog. Csak sajnos mindig gyanus, mert altalaban olyanok „nyerik” meg a tendert, akik alaposan fenyesre nyaltak elozoleg az eppen regnalo kormany embereinek popsijait.
    De minel kisebb az allam, annal jobb. Szerintem.

  • akarki,

    Igen, az allami dolgozok fizetesenek (beleertve az oktatast es az egezsegugyet is) joval magasabbnak kene legyen, kulonben meg elvarni sem lehet a korrupcio (csuszopenzek) lekuzdeset.

    Orabanek is idiota dolgokra koltik a penzt – persze csak latszolag idiota, hiszen egy-egy stadion felepitesehez contractor-ra van szukseg, es nyilvanvalo, hogy a legjobb haver fogja megnyerni a tendert, aki aztan nem gyozi adni nekik a kickback-eket.

    Mar reg at kellett volna allni az eurora, de valoszinu igy tobbet tudnak lopni az urak es elvtarsak, tehat marad a nep kiszipolyozasa.

    Sajnos, de ha ezen nem valtoztatnak, ez elobb-utobb a Jobbikot fogja hatalomra segiteni.

  • Akiva:
    Pedig ma ez megy itt.
    A tisztességesen megszerzett magáncagyon nincs biztonságban, csak az a másik fajta.

  • Kedves Terminus!

    Mibol gondolod, hogy en is lefejezni jarok embereket, noket eroszakolok meg, vagy fogdosom a melleiket, puncijaikat az utcan, beleszarok az uszomedencekbe, vagy eppen az utcan szarok, gyujtogatok, kisfiukat eroszakolok meg, hozongok, hogy a Halacha-t vezessek be Kanadaban, vagy Angliaban, Halacha-rendorseget alapitok es az azzal nem egyeterto oslakosokat felig agyonverem, valamint szurkalok, lovoldozok, es robbantgatok?

    Csak hogy arrol irjak ami igy sebteben eszembe jutott a vademberekrol.

    Nem lenne jobb talan neked is az igazi hireket olvasnod? Vagy ha mar olvasod, figyelmesebben?
    Avagy szerinted a fenn felsoroltak nem meritik ki a vadember fogalmat?

  • málnaszőr
    2016 március 11
    3:48 de.
    A hasbara egy izraeli barátság-program. Diákokat fogad a világ négy tájáról, akik előadásokon, vagy más diákcsoportokban ismerkedhetnek az izraeli kultúrával, gyakorlatilag belőlük lehetnek később Israel lobbystái.
    Valamikor a kétezres évek elején alakult (2OO1?) New Yorkban, az Israel Ministry of Foreign Affairs segítségével. Vagy kétszáz campusban működik az államokban.

  • Betettem egy cikkemet ide, március 15-ről. Látom, hogy kitörülték, egy percicel ezelőtt még megvolt! Egyszóval, mégis van moderálás.

  • terminus

    2016 március 11
    12:22 du.
    Ilyen hülyeséget honnan veszel?
    Mindenki kimehet, ha akar és van útlevele.

  • akarki
    2016 március 11
    11:24 de.
    Tudod, adva volt a lehetőség,- és az nem Gyurcsány, vagy a DK gyakta el..
    Bajnai 2O13 oct. 23.- i beszéde után, kb két hét alatt húsz százalékos támogatottsága volt az Együttnek. A DK volt az első, amelyik az ellenzéki pártok közül azt mondta, minden feltétel nélkül beállnak Bajnai mögé. Az MSZP meg hirtelenjében összecsinálta magát, mert pillanatok alatt nőtt meg az Együtt támogatottsága. Óvatosan javasolták, hogy üljenek le tárgyalni. Mármint az Együtt és az MSZP. Bajnai meg kérette magát,. mint Mariska a szénakazalban, ült és tapsikolt a langymeleg népszerűségben. Mikor végre ráálly, hogy tárgyaljon, a népszerűsége már jóval kisebb volt, ráadásul Mesterházy azonnal észrevette, hogy Bajnai nem politikus, könnyű bevinni az erdőbe. (Be is vitte..)
    Ha akkor Bajnaiék azzal nyitnak, hogy T. hölgyek, urak, mi most zászlót bontunk, és megyünk töretlenül a választásokig, egy jobb, tisztességesebb, élhetőbb országért. Aki akar, beállhat mögénk. Aki nem, azoknak sok szerencsét. A fél ország szavazott volna rájuk. De Bajnai puhapöcs volt, alkalmatlanná vált a tárgyalások menetének az irányítására. Pl. Az MSZP kijelentette, a DK-val nem. Az LMP meg azt, hogy az MSZP-vel nem. Míg egymást ekézték, addíg a Fidesz szépen kreált másik harminc pártot..
    Ennyi volt. Pedig ott és akkor, lett volna lehetőség. Ha nem mindegyik társaság a saját érdekeit nézegette volna.

  • Geyza

    2016 március 11
    12:23 du.
    De volt népszavazás, ami behozta a Fideszt. Te azt állitod, hogy 27%, ami röhelyes, mert ilyen nincs.
    Ami az általad sírt demokrácia volt, azt nem hívnám annak. Kádár demokráciából menekültem el.
    Ahol, nem lehet vélemény anélkül, hogy lecsukják az embert, az nem demokrácia. Az diktátorság.

  • Figyelő
    2016 március 11
    12:43 du.
    Figyelő.
    A gyárakat még akkor zárták be, amikor Magyarországon csak elvétve találtál kínai boltokat. Volt Lengyel-piac, lomizás Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában. A renszarváltás első másfél évében egymillió magyar versztette el a munkáját. Az Állami Gazdaságok megszüntek. A gyárakat, üzemeket, vállalatokat bagóért kiárusították. Vagy külföldi vette meg és bezárta, hogy a saját, odahaza készült áruját népszerűsítse, vagy az igazgató-főkönyvelő-főmérnök hármas vásárolta meg a maguk által besorolt értéken. aztán vagy eladták, vagy valami máshoz kezdtek. Az utolsó, még hasznot hozó, és valamiféle nemzetközi kereskedelmei forgalmat is felmutató gazdaságokat a Fidesz szüntette meg 98-ban.
    2OO4-től az EU mezőgazdasági támogatásai miatt hatalmas business lett a földtulajdonlás. Nem véletlen, hogy most orrba-szájba földtulajdonhoz jutnak a „haverok”.

  • mavtelep

    Meg a fideszen belul sem valaljak sokan ami tortent a nepszavazas beadassal. Kubatov meg rohog a markaba.
    Amikor anno 100 ezer ember kivonult az internetado ellen. Valami hasonlot kene szervezzenek a vasarnapi boltbezaras ellen. Plusz a statisztika azt mutatja hogy 70% ellenzi.
    Kabarena illo volt a multkori baloldal valasztasi kampany.
    Ha a jobbik kirug 2-3 vadembert, es bunkot, akkor ujabb 4-5 % nyernek. Tudja ezt Vona is, csak nem tud toluk megszabadulni. Novak Elod es tarsai.
    Moshe Akiva
    Jo hogy nincs euro Magyarorszagon, mert akkor megszarabb lenne.
    A tanarok fizetese szerintem a magyar gazdasagi viszonyokhoz viszonyitva ok.
    Inkabb az egezsegugyben vannak oriasi lemaradasok. Az nem lehet hogy egy orvos annyit keressen mint egy tanar.
    Itt kanadaba egy kezdo haziorvos minimum 3-szor tobbet keres mint egy kezdo tanar.
    A tanulok kremje lesz orvos, tanarnak pedig egy kozepes tanulot is felvesznek.
    Plusz,az egyetem elvegzese sem egyforma.

  • málnaszőr
    2016 március 11
    3:48 de.
    Drága Uram! Kérdezze meg a jó öreg tanácsadó Google-tól vagy Köves Slomotól!

  • Figyelő:
    a 2014 -es parlamenti választások százalékos megoszlása a szavazásra jogosultak teljes számát figyelembevéve:

    Nem szavaztunk : 39 %
    FIDESZ-re szavaztak : 27 %
    Más pártokra szavaztak: 34 %

    Ebből lett a mostani kétharmad a trükkös választási „matematika” szerint , amit az előző kétharmaduk révén erőltettek rá az országra.

    Ebben az a különös , hogy ha egy parlament megszavaz egy választási szabály-változást, az csak a következő UTÁNI választáson lesz érvényben.
    De -mint minden- ez sem úgy működik minálunk , mint ahogy a normális országokban.

  • Sereském,
    Mert kiskegyed ismeretlen hülyeségeket írogat ide be , miért nekünk kell forgatni az idegen szavak szótárát?
    Javaslom önnek beszéljen egyszerűen , használjon ismert szavakat és fogalmakat és ne írjon akkora böszmeségeket mint „bemutatkozó” beröffenésében , köszike.

  • Kedves Moshe Akiva!

    Te egy kalap alá vetted az összes szíriait! Ezzel nem értettem egyet.

    Tisztelettel:
    terminus

  • Na az igaz,hogy geyza gyenge is,meg provokátor is,de szerencsére
    nem itthon él.(Figyelőnek!)
    A kormánynak nincs oka félni március 15-től,remélhetőleg szétoszlatják az itthoni szélsőséges,hazaáruló,bunkó baloldali csőcseléket,akik szeretnék megakadályozni a tisztességes magyarok
    méltó ünneplését!Szerencse,hogy demokrácia van és nem szokás úgy lövöldözni,mint Gyurcsány ….meg a régi elvtársak idejében,amikor
    csak április 4,meg november 7 volt ünnnep,amit mellesleg itthon közelező volt dicsőíteni…..Változnak az idők!

  • Kiegészítés:
    Egy olyan országban,ahol egész évben , bármikor lehet a kormánnyal tárgyalni,lehet tüntetni,lehet sztrájkolni,ahol demokrácia van,egy tisztességes magyarnak a nemzeti ünnepen nem ez jut eszébe,ha bármivel is elégedetlen!
    Ilyen egyszerű lenne…..!

  • Olvasgatom itt is a beírásokat és a millió panaszt is ami a mai rendszer ellen irányul. Már sok rendszer volt Magyarországon, de még egyiket sem dicsérte senki. Nehés eset a magyar, nehéz boldogitani !
    Különösden akkor, ha fogalma sincs milyen szerencséje van, először az életben van most demokrácia.
    Biztos vagyok abban, hogy ha Gyurcsány, vagy bárki más lenne a kormány élén, az sem felelne meg.
    Mi már ilyenek vagyunk, sajnos!

  • Figyelő:most VOLT demokrácia.kb.2011-ig.
    2010-ben közöltem jóanyámmal hogy a FIDESZ-re fogok szavazni.
    Mire dührohamot kapott… 😀
    Különben meg :
    http://nepszava.hu/cikk/1088278-tobb-ezer-lengyel-todult-az-utcara

  • Kedves Terminus!

    Nem a sziriaiakat vettem egy kalap ala. Amennyire ismerem a dolgot a „sziriai” „menekultek” csak kb. 20-30%-a valoban sziriai es meg abbol is csak a jo Isten tudja mennyi valoban menekult.

    Nem, itt egy bizonyos vallasi maskaraban pozolo politikai mozgalom „kivalo” tagjairol van szo. Akiket inkabb a Szahara kozepere kene osszehordani, semmint Europaba, vagy Eszak-Amerikaba. (Mielott felreertene barki is, nem a kiirtasukra celzok itt.)

    Kedves Figyelo!

    Magyarorszagon nem a demokracia hianya okozza a problemakat (barmennyire is erolkodik a magyar „baloldal” ezt igy beallitani) hanem eppen a demokraciat szorosan koveto korrupcioval. Nem vagyok tortenelem szakos, de van egy olyan erzesem, hogy nem letezett meg olyan demokracia e Foldon, ami ne lett volna velejeig korrupt. A magyar demokracia csak lepest tart a nemzetkozi normakkal. 🙂

    Viszont amig pl. Kanadaban van boven mivel csencselni, Magyarorszagon joval kevesebb van. Ha azt a keveset is ellopjak szinte semmi sem marad. Ez a baj. Itt Kanadaban azert ugy-ahogy el lehet mondani, hogy kovetik a „elni es elni hagyni” elvet, Magyarorszagon pedig ugy latszik nem erdekli az urakat es az elvtarsakat, hogy hanyan halnak ehen vagy hagyjak el a hazajukat, minden lehetsegest ellopnak.

    Kedves Akarki!

    Nem vagyok olyan nagyon biztos, hogy a magyarorszagi tanarok fizetese megfelelo (Magyarorszag viszonyaiban).
    A noverem meg tanit es pl. olyat mondott nemregiben, hogy a fiztesemelese miatt kevesebbet keres, mint elozoleg, a magasabb ado miatt.

    De az igaz, hogy az orvosoknak joval tobbet kene keresniuk, mint a tanaroknak. Amit a magyar vezetes csinal 1989 ota az egyszeruen esztbonto.

  • Nem tudom innen felmérni, ki, miért korrupt Magyarországon és az miben nyilvánul meg.
    Lehet, hogy mindenütt korrupció van, de engem az piszkál, hogy ha a másik kutya lenne ott a főnök, az is ilyen korrupt lenne esetleg, és akkor mély csend van a baloldalról.

  • Kedves Moshe Akiva,

    En a kanadai fizetesrendszerhez hasonlitottam a tanarokat Magyarorszagi fizeteset.
    Itt a tanarok fizetese kozeposztaly. Vagyis mernok, orvos, ugyved, gazdasagi szakember tobbet keres, de ez a normalis.
    Egyeterthetunk hogy min. 3 honap vakacio, plusz oszinten, annyira nem megerolteto mint a maganszferaban ahol profitot kell termelni, es hajtas van.
    Nem becsmerelni akarom a tanarokat, sot anno hivatas volt tanarnak lenni, ami sajnos foleg itt, kihalofelben van.

    Marcsi
    A demokracia ott kezdodik, amikor az allami M1 csak propaganda musor megy, mint az atkosban ? Ott nephulyites megy . Mennyire gerinces riporterek es bemondok vannak ott ? Neznek ezek az emberek tukorbe ? Amikor valaki beszol Orbannak annak annyi, az a demokracia ? Es nem csak Simocskara gondoltam.
    Nem sorolom. Persze ez is haladas a beka fenekehez 2002-2010 viszonyitva. Csak az emberek tobbet vartak a Fidesztol, vagyis en biztos.

  • Géyza, az a demokrácia, amit 2006-ban megéltem Budapesten, azt mifelénk diktátorságnak hívják.
    Sem családom sem én, nem felejtjük el!

  • Figyelő:
    Minden politikus lop.
    Ezt tudjuk, nincs is vele baj.
    Ha kitudódik akkor leváltják elitélik.
    2010 ELŐTT számtalan ügyészségi eljárás indult,
    azok közül egyedül a kis Zuschlagot tudták elítélni a 70 milliócska miatt,aminek a felét ráadásul visszafizette.
    A többiben évek alatt sem bírtak összehozni semmi kézzelfoghatót
    Pedig nagyon kerestek-kutattak , elhiheted.
    Pl. a muterom közel egymilliót veszített a Questor-ügyön, aminek erős narancs-színezete volt.Persze nem tudható pontosan mert ebben a monstre-csalásban sincs kielégítő vizsgálat.

    Figyelő: a baj ott van , ha a nyilvánvaló lopások ellenére SEMMI vizsgálat nem indul, azt csinálnak amit csak akarnak.
    És olyan méretekben hordják el a közpénzeket, a köztulajdont, hogy belerokkan a nép.

    2006 kérdése:
    Elhiszem hogy nagyon negatívan éltétek meg az eseményeket de az előzményeket is számításba kéne venned.
    Nézd meg ezt a stúdióbeszélgetést az eseményekről:
    https://www.youtube.com/watch?v=69eifDrt4dk

    Figyelő:Svédországban ABSZOLUT demokrácia van , mégis meghalt vagy három balhékeltő neonáci amikor hasonló összecsapást provokáltak a rendőrséggel és csodák csodája nem a zsaruk ellen indult vizsgálat hanem a letartóztatott randalirozók ellen.

    Aztán meg én az írásomban arra próbáltam célozni a demokrácia meglétével, hogy 2011-ig azt hittük parlamenti választásokkal leváltható a hatalom.
    Mostanra már tudjuk hogy ez lehetetlenség.Lásd 2014-es választások végeredménye.
    Vagyis nincs már demokrácia.

    A demokrácia nem azt jelenti hogy ha valakinek nem tetszik valami, akkor felgyújtja a Belvárost!
    Hol láttál olyan balos tüntetést, ami kilépett volna a normális keretekből? Nem volt randalírozás, pedig próbáltak csapódni hozzánk árpádsávos kopaszok.
    De amikor 15000 szempár szegeződött rájuk, eloldalogtak.
    Pedig az még csak a tömeg kis része volt !

  • Figyelő
    Pedig az demokrácia volt a javából, – a csürhe a Parlament előtt tanyázott, az ünnepen meg rátámadt a rendőrökre és még őket mentette föl a bíróság !
    Mondjuk az USA-ban simán lelövik azt aki kezet emel egy rendőrre, de mit nekünk az a hülye Nyugat…
    Szervusztok, jó reggelt !

  • mavtelep:
    Pontosan!
    A kordonbontásért egy normális országban még ma is sitten lennének az elkövetők.
    Tekintet nélkül arra hogy ellenzéki képviselők e vagy sem.

  • Talán ez is a forgatókönyv része???
    Idézet :::
    „”….Miklos Banfi
    2016 február 24
    8:51 de.
    ehhez először is le kellene verni ezt a kormányt, Akkor jön a hábourú…… Azután a restaruráció bizony még évek kérdése lesz,…..”
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.!

  • Geyza
    2016 március 13
    8:24 de.

    „mavtelep:
    Pontosan!
    A kordonbontásért egy normális országban még ma is sitten lennének az elkövetők.
    Tekintet nélkül arra hogy ellenzéki képviselők e vagy sem.”

    Igen, ez így lenne igaz viszont a megszállás emlékmű építésénél érdekes módon senki se lett sittre vágva pedig ott is volt kordon. Már csak azért is mert építkezési zónában biztonsági kerítéseket szereltek le evvel is veszélyeztetve az arrajárók biztonságát…

  • Sztárcsold ezt ugye valami vicc-félének szántad ?

  • Starchild
    Bocs, de ismered a helyszíneket és körülményeket ?
    csakkérdem…

  • Nos válsághelyzet csak az itthoni és a kinti baloldalnál ,meg egyesek elméjében van,az meg már kissé „röhejes”,hogy Magyarország
    nem biztonságos ország(?)….eddig is és most is tesznek róla szerencsére,hogy az legyen!
    Azért az megnyugtató,hogy vannak normális hozzászólók is,nem csak bolondok….

  • Geyza

    2016 március 13
    4:04 de.
    Megnéztem a linket a studió támadásáról. Nem tudja senki, még te sem, hogy az egészet nem e egy agantprovokatörök kezdték el?
    Én tanúja voltam a 2006-os időknek, mikor az esti Orbán beszéd alatt, a tömegben megjelent egy kopasz alak, aki arra biztatta a tömeget, hogy menjünk a Kossuth térre. Miért? Szerintem, hogy balhé legyen. Ott senki sem figyelt rá. Tehát ilyen is volt akkor.
    Gyurcsány a politikiai karrieért harcolt Orbán ellen.
    Tiszta kép.Nem sikerült.

  • mavtelep

    2016 március 13
    4:40 de.
    Csürhe , mindjárt megmondom mi.
    Nagy Imrét akarta a tümeg ahallani, őt követelte. Elege volt, Rákosi korból! Nagy Imrében egy normálisabb jüvőt látott nép. Fel is akasztották!

  • Figyelő neked és a többi normálisnak írom!!!!!!

    Mind a nácizmus mind a kommunisták által elkövetett bűncselekményeket a tisztességes,ártatlan emberek elítélik,de itt
    kizárólag a holokauszttal foglalkoznak,ami nagy elfogultságra és
    tolerancia hiányára utal!!!
    neked Péter Gábort (zsidó ávós) és itthoni magyar társait gondolom nem kell bemutatni…(békésen haltak neg…)de ajánlom,hogy a google keresőben nézzetek utána egy bizonyos Solomon Morel lengyel zsidónak is(érdemes!!!)
    aki a németek ártatlan ezrei ellen követett el szadista,perverz,szörnyű…..népirtást,és most 86 évesen vígan él Izraelben,akik természetesen ….nem adják ki!
    Olvasni is lehet erről a szemét őrültről JOHN SACK SZEMET SZEMÉRT:elhallgatott történetek a zsidók által elkövetett bosszúhadjáratról című kötetében,aminek kiadását az amcsik persze
    minden lehetséges módon meg akarták akadályozni….
    Az említett „úr” családját kiirtották,de ő ez esetben sajnos túlélte….
    Se időm ,sem kedvem,sem gyomrom …nincs egy hiteles hazai újságban megjelent és szörnyű,konkrét idézetek leírására, amit ez a söpredék ember elkövetett!!!
    A neten is megtalálható!
    Na ezek után felesleges nácizni,mert a másik oldalnak legalább annyi takargatnivalója van és náluk sokan megúszták!!!!

  • Csak be kell ütni a nevét a google keresőbe,érdemes!!!!

  • Na ne…csak nem hazajött geyza,akiről régebben azt lehetett tudni,
    nem itthon él….(szerencsére)
    Figyelő meg 2006-ban itthon volt?Lehet,de régebben azt írta 1956-ban ment ki….csak látogatóba jött?
    Vannak nyitott kérdések…de biztosan mindenre van válasz,meg a véleményemen ez semmit sem változtat!

  • Marcsa:
    Azért édsem mert TE hülye vagy, attól még mások nem azok.
    És hogy nem vagy képes megérteni amit elolvasol, atól meg időnként dőlünk a röhögéstől.
    Idióta nyilastyúk.

  • geyza,azt hittem már bekaptad a gyógyszered és pihegsz…nekem nincs szükségem hazudozásokra,meg akárhol is vagy már leszerepelték(majd lebuksz!),szerencsére a Neten nem lehet elkapni az elmebajt…..
    Az a te nagy bajod,hogy többet is értek,mint szeretnéd…..de ne félj,fontosabb dolgom is van,mint ilyen jelentéktelen,jellemtelen senkikkel foglalkozni.Tehetsz egy nagy szívességet,bár nem adok rá módot,gondolom érted?
    nem kell válaszolnod,pihizz…

  • Marcsi, 2006-ban hazamentem a forradalom 50. évfordulóját megünnepelni, gyermekeimmel együtt. Bár ne mentem volna.
    De valóban, 1956 november 27-én léptem át az osztrák határt.

  • A fórumnak külön köszönet,hogy leközölték a cikkem,ez korrekt volt,(nem voltam biztos benne)különösen ha egyes sérült,elmebeteg emberekét is megjelenítik,moderálni meg nem volt mit abban amit írtam!
    Remélhetőleg több normális és tárgyilagos ember elgondolkodik azon amit írtam és meggyőződik annak igazság-tartalmáról!
    Jó éjt!

  • Figyelő
    2016 március 13
    5:13 du.

    Hát igen, már akkor is működött nem csak a Kubatov lista, hanem a kopasz focihuligánok Fidesz általi felbérelése és a szépséges Budapest belvárosának felgyújtása, a terek kockaköveinek felszedése, rombolása és zúzás állati módra. Ez megy, hiszen fociközeli az egész Fidesz, ismerik és tudják mozgatni a huligánokat, a kopasz szekrényeket bármikor. Nem oly rég láttunk erre megint egy laza példát a Fidesztől, amikor kopaszokkal akart eredményt elérni és el is ért. Szóval elhiszem, hogy rossz volt a szája íze, amikor ilyen megvadult tömeggel találkozott 2006-ban, amelyet még az ön által vad embereknek aposztrofált muszlimok is megirigyelhettek volna, hogy hogyan kell törni-zúzni magyar módra.

  • Figyelő!

    Köszönöm a válaszod én is erre gondoltam,az ajánlott cikket,hivatkozást azért érdemes elolvasni(Solomon Morelről)bár gyomorforgató és gondolom neked elég a saját itthoni 56-os,meg 2006-os tapasztalatod is…..
    Üdvözlettel:Marcsi

  • A nyilastyúk „cikket” írt…hová sűllyed ez a fogalom is…

  • Marcsi:
    Nekem csak egy gyógyszerre lenne szükségem:
    Nevezetesen , hogy legyen az ucca túloldalán is járda.
    Arra a ritka esetre ha netán szembe jönnél velem véletlenül!

    Tudod aranyoskám én udvarias ember voltam mindég, nem szívesen hányok le senkit nyilvánosan.
    Inkább nagy sietve átmegyek a túloldalra.
    Tehát ebben az esetben a másik járda gyomorcsillapító.
    Aki veled tárgyal, azoknak mindnek nagy szüksége lehet reá!

  • HunCanada

    2016 március 13
    5:37 du.
    Tévedés, ez nem volt fiatal kopasz ember.
    Azt hiszem, valami félrértés, vagy értelem zavar lehet a szövgememel kapcsolatban. A zavar ott áll fenn nálad, hogy NEM valószinű, hogy egy Fideszes akarta volna megzavarni a Fideszt támogató tömeget, hiszen Orbán beszélt éppen akkor!

  • Az alkoholista Szanyi indul az Mszp elnokvalasztasan. Na ezert van az Mszp 11% -on.

  • akárki, sajnálatos!
    A baloldalnak egy baja van, hogy nem tart össze. Ez megnyilvánult az utolsdó választáskor.
    Nem vagyok PH.D. azaz doktori sztátuszban, de még egy egyszerű paraszti ésszel is felgohatja az ember a lényeget.
    A baj az, hogy mindenki kis kakas akar lenni a szemétdmobon. Ezért van számtalan ellenzéki párt is.

  • Marcsi,

    Illene ertened, hogy a haboru, a csalad es a rokonsag szinte teljen legyilkolasa nem mindig hozza ki az emberekbol a legjobbat.
    A bosszuvagy is hozzatartozik az emberi tualjdonsagokhoz.

    Raadasul van boven irodalom arrol is, hogy egyes zsido csoportok tulzasba vittek a bosszuallast a haboru utan. Nincs eltitkolva, csak esetleg te meg eddig nem tudtal rola.
    Valoszinu, hogy tudnek meg ujakat is mondani neked evvel kapcolatban.

    Relax… ahogy a hottenta mondana, ha tudna finnul, ez sem zsido specialitas. Minden haborut ez kovette az emberi tortenelem soran, es soxor nagyon brutalis dolgokat talaltak ki a legyozott nepeknek.
    Pl. meg lehetne emliteni a magyar katonak cellovoldozeset, aminek soran vagy 5000 szerb potyogott a Duna jege ala – amit aztan a szerbek 50 000 magyar legyilkolasaval „honoraltak” meg.

    Ez persze nem jelenti azt, hogy akkor nosza onbiraskodjunk es minden rendben a verengzessel.

  • Moshe!

    Talán „soxor” helyett erre gondolt: ” sokszor”.Nem kívánom megbántani-csak kérdezem.
    Üdvözlettel.!

  • Figyelő:
    „… de még egy egyszerű paraszti ésszel is felfoghatja az ember a lényeget…”
    Úgy gondolom ez a gondolkodásmód a legtisztább ami létezik,sallangmentes,nem mellébeszélő,nem akarja másokba bekényszeríteni saját „valamilyen illuminált állapotú”,felsorolhatatlan iskolai végzettséggel felépített gondolatait,és ezt ráadásul mindenek felettinek beállítva !
    Itt azért elég sok ilyet találni!
    Üdvözlettel.!

  • Figyelő, tegnap 8:44: „A baj az, hogy mindenki kis kakas akar lenni a szemétdombon. Ezért van számtalan ellenzéki párt is.”
    Csak tudnám, hogy akkor mi baja volt a Rákosi, meg a Kádár rendszerrel? 1948 után egyikben sem volt egyetlen ellenzéki párt sem. Illetve a Veres Péter vezette Nemzeti Parasztpárt egy ideig regnált, csak később felszívódott az MDP-ben, mint a KDNP a fidesz-ben. A magyar dolgozó nép (MDP) nevében voltak hatalmon. A „többség” (oroszul bolse) nevében, amit annyira imád.

  • Totkám:
    Ujabba má mnden hamradik megnyívánulássa elöttt fjeet kell hajcsak.

    Maga egy észlény.Ez kétségtelen.

  • tóth péter
    A „soxor” meg az „emléxem” Index fórumos szleng, harcedzett nickek használják …)))
    Szervusztok, jó napot !

  • Moshe Akiva
    2016 március 13
    9:13 du.

    „Pl. meg lehetne emliteni a magyar katonak cellovoldozeset, aminek soran vagy 5000 szerb potyogott a Duna jege ala – amit aztan a szerbek 50 000 magyar legyilkolasaval “honoraltak” meg.”

    Moshe, egy kis kiegésszítő:
    https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Ajvid%C3%A9ki_v%C3%A9rengz%C3%A9s_%281942%29

    Szóval 5000 azért nem volt viszont még egy is sok lett volna. Azért van ennek a délvidéki vérengzéseknek egy kis háttere amiről nemigazán beszélnek még mindig…sajnos. A fenti link ad egy részletesebb leírást és csak az én gondolataimat tenném hozzá. Az a nagy büdös helyzet, hogy magyar részről ez az eset már a Horthy időszakban is el lett itélve aztán a rákövetkező komcsi rezsim ki is adta a megmaradt bűnösöket az akkori jugoszláv hatóságoknak akik ohne zsinór kivégezték őket. Azután még jónéhányszor az előző sőt a mostani magyar kormány is bocsánatot kért a hideg napokért. Ami viszont még mindig nem történt meg, hogy a másik részről kellőképpen megtették volna a kötelességüket. A jelenlegi szerb elnök egy csetnik vajda aki alig bírta ki a megemlékezést röhögés nélkül míg Áder János fejet hajtott. 1941-ben az akkori magyar hadsereg nem agresszor volt hanem csak vissza bevonult a trianon által elrabolt magyar területre…jogosan. Hivatalosan is magyar törvények voltak érvényben és a hideg napokat az váltotta ki, hogy a terroristák( művész nevükön partizánok) nem hagyták abba a terrorizálást ami igen sajátos módon jellemző volt rájuk. Ennek kapcsán összeszedtek minden gyanús személyt ami várható is volt viszont ami igazán elítélendő, hogy minden felsőbb felhatalmazás nélkül önbíráskodásba kezdett a helyi katonai vezetés. Háború volt de mégis elítélendő dolog amit tettek. Magyar katonákhoz semmiféleképp se nem méltó tett. Ami viszont szintén nem volt rendjén az pedig a vérbosszú amit a partizán hordák vittek végbe( a testvérisé-egység szelleméban). A főleg szerb többségű csapatok leírhatattlanul állati módon kínozták és mészárolták az ártattlan magyar és sváb lakosságot, gyerekek, nők beszámítva, símán csak azért mert akik voltak. Pl. Csúrogon mindenkit eltettek láb alól. Feltehetően 30-40 ezerre tehető az áldozatok száma. Még eddig nem történt meg a teljes feltárása az ügynek mivel szerb részről nemigazán érdekeltek másrészt meg azért mert még nincs olyan magyar kormány amelyiknek lenne elég vér a pecsében, hogy nyomást gyakoroljon. Kártérítések folyamata megindult szerbiában viszont nemigazán törik magukat és csak akadályokat gördítenek az igénylők elé. A kolektív bűnösséget is csak attól a naptól törölték el amelyik napon hatályba lépett a törvény. Szóval azért kettős mérce az van rendessen. Szerb részről soha senkit nem állítottak bíróság elé a mai napig és a szerb kormány is csak a retorika szintjén ítélte el a 44-es vérengzéseket. Mellesleg szerb történészeknek a normálisabb része végzett már kutatásokat és arra a megállapításra jutottak, hogy a II VB-ban sokkal kevesebb áldozat lett volna a balkánon ha a partizán terroristák visszafogták volna magukat. Egyedül a balkánon vittek végbe olyan mértékű tömegkivégzést az ártattlan lakosságon a német megszállók amelyet máshol nem. A hivatalos mese a II VH-ról tele van ellentmondással, hazugságokkal és megkérdőjelezhetettlen dogmákkal. Az igazság előbb-utóbb úgy is ki fog derülni viszont az összegzés a régi: egy maroknyi szarmadzag miatt sok millió ember vesztette életét csak azért mert a hatalom utáni szomjuk kiolthatattlan.

  • mavtelep
    2016 március 14
    10:28 de.
    Már a fórumozás őskorában is használták. MNO, 168 óra, HVG fórumain mindennapos volt. Asszem, ma is az..

  • Sztárcsild:
    Ebből is látszik hogy nem sokkal vagyunk jobbak mint a szerbek.
    „Nyugatbalkán” sokan -sajnos- eképpen aposztrofálják a Tejjel-mézzel folyót.

    Jobban tetted volna okoska ha hanyagolod a témát.

  • talalom

    2016 március 14
    8:50 de.
    Drága találom, milyen naív a politikában, elképesztő!
    Fogalma sincs, hogy 1948-ban hogyan működött a kommunista párt.
    T.i.a „felszabadulás” után, hirtelen egy csomó párt alakult, KisGazda Párt, Paraszt párt stb.
    Mindet kinyirta a magyar kommunista párt. Volt olyan vezető aki emigrált, volt akit felhúztak, volt aki börtönbe jutott.
    Az orosz megszállás alatt, nem tűrtek meg más pártot. Meddig tartott a megszállás? 1990-ig.
    Remélem, válaszoltam kérdésére.
    Akkor még nem volt Fidesz.

  • Figyelő
    2016 március 12
    10:09 du.
    Sőt!!
    Oly-annyira megélted a „diktátorságot”, (sic) hogy benned is, családodban is egy életreszóló nyomot hagyott,- miután egy héttek később már Montreálban tudomást szereztél arról. hogy abban az étteremben, ahol te és a családod, az orbáni beszédtől lelkesülve békésen megvacsoráztatok, -néhány órával később rendőrék pofontort ültek.

  • Geyza

    „Ebből is látszik hogy nem sokkal vagyunk jobbak mint a szerbek.”

    Tévedsz. Még csak ipari tanulók se vagyunk melletük. A „diplomájukat” kitűnően megvédték a 90-es években a jugoszláv polgárháború idején. Pl. a szrebrenicai mészárlás…nemtom mit okoskodsz bele mikor nem tudod,hogy mi történt Délvidéken.

  • Geyza
    2016 március 14
    11:31 de.
    Tod, kenyeres, nekem sárgyerek röfijéből különösen az tetszik, ahogy „leterroristázza” a partizánokat..
    A világ valamennyi országában kitüntetést kaptak azok, akik a nácikok ellen fegyverrel harcoltak, de sárgyereknek ők terroristák.
    Hogy a magyar katonk előtte írtották a szerbeker, bosnyákokat, az nemjátszik.
    Valszeg nemtudja szegény, hogy a bosszúállás vágya mindenkiben megvan.
    Talán magyarországon is kevesebb lett volna az atyrocitás az oroszokkal, a málenkíj robot, meg Szibéria, ha a Donná
    l Ukrajnában nem gyilkolásznak orrba-szájba a magyar vitézek…

  • Na amit írtam az már túl magas volt egyeseknek(egyszerűbb dolgokat sem értenek)a tényekkel nem tudnak mit kezdeni,érdemi választ produkálni,tehát marad a nácizás,nyilasozás…szokás szerint,.na ezen lehetne röhögni,ha nem lenne hányingerem……
    Sokan túltesznek aljasságban,hazudozásban még a nácikon is!,ugyanis
    a törvényes felelősségre vonást a holokauszttal kapcsolatban elvárják,de még ez sem elég nekik a másik oldal bestiális bűnözőit felmentik,akik helyeslik a vérengzést ugyanis ez a őrült ember
    nem nácikat,hanem ártatlan német nőket,gyerekeket,férfiakat gyilkolt!Magukat minősítik!…….

  • falusi

    „Hogy a magyar katonk előtte írtották a szerbeker, bosnyákokat, az nemjátszik.”

    Nemtom ezt a baromságot honnan veszed? Az újvidéki hideg napok volt az egyetlen nagyobb dolog amit még a Horthy kormány is elítélt. Milyen bosnyákok? Miről beszélsz?

  • Moshe Akiva!

    Tényleg sajnálom azokat, akiknek legyilkolták a nácik a családját,de a többség ugye nem állt oda több ezer ártatlan embert bestiális módszerrel „bosszúból” meggyilkolni,az nem mentség hogy a a fájdalom,veszteség „nem hozza ki belőlük a legjobbat”…mint írtad,meg az sem
    hogy a háborúban ki kire lőtt(többnyire parancsra)és valóban sok ártatlan ember halt meg.Ez az ember egy szadista állat volt és valószínűleg rajta kívül van még pár!!!!!aki nem bünhödött a tetteiért,ez a lényeg,meg az,hogy sok itteni játssza a hülyét,felmenti a fajtája gyilkosait,miközben másikat ok nélkül náciz,fasisztáz!!!!!

  • Jó-jó!
    De vannak helyesírási szabályok-na meg így lopóznak be a nem magyar szavak,szerkesztett,mű szavak ami nemigazán illeszkedik a magyar nyelvbe.Ezért kell védeni nyelvünket.!
    ” Nyelvében él a Nemzet”-mondták nagyjaink,ha jól idéztem a mondást kedves Mavtelep: Jó napot!
    Üdvözlettel.

  • Kedves Gézu!
    Szerintem : ” hajtsak” a hajcsat helyet vagy ,ja bocsánat „hajcsak” helyett !
    De úgy érzékelem a fejhajtás nem őszinte.!
    Még egy nagy baj van : Nem vagyok olyan nagy észlény ,mint Geyza.!?
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • falusi

    2016 március 14
    12:03 du.
    Tudod, a baj az, hogy jól fogalmazol, de beteg a szöveg!
    T.i.
    Ha egy békés MEGEMLÉKEZŐ tömegre, rendőr kordon a válasz, az már nem demokrácia, hanem diktátorság.
    Ha ez magas, akkor sajnálom.
    Gyurcsány félt, de naqyon, pedig senki sem bántotta.
    A világ magyarsága hazament megemlékezni az évfordulón a forradalomról. Ez volt a válasz.

  • falusi, még megjegyezném, amit írtam fentebb, az 1948-lól szólt és NEM 2006-ról.

  • Tod, sárgyerek, nemcsak Forró Lajost kéne olvasni..
    Az Adolf Hitler által április 12-én aláírt „ideiglenes” felosztási dokumentum szerint a németeken és a magyarokon kívül Olaszország és Bulgária is jugoszláv területekhez jutott. Magyarország előzetes követelése ellenére sem kapta vissza teljes korábbi délvidéki területeit: Magyarországhoz került vissza a Bácska, a Baranyai háromszög, a Muravidék és a Muraköz, a Nyugat-Bánát azonban német ellenőrzés alatt maradt.

    Werth Henrik
    Horthy Miklós kormányzó parancsára a délvidéki területek közigazgatásának feje Werth Henrik honvéd vezérkari főnök lett 1941 szeptemberéig. Az ő felmentése után, 1942 végéig a visszacsatolt területek katonai közigazgatását Boldogfai Farkas Endre irányította. Utóda Szombathelyi Ferenc lett.

    A Magyarország által visszafoglalt 11 601 km² területnek 1,145 millió lakosa, ebből 301 000 magyar, 243 000 szerb, 220 000 horvát, 197 000 német, 80 000 szlovén, 15 000 ruszin és 15 000 zsidó volt.

    A magyar bevonulás idejére ezekről a területekről a jugoszláv hadsereg már kivonult, a lakosság azonban gyakran tanúsított ellenállást. Az ellenálló és nem ellenálló polgári lakosok közt a bevonulás több ezer áldozatot szedett. A magyar hatóságok azonnal megkezdték az első világháború után betelepített dobrovoljácok internálását, azzal a céllal, hogy Szerbiába telepítik ki őket. Öt internálótábort hoztak létre (Szabadka, Zombor, Topolya, Becse és Újvidék).
    Elolvasásra javaslom ezt is:
    http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=312:a-delvideki-bevonulas-magyar-atrocitasok-a-szerb-es-zsido-lakossag-ellen-1941&catid=39:dka-hatter&Itemid=203

  • falusi
    2016 március 14
    2:33 du.

    Hát igen…. linked is egy forrás, aztán azt is meg kell nézni, hogy ki írta nem csak azt, hogy mit Pl. egyből a szembe tűnt: Aleksandar Veljić, Mikloš Horti – Nekažnjeni zločinac(A nem elítélt gonosztevő- aki esetleg nem érti)…Falusikám, nagyon sok nem elítélt van a másik oldalon is, sőt még a nevük se szerepel sehol mert soha nem is indult nyomozás, de még kutatás se.
    Ismétlem, a II VH egy mocskos háború volt és csak az egyik fél lett felellőségre vonva, senki más. Ha neked meg imponál, hogy a másik fél megúszta a mészárlásokat, nemi erőszakokat, tömegyilkoságokat (civil lakosok bombázása Drezdában, MO-on, két nukláris bomba szintén civil lakosokra, stb.)akkor lelked rá. Számomra mindegyik oldalon történtek bőven háborús bűnök és azok akik pénzügyileg támogatták mindkét felet, azokról meg szó sincs…

  • Sztárcsild ismételten baromságokat hordasz össze olyan kérdésekről amiben nincs sem ismereted-anyagod , sem kompetenciád.
    Egy náci ne „ostorozza” emberiességi kifogásokkal azokat , akik leverték szellemi elödeit.
    Inkább kussolnotok kéne .

  • Marcsi:NE hazudozz.Te és a sajnálat…

  • Falusi:
    Sztárcsild csak egy köpedelem náci propagandista, akárcsak a „Csárli” univerzális név alatt jelenleg agitáló illető.

    Mit vártál tőle ?
    Mikor ezek egyre-másra szobrokat emelmek náciknak és fasisztáknak országszerte ?

  • Starchild
    2016 március 14
    3:37 du.
    Elárulok neked egy titkot, sárgyerek..
    A Vajdaságban az elmúlt harmincöt évben nemigazán volt életképes egy magyarbetűs nyomda. Tod, a szegény ember vízzel főz effectus. Olyan betüt használtak, ami volt. nem említve azt, hogy a szerbül, croátul, albánul beszélő. író és olvasó népeknek jóval egyszerűbb követni ezt a betűtipust. Merhogyám, max az általánosban, meg néhány gimnáziumban tanitottak, tanítanak magyarul.
    Hogy Drezda, meg a Fat Boy hogy kerül ide, azt nemtom, de legyen ez a te gondod.
    Állítottál valamit, illetve kérdeztél, amit megcáfoltam, illetve bizonyítottam.
    Ha most azzal jössz. hogy a cserebogarak halhatatlansága, vagy a vöröshangyák nemi élete erősen befolyásolt az elmúlt háborúk okozta lelki sérülések és káros idegbetegségek hatására, akkor az Óceánnak megyek..

  • Figyelő
    2016 március 14
    2:19 du.
    Klára. Te az Astoria mögötti megemlékezésen voltál, ahol Orbán beszélt a népekhez. Ott egyetlen darab kordon sem volt.
    2OO6-ró te kezdtél el polemizálni,- soktizedszerre,- mint antidemokratikus, diktatórikus élményről a te, és a családod számára.
    Néha próbálj következetes lenni.

  • tóth péter
    2016 március 14
    1:59 du.
    Há’ üdvözűlek esmeg pusszantásilag jókomám Tótpeti.
    Itten örömköttünk csöppeteg, hogy eggy ijen okoss emebr megtísztűte meginn a zittenijeket a hozzámondókájáva. Ittunkisa zegíssígedre, mer eccer montad hogy tenekednek ollan betegséged van amive nemtudó alkoholot inni, Komákér mindent, há’ majd mi itten iszunk tehejettedis.
    Tanittóur asztüzeni, hogyhamá’ ekkora nyelvőr vagyó,- gondulom Bocskajyba, meg csontos karabélla vigyázoda bötüket,- akkó asztata, hogy műszavakl neírgyad különn.
    Maj’ gyere máskoris, mer mink itten szeressuk a zokos embereket!!

  • falusi
    2016 március 14
    8:15 du.
    Kár veled foglalkozni. Úgyis azt értessz meg amit akarsz aztán abból csinálsz egy mondókát ami szintén csak egyről szól, éspedig, hogy rajtad kivül mindenki hüje aki nem úgy gondolkozik mint te. Megegyezni úgyse fogunk, kár a gőzért. A falusi tájszólást meg ne erőltessed, nem neked való az…arra születni kell.

  • Marcsi,

    Ha figyelmesebben olvastad volna amit irtam, eszrevetted volna, hogy en sem tartom a bosszuallast es az onbiraskodast helyesnek. Mindegy, hogy ki csinalja.
    Csupan azt probaltam megmagyarazni, hogy miert ilyenek az emberek.
    De ha nem hiszel nekem vegezz el egy egyszeru kis kiserletet. Csak ugy kedelyesen, mosolyogva usd meg a ferjed, vagy a baratnod labat, vagy vallat, de ne erosen, ugyanakkor olyankor amikor ennek semmi oka nincs. Meglatod, hogy az elso reakcio az lesz, hogy visszaadja ugyanugy.

    Es koszonom Starchildnak a kiigazitast. Az adatok tevesek voltak. Ugy latszik orexem en is.

  • Csak tudod falusi-kám : a két írásmódnak jelentésbeli különbsége van.Lehet így is írni,úgy is !Úgyis!
    Mű szavak = kb.művi úton készített szavak,műszavak = mindazon szavak összessége amelyek művi úton készültek.
    A helyesírási program rögtön aláhúzza ha nem jó valami,és akkor ki lehet javítani ,de ezt nem húzta alá.!
    De a tied folyamatos vonallal van aláhúzva.!
    A te beírásod megértéséhez legalább akkora iskolai végzettségek és katedrán való gyakorlás kell ,mint aki itten sorozatot ír a KMH honlapon.
    Úgyhogy én nem kínlódok vele.De egyébként köszönöm az okítást.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • Starchild
    Korábban szó volt a helyesírásról : a hüje az helyesen hüjje !
    Csaxólok.
    Szervusztok, jó napot !

  • falusikám!
    Az iskolából való nyolcadik kirúgásod után maradtál így ,azóta nem tudsz másként fogalmazni.Kár volt ,hogy ennyiszer kirúgtak !Kezd elölről az iskolákat :hátha jobban sikerülne!És a nyelved is tisztán forogna.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel,

  • Figyelő tegnap 8:50. Nem, Figyelő, nem válaszoltál. Szokásod szerint, csak felböfögtél valami általad homályosan ismert dolgot. Az MKP pontosan azt tette, amit 50 évvel később a fidesz: „egy a tábor, egy a zászló”.
    Én viszont azt kérdeztem: ha szerinted a baj az, hogy mindenki kis kakas akar lenni, és ezért vannak az ellenzéki pártok, akkor, ha szerinted nem lennének ellenzéki pártok (persze csak ha az általad preferáltak ülnek a hatalomban), nem lenne semmi baj? Erre írtam, hogy vajon mi bajod volt a Rákosi, meg a Kádár rezsimmel? Egy db. ellenzéki párt sem volt. Tulajdonképpen azt írtad, hogy a baj a plurális, többpárti demokrácia. Így látja Magyarország jelenlegi első szolgája is, – szerintem meg ez a baj.

  • Sztárcsájld:
    Teljesen igazad van.
    Én is mindig aszondom,minek foglakozol mivelünk?
    Nem való ez az oldal tenéked , csak a pici lelkedbe taposnak mindúntalan.
    A hihhhhetelen okosságaid dacára.

  • Marcsi 2:32

    Dicsőítettük március 15-ét is…
    Rólam is készült fénykép az ötvenes években a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjén, amint úttörő kürtösként többed magammal fújom a nemzetiszín zászlócskával díszített trombitát az ünnepség megnyitójaként.

    .

  • Figyelő 8:44

    A jobboldalnak viszont a legnagyobb kohéziója az állami korrupcióban rejlik… Megvagytok fizetve.

    .

  • mavtelep:
    Én úgytudom a ” hüje ” írásmódja egészen más:
    „Hülyeállat” így köll helesen leírni „B-közép” lingvisztika szerint.
    Ami meg közel áll Totkámhoz.

  • Tisztelendőtotkám:
    Miért érzem fröccseneteidből az imádkzó sáska ájtataskodását ?

  • Sztácsájld:
    Asztán má méne tudnám mi történt a Délvidéken?
    Pont azért undorító hogy a magyarok is hasonlóképpen cselekedtek, ahová csak betették a lábukat.
    Nem csoda hogy a környező országokban útálnak minket.

  • Akiva:
    Rosszul látod:
    „Ha megdobnak kővel,dobj vissza kenyérrel”
    Valami zsidóember modta régebben a gyülekezetében.
    Azt már nem tette hozzá hogy hány hetes legyen az vekni 😀

  • Don Golo:
    El tudom képzelni Maruszja Igyiogyotovnát , amint kipirult arccal csillogó szemekkel veri a tenyerét valamely nyolcvanas évekbeli akármilyen rendezvényen ,
    a piros drapériák alatt/előtt .

    Nefeledd : ő volt munkahelyének egyik vezető tisztségviselője.
    Ha prémiumot akart igazgatónőjétől, akivel saját bevallása szerint nem volt felhőtlen a viszonya, tapsolnia kellett mint a gép.
    Bár nem hinném hogy a főnöke emiatt dotálta volna hátramozdító tevékenységét.

    Tudod…akkoriban nehéz volt kirúgni az idióta dolgozókat, hacsak nem részegen jártak be „dolgozni”.
    Pláne ha volt valami kis protekciójuk a Minisztériumban.

    A Marcsa féle csúszómázók pediglen mindig képesek voltak megtalálni a „megfelelő Elvtársat” hogy valahová benyalják magukat.

  • falusi

    Szerintem te sorakoztatsz olyan adatokat, amiket Starchild nem vitatott.

    A partizán akciókat megtorló magyar razziák túlkapásai, nem ugyanaz a kategória, mint a háború végén semmilyen ellenállást nem tanúsító magyar civilekkel szemben elkövetett és több tízezer áldozattal járó etnikai tisztogatás. Egyébként, Tito kegyetlen etnikai tisztogatásai épp úgy kiterjedtek a svábokra, horvátokra és az olaszokra is, melyekhez semmi köze nem volt a magyar megszállóknak.
    Ezenkívül, ott is különbséget látok, hogy a magyar megszállók nem üldözték a más nemzetiségű őslakosokat, hanem „csak” a két VH közt betelepített dobrovácok kitelepítésével akarták helyreállítani az eredeti etnikai viszonyokat. És hogy ne csak a Délvidéket említsem, nézd meg mit művelt Tito az isztriai olaszokkal. Vesd össze Fiume egykori és mai etnikai arányait.

    Tito partizánjai a maguk módján nácik voltak, csak „hagyományos, pepita viseletben”.

  • jani
    2016 március 15
    9:53 de.

    Kössz Jani!
    Én is kb ezt szerettem volna elmagyarázni.

  • Na geyza már tényleg nem tudja elviselni az egy re szaporodó,kritikát,ellenvéleményt,meg azt,hogy több cikknél sokan
    kiálltak mellettem,mert értették amit írtam…..ami jól esett,de persze nem szorultam védelemre egy olyan emberszabásúval szemben
    akinek nem tetszenek a bizonyítható tények,buta,hazudik és kínjában
    gyűlölködik…sajnálnám ha nem lenne aljas is (nincs egyedül!!!)
    Egy ilyen ápoltnak mint ő,majd a leépült,álmagyar Kossuth-díjas mindent megmagyaráz,amit nem tud kidumálni azt letagadja,mint például a „szegény”szintén meg nem értett…..
    hasonlóan ártatlanul üldözött Solomon Morel (talán rokonok?…)ténykedését is.Az itthoniaknak,a lengyeleknek és másoknak is jó,hogy elpucoltak,nekik meg „életbevágó” szerencséjük volt!!!!
    Így aztán jól elröhögcsélnek a diliházban,az ápolók örömére.
    Ha nagyon erőködnek kapnak egy újabb szurit……
    A leveleket olvasva tényleg nem értik az értelmesek hozzászólásait,sőt még például Figyelőt is meghazudtolják,hogy mit látott itthon a március 15-i ünnepségen.
    Személyeskednek olyanokkal akiknek (pld.nekem)nincs titkolnivalójuk,miközben ők gondosan őrzik mivel foglalkoztak a
    múltban…..(?) ,meg manapság…,de nem számít,sejthető…..

  • Visszaolvasva a régebbi leveleket,látom,hogy Figyelő a 2006-ban
    tartott 56-os évfordulóról is ír,hát valóban nem lehetett felemelő
    látnia,hogy az MSZP-és Gyurcsány ( komcsi Apró Antal unoka feleséggel…)hogyan próbált megemlékezni,provokálni……!

  • Igy igaz.”Nins sok ok a”bizakodásra”hazánkban.

  • Figyelőnek és a többi tisztességes magyarnak :

    az idei március 15-i ünnepség rendben lezajlott,a rossz idő ellenére
    nagyon sokan voltak a Nemzeti Múzeumnál,ahol szép műsor volt,majd
    Orbán Viktor megtartotta az ünnepi beszédét(többször megtapsolták),
    csak a Kálvin térnél „gyülekezett” kb.200 fős DK-ás rendzavaró,természetesen Gyurcsánnyal az élen…..nem tudták megzavarni az ünnepet.
    Délután a Parlamentnél tüntetett a fentinél nagyobb pedagógus csoport,természetesen a rájuk csatlakozott baloldali uszítókkal,de
    nem történt rendbontás.
    Az itthoni magyarok normális többsége 1948-ra emlékezett,ahogy illik!!!

  • falusi

    2016 március 14
    8:19 du.
    Sajns falusi, sok mindenhez hozzá szólsz, de végsőfokon össszekevered .
    DE napközben bizony volt rendőr kordon és hőzöngés mindkét oladalról.
    KÉT dologról volt szó, többszöri beirásaimban.Az Orbán beszéd valóban lement kordon nélkül este 7 órakkor.
    A vacsora emlékek viszont más máshol beszélnek.

  • Marcsi

    2016 március 15
    12:14 du.
    Köszönöm a beszámolót, és még mindig örülök, sajnos, hogy nem otthon élek.
    Ha nem tud egységes lenni, ennyi év után is a magyar nép, igen szomorú!
    Engem mindig az piszkált, hogy évtízedek óta, külön űnnepelték az 56- ot, a március 15-két.
    Szeretném még megélni, hogy mindenki együtt ünnepeljen ilyen alkalmakkor!

  • Moshe Akiva!

    A felhozott példát azért nehéz elfogadni,mert sok meggyötört,tönkretett holokauszt túlélő van itthon is,akik képtelenek ilyen szörnyűségekre!
    Nekem volt egy idős tábort megjárt,idegbetegséggel leszázalékolt
    kolléganőm,akit mindenki segített,szeretett és nem akarta például
    az iskola összes és ártatlan dolgozóját bosszúból válogatott kínzásokkal kiirtani!Az a nagy baj,hogy mindenre mentséget találtok és a saját oldaltokon felmentitek a bűnözőket,ezért van egyre fokozódó ellenszenv sokakban a zsidók ellen,persze csak azokban akik vevők a gyűlölködésre.
    Ismétlem mindkét oldalon elítélendő a szadizmus,tömeggyilkosság és
    az egyéni sérelmek nem jogosítanak fel senkit véres megtorlásra!!
    Ahogy sok náci bűnöst elítéltek(jogosan)és bíróság elé állítottak,ugyanez elvárható lett volna ebben az esetben is,és Izraelre nagyon rossz fényt vet egy ilyen embernek a falazás,menedék biztosítás!!!!

  • Marcsi NE hazudozzál.

  • Figyelő!

    Hidd el ez a mostani nagyon békés ünnep volt,sok családi program,vetélkedő,volt meg a parlamentbe is ingygen lehetett bemenni
    stb.
    Az,hogy a lecsúszott ellenzék nem tud beletörődni a helyzetébe igazán nem számít,többen vannak akik baloldaliként is magyarok és
    tisztelik a nemzeti ünnepet,kevesebben akik őrült módjára diktatúrát,fasizmust ordibálnak,mert csak ehhez értenek,nincs programjuk,nincsenek érveik,se jövőjük!
    Azért remélem a 60 évfordulóba (56-os)sem próbálnak belerondítani!

  • Ja az,hogy a baloldali pártok külön „ünnepeltek”az már megszokott,jellemző rájuk…..sajnos az az elklpzelésed,hogy az ország együtt ünnepljen utópia….nem fog megvalósulni a közeljövőben.
    Na más országok ennél tényleg különbek nálunk,de sajnos ez van….
    akinek nem jut dinnyeföld,itthon ordibál,de egyre többen cserben hagyják a
    volt pártjukat a normális emberek!

    szellemes geyza meg mint jó vezető…ragadja meg a 220 V-ot,szívességet tenne sokaknak!

  • Figyelő:
    Orbán irdatlan , vállalhatatlan hülyeségeket mondott , láthatólag a közönségének egy része felbérelt „töltelék” volt csak.

    A lengyel „tüntetőket” -állítólag- szervezetten hozták-vitték.
    Miért ne jöjjenek , ha ingyen tehetik és jónak ígérkezik a buli ?
    Gondolom azt nem tudták hogy Magyarország felében rendkívüli állapot van kihirdetve.

    A pedagógustüntetésen nem volt semmi anyázás , csakis valós dolgokat és problémákat említettek fel.

    Pártállástól függetlenül.

    EZ az első olyan hazai tüntetés , ahol KONKRÉT célokat és rendszerkritikát fogalmaztak meg ellentétben a vállalhatatlan eddigi ellenzéki illeteve 2012 után állellenzéki tüntetésekkel , amelyeken szájtépésen kívül más nem hangzott el.
    Pukli NAGGYON jó volt !
    Tudod… ő a Telki Blanka gimnázium igazgatója , aki maga hozta nyilvánosságra egy két családtagjának a viselt dolgait , nehogy a karaktergyilkosok beindulhassanak ellene.

    (PErsze Deutsch Tompika „beindult” de a fuvolázásával közröhejbe fulladt , mert már mindenki tudott róla.)

    Figyelő:
    Most várunk e hónap 30-ikáig . Addig adott ORbánnak haladékot a problémák lekezelésére.

    Már kezdenek kikerülni a részletek a Netre vagy a Youtubéra , érdemes lesz megnézni.

  • DonGolo

    2016 március 15
    6:01 de.
    Ne általánosits, kérem!
    Én nem élek otthon és itt a kanadai állam nyugdíjából élek.
    Én mindig jobb oldali voltam, mióta a baloldal brutálisan bánt velem és ezért el kellett hagynom hazámat!

  • Igyijotykának spec most igaza van.
    Amióta Orbán efftass végletesen megosztotta a magyarságot , elképzelhetetlen bármiféle közös ünneplés.
    Az ilyen Marcsi és Csárli félék miatt.

  • Nos Orbán nagyon jól beszélt,kiáll a magyarok mellett,migráns politikája miatt egyre népszerűbb,és egyre többen követik.
    Ami a lengyeleket illeti a közös célok,történelem (már aki tanult
    48-ról….!)összeköti a magyarokkal!
    Senki senkit nem kényszerített az ünnepségen való részvételre,mert nem a kommunizmusban,szocializmusban élünk,ahol bizony kötelező volt
    integetni május 1-én Rákosinak,Kádárnak,meg az április 4-i „felszabadulást”,november 7-én pedig a Nagy Októberi Szocialista
    Forradalmat éltetni….aki nem ment az megnézhette magát!!!!!
    Pukli meg egy nagy baloldali szarkeverő,jó nevelést kapott ÁVH-s
    apukájától….

  • Ilyen kevés ember még nem volt a Múzeumnál márc.15.-én mint ma…))) Pedig jó volt a műsor : Orbán meg akarja fegyelmezni Brüsszelt ! Ezek után természetes, hogy a tömeg – pár száz ember- fejvesztve menekült…DDD

  • Kedves Gézuka!
    Igazán tetszik némelyik „beröfögésed” -( kölcsön tőled-tudom ennek nagyon örülsz),de ebből nem mindig azt érzékelni,hogy te egy „műveletlen tuskó vagy”. Pontosan ellenkezőleg : az látszik mintha viszonylag nagy tudású lennél,vagy legalábbis sok dolognak utána nézel.Csak egy nagy baj van,az,hogy a rólad esetlegesen kialakítható pozitív képet saját magad rombolod le , döntöd sárba.De hát ha neked így jó !? Váljon egészségedre.
    Megértem egyébként,hogy mszmp múltadból olyan hatalmas gyűlölet árad belőled mindenki felé aki neked nem tetszőket ír ,vagy nem az utódpártot dicsőíti.
    Nagyon-Nagytiszteleti Üdvözlettel.!

  • mavtelep!

    Nem akarok veled vitatkozni,de bizony sokan voltak,a TV.élőben közvetítette az ünnepséget(én nem voltam ott,részben mert beteg vagyok,nem bírom a tömeget,de főleg a rendbontó csőcseléktől irtózom)talán az esős szeles idő,meg az influenza járvány miatt
    kevesebben voltak mint tavaly (netán megszámoltad?)de ahhoz elegen,
    hogy megünnepeljék 1948-t!Nem kell aggódni,pláne ha a DK-s ellentüntetőket nézzük,akik szerencsére kicsit odébb a Kálvin térnél
    ordibáltak!

  • Ja és menekülést sem lehetett látni,se itt,se az ellenzék kb.200 fős
    „tömegénél”,mert manapság nem divat lövöldözni békés emberekre,mint nem is olyan régen…..

  • Figyelő
    2016 március 15
    12:39 du.

    Ha gondolod, szivesen idecitálom neked az ezzel kapcsolatban általad írtakat innét, a KMH-ról, az FB-ről, vagy a Lexről.

  • sötét geyza nem érdekel,csak a normálisoknak írok!
    Egy iskolában az igazgató a tanügyi vezető,míg a gazdasági igazgató
    a pénzügyi vezető,akinek az aláírása nélkül nem lehet egyetlen számlát sem kifizetni,mindig az iskola érdekét néztem és mint felelős vezető nem mentem bele szabálytalanságokba,
    Aztán a közalkalmazotti tanács,szakszervezet stb is beleszólt a jutalmazásomba,nem egyedül döntött az igazgató,valamint a munkámat
    az érvényben lévő rendeletek,szakmai irányelvek,a költségvetési keret figyelembevételével láttam el,nem voltam soha párttag,nem nyalizással kerestem a kenyerem,mint itt esetleg páran,akikről még mindig nem lehet tudni kik,mik voltak vagy egyáltalán jártak e iskolába…..
    Na erről ennyit!!!!

  • jani
    2016 március 15
    9:53 de.
    Janim.
    1941-1944. Ez az alap. Hogy a háború után Titóék mit követtek el, az egy másik történet. Itt eredetileg arról ment a csevej, hogy a szerbek mindenfelé gyilkolászták a magyarokat. Egy percig sem vitattam, mert így történt. Amit írtam, az az ok és okozat összefüggés. Titó bűnössége a témában nem kérdéses, de a történet itt, és most, nem errúl szólt..

  • Marcsi,

    Normalis korulmenyek kozott egy orszag sem adja ki egy masik orszagnak az allampolgarjat bunteto eljaras celjabol. Ha vannak bizonyitekok, annak alapjan a sajat orszaganak kellene lefolytatni a targyalast es megbuntetni az illetot.
    Sok minden mulik azon is, hogy az adott orszagnak milyen torvenyei vannak. Ami az egyik orszagban tilos (mint pl. az alkohol) a masik orszagban szabad. Ami az egyik orszagban szabad (nok felholtra verese) a masik orszagban tilos.

    No es ne felejtsd el, hogy pl. az amerikaiak sem karmoltak sajat magukat ossze-vissza az atombomba hasznalata miatt. Altalaban csak igen szereny szellemi kepesegekkel biro egyen varja el a gyoztestol, hogy az sajat magat szopassa meg barmiert, barmi modon is.

    Ettol fuggetlenul persze az attrocitas attrocitas marad, a verfurdo verfurdo marad es nem ez a helyes, nem ez a megoldas.
    De azon kivul hogy elitelem mast en nem tudok csinalni.

  • geyza!

    „TEDD,AMIT
    TUDSZ,AZZAL,
    AMID VAN,
    OTT,AHOL
    VAGY!

    Ebbe minden belefér…
    (egyébként:Theodore Roosevelt mondta)

  • Bolondnyanyinger:
    Az általad felmagasztalt tömegnek a fele lengyel importból származott.
    Kínos…
    Ezeket úgy hozatták, hogy nekik (mármint az importtüntetőknek) egy vasába sem került az egész. Egy jó kis kirándulás és buli a magyar adófizetők pénzén.

    Normális országban egy ilyen akció miatt bukik a kormány.

    De ahol ALATTVALÓK vannak…

  • Totkám:
    Igazán örvendek hogy szellemi termékeimből ellopkodott kis morzsákkal olyan jól ki tudod magadat fejezni.
    Csak szólj , gyártok én neked kilószámra lózungot , amikkel aztán tündökölhetsz.

    Imázs-lerombolás kérdés:
    Pajtás: Szarok én arra hogy jószínben tűnök e fel előtted vagy sem.

    Gyűlölet kérdés.
    Nagytiszteletikém: Nem kell ahhoz MSZMP tagnak lenni , hogy a normális , jóérzésű ember tiszta szívből gyűlölje a magadfajta megveszekedett nácikat, akik balhékat igyekeznek kelteni mindenütt .

    Minek jársz erre a liberális , demokratikus színezetű oldalra , ha nem a gyűlöletkeltés a célod?
    Még nem láttam egyetlen normális hozzászólásodat sem a cikkekhez.

  • Akiva:
    Marcsának, a primitív agyúnak magyarázhatsz ítéletnapig , egy szavadat sem képes felfogni.
    A gyűlölködés az ő éltető eleme.
    Biztosan nem választották meg szakszervezeti bizalminak annó , pedig nagyon nyalhatott nekik.
    Legalábis mintha erre célzott volna zavarosan valahol.
    Eléggé érthetetlenek a kacsgaringós , kapkodó gondolattörmélekei.

  • Kedves Gyeza,

    Konnyen lehet, hogy igazad van a Marcsit illetoen, en pl. azt sem tudom hany eves, atelte-e a cocjalista rendszer csodait, vagy sem?

    O az egyetlen itt akirol aranylag biztosan tudom, hogy komoly problemai vannak a zsidosaggal. De akkor is erdemesebb normalis hangnemben elmagyarazni neki a dolgokat, mint ot ocsarolva.

  • geyza….nyalni legfeljebb te szoktál,én a képességeimmel,a szakmámmal és a munkámmal érvényesültem nem a „primitív agyaddal”mint te,aki persze soha semmit nem értesz…mert annyira okos vagy …megszoktam,vannak akik értik!
    te gyűlölködsz kínodban és csak megvetlek!

  • geyza miért nem fogadod meg az idézet szövegét,amit küldtem?
    mindenki jó járna hidd el!Nagyon bölcs mondás és nincs mit moderálni rajta,mert amit gondolok azt nem lehet….te meg képtelen vagy kitalálni,mit javasoltam,pedig „kézenfekvő”…. ha lenne hozzá eszed!

  • A Talmud-Torah iskolaban beszelgettem evekkel ezelott egy kislannyal, aki valahogy teljesen artatlanul elmondta, hogy az anyukaja Parizsba megy a nyari szunidejere, apukaja pedig ugyanakkor Equadorba. 🙂

    Na, hat a magyarok is kb ilyen stilusban unneplik meg a legnagyobbnak tartott nemzeti unnepuket. Mar arra az egy napra sem tudjak felretenni a nezeteltereseiket.

  • Moshe

    „Na, hat a magyarok is kb ilyen stilusban unneplik meg a legnagyobbnak tartott nemzeti unnepuket. Mar arra az egy napra sem tudjak felretenni a nezeteltereseiket.”

    Boccs, de így ebben a formában nemigaz. Még itt-ott lehet találni az itteni magyar közösségekben egy maroknyi bajkeverőt viszont a döntő többség azért összetud dolgozni. Szerintem MO-on is főleg csak Budapesten van ilyen szegregáció mivel ez az újfajta
    neo-libsi-komcsi-lista-lusta-disznó-sorospénzen-élő akárminek nevezzük közösség kisebb helyeken nem marad meg mert elűzik őket.

  • tóth péter
    2016 március 15
    4:05 de.
    Idezsdrága jótezsvírem tótpeti.
    Ha eccer a felinek a tiszzálalíkát evígzed aszoknaka ziskoláknak ahunnan megokosottam, talánnmég vitakípesis lesző. Mermostann,- a tudománny lyelenleggi álása szerintt,- te ollan setét vagyol, mind Krisztus a vargát.
    ?
    😀
    😀 😀

  • Akiva:
    Emlékszel mikor nem olyan rég Agyatlan MArcsa azt találta ide be okádni hogy Izraelnek nincs joga ott lenni ahol van ?

    Ekkor azt irtam neki hogy most utoljára udvarias stílusban és részletesen leírom neki Izrael modernkori történetét.
    Egyszerűen , pontosan, úgy hogy egy gyerek is megértse.

    Itt többen megéljenezték a dolgozatomat.

    Mi volt Náci Rufnya válasza?

    Egy rövid és velős mocskolódás.

    Akkor meg mire udvariaskodjak ezzel a gyűlölködő antiszemita hazudós spinkóval ?

  • Idióta Nőszemély:
    A jótanácsaidat tartogassad a kedves családodnak , a másik pedig hogy az öndícséret büdös.
    Nem tudtad ?

    Akkora nyalógép lehettél te a szocializmusban mint egy ház.

    A TE stílusoddal és a tisztán kivilágló értelmi képességeiddel továbba a szarkeverési tehetségeddel leginkább könyöklés , törtetés , áskálódás és más tisztességes emberek megfúrása , befeketítése révén érhetted csak el a karrieredet.

  • Nyugodtan citálj ide azt amit akarsz.Bár sem a FB-ban, sem máshol erről nem írtam, kivéve az MNO fórumán.

  • geyza,te nagyon sötét és egyben aljasi vagy,csak magad járatod le,a rágalmaidban magadból indulsz ki,de ugye egy nagy senki,hazudozó vagy mint azt egyre többen észrevételezik.
    Ki vagy mi vagy?Na dicsekedj…!se jelem,se képzettség se modor…csak így tovább,te bőgsz le nem én,szerencsétlen életművész……!
    Egyszerű mondatokat sem értesz, okos emberek idézetei meg már nem jutnak el a sérült agyadig,egyre több embert sértegetsz illetve próbálsz,mert mindenkinél lejjebb vagy…..

  • Idióta Nőszemély aszongya hogy Orbán jólbeszélt.
    Csak idézném egyik fuvallatát ( a szószerinti idézetet mellőzöm) :

    Az ellenzékiek (baloldaliak) gazdaállat nélkül ki fognak pusztulni.

    (MErt mi csak tetvek , büdös férgek vagyunk. De már nincs meg a Szovjetúnió , mint „gazdaállat akin eddig élősködhettünk ”

    Ennyi.

  • Marcsi:
    Picit sértődöttnek látlak.
    Pedig azt hittem oly vastag orcádon a bakkancstalp-szerű bőr , hogy ilyemi nem fordulhat elő.

    MEG TUDSZ NEKEM MÉG BOCSÁJTANI VALAHA AZ ÉLETBEN? Brühühüűűű..

    (Han em tudsz , akkor sem fogok a Dunának menni..Sőt.. 😀 😀 )

  • Geyza 12:35
    Ócó vót a közönség….800,- Ft-ért toborozták össze, már ugye a magyarokat.
    Hol vannak már a 2000, – Ft-os fiatalok….

  • Falusi!
    Úgy érzékelem braille-írással írsz.Elnézésed kérem ,nem bántalak meg.Lehet hogy ezért sötét esetleg minden?
    Rettenetesen nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • A sötét agyad hülyeségeit idézted te szerencsétlen,ilyen mondatok nem voltak,ráadásul értelmetlen,zagyva mondatokat gügyögsz….a gyógyszerre ittál?….az más!
    Lehet,hogy sokaknak beolvasott Orbán (jól tette),de nem ebben a stílusban,mert nem paraszt….!!!

  • tóth péter
    2016 március 16
    1:39 du.
    Há üdvüzűleg esmeg idezsdrága jótezsvírem. Örülög hogy meginn megtisztűté minkünket itten, ijjenkor mindigg ugymeg6ódok, oszt a zitalis jobbanesik. Dicsexekis tevéled itten mindenkinek.
    Most mongyaja tanárur hogy szeretessed ki magadbú a szesz izmos gráfott, akkómajd nemérzíkülő mindenfíle betegsígekett. Francsetud eligazodni, mera kántor meg aszongya hogy nem mammográmlemeztű van a zérzékülísed, henem csak asztat akartad tudattni hogy az Ille a bród.
    Ammeg nemdicsekedett veled, amit megis írtek. Éniscsakitten a korcsmába szokok, merezek hónapra ugyis efelejtik.
    Na, csókutatlak pusszantásilag, oszt maj gyere máskoris!

  • Kedves Starchild.és Tóth P.

    geyza itt sorra fertőz embereket,akik egyre több hülyeséget írnak,értelmetlen mondatokat,bunkó stílusban és még derülnek is rajta…..kínjukban!
    Szerencse,hogy a neten nem lehet elkapni a hülyeséget,meg ugye nem járunk velük egy kocsmába,fő,hogy jó az immunrendszerünk,van eszünk,modorunk a többi legyen az ő bajuk!

  • Marcsi
    2016 március 16
    2:35 du.

    Geyzát gyötri a túlhajszolt nemi élet hiánya és boldogtalan. Nem kell bántani, van őneki épp elég baja…

  • mavtelep:
    Ezen most meglepődtem.
    Hiszen épp a napokban veszítette el a hazai GDP 0,8 százaléka , amely a Nemzeti Bankban volt , a közvagyoni jellegét.
    (Egyéni képviselői indítványra.)

    Abból azért már csak áldozhattak volna kicsivel többet a kedvezményezett magánszamélyek azokra a balfék vatta-emberekre nemde ?

  • Falusikám bammeg há má meg má ne röhögtesé este van ahhoz még nemtok aludni.

  • Marcsi:
    Nem értelek tisztán, biztos bennem a hiba:
    Milyen gügyögés?
    Miféle gyógyszer?
    Mit idéztem ami nem volt?
    Az ivás meg hogy jön a képbe?
    Komolyan mondom nem tudlak követni.
    Amiket leskribálsz, olyan mint egy őrült naplója.

  • geyza!
    nagyon egzaltált vagy,néha „próbálsz” kedves lenni,de rögtön utána
    megint alpári vagy,ami bizony nagyon zaklatott….állapotra utal!
    nem kell kedveskedni,csak elvárnám (mások is) a normális hangnemet.
    Aztán Falusi jó pofi stílusát próbálód utánozni(nem sok sikerrel),ami már nála is erőltetett és többen megjegyezték, rajtam kívül is.Időnként értelmetlen dolgokat írsz(mások is kifogásolják!)
    nem olvasol figyelmesen,ugyanis én idéztem ,amit nem értettél….
    Próbálj meg követni,de nem muszáj ….ha nem megy,nem kötelező!
    Általában a cikkhez ír a többség véleményt,ami átcsap személyeskedésbe,főleg részedről,mert nem tudod(a hasonlók sem!)elviselni,ha valaki másképp gondolkozik dolgokról!
    Többen mi már csak a ti sértegetésetekre reagálunk(joggal),vedd már észre,nem mi kezdünk gyűlölködni,meg nincs is értelme,(csak a kulturált érvelésnek)szabad vélemény nyilvánítás van,még akkor is
    ha ez egy erősen baloldali,elfogult…oldal,de ugye FÓRUM?….
    Nem sértésnek szántam,de tényleg néha arra lehet következtetni,hogy nem józanul írsz….rajtad kívül még mindenki megértett!
    Ha allergiás vagy rám,(engem az sem zavar)akkor nem kell válaszolni,ilyen egyszerű!

  • Nem voltam,nem vagyok „pártkatona” és a véleményem befolyásolás nélkül írom,meg egyikünk sem függ a másiktól,kis emberek vagyunk semmi nem függ tőlünk,hidd el….
    de egy demokráciában szabad szólásszabadság van,ez így helyes !

  • Akit érdekel kérem olvassa el a Saul fia cikkhez,a március 15-i kitüntetéssel kapcsolatos mai hozzászólásom,kíváncsi lennék ki,hogyan reagál a véleményemre?….

  • Idióta: Sok a duma.

  • Idióta:
    Légy erős:
    A kutyát sem érdekli rajtad kívül,
    hogy mit biggyesztettél egy jó cikk mögé.
    Úgyhogy aranyoskám menj oda magad és olvasgassad.

  • Marcsi, ha akarod, hogy a valahol mashol valo hozzaszolasodat elolvassuk, vagy masold be ide, vagy add meg hozza a link-et. Nekem pl. semmi kedvem keresgelni…

  • Sztárcsild:
    Háát..igazad lehet.
    Valóban !
    Veled ellentétben engemet nem hoz lázba Maruszja Bolondovnaja, bár saját bevallása szerint ő Claudia Cardinale hazai reinkarnációja.
    De javaslom kűggyé neki virágot, boldogan fog karjaidba omlani.
    Csak ne lepődj majd meg ha kisunokájának a kocsijából száll ki a randi színhelyén.

    Ellenben sztár-kölyök: ha korban hozzáillő vagy , akkor nem értem kritikádat. A saját kellemetlen tapasztalatodat vetíted ide ki ?

  • Geyza, miert kellene valakinek „korban hozzaillonek” lennie? Lehetnek valakinek cougar-almai is, es attol meg minden rendben lehet nala.

    Pl. en is tok jol erzem magam annak ellenere, hogy az alabbi link videojan lathato Szoke Ciklon a kedvenc baratnom lenne, ha hagyna magat. (Az egyik Tilted Kilt nevu etterem es barban dolgozik a tunder, onnan ismerem.)
    A video nem tul educational, viszont a kisasszony eloben sokkal aranyosabb, mint amilyennek eloadja magat itt.

    https://www.youtube.com/watch?v=A8PMAokgDRg

    (Az orvos irta ki nekem ot venyre. Venysegemre.)

  • Na mindenki rájöhetett geyza erősen …labilis állapotára(1/előszőr ordenáré,2/utána próbál normálisan írni.3/amire én szintén normális és
    megértő hangnem válaszolok,4/majd megint begurul)aki képes követni időrendi sorrendben,az bizony rájön,hogy valóban komoly bajok vannak nála,…..néha
    tiszta…többször meg elborul az elméje.
    Ezt ő maga bizonyította be,hát ez van!
    Akinek meg nincs kedve keresgélni,egy másik (Saul fia)cikkhez írt
    utolsó hozzászólásom,ne tegye,aki meg kíváncsi nézze meg,ilyen egyszerű…az ott leírt véleményemmel nem vagyok egyedül !!!

  • Változatlanul fenntartom,hogy gusztustalan,erkölcstelen az,hogy
    Nemes J.L,a főszereplő,a rendező délelőtt átveszi a Kossuth-dijat
    + fejenként 7,5 milliót a kormánytól,majd délután az ellene szervezett tüntetésen,mosolyogva „feszítenek”…..szerencsére sokan
    rendelkezünk olyan erkölcsi normával és jó érzéssel,akik ezt nem
    tudják elfogadni,de ugye semmi nem történt(kormányválság,bukás…)csak enyhe hányingert éreztek a normális emberek!
    Nem egyedi eset,hogy valaki átveszi a Kossuth-díjat,”suskát”,majd
    belecsinál a fészkébe és boldoggá teszi,hogy egy idegen országtól
    is megkapja ugyanezt…(mindkettőt elfogadja!).bár messze nem ugyanolyan értékű,mint hiszi,a lényeg,hogy duplán kaszál…..

  • Marcsi:
    Te akkor vagy a legvisszataszítóbb mikor „normálisan” próbálsz írni.
    Kb. mint egy csörgőkígyó , amikor barátságosan próbál nézni hehehe

    Ellenben, mivel nem tudod értelmezni az írott szöveget, azt gondoltad magadban, hogy a hülyeségedre tett többszörösen átvitt értelmű , csak kultúremberek számára érthető cizellált célzásaim valamiféle udvarlás vagy mifene.
    Hát…sajnos fel kell hogy világosítsalak…

  • Akiva:
    Akkor ajánlom Tenéked Harcsamarcsát. Ő egy valóságos szex-szimbóleum (volt) ő maga említette itt egy helyen.
    Szteem gyorsabban megkaphatod mint a trafikban egy pakli cigit.
    Mint a fennti panaszáradata is bizonyítja:
    Liheg egy kis udvarlásért egy kis kedves versikéért kis virtuális virágért!

    Akiva : előtted a pálya. Hajrá fiú !
    Tied a NŐ 😀

  • Kedves Geyza!

    Koszonom a tippet! De kerdes, hogy szereti-e az olyat, aminek nincs kalapja? Merhogy az enyemrol egy hovihar elvitte mar nagyon regen.

    Mondjuk az biztos, hogy lenne mirol beszelgetnunk, felteve, hogy szoban jobban ki tudja magat fejezni, mint irasban.

    Mit szolsz hozza Marcsi?
    Your place, or mine? Ugy ertem, hogy te jossz Kanadaba, vagy en menjek Magyarorszagra, hogy kesei idillunket sinre tegyuk?

  • Nna.
    A fiatalok lassan egymáséi lesznek.
    Hátradőlhetünk és örvendezhetünk a jól elvégzett munkának.

  • Geyza sadchen, gratulálok! Marcsi és Moshe Akive szép pár lesz, mazel tov nekik! Remélem, téged majd meghívnak haszenéjükre is. Én beérem azzal, ha az esküvői fotót a KMH-ban közzéteszik. 🙂

  • Na geyza te nem lihegsz,csak kínodban őrjöngsz…..

    Egyébként nem megyek Kanadába(itt szuper idő van)és én sem várok senkit,nem vagyok rászorulva…..itthon minden rendben,semmiben sincs hiányérzetem,vannak itt, akiknek a humorán jót derülök(van humorérzékem),meg olyanok is akiket csak sajnálni tudok,a „vélt” szellemességük,eszük,meg a jellemük alapján,ez van ezt tudják nyújtani…..
    Pá,”pedálozók”……micsoda siker..ha-ha-ha

  • Ja és válság szerencsére nem itthon van,hanem több kinti fejében,…(itthon azért talán mégis jobban képben vagyunk)
    drukkolok,hogy akiknél még van remény….kinyíljon az agyuk..ezt tényleg komolyan gondolom,mert sokkal élvezetesebb lenne kulturáltan
    vitatkozni dolgokról,ahogy az intelligens emberek között szokás!
    A parlamentben is egymásnak esik sokszor a jobb és a baloldal,aztán
    a szünetekben,meg egyéb alkalmakkor együtt „kvaterkáznak”….ezért
    teljesen felesleges a különböző véleményen lévő kisembereknek egymást iránt gyűlölködni,mocskolódni….ezen a fórumon és a hozzám hasonlókon semmi sem múlik , ezt kéne végre felfogni!!!

  • Akiva!
    Már régebben meg akartam írni,hogy nekem semmi gondom a zsidósággal,csak az Ő „szégyeneivel”(károkozóival),meg az egyébként is sötétekkel…
    de egyik sem az én bajom,én kiegyensúlyozottan,normális körülmények között élek,én nem járatom le a hazámat és nem csak azért ,mert a hazában maradtam……erkölcsi,jellembeli okokból,(na ez nem mindenkinek világos?)…ami nem pártszimpátia kérdése!

  • Marcsi
    2016 március 17
    2:08 du.

    „gusztustalan,erkölcstelen”???
    Az viszont rendben van, kedves Marcsi, hogy a nyilvánvalóan antiszemita kormány, mely egy fillérrel sem támogatta a filmet, mégis az Oszkár-díj fényében sütkérezik?
    Mi van az Ön agyában, kérdem én.

  • Belzebub:
    De még mennyire hogy készül esküvői kép !
    Gránitba lesz kalapálva vésővel !
    Mint célfotó a Frédi és Béni, a két kőkörszaki szaki c. örökzöldben .

  • Hátakkó…Marcsi…retteghet tőled az egész IDF , az IAF-al egyetemben.
    És akkor mégt nem is említettem a MOSAD -ot.

    Ezek mind galádul lövik és báncsák az ősi békés palesztin fajt , akiknek -a hülye agyad szerint- sokkal több joguk van ottlenni.

  • Marcsi,

    Es miert muszaj eszrevenni neked, hogy az a „szegyen” zsido – foleg ha magyar allampolgar es talan meg jobban is beszel magyarul, mint te? Csak nem hiszel a Bibliaban, miszerint az izraelitak a valasztott nep, a papok nemzete, a nepek fenye, es mint olyan, mindnek gancsnelkuli lovagnak kene lennie?

    Nem lehet, hogy annak a „szegyennek” annyi koze a zsidosaghoz, mint neked a szlavokhoz? Azaz mindketten magyarok vagytok, csak o zsido, te pedig szlav szarmazasu.
    Avagy talan alkalmazod ugyanezt a megkulonboztetest a nemet es szlav eredetu magyarok eseteben is? Ha igen, honnan tudod, hogy kiben nincs egyaltalan semmi szlav, german, cigany, zsido, gorog, olasz, torok, arab .. stb… ver?

  • Moshe, ebben igazad lehet, bennem is mindenféle vér csordogál!
    Szerintem, az magyar aki annak tartja magát.
    Bárnilyen vér folydogál az ereiben.,,
    Képzeld, nagyon megható élményem volt nemrég. Sarah unokám, akit a TV megínterjúvolt nem rég az ÍR bálon, azt mondta, hogy szeret az ír bálba mennni, mert mindig jól érzi ott magát.Utána megjegyezte, pedig én magyar vagyok!
    De csak félig az, mert anyja meg olasz és kanadai származású,igaz viszont, fiam az apja.

  • Kedves Figyelo!

    En is szeretem az irek tarsasagat. Meg zold sapkam is van St. Patrick Day-re, amit par eve kaptam az egyik barban az egyikuktol, amint epp ott unnepeltek.
    Nekik olyankor szabad berugni, nekunk meg Purimkor. 🙂

    Az unokam is majdnem felig ir szarmazasu. Ami kb ugy 1/16-ig nem ir benne, az eszak-amerikai indian, ha jol tudom Crow nation. Ez utobbit nem mondanad meg rola, az ir inkabb latszik rajta.

  • terminus!

    A magyar kormány Kossuth -díjjal tüntette ki N.J.Lászlót,a főszereplőt és a rendezőt (ami nem kevés pénzzel is járt),meg ugye
    a magyar filmügyi kormánybiztos (Andy Vajna)sok millióval támogatta a filmet,sem IZRAEL….sem Amerika,sem Kanada nem volt sehol,miről is beszél?…
    talán előbb gondolkozni kellene,próbálja meg!

  • NOS AZ ÉN AGYAM SZERENCSÉRE RENDBEN VAN,de sajnos itt geyzától sokan elkapták a gyógyíthatatlan elmebajt…..
    Egyébként az Oszkárban a kitüntettek sütkéreztek,megérdemelten és nem a kormány,világos?
    Egy a holokausztról szóló film kapcsán egy „antiszemita”..kormány
    minden támogatást,kitüntetést megadott,míg a filmben áldozatul esett zsidók emlékében, a gazdag országok nem osztoztak,kussoltak….
    Na ha nehéz is fel kéne fogni….

  • Ja az én agyam rendben van,nem úgy mint itt sokaké…..

    Sajnos nagyon szomorú,hogy geyza már ennyire fertőz….olyanokat is akik,régebben még rendben voltak…..
    Egy „antiszemita”kormányban több tisztesség,elismerés szorult,mint
    a holokausztban érintett gazdag zsidókban,amúgy az Oszkárban a filmesek sütkéreztek és joggal!!!

  • Moshe Akiva!
    Tény,hogy nem vagyok zsidó,de náci sem,meg szláv sem….csupán itthon élő keresztény,remélem ez azért nem bűn?…….
    A legtöbb magyar vegyes származású ,amiről ugye nem tehet……
    Egyébként apai részről szerb,vagy horvát ,anyai részről pedig tót
    vérem van…de mindkét szülőm tisztességes volt,meg én is,se a bűnöző (nácik-kommunisták)se az áldozat nem vagyok,mert jóval a háború után születtem!
    Apám részéről igazoltan nemesi származású vagyok,Anyám részéről pedig egyszerű
    „pórnép”.
    Az egyik jellemmel,intelligenciával,tudással,a másik pedig tiszta becsülettel,ítélőlépességgel ,ésszel áldott meg!
    A legtöbb magyar ilyen,van aki elismeri van aki nem…..
    Nincsenek és nem is voltak titkaim,sokkal többet elárultam magamról,mint itt sok „kétes elem”lehet,hogy ezért is kaptam sok támadást,de nincs miért szégyenkeznem,mint itt sokaknak,akik ködösítenek,hazudoznak…!Én nyugodtan alszom sokakkal ellentétben,meg ártani sem tudnak a magukat „ködösítő,dicsőítő”senkik!

  • Majd elfelejtettem,német beütés is volt nagyanyai részről,így teljes a kép,de semmit sem kell szégyenlenem,gondolom azon többségnek sem akik nem ennyire nyitottak?….
    Sok kétes elem nyilatkozik a fórumon,akiknek talán van titkolnivalójuk..(lehet,hogy egyszer véletlenül kiderül?).de senkik lévén nem számítanak,nem osztanak -szoroznak,ezt ők is tudják,meg fontosabb dolgom is van,(jellem kérdése is)hogy másoknak ártsak!
    Na pá,megint többet voltam itt mint,mint terveztem!

  • Figyelő:
    Így van.
    Az a magyar, aki annak tartja magát.
    Kis sztori:
    Még a renszerváltás környékén láttam egy riportot a TV-ben, egy honvédségi laktanyából.
    Egy szálas, jólmegtermett katona hajtogatta a körletben a törölközőjét, rendezte az ágyát és közben ízes magyar tájszólással magyarázta hogy neki semmi baja a bőrfejűekkel amikor kimenőt kap, egyszerű rendes gyerekek azok . Ő meg -ugye- feketöves karate-mester.
    Egy golyófelyű , totál fekete vigyorgó néger srác volt az egyenruhában 😀
    Jobban beszélt magyarul mint sok Turulban-született !

    De tudok egy Japánból ide áttelepült zenészről is , aki egy községben , a művelődési házban magyar néptáncra tanítja a helyi fiatalokat. Kicsit tört nyelven. Riporteri kérdésre azt válaszolta hogy már nem akar visszamenni Japánba. De ez is egy jó régi ripotban volt.
    Mostanság lehet hogy már visszavágyik.

    A néger katona nem mehet visza sehová mert itt született.

  • All is clear.
    Marcsi egy főrendi sarj, azé néz le mindenkit.
    Kék a vére nekije !
    Csak nehogy később kiderüljön hogy -mint afféle hazai Claudia Cardinale imitátornak- a harisnyája volt kék fiatalabb korában hehehe.

    Ő írta ! Hogy tisztára úgy nézett ki mint a Cardinale !
    Úgy előttem van:
    Amint leszáll a vonatról, a lepukkant vadnyugati porfészekben , kackiás fekete öltözékében és kis napernyőjével, a kovbojok legnagyobb álmélkodása közepette.
    És közben az egész performance alája van festve eredeti Morriconéval.
    Rémes.

  • Te Géza !
    Már mondtam neked : nem vagyok náci: Ha ezt tízmilliószor írod le és akarod,hogy az legyek akkor sem!!!
    Én úgy látom megnyilatkozásaid alapján,hogy te nagyobb náci vagy ,mint én,sajnos ehhez neked még hozzájárul mszp-s kommunista múltad,amit most felettébb tagadni akarod
    ,ráadásul „lenin fius „, és „che guevara”-s beütésed is van!!!Te itt és egyes társaid nagyobb gyűlöletet keltetek mint én.A tisztánlátás az nem gyűlöletkeltés.
    Bár meglehet,hogy ez az oldal liberális,a gazdája annak szánta, De!!!
    Neked és sok másnak már a tiszta liberalizmushoz semmi köze -akikről te azt hiszed,hogy az-,az itteni megnyilatkozások ezt tükrözik.Ez kívülről látszik–belülről nemigen vettétek még észre úgyhogy lehet neked időszerűbb lenne ezt az oldalt mellőzni,mert a liberalizmus valódi képét romboljátok.Ezzel tisztában kellene lenned!Az az ocsmány megfogalmazások tömkelege amit te itt szoktál tenni azt nem a liberalizmus tanította ez -amit fentebb írtam-abból táplálkozik !!!
    Láttad,hogy a balhékat nem én keltettem,nem én szervezem,ehhez a más oldalakon is megnyilatkozó barátodnak és neked több köze van,mint nekem !
    Nem véletlenül mentél motorral ki a tüntetésre.ahogy írtad-minthogy szervezésetek eredményét leellenőrizd.A tapasztalatokat nyilván levontátok !
    Egyébként megfelelő keménységgel képviseled a liberál-nácizmust is:!
    Rettenetesen nagyon nagy és rendkívüli, mélységes Üdvözlettel!!!

  • Geyza

    2016 március 19
    6:35 du.
    Az a fekete akiről írsz azért tudott magyarul kitünően, mert Kanadában van olyan magyar iskola, ahol magyarul tanitanak itt született gyerekeekt. Én is ismertem egyet. Egy március 15 -i emlékesten szavalt magyrul egy magyar verset!

  • Figyelő:
    Az a gyerek itt született valami faluban.
    Teljesen magyar volt csak a színe volt fekete.
    Abban az időben ment a riport amikor ezek a rohadék bőrfejűek
    (Akkoriban még nem volt itthon náci-párt csak „radikális nemzetérzelmű fiatalok ” a hülye sajtó szerint , leginkábbcsak huligánok) kekeckedtek és bántalmaztak cigányokat meg mindenkit aki nem tetszett nekik.
    Főleg Heves-megyében.
    Eger volt a legfertőzöttem rész, a központjuk.

  • Totkám.
    NE sírdogáljál.
    Az a náci , aki követi a nemzetiszoc. eszméket.
    Mint pl. TE is itten.
    Láthatólag nem vagy tisztában az egyes eszmerendszerek ideológiai alapjaival, ami meg primitívséget feltételez részedről.

    Ha holnaptól minden beírásod szabadelvűségről fognak tanúskodni, akkor aszondom majd hogy liberális vagy.

    De…ez a veszély nem fenyeget hehe

  • Kedves Tóth Péter!

    Csak gratulálni tudok a beírásához és főleg a türelméhez,amellyel
    próbálja meggyőzni sötét geyzát,aki halmozottan sérült…..buta,közönséges,fanatikus és még próbál meghazudtolni másokat,akiknek vele ellentétben nincs rejtegetni valójuk,mint esetleg neki….
    Sajnos nincs egyedül ezen a fórumon,de ilyen reménytelen állapotban
    egyedül ő van!Már többen kiosztották,de ő már csak így marad,magát adja….

  • Kedves Figyelo!

    Valoszinu, hogy Montrealban jobb lehet a helyzet (talan most mar Edmontonban is) de amikor en idejottem kb fel evvel kesobb egyes figyelmeztetesek dacara is, elmentem a Magyar Hazba.
    Szavaltak a Kanadaban szuletett „magyar” fiatalok. Igy kezdodott a vers: „Csálprá mádzsár…” (de nem a tipikus hosszu magyar á-val, hanem a rovid, angol á-val).
    (Azok kedveert, akik nem beszelik az angolt: Kulonosen az eszak-amerikai angol, nehany kivetellel, „cs”-nek ejti ki a szokezdo „t”-ket, es a szokozben levok tobbseget is. Ezert lesz a „talpra” szobol „csalpra” egyeseknek.)

    Hozza kell tennem, hogy akkor az egyik 56-os bunko azzal fogadott, hogy „szerbusz” es amikor visszategeztem jojoztak a szemei.
    Egy masik megkerdezte: „Aztan neked milyen okod volt kijonni Magyarorszagrol?” – es mielott meg valaszolni tudtam volna, buszken kihuzta magat es kozolte: „Mert nekem igazi okom volt ra!”
    Aztan feltunt, hogy ezek az 56-os magyarok az asztaloknal angolul beszelgettek egymassal. (Mindezt persze masokkal is megcsinaltak, epp azert voltam figyelmeztetve, hogy ne menjek oda.)

    Nagyon ugy nezett ki, hogy azert csinaljak ezt, mert nem akarjak az ujonnan jovoket a koreikben, nehogy azok esetleg kiszavazzak oket a Magyar Haz vezeto pozicioibol, ami ugye arra jo, hogy az 56-osok (vagy gyerekeik) kapjak meg a kanadai allamtol a multi-kultira adott szazezreket (talan ma mar van az millio is) amibol aztan mehetnek magyar neptancot jarni Ausztraliaba, Franciaorszagba, Olaszorszagra …stb… es persze Magyarorszagra is, ahol (ez utobbiban) ok meg nepdalt is tudnak gyujteni.

    Ne is mondjam az volt az elso es utolso vizitem a Magyar Hazban.

  • Moshe Akiva!
    Egy régebbi bejegyzésedre feltennék egy kérdést:

    Miből gondolod,hogy helyénvaló az,hogy Izrael egy zsidó tömeggyilkost nem ad ki Lengyelországnak,ezzel helyesli a
    tömegmészárlást és magát is minősíti….Solomon esetében van mentség?Bizony nincs!!!!
    Ha egy nácit nem adtak volna ki az őt vádló országnak,bezzeg
    hőbörögnének,minden követ megmozgatnának…..
    Na erről ennyit!

  • Egyébként nem tudok linket csatolni,(nem vagyok profi számítógépes..),de itthon újságban részletes cikk jelent meg,és csak az „úr”nevét kell beütni a keresőbe…..ott
    el lehet olvasni a tényeket!

  • Idióta: Akkó csatolj magadra egy szájkosarat.
    Neked is jobb lesz ,meglátod.
    Rólunk meg már nem is beszélve.

  • Marcsi,

    Mar mondtam, hogy en ebben az ugyben semmit sem tudok tenni. Ha valoban bunos volt artatlanok kinzasaban es legyilkolasaban, akkor elitelendo.

    Sajnos a Wikipedia rola szolo cikkenek nincs magyar valtozata, igy az angol nyelvu valtozatbol all itt a miertedre a valasz:

    ” Israel refused to comply and rejected the more serious charges as being false, potentially part of an antisemitic conspiracy, and again rejected extradition on the grounds that the statute of limitations against Morel had run out, and that Morel was in poor health. ”

    Tehat Izrael a legsulyosabb vadakat hamisnak talalta, elevult az ugy, valamint a Slomo tul beteg/oreg. Ezert nem adtak ki. (Ez csak ugy extraban all itt neked azok utan, amiket mar elozoleg megprobaltam megmagyarazni.)

    Megint elmondom: En nem lattam, nem olvastam a Lengyelorszag altal Izraelnek kuldott vadiratot.
    Az interneten sokan irnak mindenfele erdekes dolgot, foleg amikor nacik, nyilasok es egyeb zsidogyulolok teszik azt. Engem nem szuksegszeruen erdekel az o hulyeseguk. Foleg nem akkor, amikor nem tudok utananezni a vadjaik hitelessegenek megbizhato, partatlan forrasbol.

  • Moshe Akiva

    2016 március 20
    5:26 du.
    Kedves Moshe, én soha nem megyek a magyar házba, Montrealban nincs is!
    Ahogy már írtam a magyar emigráció több rétegű, nemcsak az időrend szerint, hanem intelligencia, tanultság stb. szerint is.
    Azt tudom, kezdettől fogva, hogy a magyarok mivel töbrétegből tevődnek ki, egymás iránt néha ellenségesek, irigyek és nem ősszetartók.
    Mellesleg, mikor a gyerekeim kicsik voltak, ők is jártak magyar iskolába és szavaltak verseket, de én tanitottam be nekik! Fiam pl. egy ” tehetség esten” Tóth Árpád versét szavalta, két szakaszos „Láng” c. versét. k.b. 10 éves volt.

  • Méeggyszer a cikk címéhez: Meghallgattam a március 15-i beszédét Orbánnak, itt valahol, lehozták.
    Nincs abba sem félelem, sem semmi kivetni való. Normális, okos beszéd volt, főleg az EU-ról éa a bevándorlásról.

  • Moshe Akiva!

    Én hiteles forrásból írtam,(újság ,net…hivatkozás,kattintás!.)és a tárgyilagosság kedvéért,azt hiszem kimerítettük a témát,változatlanul elítélem
    a szadista tömeggyilkosokat,bármelyik oldalon állnak,mint az emberek többsége,remélhetőleg a sötét múlt soha nem ismétlődik meg!
    Köszönöm,hogy válaszoltál!

  • Gézuka kedves!
    Amint látod : most árultad el tenmagad : te sem vagy tisztában a náci eszmékkel,mert akkor nem „hordanál le ” mindenkit nácinak!!!
    Igen: részemről feltételezem primitívséged!Ahogy mondják : „de ő már csak így marad,magát adja….”
    Hát -így jártál:
    Nagytiszteleti Üdvözlettel Köszöntelek!

  • Kedves Figyelo!

    Hat igen… fogalmazzunk finoman es mondjuk azt, hogy a magyarok Kanadaban nem osszetartoak. 🙂

    A Magyar Hazba nem mentem el azota sem, de par eve – azutan hogy a gyerekeim felnottek es nem mutattak tul sok hajlandosagot arra, hogy erdekelne oket a magyar nyelv – elmentem a magyar katolikus templomba es nekik adtam majdnem az osszes magyar nyelvu konyvemet.

    Ezen kivul csak egy magyar novel tartok fenn barati kapcsolatot szemelyesen. Ugyhogy en is szethuzo vagyok. 🙂

  • Tothkám:
    Egyre mélyebben sűlyedsz hülyeséged mocsarába.
    Én EZT írtam :
    *****************************
    Geyza
    2016 március 20
    11:39 de.

    Totkám.
    NE sírdogáljál.
    Az a náci , aki követi a nemzetiszoc. eszméket.
    Mint pl. TE is itten.
    Láthatólag nem vagy tisztában az egyes eszmerendszerek ideológiai alapjaival, ami meg primitívséget feltételez részedről.

    Ha holnaptól minden beírásod szabadelvűségről fognak tanúskodni, akkor aszondom majd hogy liberális vagy.

    De…ez a veszély nem fenyeget hehe
    *****************************************

    Namost Totkám, ha ezt elolvason ötvenszer, akár hátulról visszafelé is , sehol nem látom azt amit itten fenntebb felhozol.

    Biztos bennem van a hiba.
    Nem tok olvasni saját szövegem sorai között.
    Momentán nemlátom neki a hátsó értelmét, amiről TE mostan lerántottad a leplet.

    Talán mert nincs is olyan ?

  • Figyelő:
    Nem jól értelmezed Orbán beszédét.

  • Gézukám!
    Ahogy mondani szokták : ” a hiba az Ön készülékében van”.
    Sajnálom,nem tudok mit tenni.
    Én nem süllyedek,azonos szinten vagyok folyamatosan,Veled ellentétben.
    Igazán Üdvözöllek ,kedves és Nagytiszteleti Üdvözlettel!

  • Totkám:
    Az a te nagy szerencséd, hogy nem is KELL tenned semmit.
    Elég ha férfiasan állod a kritikáinkat.
    Ami az ilyen náciknak kijár , mint tekegyelmed is.

  • tóth péter!
    geyza készülékében akkora hiba van,hogy az a tudomány mai állása szerint „gyógyíthatatlan”,de ez az ő baja…!Igaz nem náci…(annál rosszabb),de született selejt!

  • Marcsi!
    Hogy az ÉN késztülékemben van e hiba avagy sem, aztat TE soha meg nem tudhatod, mert inkább baltával vágom le, csak nehogy a kezedbe kelljen adnom.

  • Azé…jó azt látni hogy a náci nyunyó elibe térgyel a náci legénynek, mert az a legjobb.
    Így válnak eggyé a jóságban hehehehehe

  • Gézuka !
    Te kedvesen arról beszélsz amit a liberál-nácizmusban csinálsz. De ezt jól csinálod.Gratulálok!
    Ami kritikákat eddig mondtál -mind illik rád-jól ismered magad.Hisz ennyi idő alatt sikerült megismerni önmagad.
    Nagy Üdvözlettel,Tiszteletivel!

  • Totkám üdvös lenne ha magadban rendeznéd a fogalmi zűrzavart.

  • Gézuka !
    A zűrzavar nem nálam van.
    Nagyon Üdvözlettel!