Kanadai mikrofon (8): Embertelen körülmények Ottawa büntetés-végrehajtási intézetében

2016 április 10 7:58 de.97 hozzászólás

Egyre nagyobb társadalmi vita alakul ki Kanadában az igazságszolgáltatás, illetve a büntetés-végrehajtás körül, miután kiderült, hogy embertelen körülmények uralkodnak az ottawai Innes Road-i Ontario tartományi büntetésvégrehajtó központban. A mikrofonnál Christopher Adam, Ottawából, Kanada fővárosából.

Elképesztően zsúfolt cellák, női rabok akik túsokban és fürdőszobákban kénytelen aludni, kegyetlenkedés a börtönőrök részéről, ehetetlen koszt. A tartományi büntetés-végrehajtásért felelős miniszter – Yasir Naqvi – „megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak” nevezte az ottawai börtönben uralkodó állapotokat. Bár évek óta lehetett szétszórtan olvasni a Innes Road-i börtönben tapasztalható túlzsúfoltságról, egy rab halála volt az, amely ráfókuszálta a média figyelmét a börtönre. A tartományi rendőrség vizsgálatot indított, amiután egy 59 éves rab szívrohamot kapott és meghalt cellájában. Médiajelentések szerint az elhúnyt rab hetekig egy túlzsúfolt cellába volt elzárva, embertelen körülmények között.

A börtönben gyakran három rabot szállásolnak el egy maximum két személyes cellában. Egészségügyi ellátás alig létezik és a tartományi ombudsmanhoz az év első három hónapjában összesen 348 panasz érkezett. A napokban kiderült, hogy egyre gyakrabban a tusok és fürdőszobák padlóján alszanak a rabok, amikor a cellákból kifogynak. A rabok elmondása szerint: vizes, szappanos, nedves padlón kénytelenek aludni, amelyen teljesen szétázik a vékony matrac, amit a földre tesznek.

Larry Seguin, a börtön egyik korábbi rabja elmondta az Ottawa Citizen napilap újságírójának, hogy vizes, penészes tús padlóján töltött két napot, ráadásul egy másik rab mellett. A tus mérete – amelyben így a földön ketten lettek elszállásolva – kisebb volt egy átlag cella méreténél…összesen három méter hosszú és alig több mint két méter széles helységről volt szó, ahol ketten feküdtek a padlón.

Yasir Naqvi, az Ontario tartományi börtönökért felelős miniszter azt állította, hogy eddig nem tudott az ottawai fogházban uralkodó állapotokról, különösen a tusokban történő elszállásolásról. Fel van háborodva a médiában szereplő horrorisztikus történetekről. De az is felmerült, hogy az ENSZ már 2004-ben is kemény szavakkal bírálta a kanadai fővárosi börtönben lévő embertelen állapotokat. Korábban egy védőügyvéd egy „iraki lágerhez” hasonlította a börtönt. Továbbá már 2006-ban is hallani lehetett arról, hogy tusokban és fürdőszobákban szállásolják el a rabokat–tehát erről is tudomása lehetett a miniszternek–nincsen ebben újdonság.

Naqvi vizsgálóbizottságot állított fel, amely a börtönöket vizsgálná. A tartományi konzervatív ellenzék azonban cinizmussal fogadta ezt a hírt, szerintük itt pusztán halasztásról van szó. Randy Hillier konzervatív képviselő szerint, még nem volt Ontarionak olyan kormánya, amelynek nagyobb hajlama lett volna a különféle végtelen vizsgálóbizottságok felállítására.

De nem csak a botrányos elszállásolásról van szó. Egy korábbi vizsgálat már kiderítette, hogy a raboknak felszolgált ennivaló minimum 60 százaléka, de sokszor 90 százaléka a szemétbe került, mert már a felszolgáláskor romlott, szétázott, vagy ehetetlen.

Két női rab elmesélte a napokban az Ottawa Citizennek, hogy Húsvét hétvégéjén naponta 22 órát töltöttek egy túlzsúfolt cellában. Az őrök pedig elfelejtettek élelmet adni nekik, a rácsokat kellett ütni és verni, hogy felfigyeljenek rájuk és enni kapjanak.

Fontos tudni, hogy az Innes Road-on lévő büntetés-végrehajtó intézet rabjainak nagy része még nincs is elítélve, hanem éppen bírósági tárgyalását várja. A börtönt 1971-ben építették, az intézmény maximum befogagóképessége 326 volt. Ekkor még csak 300 és 400 ezer között mozgott a kanadai főváros lakossága. Mára rendszeresen zárnak el ott 600 rabot egyszerre és Ottawa városában több mint 900 ezren élnek, a Nemzeti Főváros Régióban pedig csaknem 1,2 millióan.

André Marin, Ontario tartomány korábbi ombudsmanja szerint Naqvi miniszter erkölcsileg és szakmailag megbukott, miután krízisállapotba került a fővárosi börtön. Tudomása lehetett az ott uralkodó embertelen állapotokról, de nem tett semmit a szituáció javítása érdekében.

Nem kérdés, hogy minél hamarabban meg kell oldani az áldatlan állapotot, hiszen most már erőszakba torkolódik a helyzet. Múlt hétvégén például ismeretlen tettesek felgyújották az egyik helyi börtönőr kocsiját saját háza előtt. A rendőrség vizsgálatot indított el.

Jelenleg egyre inkább úgy tűnik, hogy a tartomány, illetve az ország szégyene, ami immár évtizedek óta folyik a főváros büntetésvégrehajtó intézetében.

*

Az Ottawai Magyar Rádió minden vasárnap reggel 7 órától hallható a CHIN Radio 97.9 FM hullámhosszon, melynek egyik rovata a Kanadai mikrofon. A heti adások vasárnap délutántól az internetre is felkerülnek, így Ottawán kívüli olvasóink is meghallgathatják.

97 hozzászólás

  • Összesen 231 millió forintos kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága 43 rabnak a rossz börtönkörülmények miatt, fejenként 2,5 millió, és 9 millió forint közötti összeget.

  • Lelszi:
    Nem lehetne hogy kapjak három évet ottan ? 😀

  • Konyorgom, hat nincs ra penz!

    5 milliard a klimax-valtozasba es masnak nevezett nemzetkozi „legalis” penzmoso programokba, kb 30 milliard a helyi haverok zsebebe, es maris gond van az ellatassal elvtarsak.

    Kifelejtettem hogy legalabb 5 milliard megy el a bevandorlasra is, legalabbis csak az elejen. Hogy hanyan fognak egesz eletukben cocjalis segelyen elni kozuluk, azt meg egyelore nem tudjuk.

    Termeszetesen nem ismerem az osszes bortonlakot, de azt hiszem joval kevesebben lennenek a bortonokben, ha a fenn emlitett penzeket a mi draga politikusaink nem a nemzetkozi es hazai csirkefogo barataiknak, hanem a raszorulo szegeny embereknek adnak – akik epp azert szorulnak ra, mert a korrupt vezetoink szandekosan teszik tonkre Kanadat.

  • Akiva:
    Még az a TE szerencséd, hogy nyugdijjasként NEKED már semmi közöd az égvilágon nincs ezekhez a dolgokhoz.
    Éljél, járj horgászni, fald a füvet dosztig és legyen kéznél mindig puffadás-oldó Espumisan.
    A klimax (sic) változást hagyd meg az okosembereknek.
    TE nem Tartozol közéjük.TE csak okoskodsz.

  • Kedves Geyza!

    Mibol gondolod, hogy bele akarok avatkozni a klimax-valtozos nemzetkozi svindlibe?
    Isten orizz, meghagyom azt a „liberalis” gazembereknek.

    Azt hiszem a leheto legrosszabbul valasztottal ebben a temaban vitapartnernek. Nem akarlak elkeseriteni, de annak idejen geologiabol leginkabb a foldtortenet es a geonomiai elmeletek erdekeltek engem.

    Mi, vagy ki az az Espumisan?

    A tema azonban a penz hianya volt. Ez az egyik oka annak, hogy Kanadaban nincs eleg borton, vagy tul sok a bunozo – attol fuggoen hogy optimista, vagy pesszimista szemszogbol nezzuk a dolgot.

    Szemelyesen meg nem volt hozzajuk szerencsem (sebaj nemsokara buntetendo cselekmeny lesz kritizalni a Kedves Vezert es akkor majd lecsuknak engem is), de hallottam en is hogy embertelen korulmenyek vannak a bortonokben. Nem csak Ottawaban.
    Az elozetesben nem ritka, hogy 20-nal tobben vannak bezarva egy lukba. A gyogyszereit nem adjak oda a bezartaknak. Az etelrol es az orokrol ne is beszeljunk. Ennel meg Dzsingisz Kan is jobban bant az ellensegeivel. O legalabb nem kinoztatta oket.

  • Hááát nem tom Akiva.
    Ezen a télen már csak kétszer esett nálunk a hó, abból egyszer két napig maradt meg pár centi, második alkalommal olyan három-négy napig, kb 8 centi.

    De TE mint földtanász biztos jobban érted ezt.
    ÉN viszont repülési meteorológiával foglalkoztam anno, már csak „hivatalból ” is.
    (Aki nem ismeri a szelek járását, nem tud megmaradni a levegőben motor nélkül)

    De TE drága uram , köpködjél csak le mindent ami neked nem tetszik.

    Minden, amit elméd átlátni képtelen, Marxista meg liberálbolsi svindli, amit azért erőltetnek hogy a pénzt ellopják azok a liberális nemzetközi összeesküvők.
    Zavaros vagy.

  • Kedves Geyza,

    Az elvtarsak osszekeverik az idojarast a klimaval. A ketto nem ugyanaz, es amig az idojaras surun valtozo, a klima kevesbe. Olvasd a Bibliat, ha nekem nem hiszel.

    Neha vannak melegebb, aztan maskor hidegebb periodusok. (Par eve nalunk is megjelentek a kiskertemben olyan novenyek, amiket azelott nem lattam. Tavalyelott meg szocskek is voltak, amik a szokasos korulmenyek kozott csak ugy 300 km-re delre eltek meg eddig. Tavaly nem voltak szocskek.)
    Tehat melegedesrol lehet szo egy-egy teruleten, vagy zonaban.
    Globalis melegedes is volt ugy kb. 20 evvel ezelott kezdve 8 evvel ezelottig, de az is minimalis, elhanyagolhato volt. Az utobbi 8 evben nem mertek ki meg minimalis melegedest sem – hangsulyozom – globalisan. Ettol helyileg elofordulhat, hogy bizonyos zonakban melegebb van, illetve a csucs-melegek magasabbak.

    Beszelhetnenk a Biblian kivul (csak az emberi tortenelem soran bekovetkezett nagyobb melegedesi periodusokrol) Anglia eseterol, ahol nehany szaz eve olyan meleg volt, hogy szolot es gyumolcsoket tudtak termeszteni evtizedeken at. Ugyanakkor Napoleon hadserege a Balti Tenger jegen kelt at, hogy megbeszelje a nezeteltereset a Sved kirallyal. Azota sem fagyott be a Balti Tenger.
    Kik fingottak a klimax-valtozast akkor?

    A foldtortenet soran pedig tobbmillio a kulonfele kisebb-nagyobb atmeneti idojaras, vagy valodi klimavaltozas szama.

    Nem artana tudni, hogy klimavaltozas elsodleges oka a kontinensvandorlas, vagy hogy a Fold kepzelt tengelye egyszercsak meggondolja magat es a Vilagegyetem egy masik pontjaba kezd mutatni allando jelleggel.
    Manapsag ugye nem latjuk a kontinenseket minimum 500 km-re elmozdulni eszaki vagy deli iranyban, a Fold tengelye is kb. oda mutat, ahova 300 evvel ezelott is mutatott, tehat csak egy komplett hulye, vagy tudatlan, esetleg egy hazug diszno beszelhet klimavaltozasrol.

    Melegedes, hules… az OK lenne. De ezek klimaxosok.

    Raadasul a szendioxidtol rettegnek, ami az eletet taplalja ezen a Foldon. Meg ha valami mas lenne, mint a gyarkemenyekbol jovo mindenfele mereg, a tengerek szemetdombnak hasznalata – de ugy latszik az oket nem, vagy csak utolsonak erdekli.

    Kozben repulogepekkel jarnak huszezrevel a vilag legegzotikusabb udulohelyeire „tanacskozni”, amivel annyi szendioxidot kuldenek a levegobe, amennyit egy kisebb orszag tesz meg egy ev alatt. Nem hostelekben, vagy az utcan szallnak meg, hanem a legelokelobb szallodakban. Annyi penzt basznak el evente erre, amibol az egesz 3. Vilag embereinek mar lehetett volna tiszta ivovizet adni.

    Mibol gondolod, hogy nincs ebben semmi svindli?

  • Mojszele:
    Komolyan mondom neked:
    Ahogy így olvaslak, olyan érzésem van mindig mintha egy ráspollyal kedélyesen reszelgetné valaki itt hátul bennt az agyvelőm tetejét.

  • Kedves Geyza!

    Orulok, hogy vegre megertettel valamit.

  • Akiva:
    Ez nem „értés” hanem érzés dolga.
    Jó bántó és kellemetlen kínzó érzésé !
    De ha neked embertársaid mentális kínzása az öröm…
    (Hja,ha valaki lelki szadista..nem irigylem a környezetedet.)

  • Lehet, hogy kinzó érzés, de ez az igazság, ha tetszik, ha nem. Ma olyan ez a klima „veszély” hiedelem, mint egy vallás lenne. Az emberek agyát kimosták ügyesen mindenféle „okos” emberek és az emberek többsége hisz is ebben.

  • Figyelő:
    Minek…mondd minek okoskodsz olyan kérdésben amihez lövésed sincs ?

    Itt , minálunk már évek óta gyakorlatilag nincs hó télen !

    Utoljára 2009 telén láttam normális havat, de az afféle anomáliának számított , mert előtte is évről évre emelkedett a téli átlaghőmérséklet ! Ne légy már olyan idióta mint a hülye Marcsi, aki lexarja a nyilvánvaló tényeket és azt ugatja amit kedvenc TV-adóján sulykolnak belé.

    TÉRJ már észhez és hagyd el az érzelmi politizálást !

    Addig is tanulmányozzad a grafikont:

    http://furdancs.blog.hu/2013/07/10/szigeteljunk_a_meleg_ellen
    Nem vagy te buta ember,miért nem használod végre az eszedet?

  • Tudod mit, itt sem havazott sokat és az idén nem volt túlhideg, mint általában.
    De hiszek a történelmi igazságokban. Volt ez már máskor is.-
    Semmi köze a „vallásotokhoz”, azaz a globális felmelegedéshez.
    Tudod, Kanadában északon, szörnyű idők voltak a múltbsn. Aztán enyhe lett ,majd újra kegyetlen hideg.
    Itt a régmúltról írtam.
    A múltban nem voltak „okos” analizisek az időjárásról amik változtak a föld forgása szerint.

  • Kedves Figyelo!

    Nem emlexem mar mikor, kb 15 eve, a Gore nevu volt amerikai alelnoknek adhattak par milliot, mire reszt vett egy „film” elkesziteseben a klimaxvaltozasrol.
    Ebben a filmben a profecia szerint 2015-re a tengerek szintje meg fog emelkedni 10-20 metert.

    Mit csinalt a megbizhato, jo Gore elvtars masnap, ahogy a „film” elkeszult? Vett 4 millio dollarert egy kis vityillot Kaliforniaban a tengerparton. Tudod, azon a tengerparton, ahol 15 ev mulva a sajat hite szerint a haza minimum 10 meterrel lesz a vizszint alatt.

    Hat nem viccesek az elvtarsak?

    Termeszetesen igazad van, hogy egy-egy jol iranyzott es surun ismetelgetett hazugsaggal az emberek tobbseget meg lehet gyozni. Foleg, amikor valamelyik tudomanyagrol van szo, amihez ma mar csak az ert, aki azt a szakot vegezte el az egyetemen. Illetve a szakon belul is azt az egy temat.
    Nekem ugy tunik, hogy egy kicsit tul sok elmeletet talalnank elenk ma, mint tenyt.

  • Mojshe:
    Súlyos teher lehet neked az életed.

  • Kedves Geyza!

    Igazad van, nem konnyu. Viszont az elvtarsaid megkonnyitik azzal, hogy neha gurulok a rohogestol a hulyesegukon.

  • Nem kell bűnözni, és akkor nincs ok panaszra,meg persze mindenféle kétes elemet sem kéne beengedni abba az országba ami valamikor a lehetőségek oázisa volt! A becsületes adófizetők pénzéből kéne finanszírozni a bűnözők luxusigényeit? Na ne!

  • Kedves Robert!

    Nem luxusigenyekrol volt szo, hanem alapveto ellatasrol.

  • Mojshele:
    Hátha neked a társadalom másik felén való féktelen hahota adja meg a kis „életkönnyebséget” …

    Ezt úgy is lehet nevezni hogy mértéktelen gyűlölködés.

  • Kedves Geyza,

    Ugyanakkor mertektelenul butanak lehetne tekinteni azt, aki nem latja meg a viccet abban, hogy egy hipokrita ott vesz hazat, ahol szerinte 10 ev mulva mar tengerfenek lesz.

    De en nem tartalak teged se butanak, se hulyenek. Veled csak az a baj, hogy Magyarorszagon nottel fel a „jo” kis komcsi rendszerben es nem volt lehetoseged vegkepp elszakadni attol. A komcsi mentalitastol.

    Ez a mentalitas teszi lehetove szamodra, hogy azt lass az ellenfeleidben ami te vagy, illetve azzal vadold oket, amiket te csinalsz. (Hozza kell tenni, hogy az ellenfeleidet, vagy ellensegeidet is te valasztod magadnak, es nem ok teged. Ok beken hagynanak teged.)
    Tehat amikor pl. gyulolettel vadolsz valakit, akkor tudjuk, hogy te gyulolsz … es igy tovabb.

    De nehogy azt hidd ez valami sajatos komcsi tulajdonsag. A feneket! Minden taho rendszer ilyenne neveli az embereit, pl. a bekegalambok rendszere is ilyen. (Egy masik cikk kapcsan magyaraztam valamicsket a victimhood „szuksegessegerol” – azzal kapcsolatban van ez is.)

    Probalj meg olvasgatni arab ujsagokban hozzaszolasokat bekeaktivistaktol: A te tukorkepeid. Talan akkor elriadsz magatol.

    Errol jut eszembe az oreg vicc:

    Milyen a szovjet sex?
    Tukron fekszik Szasa, alatta pedig hason-Masa.

  • Geyza,mennyire agymosott vagy, az elképesztő!
    Ha valaki látja a nemzetközi fonákságokat, nem gyülőlködik, csak éppen az igazságot keresi.

  • Kedves Moshe,
    Gore-ról hasonló a véleményem, és azt hiszem nem vagyunk egyedűl.
    Rá, csak egy szó stimmel, ő egy nagy gazember.

  • Moshe Akiva
    2016 április 13
    2:32 du.

    Ez is egy népszerű vicc:

    – Miben különbözik Isten és Orbán Viktor?
    – Abban, hogy Isten nem akar Orbán Viktor lenni.

    Nekem úgy tűnik, jó harminc éves késésben vagy nem csak magyarországi viccekben és közállapotokban, hanem a klímaváltozásról szóló ismeretekben is. 🙂 Nem tudom, hogy a tengerszint mennyit emelkedik az elkövetkező évtizedekben, de pl. Magyarországon a sivatagosodás a probléma. A fidesz erről is jó sokat összehazudozott a 2010-es választás előtt, hogy megújítják a mezőgazdálkodást meg a vidékfejlesztést. Majd első dolguk lett egy gépészmérnökre bízni ezt a minisztériumot, és kipicsázniuk a hozzáértőket.

    A „koronát” azzal tették föl, hogy széttapostak egy neves biogazdaságot, de szerinted biztos megérdemelték a bolond biósok …

  • Hazai Lámpa:
    ANNÁL UNDORÍTOBB DOLGOT keveset követtek el ezek a francos macskajancsik, minthogy széjjel cseszték azt a világhírű bió-gazdaságot !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Mojsze és Figyelő:
    EZEK ekével beforgatták a földbe a frissen kihajtott növényeket rettenetes kapzsi földéhségükben, mert még az aratásig hátralévő két-három hónapot sem voltak képesek megvárni !!!!!

    Merthogy addig is húzni akarták az EU.-tól a földtámogatást.

    EZÉRT cseszték szanaszéjjel a maradék hazai mezőgazdaságot imádottjaitok !!!!!!!!!!!!!!!!!

    Műkörmösöké és gázszerelőké lett mostanra már majdnem az egész Fejérmegye , máshol meg szintén rengeteg jó termőföld.

    Akik meg megmunkálták , dolgoztak vele, azok most szegénysorba kerültek.

    DE TI CSAK IMÁDOLJÁTOK ŐKET TOVÁBB !
    Mojsze: A hülyeségeid napról napra csak egyre vaskosabbak.

    ( A rohatt életbe Lámpa…kiborítottál hogy eszembe jutattad ezt a szemétséget.)

  • Geyza
    2016 április 13
    5:31 du.

    Bocs. Vigasztaljon a tudat, hogy a kishantosiak egy életre megtanulták, hogy Orbán Viktor a barátait is azzal jutalmazza, mint az ellenségeit. Hiába utaztatták a Tiborcz-testvéreket, hiába oktatták Lévai Anikót, mindez nem számít, ha nem istenítik Orbán-király egyeduralmát.

    http://nol.hu/belfold/kuria-torvenytelen-volt-az-nfa-eljarasa-kishantos-ugyeben-1610737

  • Hazai Lámpa:
    Ezekről nem tudtam.
    De érdekes! Roppant érdekes !!
    Ezt észben fogom tartani mint intő példát.

  • Kedves Hazai Lampa es Geyza!

    Ami a magyarorszagi politikai elet nyuancait illeti, abban valoban le vagyok maradva.

    Viszont van egy olyan sanda gyanum kedves Hazai, hogy kisse osszekevered a klima es az idojaras fogalmat. Valoszinu az teveszt meg teged, hogy nem tudsz a mersekelt egovi sivatagok letezeserol. Pedig eleg sok van beloluk.

    xxx

    En nem istenitem Orbant, nem is vedem.
    Talan nem volt eddig elegge vilagos, hiszen mindossze ezerszer irtam le eddig, en ot is korrupt gazembernek tartom.
    Annyi csak a kulonbseg koztem es koztetek, hogy szerintem ettol Magyarorszagon nincs vege a demokracianak. Sot! Ez igazan a demokracia kezdete.
    Amit a foldek elsinkofalasarol, kisgazdak tonkretetelerol irtok, ennek a resze.
    Aljassag – es bar ez nem mentseg szamukra – de ez szinte mindenhol igy megy. A fold annyira draga, hogy meg itt is a fold muveloi tobbnyire berlik azt, mert megvenni keptelenseg. Kiveve, ha mutyi van mogotte.

  • Moshe Akiva
    2016 április 13
    11:26 du.

    Érdekes, mikor Orbánt kellene elítélni valami náciskodásért, akkor rögtön átváltasz az öreg, hülye, süket, harminc éve kivándorolt magyar figurára … 🙂

    De mikor a szociáldemokraták hülyeségeiről van szó, akkor azok még a 100 évvel ezelőtti bűneikért is feleljenek! A liberálisoknál ellenkezőleg, csak a mai korcs neoliberálisokat veszed figyelembe, a konzervatívokat nem.

  • Hazai Lámpa:
    KI-TŰ-NŐ megfogalmazás !!!!!!!!!!

    De engedelmeddel továbbviszem:
    Akiva , a sunyi, kettős-erkölcsű szófacsaró.

  • hazai lámpa

    2016 április 14
    10:04 de.
    Ezt a beírást probáltam megérteni, de nem ment!

  • Mellesleg, én nem gondolom, hogy Orbán lop és gazember.
    Én úgy gondolom, hogy a magyarok egy része, nem érti és értékeli amit tesz.-
    Nekik Gyurcsány kell és a pártja, semmi más.
    Ha, Jézus Krisztus lenne a miniszterelnök most, az sem felelne meg.

  • Kedves Moshe Akiva!
    Mit szólsz a kanadai NDP párthoz?
    Ma rájöttem, miért bukott meg az NDP vezetője.
    Érdemes néha a National Post újságot olvasni.

  • FIGYELŐ:
    Mi itten meg úgygondoljuk hogy de.

  • Kedves Figyelo!

    Erre gondoltal?

    http://news.nationalpost.com/news/canada/canadian-politics/tom-mulcair-says-ndp-wants-him-to-stay-on-leader-until-party-finds-his-successor-so-he-will

    Ebben nincs semmi, csak a szokasos kadarista hit „erdemei elismerese mellett nyugdijba helyezzuk a megbizhato elvtarsat”.
    Amennyire emlexem ok minden bukott valasztas utan egy uj csirkefogot valasztanak meg vezetojuknek. Mintha azon mulna.

    Viszont az egyik cikk cime erdekes: 600 000 metisnek ad a True-Dope indian statuszt. Amig ezt en is jo hirnek tartom, hozzatennem szerintem keves. Legalabb 10 millionak kene megadni, akkor talan en is belefernek. 🙂
    Az Alexis Elk River 233-as rezervatumban szivesen eleldegelnek meg a hatralevomben. 🙂

  • Kedves Hazai Lampa!

    ” Érdekes, mikor Orbánt kellene elítélni valami náciskodásért, akkor rögtön átváltasz az öreg, hülye, süket, harminc éve kivándorolt magyar figurára … 🙂

    De mikor a szociáldemokraták hülyeségeiről van szó, akkor azok még a 100 évvel ezelőtti bűneikért is feleljenek! A liberálisoknál ellenkezőleg, csak a mai korcs neoliberálisokat veszed figyelembe, a konzervatívokat nem. ”

    Csak nem osszefutottal a Geyzaval aki belekevert valamit a kavedba, es amiatt nem tudsz ujabban mar te sem konkretumokat emliteni?
    „Valami náciskodás” – en rakerdeznek; valami konkret? Persze csak ha nem terhellek meg reszletekkel. (Mielott megprobalnad elbutaskodni: a korrupcio nem csak a nacizmus sajatja.)

    xxx

    „szociáldemokraták hülyeségeiről … még a 100 évvel ezelőtti bűneikért is feleljenek!”

    Komolyan gondolod, hogy fel kene rojam Orbannak a 100 evvel ezelott elkovetett buneit is?
    De miert allnank meg ott, nem? Most rogton nekiallok kutatni, es megnezem, hogy az Osrobbanas elott miket kovetett el az a ganej!!!

    xxx

    ” A liberálisoknál ellenkezőleg, csak a mai korcs neoliberálisokat veszed figyelembe, a konzervatívokat nem.”

    Szivesebben latnek klasszikus liberalisokat (magam is kozejuk tartoznek) a jelenlegi liberalis partokban, de azok vagy teljesen hianyoznak, vagy teljesen hatterbe lettek szoritva a nagypofaju left-libertarianusok, libertarian szocialistak, szocialista anarchistak, szocialistak, kommunistak es iszlamistak altal.
    Ezekhez meg hozzajon a magukat „progresszivnek” hazudo horda, kulonfele gittegyeteket alkotva, egyeduli celjuk hogy a fennallo „gonosz” polgari demokracianak megadjak a kegyelemdofest.

    Lehet, hogy Magyarorszagon meg vannak igazi liberalisok, de itt annyira elfajult a helyzet, hogy a kanadai konzervativ part felel meg ugy-ahogy az eredeti liberalis partnak, a jelenlegi Liberal Party gyakorlatilag szocialista, a harmadik nagy part pedig a komcsi part.
    Amerikaban pedig semmi kulonbseg nincs a ket fo part kozott. Ekkora eroval akar kalifat (talan kiralyt) is valaszthatnanak maguknak.

  • Kedves Figyelo!

    Meg egy aprosagot: Kanada eseteben talan (hangsulyozom talan) igaz, hogy a jobboldali part kevesbe korrupt, mint a megbizhato, jo elvtarsak partja. De ennek konnyen lehet az az oka, hogy ok csak ugyesebben lopnak.

    Magyarorszag eseteben viszont nehez lenne feltetelezni a korrupcio hianyat a jobboldalnal, amikor latod, hogy atjatszak a tulajdonjogat meg a kis szart se ero trafikoknak is, a draga foldeknek is, amikor a tegnap meg privat alkalmazott vizvezetekeszerelo mara milliardos lett, amikor kulonvasut epul a miniszterelnok kis koszos falujaba, amikor annak a kis koszos falunak NB1-es futballcsapata lesz stadionnal ellatva, akkor nehezen lehet elhinni, hogy az Orban es tarsai nem lopnak. (Es ez csak az, amire most igy kapasbol emlexem.)

    Ugyanugy – es most szandekosan hagyom ki a megbizhato, jo izraeli elvtarsakat a kepbol) gondolod en elhiszem, hogy a (jobboldali politikus) Saron fia a havi 6000 sekel fixjebol kuporgatott ossze 20 ev alatt nehany millio dollart, hogy az Egei Tengeren tudjon venni maganak egy szigetet es arra luxus-resortot epiteni?
    Jelenleg a Bibit is csesztetik valamivel…

    Sajnos az osregi cliche, hogy a hatalom korrumpal nagyon is igaz.

    Fel kene ismerni, hogy egy despotikus rendszerben joval kisebb merteku a korrupcio, mint a demokratikusban.

    A despotanak sajat jolfelfogott erdeke, hogy a korrupciot leszoritsa, ugyanugy, ahogy egy „gonosz” gyartulajdonos sem akarja, hogy ellopjak tole a gyarat.

    A demokracia vezeto retegeinek pedig pontosan a korrupcio a sajat, jolfelfogott erdeke. A demokrata vezeto csak ugy tud haracsolni, csak ugy tud egyre nagyobb befolyasra kerulni. Szamara a torvenyek gonoszak.
    Ennek erdekeben megveszik az egesz politikai spektrumot, ahol 2-4 part vezetoi kigyot-bekat kiabalnak egymasra, de hogy a masik mennyit lopott az sosem merul fel.
    Vajon miert? Nem lehet, hogy jo elore megegyeztek az urak es az elvtarsak, hogy a korrupcio temaja tabu?

    „En hagylak teged lopni, te hagysz engem lopni.”
    Kez kezet mos.

  • Moshe Akiva
    2016 április 14
    3:07 du.

    Konkrétumok: rivális pártok leszalámizása, választók megtévesztése, politikai ellenfelek megalázása, nem elég neked?

    Már megint terelsz. Nem Orbán 100 éves bűneiről van szó, hanem az általad imádott konzervatív és nacionalista irányzatok is bemocskolódtak a 20. században, csak erről érdekes mindig elfelejtkezel.

  • Mojszele:
    nem kell konkrétumokat felhozni:
    minden harmadik benyögésed csöpög a náci-jellegű gyűlölettől.
    Nehéz életed lehet neked. Amikor úgy egyedül maradsz magaddal.
    Nem csodálkozok hogy a Bartus Laci kivágott az AN-ről téged, mint a macskát, hogy odaki nyomassad már magadból kifelé a szellemi bűzt.

  • Kedves Hazai Lampa!

    Tenyleg ugy tunik neked a hozzaszolasaimbol, hogy nem vettem meg eszre a jobboldali partok „bemocskolodasat”?

    Kezdesz te is szelektalva olvasni, vagy erteni.

    Ezek:

    ” rivális pártok leszalámizása, választók megtévesztése, politikai ellenfelek megalázása ”

    mar hatarozottan biztatoak toled!
    Most meg csak egy kis ho-rukk kell, es talan megtujuk azt is, hogy mely partokkal, mikor, hogyan es miert szalamizott le Orban. Honnan tudjuk, hogy a megszunt partocskak a szalamitaktika aldozatai, avagy csak siman a kutyanak sem kellettek? Tudom, hogy ezt is 5555-odszor kerdezem epp most, de eddig 5554-szer nem jott ra valasz.

    xxx

    A „valasztok megtevesztese” maradt ugyanolyan ures kijelentes, altalanositas, mint amik az elozoek voltak.

    Ebben a kijelentesben konkretumnak meg nyoma sincs, de mivel a valasztok atverese elo szokott fordulni minden „normalis” korrupt demokraciaban, ezt elhiszem neked.

    Hadd mutassam be ennek kapcsan milyen is az a konkretum, mert lathatoan kuzkodsz a fogalom megertesevel:
    Az elso (es „konzervativ”) Bush elnok valasztasi hadjarataban igy fejezte ki magat, amikor azt igerte, hogy nem lesz tobb adoztatas: „Read my lips: No more taxes!” (Mindezt lassan, szotagolva.)
    Ez a „read my lips” azota szalloigeve valt, mindenki rohogcselve idezi amikor politikusok hazugsagairol beszel, mert Bush elso dolga a beiktatasa utan az volt, hogy adokat emelt (vagy uj adokat eszelt ki).
    Ugyanezt a viccet par evvel kesobb a „liberalis” Clinton is elsutotte. A valasztasi kampanya soran halalkomoly pofaval bejelentette, hogy adocsokkentest ad a kozeposztalynak. Beiktatasa utan mas nappal kiallt a nagykozonseg (kamerak) ele, es bejelentette, hogy „bocsanat gyerekek, beleneztem a konyvekbe (az allamhaztartas adataiba) es nem lehet az adot csokkenteni.” Utana pedig meg is emelte nekik, hadd oruljenek.
    (Nnnna, kedves Hazai, ilyen a konkretum.)

    Vegul megemlitenem, hogy a „politikai ellenfelek megalázása” is csupan egy ures kijelentes.

    De ha igy megy tovabb meg nehany szaz ev es talan neked is sikerulni fog egy konkretummal elorukkolni. Remeljuk, hogy abban az esetben lesz hozza valami bizonyitek is, link-el, esetleg link-ekkel tamogatva.

  • Kedves Geyza!

    Persze, hogy neked nem kell konkretumokkal, reszletekkel, adatokkal, bizonyitekokkal, elmeletekkel foglalkoznod. Az effele csacsisagok csak az olyan hulyeknek valo, akik tudomanyos munkaval vannak elfoglalva, vagy csak siman nem akarnak felulni a legatlatszobb hazugsagnak is.

    Viszont a marxista elit, amelyik kizarolag hazudozasra es vaktaban valo ragalmazasra kepes, nos ennek az elitnek valoban nincs szuksege semmi konkretumra, se reszletekre … stb … se vizsgalodasra.

    Meg az a szerencse, hogy amikor eme elitet kikepeztek, a hasonloan gondolkodo kikepzok nem hittek abban, hogy felesleges a csemeteket megtanitani irni-olvasni. (Pontosan nem ertem mire az iras-olvasas tudasa, ha kozben agymossuk a jovo elitjet, hogy olyan aprosagok, mint adatok, tenyek, konkretumok, reszletek, elmeletek es ugy altalaban a kutatas, teljesen feleslegesek?)
    Mert ha nem tanitottak volna meg Geyzat irni, akkor most nem tudhatta volna meg orszag-vilag, hogy a konkretumok feleslegesek.

  • Bocsanat elszaladt:

    Tehat eleg ha azt mondjuk, csak igy altalanositva, ures kijelenteskent, hogy
    „Mohamed az Isten utolso profetaja, tobb nem lesz, es ezt tilos barkinek is ketsegbe vonni, hiszen Mohamed sajat maga mondta ezt. O mar csak tudja, hiszen Gabriel arkangyallal beszelt minden nap!”

    Vagy:

    ” A marxizmus a vilag elso, egyetlen es egyben utolso tudomanyos filozofiai alkotasa, csalhatatlan. Marx elvtars a vilag legnagyobb zsenije, mindent tokeletesen tudott es ertett, minden amit mondott, pontos, orokervenyu, szent es megvaltoztathatatlan. ”

    Tehat nyilvan sem Mohamed sem Marx elvtars eseteben nincs szukseg adatokra, tenyekre, konkret esetek taglalasara, reszletekre, elmeletekre, hiszen a kritika mar eleve tilos. Termeszetesen teljesen le kell allitani a tudomanyos fejlodest is, mert hiszen a csucson vagyunk, ennel okosabbak mar nem lehetunk, ennel jobb mar nem lehet nekunk.
    A gondolkodas nem csak felesleges, tilos is.

    Geyzam valoszinu igy kepzeli el a szep uj, konkretumok nelkuli jovot.

  • Moshe Akiva

    2016 április 14
    2:28 du.
    Kedves Moshe, nem erre a cikkre gondoltam, hanem a maira: „Radicals at the gate” z A8. oldalon.

    Na és, mit szólsz, már meghalhatunk amikor akarunk, a mai új törvány szerint, vag ha valaki akarja azt.

  • Kedves Figyelo!

    Ezek az elvtarsak regebben is csak azert voltak eltanacsolva, mert nem ertettek meg, hogy nem eri meg tul nyiltan kimondani, hogy mi az NDP celja.
    Az NDP-nek szuksege volt egy kis image-javitasra, ha azt akartak, hogy szavazzanak is rajuk. Ezek meg kicsit tul oszintek.
    De olyan mindegy. Amig a Notley-nak a tomeggyilkos Che, az egyik miniszterenek (vagy tanacsadojanak) meg a Chavez elvtars a peldakepe, addig tolem azt hazudoznhatnak amit akarnak, tudom mit akarnak.

    xxx

    Az euthanasia-ra gondolsz? Mult heten meg volt itt Edmontonban az elso. Egy MS-ben regota szenvedo no valasztotta a rovidebb kiutat igy.

    Kicsit rizikos a torveny, mert vissza lehet elni vele.
    Viszont, van egy baratnom, aki csak barat (elsosorban mert o csak a lanyokat szereti) aki az egyik helyi korhazban dolgozik. Nem akarok reszletekbe menni vele kapcsolatban, o tobbszor is mondta mar, hogy torveny ide, torveny oda, ok mar regota alkalmazzak ezt, szinte minden nap.
    Magyarorszagon is csinaltak. Aposom, aki orvos volt mielott nyugdijba ment, lebeszelte a dolgot elore es szepen bement a korhazba meghalni.
    Elotte felhivott meg utoljara telefonon minket es elbucsuzott.

  • Katona Zsombor

    Tisztelt Moshe Akiva, bár 100 %-ban különbözünk és úgy hiszem nem is akarunk hasonlítani egymásra, azonban mégis van egy sajnálatos megbocsáthatatlan közös bűnünk, mégpedig az hogy, a Jóságos Bartus Laci bácsi álítólag kiátkozott bennünket az Amerikai Hírlapról( mondjuk ami részemről nem is igaz, de ha itt hiteles emberek állítják akkor a jókedvükért szívesen elfogadom) ami úgy látszik nagyobb vétség, mint a náciság vagy a kikeresztelkedés! Hát akkor őszinte részvétem, na nem Neked, hanem a demokratikus, szupertoleráns és megfelebbezhetetlen kirekesztőknek akik álságosan a vélemény-, vallás-, és szólás szabadság főpapjaiként tetszelegnek!

  • Mojsze:
    Nem szükséges „konkrétumokat” felhozni elképesztő és mindenki ellen irányuló gyűlölet hadjáratod bizonyítására, elég ha az ember bele-bele olvas néha a kilóméteres „szakírásaidba”.

    Minden harmadik-negyedik megnyilvánulásod tartalmaz valami negatívomokat, másokra vonatkoztatva.

    Én öregem megértem hogy azzal oldod fel saját magad iránt is érzett gyűlöletedet is , ha baxott hosszú idiótaságokat írsz , napont ötöt, de ne várd el tőlem hogy még meg is vitassam azokat teveled.

    Én szeretem az életet , ki vagyok egyezve önmagammal, továbbá bízok az Emberiség józan belátásában.
    Nincs szükségem a sötét eszméidre, viszont nem árt ha az ember nem hagyja ezeket szó nélkül.

  • Moshe Akiva
    2016 április 14
    6:01 du.

    Ronald Reagant idehaza csak a neoliberálisok szeretik, meg az olyanok, mint te. 🙂 Orbán 2010 előtt Bernie Sandersként indult, és aztán Nixon és Trump gyereke lett belőle. Ugyanolyan sunyi és demagóg, mint ezek.

    Egyébként már többször leírtam konkrétan, mit jelent nála a választók becsapása: a nagy demokrata, középosztálypárti, egyszerű Orbánból egy megközelíthetetlen, vezérkedő, luxus politikus lett. Olyan politikai eszközökben hisz, mint a karaktergyilkosság, vezérkultusz, internet blokkolás stb. Családja és barátai milliárdosokká váltak a környezetében, pl. a veje és a csúti gázszerelő.

    Hozzátenném, hogy egyes volt hívei szerint a zsidó háttérhatalom tartja a markában Orbánt. 🙂

  • Hazai Lámpa:
    Én utóbb megkedveltem Roni Régent.
    Peg nem vok neoliberális. Meg háttérhatalmista aem.

  • Moshe Akiva

    2016 április 15
    12:46 de.

    Kedves Moshe, jól látod ezt a problémát is.
    Viszont, nekem újdonság volt David és Steven Lewies háttérmunkája. Erről nem tudtam, de gondolhattam volna! Ők valódi kommunizmust bocsi, szocializmust szeretnének Kanadában, ami elérhetetlen álom szerintem. Kapitalizmusban nehéz, vagy inkább kétséges szocializmust beveztenni!

    Ami meg a halál témát érinti, nagyapámat 1941-ben, simán elküldte a túlvilágra a háziorovos egy nagy adag morphiummal, májrákja volt .
    Szerintem is minden orvos gyakorolja ezt a végső lépést, mindenféle törvény nélkül. Viszont, igen veszélyes, mikor ezt törvénybe hozzák!

  • hazai lámpa

    2016 április 15
    10:03 de.Ronald Reagennek köszönheti a magyar is, a szovjet hatalom bukásá! Azóta vonultak ki a megszállók Magyarországról és azóta kisebb a pofájuk.
    Ilyen amerikai elnök ritkán van, azóta sincs és ki tudja mikor lesz egyszer hasonló hozzá!

  • Figyelő
    2016 április 15
    11:31 de.
    Hogy a klasszikust idézzem,: ” lószart, mama” !!

  • falusi, stílusod egyre jobban „klasszikus” lett .Igen sajnálatos.

  • Peresze, képtelen vagy megcáfolni a kijelentésemet, intelligens, igaz tényekkel.

  • Kedves Hazai Lampa!

    Egyaltalan nem csodalkozom, hogy itt bizonyos hozzaszolok, es az amerikai marxistak egyaltalan nem kedvelik Reagent. O azon tipikus peldaja azoknak, akik be tudtak bizonyitani, hoy ez a „csunya, emberfalo kapitalista rendszer” eletkepes es ezerszer jobb, mint marxista alom.

    Hogy Orban mennyire „megkozelithetetlen”, vagy „vezerkedo” ezt nem tudhatom.
    De sejtesem szerint altalaban egy orszag vezetojenek nincs sok ideje arra, hogy email-ben megvalaszolja mindenki sohajat.
    Egy vezetonek pedig neha nem art „vezerkedni” kulonben meg azt hiszik rola, hogy alkalmatlan a vezetoi posztra.

    Nem pontosan ertem mi az a „luxus politikus”, de gondolom a lopasaira celzol. A korrpuciot mar megbeszeltuk, de ezuton elnezest kerek a vizvezetekszerelo ugyeben, ugy latszik gazszerelo volt az illeto. Nem mindegy! 🙂

    A „karaktergyilkosság” jol hangzik, bar megint semmit sem mond nekem.
    A „vezérkultusz” igaz lehet, de az is lehet hogy csak tulzas, amit azok allitanak, akiknek Orban nem hagyta, hogy szetverjek a Fideszt is.

    Az „internet blokkolás”-ra nem emlexem. Mikor kapcsoltatta ki az internetet Magyarorszagon?

  • Geyza
    2016 április 15
    11:19 de.

    2011. június Index. Olvasd, és sírj!

    „Újra kellene egy Ronald Reagan. Vajon készülődik-e már valahol?” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, aki Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszter társaságában átadta az egykori amerikai elnök bronzszobrát a Szabadság téren.

    Máté István csongrádi szobrászművész 2,2 méter magas szobra a sétáló Ronald Reagant ábrázolja, amint jelképesen elindul a téren lévő szovjet emlékmű felé, ugyanakkor az alkotásba ugyanúgy bele lehet látni azt is, hogy a volt elnök a következő pillanatban mosolyogva táncolni kezd.

    Orbán Viktor miniszterelnök az államférfiak szerepének jelentőségét hangsúlyozta, mint mondta, a szakértőkkel, elemzőkkel szemben az államférfi csak egyszer dönthet, és majd a történelem mond róla ítéletet. „Ronald Reagan jól döntött, bölcsen irányította a változást, és megőrizte a békét” – mondta.

    „Hitt a szabadságban és a szabad emberek erkölcsi erejében” – mondta. Szerinte Reagan tabukat döntött, öröknek hitt dogmákat döntött le a józan ész nevében. Ledöntötte azokat a falakat, amelyek elszigetelték a nyugati civilizáció egyik felét a másiktól. Szerinte Reagan megújította a világot, és megújította Kelet-Európát.

    Mint mondta, most Magyarországnak is erőt kell merítenie a példájából. Szerinte még falakat kell lebontanunk, hogy kiszabaduljunk a múlt hibáinak fogságából. Reagan a bizonyíték, hogy létezik teljes megújulás, ha van hozzá elég bátorságunk és erőnk, ha vállaljuk a jó és a rossz közötti különbség kimondásával járó felelősséget és nehézségeket.
    Azt mondta, hogy 1990-ben még úgy tűnhetett, hogy kiszámítható, szabad világ jön, azonban 2011-ben már láthatjuk, hogy egy teljesen új fejezet kezdődik az emberiség történelmében. Ehhez pedig szükség lenne egy új Ronald Reaganre is.


    A Ronald Reagan emlékbizottság elnökeként a szobor felállítását kezdeményező Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy a valódi értékek egyesítik az embereket. Ronald Reagan tiszteletében egyeznek a republikánusok és a demokraták is, és Magyarországon is egyek a konzervatívok és a liberálisok, valamint a szociáldemokraták és kereszténydemokraták.
    A szobrot több politikus, és meghívott vendég, köztük Simonyi András volt washingtoni nagykövet, Habsburg György és Andy Vajna, valamint száz-százötven nézelődő, köztük sok amerikai turista jelenlétében leplezték le.”

    Mai hír: rendőrök vitték el a PM-es képviselőket, miközben fekete molinót feszítettek ki a parlament lépcsője fölött.

  • Kedves Figyelo!

    Kanadaban is be lehet vezetni a cocjalizmust, csak kicsit tul hosszu kerites es tul sok taposo-akna szukseges hozza. De sebaj, majd veszunk fel ra kolcsont valami gonosz kapitalistatol, es ehenhalunk a keritesen innen. A lenyeg az, hogy szabadon haljunk meg. 🙂

    Az elvtarsak ugy kepzelik, hogy felvesznek visszafizetethetetlen kolcsonoket, tonkreteszik a gyarakat, uzemeket, eluldozik a farmereket a foldjeikrol, csodbejuttatjak az osszes bankot, teljesen elertektelenitik a penzt, total kaoszt teremtenek, es amikor mar minden tehetos ember, valamint akinek van egy csepp esze elmenekult innen, akkor jonnek ok es allamositanak mindent, foldet osztanak es beulnek az eluldozottek vagyonaba.
    De hat ok megerdemlik, mert oket Fold Anyacska vezetonek teremtette – es jaj annak, aki azt ketsegbe meri vonni.

    Ugy kepzelik, hogy az ittragadt oregek, nyomorekok, alkoholistak, kabitoszeresek, 6 osztalyt vegzettek majd a gyakorlatukkal, szorgalmukkal es szakertelmukkel a semmibol felepitik a Voros Paradicsomot – amig ok, a „ratermettek” iranyitanak. Mert pofazni, megvitatni (= orakon at vitatkozni a semmirol) azt nagyon tudnak, de hogy odebb tegyenek egy felteglat, attol mar iszonyodnak.)

    En a magam reszerol bizakodoan is nezek a jovobe, tudvan, hogy a Edsoni TSZ vezetoje egy, a marxizmuson edzett lakatos lesz, ahol a parasztok nem tudjak megkulonboztetni a fokhagymat a kaposztatol (de sebaj elvtarsak) ugyanakkor az edmontoni olafinomito biztonsagi osztalyat egy 3 osztalyt es egy marxista gyorstalpalot vegzett megbizhato alkoholista es elvtars fogja vezetni, az alkalmazottakat pedig majd a bortonokbol veszik fel.
    Ilyen szakertelem, jozansag es szorgalom mellett, a kaoszbol kiindulva csakis igazi foldi Paradicsom keletkezhet.

    Es ezt mar lattuk is nehany esetben.
    Pl. milyen jol mukodott ez a Szovjetunioban!
    Ugyan meg csak felig van kesz, de lam, Venezualaban is milyen gondtalan elet zajlik! Csak ugy csivitelnek a kismadarak! 🙂

    xxx

    Ha valakit dicserni akarsz egy elvtarsaknak, akkor ne a Reagent valaszd, hanem Marxot, Engelst, Lenint, Rakosit, Sztalint, Maot, Pol Potot, Kim Ir Sent, Castrot, vagy Che elvtarsat. Meglatod, mennyire orulni fognak neki!

    Reagen a mai napig ellensege a megbizhato jo elvtarsaknak, mert bar nem sok koze volt a szovjet rendszer halalahoz, az o idejeben adta be a kulcsot a szovjet vezetes, es emiatt sokan ugy neznek ra, mint „kommunizmus-gyilkosra”.

  • Figyelő
    2016 április 15
    11:31 de.

    Igen, az amcsik szeretik azt híresztelni, hogy ők hajtják a Göncöl szekerét. Azóta már kiderült, hogy be voltak fosva, mikor elindult a forrongás Kelet-Európában, és egy szóval nem biztatták a kelet-európaiakat, hogy váljanak le a nagy tesóról!

    Utána, már az idősebb Bush idejében, nem mondom, hogy nem zizegtek itt eleget. De ha az amcsikra várunk, lószar lett volna itt, nem rendszerváltás.

  • Mindenkinek ajánlom a Nyomor széle blogot, aki a hazai valóság egy szeletét megismerné. Itt bizony előfordul, hogy a gyerekek örülnének még a tusolóban alvásnak is, ha lenne tusolójuk!

    Ez a poszt arról is szól, hogy a szegregátumokban is érzik az emberek a gyűlöletbeszéd elharapózását.

    A bloggert szintén idegesíti az a fajta politikai marketing, amit Orbán űz.

    http://nyomorszeleblog.hvg.hu/2016/04/03/518-kommunikacio-a-ketfele-vilagban/

  • Hazai Lámpa:
    Azért ebben az „amcsi zizegés” kérdésben nincs igazad.

    Az USA nem tartja feladatának azt, hogy ő maga változtassa meg egyes országok belpolitikáját. Az a helyiekre tartozik.

    Mindenesetre eléggé aktívan bontották le a Keleti blokkot.

    Egyes országokat azzal lehetetlenítettek el hogy könnyű hitelhez juttaták őket ( Magyarország , Lengyelország ) másokat meg olyan fegyverkezési spirálba hajszoltak, hogy beállt benük a pénzügyi csőd. ( Pl. a Szovjetúnió )

    Szaal ezek a dolgok nagyon bonyolultak, lassú folyamatok és asszem nem is nagyon átláthatóak.

    Egy dolgot vegyél figyelembe : Az információ szabad áramlása csak kamu.
    Azért mert mindenről hatezer oldalt lehet elolvasni a NET-en , attól még éppannyira titokban vannak tartva a VALÓDI okok és eljárások , mint ötven éve.

  • Geyza
    2016 április 15
    4:51 du.
    Az USA nem tartja feladatának azt, hogy ő maga változtassa meg egyes országok belpolitikáját.

    Victoria Nuland is ezért osztogatott kis kosárkájából mézesmadzaggal átkötött süteménykéket a kijevi Majdanon és költöttek 5 milliárd dollárt önzetlen jótékonysági céllal az ukrán belpolitika megerősítésére! Geyza, ne fárassz!

  • Hát a szobron jót mosolyogtam! Egy biztos, a magyarok imádnak szobrokat emelni. Még egy országban sem láttam annyi szobrot, mint például Budapesten!

  • Mindenestere, igen örvendek, hogy Orbán Viktornak Ronald Reagan a mintaképe.
    Ez mutatja, hogy tudja miről van szó.

  • Kedves Moshe Akiva, szerintem túl sötéten látod a kanadai helyzetet és jővőt!
    Én sokkal optimistább vagyok.

  • Moshe Akiva
    2016 április 15
    2:06 du.

    Voltak bolsi politikusok, akik ingujjban, árvizi gáton és disznóvágáson fényképeztették magukat, aztán magánhadsereggel, páncélozott kisbuszon mentek nyaralni a kastélyba. Fölháborodtál?

    Ha igen, akkor helyettesítsd be a bolsit fideszessel! Ha nem, akkor te politikus vagy! 🙂

  • Moshe Akiva
    2016 április 15
    2:06 du.

    Ha jártál általánosba, akkor tudod, kiknek volt vezérkultusza, a fasisztáknak. „Mussolininek mindig igaza van.”

    Itt korrupció nincs, ez aljas rágalom! Itt csak állami megrendelések vannak, amiken mindig a legjobb győz. Olyan sötét van a városban, hogy az orrunkig se látunk, de én elhiszem, hogy az önkormányzat azért az Orbán-vej ledes lámpáit vette meg, mert az volt a legjobb ajánlat! Ez a vej jó körülményeket biztosít a nemsoká jövő kis herceg unokának, mert amióta megházasodott, milliárdos lett. Előtte úgy tudom, ügyvéd volt.

    A karaktergyilkosság jezsuita módszer, ezenkívül többször írtam neked, hogy Finkelstein amerikai tanácsadóval dolgozik Orbán, aki az USA-ban nagy sikereket ért el. Már amíg a szimpla lejáratás + nulla program sikereket hozott néhány politikusnak valamikor a 70-es években.

  • Kedves Robert!

    Ha egy kicsit tovabb olvastad volna a Geyza szoveget, lattad volna, hogy o maga is irja; Amerika igy-vagy-ugy beleavatkozik mas orszagok belugyeibe.

    Hat persze hogy beleavatkozik. Az csak a kulonbseg a tobbihez kepest, hogy igyekeznek ezt lathatatlan kezekkel elerni. Vannak persze kivetelek, mint pl. Afgi es Irak, de tobbnyire elerik amit akarnak haboru nelkul.

  • Kedves Hazai Lampa!

    M’er, gondolod Kanadaban van korrupcio? Aaaaa, ilyet csak kis butuskak allitanak. Foleg akkor nem letezhet korrupcio errefele, amikor a humanista liberalisok uralkodnak. Ok mindent a nepnek akarnak adni!

    Itt van peldaul a mi vadonatuj igazsagugyminiszternonk, aki azert lett miniszter mert a megfelelo van a laba kozott, es mert tavaly meg 2015 volt.
    O elment egy jogaszoknak tartott fundraiser-re (ahol pensztet gyujtenek a korrupcio ellen kuzdo emberek) Torontoban, de nem mint igazsagugyminiszter, hanem mint British Columbia (B.C.) kuldottje ment oda.
    Nemsokara lesznek kinevezesek bizonyos jogi poziciokra es bizonyos law-firm-ok kapnak majd zsiros allami szerzodeseket, amiket viszont o mar nem mint B.C. kuldottje, hanem mint kanadai igazsagugyi minisztere fog szetosztogatni.
    Remelem erted az angolt:

    http://www.therebel.media/justice_minister_under_fire_for_shady_bay_street_fundraiser_plays_race_and_gender_card?utm_campaign=rr_04_15_16&utm_medium=email&utm_source=therebel

    Erdekes, hogy meg az NDP-nek nevezett komcsi part kepviseloi is felhaborodtak ezen, de a True-Dope nevu miniszterelnokunk szerint minden OK.

  • Figyelő
    2016 április 15
    1:35 du.

    Okosodásra. Ezek tények. Rád kb annyira fog hatni, mint tifuszra a ráolvasás..
    A gorbacsovi reformok következtében a Szovjetunió belső válságba került. a glasznoszty következtében egyre nagyobb lett az ellenzék hatalma és nyíltan bírálták a kommunista rendszert. A szovjet tagköztársaságokban megkezdődtek a szervezkedések a függetlenség kikiáltásáért. A balti államok kimondták, hogy a Molotov–Ribbentrop-paktum törvénytelen, ezért törvénytelen az észt, lett és litván államok Szovjetunióban tartása. Különféle szervezetek alakultak, amelyek azt akarták, hogy az adott állam függetlenné váljon. (Észtország – Népfront, Lettország – Népfront, Litvánia – Sajudis, Ukrajna – RUH). 1989-1990-ben megindultak azok a folyamatok, amelyek következtében a Szovjetuniót terrorhullám, konfliktusok, ellentétek gyengítették. 1988-ban Hegyi-Karabahban háború tört ki, amit tovább nehezített az azeri-örmény konfliktus. 1990-ben a balti államok függetlenségi nyilatkozatát a szovjet vezetés nem ismerte el, és 1991. januárban katonai akciókat hajtottak végre a balti államok ellen.

    1991. augusztus 19-21-én, Gorbacsov krími üdülése során, politikusok és katonák egy csoportja államcsínyt kísérelt meg, amellyel megpróbálták megdönteni a főtitkár hatalmát. A szervezkedést B.K. Pugo (belügyminiszter), V.A. Krjucskov (KGB vezetője), D.Ty. Jazov (honvédelmi miniszter), V.Sz. Pavlov (miniszterelnök), G.I. Janajev (elnökhelyettes) vezette, akik létrehozták az Állami Rendkívüli Bizottságot (GKCSP). Augusztus 21-én azonban a kormányhoz hű erők leszámoltak velük, a nép sem támogatta az államcsínyt. Az eseményekben nagy szerepe volt Borisz Jelcinnek, aki nyíltan az államcsíny ellen foglalt állást. Ezt követően több tagköztársaság is bejelentette függetlenségét.

    1991. december 8-án Borisz Jelcin orosz, Leonyid Kravcsuk ukrán és Sztanyiszlav Suskevics belorusz elnök kimondták a Szovjetunió felbomlását, és létrehoztak egy laza gazdasági szövetséget, a Független Államok Közösségét (FÁK), amelyhez a balti államok kivételével csatlakoztak a volt szovjet tagköztársaságok.

    1991. december 25-én Mihail Szergejevics Gorbacsov nyilvános tévébeszédben bejelentette lemondását, amivel a Szovjetunió megszűnt létezni.

  • Nemértem..
    Aki ennyire utálja kanadát, az miért nem költözik el a penetránsillatú, rákos vaginába?

  • falusi
    2016 április 16
    12:18 du.

    Én meg már azt hittem, hogy Viktor zavarta ki az oroszokat tőlünk! Megfenyegette őket a Hősök terén, mire ők úgy megijedtek, hogy hazáig szaladtak.

  • Sereském:
    Más dolog osztogatni és más dolog fosztogatni.

  • Mojszelécske:
    Addig örüjjé míg az USA avatkozik be és nem Putyin.
    Merthogy mi itt éppen ott tartunk !
    Csak úgy mondom öregem.
    Nem kell elhinni.

  • Falusi:
    Azé mer Kanadában nyíltan lehet gyűlölkodni , akár Kanada ellen is.
    Próbálna meg itt kiállni az uccasarokra és „magyargyalázást” elkövetni !
    Hamar ott teremne nehány feketeruhás.
    A betiltott gárdások nyíltan járkálnak mindenfelé a visszataszító betiltott egyenruháikban.

  • Moshe Akiva
    2016 április 15
    11:45 du.

    Te elmentél szavazni a pártodra vagy csak a szájad jártatod itt a liberálisok ellen? Ha vesztettek a kanadai konzervatívok, akkor négy évig várnod kell, ahogy Figyelő mondta! 🙂 Nagyon csúnyán viseled a vereséget, csúnyábban, mint mi, akiknek Orbán a „kedvence”.

    Persze, Orbán szavazói buták és naivak voltak, és elhitték Orbán színjátékát a disznóvágásokról és a kis falusi parasztház nyaralóról (ami mellett egy irdatlan nagy stadion áll azóta). Hitler szavazói is elhitték, hogy a bácsi nem bántja a csúnya zsidókat, hanem egy kis elemózsiával kitelepíti őket Madagaszkárra. Arról már nem Hitler bácsi tehet, hogy táborocskákat alakított ki, és véletlen cián is volt kéznél stb.

    Tehát nem Orbán tehet arról, hogy a veje cége milliárdokat kapott nászajándékba az államtól, hanem szerinted a buta, naiv szavazók a hibásak? Akiknek úgy kell, és megérdemlik?

  • hazai lámpa! Öszintén sajnállak, ha Hitlert a mai korba belekevered.
    Ja, és nem látni semmi hasonlósűgot a két ember között, sajnos én még emlékszem a hitleri időkre.
    Azért mert egy párt töbsséggel bejön , nem hasonlit Hitler pártjára. Nálunk is bejöttek a liberálosk többséggel, mégsem haonlitjuak egy 80 éves múltra..

  • falusi

    2016 április 16
    12:18 du.
    Kedves falusi, igen inpresszív történelmi tárgyi tudásod!
    Tudom, mit akarsz ezzel bizonyitani, de semmi köze nincs Reaganhez.

  • Katona Zsombor

    Moshe Akiva
    2016 április 15
    11:26 du.

    Hát igen, de valahogy a hamis zászlók elég ügyetlenre sikerednek, mert hamar észre lehet venni, hogy kinek a zászlóját akarták álcázni!

  • Kedves Zsombor!

    Koszi a viccet! Igen, hat azok az arab zsidok annyira butuskak, hogy nem vettek eszre, ki fog logni a lolab. Meg jo hogy vannak zsidogyulolok is a vilagon, akik ilyen jol atlatnak a szitan. :-))

    xxx

    Kedves Figyelo!

    Ugy latszik, hogy vannak itt olyanok, akiknek nehez beismerni, hogy a cocjalizmus (nem csak a Szovjetunioban) mar az elso naptol halalra van itelve – sajat maga altal. Csak ido kerdese mielott bedobjak a torolkozot.

    A Szu is csak azert birta 74 evig, mert kaptak kolcsonoket es adomanyokat azoktol a gonosz kapitalistaktol.

    Ezert aztan nem lehet rafogni a Reagan-re, vagy barki masra, hogy o okozta a Szu veget – azt az elvtarsak sajat maguk tettek meg.

    No meg hat… az elmeletem szerint a Szu-ban is meggazdagodhatott 1-2 megbizhato elvtars a 70 ev soran, akiknek egy ido utan mar nem izlett a cocjalista rendszer, szerettek volna nyiltan hasznalni a penzecskejuket.
    Ennek utana lehetne nezni, pontosabban, hogy a mai orosz oligarchak pontosan mikor is tettek szert milliardokra a havi 2000 rubelbol, de nincs kedvem totojaszni vele. Csak kicsit gyanusak nekem a volt elvtarsak.

  • Kedves Geyza!

    ” Addig örüjjé míg az USA avatkozik be és nem Putyin.
    Merthogy mi itt éppen ott tartunk !”

    Van errol egy cikk valahol?

    ” … Kanadában nyíltan lehet gyűlölkodni , akár Kanada ellen is. ”

    Ebben igazad van, szabad es lehet gyulolkodni Kanada ellen is Kanadaban. Biztos akadnak is ilyenek, foleg a bekeaktivistak koreben.

    Speciel, en csak a kanadai politikusokrol szoktam irni kritikusan, illetve hogy milyen iranyba probaljak terelni az orszagot.
    Hogy egyesek ertelmi kepessege tulzottan behatarolt es nem ertik, hogy a „kanadai politikusok” nem egyenlo „Kanada”-val, arrol nem en tehetek.
    Igaz, nem hiszek abban, hogy ertelmi kepesegekkel van itt baj, hanem inkabb szandekos felremagyarazasrol, bugyuta, atlatszo ragalmazasrol. De hat ezt mar megszoktam az elvtarsaktol, semmi meglepo nincs benne.

  • Kedves Hazai Lámpa!

    Gondolom mas cikk kapcsan, de mar elmondtam, hogy nem szoktam eljarni a valasztasokra, mert eddig semmi okat nem lattam. Itt Kanadaban is az egyik 19, a masik egy hijan 20. A komcsikat pedig egyelore nem valasztjak be federalisan.

    Tavaly csak azert mentem el valasztani, mert a Harper-kormany Izrael-barat volt, es nem csak szavakban.

    Raadasul jott a Kenderszivastol Elhulyult Szepfiu, aki egyenesen termeszeti csapas Kanadara nezve. Meg ha egy ertelmes, gyakorlott szakembert valasztottak volna maguknak a „liberalisok” … de nem, nekik a hivatasos munkanelkuli kellett, csak azert mert True-Dope a neve.
    Tehat ezert, ez egy alkalommal, tavaly valasztottam.
    De ha nem mentem volna el valasztani, akkor is jartathatnam a szamat. Talan hihetetlen neked, de a szavazasi-cirkuszban reszt nem vevok is meglathatjak a korrupciot es a tobbi visszassagot az orszagon belul.

    Szerintem, hacsak Harpert ujra nem jelolik, a kovetkezo „konzervativ” kanadai kormany ugyanolyan korrupt lesz, mint a jelenlegi „liberalis”. Tehat valoszinu megint nem fogok valasztani.
    Foleg nem, hogy itt nalunk ceruzaval szavazunk, nem tintaval, vagy kilyukasztassal. Ez azert van igy tudod, mert a ceruzaval huzott nyomot sokkal nehezebb eltunteni es mashova tenni, mint a tinta nyomat. 🙂

    ” Tehát nem Orbán tehet arról, hogy a veje cége milliárdokat kapott nászajándékba az államtól, hanem szerinted a buta, naiv szavazók a hibásak? Akiknek úgy kell, és megérdemlik? ”

    Ezt komolyan kerded, vagy csak panaszkodsz? Mar tobbszor irtam, hogy szerintem is velejeig korrupt az Orban-kormany is.

    No es ne mondd, hogy semmi ajandekot nem kuldtem neked ma, bemasolok nehany bolcseseget, amit en is igy kaptam (ha tehat nem igaz az idezet, nem az en hibam).

    Mi felakasztjuk a kis tolvajokat és kinevezzük a nagyokat politikai posztokra.
    (Aesopus, ó-görög rabszolga és tanmesemondó)

    Azokat, akik túl okosak a politikai életre, büntetésül a butábbak kormányzása alá helyezzük. (Plátón, görög filozófus)

    Amikor gyerek voltam, mondták nekem, hogy akárkiből lehet elnök. Egyre jobban elhiszem. (Clarence Darrow – híres amerikai ügyvéd)

    A politika az a finom művészet, amely szavazatot szerez a szegényektől és kampány pénzeket a gazdagoktól, azzal az ígérettel hogy megvédi mindkettőt a másiktól.
    (Oscar Ameringer – „Az Amerikai Szocializmus Mark Twain-je” című könyvében)

    Ajánlottam az ellenfeleimnek egy egyezményt: „Ha ők abbahagyják a hazudozást rólam, akkor én abbahagyom az igazság kimondását róluk.” (Adlai Stevenson – amerikai elnökjelölt beszéde.)

    A politikus az a pasas, aki a te életedet feláldozza az ő országáért. (Texas Guinan – XIX sz. amerikai üzletasszony)

  • Akiva:
    Veled társalogni olyan mint kocsival belehajtani valami kilóméter hosszú és fél méter mély kátyúba:
    Se vége se hossza.
    Úgy is mindhatnám : értelmetlen iszapbírkózás.

    Nyilvánvaló dolgokat ötvenszer elmagyaráztatnál magadnak csakhogy erre én nem vagyok vevő.

  • Katona Zsombor

    Moshe Akiva
    2016 április 16
    8:41 du.
    „Kedves Zsombor!
    Koszi a viccet! Igen, hat azok az arab zsidok annyira butuskak, hogy nem vettek eszre, ki fog logni a lolab. Meg jo hogy vannak zsidogyulolok is a vilagon, akik ilyen jol atlatnak a szitan. :-))”

    Bocsáss meg nekem, hogy nem jártam a kedvedben egy kis leantiszemitázás erejéig, de én arra az államilag támogatott amerikai fegyver lobbira gondoltam, akik már 71 éve azon sopánkodnak, hogy a degeszre tömött raktáraikban haszontalanul felhalmozott fegyvereik rájuk rohadnak, pedig milyen jó kis hasznot hozhatnának, ha több háború robbanna ki -természetesen spontán- szerte a világban!

  • Moshe Akiva
    2016 április 16
    9:23 du.

    Azt megértem, hogy a pártpolitikát haszontalannak tartod, de nagyobb baj, hogy te úgy általában a politikában csak a konzervatív-nacionalista irányzatot tekinted legitimnek, szerinted a liberális és szociáldemokrata irányzatok hamisak és csak a választók hülyítésére jönnek létre. Szerintem te olyan messze vagy a demokrataságtól, mint Orbán Jeruzsálemtől. Ez utóbbi nemcsak szójáték, mert Orbán nem volt hivatalosan Izraelben 2010 óta. Érdekességképp megjegyezném, hogy az iszlám közép-ázsiai és egyiptomi egypártrendszerekről és katonai vezetőkről ódákat zeng, és szorgalmas látogatja ill. fogadja őket.

    Idehaza én legutóbb elmentem szavazni az országgyűlési választásokon, de hiába, mert Orbán nem hisz a képviseleti demokráciában. Orbán azóta kinyilvánította (Tusnádfürdő), hogy az illiberális keresztény demokráciában hisz, ahol a keresztény-nemzeti politikai párt képviseli az országot, és az ellenzékiek fizetett ügynökök vagy jelentéktelen kisebbséget képviselnek.

    Példa: én az LMP-re szavaztam (konzervatív-zöld párt), a harmadik legnagyobb ellenzéki pártra a jobbik és a szocik után. Úgy volt, hogy Kishantost megvédik, de 2014 áprilisban a választások után rögtön beszántották a kormányközeli gazdák a világhírű biogazdaságot, aminek állami földjeit a kormány osztotta szét még a választások előtt.

    Azóta a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a kormány törvénytelenül járt el, de Kishantos azóta sem kapta vissza a földjeit, amit azóta agyonvegyszereztek …

    Ha most erre azzal jössz, hogy te nem hiszel a biogazdaságban, akkor beveszek egy nyugtatót, de fogadni mernék, hogy csak ennyit fogsz megjegyezni az egészből, és továbbra is fújod, hogy Orbán normális konzervatív, legföljebb egy kicsit nagyon korrupt …

  • Moshe Akiva
    2016 április 16
    8:41 du.

    Szép az elméleted a megbukott SZU-ról, és még szebb, hogy az a kis tény cseppet se zavar, hogy Kínában is egypártrendszer van, és ők adnak kölcsönöket az USA-nak meg az EU-nak, ha válságban van a világgazdaság!

  • Kedves Zsombor!

    Mi koze van a „zaszlonak” az allitolagosan 71 eve felhalmozott fegyvereknek?
    Tudsz arrol, hogy kik es mennyiert vasarolnak fegyvereket es a hozzavalokat manapsag a vilagban? Ha erdekel, kuldok tobb linket is.

    http://www.cnbc.com/2015/03/08/saudi-arabia-overtakes-india-as-top-weapons-importer.html

    Mitol lennenek teli a raktarak?

    xxx

    Kedves Hazai Lampa!

    Orban hulyesegeirol, mint pl. az illiberalis kijelenteserol nem tudok erdemben nyilatkozni. Nem tudom mit ertett alatta. Remelni tudom csak, hogy a mai alliberalis bolsikkal van neki is problemaja.

    Annyi azonban bizonyosnak latszik, hogy vannak ellenzeki partok ma meg Magyarorszagon, es egyelore meg meg sem koronaztatta magat. Ahogy elnezem neha az ellenzeki sajtot, a sajto es szemelyi szabadsagokkal sincs egyelore gond. Tehat tovabbra is demokracia van es tovabbra is meg van az esely arra, hogy kiszavazzak a Fideszt.
    Letre kell hozni egy ertelmes baloldali partot, vagy a meglevoket egyesiteni, lehetoleg olyan vezetokkel, akik nem voltak AVH-sok, vagy besugok annak idejen. Talan akkor menni fog.

    Mint zsido, en is gyanusan figyelnem a kereszteny-demokraciat, de azt lehet normalisan is csinalni.
    Az igazi keresztenyseggel, az igazi keresztenyekkel nekem csak egy bajom van: Annyira szeretnek, hogy szeretnek ha megszunnek zsidonak lenni es beallnek en is keresztenynek.

    A Szu es Kina osszehasonlitasanal kicsit tevedtel.
    Kina azota erosodott meg, hogy feladtak a „cocjalista tervgazdalkodast”. Hogy fasisztaba (vagy barmi is van naluk) mentek at cocjalistabol annak csak az lehet az oka, hogy a magukat jol megszedo megbizhato elvtarsak nagyobb biztonsagban erzik magukat igy.

  • Kedves Hazai Lampa!

    Hiaba na, orexem. Mire a vegere jutottam, elfelejtettem az elejet.

    ” Azt megértem, hogy a pártpolitikát haszontalannak tartod,”

    Nem tartom a partpolitikat (hangsuly a hatarozott nevelon van) haszontalannak.
    Csupan az nem tetszik, hogy manapsag Kanadaban (es Amerikaban) szinte semmi kulonbseg nincs a ket legnagyobb part kozott.
    Nyilvan megerted azt is, hogy ez miert nem tetszik.

    ” de nagyobb baj, hogy te úgy általában a politikában csak a konzervatív-nacionalista irányzatot tekinted legitimnek,”

    Mikozben olvasod amit irok, a TV-t is nezed es aztan a TV-ben hallottakat idezed be, mintha en irtam volna?
    Mikor es hol irtam, hogy a „liberalis” part nem legitim?

    ” szerinted a liberális és szociáldemokrata irányzatok hamisak és csak a választók hülyítésére jönnek létre. ”

    Ez is csak felig igaz. Mivel te nem tetted a liberalist idezojelbe, ezt ugy ertelmezem, hogy te az igazi, a klassszikus liberalisokrol irtal itt, es nem a mai marxistakrol, akik liberalisnak hazudjak magukat. A klasszikus liberalisokkal semmi bajom, sot, ha lenne egy olyan part manapsag, tagja lennek.

    A cocjaldemokratakat illetoen mar igazad van, egyreszt mert ugyanolyan komcsik, mint a veresszaju valtozatuk volt, masreszt meg ha talpig becsuletesek lennenek is, akkor is megmarad hogy valami nagyon bugyuta kis elmeletben hisznek – tehat hulyitenek mindenkit, ahogy te mondod.
    Raadasul, a jelenlegi helyzetben sokkal korruptabbak, mint mondjuk a jobboldalinak hazudott politikus tarsaik.

  • Mojsze:
    Nem gondolhatod komolyan hogy a fegyverbusiness valódi számai kikerülhetnek a nyilvánosságra.
    Vagy ennyire naív lettél ?

  • Hazai Lámpa:
    Javaslom nézz utána hogy Kína miért tud ” kölcsönöket” adni mindenkinek.
    Azért a helyzet nem annyira egyszerű.

    Szeretsz egyszerűsíteni , ami nem mindig baj de Kína kérdése azért megér egy misét.

  • Zsombi:
    Addig örülj pajtás mag az USA-nak jobb fegyverei vannak mint bárkinek a Világon.

    Mertha ez megváltozna , akkor aztán megnézhetnénk magunkat.

    Én spec kuvául nem szeretnék a Tovaris birodalmában élni.

    Ha TE igen , hát lelked rajta.

    De nem kéne pont itt ravaszul propagálnod a vágyálmaidat.

  • Kedves Geyza!

    Pontos adatok valoszinu nincsenek (kozhasznalatban), de megbizhato becslesek letezhetnek.
    Pl. 3 evvel ezelott ugy becsultek, hogy a 100 legnagyobb fegyvergyarto ceg 402 milliard dollar ertekben adott el „cuccot” szanaszet a vilagban.
    Ebben inkabb az a szomoru, hogy ez valoszinu egy alabecsult ertek.

    Indian kivul (amelyik legalabb ertheto okbol fegyverkezik) a bekeharcos orszagok koltenek legtobbet fegyverre, pedig nekik csak sajat maguktol kell felniuk.

  • Moshe Akiva
    2016 április 17
    4:43 du.
    Ügyes, nagyon ügyes! Mielőtt diadaltáncot járnál felettem elismerem ,hogy amit írtál azok ülnek, de engedelmeddel had emlékeztesselek rá ,hogy nem a lényeget cáfoltad meg, ugyanis:
    -nem 71 éve felhalmozott fegyverekről hanem, 71 éve tartó sopánkodásról írtam,
    -nem a vásárlók próbálkoznak hamis zászlókkal, mert nekik abból semmi hasznuk nem származik, de annál inkább a gyártóknak és főleg a kereskedőknek és a kézivezérelt politikusoknak,
    -az általad idézett táblázat fals mert, csak az importőröket sorolja fel, sokkal szemléletesebb lett volna egy olyan lista, ami azt mutatja, hogy ki mennyit költ fegyverekre mert, ott az USA magasan verné a mezőnyt, ugyanis nincs szüksége -csak minimális- importra(ezért nincs a felsoroltak között), mert főleg hazai fejlesztésű és gyártású fegyvereket vásárolnak és még azon felül is annyit tudnak exportálni amivel szintén magasan a lista élén állnak,
    -nem az én kitalációm mert, még az általad leközölt cikk is kiemeli hogy, a világ legnagyobb fegyver exportőre az USA és csak tőle messze lemaradva -talán második helyen- „kullog” Oroszország, tehát valószínű ők lapulhatnak a hamis zászlók, jól(vagy rosszul)álcázott provokációk mögött!
    A raktárak meg valóban nincsenek teli, mert valahol mindig vannak olyan „hirtelen jött” válság gócok ahol pont olyan fegyverekre van szükség amiből túlkinálat keletkezett.

  • Változatlanul az a véleményem, hogy az orosz TÖBBET költ fegyverekre, mint az USA.

  • Kedves Zsombor!

    Ugy latszik elszallt a valaszom.

    Azt irtad:
    ” … már 71 éve azon sopánkodnak, hogy a degeszre tömött raktáraikban haszontalanul felhalmozott fegyvereik rájuk rohadnak …”

    Erre irtam, hogy nem rohadnak azok a raktarakban.

    https://en.wikipedia.org/wiki/Arms_industry

    Az elszallt valaszban volt ket masik link is, nincs kedvem ujra megkeresni oket. Azt hiszem ez a legjobb. Itt lathatod ki mennyit keszit es mennyit vesz.
    Ha nem erted az angolt, a tablazatot akkor is megerted.

  • Katona Zsombor

    Moshe Akiva
    2016 április 18
    1:05 du.
    Tisztelt Moshe!
    Köszönöm a lemaradt linket, de már az elsőből is le lehetett vonni -igaz számadatok nélkül- a konzekvenciát, amit a második több adattal alátámasztott.
    A 71 évet, a degeszre tömött raktárokat és a sértő megjegyzéseket bűnbánóan visszavonom!
    Figyelő
    2016 április 18
    11:02 de.
    Igazad lehet, de ha nem vallják be, akkor ezt senki nem tudja bizonyítani, mert az összes érintett ezeket az adatokat a saját érdekéban szigorúan bizalmasan kezeli.

  • Kedves Figyelo es Zsombor!

    Ez az egesz elegge megteveszto tud lenni.

    Ha az erteket vesszuk, pl. az orosz S300-as fold-levego raketarendszereknek olyan ara van, hogy egy tucat eladasanal mar milliard dollarokrol beszelgetunk. No es ez nem tamado, hanem vedelmi fegyver. (Egy S300-as rendszer kb 115 millioba kerul + 1 millio minden egyes raketa.)
    Hasonloan, a legmodernebb katonai repulogepek is nagyon dragak.
    Ugyanilyen osszegben joval tobb agyut, geppisztolyt, vagy kezigranatot … stb. kell legyartani, ami mennyisegre joval tobb.

    Tehat elegge csaloka lehet a kep, ha csak azt nezzuk, hogy ki es mennyit kolt fegyverkezesre, mert nem tudjuk hogy mit gyartanak es mennyit. Raadasul nem tudjuk, hogy mennyi van vedekezo es mennyi tamado fegyverre koltve.

    Meg ha igaza is van a Figyelonek, hogy az oroszok gyartjak a legtobb fegyvert, konnyen lehet, hogy azoknak a nagyobbik resze (ertekben) vedekezesre szolgal.

  • Moshe Akiva
    2016 április 17
    4:43 du.

    Ahogy a kommentedet olvasom, csak egy dolog látszik biztosnak, hogy a világegyetem végesebb, mint az emberi hülyeség …

    Ennyit tudtam tenni érted, hogy gyorstalpalót nyújtottam neked a fideszből, innentől elengedem a kezed … Utolsó kommented érdekes, kár hogy nulla ismerettel óriási butaságokat adsz elő nagyon magabiztosan. Tanulgassál még politikáról, mert ez így nagyon kevés ahhoz, hogy te érdemben kommenteljél a fideszről.

    Nem azt írtam ugyanis, hogy nincsenek pártok, hanem hogy Soros Gyuri megbízottjaiként állandó megalázás az életük, és 70 milliót kell fizetniük olyan közérdekű adatért, hogy mire költi a Posta a magyar adófizetők pénzét. Persze, minden párt leváltható, de az nem jellemző, hogy magukra írják a választási törvényt. Ezekről mind találhatnál hírt a magyar internetes médiában (szinte csak ott), de a tényektől irtózol, mert akkor nem védhetnéd tovább az Orbán-gazdidat …

  • Kedves Hazai Lampa!

    Latom, vegre egy keveset megertettel abbol amit irtam, es ez jo. Maradjunk ennyiben.