Akiknek volt bátorságuk–Végjáték (3. rész)

2016 április 12 8:40 de.11 comments

Egri-Eiben István sorozatának harmadik részét mutatjuk be. (Az első rész itt olvasható, a második pedig itt.) Történetünk azoknak a németeknek az életútját járja körül, akik a legnagyobb sötétség idején, életük feláldozása árán is készek voltak a világtörténelem legnagyobb gonosztevőjét és rendszerét megsemmisíteni.

*

Máriának

*

Vannak helyzetek, amikor egy, a választók akaratával, legitim választásokon hatalomra jutott pártot vagy rendszert, amikor bebizonyosodik róla, hogy a saját nemzete sírját ássa, morális okokból, a nemzet érdekeinek fölismerése révén, erőszakkal kell eltávolítani azoknak, akik vállalják ennek minden kockázatát és ódiumát.

Adolf Hitler 1933 január 30-án a német demokrácia kereteiben biztosított legitim módon került hatalomra, s a parlamenti kétharmad birtokában törvényesen megszavazott ún. felhatalmazási törvénnyel (Ermächtigungsgesetz) lényegében Németország egyeduralkodójává emelkedett. A következő 12 évben a világtörténelem legnagyobb és legpusztítóbb háborúja szakadt a világra, 52 millió áldozatot követelve, köztük 6 millió, származásuk miatt meggyilkolt zsidót. Történetünk azoknak a németeknek az életútját járja körül, akik a legnagyobb sötétség idején, életük feláldozása árán is készek voltak a világtörténelem legnagyobb gonosztevőjét és rendszerét megsemmisíteni.

Stauffenberg feladata emberfelettien nehéz volt. Nemcsak előkészítenie és vezetnie kellett a puccsot, de ő volt az egyetlen személy, aki a bombát Hitler közelébe el tudta juttatni. A merénylet után pedig a várhatóan hermetikusan lezáródó kelet-poroszországi főhadiszállást el kellet hagynia, hogy Berlinbe visszatérve a tartalékhadsereg vezérkari főnökeként koordinálhassa az államcsínyt. Parancsnoka, Fromm vezérezredes nem szerette a nácikat, de néhány hónappal korábban Stauffenberg puhatolódzó kérdéseire válaszolva, esküjére hivatkozva, elzárkózott a szervezkedéstől.

Ez az eskü volt az, ami a náci vezetés alatt álló Wehrmachtot mássá tette, mint a korábbi német katonanemzedékek: 1918. előtt ugyanis közkatonától a főtisztig mindenki az uralkodó és a haza szolgálatára esküdött fel, a náci hatalomátvétel után pedig a hazára és Adolf Hitlerre tették le a fogadalmat. A haza, a hazaszeretet és az uralkodóhoz való hűség az európai történelemnek is egyik erkölcsi pillére, s a porosz szellemiségben nevelt hadsereg számára az önfeláldozásig is terjedő ragaszkodást jelentette. Ebbe a fogalomkörbe került be egy új elem, a szakrális jelentőségű uralkodó helyébe lépő Führer személye, s ilyenformán az esküt tévő katonák gondolkodásában a hazáért való önfeláldozással egyenlő fontosságúvá lépett elő. Ma lehet hogy nehezen érthető ez a hozzáállás, de a XX. század első harmadában az ilyen és ehhez hasonló fogalomkörök még sokkal jobban motiválták az emberi gondolkodásmódot. A merényletben részt vevők számára pedig hosszan tartó lelki vívódást okozott, amíg szinte saját árnyékukat átlépve döntöttek úgy, hogy a haza érdeke előbbre való, mint az uralkodó rezsim szándékai. Ebből a szempontból vizsgálva az 1944. július 20-i Hitler-ellenes merénylet azért is figyelemre méltó, mert végrehajtói tudták, hogy országuk háború utáni pozícióját már nem tudják megváltoztatni, de tettüket mégis vállalták. Ennek oka nem volt kevesebb, mint az, hogy a világ akár életük árán is megtudja: Németországnak van „jobbik énje”, s ez a hozzáállás Európa XX. századi történelmében teljesen egyedülálló.

1944. július 20-án reggel 7 órakor Stauffenberg és segédtisztje, Werner von Haeften főhadnagy türelmetlenül várták a rangsdorfi repülőtérre telepedett köd eloszlását. Nyolcra kiderült az ég és a futárgép felszállt, hogy utasait a kelet-poroszországi Rastenburg mellett berendezett vezéri főhadiszállásra vigye. Stauffenberg és Haeften aktatáskáiban egy-egy kb. egy kiló robbanóanyagot tartalmazó bomba lapult. Semmit sem akartak a véletlenre bízni: a két időzített szerkezetnek nagyjából egy időben kellett felrobbannia. Az idegfeszültségben eltöltött eseménytelen repülőút két és egynegyed óra múlva véget ért, s a rastenburgi repülőtérre érkező tisztek a futárgépből átszálltak a várakozó Mercedesbe. Rövid autózás és az ellenőrző pontokon való áthaladás után megérkeztek a „Wolfschanze”, vagyis „farkasodú” névre keresztelt főhadiszállásra, mely egyben az OKW és az OKH kihelyezett vezetési pontjaként is szolgált. Miután az újonnan érkezettek csatlakoztak a várakozó főtisztekhez, az ügyeletes adjutáns közölte mindnyájukkal: a megbeszélést a szokásos bunkerből egy fából készült barakk-épületbe helyezték át. Mindenki örült a változásnak, hiszen a nyári kánikulában senkinek nem volt kedve órákat tölteni egy fülledt levegőjű vasbeton építményben. A csoport a gyönyörűen parkosított sétányok egyikén átballagott a kijelölt házhoz, s halkan beszélgetve, egymás után beléptek. Stauffenberg, hogy a megbeszélés előtt megigazíthassa egyenruháját, engedélyt kért az egyik üres iroda igénybevételére. Mivel jobb kézfeje és bal kezének két ujja hiányzott, mindenki tudta, hogy ezt mások előtt nem szívesen teszi, így Haeftennel együtt beléptek az üres irodába, s a feltűnés elkerülése végett résnyire nyitva hagyták az ajtót. Stauffenberg balkezével kinyitotta aktatáskáját, az abban előkészített fogót három ép ujjával megragadva, elroppantotta a tizenöt percre időzített vegyi gyújtó indítókapszuláját. Haeften is kinyitotta saját táskáját, de az élesítésre már nem maradt ideje: egy tiszt dugta be a fejét az ajtón azzal, hogy megérkezett a Führer.

12.37-kor Stauffenberg belépett a tárgyalóterembe, ahol már folyt a megbeszélés. Megállt Kortenbach repülőtábornok és Brandt ezredes, Hitler segédtisztje között. Táskáját letette a földre, s lábával óvatosan az asztal közepe felé tolta, így a táska a Führertől kb. másfél méterre került. A robbanásig öt perc volt hátra a tizenötből. Stauffenberg szomszédainak valamit dünnyögött egy berlini telefonhívásról, kilépett a teremből és az épületből is, majd sietve a szintén beszervezett Fellgiebel tábornoknak mintegy 200m-re lévő 88. számú bunkeréhez ment, hogy abban várja meg a detonációt. Hitler halála után ugyanis Fellgiebel dolga volt a „Walkür” jelszó kiadása.

Közben a megbeszélésnek helyet adó barakkban Brandt ezredes véletlenül belerúgott az otthagyott táskába, majd hogy ez ne ismétlődjön meg, átrakta a masszív tölgyfa-asztal lábának túloldalára. Két perccel később ez a mozdulat Brandt életébe került, Hitler pedig megúszta.

Időközben témát váltottak, a sor Stauffenbergen lett volna, de ő nem volt sehol. Hitler törzsfőnöke, Keitel kinézett az előtérbe, de ott sem látta, majd visszalépett a terembe, ahol az ezredes utáni előadó, Heusinger tábornok már a következő témánál tartott. Hitler mélyen az asztalra terített térkép fölé hajolva hallgatta a keleti front értékelő jelentését: „…az oroszok a Dvinától nyugatra nagy erőkkel most fordulnak észak felé. Ha nem vonjuk vissza a hadseregcsoportot, katasztrófa…..” Ebben a pillanatban, 12.42-kor robbant a bomba. Fülsiketítő dörrenés, a levegőben emberek és épületrészek repültek szerteszét. Stauffenberg számára nem volt kétség: a merénylet sikerült. Most gyorsan vissza Berlinbe, mert ott van rá szükség!

Haeften az autónál várta, a sofőr, ahogy az ezredes beült, azonnal indított. Az ellenőrzőpontokat egyből lezárták, de Stauffenberg lélekjelenléte miatt a szökevények átjutottak: az elsőnél magához kérte a szolgálatvezető tisztet, s jelenlétében úgy tett, mintha valakivel telefonon beszélne. „Hadnagy, engedélyezték, átmehetek” közölte. A tiszt precízen bejegyezte a szolgálati naplóba: „Stauffenberg ezredes 12.44-kor áthaladt”. Csodával határos módon a következő két ellenőrzőponton is hasonlóképpen átjutottak, s egyenesen a repülőtérre hajtottak. Ott még senki nem tudott semmit, így akadálytalanul feljutottak a rájuk várakozó Heinkelre, s a gép kigurult a felszálláshoz.

A háromórás repülőút idegfeszítő várakozásban telt. A fedélzeti rádiókészülék alkalmatlan volt a Berlinnel való kapcsolatba lépésre, csak remélhették, hogy minden terv szerint halad.

Berlinbe megérkezve kiderült, hogy semmi nem megy terv szerint. Fellgiebel ugyan röviddel 13.00 óra után kiadta a jelszót, de a rossz vonal miatt nem értették, s az sem volt világos, hogy Hitler halott-e. A Gestapo-t és az SS-t nem semlegesítették, a fővárosban tartózkodó náci vezetőket, köztük Goebbelst nem vették őrizetbe. Röviddel ezután megjött a hír: Hitler él, sőt csak jelentéktelen sérüléseket szenvedett. Az összeesküvők az élő Hitlerrel szemben tehetetlenek voltak.

Amikor Fromm vezérezredes, a tartalékhadsereg parancsnoka megtudta, hogy a Führer él, Stauffenberget, Haeftent és két másik társukat azonnal letartóztatta és egy hevenyészett rögtönítélő bírósággal a helyszínen halálra ítéltette. Sietnie kellett, mert ha foglyai a Gestapo kezei közé kerülnek, elmondhatják, hogy őt is félig-meddig beszervezték. Az ezredest és három társát levezették az udvarra, ahol a sebtében felállított kivégzőosztag agyonlőtte őket. Stauffenberg nem halt meg azonnal. „Éljen a szent Németország” kiáltotta, majd a következő golyótól végleg elnémult.

Claus Schenk Graf von Stauffenberg mellszobra.

Claus Schenk Graf von Stauffenberg mellszobra.

A puccs összeomlott, következett a bosszú. Több mint ötezer embert végeztek ki, többségüket a „Volksgerichtshof”, vagyis a népbíróság látszatperei során. Az államügyész Hitler egyik kedvenc jogásza, a meggyőződéses kommunistából hithű nácivá „megtért” Roland Freisler volt. A vezetőket henteskampóra erősített vékony zongorahúrra akasztották fel, s Goebbels utasítására haláltusájukat végig filmezték, majd az anyagot bemutatták Hitlernek. De nemcsak a kivégzéseket filmezték, hanem a bírósági tárgyalásokat is, mert szerették volna ország-világ elé tárni az előzetesen kínzásokkal megtört összeesküvők „bűnbánatát”. A film elkészült, de miután Goebbels megnézte, azonnal utasítást adott az összes kópia megsemmisítésére. A filmen ugyanis alig volt egy-két összeesküvő, aki megbánta volna tettét, holott tudták: ha nem teszik, halál vár rájuk. Az anyag egy példánya hiányosan mégis fennmaradt, s ma is megrendítő tanúbizonysága az emberi helytállásnak, annak az emberi nagyságnak, ami gyakran csak a halál torkában nyilvánul meg.

Hans-Bernd von Haeften, Stauffenberg segédtisztjének öccse külügyminisztériumi tisztviselőként vett részt az összeesküvésben. Bíróság előtti vallomása Freislert kihozta a sodrából, Hitlernek pedig a szívébe talált. Ezt mondta: „Úgy éreztem, már nem köt a hűségesküm. Az a nézetem alakult ki a Führerről, hogy ő a világtörténelem legnagyobb gonosztevője.” – „És Ön így merészelt külügyi szolgálatba állni?” förmedt rá Freisler. „Igen” hangzott a lakonikus válasz. Egy óra múlva kivégezték.

Freisler nem érte meg a háború végét. 1945. február 3-án egy légitámadás során fejbe találta egy bombaszilánk. A bíróság udvarán vérzett el.

Stauffenberg bátyját, Bertholdot is kivégezték, másik bátyjának, Alexandernek az volt a szerencséje, hogy nem tudták rábizonyítani az összeesküvésben való részvételét, de őt és a család életben maradt tagjait letartóztatták, s a buchenwaldi, illetve a ravensbrücki koncentrációs táborokba deportálták. Alexander felesége, a félig zsidó Melitta szabadlábon maradt: tudására és munkaerejére szükség volt. Hadifontosságú beosztását rokonainak segélyezésére használta fel: az új fejlesztésű repülőgépekkel végzett próbarepüléseket, s különleges engedélye birtokában gyakran repült Buchenwaldba, ahová élelmiszert és gyógyszert csempészett férjének és rokonainak. A háború végét mégis Alexander élte meg: 1945. április 8-án Melitta fegyvertelen Bü 181-es repülőgépét egy amerikai vadász lelőtte. Még le tudott szállni, de lőtt sebeibe két óra múlva belehalt. Utolsó útján is Buchenwaldba igyekezett.

1946-ban, a merénylet után két évvel nem kisebb személy, mint Winston Churchill kijelentette: „…Németországban létezett egy ellenzék, amely áldozatai és a reménytelen nemzetközi helyzet tükrében egyre gyengült, de tagjai a legnemesebbek és legnagyobbak közé tartoznak, akiket a nemzetek történelme valaha is a felszínre hozott.”

Egri-Eiben István

11 Comments

  • Miközben a Stauffenberg összeesküvés minden egyes résztvevőjét emberi nagyságukról tanúságit tevő hősöknek kell tekintenünk, felelni kell arra a kérdésre, miért lélegeztek föl Londonban, Washingtonban és Moszkvában is arra a hírre, hogy Stauffenberg merénylete nem sikerült, Hitler szinte karcolás nélkül megúszta. Olyan gonoszok lettek volna a szövetséges vezetők, hogy a vérontás folytatását kívánták? A saját katonáik, a német katonák, a haláltáborok foglyainak további pusztulását? Szó nincs róla! De tudták, hogy ha az őrült káplárt ki is iktatják a porosz tábornokok, és békét kötnek, a német hadsereg még jóformán ütőképes állapotban megmarad. És megmarad a német birodalmi sértettség, a német nagyravágyás, és a revans igénye. A Wehrmacht fölött esetleg a tábornokok rendelkeznek majd, de mi lesz a Waffen SS-sel? A Gestapoval? A náci államapparátust a Weimar-i alkotmány szerinti állapotra, egy polgári demokráciává visszavarázsolni nem lehet az apparátusba beépített náci funkcionáriusok és tisztviselők, állami- és közalkalmazottak közreműködésével – ez nagyobb csoda lett volna, mint a kettéválasztani – mint egykor a Vörös tengert – az Atlanti Óceánt.
    Szóval a szövetségesek tudták, hogy csak a feltétel nélküli kapituláció képes lerombolni a Harmadik Birodalom nemzetiszocialista haderejét és államapparátusát. A totális diktatúrát csak a totális vereség, az ellenfél totális győzelme tudja elsöpörni. Az új, demokratikus Németországot csak a náci Németország füstölgő romjain lehet újjáépíteni. Pont úgy, ahogy Orbán totális diktatúráját, az Orbanisztánná átlényegített Magyarországot csak az Orbán banda megsemmisítő veresége tudja visszavezetni a demokrácia útjára. Ahogy a súlyos alkoholista számára nincs „csak egy korty”, a nikotinfüggő számára nincs „csak egy slukk”, a drogfüggő számára nincs „csak egy löket”, a totális diktatúrát sem lehet félig legyőzni.

  • Churchill mondott sok mindent, pl. csak 1945-ben kezdett aggódni Kelet-Európáért a “vasfüggöny” mögött.

    Hitlert végül nem a merényletek, nem a szövetségesek buktatták meg, hanem a német nép. Ma már senki nem tekinti őt vállalható politikusnak, még esetleges elért eredményeit se írják a javára.

  • Oldberg:
    NAGYON ÉRDEKES dologról írsz!!
    Mi lett volna például, ha a nyilvánvalóan őrült Hitler helyett egy kitűnő német tábornoki kar irányította volna a Wehrmachtot?
    Így is hatalmas véráldozatottkal lehetett csak szétverni , pedig Hitler totálisan örült elképzeléseket erőszakolt rá a Vezérkerra !
    Szerintem kétszer nagyobb véráldozatot követelt volna a háború és még az is meglehet hogy nem sikerült volna teljesen eltaposni a nácikat , valami furmányos békeszerződés révén.

    Szóval jobb hogy életben maradt.

  • Egri-Eiben István

    @geyza: A Reichswehr, ill. később a Wehrmacht vezető generálisai nagyonis ellenezték a terjeszkedést célzó háborút. Hitler pedig a legitim följogosítása (Ermächtigungsgesetz) révén apránként leváltotta és hozzá lojális vezetőkre cserélte le a hadsereg irányítását, már Csehszlovákia annexiója idején kezdte, s a francia hadjárat után szinte teljes mértékben lojális tábornoki kar irányította a hadsereget.

    Ezért volt az, hogy a Hitler-ellenes merényleteket 95%-ban főtisztek és nem tábornokok szervezték, kivéve Hoeppnert, Beck-et (szolgálaton kívül) és Witzlebent (szintén szolg. kívül).

  • Geyza
    2016 április 13
    4:46 de.

    Én úgy tudom, hogy Hitler adott teret a fiatal, jól képzett tábornokoknak, pl. páncéloshadosztály, és az idő őt igazolta. Állítólag az atombombát is majdnem kifejlesztették a neves német tudósok, bár erről ellentmondásosak a hírek. Az atomerőművet, a “csodafegyvert” csak azért nem sikerült megcsinálni, mert Heisenberg elcseszte a számításokat vagy elszabotálta.

    Nekem az hiteltelen kissé ebben a főtiszti karban, hogy a német élettér elméletben tetszett nekik, de az már nem, ahogy az a gyakorlatban megvalósult? Meglepődtek, hogy a lengyelek (pláne a zsidók, oroszok) nem vonultak ki önként a házaikból, városaikból? Nem mentség, hogy a spanyolok, angolok hasonlóan vagy ugyanígy “tisztították” maguknak a terepet a gyarmataikon.

  • Egri-Eiben István
    2016 április 13
    8:38 de.

    Akkor elég későn ébredtek azok a tábornokok, mert Hitler tőlük nyugodtan szövögethette a hódító terveit majd egy évtizeden át.

    “Hitler még 1936-ban, amikor javában a békét hirdette nyilvános, a nyugati hatalmak megnyugtatását célzó beszédeiben, memorandumot készített a beindítandó négy éves tervről. Ebben kifejtette, hogy „amennyiben a legrövidebb időn belül nem sikerült a Wehrmachtot a világ első hadseregévé fejlesztenünk, Németország elvész!… Túl vagyunk népesedve, és saját földünk révén nem tudjuk élelmezni magunkat… Kielégítő megoldást csak az élettér kiterjesztése, illetve népünk nyersanyag- és élelmiszerbázisának kiterjesztése jelent.” Ezért leszögezte: a német hadseregnek és a német gazdaságnak négy éven belül háborúképesnek kell lennie.”
    wikipédia Hitler

  • Hazai Lámpa:
    Az atombomba Heisenberg és csoportja által történő elméleti és némileg gyakorlati megvalósításának történetébe MOST és ITT ne menjünk bele.

    Biztosíthatlak affelől, hogy mindenről pontos információim vannak, részben Heisenberg munkáiból, részben a korabeli szakirodalomból és háború utáni feltáró jellegű kutatásokból.
    Ebben a kérdésben spec. én vagyok a frankójankó.

    Az anyag százszorosan meghaladja az itteni térfogati lehetőségeket.
    Bonyolult, több szálon futó sztori.

    Szaal meg se róbálom előadni hogy mi és hogy volt akkoriban.
    Csak annyit:
    A németek a közelébe sem jutottak a dolognak.

  • H Lámpa,

    Ne állíts hülyeséget, hogy a német nép buktatta meg Hitlert…

    Ahhoz előbb egész Németországot totálisan föl kellett szántani…

    - Sajnos csak sóval való behintés hiányzott…

  • Fortimbras:
    Szerintem a Lámpa úgy értette hogy a hitleri eszméket a német nép kivetette magából, a háború után.

    Mert pl. elképzelhető lett volna hogy ugyan szétverik a náci birodalmat, de a nép lelkében tovább él a gyilkos eszme.
    De szerencsére nem.

  • A II. Világháború elvesztése buktatta meg Hitlert!

  • FIGYELŐ:
    KOMOOOLyaaan?
    És tessék mondani:
    A maci tényleg az erdőbe kullant?

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.