Politikai földrengés Magyarországon? Három gondolat a vasárnapi boltzár eltörléséről

2016 április 12 12:05 de.127 hozzászólás

Amikor hétfő reggel ottawai idő szerint félhétkor felébredtem és rámentem az ismertebb magyarországi hírportálokra, azt hittem, hogy politikai földrengésnek lehettünk tanúi. Breaking news felirattal és külön kiemeléssel jelent meg a hír, hogy már akár jövő hétvégétől a vasárnapot is Tescoban tölthetik a magyar vásárlók. Nem szeretném túlságosan bagatelizálni a bejelentést, arra viszont futólagosan rámutatnék, hogy miközben a Tescós weekend  lázba  tudta hozni, álmából fel tudta ébreszteni a tágabb magyar lakosságot, a szisztematikusan lerombolt magyar jogállamiság, a közmédia lezüllesztése, a kiszolgáltatott emberek rendszerszintű kihasználása, a megfélemlítés és a pártállam kiépítése hidegen hagy csaknem mindenkit, kivéve a legszűkebb, politikailag és társadalmilag legaktívabb közeget.

Mindenesetre, már akár jövő vasárnaptól nyitva tarthatnak a legnagyobb láncok–a Tesco, az Auchan és a SPAR — és természetesen a többi üzlet is. Rogán Antalt tették abba az igencsak szerencsétlen helyzetbe, hogy bejelentse az Orbán kormány visszavonulását e témában. Rogán képes volt elmagyarázni, hogy azért hozták meg ezt a döntés, mert a Magyar Szocialista Párt (MSZP) népszavazása ez ügyben (és még a Fidesz számára három kínos kérdésben) 5 milliárd forintba került volna az adófizetőknek. Úgy látszik, hogy a „betelepített migránsokról” és a brüsszeli „diktátumokról” szóló népszavazás megér 5 milliárd forintot, a boltzárról, a fideszes földlopásról és az állami bérplafon bevezetéséről tartandó voks viszont csak pazarlás. Nyako István szocialista politikus és népszavazás-kezdeményező szerint: „Egy despotikus hatalom nem viseli el azt, hogy az emberek szavazatukkal elküldik őket a fenébe. Fülüket-farkukat behúzva kudarcot vallottak. Az emberek győztek, mi pedig egy sikert értünk el.”

Mégis, szerintem három tanulsága lehet a boltzárral kapcsolatos fiasconak:

1.  A Fidesz még fel tudja mérni, hogy mely kérdések és politikai ügyek számítanak igazán az átlag szavazónak. Ezekben az ügyekben nincs olyan ideológiai, illetve erkölcsi meggyőződés, amely felülkerekhedhetne azon, ami pártpolitikailag hasznos. G. Fodor Gábornak igaza lehetett, amikor tavaly machiavellista nyelvezettel ecsetelte, hogy mennyire nem fontos az a sok lózung (polgári, keresztény, konzervatív, nemzeti), amelyet a Fidesz alkalmaz. Gazda Albert, a Magyar Nemzet publicistája különösen sarkosan fogalmazott ma, miután kiderült, hogy ugrik a vasárnapi boltzár: „Amikor a Fidesz és vezérei a magyar emberekről és azok érdekeiről beszélnek, akkor az nem maszlag vagy nacionalizmus, hanem színtiszta matematika (…) Ezt rugalmasságnak is nevezhetjük. Ki gondolta volna, hogy épp a rendíthetetlenül merevnek és akaratosnak gondolt-beállított Orbán Viktorban lehet ebből a tulajdonságból több, mint bármely elődjében vagy riválisában?”

Orbán Viktor természetesen élen jár, már ami a rugalmasságot illeti. Ezt már 25 éve tapasztalhatja az, akinek van szeme és füle és kicsit is követi a magyar politikát.

2. A magyar társadalom politikai fejlettsége még elég alacsony szinten mozog. Kanadában és az Egyesült Államokban is leginkább a nálunk „bread and butter” ügyek (tehát a mindennapokat érintő kérdések) szoktak meghatározó szerepet játszani a politikai kampányokban és a választásokon. Olyan kérdések mint az egészségügy állapota, az oktatáspolitika, a szociális támogatások, illetve az adózás rátája súlyosabb ügyek, mint például a külpolitika (ha csak nincs annak biztonsági vonzata), vagy mint az absztrakt ideológiai elméletek. Mégis: egy bizonyos társadalmi fejlettségre utal, hogy ha az átlag választót érdekli az, hogy például milyen szerepe legyen a magánszektornak, a versenyszférának az egészségügyben, vagy ha egyáltalán megfontolja az állam szerepét a mindennapokban.

Ezzel szemben a boltzár a lehető legegyszerűbb dologról szólt: megvehetem-e a diszkontos külföldi árút a Tescoban vasárnapon is, vagy nem? Ha eleve ennél többről szólt volna ez az ügy–például a Fidesz ebben a kérdésben is megmutatkozó arroganciájáról és az egyéni döntések elfojtásáról–akkor ma már nem így nézne ki a magyar politikai paletta. A balközép ellenzéknek fel kell készülnie arra, hogy miután ez az ügy (ami elvileg túlmutat önmagán) pár napon belül „megoldódik”, a választók közül akiket ez aktivizált, ismét téli álmot alszanak majd…

3. A balközép, demokratikus ellenzék folyamatosan elmulasztja azt a lehetőséget, hogy helyi szinten, stratégikusan és szisztematikus fejlessze a magyar társadalmat, illetve a közbeszédet. Ha stratégiában és politikai „népművelésben” gondolkodna, akkor nem számítana bátor, forradalmi aktusnak az, amikor ellenzéki politikusok úgy tiltakoznak a Fidesz ellen, hogy büszkén, valamelyik nagy multinacionális láncnál vásárolnak….és selfie-t posztolnak a közösségi média oldalaira. A boltzár kapcsán lehetne értelmes és a tágabb lakosság által értelmezhető diskurzust folytatni a munkások jogairól, a jogvédelemről és érdek érvényesítésről. De akár a helyi, hazai termékek fontosságáról, a hazai kis és középvállalatok támogatásáról is lehetne beszélni, illetve arról, hogy a multinacionális vállalatok mejelenése miképpen alakít át egész közösségeket–akár pozitívan, de sokszor negatívan is.

Hiba lenne azt várni, hogy a boltzár körüli fideszes bukfenc előreláthatóvá tenné a rendszer bukását és az ellenzék hatalomra jutását. Ez csak akkor fog menni, ha az átlag magyar szavazó és állampolgár a rikitó Tesco feliraton túl tud látni ás át tudja érezni szavazatának súlyát és annak következményeit, nem csak saját életére, de közössége alakulására is.

Illusztráció: thestreetartcurator.com

Illusztráció: thestreetartcurator.com

127 hozzászólás

  • Dr Kiss György Nándor

    Kedves Ádám! Maximálisan egyetértek Önnel. Ebben az országban akkor fog megbukni a populistan acionalista/ akár fasiszta/ vezetés, ha az emberek 90%-a fogja érezni az elnyomást.Amig a FIDESZ pártolók kb 2Millión nem érzik,vagy nem akarják érezni a veszélyt, addig nem lesz változás. A különleges joggal való felruházás pedig arra kell OV-nak,hogy a 2018-as választást felfüggeszthesse,igy továbbra is hatalmon maradhasson.
    üdv. Dr. Kiss Gy nándor

  • Dr Kiss György Nándor

    Köszönöm, hogy megjelent hozzászólásom.

  • Gyula Bognar, Jr.

    “The choice for mankind lies between freedom and happiness and for the great bulk of mankind, happiness is better.” (George Orwell)

  • Gyula Bognar, Jr.

    “The choice for mankind lies between freedom and happiness and for the great bulk of mankind, happiness is better.” (George Orwell)

  • Hegedűs Sándor

    Nagyon tanulságos cikk, és jól jellemzi a Fidesz (és kis barátja kdnp) politikáját. Most sunyi módon a nagyobb beégést megelőzve visszahúzta a gyeplőket, és az eredeti állapotot állította helyre. Ezzel becsapta, magára hagyta az akkor oly nagyszájú pártolóit, az igaz „keresztényeket”, és a magukat érdekvédelmi szervezetnek (köznyelven szakszervezetek) nevező hol pénzzel, hol fenyegetéssel, hol kis juttatással megvehető partnereit. Ezek most ott állnak mint bálám szamara, (országgyűlési képviselő –pártszolga mind, agyatlan banda!- engedélyt kér az ellen szavazatához egyenesen a Keresztapától, hová jutott ez az ország, és az Országgyűlés?). Tiltakozni nem mernek féltik a már megszerzett juttatásaikat, nem sorolom mely szakszervezetekről van szó, hiszen akiknek az érdekeit kéne képviselniük, csak tudják kikről van szó! Most ők (pl. a Kereskedelmi dolgozók érdekképviselete sunyít a fűben, olyan jó magyarosan) nem fognak harcolni, hogy az egyszerű vasárnapi munkára kényszerített dolgozó az eddig törvényileg előírt 100%-os bérpótlék helyett, majd csak (ez a Keresztapa büntetése) 50%-ot kap. Nem beszélve a törvénybe beterjesztett menekült, illetve EU kvóta ellenes baromságról aminek semmi köze a boltok vasárnapi nyitva tartásához! Kedves Fidesz csak így tovább a szakadék felé!

  • Engemet nem is a vasárnapi boltzár dühített fel, hanem az hogy este 10 óra után be kellett zárni minden 400 négyzetméternél nagyobbnak.Kivéve a szemetet árusító kormányközelinek, ahová elvből be nem teszem a lábamat.
    Inkább többet költök benzinre és meszebb megyek vásárolni.

    Holott nincs kitűnőbb szórakozás rekkenő nyári melegben mint motorra pattanni, elmenni a TESCOBA és alaposan körbenézni pl. a műszaki meg háztartási osztályokon, illetve éjjel töltik fel a friss árukat.
    Most kérdés hogy ezzel az opcióval mi lesz?

  • Magyarországon nincsenek működő szakszervezetek.
    Csak szakosodott szervezetek vannak.
    Afféle lehúzásra szakosodottak.
    Érdeket nem képviselnek.

  • Szerintem, helyes, hogy az éjjeli nyítvatartást megszüntették. Éppen a weekenden szúrtak egy kiszolgáló lányt le itt, egy éjjeli az üzletben.

  • https://www.youtube.com/watch?v=06Ninq0tPnE&nohtml5=False

    addig jár a köcsög a kútra…míg eltörik…egyes (lehet azok is brittudósok?) tudósok szerint az örökkévalóság sem örökké való

  • Göllner András

    @ Christopher Adam

    „Nem szeretném túlságosan bagatelizálni a bejelentést, arra viszont futólagosan rámutatnék, hogy miközben a Tescós weekend lázba tudta hozni, álmából fel tudta ébreszteni a tágabb magyar lakosságot, a szisztematikusan lerombolt magyar jogállamiság, a közmédia lezüllesztése, a kiszolgáltatott emberek rendszerszintű kihasználása, a megfélemlítés és a pártállam kiépítése hidegen hagy csaknem mindenkit, kivéve a legszűkebb, politikailag és társadalmilag legaktívabb közeget”.

    A cikk elejéből kiemelt fenti mondatra Márai Sándornak volt egy 70 évvel ezelőtti „preflexiója” melyet szeretnék a kedves olvasókkal megosztani:

    „A zsarnoki rendszerek csak azoktól tudják elvenni a szabadságot, akiknek igazán és minden következménnyel soha nem volt igényük a szabadság… a tömegeknek védettség kell, semmi más… és ezért a tömeg mindig hajlandó feláldozni a szabadságot… Csak az egyénnek, az eretnekeknek kell a -szabadság….”

    Márai, naplójában, több helyen kitér Crocéval folytatott utolsó beszélgetésére: „A tömeg (Croce szerint) soha nem akarta a szabadságot, semmilyen korban sem… Nem akarnak többé liberalizmust, sem szabadságot: biztosítékot akarnak a munkanélküliség, betegség, és öregség veszélyei ellen… mindig a szellemi elit… feladata volt, hogy akarja a szabadságot, és ha nem is lehet megvalósítani, akkor is fenn kell tartani az emberek öntudatában a szabadság igényét.”

    Mit válaszolt Croce-nak Márai 1848-ban, amikor az Olasz az után érdeklődött, hogy „mi lesz a magyar liberálisokkal, a társadalmi szellemi elittel” miután Rákosiék át vették a hatalmat? Íme Márai válasza: „Ha van idejük a bolsevistáknak, akkor elsorvasztják, megfélemlítik ezt az elitet is”

    Mi is változott mióta a fenti sorokat írta Márai ? Semmi az ég világon. Ma nem a „bolsevikok” hanem az Orbán által vezetett, nép-nemzeti színekben grasszáló, gerincferdült jobboldaliak sorvasztják, félemlítik a társadalom szellemi elitjét, ma ők végzik ezt a piszkos, lelketlen, megfélemlítő munkát a demokrácia és a szabadság védelmezőivel szemben, mint anno, Rákosiék emberei.

    Tamás Gáspár Miklóssal nem mindenben értek egyet, de tisztelem, ahogy gyakran, és egyedülálló pontossággal, a fején találja a szöget (persze van, amikor nagyon rácsap a saját ujjára is, de ez, a területtel, a foglalkozással jár együtt, egy emberi tulajdonság, ezért nem tudok tartósan haragudni rá). Amikor 2014 nyár elején, második kétharmados győzelmük birtokában Orbánék nekilódultak, hogy megfélemlítsenek és maguk alá seperjenek egy pár, a kormánytól függetlenül működő civil szervezetet TGM a következő módon reagált, és ezért megemelem a kalapom előtte:

    „Mint mindig, Orbán éles szemmel ismeri föl, hogy honnan fenyegeti veszély. Szemben a műveletlen, tájékozatlan és elmaradott (de minimum outdated) ballib-szoclib maradékkal – a sovén-etnicista-szexista-represszív jobboldal (röviden: Orbán) pontosan tudja, hogy az egalitárius élmény (és ennek az élménynek a megteremtése, megszerzése és élvezete, a szabad hálózatok diadala) számára halálos veszedelem… ha nem lázadtok ellene, meg fogtok dögölni”.

    A magyar népnek a korlátlan vásárlás fontosabb mint a korlátlan szabadság vagy az egyenjogúság. A magyarok alkalmazkodási készsége mindenféle elnyomással szemben, amelyre Kertész Ákos elég kemény szavakkal rámutatott annó, nem a leg nemesebb össznépi tulajdonságainkat termelte ki kollektív nemzeti tudatunkban. Nemesebb értékeink, ahogy arra Márai rámutatott, ó de régen, csak az eretnekeket hozzák lázba, azokat meg akár odahaza, vagy itt a diaszpórába, kiutáljuk magunk közűl. Hajrá Magyarok ?

  • A cikkhez:
    Szerintem a Fidesz és Orbán azt a szellemi és érzelmi utat választotta, amit az előbbi kormányok nem vettek figyelembe.
    A haza szeretetét. Évtízedekig ez az eszme, ez a téma, tabú volt és nem volt ajánlatos, magyar értékekről, magyar üzletekről, termékeket dicsérve írni vagy beszélni!
    A magyarok általában, hazafiassak. Értem ezalatt, hogy nem internacionálsiták.
    Mivel a baloldal viszont az, és a mai EU sem sokat ad a nemzeti érzelemre, inkább eltörülné a nemzeti hovátartozást..
    Ebben valahogy a magyarok nem érzik jól magukat.
    Nem hinném, hogy ez pártoktól függő állapot, de ezzel kell számolni az átlag ember hozzá állásánál.
    Ideje lenne, hogy ezt a szempontot is, a demokratikus ellenzék észrevegye!

  • Mint kanadai állampolgárnak, az észrevétel a helyi „hazafiasságról” , megdöbbentett mikor megérkeztem.
    Nem láttam semmi „hazai” indentitást. Az ország szeretetét a benszülőttekben. Nem volt saját himnuszuk, saját zászlójuk, kanadai hovátartozásuk.
    Aztán megérkezett Pearson miniszterelnök, aki létrehozta a kanadai zászlót, a kandai himnuszt, és a kanadai identitást.

  • Göllner, ha időm és kedvem engedné, behoznák ide néhány Márai Sándor idézetett a kommunizmusról és a baloldalról. Sajnos, pillanatnyilag nincs rá időm, mindenki megtalálhatja Márai naplóiban, vagy könyveiben, ha akarja.

  • Figyelő
    2016 április 12
    10:51 de.
    Figyelő.
    Ne hasonlítsad össze az egszemélyes, sarki kisboltokat a többtízfővel operáló éjszakai élelmiszeráruházakhoz. Ezeknek legtöbbjében security felügyel. (Igaz, a lehetőségei erősen limitáltak, de az egyenruha azért ad némi biztonságot.)
    Nemtom, hogy Montrealban miképpen, de itt, Victoriában, vagy Vancouverben ritka a boltokban az éjszakai rablás. Lopások persze itt is vannak, de az elenyésző kisebbsége a nappali lopásoknak. Éjszaka kevesebb a vásárló, könnyebb figyelni mindenkire.

  • Göllner Bandi és Figyelő:

    Göllner Bandi:
    Na jó..jó..deheát nem lehet a mindennapi élet dolgaiból állandóan rendszerváltoztatást csinálni.

    Egyébbiránt pedig MOST derült ki miféle álparlamentje van a mogyorik országának:

    Amikor a Vezérségnek a bezárás ideája tetszett, akkor a FIDESZ.-es kétharmad úgy gondolta hogy egységesen meg kell szavazni a boltbezárást, mert az a jó a „családoknak”.

    Ellenben mikor más szelek fújdogálnak fenntről, akkor meg egységesen úgy szavaznak , ahogy az új helyzet megkívánja.

    Hajlékony gerincű álképviselői egy áldemokrácia álparlamentjének, akik SMS.-ben kapják meg a Pártközpontból a véleményüket.

    FIGYELŐ:
    Muszály neked állandóan hülyeségeket bemondani?
    Ilyen alapon tiltsák be az éjjeli metrójáratokat New Yorkban , mert Brooklyn alatt olyankor szokott lenni rajta a legtöbb késes támadás békés utasok ellen.

  • Gratulálok, ez konzum idióták hihetetlen politikai sikere…. Persze tudjuk, mindenki leszarja, hogy mikor megy a cekkerével a polgár a boltba, ez a politikai marketing egy nyomorúságos eszköze…… Kíváncsi vagyok, milyen gumicsontot, dobnak a ballereknek, mert erre nagyon gyúrtak… Aláírás gyűjtő haladó gondolkodású banyák, zaklattak, volna bennünket, piros MSZP topban… A lop – stop táblát már lelőtte Kuncze, a csuti kis vonat meg elment, rajta a fekete nővér, és néhány puklista kockásinges… most, mi lesz.. hogyan fogják megszólítani a választókat ? – Fidesz segíts, nekik, mert egy demokráciában ügy illik, hogy az ellenzéknek, kell valami acsarkodni való amire a politikai lúzerek rácuppanhatnak…

  • falusi, sajnálom. A weekenden leszúrtak egy eladólányt az éjjeli műszakban.

  • falusi, sajnálom. A weekenden leszúrtak egy eladólányt az éjjeli műszakban. A TV hírek is hozták.

  • Figyelő:
    Nem lehet hogy Kanada addig volt IGAZÁN jó és békés ország, míg lakóit nem mérgezte a nemzeti sovinizmus ?

    Merthogy nehány évtizede a nemzeti ellenségeskedésekről jönnek állandóan a hírek.

    EZT AKARTÁTOK ???!

  • Figyelő!

    a cikkel ellentétben nincs itthon semmilyen földrengés,megspórolták
    a jelentős szavazási költségeket,ennél fontosabb ,aki akar kinyithat(de megsúgom a Spar és mások is nyilatkoztak,hogy ezután sem lesz minden üzlet nyitva…..mert nem éri meg nekik!!!!)na meg a kormány ugye ennek ellenére nem bukott meg(az nem bűn,hogy mindenkinek akarta biztosítani a heti hétvégi pihenőnapot…),és kétes,hogy a szocik kezdeményezése győzött volna
    aztán statisztika jelent meg,hogy vasárnap vásároltak a legkevesebben…a lényeg,hogy ne legyen kötelező, (minden főleg családos dolgozónak bemenni,és kapjanak pótlékot,amit az elmúlt évben nem kaptak,igaz csak 50 %-ost,régen a szocik idején 100% volt…Na ennyit a hatalmas itthoni „földrengésről”és az ellenzék
    „világrengető”( piti) győzelméről,hadd örüljenek,ha már nagy dolgoknak nem tudnak…..maradnak azon a szinten ahol vannak……

  • Zum TE miről zümmögsz itt nekünk?
    Olyan az írásod mintha nem lenne eszed.

  • Géyza, engedd meg, hogy egy tanácsod adjak, amihez nem értesz, ne szólj hozzá!
    A quebeci szeparátista mozgalom,a FRANCIA részról jött be, t.i. akkor éppen egy olyan kormányzója volt Quebecnek, aki szeperatista érzelmű volt. Viszönt, a kanadai lakosság leszavzta a mozgalmat és azóta nincs szó erről. Hál Isten, a mostani kormányzó értelemes ember.
    A „Nemzeti sovinizmust” csak Quebec tartományban volt, a franciák hőzöngteg szokás szerint. EZ nem kanadai sovinzmus, mert Quebec tartomány lakossága 6 millió és Kanada lakossága meg 39 millió.

  • Figyelő!

    Nálunk több éjjel-nappal is nyitva tartó kis üzlet is van nem szűntek meg,csak a törvény szerint a tulaj lehetne bent éjjel…(ami ugye nem igazán reális….)de megoldja,úgy,hogy jól megfizetett férfi alkalmazottak dolgoznak éjszakai műszakban(többnyire családtagként
    bejelentve……)nekik nem lehet panaszuk,mert önként vállalják és
    annyiért amiért megéri nekik!

  • Géyza, csak hogy tud. Kanada olyan ország, hogy a 11 tartományban van egy NEM angol, hanem francia lakosság többségben, az Quebec. Azok kezdtek hőzőngeni a 70-80-as években.
    170 éve k.b. két nemzetiségű „fedezte fel” Kanadát angol és francia. A francia, a St.Lauwrence folyó partján kötött ki és ott van Quebec tartomány.
    Az angolok, több, különböző parton kötött ki, pl. a Csendes Oceánnál, ez ma Britsh Columbia.

  • Különben a kanadai indentitás mindnkire vonatkozik, és a sport eredményekben kitűnt embereket mindenki nagyra becsüli. Akár melyik tartományból ered.

  • Brainless Marcsi:
    Megint sületlenséget beszélsz:
    Az eddigi 100 % -os vasárnapi pótlék helyett most azt eröltetik imádottjaid, hogy törvényben legyen benne hogy a dolgozók csak 50 %-ot kaphassanak.
    Azért hogy ne nagyon vállalják a dlgozók a plusz melót.
    Régen pl. a TESCOBAN kapkodtak a hétégi műszakért, mert megérte nekik. Most már majd nem éri meg.

    EZEK vagytok ti.
    Dolgozó és népellenes senkik.

  • Figyelő:
    OK.
    De akkor TE is szokj le arról hogy állandóan ostobaságkat kotyogsz bele a MI életünkba.
    Neked ahhoz immár 60 éve semmi közöd.
    Nekünk meg , ami itt folyik, ez az életünk, hagyd meg nekünk a dolgok megitélését, köszike.

  • Kedves Marcsi, nem értek az otthoni üzleti politikához! Már lassan 60 éve eljöttem onnan.

  • Méry-ló :
    Ki spórolt meg és mit ??!
    Az 1300 darab menekült befogadásáról akartak/akarnak népszavazást ! 5 milliárd Forintért !!
    Csak egyedül a TESCO-nak több mint 20 000 dolgozója van !

    Méghogy „spórolnak”
    Idióta.

  • SÖTÉT GEYZA!

    a nagyon buta anyaggal felfoghatnád,ha képes lennél rá…hogy az egy kicsit fontosabb kérdése az országnak,pláne,hogy nem sima menekültekről,(akik igazolni tudják magukat !)hanem migránsokról(sok kétes elemről,köztük terroristákról van szó,akik minden magyar polgárra veszélyt jelentenek,na itthon ezt minden normális magyar támogatja,a hülyék meg nem számítanak!!!!
    A kvóta ellen meg pláne jogosan szavaz a többség,mivel független ország vagyunk,nem az EU gyarmata!!!!!!Sokan megjárták már (Párizs,Brüsszel,Törökország,Németország,Egyiptom stb.)most meg csak sopánkodnak!
    Ha normális magyar lennél,felfognád……(de ugye nem vagy az!)
    remélem nem itthon rontod a levegőt?de ha igen maradj csöndben,és kezeltesd magad!!!!!

  • Geyza

    2016 április 12
    2:35 du.
    Tudod, senki se mondja meg nekem mit és hová írjak!
    Te még mindig a szocializmusban élsz……ott valóban nem volt ajánlatos írni öszinte véleményt! Vagy elvesztedted az állásod, vagy lecsuktak érte stb.

  • Figyelő
    2016 április 12
    2:27 du.

    Legalább egyszer néznél utána annak, amit leírsz…

  • Figyelő
    2016 április 12
    1:20 du.
    Ezt értem. Csak nem mindegy, hogy egy egyszemélyes seven-elevenben, vagy mondjuk egy nagy élelmiszer áruházban.

  • Figyelő.
    Szives figyelmedbe ajánlom. Hátha rájössz, miért nem volt önálló zászlaja, himnusza, fityfenéje..

    The land now called Canada has been inhabited for millennia by various Aboriginal peoples. Norsemen settled briefly at L’Anse aux Meadows in Newfoundland around 1000 AD. Beginning in the 15th century, British and French colonies were established on the Atlantic coast, with the first establishment of a region called „Canada” occurring in 1537. As a consequence of various conflicts, the United Kingdom gained and lost territories within British North America until left, in the late 18th century, with what mostly geographically comprises Canada today. Pursuant to the British North America Act, on July 1, 1867, the colonies of Canada, New Brunswick, and Nova Scotia joined to form the autonomous federal Dominion of Canada. This began an accretion of provinces and territories to the self-governing Dominion to the present ten provinces and three territories forming modern Canada. In 1931, Canada achieved near total independence from the United Kingdom with the Statute of Westminster 1931, and full sovereignty was attained when the Canada Act 1982 removed the last remaining ties of legal dependence on the British parliament.

  • egyébként azért ajánlják az 50 %-ot mert állítólag a „szegény multik”nem tudják kigazdálkodni a ‘100-at……( míg régen ennyi járt) amúgy ezt sem a szégyenletes …baloldal vezette fel!
    Részvétem ha valaki ennyire sötét és kritika nélküli,de ugye beteg…!!!!!

  • Göllner András
    2016 április 12
    11:38 de.
    Magasröptű filozófiai eszmefuttatás, aminek egyetlen hibája van. Elszakad a valóságtól.

    Egyetlen alap dolgot nem vesz figyelembe. A rendszer változás óta minden kormány elvett az emberektől, legyen az jobb vagy bal oldal. Lehet eszmei különbségeket tenni a rendszerek között, de a napi ember amúgy sem ér rá, soha nem ért rá filozofálni. Nem is érdekli.
    Mondjam, leszarja. Egy dolgot néz. Adott, vagy elvett. Elvenni meg mindenki elvett, és csak elvett.
    Elméleti eszmei rendszerekért nem fog lelkesedni, utcára menni, ha ugyanúgy csak egy senkinek nézett vesztes maradhat.

    A lánc marad, csak a lánc végén másik kutya ugat. (Népi filozófia) Ez jelenleg a valós különbség jobb és bal oldal között. Vagyis amíg csak elméleti eszméket hangoztatunk, az nem cél. Ahhoz konkrét változások kellenének, és nem csak eszmei szinten.

  • Figyelő.
    Hát akkó TE se mond meg nekem hogy ÉN mit írjak okés ?
    Azt írok amit akarok.
    Most pl. azt akarom írni hogy TE és a hasonszőrűek rongáljátok Kanadában ( is ) a demokráciát, amennyire csak bírjátok.
    Ahelyett hogy a feneketeket a földhöz verdesnétek az örömtől, hogy be lettetek fogadva !

  • Göllner András

    @ Figyelő

    Ne fárassza magát, Bencsics – Márai összes írását olvastam, nem tartok igényt az Ön tanításaira.

    Márai nem szentírást, hanem véleményt alkotott. Van, amivel egyetértek, van, amivel nem. (Márai nem tudott például mit kezdeni Joyce-al, T.S. Eliot-al, a Dada mozgalommal, vagy akár Füst Milánnal. A modern kor a számára érthetetlen volt, de Goethe-t, Kant-ot, Kosztolányit, Babitsot, vagy Krúdyt jobban megértette, mint bárki más.) Márainak ugyan olyan rossz véleménye volt a bolshevik komcsikról, a magyar társadalom erkölcsi tartásáról, mint szerénységemnek. A magyar társadalomról röviden ezt mondta Márai:

    „Nem bízom többé a magyar társadalom anyagában…. el kell mennem innen….Itt akartam élni, dolgozni. De olyan ellenállás irányában kellett dolgoznom – melyet nem bírok szusszal, kedvel, erővel. Nem bírom ízléssel sem. Ez az ország mélyen, belülről műveltségellenes. Mit kezdhetek itt…egy társadalomban, melynek semmiféle erkölcsi jogcíme sincsen, hogy bíró legyen fölöttem, s más szellemi erőforrásokkal élő emberek fölött ? …Ez a nép nem hajlandó arra az erkölcsi erőfeszítésre, amely svédeket, hollandokat, finneket, angolokat, történelmük válságos idejében áthatott: a magyarnak nincs erkölcsi felelősségérzete… És ez nem lesz jobb, mert az anyag nem változik. Ez a nép nem hivatkozhat örökké „elnyomóira” és „árulóira”…egy nép, melynek jelleme és erkölcsi ereje van, idejében végez elnyomóival és árulóival. A magyar nem végzett velük, nyomorúságában inkább cinkosuk volt, ugyanakkor, amikor áldozat is volt” A magyar, Márai szerint, nem a szabadságra, hanem a vásárlásra született !!! Az utóbbit, Orbán mostani döntése ékesen bizonyítja. A szabadságharc el lett halasztva, éljen a Tesco !

    Kertész Ákos évtizedekkel később, ugyan azt mondta, mint Márai, Bibó, vagy 100 évvel korábban Ady Endre. Kertésznek az volt a bűne, hogy zsidó család leszármazottjaként mondta igazát. Egy zsidó szájából Márai, Bibó vagy Ady szövege elfogadhatatlan Orbán Viktor számára. Ezért kellett Kertésznek Kanadába menekülnie, ahol a helyi Orbán-imádok, a KMOSZ vezetői, a keresztény Vitézi Rend nagyrabecsültjei petíciókat intéztek a kanadai kormányhoz, hogy ne engedjék ide a 80 éves Kertészt. Márai, már 1946-ban előre látta mi fog várni Kertész Ákosra. Íme: „Ez a magyar társadalom oly bűnöket követett el, hogy a napon, mikor felocsúdik, kétségbeesett bűntudata újabb dühöket szülhet csak: azokra dühöng majd, hangosan vagy titkosan, akik bűneinek itt maradt bűnjelei: a zsidókra és mindenkire, aki bűneire emlékezteti.”

    A szocializmus eszméjéről, amelyet Leninéknek köszönhetően, alaposan eltorzítottak az olyan féle alul informáltak számára mint a Figyelő, Márai véleménye megegyezik enyémével. Nézzen utána, Bencsics. Mára már eleget segítettem Önnek. Próbáljon egy két apró lépést tenni az általános műveltség irányába.

  • Figyelő!

    csak ,hogy képben légy:az ellenzéket egyáltalán nem zavarta,hogy „0”
    százalék bérpótlékkal dolgoztak vasárnap a dolgozók,meg hogy kötelező volt,és nem önkéntes….,mert akinek nem tettszett azt kirúgták volna…(na senki nem mert ellenkezni…)most meg tépik a hazug szájukat(több kereskedelmi dolgozóval beszéltem….több üzletben!!!)a Fideszre is neheztelek,amiért elfogadhatónak tartja
    az 50 %-os pótlékot(ami régen a szocik idejében is 100 %-os volt),de ugye mégiscsak a jelenlegi kormánypárt kezdeményezte a vasárnapi munkaszünetet?!!gy a sunyi,jellemtelen ellenzék már megint lebukott,ezt mindenki tudja!
    nemcsak sötétek,de tehetségtelenek,hazugok és persze esélytelenek.
    Most az egyik aránylag normális ellenzéki párt az LMP azt nehezményezi,hogy miért „csak” 50 %-ot kapnak?az előzményeket persze nem…..na az egyik kutya a másik eb…….remélem érted?

  • Göllner András

    @ Don Ovuz

    Ha magának egy fikarcnyi tudata lenne arról, mennyire hétköznapi, gyakorlati dolgokról beszélek, nem írna ide olyan hülyeségeket, mint hozzám intézett kis szövegében. A silányság, a slamposság, a cinkosság a zsarnoksággal, a gondolkozó emberek számára, nem érdem, hanem hátrány. Az egyenes gerinc nem egy filozófiai kategória, hanem az emberi tartás szerves része. Ha erre nem képes, másszon vissza a lombok közé.

  • Marcsa:

    1
    Honnan tudod hogy kik jönnek, amikor nem is jönnek ?
    (Akik jöttek, azok is hamar továbbálltak innen.)

    2
    Amit itt skribáltál ide le írásjelekkel megtűzdelve,az mit jelent?
    ***********************
    Marcsi
    2016 április 12
    3:40 du.
    ***********************

    Olyan kezdesz lenni mint valami Rejtő-figura, aki spanyol előételek nevét kiáltotta oda szörnyű hangon ellenfelének kézitusa közben, hogy megfélelmlítse.

    Csak előételek spanyol nevei helyett TE logikátlanul és értelmetlenül írásjeleket halmozol állandóan egymásra , közröhejt keltve ezzel.

    Vedd észre magad idióta , tessék rendesen fogalmazni, ahogy az elemiben tanultad.

    Tanultad…?? Ááá dehogy. Magoltad édesem, mert a tanuláshoz láthatólag hülye voltál.
    Amit meg bemagoltál felelésig, másnapra elfelejtetted.

  • Ló MAris:
    Megint hazudsz.
    Eléggé dühösek voltak
    a multik dolgozói a boltzár miatt.
    Elbocsátások is voltak.És sok kiskereskedő tönkrement miatta.

    De TE csak okoskodj tovább.

    Amiket fennteb felsoroltam, a hazai jobber médiában hangzott mind el. Mert azért csak csak át jönnek valós hírek a gondolati öncenzúra ellenére is.

  • Göllner András, az „egyenes gerinc” gondolom arra az eseményre is érvényes, amikor tüntetők 2006-ban a Deák téren a SZABADSÁG méteres betűi elé ültek feltartott kézzel, tiltakozva a kormány ellen, mire lovasroham és célzott lövések volt a válasz az ismerten „egyenes gerincű” libsi értelmiség tapsikolása közepette.
    Erről hogy írt volna Márai?
    A megemlített „független” meg „szabad” civil szervezeteket meg ismeri már a magyar nép, mint a rossz pénzt, idegenekkel való kollaborációjuknál csak a nemzettel szembeni kártékonyságuk nagyobb.

  • Önmagában (mondanám: egy normális országban) nem keverne ilyen indulatokat az, hogy némely boltok vasárnap zárva, avagy nyitva. Sok évtizedet éltem át úgy, hogy szombat délben minden bolt bezárt hétfő reggelig, aki bújt, aki nem…. És senki nem volt ettől különösebben felzaklatva (habár jobb lett volna, ha nyitva vannak).

    Mégis nálunk (egy nemnormális országban) ez nagy ügy, ami azzal is jár, hogy nagy győzelem a szociknak, és nagy pofánverés az orbánizmusnak.

    Mitől lett nagy ügy?

    Főként azért mert a bezárási törvény pontos látleletét adta az orbánista önkénynek. Ezt a törvényt is úgy alkották meg a parancsra gombnyomogatók, hogy előtte egyetlen érintett szakmai és érdekvédelmi szervvel nem konzultáltak, semmiféle előzetes hatásvizsgálatot nem készítettek sem a kereskedők, sem a vásárlók körében. És ez a törvény is olyan tárggyal foglalkozik, amihez sem a kormánynak, sem a parlamentnek semmi köze: a polgárok magánéletével.

    Másrészt a törvény hatálybalépése óta eltelt idő orbánista erőlködése is nagy üggyé tette, hiszen mindenáron meg akarták akadályozni, hogy erről véleményt mondhasson a több millió érintett egy népszavazáson. Ezzel bizonyították, hogy Orbán személyiségzavara képtelen elviselni bármiféle kontrollt, amit egyszer eldönt, az eldöntött. Egy botrányos esetig kellett erőlködésükben eljutniuk (túltolni a kopaszokat, ahogy oktatásügyben túltolták a biciklit), hogy tovább már ne lehessen taktikázni a nép lenullázásában.

    Kiderült Orbán félelme. Egy elsöprő sikerű népszavazási kampány és maga a szavazás, veszélyeztetné a „migránsos” népszavazás sikerét, pedig arra nagyon nagy szüksége lenne hatalma fenntartásában. Ezért (pontosan olyan antidemokratikus egyszemélyi rendelkezéssel, ahogy a törvényt életbe léptette) most egyik óráról a másikra meghátrált.

    De lehet, hogy nagyot tévedett. Ugyanis a szocik már bejelentették, hogy zavartalanul folytatják az aláírások gyűjtését. Azzal az indokkal, hogy lehetetlenné kell tenni ilyen törvény későbbi visszacsempészését. És bizonyára sikerük lesz. Éppen a fent leírtak miatt.

  • Csárli:
    kissé ferdíted az események menetét.
    De mexoktuk tőletek az amútthatévben.

  • Göllner András

    @ Charlie

    A 2006-os, Fidesz által felkorbácsolt és működtetett ál-forradalmárokról ugyan úgy vélekedett volna Márai mint korábbi idézeteiben. El húzott volna előllük. A magyar nép tudatlansága, közömbössége a független civil szervezetek szerepe iránt közismert, és az is, hogy politikai kultúrálatlansága valahol a balkántól keletre, az etelközben botorkál (Nézzen bele a TÁRKI felméréseibe)

    Ez a nép a füle botját se mozgatja ha a mafiózók akik a nyakán ülnek, hazaszeretettel, anti-kommunizmussal, nemzeti összefogással és idegengyűlölettel tömik a fejét. Akkor van veszély, ha nem lehet vásárolni, ha túlságosan magasra ugrik a kolbász ára. Gyakorlatias nép vagyunk mi. Ha a kerítés kolbászból lenne, a menyországba érezné magát. Hajrá Fradi.

  • Ne keverjük már a népet a középosztállyal, ha lehet! Cirka négymillió magyar, magamat is beleértve, csak a nyálát csorgatni menne vasárnap a plázába, de minek menjen? Turkáló, abc, gyógyszertár, ez a magyar átlag dolgozó (!) célpontja, ha vásárolni megy.

    Tesco van már sok vidéki településen is, de azért országos lefedettségről még nem beszélhetünk, mint régen volt az Áfész. Nem a kényelmi vásárlás hiányzik sokaknak, hanem a több műszakos munkarend már eléggé elterjedt egy csomó termelő, szolgáltató ágazatban. Ezért változnak a vásárlási szokások. Illetve a házi barkácsolók hétvégén érnek rá lakást felújítani, kertészkedni, és velük nagy kitolás volt a vasárnap zárva tartó barkácsáruház. Meg a barkács üzletlánccal, amelyik elhagyta az országot …

  • Göllner András
    2016 április 12
    4:29 du.
    Mit nevez egyenes gerincnek?
    A jelenlegi fidesz kormány még se nem diktatúra, se nem fasiszta, bár kacsintgat azokra.
    Szimpla gazdasági bűnözők csoportja, amelynek minden megnyilvánulását a harácsolás vágya mozgatja.
    Így az eszmefuttatása ideológiai dolgozat. Ezen a szinten egyet is lehet vele érteni, de csak részleteiben adaptálható a tényleges valóságra. Sarkosítani lehet, de minek.

  • hazai lámpa
    2016 április 12
    7:20 du.
    A Baumax hamarabb kiment, és nem azért. Túl drága üzletlánc, és ott ahol nincs annyi pénz az embereknél, hogy ne nézzenek utána hol kapják meg ugyanazt olcsóbban, nem tudott megélni.

  • Geyza

    2016 április 12
    2:35 du.
    Nem kell előadást tartanod nekem, ismerem a kanadai történelmet. Beírásomban, csak Pearson miniszterelnőkre emlékeztem!
    Ennyi.

  • ………..

  • Falusi, mi lenne, ha nem oktatnál ki mindig?
    Nem erről írtam, hanem Pearsonról.
    Tudjuk jól mi és hogy volt a kanadai történelem-.
    Az angol zászló volt csak, amíg Pearson nem jött, bár még akkor is fennállt amire hívatkoztál. A British himnuszt énekelték a mozikban, mielőtt a filmet vetitették stb.

  • Bocsi, első beírásom nem tudom moderálni, azaz törülni! NEM Gézának szólt, hanem falusinak!

  • Göllner, az idézett Márai szöveget mikor írta? 1948- as Naplójában, vagy a „Föld, Föld..című könyvében, el is ment San Diagóba.
    Ahogy sok sok magyar ment ki a komcsik elől…

  • Göllner András, a Fidesz semmiféle „álforradalmárokat nem korbácsolt fel”, legfeljebb ráült arra a szekérre, amit az addig képviselet nélkül levő, először tömegesen fellépő nemzeti radikálisok húztak.
    ……..
    Hogy a politikai kulturálatlansága a magyar népnek alacsony nívójú, azt sajnos én is tartom, különben sosem lehetett volna a „gengszterváltás” után egy pufajkás komcsi (Horn), egy D-209-es számú ügynök és besúgó (Medgyessy), illetve a tömeggyilkos Apró-klánba benősült ifjúkommunista (Gyurcsány) Magyarország miniszterelnöke.
    ………
    Sajnos a nép fejére ültetett maffiózók ügyében is igaza van, ugyanannak a szörnynek egy nemzetibb mutációja gyakorolja most a hatalmat. Tehát maga a rendszer rossz, de rajta vagyunk a változáson.

  • charlie
    2016 április 13
    2:36 de.
    Én a szintén ifjúkommunista „Viktória” fedőnevet sem hagytam volna parlagon, no meg az asszonyságot, és annak a családját. Ha már ezen a szinten mozgunk.

    Valamint a nem is ifjú kommunista gyűjtőhelyet.

    Ráadásul Horn soha nem tagadta meg a múltját, sem Gyurcsány. Ők úgy lettek elsők, hogy mindenki tudta róluk kik voltak. Ez szerintem lényegi különbség, nem maszatoltak.

  • Csárli:
    Megint csúsztatsz és gyűlölködsz.
    Amint az már megszokott a jobbikos eszme-terjesztőktől.

  • Göllner András

    @ Figyelő

    Jé….Eddig azt hitette magáról, hogy Márait, mint az egész világtörténelmet, kívülről, belűlről ismeri. Látom még van egy két pótolni valója.

    Márai nem két hanem egy fél tucat naplóval lépett a nyílvánosság elé, melyek életének különböző szakaszait ecsetelik. A fenti idézeteket a Vörösváry Kiadó által 1991-ben kiadott kötetben találhatja meg (Ami a Naplóból kimaradt: 1945-1946) Ha netán arra is kíváncsi lenne, hogy mekkora a súlya Márai összes művének, a szerző ezt egy alkalommal 45 kilóra becsülte. Majdnem fél mázsa.

    Sok sikert további fejlődéséhez – bátran forduljon felém ha közbe közbe elakad. Azért vagyok itt hogy segítsek.

  • Don Ovuz
    2016 április 13
    8:16 de.

    Ne hagyjuk ki a házelnököt sem, a skizofrénia kövér példányát! Ez már minden volt életében, csak (még) akasztott ember nem! Legviccesebb húzása, hogy ő tősgyökeres fővárosi létére a műparasztot játssza. Mintha csak a nádfedeles bajsza tenné a parasztot, nem az értelem, tisztesség és munkaszeretet. Ezeket nem lehet a pesti táncházakban megszerezni …

  • Igen Tisztelt Geyza ! – Miért a KMH felületein, böfögi, fel a hazai tróger sajtó leleményeit… amiket persze nem is ért… A hazai [ ott jeleskedjen ] gyüli blogokon, profi módon, megy az orbánozás, habonyozás, tolvajmutyimaffiázás, a csutitörpézés, a diktátorozás, ahol is a libreSSbolsi, és egyébb identitás deficites posztolók, egymásnak pötyögnek.. – Védhetetlen szellemi hátrányát, itt akarja, kompenzálni,és nem átallja kioktatni, néhány tiszteletreméltó kommentelő társunkat ! – Ha valaki zaklatja a billentyűket, nyelvünk gyalázatára, és azt képzeli hogy „politizál” más galádságra is képes !

  • Zumi:Zavaros vagy.

  • hazai lámpa(?)
    Figyelgetem a légből kapott rágalmaidat. A legutóbbi: az a bizonyos fővárosi műparaszt tősgyökeres pápai gyerek volt, 1978-ban érettségizett abban a Türr István Gimnáziumban, ahol Gyurcsány Ferenc egy évvel később…. Mire jó ez a blöffölgetés?

  • hazai lámpa
    2016 április 13
    11:26 de.
    A műparaszt nagyon jó!
    Én azért hagytam ki, mert elsősorban ügynököket sorolt, és csak másodsorban KISZ titkárt.
    Ez a dolog ott úgy néz ki, náluk családi hagyomány. Kövérről nem tudom, hogy súgott volna. Komcsira meg felsorolható a háromnegyed fidesz.
    Valóban a bajusz megcsúfolása a földművesnek.

  • zoom!

    Jó hozzászólás,de szegény „őserdei képződmény”..(ki tudja hol él?)…nem ír,nem olvas,nem ért,de oktat….!Hát ez van,és még vannak(kevesen!)akik
    helyeselnek is szegénynek…na magukat minősítik,ugyanolyan „tájékozottak”,elvakultak,de szerencsére nem mindenki primitív…!

  • Göllner, ne játsza a felsőbrendűt, mert nem tud Márai vonalban engem felülmúlni.
    Véletlenül, Márai szakértőnek vagyok elkönyvelve. 1989 áprilisában, két hónappal Márai öngyilkossága után, rendeztem egy Márai estet Montrealban. Meghívtam Pestről, Bánffy György színművészt is, aki akkor is szerepelt Montrealban. Szörényi Évát Los Angelesből, aki szintén fellépett ebből az alkalomból.
    Előző nyáron minden könyvét elolvastam Márainak, régit és újat.
    Mária Sándort felhívtam San Diagóban, még 1988-novemberében az előadással kapcsolatban.
    Ez az az esemény hány éve volt? Nyilván nem emlékeztem MELYIK könyvéből van az idézet.
    Ja, és sehol nem írtam, hogy két naplót írt volna, csak saccoltam, melyik kőnyvéből vette a szöveget.

  • ZOOM !

    1. Ez a gumicsontos ballerezés murvára tetszhet neked mert túl a jelen cikk alá írt hsz-den (április 12-én 1:12)már ezt megelőzően is feltetted ugyanezt a kérdést, egy-két nappal ezelőtt, egy másik cikk alatt!
    Szegény, senki nem akart rá válaszolni, hogy újra fel kellett tenned nem csak értelmében, de szóhasználatában is azonosan ?

    2. Szerintem ne aggódj a „néhány tiszteletreméltó kommentelő társunkért” – Geyza ugyanis nem az a kioktató típus: ha ismernéd legalább annyira mint én vagy bármelyik kommentelő társunk,tudnád, hogy annál ő sokkal őszintébb és egyszerűbb lélek, viszont érthető okoknál fogva nem csípi, ha nála nagyon sokkal lejjebb landoló egyének próbálják primitív módon szívatni, vagy, hogy szöveg hű legyek: kioktatni!

    3. Nem tudom honnan osztod az észt, azaz hol élsz – számomra mindegy is – de mert az után érdeklődsz, hogy miért éppen a KMH-n tesz amit tesz……stb stb amikor a hazai sajtóban is megtehetné….itt megint csak stb, nos erre csak az lehet a válasz, hogy ne légy abban olyan biztos, hogy máshol nem ír, nem olvas! Ám ez még nem zárja ki, hogy a KMH-on is megtegye ugyanezt!
    Vagy úgy gondolod, hogy ide csak és kizárólag kanadai polgárok írhatnak – saját maguknak ?

    Leszámítva, hogy én kb 3 azaz három alkalommal találkoztam a te ikonoddal, (ami arra utal, hogy sem régi sem túl gyakori hozzászóló nem vagy)feltűnt az a magabiztos „helykijelölés” ahogy Geyzának mutatnád az „utat” : a helyzet az, hogy téged nem igen ismerünk még – kérdés a stílusod alapján akarunk e jobban ismerni -ám Geyzának ezzel szemben jelentős múltja, jelene és ha ő is és az illetékesek is úgy akarják jövője is van!
    Én úgy tudom -javíts ki ha rosszul – hogy ide bárki, magyar, kanadai, sőt izlandi állampolgár is regisztrálhat és írhatja a véleményét, ha az alapvető játékszabályokat betartja! A magam részéről nagyon kedvelem az érdekes gondolkodású és lendületesen, színesen fogalmazó kommenteket, szívesen olvasom ezeket függetlenül attól, hogy egyet értek e az írójával vagy sem!
    Ha te is ilyen szándékkal jöttél,szerintem jó helyen vagy – ha nem, szerintem nem fogod magad jól érezni!

  • Don Ovuz!

    Úgy igaz, ahogy mondod! Én Zsigray Julianna óta tudom, hogy az igazi,jófajta magyar parasztnál kifogástalanabb úr a világon nincs! Tud viselkedni,gerince van és pontosan tudja hol a helye – melyet méltósággal visel!
    Ezért is vagyok zavarban és kérek bocsánatot minden alkalommal a „valódi parasztoktól” ahányszor egy ősbunkót valaki a tahósága miatt leparasztoz !
    Kövér Lászlóról nekem mindig Móricz Zs. Barbárok c. novellája jut eszembe – nem csak címében, de a cselekmény egészében megfelel Kövér jellemzőinek. Szerintem M.Zs. róla mintázta a főszereplőjét!

  • eveline
    2016 április 13
    12:45 du.

    Juj, de megijedtem! Csak félig fővárosi, félig városi műparaszt, de nagy különbség! A többi állítólagos „blöfföm” is elírás vagy helyesírási hiba lehet, mert már rég citáltad volna.

    Kövér a saját családjáról:
    „Nagyapámnak a szociáldemokrata párt pápai szervezetének a Bethlen-Peyer paktumot követő megszervezésétől jogfolytonos volt a párttagsága haláláig, 1989-ig, szemben nagymamámmal, akit a ’48-as pártegyesülést megelőző tagrevízióval, mint „klerikális elhajlót” kiraktak a pártból.
    … Anyai nagyapámtól elvettek két taxit, ezért hetvenezer forint kárpótlást kaptunk.”

    Látsz te itt valahol paraszti ősöket? Egyébként tanulságos elolvasni ezt a 2005-ös interjút (A sárdobálás elválaszthatatlan a politikától) az azóta történtek fényében.

    http://index.hu/belfold/koverl051204/

  • Bizony bizony Zum pajtás :
    Egyszerű vok mint a faék !

    Szaal írj nekem egyszereűen, világosan, érthetően.
    Ha ezek megvannak, akkor az inasom áttanulmányozza a munkádat, hogy ér e annyit hogy elibém tegye.

    Me tood pajtás mindenféle gyöttment hülye agymenéseinek a kihüvelyezésére nincs időm.

    (Ez kissé kétértelműre sikeredett mondat lett.
    TE csak vedd magadra a második értelmét.
    Hogy tudd, mely kategóriában a helyed.)

  • Hazaikám:
    Naon vigyázzá’ !

    Evettke, a gyanús némettancsi reád morcojja szemöldökit.

    De csak azzé, mert elfelejtette azt, hogy mi meg nem felejtettük el azt , hogy ő meg az Operaháznál lévő sokszobás bélvári lakásának ablakán kikönyökölve vett részt a Kossúth téri első tanártüntetést.
    Amire abban a hülye esőben én is kimotoroztam.

    /Forrás: Evitácska saját itteni beírása/

  • Don Ovuz
    2016 április 13
    1:41 du.

    A műparaszt olyan, mint a műdal. Én az ilyenektől halok be:

    „Az, hogy a Paszabi Szőttesnapok hírnévre tett szert -nemcsak a megye, hanem az országszerte is, mi sem bizonyítja jobban az, hogy a tizedik paszabi szőttesnapokra elfogadta meghívásunkat a Magyar Országgyülés Elnöke, Kövér László Elnök Úr.
    Engedjék meg, hogy visszatekintsek az elmúlt 10 évre röviden.

    Talán emlékeznek rá, mikor 2006-ben először -mikor még nem volt helyi rendezvénye településünknek- megfogalmazódott bennünk, hogy azt a helyi értéket, melyet a Paszabi Szőttes képvisel rendezvény keretében mutassuk meg a nagyközönségnek. A még romos, lepusztult tájházunkban nyitotta meg kapuit a szőttesház. A még akkor felújításra váró templom koncertnek adott helyet. …
    Így az elmúlt 10 évben megújult a szőttesház, a Fő utca, a Református Templom, székelykaput avattunk, központi teret hoztunk létre, a virágosítás, a település arculata, az idelátogatóknak azt sugallták, hogy Paszab Község minden évben újat mutató, és fejlődő település. Így van ez ebben az évben is.”

    Értsd: amíg van uniós pénz, addig letérkövezi nekünk a kormány a főteret, ha elég sokat néptáncolunk és imádkozunk. Az sem számít, ha a szőttesek gyártása nem fenntartható, nem ad megélhetést. A falu papja, jegyzője jól él, tanító és háziorvos vagy van vagy nincs.

  • Hazaikám.
    Ha mégeccer meglengeted eztet a paszabit akkó..akkó..szaal érted.
    Akkó valami megfogalmazódni fog bennem.Hogy mi asztat még nemtom.

  • Geyza
    2016 április 13
    6:17 du.

    Lehet, hogy az a munkája, hogy figyelje az embereket.

    Ne bántsd a lázadó tanárokat! Még mindig jobbak, mint a béna pedagógus szakszervezetek.

    http://hvg.hu/itthon/20160413_Emmi_Levonjak_a_sztrajkolo_tanarok_beret

  • hazai lámpa
    2016 április 13
    7:30 du.
    Ez mondjuk nem magyar sajátosság, a világon mindenütt így van. Azért van a szakszervezeti tagsági díj, hogy sztrájkalapot képezzenek. Ilyenkor a szakszervezet fizet.
    Sajnos Magyarországon a szakszervezeti mozgalom meghalt, ilyenkor viszont jól jönne. Azt kell mondanom, nem előrelátóak az emberek.

  • Hazai Mécses, ennek a Kövér Lászlónak a sarusziját sem vagy méltó megoldani! Megkötni még kevésbé… Üdv, -EV-

  • Hazai Lámpa:
    Nem bántom őket, csak észben tartom amit iskoláikban alakítottak anno az FIDESZ érdekében, holott arról volt szó hogy az iskolákban nincs semmiféle politizálás.

  • Evitácskácska:
    Csak nem együtt herr-genosse Kövérrel , a MSZMP KB Párttörténeti Intézetében anno ?
    Hogy ennyire ismered az öltözködési szokásait ?

  • Dolgoztál.
    Ez a szó kimaradt.
    Ha Chris akarja, akkor beteszi a „herr-genosse” elé 😀

  • eveline
    2016 április 14
    2:22 de.

    Valami konkrét véleményed is van Kövér sunyiságáról, vagy szerinted rendben van, hogy megtéveszti a választóit? A lábcsókdosást meghagyom neked. Én inkább útilaput kötnék Kövér talpára.

  • Geyza
    2016 április 14
    5:07 de.

    Náluk nagyobb embereket is megtévesztett a fidesz, ill. sokan nyugdíjba mentek a volt párttagból fideszessé vált tanarak közül azóta.

    Akik a jobboldalon igazi demokraták és konzervatívok a szó jó értelmében, azok rühellik a kirekesztő, arisztokratikus Putyin-pincsit.

  • T.Besancon !”A magam részéről nagyon kedvelem az érdekes gondolkodású és lendületesen, színesen fogalmazó kommenteket, szívesen olvasom ezeket függetlenül attól, hogy egyet értek e az írójával vagy sem!” Köszönöm az emberi hangot, és soraidban nyelvünk iránti alázatot… Nem vagyok rá büszke, de sok blogot olvasok… A hazai gyűlőlet blogokon, sok szinte veretes szöveget lehet találni, de, a kommentelők, elbeszélnek egymás mellett, mindenki a saját szövegét letudja, szinte tudomást sem vesznek egymásról… Én ezek, modorában, néha karcosabban fogalmazok, hogy reflexiót kapjak… Kellenek hívószavak, neked a ballerozó gumicsont akadt be, másnak, más, vagy ha nem érti zűrösnek véli vagy lehülyéz… Én gondolatokra vadászom, mert hidd el, hogy néha gyöngyöket szórnak ide a monitorunkra… Ezért érdemes erre időt fecsérelni… Eleinte szórakozni akartam, de a humor, eltűnt ezekről a felületekről, ami nagyon szomorú… – Az hogy Geyza fogadatlan prókátora lettél, a Te ügyed… Én csak arra akaratam felhívni a figyelmét… hogy a hülyéskedés, arcoskodás,a nyelvünk meghurcolása, mellett, még ha egyszerű lélek is lehetnek gondolatai, vagy talán humora is… Ez nem lehet azzal pótolni, hogy tolom ezerrel a semmit…

  • Zumi:
    Akaratod a puszta végtelenjébe zoomolódott kívánság maradt.
    Rossz helyen hinted az álságos jobber-kultúrát.
    Kinos nemde ?

  • Göllner András

    @ Figyelő

    Szerintem Önt Márai szagértőként ismerik, bizonyára ezt akarta írni odafenn, csak rásétált a billentyűjére a macskája. Miaoúúúú :-)Mondja, Bencsics, nekem nem fizetne be egy két hetes tenger-parti nyaralásra Mexikóba ? A gyertyám csonkig égett 🙂

  • Göllner,
    Nem érdekel a maga véleménye.
    A gyertya meg leég, ha nem vigyáznak rá.

  • Figyelő!

    Oda se neki…..nem tudsz olyat írni,amit itt elfogadnának,nem értik
    (vagy igen,de nem akarják…)vannak akik igyekeznek kulturáltak lenni,de vannak akik még erre sem ügyelnek…azért ne add fel,kell
    időnként egy értelmes,normális és gyűlöletmentes MAGYAR!!!!vélemény is!

  • Göllner András

    Bencsics

    Ha nem érdekli a véleményem mi a túrónak kérdezősködik ? Döntse már el, mit akar. Nagyon szétszórt. Szedje szépen össze magát, mert ez már ciki. Mit fognak szólni a szomszédok kinn a piacon ? Máraira mind ez nagyon rossz benyomást tenne. Segítenék Önnek de mindennek van határa. Nem ? Estére rakott krumplit főzök – Márai recept szerint. Küldjek egy adaggal ?

  • Göllner András

    Marcsi

    Egyem a szívét, de aranyosan tud törődni az elesettekkel. Bébiszittel is biztos. Mondja, mit tanácsol azoknak, akik két végén égetik a gyertyát ? Wass Albertet, vagy egy pár gumicsizmát? Önnek hány gyertyája van ? 16 ? Szerintem biztos több mint a Geyza vaddisznójának…Kérem ne vegye rossz néven, de most el kell mennem. Kézcsók.

  • Ló MAri és a gyűlöletmentesség…

  • Charlie, ugyebár 2006-os tüntetőknek azokat a szélsőjobboldali, ifjúnáci – amúgy az Orbán-szervezte és fizetett – Ferencváros (bocs’, mostmár Grupama) B-közép hordát nevezi amely már eleve úgy kezdte, hogy tört zúzott Budapest utcáin. Nyilván őket érti alatta…

    Volt szerencsém ezzel a csürhével tavaly Rijekában is összefutni. Egy eredeti Grupama busszal transzportálta oda őket sportkormányzatunk valami meccsre üvölteni és törnizúzni… A bölények a prérin hamvas angyalkák, puttók ezekhez képest… Ugyanazokat az undorító magyar jelszavaikat, mondókáikat skandálták, azzal a közismerten fals hörgéssel, mint akkor, 2006-ban a pesti utcán is tették. Előbb a hangjuk árulta el őket, csak annyi volt a különbség, hogy ott a Dalmát tengerparton mégse kötötték be a pofájukat azokkal a zöld-fehér álcázó kendőkkel és sálakkal és ott nem dobálództak flaszter-kövekkel. Megvallom, szégyelltem, magam a horvát barátok előtt aminek hangot is adtam. Megnyugtattak, hogy ne is törődjek vele – ismerik a magyarokat.

    – Egyszóval ők Orbán-népe, a rohamcsapat, a kitűnő bérmunkások – így aztán az Ő szempontjából kétségtelen megérdemelték a már akkor jutalomként beígért és valóban, a mi pénzünkből nekik elsőként fel is épített I. orbanisztáni stadiont. Mert, Ő nem tagadja meg a vezéri mivoltát, hisz már német példaképe is eképp cselekedett, amikor 1933-ban kijelentette;
    „mégis mit gondolnak, hogyan tudnám másképp megjutalmazni a nehéz időkben hozzám hű bajtársaimat !!?”
    `

    Utóirat:
    Viszont, a minap mintha a tévében a Nemzeti Választási Bizottság székház előterében gyülekező kopaszok között is némelyiküket felismerni véltem ezeknek 2006-os hazafias „tüntetőknek”…

  • Göllner András

    @ Geyza

    Visszajöttem. De csak Neked 🙂

    A Mari nem egy ízi rájder. Erre Te már rég ráéreztél. Szerintem egy lány-zenekart kellene alakítania a Marinak és a Bencsicsnek – Mari és a gyűlöletkeltők. A Bencsics lehetne a nagybőgős, Mari meg a basszus.

    Esetleg majd estefelé benézek megin’ – Montreálba berobbant a tavasz. Le kell ellenőriznem mifolyik az égisze alatt. 🙂

  • Göllner Bandi:
    Mondd meg nmekem miért?
    Miért nem lehetek én Montrealban ?
    Vagy bárhol máshol, ahol kevés a barom és hideg van télen ?

  • Na benéztem,de ugye kár volt,ennyi idétlen,összefüggéstelen
    baromságot ritkán lehet olvasni,úgy látszik ragályos az elmebaj…amiben az a vicc,hogy a kevés (de a valóságban,és itt is egyre több )normálist nézik hülyének,kb mint az „intézetben”a beteg az ápolóját……ha egy beteg még gyűlölködik is az már tényleg intenzív kezelést igényel!

  • Valóban Marcsi.
    Kár volt.
    Nem kellett volna.
    De tényleg !

  • Göllner András

    2016 április 14
    6:26 du.
    Megint elfogta az önimádat! Senkit sem érdekel a véleménye!

  • Geyza
    Mit búsongsz, amikor itthon meg terem az árvalányhaj a rónán ?…)))

  • mavtelep
    2016 április 15
    1:36 du.
    Bár igazad lenne, mutass egy olyan érintetlen rónát ahol az árvalányhaj még megterem!

  • Göllner András

    @ Geyza

    Montreálba is vannak barmok, az egyik minden nap itt figyel, itt ácsingózik, és ha nem foglalkozom vele, akkor bemondja a huszat. Szerintem kinn a piacon a kofák közt lenne a helye, mert akkora a szája, de lehet, hogy még túl hideg van neki, így aztán ide jár óbégatni.

    Én különben most talán Vácon, a volt Göllner patika előtti padon szeretnék sütkérezni, madarakat etetni, vagy lenn a város alatt, a Dunaparton, de ezt az utitervemet a rossz-májú Viktor és a Kövér Laci keresztülhúzták, kipipálták. Nem imádnak, ezért vagyok kénytelen imádni magamat. Estére bárányt fogok enni, hogy megszelídítsem magam.

    Ma egy nagyon szép napsűtésre ébredtem, lehet hogy felcsatolom a szárnyaimat, és lenyomok egy pár kört a Mont Royal fölött, circa 100, 150 méter magasságban, hogy ne maradjak le semmiről, ami a városban zajlik. Közben, lehet, hogy kicserélek egy pár kiégett lámpakörtét a város felé bémészkodó szomorú nagy kereszt testén. Világos ? Marcsival és Figyelővel, távollétemben kérlek bánj kesztyűs kézzel, mert manapság, erre kattannak az idősebb aglomerációs csajok.

    Hiányolom, hogy senki se használja az idejáró nyilasok közül azt az álnevet, hogy Turcsi. Pedig olyan jó lenne, nem ? Geyza !! Itt vagy még ?? Szerinted az antiszemiták mért pont zsidó nevekkel álcázzák magukat ?? Mért szeretik ezt csinálni ??

  • FIGYELŐ:
    NE általánosíts!
    Mert TE valakinek érzed magad,
    attól még nem biztos hogy a többiek senkik.

  • Kedves Fortimbras, igaztalan és általánosító jelzőket használsz a 2006-ban résztvevőkkel. Mivel homogén megmozdulókat egy politikai válság esetén bárgyúság keresni a tüntetők között, ezért csak rosszindulatból mondhatod, hogy a jelenlevők „újnáci, Orbán által pénzért felbérelt, avagy fradista futballhuligánok lehettek. Én egyik sem vagyok, – pedig részt vettem szinte minden akkori utcai megmozdulásban – de ismerem mindhárom kicsiny csoportocska liberálisok által nagyra fújt lufiját.
    Ezzel lehetne az akkori őszinte felháborodókat befeketíteni, de az azóta eltelt tíz év is bizonyította, hogy nincsenek az országban zsidókat lincselni akaró újnácik, sem a csak rombolásban, gyújtogatásban ön-kifejeződni tudó fradisták, pedig ezek nemigen szoktak megváltozni.
    …….
    Amúgy a horvát ismerősöd nyugodt hozzáállása érthető a fradistákhoz, hisz a Dinamo Zagreb Maksimir Stadion-beli szurkolói produkciók nagyságrendekkel erőteljesebbek a fradiénál. Arról nem is beszélve, hogy mennyire előrébb tartanak a nemzeti érzések állam által támogatott ápolásában:

    https://www.youtube.com/watch?v=EELj_0nXy5w
    …………
    Nyugodtan kapcsold be az angol feliratot.
    Na most ha ezekkel a horvát fiatalokkal is közölnéd a jelzőidet, egyből visszasírnád a fradisták szelíd békességét, miközben szétkenik az agyadat a flaszteren.

  • Sereském:
    Majd lessz !
    Beszántanak egy-két prosperáló szántót, kicsit spekulálnak vele ahogy köll és pár év múlva szűzföldé válik.
    Úgy kell majd fakalapáccsal viszaverni a fődbe az árvalányhajat, annyi fog nőni.

  • Geyza
    2016 április 12
    7:41 de.

    „Magyarországon nincsenek működő szakszervezetek.
    Csak szakosodott szervezetek vannak.
    Afféle lehúzásra szakosodottak.
    Érdeket nem képviselnek.”

    Nos Uraim és Hölgyeim ez a tömör lényeg! Az utána következő vita olyan mint a szomszéd Miska bácsi tehene: meddő!

  • Seres Róbert
    Hát igen ! Kishantost beszántották és megmérgezték, a tettesek pedig szépen megússzák…(((
    Szervusztok, jó napot !

  • Geyza!

    A KISHANTOSI PERT tegnap végleg ELVESZTETTE Orbanisztán maffia kormánya, ám a „beszántott” és bosszúból(!) szánt szándékkal megműtrágyázott BIOFÖLDEKHEZ ismét 20 ÉV kell majd, hogy a világon egyedülálló élelmi értéküket majd visszanyerhessék.
    A kártérítés még egy külön téma lesz, amely már eső után köpönyeg, a rombolást nem pótolja, AKÁR A fid SS FAVÁGÁSOK.)

    .

  • Igenkedves Charlie !

    A VEZÉR . n é h á n y . h é t t e l . a 2006-os utcai zavargásokat megelőzően többször is beült oda közéjük. Saját szememmel láttam. Képes volt nyilvánosan mutatkozni az akkor még Fradinak – még korántsem Grupamának – nevezett, az adófizetők pénzén fenntartott H O R D A . stadionjának a B-KÖZÉPKÉNT becézett szélsőséges magja kellős közepébe. Persze az ő „agyát nem kenték szét a flaszteren”, mint azt te nekem szegezve, az általában a rátok jellemző finomsággal rajtam hiányolod, illetve idefenn burkoltan megígéred nekem… Szóval nem kenték szét, mert megígérte nekik ezt az arénát, hogy viszont előbb még törjék össze Budapestet.

    .

  • Utóirat:
    ˙

    Az ígéret szép szó… Meg is adta nekik – istenadta diktátora.

    .

  • valaki kisegítene azzal, hogy elmagyarázza, miért írtyák levédia…don a fákat és a bokrokat?
    mintha Móricz Zsiga írta volna de lehet, hogy tévedek, hogy az alföldi paraszt ha meglát egy 50 km-re lévő magányos akácfát, akkor odamegy és kivágja, mert zavarja a „kilátásban”… mindenesetre ez a térkövezési agymentesség (orbángyőzőnek sok a kőbányája és nem tuggya eladni a termékeket?) és a fák következetes írtása az mivel magyarázható filozófiailag vagy elmekórtanilag?

  • Rodeo36:
    A térkő fontos dolog.
    Mivel Mo. jobban teljesít, hasonlóvá válik Burgenlandhoz.
    Ha másban nem is de legalább abban hogy a közmunkás nem a latyakban húzza maga után a talyigát.

    Jut eszembe: Burgerlandban vannak közmunkások ?

  • Don Golo:
    Érdekes információ, nem hallottam róla.
    De nem kell aggódni, ha termőföldról van szó, végtelen a fantáziájuk.
    Majd kitalálnak valamit.
    Az ügyvédeik meg szépen elrendezik a dolgot, elvégre azzé tartyák őket nemde?

    /Az ügyvédes eszmefuttatás -nem szószerint- a Vezértől származik/

  • rodeo36
    A legegyszerűbb dolog a világon: miért is a fairtás ?! Ingatlanberuházás történik a főváros legértékesebb telkein, persze szigorúan csak a klubtagok vesznek részt benne. A Liget védői 5 személyt már nevesítettek.
    A térkövezés meg valami EU-s pénzből megy, – abból volt a 40 cm magas kilátó építése is valamellik alföldi városban.

  • Kedves Fortimbras, szóval ilyen egyszerű a recept, csak be kell ülni a szurkolók közé és már forradalmi is lesz a hangulat az utcákon. Hmm.., oké, nem logika szakon végeztél az egyetemen, de azért megkérdezném, miért nem másolja ezt Gyurcsány, beülhetne az MTK ultrák közé, aztán már alakíthatna is kormányt.
    ………
    Az „agyszétkenést” a horvát nemzeti érzelműekkel kapcsolatban jövendöltem neked, mi még sajnos nem tartunk itt, „megköszönve” az utóbbi évek multikulti agymosását.
    ……….
    „Budapest összetörését” finom túlzásnak gondolom, biztos van hiteles! adatod a károkozásról, azt szívesen veszem.

  • Sokáig átléptem ezen a cikken, mert engem teljesen hidegen hagy, nyitva vannak-e a boltok vasárnap, vagy sem. Legfeljebb arra vagyok érzékeny, hogy azt tehessék ez ügyben is, amit ők akarnak.

    Így aztán alaposan lekéstem a hozzászólásról… De hát „Rebi lelke nem vón kár…”

    Hölgyeim és Uraim!
    Önök itt kemény, ölre menő vitát folytatnak… izé… miről is? Na, hát, arról, „ki a nagyobb hüjjje, én, vagy te?” – ahogy a gyerekkori echtemagyar mondókánkban volt. Ezen kívül néhány ikon lett felemlegetve, Márai, Kertész Ákos, akiknek a szavai példamutatóak…

    Tipikus magyar mentalitás: példaképeket hajkurászni, egymást ledorongolni. Azt gondoltam – amikor még szűzlány voltam – hogy a kanadaiak, meg a különféle nyugati demokráciában élő magyarok másmilyenek. Hát egy frászt.

    De akkor milyen erkölcsi alapjuk van önöknek, lenézni, lealázni, lebecsülni az egyszeri magyar embert? Gyanítom, a nyugati demokráciát nem maguk hozták létre, sőt, talán nem is értik. Csak úgy készen kapták, és kénytelen kelletlen beletörődtek.

    Hát akkor azt hiszem, most már tisztában vagyunk egymással, pertut ihatunk! 🙂

  • nem lenne e eccerűbb a tarlóst kivágni? a római úgy ahogy van (persze ki kell takarítani söprűvel esetleg fűnyíróval) pont ezért szép, mert eredeti és természetes, aki árterületre épít az viseli a következményeit van de legalábbis volt arra törvény, hogy még segíccséget sem kötelesek adni annak aki árterületre tette a házát vagy birtokát, mert az jogtalan területhasználat…

    ez a kibaszott fém fal és hol a bánatban fogják tárolni amikor nem kell (évente -esetleg- 1 vagy két hétre amíg az ár elvonúl, ha messze viszik nincs rá idő hogy felszereljék, az egész pénzkidobás)… a fák megfogják a partot azaz nem mossa ki a víz a fák és bokrok nélkűl a Duna kimossa az egészet addig, hogy a magasan álló házakat is alámossa de eszük az nincsen…

  • rodeo36
    2016 április 16
    6:34 de.

    Elmekórtanilag… (a férjem szerint VALAKINEK fakivágó cége lehet…:) )
    De nem ez az egyetlen dolog. Olyan idegesítő bakikat követnek el például Budapest közlekedésének átszervezésében és kiépítésében, mintha csak bosszantani akarnák a városlakókat…

  • Természettudományos érdeklődésű lévén egyre inkább feltűnő a számomra, hogy mintha a társadalomtudományok közismert szavainak a jelentésével sem lennének tisztában a vitatkozók, beleértve a publicistákat is (engem meg pláne!). Ezért aztán igen gyanakodva olvasom azokat a szövegeket, amelyekben liberalizmus, demokratizmus és más izmusok szerepelnek sűrű egymásutánban.

    Tehát pokolba az izmusokkal! Most akkor előveszek egy szimpla marx-i gondolatot:

    „Lét határozza meg a tudatot.”

    Ha valakinek kedve van, végig elemezhetjük az átlagos magyar emberek létét. És mindjárt érthetőbb lesz, miért gondolkodnak úgy, ahogy…

  • Csárli:
    A nácik minden egyes sáskajárása után olyan volt a Belváros , a Rákóczi út , mintha legalábbis árvíz pusztított volna.
    Gondolod hogy fajtársaid faültetésre és fűnyírásra vonultak ki ?

  • Alma:
    Az nem úgy van.
    Mingyá írom a helyes meghatározást:

    ” A lé határozza meg a tudatot „

  • Alma:
    Pontos a mehatározásod:
    SZÁNT SZÁNDÉKKAL ki akarnak cseszni az átlagemberekkel.
    Nagyban pont úgy , mint ahogy kicsiben az iskolákban:
    Hoffmann Rózsa mondá egyszer :
    „A gyerek ne azért járjon iskolába, hogy ott jólérezze magát”

    Általában EZ ennek a kurzusnak az alap-mentalitása.

  • Göllner András

    @ Almási alma

    A dorongolás ügyében egyetértek. Néha mikor beleolvas a gondolkozó ember abba ami itt folyik, kénytelen rá gyújtani, kénytelen ráönteni egy kupicával a garatra. Az önkárosítás anatómiája a racionális ész számára nagyon is átlátható. Nem lehet mindíg Kant elvei szerint, a tiszta ész erejére támaszkodva közlekedni. Néha oda kell figyelni David Hume-ra is, aki nagyon helyesen emlékeztet bennünket a tudás, a racionális gondolkozás érzelmi alapjaira. Az utóbbival óvatosan kell bánni. Innen, ezekről az oldalakról, valóban hiányzik ez az óvatosság.

    Az izmusokat nem dobnám ki a kukába. Megkerülhetetlen részei életünknek. A strucc-féle megoldás szerintem veszélyesebb következményekkel jár. Marx sok érdekes dolgot írt, az Ön által idézett mondat ma már közhely és nem csak a Marxisták körében.

    A magyar politikai kultúra gyökereit nem elég kitépni. Azt először is meg kellene értenünk, figyelmesen ki kellene elemeznünk egymás közt, fel kellene dolgoznunk, majd utána, az elavult gyökerek helyébe, új, a 21 századhoz alkalmas gyökereket kellene eresztenünk. Erre a munkára, itt, a hozzászólások mezején, vagy akár a magyar politikai élet terepén, jóformán nulla az esély.

    Ne csodálkozzék Almási, ha a gondolkozó ember néha rá gyújt, és be robbant egy kupica öregágyast a vércukrába.Én ezért nem szégyelem magam. Bár a Jezsuiták neveltek, nem vagyok szerzetes. Arra kell nagyon ügyelni, hogy az önkárosítás ne váljék habitussá. Most már Öné a zó. Nevelje népünket tartásra, figyelmességre, emberi stílusra, józan hangvételre. Érdeklődéssel figyelem hozzászóllásait. Kidobtam a hamutartóm.

  • Nana Göllner Bandi !
    Bevenni egy kupicával, az maga az egésség !

  • Kedves Göllner András!
    Ha már így hátradőlve megkaptam a stafétabotot, körülszimatoltam itt az újságnál. Úgy látom, én egy kicsikével öregebb vagyok, mivel pedig „hölgy” is volnék, vagy mifene, hát javaslom, hogy tegeződjünk!

    A magyar nyelv különös jószág, a magázódás általában tiszteletet jelent – kivéve az interneten, ahol sajnos a legcsúfabb megvetés kifejezőeszköze. Persze egészen bizonyosan volnék eléggé slágfertig, hogy visszavágjak, de ugyebár, minek kísértésbe esni. A „te marha” nekem jobban bejön… 🙂

  • Akkor kezdjük mindjárt ezzel:

    „Marx sok érdekes dolgot írt, az Ön által idézett mondat ma már közhely és nem csak a Marxisták körében.”

    Hát ez az! Éppen ezért választottam ezt a mondást. A közhelyek általában unos-untalan ismételt, teljesen félremagyarázott igazságok. És én pontosan erre a jelenségre szeretnék kitérni.

    Számomra ez a mondás egy természettudományos igazságot jelent: nem az erkölcs szabja meg a társadalom állapotát, hanem az állapot alakítja ki az erkölcsöt. (Mégpedig egészen durván. Háborúban embert ölni dicsőség.)

    Igazad van, hogy itt és most bármilyen okosak vagyunk, nem fogjuk megváltani se Magyarországot, se Európát, és pláne nem a világot. A „politika gyökereit” egyébként sem lehet kitépni, pontosan ez volt a rendszerváltás legnagyobb hibája, a gyökerek kitépése. Sőt, az egész XX. századi történelmünknek is ez a rákfenéje. Ki akartuk tépni a Habsburgok gyökereit, a Kommün gyökereit, Horthy, Szálasi gyökereit, Rákosi és 56 gyökereit, a kádári gulyáskommunizmus gyökereit. Mindez azonban csak gyengécskén sikerülhetett. Ezek mind együtt BENNE VANNAK a történelmünkben, és párhuzamosan ott van mindegyikünk fejében. Ideje lenne megkeresni az okokat, hogy vajon mitől olyan életképesek? Hogyhogy nem pusztulnak ki maguktól?

  • Kedves Göllner András!

    Kedves tőled, hogy átengedted nekem az „okos” szerepét. De én nem sokat értek a társadalomhoz, legfeljebb a fizikából hozhatok valamiféle „filozófia szerű” hozzáállást.

    A neveltetésem nem mondható éppenséggel elvszerűnek, se következetesnek, legfeljebb annyiban, hogy senki sem vette magának a fáradságot gyerekkoromban, hogy eldöntse helyettem, mi az igazság. Így aztán a rengetegféle nézet és kinyilatkoztatás között (volt épp elég Rákositól napjainkig, iskolától nagynénikig, umberufen 🙂 ) mindig a saját megfigyeléseimre, logikámra kellett hagyatkoznom. Hamar rájöttem, hogy az érzelmeket ki kell hagyni a buliból, azok másra valók, nem a világ megítélésére.

    Úgyszólván ez az egyetlen igazság, amit másoknak elmondhatok. De hogy neveljek valakit? Az nem nekem való…

  • A kesztyűt pedig azért vettem fel itt és másutt is, mert úgy gondolom, ha lenézzük, ha ostobának (komcsinak, fasisztának, mit tudom én…), nevezzük az állampolgárokat, az csak annyi, hogy a saját fölényünket deklaráltuk, de még halvány tanácsokkal sem segítünk a helyzet megoldásában. Pedig mostanában már nagyon a végét járjuk… 🙁

  • Jó ez az Atlanti óceán itt köztünk, mert az időkülönbség miatt nem olyan egyszerű közbeszólni, és elterelni a gondolatmenetet…

    Még aktív koromban részt vettem az akadémia evolucióval foglalkozó bizottságának a munkájában. Ez leginkább a speciális tudományágak közötti (interdiszciplináris) fehér területekre vezetett minket. Tartottunk többek közt egy „Kárpátmedence” konferenciát, amelyben történészek, régészek, geológusok, biológusok, fizikusok, társadalomtudósok tartottak előadásokat a legváltozatosabb témákban.

    Itt kiderült, hogy a Kárpátmedencébe az ősidők során két kapu vezetett be, az egyik Bécs felől, a másik Belgrád felől a Duna mentén. Ezen kívül a vereckei hágónál van egy „hátsó ajtó”. Csak ezeken keresztül kerültek ide növények, állatok, és emberek az évezredek során.

    Ezek nagyjából háromféle kultúrát jelentettek, és a régészek megállapítása szerint a kultúrák közötti határok az i.e 2-3 évezredben szinte pontosan ugyanott voltak, mint a XVI. századi három részre szakadt ország belső határai!!! És, ha szigorúan vesszük, Magyarország jelenlegi belső kulturális határai is ennek felelnek meg.

    Vagy például, hogy a Bükkben nemcsak a mai ember ősének, hanem a neandervölgyinek is volt ősbarlangja. Köztük kb. 20 kilométer van, a becsült időszakok viszont átlapolódnak, vagyis nem lehetetlen, hogy egyidejűleg is fennáltak.

    Úgy tűnik tehát, hogy a kultúra minőségében a földrajznak meghatározó szerepe van.

    Ilyesmit jelent az, amit előbb írtam, hogy a tudat a létező körülmények függvényében alakul. Úgy gondolom, a magyar politikai gondolkodásnak is meg kellene keresni a környezeti okait földrajzban, szomszéd népek hatásaiban, stb…

    Például: Úgy tudom, a magyar-lengyel barátság azért olyan érdekes, mert Európában ez a két nép élt az európai hegyes-völgyes tagolt terület, és a keleti nagy síkságok határán, és csak ennek a két népnek volt spontán államformája valamiféle „nemesi köztársaság”.

    Hát ilyesmikre gondolok.

  • Na, innen má’ mindenki elvitte a hamutartóját… 😀

  • Nem, galambocskám, csak nemigen találni semmit a beírásaidban, amivel lehetne vitatkozni.. 😀 😀 😀

  • Almási Alma

    2016 április 17
    5:03 de.
    Sok szakértő szerint viszont, a lengyel-magyar barátság a közös multon alapszik.
    A régi királyokról nem is beszélve, a modern történelemben, sok hasonló baj, gond és veszély járta mindkét országot.Csak a különbség még az, hogy nekik volt egy bátor, okos emberük is aki a Szolidarítást megszervezte.. Lech Wałęsa