Donald Trump lett a republikánus elnökjelölt

2016 május 3 9:45 du.91 hozzászólás

Nulla pártpolitikai gyakorlattal, de nyilvánvaló és most már bizonyított politikai érzékkel, Donald Trump milliárdos üzletember, valóságshow sztár, illetve a leghangosabb demagóg lett a Republikánus Párt elnökjelöltje. Kedden Donald Trump megnyerte Indiana állam előválasztását (52 százalékot szerzett az üzletember Ted Cruz 37 százalékához képest). Trump nem csak a fehér, kevésbé vallásos munkásosztályt nyerte meg párton belül, de Indiana államban az evangélikus, újkeresztény bázis is őt választotta Cruzzal szemben. Ezért a 45 éves Cruz – aki feltehetően most már a jövő felé néz és jövője lehet is párton belül – felfüggesztette elnökjelölti kampányát.

Cikkem írásakor (kedd este féltízkor) Donald Trump 1.041 delegátust szerzett és összesen 1.237 kell ahhoz, hogy elnökjelöltnek koronázzák. Ezt a szintet most már biztosan eléri, hiszen egyetlen kihívója – John Kasich – teljesen esélytelen. A párt elnöke – Reince Priebus – kedd este be is jelentette, hogy mától Donald Trump a republikánus párt elnökjelöltje és hogy most már a hangsúlyt arra kell fektetni, hogy a lezüllesztett, szétesett jobboldali párt egységesen induljon Hillary Clinton elnökjelölt ellen.

Donald Trump kétségkívül tehetségesnek és egyben teljesen etikátlannak bizonyult korlátlan demagógiában. Egyértelmű, hogy az amerikai társadalom egy masszív szelete elfordult a politikai establishmenttől és méreggel vonult az urnák elé Trumpra szavazni.

Donald Trump

Donald Trump

Ennek ellenére, komoly gondjai lesznek Trumpnak az általános választásban. Elképesztően magas negatív mutatói vannak. Az amerikai nők 73 százaléka inkább negatívan ítéli meg Donald Trumpot. Szintén óriási probléma, hogy a latino kisebbségnél Hillary Clinton támogatottsági szintje 76 százalékon áll, szemben Trump 11 százalékához.

Trump komoly hátránnyal indul Hillary Clinton ellen, még akkor is ha Clintonné negatív megítélése szintén magas. Ez abban is látszik, hogy Bernie Sanders – a baloldal populista jelöltje – megnyerte Indiana állam demokrata előválasztását.

2016 a politikai mainstreamtől, a megszokott politikai elitektől való tömeges elfordulás, baloldalon és jobboldalon egyaránt. Az elmúlt tíz hónapban, egy politikailag alábecsült, szakmai vitákban teljesen elsüllyedő üzletember és – alapvetően – egy ripacs felmosta a padlót a legtapasztaltabb republikánus politikusokkal: Jeb Bush-shal, Chris Christie-vel, Marco Rubioval és – most – Ted Cruzzal is. A republikánus Trump-ellenes erők (az establishment és üzleti támogatóik) 60 ezer támadó kampányreklámot indítottak Trump el. A párt legtehetségesebb politikusaival vetélkedett egy olyan ember, aki szinte csak egyszerű lózungokkal, övön aluli támadásokkal és 140 karakteres tweetekkel kereskedik.

Donald Trump jobboldalisága inkább Orbán Viktoréhoz hasonlít, mint – mondjuk – Ronald Reaganéhez, vagy akár az idősebb George H. Bushéhoz. Kedd esti beszédében Trump minden erővel nekiment a NAFTA észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezménynek.  A szabadkereskedelmet megkérdőjelezi, az állam erejét időnként arra használná, hogy magánvállalatokat büntessen, a középkeleten a korábbi diktátorokat támogatná, míg erőteljesen támadja az eddig amerikai intervenciós külpolitikát. Trump támogatja az állam szerepét az egészségügyben, miközben az állam hatáskörét növelné még egy féltucatnyi területen.

Gyökeresen változni látszik a republikánus politikai narratíva Trump alatt. A nagy kérdés viszont az, hogy vajon Trumppal tartanak a konzervatív szavazók és véleményformáló publicisták, vagy novemberben inkább otthon maradnak?

Folytatódik – sőt, fel is gyorsul – a politikai hullámvasút.

91 hozzászólás

  • Kedves Chris!

    Eloszoris nem kell becsinalni. A GOP delegaltak szinten mind a hatterhatalom emberei, ok azt valasztanak elnokjeloltnek, akit akarnak. Ha Cruz valoban nem kivanja folytatni, barki mas beugorhat es lehet jelolve akar az utolso pillanatban is.
    Igaz, ez valoban azt jelenthetne, hogy a GOP sajat magat tonkreteszi hosszu evtizedekre elore, illetve a Trump indulhatna parton kivul, de ezek egyelore csak talalgatasok.

    Mindenesetre a “jelzoid” tetszettek:

    “ a leghangosabb demagóg “, “a lezüllesztett, szétesett jobboldali párt “, “teljesen etikátlannak bizonyult korlátlan demagógiában“, “– alapvetően – egy ripacs “ es a “szinte csak egyszerű lózungokkal, övön aluli támadásokkal és 140 karakteres tweetekkel kereskedik.”

    Ezek elmennek hozzaszolasok formajaban, de cikket irni igy? Meg ha legalabb fednek a valosagot, de – talan a tweet-eket kiveve – mind hazugsag.

  • csinnbummcirkusz bruhaha… úgysem ő lesz az elnök, de ha? esetleg kitör a világbéke… még az is előfordulhat, hogy majd úgy akarja irányítani az USA-t, mint egy nagy vállalkozást (azaz diktátorként) és a Kongresszus meg a Szenátus végre a helyükre kerülnek: a fölösleges tárgyak polcára a spájz hátsó polcának legalsó deszkáján a lukas bili és használt felmosórongy mellé?

  • A világszerte uralkodó Amerika utálat talán az utolsó őszinte elnök Ronald Reagan után erősödött fel, hátha Trump sikeresebben állítja maga oldalára a világot. Ha címlapon LePennel, Orbánnal ábrázolják a The Economist-ban akkor jó úton jár.

  • A BBC úgy írta le ezt a jelenséget, mintha Trump véghezvitte volna a ”hostile take over,” az ellenséges kisajátítását a republikánus pártnak. Ez eldönteni látszik az elnökválasztást amelyben HIllary győz hillarity felett.

  • @csárli

    a Régen volt elnök ugyanolyan bohóc mint a trump és ő készítette elő a Szu meg a KGST felszámolását amit megbushtak később még a ZOGV is jelen volt koszos félcipőben az USA budapesti nagykövetségén a bush sal bushtak egyet eladták egy tál lencséért, most van fidexkft… most van Putyin aki nem Hruscsov, és nem visz ballisztikus rakétákat Havannába szivarért cserébe és nem csapkodja a cipellőjével az Ensz pulpitusát de kell az ellenség anélkűl nincs semmi az USA retteg vagy rettegteti a népét közben fakjúeju külügyminiszterhelyettesi szinten de egyébként nagyon kedvesek mai napig megszállva tartják a teutonokat… és az usa nem fizet kártérítést még a saját veteránjainak sem nemhogy a százmillióknak akiket tönkretett…kedves szép kis izé, szeressétek csak

  • Avi Ben Giora

    Hogy ebből mi lesz még azt senki sem tudja. Egy sajnos biztos. Szinte világszerte ilyen alakok szeretnének a vezetésbe bekerülni, és a választók elkeseredettségükben szavaznak rájuk. Csak az lesz a gond amikor a hatalom valóban az ő kezeikben lesz és választok akkor már kapálózhatnak.(Magyarországon is mindenki bizakodó volt amikor a szocik buktak és bejött a FIDESZ. Senki sem gondolta, hogy rosszabbak lesznek mint az elődjeik) Itt Ausztriában most valami olyan készül amire az egyébbként a lassú állovizet kedvelő osztrákok sem akarnak elhinni, pedig ők választották. A régi és megszokott vörös fekete koalíció hatalmasat bukott. A szocialisták fene sem tudni miben bíznak, de nem akarják venni a lapot, hogy lejárt az idejük. A feketék a konzervatív néppárt igyekszik megújúlni és fiatal új tehetségeket akarnak vezető posztokra (lásd Kurz aki a maga harmincegynéhány évével a világ legfiatalabb külügyminisztere.)Kurzot ha minden igaz rövidesen kinevezik pártelnöknek. Az elnökválasztás egyik volt esélyese Frau Griss továbbra is bent szeretne maradni a politikában. Egy most feljövő kis párttal a NEO-kal szeretne szövetséget kötni. Várhatóan nagy földrengés lesz a május 22.-ei választás. Van der Bellen még esélyes, és talán van némi remény arra, hogy ő lesz az államelnök és nem Hofer. Itt a vörös és a fekete szavazók fogják eldönteni, hogy kiből lesz elnök. Ha azok akik az áprilisi előválasztáson Grissre szavaztak, és most „átszavaznak” Van der Bellenre van esély arra, hogy nem lesz Hoferből elnök. Ám a szocik a vörösök ha tetszik nekik ha nem kénytelenek lesznek elhagyni a politikai porondot. Elvesztették még a leghűségesebb szavazóikat az öreg nyugdíjasokat is mert nem teljesítették a legelemibb követeléseiket sem. Nem mintha nagy reményeik lennének, hogy a kékek Hofer és Strache majd tesznek is értük valamit, de a dac és a düh meg az elkeseredés hozzájuk szavaztatta ezt a réteget is. 22.-én őnekik is döntő szerep fog jutni.
    Trump Amerikában most ugyan azt szeretné, ami itt a vén Európában már sajnos elég régóta megy. Megpróbál olyan szólamokat hangoztatni amik könnyen bemásznak az egyszeri választó agyába, és a populista frázisoknak és jelszavaknak bedőlve Trumpot fogja választani. Szerény véleményem szerint ha Trump még is elnök lesz, fel lehet készülni arra, hogy az USA fogja majd betölteni azt az űrt amit Sztálin hagyott. Egy olyan diktatórikus Amerikát fog létrehozni, amilyen annó a Sztálini diktatúrában volt. És a világ meg úgy fog neki engedelmeskedni hogy még soha. Minden adott ehhez hála a gyáva és megalkuvó Európai Uniónak akik képtelenek egy olyan kérdést megoldani mint az arab terrorizmus vagy az ebből fakadó tömeges bevándorlás.

  • Avi, légy szíves, írj már egy cikket az osztrák helyzetről, úgy ahogy te látod. Úgy olvastam, hogy ott laksz, biztosan több információval rendelkezel, mint az itt fórumozók.

  • Csárli:
    Azért mert TI NÁCIK útáljátok Amerikát, mert útját állja a sötét és gyilkos eszméiteknek, még nem kellene általánosítanod.

    Tudjuk hogy jóbarátotok az álkommunista Chavez és az északkoreai rémuraság utálja egy rakás hozzátok hasonlóan vérgőzös agyú arab terrorístával , azzé az még nem mindenki.
    Még példaképetek, Parteingenosse Putyin sem „mindenki” bár jóltudom várjátok már nagyon a ruszki befolyás erősödését itt.

    Mindig is hazaárulók voltatok, azok is maradtatok.

    Egy barátja volt ennek a szerencsétlen országnak, az USA.
    De mostanra már sikerült javarészt eljátszanotok azt is.

    Köszönnyük öreg. Szebb jövőt neked és szard össze magad.

  • Rodeokám:
    Szeretem az USÁT most mit mit mit tegyek ??

    Kűgyek neked belüle 10 dekát ?

    Fiatal hagymával javallom, rejá meg legurítani pár Core.-t

    Lásd a képen, csak nyáltsorgatás végett:

    http://www.chenalcc.com/default.aspx?p=.NETEventView&ID=3755212&qfilter=&type=0&ssid=241959&chgs=

  • @geyza
    vallom az abszolút szabadságot, tehát te is azt szeretsz akit akarsz, remélem belülről szereted, usa konyha? usa sör kösz nem kérek belőle legutóljára foie gras-t ettem kósher kenyérrel és apró hagymával Colombus Ohio-ban, a többi helyen amerre csatangoltam semmi eredeti nem volt, én sem a túlzsíros marhát sem a túlzsíros disznót nem tudom megenni, a soványnak meg se íze se bűze, még egy jó ízű vöröshagymájuk sincs mert azt is kiherélték…na erről ennyit…a többit leírtam arra nem tudtál cáfolatot azaz marad az a valóság és az borzalmas… én még fekete afrikában is lehúzott ablakkal közlekedtem a bádogvárosokban is és sohasem féltem, pedig nem vagyok néger…míg az usa ban soxor féltem (nem vagyok egy félős alak) és behúzott f…kal és felhúzott ablakkal biztonsági gombot lenyomva vezettem…és a határőreik meg a vámosaik is olyan „kedvesek” a fapados helyi repülőjáratokon vidéki autóbuszok hangulata (dögunalom) te hol laksz az usa ban? csak hogy tudjam hová nem szabad mennem (bár abba az országba asszem már soha többé)

  • Sok szerencsét kívánok neki. Remélem ő lesz az usa következő elnöke. Nagyon szimpatikus.

  • Rodeo:
    Nem lakok Amerikában, de voltam ott .
    Jók a tapasztalatim, de nem amiatt kedvelem .

    Eleinte, neveltetésem okán útáltam.
    Merthogy gaz imperialisták meg minden.
    És APRÁNKÉNT , fokról fokra . kis lépésekben változott az évek alatt a véleményem.
    A technológia , a velük való könnyed üzletelés , a kedélyesség stb..meg főként az hogy ha nagynehezen ráállnak egy poitikai kurzusra, azt tartják is.

    Sajnos sok esetben rosszul döntöttek/döntenek.

    De had végezzek egy „politikai gondolatkísérletet”, ha nem úntatlak :

    Tegyük fel hogy 1940-ben megszűnt az USA. Elkültöztek, nem is voltak, köddé váltak, mindegy.

    Ez esetben két dolog lett volna.
    Vagy győznek a nácik a Szovjetúnió felett és kezetfogva a Japánokkal örök sötétségbe döntik a Világot. Anglia , Kanada , Ausztrália egy darabig még ellenállt volna , aztán vége.
    Vagypedig rettenetes , tízszer akkora véráldozattal de mégiscsak győz a Szovjetúnió, elfoglalja egész Európát és Japánt. Anglia , Canada és Ausztrália egy darabig még kitartott volna.

    Gondold végig: Melyik USA-less változatot akartad volna ?

    Tudom Rodeo…nagyon sok baromságot csinál az USA, főleg mostanában.
    De még mindig százszor inkább Amerika mint a putyini rémálom: az Eurázsiai Szövetség, amiben Genosse Putyin előzékenyen tart fennt nekünk egy vidám barakkot.

  • @geyza

    nekem teljesen ellenkező tapasztalataim vannak „velük” kapcsolatban… elég volt látni 1981!!!!-ben Sevilla -ban, hogy mindenkit kiszolgált a pincér, de az usa csoportot messze elkerülte, és mikor megkérdeztem tőle miért? akkor azt mondta: sohasem adnak borravalót (neki nincs fizetése a borravalóból él) és nagyképűek, pofátlanok, majd ha ráérek odamegyek

    az üzleti életben ugyanaz van (mivel én üzletember is vagyok tapasztalatból beszélek) a többi meg amit művelnek a világgal… hiába mondod a gonosz orosz süket dumát élhetőek és barátok addig amíg nem próbálod átbaszni őket

    az orosz kórusok azt jelentik tudják mi az összhang és az együttes tevékenység, közös akarat, ugyanakkor az usa-t a profit vezérli és semmi más az usa nak nincsenek barátai csak érdekei

    megyek nézni a Real MACI meccset

  • vgeyza
    a történelem nem ismeri a: „milettvolnaha” az a hahahahahaha esete azaz a röhögény…

    tehát elméleted még elméletnek sem megy el

    kik robbantották ki a két világháborút???
    csak nem az a gonosz orosz meg a még gonoszabb SZU?

    ezek lettek megtámadva 3 oldalról a többi rablómese

    svédek, lengyelek, németek, usa meg akarják szerezni és mai napig sikertelenűl és emiatt kurva dühösek (a lengyelek pukkaggyanak meg és basszák meg a Kacsinszki jukat)
    hülye széllelbélet banda, ugyanúgy mint az ukránok

  • @geyza
    ugye 300 év alatt nem jött létre usa nemzet csak rasszizmus és egymás elleni küzdelem az 50 államban

    hozz ide egy usa eredeti zenét ilyen kórussal

  • @geyza

  • @geyza

    valami hasonlót a New York-i estékről???

  • roseo, lemaradtál valahol! Az I. és II: Világháborúba az USA avatkozott be végűl, és neki köszönheti pl. Európa, hogy a nácik eltűntek a föld színéről!
    Sok mindent lehet rájuk mondani, de erre emlékezni kell!
    Ami az elnők jelőlteket illeti ma, nem vagyok boldog egyáltalán, Én nem kedvelem Trumpot és utálom Mrs.Clintont. Elkéspesztő azért, hogy a 360 milliós állam képtelen volt jobb elnök jelőltet találni. Cruz, meg sehová sem megy majd.

  • Hja, manapsag a nemzeti gondolkodas bun. Ha valaki a sajat orszagat nezi eloszor, ott akar rendet teremteni es csak azutan izgatja magat masok problemaival, akkor az mar csakis bigott, naci, demagog …stb. tud lenni a media es az ellensegei szamara.
    Ettol fuggetlenul, Amerikan kivul Kanadanak es az egesz Kozel-Keletnek is szuksege van a Trumpra. Tehat en mindenkeppen Trump mellett vagyok. Kar, hogy nem szavazhatok ra.

    De azer’ ugy erdekelne, hogy vajon melyik politikai csoportosulasnak ilyen nagyon fontos az internacionalizmus? Csakis az igazi liberalisok lehetnek, igaz?

    Mindazonaltal, szerintem sem lesz a Trump elnok, vagy ha megis, nagyon rovid ideig. Reagen-t is megprobaltak annak idejen leloni, nem sok hianyzik ahhoz, hogy megprobaljak a Trump eseteben is. Sot, mar akadt olyan is, aki a social median buszken jelentkezett, hogy o szivesen megteszi. Termeszetesen, o is egy „demokrata”.

  • @figyelő

    ROSSZÚL FIDELTÉL KÁÁÁÁÁÁÁÁÁR

  • Rodeókám mennyen maga a fenébe..
    Mit csavargattya a lelkemet ezzel a Moszkvaparti Esékkel he ?

    Tizenéves koromban ezt fütyültem jó hangosan éjjel és akkor a szemben lévő házban, a földszinten, ahol az édes kis Vali lakott , megrezdült a lehúzott redőny.
    És akkor én boldog voltam…

    Nagyon szépek ezek a fotók, de sajnos Moszkva nem ilyen.
    Voltam ott vagy kétszer odafelemenet és visszafele jövet az Északi Lőtérről.

    Eléggé szomorú és rosszkedvű város benyomását keltette.

    A Vörös tér végén lévő Blazsennyij székesegyház messziről impozáns épületegyüttese közelről nézve nagyon elhanyagoltnak és romladozónak tűnt.
    Visszafelé utunkon elmentünk vendégségbe az egyik IKI.-s (Insztitut Koszmicseszkih Isszledovanyij) csajhoz aki Moszkva szélén egy irdatlan , 10 emeletesekből álló lakótelepen lakott.
    Az épületek messziről megintcsak impozánsak, de közelről…háát kérlekalássan..képzelj el egy olyan kapubejárót, ami inkább illett egy vályogkunyhóra mintsem egy büszke tízemeletesre , ócska fából amiről pattogzott a sötétkék festék.
    Belül is az egész lépcsőház sötétkékre volt festve , helyenként „levilágítva” egy-egy huszonötös égővel.

    Sejtelmes volt az egész és hasonlított belülről egy olyan barlangra,ami hogyhogy nem , felfelé nőtt, kifelé a földből.
    Borzasztó volt.Mint valami Mad-Max díszlet.

    De láttam még sok más érdekességet is ottan , amiknek Yorkban nyoma sincs. Szerencsére.

  • Figyelő!

    Lehet, hogy rosszul tudom, de a második világháborúban Japán gyakorlatilag már kapitulált, amikor az USA ledobta az atombombáit?

    Lehet, hogy rosszul tudom, de Vietnamban, Kóreában megtalálták, amit kerestek?

    Lehet, hogy rosszul tudom, de mintha közük lenne a szíriai válsághoz és ezen keresztül az Európát elöntő menekültekhez?

    Lehet, hogy rosszul tudom, de az USA területén nem volt világháború?

    Hiányosak a tanulmányaim, bocsánat.No persze úgy általában a nagyhatalmakat nem kell félteni, mind megéri a pénzét, és főleg azt.

  • rodeo, igen rosszul írtam a nevedet, mert mindig sietek.
    Különben, lenne valami értelmes hozzászólásod a linkhez?

  • Kedves Moshe, váltaozatlanul attól félek, hogy Mrs. Clinton jön be.
    Bár, van aki azt mondja, hogy sok ellensége van.
    A baj Trumppal az , hogy a nőket megbántotta. Én mindig tudtam, hogy a női szavazat sorsdöntő lehet! Különösen az USA-ban, minden nő szavaz.

  • Az igaznak tunik, hogy az oroszok megtartottak meg maig is a valodi muveszeteket, amig Amerikaban ma mar szinte senkit sem erdekel. Sot, meg a szorakoztato iparon belul is sikerult elerni azt a szintet, hogy ma mar tam-tam dobra nyugdecsel valaki valami majomeneket.

    De azert vannak mas reszletek is egy orszag eleteben, mint pl. a tudomany. Az valamiert gyorsabban fejlodik meg mindig Amerikaban.
    Hogy Amerika olyan lett amilyen, annak pedig pontosan a „liberalis” elvtarsak az okai.

    Barki belefuthat barkibe… de en speciel meg nem talalkoztam bunko amerikai turistaval itt Kanadaban, es bar mar elegge regen voltam utoljara ott, nem volt gondom egyetlen amerikaival sem, amikor atlatogattam. Pedig egy idoben hetente mentem at.

    Az pedig egyenesen vicces, hogy barmelyik orszag vezetoit is azert szidjuk, mert a sajat orszaguk erdekeiert allnak ki. En inkabb epp ennek az ellenkezojet nem kedvelem, es epp ezert tetszik nekem a Trump. Sot, meg Putyin elvtars is, meg ha esetleg nem is tetszik minden, amit csinal. De legalabb ertheto.

  • Kedves Figyelo!

    Mivel bantotta meg a noket a Trump? Azzal, hogy kover disznonak (vagy valami ilyesminek) hivta a Rosyt?

    De szerintem is a Hillary lesz az elnok, hacsak kozben le nem csukjak. Akkor viszont a Bernie, es akkor vege az USA-nak es Izraelnek is.

    xxx

    Kedves drdrhc!

    Elegge rosszul tudod, mar amit tudsz es nem kerdezel.

    Pl. Japan kozel sem allt a kapitulaciohoz annak idejen.

  • Kedves Geyza!

    Talán, ha Yorkon is átszáguldottak volna a náci haderők, és 20 millióan odavesztek volna, talán kevesebb dollárjuk maradt volna csicsára….ez bizony nézőpont kérdése, mert ha Budapesten nem a Bazilikába cepeljük el a kedves külföldit, vagy a Várba, hanem mondjuk a Rákóczi térre, de 5 évvel ezelőttire, vagy a mostani Havanna lakótelepi gettóba, háááát…..én 5 évet éltem kint, láttam ezt és láttam azt, ahogyan egy történelmi világvárosban látni lehet.Egy néger gettót esetleg, vagy egy mexikóit látott talán?

  • drdrhc

    2016 május 4
    4:43 du.
    1, pont rosszúl tudja,Japánban még folyt a háború, csak az atombomba után kapituláltak.
    2,Nem kerestek semmit Vietnámban, Koreában, viszont az oroszok, azaz a bolsik őlték a lakosságot.
    3, Szíriában polgárháború van és a muszlemek őlik a keresztényeket, azok menekülnek. Az orosz meg bombázza őket.
    4, Valóban jól tudja, az USA-ban még nem volt külföldi támadó, kivéve a szept 11-es torony robbantást.
    4,

  • rodeo36

    2016 május 4
    3:16 du.
    Tudom, hogy sok amerikai ellenes van a magyarok között.- De ennyi hülyeséget nem olvastam róluk, mint amit te írtál.
    Ja, és úgy mellesleg mind két Világháborút a németek kezdték el, az amerikaiak a végefelé segítettek az angolszászoknak győzni.
    Ez történelmi tény, és semmi érzelem nincs benne.

  • hazai lámpa

    Clinton szegény feleségének nem volt elég két pofon a sorstól, még bele akar szaladni a harmadikba is. Ha Clintonné és Trump harcol majd az elnökségért, nem kérdés, hogy ki győz. Az, aki demagógabb, ezt idehaza már tudjuk.

    Bernie egy kicsit meg tudta volna szorongatni ezt a beparfümözött bájgúnárt, de Trump és Clintonné párviadala olyan lesz, mint itthon egy Lázár János- Kálmán Olga beszélgetés. Pszichopatával szemben nincs esélye az értelemnek!

  • hazai lámpa, Clintonné magának keresi a „pofont”!
    Senki sem vágyik rá.
    Szegénynek meg egyáltalán nem lehet mondani, csak nekem lenne egy tízede a pénzének!

  • Kedves Moshe, úgy tudom Trump általában beszélt csunya szavakat, jellemzőket a nőkre.

  • 3:16
    Figyelő
    „….a vége felé segítettek… győzni „. (Ez a KIBIC mentalitása…) Csak ne láttam volna a minap egy dokumentum filmet , amikoris 1945 februárjában 80.000 védtelen gyereket és öregembert égettek el/le az akkori napalmmal (miközben a pilóták folyamatosan rágták a rágógumijukat, nagyapám elbeszélése alapján…). Figyelj jól: NEM az Auschwitz felé menő halálvonatok sinpárjait bombázták szét pár félévvel korábban !!!! Annak idején derogált nekik befogadni a zsidó menekülteket szállitó hajókat, aztán később , miként alakult a politikájuk …???

  • @figyelő
    legelsősorban az usa nem amerika, hanem amerikában van, tehát senki sem amerika ellenes, amerika a tűzföldtől yellowknife-ig terjed és az usa ennek csak egy viszonylag kis része, amennyit el tudtak harácsolni fegyverrel a többiektől…és kiírtották az indiánokat, hogy nyomuk se maraggyon…

    a többi amit itt felöklendezel az talpig hülyeség és szóra sem érdemes, a karakterek pazarlása…egyébként aszt írsz amit akarsz, szvsz sokan röhögnek az agymentességeden

  • @mosheakiva
    neked is az usa nem = amerikával, hanem annak része…

    a placebokat rohadt drága gyógyszerként forgalmazó farma vállalatokat nem nevezném a tudomány fellegvárának, azok rablóbanda semmi más a biztosítótársaságokkal karöltve…ennyit az egészségügyükről nagyon drága és nem gyógyít…

    az oktatás -a világ szégyenére- túlárazott bóvli, az a néhány valóban világcsúcs szintű egyetem és hozzátartozó kutatóközpontok
    nem oldották meg az ország népességének nemzetté válását 300 év alatt, megmaradtak 50 egymással marakodó és a koncon veszekedő tartománynak, talán jobban is járnának ha feldarabolnák legalább 4 nagy független usa 1,2,3,4-re vagy adnának neki egy normális nevet mert már a neve is röhögény sohasem volt junájted, csakis akkor amikor külföldre mennek és pofátlan arroganciával tönkretesznek országokat, nemzeteket… ha tudsz egyetlen olyan országot a Földön amivel jót tett és nem rombolta le a talajszintig vagy mélyebben akkor ide írd le annak a nevét és hogy mit is csináltak jótéteményként…az usa alapállása: nincs baráttya csak érdeke… ezen kívűl elmesélnél néhány hatalmas tudományos felfedezést vagy megoldást ami usa eredetű az utóbbi -mongyuk- 35 évben? csak hogy tuggyuk hogy a sok tudós mit is csinál, az BIZONYOS, HOGY KIKISÉRLETEZTÉK ÉS BE IS VEZETTÉK AZ AIDS, HIV, ZRIKA ÉS HASONLÓ BETEGSÉGEKET AZ ELSŐ KETTŐT KERÍTÉSEN BELÜL ÉS MÁIG NINCS GYÓGYSZER ELLENÜK A ZRIKA-T SIKERÜLT AZONNAL KÜLFÖLDRE TELEPÍTENI és a bármilyen placebo jól fogy hatalmas profitot termelve…mesélj, itt hallgatlak

  • @mosheakiva

    usa nem demokrácia, hanem demagográcia
    amíg az elnök és csapata, a kongresszus és a szenátus egymással marakodnak addig a nagyvállalatok vezető tulajdonosai azt csinálnak amit aakarnak mert mindegyiknek van a zsebében néhány kormányzó és kongresszman és szenátor aki megakadályoz bármit ami őket valóban szabályozná, közben az ország kifosztva, a nép pofánröhögve és a fácsén meg tweet en és a többi baromságon megy csittcsatt és assziszik az levezeti a feszkót de amikor a hét végén megy a bankba és nincs pénze akkor sem ébred fel, mert valamelyik hitelkártyájára felvesz 21-32 %-kos kamatra

    és nincs is szólás szabadság sem mert a sarki rendőr bárkit büntetlenül lelőhet mint rühes kutyát, elég ha az egyik hátsó villogója el van törve és éppen a műhelybe tart hogy kicserélje

    és mitől rettegnek a reptereken? attól amit ők maguk hoztak létre? röhögény

  • @geyza
    mondod:
    De had végezzek egy “politikai gondolatkísérletet”, ha nem úntatlak :

    Tegyük fel hogy 1940-ben megszűnt az USA. Elkültöztek, nem is voltak, köddé váltak, mindegy.

    Ez esetben két dolog lett volna.
    Vagy győznek a nácik a Szovjetúnió felett és kezetfogva a Japánokkal örök sötétségbe döntik a Világot. Anglia , Kanada , Ausztrália egy darabig még ellenállt volna , aztán vége.

    Churchill mondta, hogy a németeket azért kellett megsemmisíteni, mert egy olyan gazdasági rendszert alakítottak ki, amelyből a nyugat nem tudott volna profitálni és önállóvá tette volna őket a többi rablómese …a világ tele van rasszok közötti konfliktusokkal és háborúkkal és a népírtások (genocidium) nem csak a zsidókat sújtotta, hanem bárkit és sokkal többeket mint a zsidók IIVH alatti megsemmisítése, egyébként a zsidók a bibliában le is írják zamatos részletekkel, hogyan írtották ki a környező országok népeit

    hogy a valós okokról is beszéljünk és ne takarjuk el a szemünket

  • @geyza

    valóság és vakság meg a propaganda

    ugye a világháborúknak és minden más leteperő hadműveletnek kellett valami politikai, vallási etnikai okát találni azért, hogy a valós okait eltakarja a hülye tömegek elől!!!

    minden háború oka gazdasági és sohasem vallási a keresztes háborúk oka sem a vallás és a kereszténység volt (kiterjeszteni a keresztény hatalmat a közelkeletre, azután rábasztak jöttek a törökök azok meg muzulmánokká akarták tenni de azok is kifosztották az elfoglalt területeket és a saját embereiket telepítették be)

    afganisztánnak kurva sok ásványi kincse van és kurva sok mákot lehet termeszteni és abból heroin,meg egyéb kedves kábítószer gyártható és mivel halálos bűnné tették azok fogyasztását pontosan abból az okból, hogy kurva drága legyen és hadi repülőgépek szállíttyák vámmentesen csilliárdos üzlet…

    a közel, keleten a konfliktus arra van kavarva, hogy izrael érdekeit képviselje és megakadályozza azt, hogy a környező népek esetleg pofán basszák a cionista terjeszkedőket…soroljam…

    ez az egész vallásos maszlag meg a többi hazugság beköti a zemberek szemét és nem látnak

    európa nagyon megerősödött kell valami borsot törni az orra alá vagy nem gazsulál… hát most vannak migráncsok és tenoristák

    honnan van a németországba útlevél nélkűl érkező menekültnek 320000 euroja készpénzben mialatt követelődzik csak nem a CIA=ISIS adta neki kis herce hurca csinálásáért?

  • Drdhccchc:
    Kuvvául rosszul tudsz mindent.
    Jappánnak esze ágában sem volt kapitulálnia , még az első atombomba után sem.
    De még a második uiátn is a Császári Vezérkar folytatni szerette volna de ekkor maga a Császár döntött a kapituláció mellett amivel teljesen megosztotta a Vezérkart.

    A híressé vált mondásával zárta le a vitát:
    „Nekem nem az a dolgom hogy a pusztulásba vigyem népemet, hanem az hogy megtartsam”
    /Nem szószerint idéztem de ez volt a lényeg/

    Épp múltheti hír hogy jappán NEM KÍVÁN semmiféle „bocsánatkérést” az USA-tól az atomtámadások miatt.

    Mérvadű jappán körök pontosan tudják hogy ha nincs atomtámadás, Jappán nem adja meg magát akkor kb még 3 évig tartott volna a háború és nem 0,2 hanem 5 millió japán embernek kellett volna meghalnia, ha a háború addigi japán áldozataiból indulunk ki és egy grafikont készítünk az adatokból.

    És most édesapám ne gyere nekem azzal az ócska dumával „hogy hát miért kellett az USA -nak hadatviselnie a Császári Birodalom ellen”

    Kóreai kérdés:Kórea mindenkori elnöke, az USA vezette ENSZ haderő győzelmi évfordulóján MINDIG hálát mond Amerika súlyos áldozatai miatt hogy lehetővé tették nekik az emberhez méltó életet a súlyos , ruszkik támogatta kínai és É.koreai agresszióval szemben.
    (Rendszeresen nézem az angolnyelvű szatellit koreai TV-t, onnan tudom.)

    Vietnami kérdés: Talán kérdezd meg a viatnamiakat , miért „relativizálják” a háborjújukat Amerikával.
    Tudod öreg akik katonai szövetségben vannak, nem mocskolják egymást. Ellentétben Árvalányhajlanddal.
    Ugyanis Amerika vietnámi háborúja , a kitűzött célok tekintetében semmi ahhoz képest amit Kína szeretne művelni vele. Egyszer már súlyosan pofánverte Vietnám Kínát , de mostmár komolyan aggódnak a jövőjük miatt. Ezért fordultak az USA-hoz.
    A Youtube tele van a Vietnámi TV-ből rögzített, vietnámiak által felrakott, témával kapcsolatos rövidfilmekkel.

    A többi kérdésben is erősen csúsztatsz , sőt , a kérdéseid hazugságot sugallnak.

    Ezenkívül pedig kedves Doki-aki-ismeretlen , ÉN A RENDSZERVÁLTÁS környékén voltam Moszkvában, addigra azért már csak-csak elmúltak ott is a háború hatásai, nemgondolod?
    Egy világhatalomról beszélünk, aki létrehozott egy óriási szövetségi rendszert.Ami szép csenben megrohadt.
    Azért festették sötétkékre mindent mert a helyi huligánok és léhűtők mindent összevissza spréztek állandóan. A sötétkékről meg könnyeb eltüntetni a falfirkát.Nomeg , mivel nem látszik rajta a kosz, nem kell nyolcévenként (sem) újra mázolni.

    Különben sem ezekre céloztam a „sok érdekes dologgal” hanem az emberek különös hozzáállásáról sok dologhoz.

    Például egyet említenék:
    Ha egy kismama a merő jégből álló úttestre lelép a gyerekkocsival úgy hogy a busz még JÓ MESSZE VAN , akkor a sofőr nem a fékre lép hanem a gázra. A nő meg hanyatt-homlok menekül.
    Ezt onnan tudom hogy ÉN ott ültem a buszon, amit a mi nemzetközi csapatunknak tartott fenn az IKI . (Az ottani NASA)

    A sok európai tudós és mérnök, aki szintén a buszon volt, egyszerre sóhajtott fel megkönnyebülten, mikor a nő mégiscsak megmenekült.

  • @geyza

    a szocialista országoknak azaz KGST mindent maguknak kellett feltalálni és legyártani mert embargó volt tiszta barátságból és emberiességből… és ennek ellenére elérték azt amit elértek és az nem kevés…ma annak döntő többsége nem létezik pedig kitört a kapitalizmus meg a demagográcia és persze kövérlaca és OGV meg a bandájuk

    most nem festik sötétkékre, mert nincs festék és nincs lépcsőház és az emberek azokból a szörnyű 8 emeletesekből a pad alá kerültek (ugye még nem laktál a 68. emeleten egy 540 négyzetláb összterületű lakásban ahol sem a konyhán sem a fürdőfülkén nincs ablak, és ha gyorsan fordúlsz körbe kivered a rapitz falat ami kaertonpapír és pozdorja meg ducktape… és rothadó padlószőnyeg van benne, Chicago, Bronx nyújorkalsó, Detroit, Baltimore +++)

  • Rodeo:
    Tévedsz.
    Folyamatosan koppintottunk, főleg amerikai dolgokat.

    Ebben nem tudsz velem vitázni, szakember vagyok.

    Rálátásom van a dolgokra.

    De engedtessék meg hogy ne részletezzem a részleteket mert akkor még holnapután is itt körmölném a kilómétereseket, annyi van !

    Rodeó nem vagy te buta gyerek..inkább hidd el amit most írtam.

    A többi dologban sem vitáznék Veled , inkább marháskodjunk iszapbírkózás helyett , az mégiscsak jobb a gyomoridegnek nemga?..:)

  • @geyza
    szóval rálátásod van

    de még egyetlen példát (nem regényt) sem tudtál azokra a kéréseimre írni amiket itt ezen a fórumon feltettem

    azaz hadoválsz

    ha ipari kém voltál annak már lejárt a szavatossága nyugodtan publikálhatod legalább egy témára mondj valami kézzeéfoghjatót

    addig hiszi a piszi

    kíváló gyomoridegeim (is) vannak és nem „szólom el” magam jusztse

  • Seres Róbert

    Kár itt azon vitázni hogy, ki lesz egy hatalmas megtévesztő „demokratikus cirkusz” után az USA elnöke, inkább azon vitázzunk, hogy mennyi esélye van az életben maradásra, ha elvagdossa a bábmozgató zsinórjait és önállóan mer szigorúan az országa érdekében cselekedni, monjuk mind J.F.Kennedy!

  • Kedves Figyelo!

    Utananeztem a Trump „nogyuloletenek”.

    http://www.huffingtonpost.com/entry/18-real-things-donald-trump-has-said-about-women_us_55d356a8e4b07addcb442023

    A tobbsege szemelyes tamadas, ami nem tul szep, de legalabb nem altalanositas. Nehany va’d ezek kozott nevetseges, amig valoban van 1-2 olyan kijelentese a multbol, ami altalanos, mint pl. a gold digger.

    xxx

    Kedves Evelin!

    Mar tobbszor is olvastam ezt a „mikozben ragtak a ragogumit” borzalmasnak tuno va’dat.
    Tudod te, hogy a ragogumit a dohanyzasrol valo leszokas celjabol talalta fel valaki? Tovabba, szinte azonnal rajottek arra is, hogy stresszes allapotban segiti megnyugtatni az illetot.

    Szoval mi a gond a ragogumival?

    Feltuno, hogy nem erted meg: „A verekedes azzal kezdodott, hogy a masik visszautott.”
    Ugyanez all a haborura is. Ha nem lonek vissza, az nem haboru, hanem egyoldalu meszarlas.

    Namost: Nemetorszag es Japan kezdte a haborut Amerika ellen es nem forditva. Nemetorszag bombazta szarra Londont tekintet nelkul, hogy eppen egy korhazra, iskolara, vagy egy katonai epuletre pottyan a bomba.
    Mit varsz el viszonzasul? Csak nem azt vartad, hogy rozsacsokretakkal szorjak meg halabol a nemet varosokat?

  • Kedves Rodeo!

    Mi mindannyian tudjuk, hogy Amerika alatt ertendo egy kontinens es egy orszag is. Ezen kar lovagolni.
    En sem akarok lovagolni most azon, hogy veletlenul azt irtad, hogy Tuzfoldtol Yellowknife-ig, amikor minden bizonnyal tudod, hogy a Yellowknife-tol joval eszakabbra levo Ellesmere Sziget is az amerikai kontinenshez tartozik.
    Azt a kis tortenelmi tevedest se veszem eszre, miszerint az USA az egesz teruletet masoktol haracsolta fegyverrel. (Az “egesz” szon van a hangsuly.)
    Az indianok teljes kiirtasat pedig vegyuk koltoi tulzasnak.

    Azon tul, hogy a tudomany nem csak gyogyszeriparbol all, szerintem nem tul sok kozuk lehet az amerikai matematikusoknak, csillagaszoknak, geologusoknak, fizikusoknak, kemikusoknak, biologusoknak ahhoz, hogy az Egyesult Allamok nepe egy nemzette valjon. Talan a filozofusaikat, szociologusaikat lehetne ez ugyben hibaztatni.
    De en elsosorban a politikusokat, azok kozul is a “liberalisokat” es az elvtarsakat hibaztatnam, akiknek mindig az volt fontos, hogy olyan embereket hordjanak be Amerikaba, akiknel felteheto a szegregacio akar faji, akar vallasos, akar politikai alapon.
    Ez a te elvtarsaid szandekos nemzetrombolasa, errol nem a tudosok tehetnek.

    “ ha tudsz egyetlen olyan országot a Földön amivel jót tett és nem rombolta le a talajszintig vagy mélyebben akkor ide írd le annak a nevét és hogy mit is csináltak jótéteményként…”

    Del-Korea, Taiwan, egy darabig Del-Vietnam is. De beszelhetnenk Kinarol, Indoneziarol, Mexikorol …stb… akik Amerikanak koszonhetik, hogy van nemi iparuk is.
    De nem hinnem, hogy tul sok kart tettek volna Magyarorszagban, nehai Csehszlovakiaban, Jugoban, Bulgariaban, Lengyelorszagban. Mit gondolsz Madagaszkarrol, Uj Zealandrol, csak hogy nehanyat emlitsek?

    “ az usa alapállása: nincs baráttya csak érdeke…”

    Ez minden orszag eseteben igaz. Barati orszagok es nepek csak a magyar nemesekben leteznek. Legjobb esetben atmeneti szovetsegesek leteznek. Mi ebben az olyan meglepo es miert csak az USA eseteben bunos dolog?

    “ … BE IS VEZETTÉK AZ AIDS, HIV, ZRIKA ÉS HASONLÓ BETEGSÉGEKET AZ ELSŐ KETTŐT KERÍTÉSEN BELÜL ÉS MÁIG NINCS GYÓGYSZER ELLENÜK A ZRIKA-T SIKERÜLT AZONNAL KÜLFÖLDRE TELEPÍTENI és a bármilyen placebo jól fogy hatalmas profitot termelve…mesélj, itt hallgatlak “

    Lehet, de veled ellentetben en nem voltam ott, amikor bevezettek, tehat nem lehetek ebben olyan nagyon biztos.

    “ usa nem demokrácia, hanem demagográcia “

    Hasonlokeppen nyilatkoznak a bekegalambok London utcain is: “democracy – hypocrisy” ismetelgetik. Nem kene talan beterned az iszlam kebelebe? 🙂

    Nyilvanvalo, hogy akinek tobb penze van tovabb tud setalni ugy gazdasagilag, mint politikailag. Az ilyesmi elofordul. Amerikaban pl. epp ezert vigyaztak az elso 100 ev soran nagyon, hogy lehetoleg ne alakulhasson ki egy nagyon gazdag reteg. De aztan kialakult, mert ez a termesztes velejaroja ennek a tarsadalomnak. Az a termeszetellenes, amikor ezt meg akarjak gatolni.
    Azon lehet vitatkozni, hogy aztan az a nagyon gazdag reteg mennyire emberseges, vagy mennyire gazember, mennyire erdekli sajat orszaga es nepe sorsa, vagy mennyire szarik bele nagy ivben.

    “ és nincs is szólás szabadság sem mert a sarki rendőr bárkit büntetlenül lelőhet mint rühes kutyát,”

    Ez talan megint csak egy koltoi tulzas lesz. 🙂

  • @mosheakiva

    szóval jót tett??, és miben áll az a jótett?

    senki sem támadta meg az usa-t pont az volt a gond nem volt indoka belépni, ezért csinálták Churchil lel a Hawai támadást hogy beugrasszák a buliba utána a többi már eccerűbb volt
    kis Pearl Harbour és máris kész a zene

    ugye Moshe

    nyugoggyál le, még felizgatod magad és az meg árt neked is, aggódok érted zaka zaka zaka zaka tol

  • eveline

    2016 május 5
    2:21 de.
    Sajnos, az amerikai NÉP NEM akart a II. V.háborúba belépni, és az akkori elnökjelőlt félt valamit tenni, hogy meg is szavazzák. Franklin D. Roosewelt NEm mert lépni,addig míg a japánok meg nem támadták az amerikaikat Pearl Harbor-ban. Sok kritikus szerint, a támadásról előre tudott, de készakarva hallgatta el, hogy a nagy emberi veszteség ok legyen a háború belépésére!
    Roosewelrt újraválasztás előtt volt, és félt lépni.

  • @mosheakiva
    most olvastam végig a beírásodat
    köszönöm, jól vagyok de te egy beteg ember vagy, kezeltesd magad amíg nem késő
    ennyi baromságot egy rakáson amit te itt??? azt nehéz összetolni

  • Rodeo, elképesztő ez az amerikai elleneség és rosszindulat részedről!
    Csak arra gondolok, hogy a sárga irigység beszélhet csakbelőled!
    Ennyi marahaságot összehordani egy nemzet ellen fárasztó lehet.

  • Mojshe:
    Miért nem mondod ki ??

    EGÉSZ Kína az USA-nak köszönheti hogy Jappán nem cseszte szanaszéjjel.
    Anglia és Amerika irdatlan segítséget nyújtott a szinte áttekinthetetlenül zavaros , egymással is harcban álló kínai politikai csoportoknak, hogy tartani tudják magukat a császári Jappánnal szemben, miközben harcoltak közvetlenül a jappánok ellen és a németek ellen is.
    Merthogy Jappán nem elégedett volna meg Mandzsuriával, mind többet és többet akart.

    El kell olvasni a következő igen érdekes történelmi munkát :

    V,Avarin : Harc a Csendes Óceánért. Szikra k.kiadó,1950.

    A könyv érdekessége hogy rengeteg olyan dolgot lehet megtudni belőle a távolkeleti hadszíntérről amik egyszerűen kimaradtak a II Vilháb ismert történetéből, pro és kontra.

    Mert viszont egy angol munkából értesültem a szovjet Vörös Hadsereg zseniális mandzsuriai hadmüveletéről, amikor is „elfújták” a rettenetes Kvantung Hadsereget. Ez a Világháború méltatlanul elfeledett hadművelete, az angol hadtörténész szerint.
    Azt mondja:
    ” Ne feledjük el, hogy az ott egy akkora terület volt, mint egész Nyugateurópa !”

  • @mosheakiva
    ha valaki ezt így elő tudja adni???
    az hatalmas és erős

  • Kedves Rodeo!

    Az izraelitak a Biblia szerint (szerintem semmi koze a valosaghoz) nem a kornyekbeli orszagok nepeit irtottak, hanem a kanaani nepek kozul nehanyat.

    Hogy a cocjalista orszagok ellen lett volna embargo az egyenesen vicces. Honnan szedted? Csak nem meg a jo kis kadarista tortenelemkonyvekbol?
    Meg a Szu-t sem bojkottaltak. Miert bojkottaltak volna, amikor epp azert segitettek a feleszu Lenint es corp. hatalomra, hogy bagoert kiraboljak az orszagot?

    No es kivancsi lennek, hogy ha a nacik nem kapnak kolcsonoket, nem raboljak ki a zsidokat es aztan majdnem egesz Europat, hogy akkor is tudtak volna-e olyan frappancs gazdasagi rendszert letrehozni, amilyet letrehoztak?

    Az elmelet, miszerint Izraelnek a legjobb a kozel-keleti cirkusz, erdekes. Azonban nem latszik ennek semmi gyakorlati jele.
    Mit nyert Izrael az „arab tavasz” ota? Teruletet nem, viszont politikai elszigeteltseget annal inkabb. Minden Europai orszag es Amerika is (jelenleg) ugy probalja megoldani az „arab tavasz” felfordulasat, es az o sajat muzulman problemait, hogy ra akarja tukmalni Izraelre Molesztinat.
    Ez szerinted Izrael erdeke?

  • Kedves Geyza!

    Amit irsz azt en is igy tudom.

    Annyit tennek hozza, hogy a haboru utani Koreat Sztalin elvtars settenkedese tette tonkre. A megegyezes szerint a felsziget eszaki reszet a szovjet, a deli reszet az amerikai hadsereg tartotta megszallas alatt, amig a nep szavaz, hogy akarnak-e Japannal maradni, vagy megalapitjak a sajat orszagukat. (Mert ugye azelott Japan resze volt.)

    De a tipikus cocjalista (foleg sztalinnista) „szabad” valasztasok hamar odavezettek, hogy a felsziget eszaki reszeben elo, a cocjalizmus szot addig alig ismero koreai nep ugy dontott „szabad akaratabol”, hogy cocjalista lesz.
    Es mivel a cocjalistakra jellemzo a „vallasi turelem” is, kapasbol ra is tamadtak a deli tarsaikra.

    Ebben az esetben az amerikai vezetes nem hagyta a vedenceit (szovetsegeseit) cserben, nem ugy mint kesobb, Del-Vietnam eseteben.
    Tehat, ha tetszik a Rodeonak, ha nem, Amerikanak kosoznhetik ma a del-koreaiak azt, hogy nem kizarolag rizsen es csalanon elnek. (Nem beszelve a csodas komcsi rendszer tobbi nyalanksagairol.)

  • Akiva:
    Viszont Izrael -remélhetőleg- meg fogja tudni tartani a Golan fennsíkot.

    Ugyebár, mint aztat tudjuk, a megátalkodott apja ennek a Bassar el-Asszad .-nek NEM KÖTÖTT BÉKÉT Izráellel !!

    Ellentétben Egyiptommal és Jordániával. Pedig az lett volna az első feltétele a terület visszadásának, amint az megtörtént a Sinájjal is.

    A megmurdelt öreg Assad kölyke sem kötött békét. Mostmegmár nem is fog. Szíria valószínűleg széjjel hullik, minimum két országra. Ha ez így lesz, Izrael megtarthatja a Golánt ! MErt ugyan melyik uj utódállamnak kellene visszadnia ?

    Szóval -véleményem szerint- most az idegek harca folyik ott.
    A rohadékok merényelnek, Izrael pedig tűrtőzteti magát.

    Az idő pillanatnyilag neki dolgozik. 😀 😀

  • Kedves Rodeo!

    Engem nem kell meggyozzel az orosz (vagy barmely mas) nepmuveszet szepsegerol. En mindet szeretem. Nekem soha nem „orosz problemam”, hanem „szovjet problemam” volt.
    Ugyanugy, ahogy jelenleg sincs „arab problemam”, hanem „iszlam problemam” van.

    Irod hogy:

    ” te egy beteg ember vagy, kezeltesd magad amíg nem késő
    ennyi baromságot egy rakáson amit te itt??? azt nehéz összetolni ”

    Lehet, hogy igazad van, de ez akkor is egy ures kijelentes, nem lehet vele sokra menni.

  • Rodeo:
    Az szerintem pozitívum ha egy nép nem ismeri a borravaló fogalmát !

    Mikor Leedsben taxit fogadtam és megkérdeztem mennyi lesz az út, azt mondta a fazon hogy kb. 13-14 Font lesz.

    Mikor megérkeztünk, 11.50-et mutatott az óra.

    Odaadtam neki 15-öt, hogy akkor rendben van.
    Erre elnézően mosolygott: „NA de uram…” és visszadott aprót.

  • @mosheakiva

    ez már a borzalom szintje

    kösz nem kérek belőle de neked küldöm ezt:

    https://www.youtube.com/watch?v=zJw4M6I-4CU

    sok szeretettel
    ne fáraszd magad legalábbis velem kapcsolatban nem

  • Kedves Moshe Akiva,

    Ezert jon majd a Trump, es kenyszeriti majd a Palesztineket, hogy targyaljanak Izrael-el, ha nem ulnek asztalhoz, akkor kenyszeritve lesznek. Ennel jobb megoldast, nem igazan latok.
    Szaud-Arabia -t kizarni a targyalasokbol, hogy ne kavarjak a szart.

  • Kedves Geyza!

    Obama az utobbi idoben a Golan-t is vissza akarta adatni Izraellel… Tudnam kinek? Visszaadni csak a „legitim” Asszad rezsimnek lehetne, de ha jol tudom nem ok vannak jelenleg a kozeleben. Maximum atadni lehetne a nemzetkozi muzulman terroristaknak.
    Persze Obama Izrael-barat…

    Egy rendezett, biztonsagos Szirianak vissza lehetne adni a Golant, ha cserebe befogadnak az osszes muzulman arabot Izraelbol (ertsd alatta Gazat, jelenlegi Izraelt es a „West Bank”-et) es beket kotnek.
    De igy csak egy orult lenne ra hajlando minden kenyszerites nelkul.

    xxx

    Kedves Akarki!

    Ha mar vegkepp nem lehet megszabadulni a molesztinoktol, szerintem az elso es legfontosabb lepes az lenne, hogy felmondjak az Oszlo-haboru egyezmenyt, kipateroljak, vagy felkotik az elso lampavasra az osszes PLO (PFSZ) terroristat Ramallahban, aztan a helyi muzulmanok kozott keresnek egy olyan vezetot, aki rendet tud es akar is tartani.
    Akkor talan letrejohetne egy laza gazdasagi szovetseg a ket nep kozott, megegyezve azon, hogy ki hol es mennyit epithet, hogyan hasznaljak a vizet …stb.

    Termeszetesen, mivel az arab orszagok akarjak mindenaron ott tartani a muzulman arabokat, elvarnam, hogy amit a molesztinok keptelenek eloteremteni maguknak, azzal az arab orszagok lassak el oket, es ne Izrael.
    Az EU is nyugodtan belesegithet, csak Kanadatol ne varjanak segitseget. 🙂

  • Nem hinném, hogy Trumpot érdekli az Izrael-Palesztin világ.

  • Figyelo,

    Az Izrael-Palesztin bekefolyamat, talan az egyik legfontosabb a kolzelkeleti bekefolyamatban. Trump, tbobszor is mondta, hogy kenyszeriteni fogja a Palsztin vezetoket, hogy asztalhoz uljenek, es beket kossenek. Meglatjuk ha sikerulni fog.

    Kedves Moshe Akiva,

    Nem a temahoz tartozik, de elmeselem:
    Itt Kanadaban, lehetosegem volt latni, normalis zsido-palesztin baratsagot. Kollegaim voltak, a zsido nem akart katona lenni ezert eljott Kanadaba, a Palesztinnak elege lett a terrorbol es a szegenysegbol.
    Amikor beszelgettek, hogy mi ne ertsuk, mikor heberul, mikor arabul.Elmeseltek az ottani helyzetet, sokmindenben egyetertettek. A palesztin tisztelte a zsidot, hogy nem akart katona lenni, a zsido pedig tisztelte a palesztint, hogy nem iszlamista, normalis gondolkodasu, egyetemet vegzett, szaki.
    Ezert irom, hogy igenis lehetne ott beket kotni, csak megfelelo emberek kellenek a targyaloasztalhoz.
    Palesztinanak erdeke hogy ne legyen beke, addig kapjak a penzt Szaudiaktol, es a tobbi gazdag arab orszagoktol.
    Abban is egyetertettek, hogy a palesztinok, dolgos emberek.De azt is igaz, hogy pld. Gazaban szinte lehetetlen, hogy egy normalis ember eljen, a korrupcio, terror, stb, miatt.
    Valahogy az ottani szintet kene felemelni, hogy ne a terroral, hanem a regio felemelkedesen dolgozzanak.

  • Szerintem sem érdekli a Trumpot az Izraeli-Palesztin -ha nem is válság- de balhé.

    Ő -mint jóltudjuk- populista. A zsidók szavazata érdekli csak.

    Nyíltan megmondta korábban: befelé akarja fordítani az USA-t.

    Csökkenteni akarná a NATO részvételt.

    Elb…szott politika ez ! Akár világháborúhoz is vezethet !

    Eddig az USA miatt nem bírt kitörni az újabb világégés, mert így vagy úgy de mindig le tudta verni azokat akik ezt szorgalmazták.

    Hogy mi lesz ha ezt a barmot megváasztják, az még homályban van.

  • Kedves Akarki!

    Pontosan, ahogy irod. Ez a legfobb baj a PLO es a Hamasz terroristakkal is. Oket kizarolag azert fizetik az arab orszagok, az EU, az ENSZ es a G20 orszagok, hogy gyilkoljak a zsidokat.
    Amint abbahgyjak azt, meg fog szunni a nemzetkozi cocjalis segely nekik.

    Sajnos tul keson jutott az eszembe a konyvemhez valo adatok gyujtese kozben, hogy a molesztinoknak 1948-ota adott osszes penzt lejegyezzem es osszeadjam. Itt horribilis osszegekrol beszelunk, amit Arabfart es terror corp. nagy reszben lenyult, illetve kulfoldon fektetett be.
    Szerintem a vilag egyik leggazdagabb gittegylete a PLO. Szinte az egesz muzulman vilagban es Nyugat-Europaban fektettek be milliardokat real-estate-be, amibol a mai napig is dol a penz.

    Ennek ellenere „soha nincs penzuk”. Jelenleg is az ENSZ, az EU es kulonfele donor-orszagok penzelik oket.
    Kozben – az Oszlo-Haboru egyezmeny ota – 1-2 nagyobb kastelyka kivetelevel semmi erdemlegeset nem epitettek Molesztinaban. Iparuk nincs. Mibol fognak megelni azutan, hogy Molesztina megalapult?
    Vajon mire keszulnek ilyen hozzaallassal? Bekere biztos nem, mert ha beket es egy normalis orszagot akarnanak maguknak, akkor – ennyi penzbol – mar regota viragzo gazdasaguk lenne.
    Ehelyett Izaelnek kotelezo nekik munkat adni, ellatni oket vizzel es arammal.

    Gaza talan a „jobb” pelda a mentalitasukra. A kutya nem torodne veluk mit csinalnak, ha beken hagynak Izraelt. De ahelyett ok inkabb fegyvereket, loszert, robbanoanyagot, raketa-uzemanyagot vasarolnak. A cementet nem hazak, lakasok epitesere, hanem alagutakhoz hasznaljak.
    Abbol a penzbol, amit eddig elszortak arra, hogy megprobaljak az osszes zsidot legyilkolni, ma mar Gaza kozel lehetne ahhoz, hogy Kozel-Kelet Szingapurja legyen. De ok inkabb gyilkolaszni akarnak.

    Csak ugy lehetne a molesztinokkal beket kotni, hogy minel messzebb elnek Izraeltol, vagy az osszes terrorcsoportot kiutasitva (likvidalva) a helyiek kozul valasztani bekes, normalis embereket vezetoiknek.
    Kerdes, hogy a minimum ket generacion at tarto agymosas utan akad-e koztuk eleg ilyen?

  • Kedves Geyza!

    Tevedsz a Trump eseteben. Illetve valamit felreerthettel.

    Trump eleg vilagosan kifejtette, hogy Amerika kulpolitikaja az Obama elotti szovetsegesekkel valo jo viszony rendezese, es az ellensegek szarvanak letorese.

    O csak ugynevezett „nemzet-epitest” nem akar csinalni a vilagban. Azaz nincs akkora hulye, vagy nem jatsza meg a hulyet, hogy pl. a muzulman orszagokban „nemzet-epites” cimszo alatt demokraciat probaljon bevezetni. Mert azt ugye minden hulye tudja, hogy a jo muzulmannak sok minden hianyzik, de speciel a demokracia nem.

    Tehat – ha kicsit jobban odafigyelunk – ez nem jelent elszigetelodest a vilagtol.
    A NATO es mas kotonai szerzodeseken belul azt varja el legfokeppen, hogy ne Amerika fizesse a szamla nagy reszet.

    Izrael pedig minden bizonnyal izgatja ot, ha mas nem a lanya, veje es unokai kapcsan.

  • Kedeves Moshe Akiva,

    Igen akad rendes becsuletes palesztin ember, csak ezek Europaban, vagy EAmerikaban elnek.
    Ezeket a terroristakat, az ottani hatosagok ha akarnak, semmi ido alatt likvidalhatnak. De nem erdekuk, es ameddig a szaudiaktol azert kapjak a penzt, hogy fegyverkezzenek.
    Szerintem a legjobb allamforma ott, a kanadai modell Quebec- Canada. Hatarok megszuntetese, a terroristak azonnali bortonbuntetese, eletfogytigalani automatikusan,nyomortelepek felszamolasa, oktatas, stb, stb, normalizalodas. Drasztikusan, hatarozottan.
    Trump hatarozott ebben a kerdesben.
    Oly egyszeru lenne az ISIS -t is terde kenyszeriteni. De valaki akarja, igazan ? Senki.
    1. Embargo. Torokorszagot es Iran -t figyelmeztetni, hogyha koolajat vesz toluk szankcio.
    2. Az osszes arab allam amelyik tovabbra is tamogatja az ISIS -t (Szaud arabia, es a tobbiek), Amerika kivonja csapatait es nem vedi tovabb oket.
    3. Orosz-USA-Europai szarazfoldi csapatok, 1 honap alatt rend lenne.
    Helyette, orosz embargo, amit tobb keleteuropai orszag megszenved.

  • Seres Róbert

    Most csak a vita kedvéért vitázunk az előzmények beható ismerete nélkül: nézzünk csak utána hogy 1913-óta (a FED megalapításának éve) volt-e jelentősége, hogy ki az USA „független” elnöke! Vegyük már észre hogy az elnökválasztási cirkusz a buta plebsz és a kóbor apácák megtévesztését szolgálja!

  • Jólvan Akiva.
    „Élve és remélve”
    Ahogy az USA különleges kommandósok szavajárása mondja…

  • Kedves Robert!

    Az esetek tobbsegeben szerintem is igazad van. Eddig az egyetlen lenyeges valtozast Reagen hozta azota.

    Viszont most Trump szemelyeben megint olyat lehet megvalasztani, aki a szep lassan kialakult es elegge elfuseralt status quo-t megvaltoztatja. Bar ugy latszik sokan nem latjak – mert ez a status quo jelenleg kellemes bizonyos embereknek – hosszu tavon a jelenlegi helyzet tarthatatlan, gyepre fogja vagni az orszagot.

    Lattad a videot, amin egy neger gyerek pisztolyokkal hadonaszik es fenyegeti Trump-ot, hogy lelovi a lanyaival egyutt?
    Mi a banata a fiatalembernek, hogy tobbszoros gyilkossagra hajlando?
    Az hogy szerinte a Trump „megint” rabszolgat akar belole csinalni. Ez magyarra forditva azt jelenti, hogy attol fel munkat kell talalnia cocjalis segely helyett.

    Ezert mondom, hogy a status quo nagy ur. Az emberek tobbsege jol erzi magat a biztonsagosnak hitt szarban es nem akarnak rajta valtoztatni.
    Annak idejen csalogattam a noveremet es a ferjet, hogy ok is hagyjak ott Magyarorszagot. Az volt a valasz, hogy ok meg varnak, mert jobb a biztonsagos rossz, mint a bizonytalan jo. Az emberek tobbsege sajnos ilyen.

    Persze vannak, akiknek egyaltalan nem szar a jelenlegi amerikai helyzet, ok pedig azert nem akarnak rajta valtoztatni.

    Aztan vannak olyanok is, akik szeretnek, ha melyebbe valna a szar es nagyon erolkodnek, hogy ezt elerjek, mint pl. jelenleg a szenilis ven hulye Bernie es tarsai.

    Szerintem erdekes lesz latni, hogy hany amerikai hajlando valtoztatni ezen a status quo-n. (Felteve, hogy a valasztasok nem lesznek tulzottan megdolgozva.)

  • CA! El kell venni a szavazati jogot azoktól, akik Trumpra szavaznának. Demagóg és etikátlan, pfujj , meg náci és fasiszta, mondd csak ki. Utána megtiltani, hogy a sajtóban vagy a tévében szerepeljen. Egy ilyen alak? Meg védekezni sem szabad hagyni. Ha felajánlaná neked, hogy interjút ad, el ne fogadd! Legfeljebb küldj neki kérdéseket és ha 3 percen beül nem válaszol, akkor nyílt levélben hordd le a sárga földig a gyáva oroszlánt, te bátor nyúl!
    Ha már Trumpot lerendezted, jöhet a GOP. Nehogy már valaki más véleményen legyen, mint te! Csak a latino kisebbség szavazhasson(kivéve aki szimpatizált Trump-pal; ezekről persze te nem hallottál).
    Utána pedig neked adhatnák az összes csatornát és újságot, hogy megtaníthasd mindenkinek, mi a demokrácia. Mert azt csak te tudod, hogy mi is az.
    Vihetnéd fősegédnek a mindenkit szerető, csak a magyarokat gyűlölő KÁ-t. Aztán megmerényeltethetnéd azorbánt és lebombázhatnád Magyarországot.

  • Dióbélagyú kollega:
    EZ szép volt.

  • Sereském:
    Hát azért neméppen.
    Mit tudsz kennedy elnök magányos éjszakájáról például, amikor el kellett döntenie hogy legyen e atomháború vagy ne legyen ?
    És mondhatni -ha nem is tökéletes- , de optimális döntést hozott.
    Vagy pl. Roosewelt , amikor súlyos áldozatot hozott a VILÁG érdekében azért hogy Amerika népe hadbalépjen a fenyegető fasiszta-náci világuralom ellen.
    Pearl feláldozására célzok.

    Lehet hogy a mindenkori amerikai elnöknek nincs akkora hatalma hogy meghatározza azt, hogy mennyi legyen a rezsicsökk , de a legfontosabb kérdésekben TELJHATALMA van.

    Sajnos az ilyen Trump-félék nagyon veszélyesek ebből a szempontból ( is.)

    Valahol azt olvastam hogy az USA utolsó elnöke Obama.
    Akkor csak nevettem ezen.
    Mostmár nemannyira nevetek rajta.

    De…ismered a mondást:”Élve és remélve”.

  • Kedves Diohejban!

    Nem tudom kinek irtad, de nagyon jo!

  • Akiva:
    Nem csodálkozok hogy ” eltanácsolt” téged a Bartuslaci.
    Teljes joggal tette ! ( Véleményem szerint.)

  • Kedves Geyza!

    Tokeletesen megertem, hogy minel cocjalistabb valaki annal inkabb nem tudja elviselni az ellenvelemenyt.

    Nyilvanvalo, hogy te is miert javaslod minden olyan ember kizarasat, aki kritizalni meri a bator „liberalis” vagy nyiltan cocjalista otleteket.

    Raadasul most csupan annyit irtam valakinek, hogy tetszett a gunyoros irasa, es szerinted maris megertem a kizarasra.
    De legalabb annyi bizonyosnak tunik, hogy vegre valamit megerthettel abbol az irasbol.

  • Akiva:
    Panelek..panelek..és megintcsak panelek..fűszerezve az elkeseredett, mindent átitató gyülöleteddel az egész Világ ellen.

    Nem találod hogy ez a vissza-visszatérő „cocojalistázás” mennyire gyerekes ?

  • Akiva:
    nemtim mit értettél azon hogy megértettem bármit is „abból” az írásból !
    Melyik írásból?
    Világosítsál fel mikor mit és miből értettem meg végre, szűkös kis agyammal.

  • Kedves Geyza!

    diohejban, 2016 május 8, 11:50 de.

  • Akiva:Ja az !
    Ezek szerint akkor nem vetted le
    a kissé malíciózus véleményemet vele kapcsolatban.

  • Seres Róbert

    Geyza
    2016 május 8
    3:39 du.

    Sereském:
    Hát azért neméppen.
    Mit tudsz kennedy elnök magányos éjszakájáról például, amikor el kellett döntenie hogy legyen e atomháború vagy ne legyen ?
    Kedves Geyza!
    Nos amit példának felhoztál, azt az esetleg hibás döntést simán túlélte volna, viszont a 11110 elnöki rendeletével a magánkézben levő FED jegybank visszaállamosítási kisérletét nem sikerült túlélnie ólom mérgezés miatt!

  • Seres Róbert
    2016 május 12
    3:10 du.
    Kicsit korrigalnek, a bankot nem akarta allamositani, csak a dollart akarta az ezusthoz relativizalni! CSAK!

  • Geyzám kérlek !

    Ápoltasd az identitás zavarodat! Rodeóval „bonyolított” beszélgetésedben hol erre csapongsz, hol meg amarra… Sokszor te se tudod mit is szeretnél.

    Azért annyit „a Moszkvaparti estékről” leszűrhetnél, hogy amikor te arra jártál „az elhanyagolt házak közt” javában dúlt a hidegháború amelyet a leginkább éppen az USA szított már 1945-től kezdve, aminek költségeit a szovjet nép viselte, miközben az USA gazdagságának (prosperitásának) éppen az alapköve volt ez a permanens „fegyveranyag karbantartás” és előállítás…

    Kis USA szakértőim, fentiekkel is összefüggésben inkább arra adjatok választ – Rodeo is – ugyan má’ Trump mirő is tárgyalhatott a NObel-Békedíjas Kissingerrel ??? Mert az, ha valamibe béütötte az orrát, hát abbó jó dolog ki nem sült.

  • Kedves DonGolo!

    „” … “az elhanyagolt házak közt” javában dúlt a hidegháború amelyet a leginkább éppen az USA szított már 1945-től kezdve, aminek költségeit a szovjet nép viselte, miközben az USA gazdagságának (prosperitásának) éppen az alapköve volt ez a permanens “fegyveranyag karbantartás” és előállítás… ”

    Ez mind szep es jo, csak az a furcsa, hogy a Szovjetunio kb ugyanannyi fegyvert adott el az ugynevezett Hideghaboru soran, mint Amerika. Ok miert nem prosperaltak abban az idoben?
    Hiszen oda be sem gyuruzott az a bizonyos!!!

  • @Moshe: a szovjetek nem pénzért adták azokat a fegyvereket, és mivel nincs ingyen ebéd, akkor ki fizetett értük vajon?

  • Trump lehet, hogy elefánt a porcelánboltban, de legalább egyenes ember. Clintonnéról semmi jót nem lehet mondani. Csak azért megválasztani valakit a világ legerősebb országának élére, mert nó – tehát még csak nem is kisebbség 😀 – az meg közröhej. De az amcsik meg fogják tenni, sajnos.

  • Kedves Diohejban!

    A szovjet fegyverkereskedelem szempontjabol reszben igazad van.
    Pl. amikor Izraelt kellett volna eltaposnia a Beke Vallasanak, akkor adtak ingyen is fegyvert a szovjet vezetok (a bekeaktivistaknak). Mas kerdes, hogy mennyire szantak ezt galans lepesnek.
    Nincs kedvem most reszletekbe bocsatkozni ebben, nezz utana, hogy kiknek, mikor es mennyit szallitottak dollarert.

    Klinton-neval kapcsolatban tokeletesen igazad van.
    Kiveve, hogy a Klinton-boszorkanyt nem azert fogjak megvalasztani, mert no.

    Sajnos, Amerika lakossaganak egy jelentos reszeben is gyozott a tudatlansag es a szellemi sotetseg. Ma mar egyetemi diplomat lehet szerezni abbol, hogy hol, mikor es mekkorat szabad fingani. (Na jo, van benne egy kis koltoi tulzas.)

    Hozza kell tenni, hogy nagy a kiabrandultsag is – es annak akad is nemi oka. Persze ha a kiabrandultak szama nagy es most mind lepni fog…

    Mit gondolsz hogyan tudott a Barack Fekete Sas ketszer is gyozni a valasztasokon? (Mert meg hogy eloszor mindenkit atbaszott, azt meg megertenenk, de masodszor is megvalasztottak a bunkok???)

    Bar lehet, hogy mindossze csak az alliberalis media sulykolja belenk, hogy mindenki hulye errefele (koztuk a media tagjai is) es kepesek az amerikaik ilyen bohocokra, mint Klinton, vagy Klinton-ne szavazni, nekem megis neha az a gyanum, hogy mindez meg van rendezve.
    (Kanadaban pl. ceruzaval kell kipipalni, hogy kire szavazol.)
    Neha azonban – ahogy az emberek hozzaszolasait nezem – az a gyanum, hogy valoban; itt ennyi idiota van.

    Rovidebben mondva: Igazad van. Meg fogjak az amerikai bolsik valasztani a korrupt venkurvat.
    Szerintem nincs szukseg csalasra sem.

  • Christopher Adam

    Moshe,

    arra nem gondolsz esetleg, hogy amikor olyat olvasnak jobboldaliaktól, mint amit Te írtál ide („Meg fogjak az amerikai bolsik valasztani a korrupt venkurvat”), akkor még a nembolsik és a nembalosok is elfordulnak attól a jobboldaltól, ahol ilyen közbeszéd a menő?

  • Moshe Akiva
    2016 május 24
    8:56 du.

    Trump is vén, csak jobban festi magát!

    Bernie Sanders látszik ott az egyetlen kulturált, értelmes embernek. Nem úgy néz ki, mint akit most vettek le a vállfáról, miután jól befújták naftalinnal. Különben én meg azt olvastam máshol, hogy a latinók körében Sanders támogatottsága sokkal nagyobb, míg a feketék körében Clintonné a nyerő.

    Trump szerintem azt lovagolja meg, hogy a globális világgazdaság kicseszik a nemzetállamokkal. Vissza akarja hozatni a termelő ágazatokat az országukba, mert hiányzik neki a kocsi összeszerelés meg a fehérnemű varrás. Vigyék, ha olyan hülyék!

    A fidesz nemzeti burzsoái is foggal-körömmel ragaszkodnak minden autó összeszerelő üzemhez, mert az „termel”. Eddig Kádár János is eljutott, ezért igazán kár volt lecserélni azt a rendszert.

  • rodeo36
    2016 május 4
    3:16 du.

    Azért II. Miklós cár nem sokkal volt előrébb Vilmos császárnál, mikor az észt osztogatták … Raszputyint, a részeges sztarecet nem azért tették el láb alól az orosz arisztokraták, mert visszatartotta a cár atyuskát a háborúba való belépéstől?

    Amúgy kulturálisan az oroszok tényleg sokkal közelebb állnak hozzánk, mint az amerikaiak. A XXI. században (történelmi tévéműsor) volt egy rész az I. világháborús magyar hadifogoly táborokról. Tomboló sikerrel adták elő a magyar katonák az orosz kisvárosban a Csárdáskirálynőt. Aztán Rákosiék legnagyobb bánatára a burzsoá operettet követelték a szovjet tisztek asztalt verve, mikor nálunk időztek később, mert az volt a kedvencük.

    Képzeld el ugyanezt egy puritán Roosevelt-tel vagy beparfümözött Trump-pal …

  • Kedves Chris,

    Mi mindannyian bizunk abban, hogy az egyenes, oszinte beszed – meg ha vulgaris is – tobbet er, mint a hazudozas, a bugyuta ragalmazas, a minden eltulzasa, a feligazsagok, a tortenet felenek elhallgatasa – meg akkor is ha ez utobbiak szep, udvarias formaban vannak irva, vagy mondva.

    Sajnos az a helyzet manapsag Amerikaban hogy a „baloldal” barkit kinevezhet elnokjeloltnek, abbol elnok lesz.
    Obama elvtars pl. mint community organizer, azaz gyakorlatilag 0 politikai gyakorlattal elnok lett. Amihez hozzanyult az elso 4 eveben, az kigyulladt, felrobbant, osszetort, vagy tonkrement. Raadasul at is verte a ra szavazo bolsikat.
    Mit tettek tehat a bolsik? Megszavaztak ujra.

    Most jon a Clinton nyanya: Mindenki tudja, hogy o a vilag legnagyobb szelhamosa, csalo, elvtelen es eroszakos. Megis ki vezet az elnokjeloltek kozott (a bal oldalon)? Termeszetesen Clinton-ne.

    Nagyon ugy nez ki, hogy a baloldalisag egyuttjar vaksaggal, suketseggel, es/vagy valamifele elmebajjal. Raadasul ez Amerikaban jelenleg jarvanyos mereteket oltott, es amig nem gyogyulnak ki belole az emberek, addig egymast fogjak kovetni vagy a dilettans hulyek, vagy a vilag legnagyobb csaloi az amerikai elnoki szekben.