Elvtelen gazemberség — Orbán-Habony irányítja Budapestet is

2016 május 13 3:58 du.14 hozzászólás

Szépen termett az elmúlt hetekben Tarlós István budapesti főpolgármester botrányfája:

  • Százmilliókat von el a Fesztiválzenekartól.
  • Szétmutyizzák a buszbeszerzéseket, és nem tudják kiírni a tendert azokra a járművekre, melyeknek novemberben már utasokat kellene szállítaniuk a 3-as metró felújítása idején.
  • Habony Árpád, Orbán Viktor politikai tanácsadója pályáztatás nélkül terjesztheti lopott pénzből nyomtatott újságait– a Lokált — a budapesti metróállomások területein, miközben a Metro című lappal korábban éppen a pályáztatás szükségességére hivatkozva nem hosszabbították meg a szerződést.

Ha nem milliárdokról, ha nem Orbán-Habony kiszolgálásáról lenne szó, azt mondanám, butaság. Így viszont csakis nyegleséggel leplezett elvtelen gazemberségre, gyengeségre, behódolásra tudok gondolni. Orbán-Habony irányítja Budapestet is.

*

Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármester szerint nem aggályos, hogy férje 3 millió forintos fedezetre 400 millió forintos állami hitelt kapott unokatestvéreitől.

Vajon mikor látják már be, hogy nem lehet büntetlenül részesülni a Matolcsy-féle hitelmaffiából?

*

Hajdu Nóra, az Együtt ellenzéki párt elnökségi tagja közérdekű adatigényléssel fordult a Miniszterelnökséghez, hogy mennyibe került Orbán Viktor és népes küldöttségének, családtagjainak március-áprilisi washingtoni útja. A miniszterelnök kétoldalú tárgyalásokat nem folytatott, mindössze egy fotó jött össze az amerikai elnökkel. Viszont nagyon sokan utaztak vele ezen a turista úton.

Szigetvári Viktor

14 hozzászólás

  • A Király miért ne vihette volna magával a trónörökösöket?
    Következmények nélküli ország, oszt jó napot!

  • Egy balliberális amerikai elnök szándékosan nem fogadja a nem balliberális magyar minisztelelnököt.Ez nem kétséges.De gyuriferit biztos fogadta volna ,mert ők egy politikai oldalhoz tartoznak.Gyuriferi fogadhatta az orosz elnököt lakásán,de Orbán Viktor nem mehetett Oroszországba,mert Ő Putyint akarja követni meg az Ő szószólója.Amit szabad a hatökörnek – azt nem szabad a kisökörnek ???Ennyi az egész.Szigetvári Úr mélyen hallgatott amikor a balliberális oldali kormányok miket csináltak-és érdekes módon mindig a saját politikai oldalhoz tartozóknak kedveztek.( Hova is lettek a kakaóbiztos számítógépek,vagy mifenék?) Ezt elfelejtették az Urak!És nem kifogásolták,hogy kiárulták az országot! Nem kifogásolták,hogy egy külföldi kézben lévő szennyvízkezelő esőadót akart bevezetni mindenm2 területre.De rögtön nekiestek azoknak,akik ezt nem akarták és saját kezükbe vették a vízművet.Ugye milyen szép dolog?
    Ennek a cikkírónak sok cikkét elolvastam! De pocskondiázáson,köpködésen kívül mást nem lehet tőle hallani.Így nem lesz nagy párttá a „külön” akarom mondani „együtt” párt
    Nagytiszteleti üdvözlettel.

  • Parács Péter Pál

    Tisztelt Szigetvári Viktor Úr!

    Nos, ha ezek igazak -márpedig sajnos annak tűnnek-, akkor mi akadálya van kézzel fogható konkrétumokkal előállni nem csak a „sajtóban”? Hol az erőskezű, diplomatikus ellenzék. Konkrétumot senki nem tud letagadni, magyarázkodás pedig valóság-ingatag.
    Megjegyzem azonban, hogy akik a „tűz-közelben vannak” azok sem a tüzet oltják sok esetben, sőt melegednek holott nincs is hideg.

    Itt nem csak a vagyonszerzés a motiváció, hanem a pozíció, „kiváltság”stb.megőrzése.
    Valószínűleg ellenszenves vagy információ-hiányos azon
    meglátásom, hogy a Kádár-korszak vezetői nem igazán tudtak felmutatni kirívó vagyont vagy ügyesen kimentették. De hová és kik örökölték. Kádár „ki” mert menni üzemekbe, gyárakba az emberek közé.
    Az „ellenzéket vállalni merők” nem a vagyont firtatták, hanem ki ezt, ki azt. Néha jogosan, néha nem, néha megalapozott, néha szított elégedetlenséggel. Végül is, ha belegondolok most is ez történek, de már „demokratikus” úton.

    Tisztelettel

    Parács Péter Pál

  • Parács Péter Pál

    Kedves Tóth Péter!

    Mi a véleményed?

    – Az Amerikai Elnök meghívja a Magyar Elnököt. Mutatja neki, milyen luxus palotát épített. A Magyar Elnök elismerően bólint.
    – Hamarosan a Magyar Elnök is meghívja az Amerikait. Mutat neki egy világszínvonalú hidat ábrázoló rajzot. Nézd csak, mi milyen hidat építettünk közpénzen!
    Erre az Amerikai. Ez fantasztikus és tiszteletre méltó!
    DE HOL VAN A HÍD?

    Azt mondják a viccnek is van valóság tartalma.

    Üdv.

    Parács Péter P.

  • Szigetvári, leamortizálódott közszereplő, „tanult politikai” ökörsége, abszolút, kontraproduktív… Ha ma tolvajozok, akkor mindenkinek a múltban bizonyított, esetek jönnek elő… 15 évvel ezelőtt, még Kuncze, a parlament előtt a Lop-Stop táblával ezt a poént ellőtte… A lopás, a mi pénzünk, a mutyimaffiázás, mint politikai hívószavak, csak a politikus eszközeinek nyomorúságát reprezentálja…és ugyanúgy lehasználódtak, mint a rasszizmusra, diktatúrára, kihegyezett, szóhasználatok… Ha azt mondaná, hogy pártom, vagy akárki, feljelentést tett, egy bűnügy tekintetében, talán az ügy vagy az eltussolása némi figyelmet kicsikarna… Ma Orbán, és környezetének ócsárlása, és annak politikai hozadéka nulla… Ha Orbán kihívójának, és alternatívájának, felépítésébe invesztálna valaki, akkor, ellenzékként értékelhetően viselkedne… Minél kisebb törpepárt, minél nagyobbat mond, annál jobban erősíti a kormány igenlők, összetartozás érzését…

  • SZEGYELD MAGAD TE HITVANY KOPENYEG FORGATO !!!!!!!!!!!

  • Tudod ,ha a szálkát megkerestétek Önmagatokban és azt elismeritek akkor majd elfogadom amit akartál sugalni.
    Meg egyéb -bár nekem ezekből semmi hasznom-nem gondoljátok,hogy a mostani kormányzat a volt szocialista-kommunista ügyfélkört fogja támogatni.Most a másik fél megerősítése zajlik-mivel az egyik fél már ’45-től elég sokat erősítette önmagát: Hisz ez fáj a balliberális-kommunista utódoknak—hogy nem ők osztozkodhatnak amin lehet—de majd jön még korszak amikor megtehetitek.Ezért aztán minden tettét pocskondiázni kell a most hatalmon lévőknek.
    Na de ha visszanézed,hogy az elvtársak mit tulajdonítottak el rájössz ,mekkora gazdasági nagy halomról van szó.És nem elvtársi módon szétosztották a szegényebbek között.Saját maguknak halmoztak és a többieket próbálták egyenlővé simítani :munkást-parasztot,értelmiségit,mérnököket.
    Ti gondoljátok,hogy a mostani kanadai miniszterelnök azoknak a programját hajtja végre akiknek sikerült a helyére kerülni.Hát ilyenről nem tudok,hogy a földön megtörtént volna-de ha van ilyen mondjátok.
    A francia elnök sem az előző kormányzat,párt embereivel ülteti tele a posztokat–mindenkinek meg kell kapni a jutalmat-így Ő is a saját ügyfélköre embereit teszi a posztokra,nekik kedvezményez.Ez így van a szeretett amerikában is.
    Üdvözlettel.

  • Ja még egy : így jobb lett volna a cím : …..Orbán-Habony irányítja Európát is. Ez is annyira lehet igaz mint az eredeti cím.
    Nagyon tiszteleti nagy üdvözlettel.

  • Parács Péter Pál

    Nehéz ez a politika és az is fog maradni, mivel nincs két egyforma ember. Következésképpen más-más véleményeink vannak, mint ezt hozzászólásaink is bizonyítják. Ez így természetes. Tegyünk azonban különbséget a vélemény és a kritizálás között! A vélemények higgadt és demokráciát motiváló összevetéséből, megvitatásából „kerekedhet ki” közös álláspont. Csupán azért, hogy a másik nem az én véleményemet, álláspontomat osztja és ebből acsarkodás, civakodás, esetleg megalapozatlan kritizálás lesz, abból soha nem volt, nincs és nem lesz demokrácia és békés, „egészséges” politizálás. Ez mindég is agresszióhoz vezetett. „Lásd, néhány parlamenti eseményeket, ahol a képviselők szó szerint tettlegességgel kívánják „hozzászólásukat” érvényesíteni. A kocsmai verekedést sem tudom igazán megérteni, maximum Nagy Feró jut eszembe: „a kocsmában, ott van a nagy élet…tombolnak az agyak… a vodkától erős vagy és bátor..” Távol áll tőlem a kritizálás, de kikívánkozik belőlem. Hogyan lehet értelmezni: „Szégyeld magad Te hitvány köpönyegforgató!!”

    Lehet én is fogok kapni hasonlóakat alábbi hozzászólásom miatt, ami lehet hiányos ismereteim miatt az ami:

    I./ Szocialista-kommunista témához kapcsolódóan ” És nem elvtársi módon szétosztották a szegényebbek között. Saját maguknak halmoztak és a többieket próbálták egyenlővé tenni: munkást-parasztot, értelmiségit, mérnököt.”

    1.) A többieket? Akkor ezek az emberek hová tartoztak?
    – Álláspontom szerint az embereket egyenlő jogok illetik meg bármely társadalmi osztályba tartozzon. Másrészt a mérnök nem érvényesül szakmunkás nélkül és fordítva. A paraszt nélkül pedig nincs élelem…stb. Az emberek egymásra vannak utalva. Éppen mostanság jöttünk rá, hogy némely fontos szakma kihalóban van. Nincs „utánpótlás”!
    2.) Minden hatalom kiváltságos és voltak-vannak-lesznek akik kihasználják ezt saját személyes előnyükre.
    – Így volt ez a komcsi rendszerben is, de nem tudok olyat, akinek milliárdjai lettek volna akár pénzben akár vagyonban akár vállaltban /cégben/. Ha voltak, akkor hová lettek azok?
    Az más kérdés,hogy az állami dolgokat a pártvezérek szinte teljhatalommal használhatták. No, most sem sok különbség van ebben, de „kompenzálja” privát vagyongyarapodás.

    II./ Előzőleg volt egy viccesen megközelített hozzászólásom „Hol van a híd?”

    – Folytatnám, de már valós kérdésként merül fel! Hol van a Budapest-Szolnok autópálya. Elkezdték és tetemes előlegeket vettek fel a pályázatot nyert vállalkozók. ELŐLEG, tehát egy időre kvázi „szabad pénzeszköz”. Pénzügyi szakember is hamar átlátja, hogy milyen lehetőség van ebben. Kapok 30 milliót és abból 10-et három, 10-et kettő, 10-et egy hónapra lekötök kamatozni. Ezen ütemezés átfedi a vállalt határidőt.

    – Az építés azonban leállt, a hídoszlopok állnak mint a cövek, de hol a pillér, hol az autópálya. Lesz-e egyáltalán vagy „befejezetlen szimfóniaként” vonul be a történelembe?

    Szóval, ha a kommunizmus nem volt korrekt, akkor most sem kell nagyon messzire menni. Maradhatunk nyugodtan a jelenbe.

    Most biztosan ellenszenvet keltettem, de vállalom azon álláspontomat, hogy a Kádár rezsimben több ember élt nyugodtabban, kiszámítható életben. Inkább „félni” kellett, ha valaki nem dolgozott, most meg attól félünk, hogy munkanélküliek leszünk, miből éljünk. Az oktatás színvonala sem volt rosszabb, sőt a gyerekek nem alázták meg tanáraikat, nem köpték le például. Ingyenes nyári táborok, szakkörök stb. S, most?

    Parács Péter

    E-mail: [email protected]
    [email protected]

  • Parács 8,58!

    Orbanini Vezérünk nem is akárhol, hanem a Parlamentnek csúfolt színházban is kijelentette, hogy neki

    „nem a rendszerrel volt baja,hanem azokkal,akik azt képviselték”

    Márpedig ebben az esetben a FidSS teljes frazeológiája dőlt dugába – tudniillik, ami az addig folytonosan mantrázott állítólagos diktatúra ellenességüket illeti.

    Különben a mai politikájuk, a gyakorlatban is tök alátámasztja a sötét Vezér eme országházi vallomását és annak elvi értékét… 😀

  • T.Parács Úr! 3,35/ utsó. bek-ek.

    Ezt röviden akkor is és még ma is a

    LÉTBIZTONSÁG

    fogalmával jelöljük, és gondoljuk is.

  • Tisztelt PÉK : P.P.P.

    Sok minden- ben egyetértek nem mindenben van információm amiről írtál.
    A kádár rendszer meg olyan az ember életében mint a gyermekkora . Csak a szépre emlékszik az ember,emberek.
    Csak ha igazán tisztán akarja értékelni az ember ezt az időt ez is hozzá tartozik : A politika mélységébe,a történések tömegébe az emberek nem voltak bevonva,nem látták igazán a problémákat! Nem mutatták azokat meg nekik,”levették a vállukról” azokat,mert ” mi azért vagyunk” hogy azokat elintézzük alapon.Ezért az emberek nem kínlódtak a bajokkal és ezért nem emlékeznek a rossz dolgokra.De akiket becsuktak,táborokba zártak-azok azoknak megvan a rossz emlékük,vagy nap,mint nap ellenőriztek,vagy figyeltek,nem engedték iskolába gyerekét stb, ez nem jutott el mindenkihez, egy eljutott:, hogy jó a ” szocialista összeköttetés” ,és ezt aki tehette ki is használta.
    Az a rendszer más értékek köré szerveződött mint a mostani.
    A mai rendszerek pedig az emberek nyakába öntik a bajok garmadát,minél több annál kevésbé foglalkozik esetleg az állammal vagy egyebekkel.
    A nyári táborozás úgy hiányzik a mai gyerekeknek-mint egy falat kenyér,nagyon sajnálom,hogy hasonlókat senki nem tudott létrehozni a rendszerváltozás után ,a gyerekek kárára,mert sok mindentől elesnek így. De a mai üzleti,adóhatósági szemlélet változása nélkül,-persze politikai gondolkodásbeli változás is kell ( szigorúan e témánál maradva)–nemigen fog létrejönni.Nem ismerem mélységében a témát de Orbánék -a vitatott-étkezési,vagy nem tudom pontosan melyik utalványrendszerből szerzett nyereségből üdültettek gyerekeket a régi nagy táborok helyén meglévő táborokban. Ez dicsérendő.Nem tudom,hogy rajtuk kívül valaki csinált-e ilyet a rendszer csere után?

    PÉK-nek(P.P.P.) üdvözlettel.

  • Nagy kár, hogy a cserkészetet beszüntették még a komcsik,mert annak keretében volt, vagy lenne táborozás is. Kanadában ez az egyetlen államilag irányitott táborozása többi bizony pénzbe kerül.

  • Figyelő
    2016 május 23
    11:04 de.

    A cserkész mozgalom a rendszerváltással újraindult, jó, hogy van. Probléma viszont, hogy a keresztény egyházakhoz kötődik, Magyarország pedig – minden ellenkező híresztelés ellenére – nem keresztény többségű.
    Sajnos az úttörő mozgalmat is úgy verték szét, hogy a fürdető vízzel a gyereket is kiöntötték.