Erről is Soros György tehet!

2016 május 21 8:01 de.52 hozzászólás

Talán Soros György hamisítja a rothadó falakat és mosdókat, ehetetlen kórházi ételeket is a kórházakban?

A Fidesz szerint én tönkretettem az egészségügyet, ők folyamatosan javítják a betegellátást és az egészségügyi dolgozók helyzetét.

A Fidesz szerint én 600 milliárdot vontam ki az egészségügyből és eladósítottam a kórházakat, ők 500 milliárd forintból kórházakat, rendelőket, mentőállomásokat újítanak fel.

A Fidesz szerint én elüldöztem az egészségügyi dolgozókat, ők 300 milliárd forintot fordítanak a béremelésükre és itthon tartásukra.

A kérdés már csak az, hogy ha a kormány ennyire jól dolgozik, és minden rendben van, akkor vajon miért a sorozatos tiltakozások, az eltitkolt ÁNTSZ-jelentések és kórházi fertőzések, a rothadó falak, ehetetlen ételek? Vajon miért van az, hogy a 2010-ig tartó gazdasági világválság után most hiába van – bár lassú és fenntarthatatlan – gazdasági növekedés, az egészségügy helyzete mégis egyre csak romlik? Vajon ennek is Soros György az oka?

Budapesti olimpia helyett tegyék rendbe az egészségügyet! A budapesti olimpiára szánt 54 milliárd forintot 2017-ben fordítsák inkább a háziorvosi praxisok finanszírozásának 30 százalékos emelésére, az otthoni szakápolásra szánt pénzek növelésére, a mentődolgozók 50%-os béremelésére, valamint az alapellátó fogorvosi praxisokban dolgozók fizetésének emelésére!

Szigetvári Viktor

A fotó egy budapesti kórház audiológia és fül-orr-gégészeti osztályán készült, 2016-ban.

A fotó egy budapesti kórház audiológia és fül-orr-gégészeti osztályán készült, 2016-ban.

52 hozzászólás

  • Igen, a korány meg fogja köszönni Önnek az információkat és a jó tanácsokat. Pontosan így gondolkodnak ők, csak pont ezek ne jutottak az eszükbe.. Ja még az utcalányokat is elküldik valami újonnan építendő zárdákba, amikor a stadionoknak már nem lesz új hely..

  • Úgy tudom, hogy kevés a lélegeztető gép is !

  • ez jooooooooooooo!!
    soros az uj izraeli csodafegyver!
    csak meg kell emùliteni hogy megy orbaniaba es benito orban rongyosra szarja ossze magat felelmeben!!
    viktorka kisfiam!!a mumus letezik!

  • Bánfi !

    Mély szánalommal olvastam “korány” kritikának szánt pötyögését… Minden kormány megbukik egyszer… Erről sokan álmokat szőnek, de nem mindegy hogyan… 2018 ban, ha valamilyen baloldali katyvasz, vagy JOBBIK + törpepártok, egy szavazattal is megelőznék a kormánypártokat, és nyernének, Orbánnak tennének szívességet…. Levennék róla a diktátor, jelzőt, és ellenzékbe kényszerítenék… Orbán ellenzékben sokkal ütősebb politikus, mint kormányon, és a beágyazottsága, sem akármi , egyenként mosná fel a padlót, a “nyertesekkel”… – Kihasználná kegyetlenül, ellenfelei egyet nem értését, beteges hatalomvágyát, korrupciós affinitását… – Bár ahogy elnézem nyugodtan hátradőlhet, az ellenzék nulla, – neki minden megoldás megfelel…! – Amikor is a tolvaj tolvajozik, vagy, bolt nyitva tartáson, 5 kilométeres kis vonaton, kockás ingen, Matolcsyn, stb. rugózik, Orbán igen jól szórakozik… Kihívója, még meg sem született ! .. A PC-tahók, itteni nyervogása, annak ellenére , hogy a lakosság ezeket nem olvassa, nagyban segíti a kormány igenlők összetartozás érzését !

  • barlev,
    mit akartál mondani?Tudsz te egyáltalán magyarul? Izraelnek vannak (csoda) fegyverei,de egyiket sem hívják Sorosnak és nem ócska kis európai települések elleni harcra szolgálnak.

  • Tényleg Soros tehet róla, kitanította ezt a pszichopata, jellemtelen jogászt, aki az anyját eladná két forintért! Várom, hogy Soros mikor kér ezért bocsánatot a magyar néptől!

    Vannak milliárdosok, akik Csendes-óceáni szigetet vesznek a pénzükből, és nem éreznek kényszert a szegény magyarok megmentésére. Orbán most azért imádkozhat, hogy Soros nehogy abbahagyja közéleti szereplését, mert ilyen ideális háttérhatalmast nem találnak még egyet! Zsidó, de magyar a neve, könnyű kimondani, és természetes személy. Mennyivel nehezebb az állampolgárnak pl. egy Wallis cégcsoportot utálni, amelyiknél Bajnai is dolgozott, és Orbán is előszeretettel fotózkodik a képviselőivel …

  • Biztos lemaradtam a hírről, de Szigetvári már volt miniszterelnök vagy mi ez az egyes szám első személy? Mikor felelt ő az egészségügyért?

    Nálunk a megyei kórházat gyönyörűen rendbetették. Kár, hogy valamiért fekete márvánnyal van borítva az előcsarnok padlótól plafonig, és nem biztos hogy tervezői utasításra …

    A probléma inkább az, hogy bizonyos szakrendelésekre fél évet vagy többet kell várni vagy mehetsz a magánrendelőbe. Megjegyezném még, hogy a pszichiátriai szakrendelést a régebbi vérvétel helyére tették, tehát bármilyen ügyes-bajos dologgal érkezik valaki a kórházba, akkor végig kell bukdácsolnia az ideggondozóra váró betegek között, akik ezt kénytelenek elviselni, és akiket hangosbemondón szólítanak a rendelésre, hogy biztos mindenki hallja a nevüket …

  • A cikknek abban igaza van, hogy nem kell a magyaroknak olimpia!
    Valóban, van sok más helye a pénznek!

  • Semmi nem bizonyítja,hogy ez a kép kórházban készült!
    Lehet,hogy a túrkászó saját lakásán készítette és azt használja fel ilyen marhaságra!Vagy a szocialisták idejéből vette elő és bedobta,mert ezzel lehet támadni–és itt sokan be is vették !
    Lehet hogy 1000 %-os béremelést kellene bevezetni,a “politikusoknak” meg 10000 %-ost ,az ilyen cikkírónak 100000-%-os béremelést kellene csinálni.Lehet ,hogy akkor reálisabban néznék a dolgokat.Amikor a Fehér házat építették amerikában azt a pénzt sem erre kellett volna fordítani hanem az akkori egészségügyre,a gazdagok nagyobb meggazdagodására a ” politikusok” fizetésemelésére kellett volna fordítani.
    Csak a baj az hogy : akkor nem lenne ez az épület !
    Valószínű,hogy ez a Soros az okozója,meg az előző balliberális kormányok,mert mindent elloptak és ilyen állapotokat hagytak !–lehet,hogy a cikkíró lakásán.

    Abwind : Vigyázz! akinek írtál az egészen más megoldást írt ezen oldalakon le! Amely a most hatalmon lévők eltávolítására történne : Ez olyan ” csegavarista módszer “. Ennek érdekében egy másik itt kioktatóval már össze is dolgoztak.Ők semmitől nem riadnak vissza— ahogy előadták!!!
    Űdvözlettel.

  • Kilenc napig voltam egyszer nemrégiben kórházban !( bár nem itt egyesek örömére).
    Minden ételt meg lehetett enni és finomak voltak.Az óriási hazugság ,hogy : nem jók az ételek !!!
    Egy dolog van !!! A mikor az ember kórházba kerül,ez önmagában egy óriási megrázkódtatás ,hát mire fordítsa dühét a beteg!!! A nővérekre,orvosokra,étkezésre,mert ezek veszik körül!!! Mindenki kikerül otthoni környezetéből,nem azokat az ízeket kapják amit otthon,nem azok a körülmények vannak ,így meglehet hogy akkor sem tetszik az étel,ha az ténylegesen jó,mert a körülmények nem tetszését az étel pocskondiázásába fojtja–tehetetlenségében,kiszolgáltatottságában ( attól való félelemben,hogy egy kórházi kezelés akár halállal is végződhet–betegsége miatt!!!). A fogorvostól is mindenki szorongva fél és mégis amikor nagy nehezen rászánja magát és helyre hozzák fogait–pár nap múlva már elfelejti félelmét és amikor rájött a helyzet fonákságára legközelebb már jóval kisebb lesz a félelme a fogorvostól!
    Ezekből és egyéb hasonló lelki körülményekből táplálkozik a kórháztól való undorodás és minden kifogásolása ami ott van.!!!
    Nagyon tiszteleti Üdvözlettel.

  • Ha a cikk írója lenne legközelebb a miniszterelnök ,akkor -zsebének nagyobb tartalma miatt–mindent másképpen látna!!! Nem lennének bajai,mindent a saját dicsőítésére fordítana!!!De a mögötte lévők érdekei miatt most mindend szapulni kell!!!Hát jó túrkászást hozzá!

  • Én enm tudok a magyar korházi állapotokhoz hozzászólni, de egy napig én is voltam Montrealban korházban. Reggel tíz körül érkeztem, és este 7 órára értem haza. Pedig, csak az egyik lábújjamat akartam megnézetni egy orvossal, aki végűl semmit sem mondott.

  • Na Szigetvárinak ez a cikke még feleslegesebb,mint az eddigiek…
    Soros valóban nem tehet a mai egészségügy állapotáról,ami nem rózsás (de régen sem volt az,csak akkor nem lehetett írni róla,főleg a sok műhibaperről.!!!!….naponta tudósítanak,képpel,megtörtént konkrét esetekkel,ami sok esetben nem a feltételek hiánya miatt,hanem az orvosok nemtörődömsége,
    hanyagsága és anyagiassága miatt következik be!!!!!)
    Most is vannak nagyon jó,tisztességes orvosok,ápolók,jól felszerelt kórházak,de van másik véglet is……Egyébként sok kórház tartozását átvállalta az állam,meg az egészségügyiek többször kaptak fizetésemelést és fognak is!
    Az,hogy egyes “érdekcsoportok”!!!!!valóban vannak…élén a “lángeszű” Szigetvárival, akik minden nevetséges módon próbálják Sorost mentegetni…dicsőíteni, teljesen felesleges,van éppen elég a “számláján” (így is úgy is!…) amivel
    jogosan és bizonyítottan vádolják a magyarok!
    Uszításnak is gyenge a cikk,védőbeszédnek meg kész röhej!

  • na kifelejtettem: Bizony kint is vannak műhibaperek,csak ott
    elismerik,többszörös kárpótlást ítélnek meg(óriási különbség!!!)
    míg itthon a lelketlen,rossz orvos sztárügyvédet fogad (van rá pénze)és elmeszelik az ügyet(szerencsére mindet nem sikerül!!)
    Aztán gyuri10 aki szerencsére ott él ahová való…aki a volt hazáját “kis európai településnek” nevezte(jellemző…)elfelejti,hogy az itthoniak sem az őserdőben élnek és sok forrásból tudnak tájékozódni,kinti hiteles szervezetek,híradások útján!

  • töth péter
    Szerencsés ember vagy, hogy nem itthon kerültél kórházba !
    Az eü. helyzete sokkal rosszabb, mint hogy szavakkal le lehetne írni, – reménytelenül rossz.
    Csaxólok : a stadionokra költött összeg töredékét sem fordítják a betegellátásra, és mivel a szemét Gyurcsány túl sokat költött erre a tevékenységre, minden évben csökkentik a költségvetési támogatást.
    Szervusztok, jó estét !

  • Egyébként a közölt kép valóban botrányos,de ilyen helyzet nem indokolt,a kórház vezetése a felelős,meg az ÁNTSZ,annyi pénze minden intézménynek van,hogy ilyen ne fordulhasson elő!!!
    Különben pont most a 6 órás hírekben közölték,hogy idén újabb
    340 milliárdot fordítanak az egészségügyi dolgozók béremelésére,
    különös tekintettel a szakápolókra,ami nagyon indokolt!!!!
    Remélhetőleg a kórházi vezetőket,a juttatások elköltését is fokozottabban fogják ellenőrizni….!!!

  • Gondolom a takonyzabalo is ezert lobby-zik Brusszelben.

  • Marcsi : Amint fentebb írtam a kép -hamisítvány!!!
    Ez nem kórházban készült hanem egy félig pince lakásban,mely valószínű cikk szerzőjéé.
    Ezzel csak lejáratást akart produkálni a túrkászó!!
    Vagy egy vidéki MÁV állomás mellékhelyisége!!!

    Mávtelep !
    MAGYARORSZÁGON lakom születésem óta.Ettől csak halálom fog elválasztani,mely még egy kicsit odébb van -ugyanis 95 éves korig fogok élni!
    Magyarországi kórházban voltam 9 napig! Az életemet mentették meg !!!Nagy köszönettel tartozom a mai napig is érte.
    Városunkban az elmúlt három évben kb.15.5 milliárd forintból építettek tömbkórházat!!! amelyikben én voltam azt a régi épületet előtte újították fel( ezzel együtt egy új mentőállomást is építettek!!!) !Elmúlt és ez évben 1.1 milliárd forintból sürgősségi épületet építettek és adtak át!Tervbe van véve a 80-as években épült sebészeti tömb felújítása,valamint az “SZTK” épületének szintén teljes felújítása és egy 300 férőhelyes parkolóház építése.Körülbelül így fejlődik városunkban a sokat szidott egészségügy!!! ( persze mindenütt a legmodernebb gépeket helyezték el.)
    Nem dicsekvésként-mert már megtehettem volna! Csak a tényszerűség kedvéért!!!
    Üdvözlettel.

  • Biztos sok kétkedő azt fogja mondani : nem ezekre az épületekre kellett volna költeni a pénzt,hanem az egészségügyben dolgozók bérére kellet volna költeni.Lelkük rajta!
    Üdvözlettel.

  • Köszönjük, akárki! Tanulságos videó volt! Sajnos mindig voltak árulók hazánkban!

  • Figyelő,
    nem néztem meg akárki videóját,de neked feltétlen igazad van máj. 23 12:33 as beírásoddal.A büdös szájú cselédnek nem válaszolok, mert már előbbiekben megírtam,hogy nem etetem tovább a disznókat. A moslék elfogyott,jobbat pedig nem fergínolok nekik.

  • töth péter
    Emlékezz csak a Merényi Kórház pszichiátriájára, amit tavaly csuktak be !!!
    Ismerős vagy a János Körházban, ahol 100 éves falak között, 100 éves közművekkel működtetik a rendelőket és a kórházi osztályokat ?! Természetesen a magánklinikák nem így néznek ki,- de nem mindenki engedhet meg magának napi százezres, milliós költséget
    kiadást a gyógyításért.
    Szervusztok, jó estét !

  • tóth péter!

    Igazad van,sajnos nekem vannak nagyon rossz és nagyon jó tapasztalataim,de nem a kórházi állapotokkal,hanem az orvosokkal kapcsolatban!!!

  • Kiegészítés tóth péternek!

    Természetesen kórházban dolgozó orvosokra gondoltam.
    Az is igaz,hogy a két kórház között a kórházi állapotok(tisztaság,fertőzési lehetőség…)között,ahol feküdtem
    az előző években is nagy különbség volt,de erről kizárólag az orvosigazgató,meg a gazdasági igazgató tehetett(lenyelték a pénzt…),mert az alapvető biztonságos körülmények mindenhol adottak voltak!!!!
    Különben Szigetvári állítása valóban kétes…véleménye,uszítása meg nem meglepetés!!!

  • gyuri_10
    IRONIA!! teccik tudni mi fan terem?? nem??
    akkor meg mit nyavajog Itten maga ganef?

  • gyuri10
    es ki hol beszelt itt israelii fegyverzetrool?
    ne almodozzon ha ebren, van fiam!!
    nem minden az korul forog!!

  • gyuri10 egy izraeli “sajnos magyar származású”!!!!hazaáruló elmebeteg,jellemtelen alak, aki a
    hazáját “kis európai település”nek nevezte és senkiháziként…
    még fenyegette is…hát ettől bizony hányni kell…..

  • Marcsa,
    kivételesen felvilágosítlak vagyis még egyszer etetek egy disznót
    először is soha nem voltam hazaáruló.Mindig tisztességgel felelősség teljesen szolgáltam és szolgálom hazámat,Izraelt.Az elmebeteg jelződre nem tudok válaszolni,mert a te állapotodat csak orvos állapíthatja meg,nem én.Nem a hazámat neveztem kis európai településnek,hanem a te szemétdombodat.A hányás az egyetlen tevékenység amihez szuverén jogod van.Amikor a hozzád hasonló úri cselédekhez kell választ írnom esetleg csak rád gondolni is én is azt teszem.

  • barlev,
    már előre megbocsájtom neked,ha időskori szenilitásod miatt nem emlékszel,de vissza olvashatod a baromságot amit ide követtél el 2016.máj.21. 10:58-kor.”ez jooooooooooooo!!Soros az új izraeli csodafegyver”.Tata,ha velem akarsz kötekedni,már előre le is írlak,mert előbb fogalmazni,helyesen írni kellene megtanulnod. Ennyire fegyvertelenek ellen nem harcolok! Kapod az Ívet?

  • “Erről is Soros György tehet”=
    Ki a hibás? Swarcz, a libás…

    Kiváncsi lennék, mindehhez mit szól Vajna András a dísz-Swarcz?

  • gyuri10
    meshuga!!
    a fejedbe igen nagy a coresz fijam!! mit nem ertettel abbol hogy “IRONIA”?? az I betut vagy semmmit!!?

  • dubois
    lui peut ètre rien……………….mais mooi je tres bien compris ton mot antisemitee notoire!!
    alor je te donne un encore extremment amicale conseille-(je peu faire autrement aussi si ça tu chante…mai je l’espère tu va comprendre ce ci aussi tres bien!!)-
    aloors ce conseille!!
    encule toi tout au fond vite fait sale con!!tu peu te mettre d’où je pense…………….et ce pense est tres familiale vers toi!!

  • gyuri10
    az enn magyarom nekem untig eleg is!! ha nem tetszik ne olvassa!!
    gondolom nem zargatja senki nyujtofaval az asztal korul emiatt otthon ugye?

  • marcsi
    no hat azer maga se egy matyohimzes!!
    ne ajuldozzon onmagatol!!
    olvastam par meglehetosen nyiltan zsidozo,turbomagyarkodo,hovatovabb mondhatni operettnaci irasat!!
    a maga helyeben nem firtatnam a szarmazast!!!

  • barlev,
    igazad van.A te magyarod kiskomám neked untig elég.Másoknak és nekem is túl sok.Az egyetlen ami érthető szó az IRÓNIA.Te magad több mint a sors iróniája vagy.Így néz ki amikor a fagylalt visszanyal.

  • a jegesot es a vihart meg nem varrtak Soros Ur nyakaba??
    nahaaaaat micsoda slendriansag ez kerem!!

  • gyuri10
    nekem te ne nyervogj fijam!!ahhoz te keves vagy!!
    majd ha te is atveszeled mindazt UGYANUGY es foleg UGYANOTT…………….lehet nagyra nyittanod a szadat!!addig is hasznald evesre inkabb!
    nem allok le vitazni egy ertetlenkedo mindenbe belekootni vagyo tudalekoskodo ganeffel!!foleg nemolyasmikrol amikrol maganak fijam halovany elkepzelese se leheet!!mer en magat nem lattam se Kl Monowitz-ban,se Kl Auschwitzban, de meg a vegen Kl Buchenwald-ba se!!
    ugyhogy coki kisfiju!!

  • gyuri10
    az a “fagyi” meg nyaljonn vissza maganak meg mindazoknak akikbe en gondolom!!
    mostanaig azt mertem hhiinni hogy maga egy MENSH!! de sajnos tevedtem!!attol maga igen messze all!
    -javaslom a tovabbiakra nezve kosson csomot a f………..,es foglalkozzon a magaszeruekkel!!

  • olvastam reggel hogy a magyarok rakuldtek sorosra -(szoszerint igy irva!!!)-a “feknelkuli titkos szolgalatukat”
    na?
    ez mar valami ugye? feknelkuli!! no ez vajon mijen lehet!!?
    az USA-ban az NSA meg majd ccsak ugy hagyja hogy a magyar titkos szolgalat kemkedjen egy usa allampolgar utan mi?

  • barlev,
    elnézésedet kérem.Nem tudtam,hogy megjártad a poklok poklát.Nem személyes problémáim voltak veled.A továbbiakban másként bírálom el beírásaidat,még akkor is,ha nem tetszik a fogalmazásod.Nekem is volt egy mostoha apám,aki rosszul beszélt magyarul,mert Birkenauban az életben maradást kellett megtanulnia,nem a magyar nyelvet.Én megértettelek.Remélem Te is engem.

  • Barlev:
    “olvastam reggel hogy a magyarok rakuldtek sorosra -(szoszerint igy irva!!!)-a “feknelkuli titkos szolgalatukat”

    A “féknélküli titkosszolgálat” becslésem szerint arra utal, hogy ha a munkatársai két autóval mennek valahova, akkor a két autó összeütközik. Nincs bennük fék, vagy ha van is, a gépkocsivezetők nem tudják, mikor és hogyan kell használni. 🙂

  • na csak megjegyzem,hogy Sorost Franciaországból,meg máshonnan is kitiltották már…csak AZ ITTHONI ÉS KINTI hazaárulók tartják számon…Egyre több ,bizonyítható és aljas dolog derül ki róla és
    ráadásul kinti és megbízható forrásból(tehát nem a magyar kormány koholmánya,propagandája….) egyre jobban levizsgázik….és árt
    az itthoni lecsúszott ellenzéknek,még akkor is ha bizonyíthatóan
    milliárdokkal támogatja őket…..Gyurcsány persze szerette,de nem
    tud annyi suskát adni,hogy Fletó valaha is labdába rúghatna itthon!
    na ez a baloldalnak rém kellemetlen….!!!!

  • Belzebub!
    már ne is haragudj,de ez egy nagy baromság,hazugság…rémhír!
    Sem a magyar nép,sem a kormány nem bűnöző.bérgyilkos……(Sorossal ellentétben),aki ilyet híresztel annak orvoshoz kellene fordulni,vagy akiket “támogat” azokat kellene megkérdezni,bizonyítékokat kérni…….
    Egyébként Sorost nem kell félteni,a vele szemben kiderült dolgok miatt gondolom van pénze fokozott védelme biztosítására,ha mégsem élne vele,hát az pech….de csak neki!

  • szerencsétlen,nyomorék agyú cseléd,
    végre találtál egy új gyűlölni való anyagot.Tudod,hogy Ő is feketeseggű?

  • Marcsi!
    Nem szoktam Önnel szót váltani. Most kivételt teszek. Javasolom, hogy mielőtt reagál a május 8:35 de.-i beírásomra, próbáljon ismét nekifutni, hátha másodszorra kivételesen sikerül az Önnek túl nehéz feladat, és el tud olvasni két (2) mondatot. (A két mondat egészen másról szól, az Ön “válasza” még csak köszönőviszonyban sincs azokkal.)
    Ha megint nem megy, akkor kérjen meg egy, az általános iskola II. osztályát végző gyermeket, hogy olvassa el Önnek.

  • Marcsi!
    a bejegyzésem a május 30. 8:35 de-i beírásomra írt válaszával kapcsolatos. (Az előbb a 30-a kimaradt.)

  • Belzebub!

    Én a május 30-i Sorossal kapcsolatos írására reagáltam,képzelje
    felfogtam az abban foglaltakat,az alaptalan és üldözési mániás
    képtelen állításait,(ha átvitt értelemben is írta)így nem az én készülékemben van a hiba…..
    Nem érdemel több szót dolog…talán emlékszik milyen hülyeséget
    állított?!!én meg reagáltam,vége!

  • Ja és itthon bizony van fék,nem úgy mint egyeseknél!
    Ez nem vicc,irónia,(itt nincs helye!!!)hanem igazság!

  • Mária nostra,
    nálatok valóban van fék.Sok-sok balfék.Te is bele tartozol a pakliba.

  • Csodálatos vers, csodálatos előadásban!

  • Nekem tetszik.

This site is protected by Comment SPAM Wiper.