Schiffer András távozásáról és a magyarországi beruházások hatalmas zuhanásáról

2016 június 1 8:34 de.50 hozzászólás

Sajnálom Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnökének távozását, és remélem, némi pihenés után új lendületet vesz az élete. Sok dologban mást gondolok a világról és Magyarországról, mint András, de tisztelem egyenességét, lényeglátását és bátorságát. Politikusként sok olyan problémára és válságtünetre ráirányította minden érdeklődő szem figyelmét, amelyeket korábban nem mertünk vagy nem akartunk észrevenni. Ezekre demokrata választ igyekezett adni, mentesen az elmúlt évtized hibáitól. És ez akkor is így van, ha történetesen a világkereskedelemről, a költségvetési felelősségről vagy a menekültválságról eltér a véleményünk.

Jó vitapartner volt, mindig új és új érvekre sarkallt. Sajnálom, hogy a szövetségessé váláshoz nem tudtuk átlépni árnyékunkat korábban avagy mostanság.

Bízom benne, hogy közéleti szerepvállalása fennmarad, és vitatkozhatunk még jókat közös hazánk sorsáról, amelynek fenntartható, igazságos és gyarapodó jövőjéért oly kevesen mernek szakítani ilyen vagy olyan tabuikkal. Hiszen a magyar status quo megváltoztatásának bátorsága nélkül nem érdemes politikát csinálni. 

*

Hatalmasat zuhantak a beruházások az év első negyedévében. A vállalkozások nem fektetik be pénzüket, és ha uniós források nincsenek, az állami beruházásoktól sem remélhetünk fellendülést.

Ha nem lophatnának el büntetlenül 260 milliárdokat a Matolcsyk, ha nem Orbán kisvasútjára, földjeire és borászataira költenék a pénzünket, ha Sorosozás helyett kormányoznának, akkor lehetne fellendülés.

Így nincs. Nincs, mert mindent ellopnak, ami mozdítható. Nincs, mert kormányzás helyett újabb és újabb ellenségeket keresnek maguknak.

Ebből így semmiféle felzárkózás, polgárosodás nem lesz, és továbbra is az elvándorlás marad a szegényebbeknek és középosztály gyerekeinek. Pedig a jó a kereskedelmi mérlegadatok alapján volna esély fordítani az ország szekerén. A Fidesz azonban inkább feléli a jövőnket.

Szigetvári Viktor

50 hozzászólás

  • Gyula Bognar, Jr.

    Kedves Szigetvári úr,
    A cikkben említettek a magyar gazdasági élet „rendszeréről”, a korrupcióról, a kormány rablásáról már ezerszer meg lettek írva, ez is egy része a tényeknek. Viszont az is és a főrész, hogy a kormány csak addig tud hazudni, lopni, csalni, amíg ezt a szavazók nem csak elnézik, nem csak megengedik, hanem támogatják is. Márpedig a viktor maffia rablóbandája háromszor is kormánynak lett megszavazva ÉS ⅔ többséggel.
    Majd, ha a magyar nép, az emberek többsége aktívan részt vesz nem csak a politikában, de az információk szerzésében, így jobb tájékozottsággal a saját sorsát kezdi kialakítani, akkor nem csak megérdemelne, hanem megszavazhatna magának egy sokkal hasznosabb, demokratikusabb és becsületesebb kormányt.
    __________
    A hibákat nem csak mindig másokra kell kenni, hanem felelősséggel, tájékozottan, politikai aktivitással kell az embereknek a saját életüket igazgatni. A korrupciót nem csak állami szinten végzik Magyarországon, nem csak pénzben, de általánosan, az emberek is korruptak mégpedig morálisan, erkölcsileg is. Magyarország azért következmények nélküli ország, mert a nép nagy része nem vállal felelősséget életének irányításában. Egyben igaza van – Magyarországon a polgárosodás még el sem kezdődött, csak a gondolata van meg.

    “Toute nation a le gouvernement qu’elle mérite.” – „MINDEN NEMZETNEK OLYAN KORMÁNYA VAN, AMILYENRE KÉPES” [Joseph de Maistre (1753-1821)]

    “A demokrácia szabadsága nincs biztonságban, ha az emberek eltűrik, hogy egy magán hatalom akkorára nőhessen, hogy erősebb legyen mint a demokrácia.” Ez lényegében a fasizmus: a kormány hatalmának birtoklása egy személy, egy csoport, vagy bármilyen ellenőrző magán hatalom által.” (Franklin Delano Rosevelt)

  • Göllner András

    Schiffer András távozását a pártpolitikai életből nem sajnálni, hanem tapsolni kell, és abban kell reménykedni, hogy az ő heyére, és a demokratikus ellenzék pártjainak élére olyan emberek kerülnek akik nem csak a vitatkozáshoz, a publicisztikához, hanem elsősorban, a párt-munkához értenek.

    A párt munkát nem a parlamenti karoszékekből, rafinált kis közbeszólásokkal, hanem kemény munkával, az emberek közt, kint a választókerületekben, verejtékes szervezői munkával kell művelni. Erre a munkára alkalmatlan az ellenzék, illetve azok a tanácsadói, akik azt javasolják, hogy akkor most a Jobbikkal összefogva, a fasiszták farvizén evezve lapátolják vissza magukat a hatalomba. A liberálisok ezt a lapátolást egyszer már eljátszották az MSZP-vel. Úgylátszik abból se tanultak semmit.

    A győzelemre játszás munkával jár, azzal kezdődik és nem azzal, hogy átlépjük az 5%-os küszöböt, és annak köszönhetően fél tucat embernk biztos megélhetést jutassunk a parlamenti padsorokban, ahonnan aztán fasza kis dolgozatokat írhatunk az ÉS-be, és egyébb értelmiségi lapokba, amelyeket jóformán senki se olvas, amelyek jóformán senkihezz sem jutnak el. A Schiffer lehet hogy értelmes fiú volt, de mint demokratikus politikus, az Orbán féle önkényuralom kihívásaival szemben, csapnivaló volt. Nagyon jól el lesz ezután is, megfogja találni a helyét, nem őt, hanem a magyar demokráciát kell siratnunk. Az bezzeg nem találja a helyét.

  • @szigetváriviktor

    schiffer andrás: eszköz, mint szemétlapát a ZOGV kezében divide et impera, haszontalan, aljas, unalmas rohadt alak, aki a sukorói és hasonló esetekben a legjobban szolgálta a fidexkft érdekeit benne persze a ZOGV és mivel még az ördög ügyvédje is volt (védte a zorbáng.viktorminiszterelnökurat hogy hullana ki a foga addig amíg egyetlen darab csont is marad benne) szóval nem értek egyet ebben veled, viszont a schifferke is nagyban hozzájárúlt a második paragrafusod ilyeténképpen való ala kulá sáh OZ…hol is élsz?

  • Micsodát? Schiffer egyenességét? Ilyen van? 😀

    Amikor a párttársai ülősztrájkoltak, egyszer a parlamentnél, másszor a Simicska-féle Vegyépszerénél, ez az „egyenes” alak eltűnt a színről, a közvélemény szeme elől is, és csak akkor került elő, amikor lezajlottak e valóban karakán megmozdulások. Utána pedig, mintha mi sem történt volna folytatta az ő sunyi, álellenzéki, látszat-működését.
    Jellemző volt rá mindvégig, hogy Orbánt név szerint soha sem szapulta (miközben Gyurcsányt föl is jelentette – ráadásképp alaptalanul), mellesleg ugyanez jellemző a királyi , u d v a r i . ellenzék másik, szélsőjobboldali pólusárara, Vonára is.
    Amúgy is érdekes volt a nácikkal fenálló sajátos kapcsolata. Nem egy Jobbik rendezvényen vett részt nyájas, negédes légyotton ez a sötét „demokrata”…

  • Kordonblőd !

    Az a sukorói feljelentés Schiffer részéről épp azért született meg, hogy a saját hűbéruránál, Vittorio Orbanininál kedvező színben tüntesse fel önmagát, mert biza őfőméltósága – hamarosan már várúr is – Gyurcsányt már évtizedek óta a világon mindenkinél jobban, szívből gyűlöli. Tehát, ilyen szívesség fejében Orbanisztánban már önálló – udvari ellenzéki – pártot is adnak hűbéri birtokként… Kapott is hát egyet, az LMP-t, amely mit ad Isten, éppen egy hajszállal bújhatott be parlamenti küszöb alatt… Fid SS részről alighanem még rá is segítettek, hogy biztos legyen a bejutása. Na hallod – egy ekkora szívességért már kijár a jutalom, egy kis „más politika”.

    .

  • Rodeo36,

    Hű de jó a kommented. 🙂

  • G. András!
    Igen, a demokráciát és nem egy amúgy is hitehagyott demokratát…

  • asszem hasznossá vált a cikk leközlése, kiborúlt a…szar…pozitív vélemény egy hazaáruló aljas söpredékről??? látom nem vagyok egyedűl a felháborodásommal

  • Avi Ben Giora

    Na mit ne mondjak. Azok után hogy akkora marhaságot olvashattam hogy Soros Györgyöt nemzetbiztonsági szempontból veszélyesnek minősítették és indokolt a megfigyeltetése mert a magyar ellenzék legfőbb támogatója. És itt stopp. Nemtég Orbán azt ,mondta ha Soros követeli vissz azt a pénzt amit annó a fidesznyikok tanítására fordított akkor bizony fizetni is kell. Namármost akkor mi is van? Én még azt is halottam hogy Soros a legfőbb támogatója az LMP-nek. Egyre érdekesebb megállapítások.Mint ahogy az is hogy 12 zsidó nagycsalád irányítja a világ gazdasági életét. na akkor hamarpsan le is lehet majd hózni a redőnyt hogy bezárt a bazát nincs üzlet. Osztom Göllner András véleményét. Hurrázni kellene, hogy eg ilyen itt is egy kicsit meg amott is egy kicsit féle Schiffer András további munkásságától megszabadult az LMP. Talán nélküle lehet jobb is a politika

  • Na, szegény fejem! Most honan tudja a szegény magyar ki a jó , segitő magyar és ki a gazember, aljas orbánnyaló?
    A cikket és mind a 9 hozzászólást elolvastam, teljes káosz van fejemben a magyar helyzetről!

  • rodeo36
    2016 június 1
    11:24 de.

    Rosszul tudod! Schiffer nagyon sok szart lenyelt a pályafutása alatt, mert a liberálisok idióta zöld kommunistának állították be, nem mintha pesti ügyvédként az a tipikus zöld balos csávó lett volna! A TTIP ellen persze hogy nem az MSZP harcol Magyarországon, ki lepődik még meg ezen?

    Akik otthagyták az LMP-t, azok most az alapjövedelmet tűzték zászlajukra, mintha azzal el lehetne zavarni Orbánt. Egy fát se fognak a PM-esek megmenteni a Ligetben, erre sajnos fogadni mernék!

    Én egyedül azért nem szavazok újra az LMP-re, mert nekik sincs semmi érdekérvényesítő képességük a viktátorral szemben, ahogy a többi ellenzéki pártnak sincs. Normális demokráciában szerintem jó zöld párt lennének.

    Schiffer erkölcsi színvonalát csak feltételezni tudom. Szakasits papától nem esett messze, ami az önkényuralmakhoz való alkalmazkodó képességet illeti. DE: 2010 előtt sokan bedőltek Orbánnak, Schiffernél gerincesebb emberek is!

  • KORDON BLUED
    2016 június 1
    11:36 de.

    Majd megsajnálom Gyurcsányt, ha ráérek! Ki kényszerítette, hogy a Velencei-tó partján luxuskaszinót építtessen?

    Most ki tartja vissza Gyurcsányt attól, hogy éjjel-nappal az ellenfele hasonló ügyeit harsogja? Gyurcsány miért nem kérdezi meg Orbánt arról, hogy kicsoda Mészáros Lőrinc? Miért nem mondja Orbán szemébe, hogy minek képzeli magát, Magyarország királyának vagy kormányzójának?

  • Szigetvári Viktor békén hagyhatná a polgárokat, mert ő sem tett semmit értük! (Mármint a bukott miniszterelnökök, akiknek dolgozott!)

    Senkit nem érdekelne Orbán földje, kisvasútja meg borászata, ha közben nem az ország többi részén spórolna a rohadék! Bár ott tartana a magyar gazdaság, hogy kisvasúton szórakozhatna a magyar ember, nemcsak a felcsúti!

    Majd újra jönnek ide a befektetők, ha nem futsalosok lesznek a külügyben, és a magyar oktatás nem visszafelé megy az időben, hanem előre!

  • KORDON BLUED
    2016 június 1
    11:36 de.

    Szerintem te tipikus példája lehetsz annak, amiről TGM is ír, hogy Schiffernek igaza volt abban minden hibája ellenére, hogy volt mszp-sekkel nem lehet együttműködni! Egy korszak elmúlt, a Kádár-rendszer nosztalgiája már nincs meg a mai fiatalokban! Újítani kéne a baloldali politizálást, pl. abbahagyni a választók hülyének nézését, zöldek ekézését és a neoliberálisok seggének nyalását!

    Schiffer szerintem nem ott követte el a hibát, hogy szart az mszp-re, hanem hogy megpróbált nyalizni a jobbosoknak! Jobbikossal nincs alku, mert a disznók elé se szórunk gyöngyöt (nem az egyes emberekről, hanem a politikai értékrendekről beszélek)!

    http://hvg.hu/itthon/20160531_TGM_Kalaplengetes_Schiffer_Andrasnak

  • Christopher Adam

    Hazai,

    bevallom, az első néhány évben nekem is szimpatikus volt az LMP és Schiffer András is. Az ökopolitika, a globalizáció kritikája és a multinacionális vállalatok igazságtalan gyakorlatainak való rámutatása hiányzott teljesen az akkori magyar „baloldali” közbeszédből. Átengedték a Fidesznek és a Jobbiknak a szociális igazságosság nyelvezetét és a nemzeti szimbólumokat is, hogy jobboldalon azokat mind kisajátíthassák. Legalább az LMP és Schiffer ezekre, a mainstream „baloldal” által negligált témákra helyezte a hangsúlyt. 2012-ben – például – meghívtak Budapestre, hogy nemzetpolitikáról szóló workshopon és symposiumon tartsak előadást. Ekkor igyezték kidolgozni nemzetpolitikájukat.

    De sajnos az utóbbi években egyre inkább elment a kedvem Schiffer Andrástól és bizonyos fokig az LMP-től is. Amikor „hisztinek” nevezte a Szabadság téri tüntetéseket, akkor végképp búcsút intettem tőle.

  • @hazai lámpa

    jobban alkalmazkodna a mondandódhoz a:
    @hazai gyertya (esetleg mécses? de semmiképpen sem Aladdin csodalámpája, illetve: hiába dörzsölöd)

    mivel te mindent jobban tudsz, kár beléd a vita, sookal jobb rádhagyni amit hírdetsz…bár -úgy tűnik- a valóságmagva nagyon gyér

    de azért irigáljál, a bitek között elfér

  • „Schiffer az Orbán féle önkénnyel szemben csapnivaló volt.”

  • Göllner András – 11,22 !

    Általában igaz, amit ebben a kommentedben írsz, csak abban . t é v e d sz . egy hatalmasat, amikor azt írod, hogy

    „Schiffer az Orbán féle önkénnyel szemben csapnivaló volt”.

    Ugyanis annak ez nem ellenzéke, hanem mintegy „kvázi”, azaz kincstári ellenzék kimondottan a szekértolója volt. Ezt és ennek a részleteit egyébként itt fentebb több olvasó társunk is kifejti.

    Részemlől annyi, hogy sok esetben, egy-egy heves kirohanásában, vagy éppen a váratlan távolmaradásával egy-egy demokratikus – még saját – párt eseményről is, kimondottan elárulta magát, azt, hogy ő amoda tartozik az Önkényúrhoz és nem a demokraták táborába…

    Igaz megjegyzése itt annak a valakinek, aki kifejti, hogy az Orbán féle „udvari” ellenzék egyik pólusa Vona, míg a másik sarok éppen Schiffer.

    Nem mellékes az sem, hogy e két belső pólus párt-alakzati megjelenési formája, a Jobbik és az LMP egykori létrehozásában maga a Despota tevőlegesen vett részt, sőt mondhatjuk ezeket ő „sk.” teremtette a saját maga javára. Hisz, egy valamirevaló diktatúra ilyen háziellenzék nélkül nem elképzelhető. És mint e mellékelt ábra is bizonyítja, bizony van benne valami…

    Üdvözlettel: DonGolo 🙂
    ˘

    .
    Ui: Ez a titokzatosan váratlan lemondása is arra enged következtetni, hogy az utóbbi időben vele kissé mégiscsak elszaladt ló miatt a Vezér (v. környezete) figyelmeztethette a Schiffert az egykori hűség-megállapodásukra…

  • Schiffert nem sajnálni kell – ha a cikk írója mégis ezt teszi, úgy az nagyon álságos – hanem megkérdezni tőle, hogy hogy ez előbb nem jutott eszébe?

    Harmadik napja – mióta nyilvánosságra hozta döntését – megy a nagypiszkos okkeresés, boldog-boldogtalan meséli a véleményét Schiffer-ről, ill. véli tudni az okokat, értékelik így vagy úgy, és agyon tárgyalgatják. Szél Bernadett reggel, délben, este a szélrózsa minden irányában, stúdiójában előfordul – mint illetékes elvtársnő, és rágja a gittet az épp erre ingerenciát érző műsorvezetővel…..
    Unalmas, és indokolatlan ekkora habot verni egy nyúlfarknyi pártocska, politikailag nyúlfarknyi jelentőséggel bíró „társelnökének” távozása körül.
    Schiffer, szerintem jóval nagyobb jelentőséget tulajdonított elsősorban önmagának, másodsorban a pártjának mint az valójában megillette volna! 2010- ben ők voltak a tisztakezű érintetlen fiatalok, akik „őszinte hittel” állították, hogy lehet más a politika!
    Hát nem lehet – erre menet közben maguk a párt tagjai is rájöttek, nem véletlen, hogy nem sokkal a parlamenti munka megkezdése után, még 2010 októberében egyik képviselőjük Ivády Gábor kivált a frakcióból is és a pártból is, és a 16 parlamentbe jutott képviselőjükből már félidőben búcsúzott az egyik legértelmesebb – valóban a célért dolgozni akaró – tagjuk Kaufer Virág, majd kevéssel utána Kukorelly Endre is (érte mondjuk nem volt akkora kár).

    Majd jött, a 2014-es választások előtt a pártszakadás, amikor 8 képviselőjük hagyta el a pártot, belőlük alakult később a PM.( az előbbi 3 után ez már összesen 11 volt az induló 16-hoz képest) Ők ugyanis nem tudták elképzelni, hogy az akkori állás és „népszerűségi lista” – na meg az elért eredményeik alapján – még egyszer parlamenti tényezők lehessenek, sok mindent másként láttak mint az akkori „arculattervező” Schiffer! Ez azért sokat elmondott erről a pártról. A maradók közül is többen jelezték, hogy nem kívánnak ismét indulni az LMP színeiben 2014 -ben (pl Ertsey Katalin, Vágó Gábor)
    Schiffer óriási szerencséje, az időközben valaki helyére bekerülő Szél B. – mert állítom nélküle még itt sem tartanának! A 2014-es választásokkor Schifferen és Szél B. kívül nem volt más, így azt az a 3 plusz embert is alig tudták összeszedni aki a nagy nehezen(Fidesz támogatással) elért 5.4%- nyi eredmény okán képviselő lehetett! (összesen 5 fő) Egyetlen pártban nem volt ekkora a fluktuáció, a pártelhagyó, a csalódott ember, mint az LMP-ben – ehhez valami köze csak volt/van Schiffernek?

    Őt magát egy meglehetősen szekánt, önelégült, és valamiért folyamatosan sértett személynek találtam/lom, aki igazából nem tudta – talán nem is akarta – eldönteni, hogy mit akar, miért és hogyan. Számára egy volt a lényeg, mindig mindenkinek és mindenben ellentmondani és mindenkitől elhatárolódni! Pontosan tudta, hogy az 5 százalékával és a folyamatos szájtépésével kalap szart ér, mintha ott sem volna,és ha sem ide sem oda, azzal gyakorlatilag lenullázza a jó vagy rossz szándékát – viszont néhányan jól elvoltak szép fizetésért, kevés és igazán kímélő munkáért, cserébe rendre megszólalási lehetőségek, sajtótájékoztatók és általános szereplési lehetőségek voltak biztosítva, az o.gy. által.
    Pártja gyakori tüntetéseiből és látványos „flesmobjaiból” rendre kihúzta magát- talán méltatlannak érezte önmagához, a saját megjelenéséhez – és a párton belül önálló életet élt!
    Nem feledhető, hogy annak idején Orbán vagyonosodási viszonyainak vizsgálatakor ő volt az ügyvédje, ezt szemmel láthatóan ő sem feledte, mert bárhogy affektált is félrefordított fejjel, és szapult bárkit, bármikor felszólalásai alkalmával, de mindig tudta meddig mehet el, hogy az őt etető kezet meg ne sértse! Noha Gy.-t feljelentette – egy nevetségesen csinált ügyért – hónapokon keresztül részt vett a meghurcolásában, és ilyenformán az ellehetetlenítésében (is)arra nem gondolt, hogy nyilvánvaló és alapos okokból ezt Orbán esetében triplán megtehetné, ha már egyszer megszállott igazságkereső és „népképviselő”!
    Erősen megosztó személyisége, és „parlamenti munkája” semmit nem tett hozzá az ellenzéki munka eredményeihez, totálisan mellékes, hogy ott volt e vagy sem! Úgy játszott ellenzéket, hogy valójában soha semmiben nem lehetett számítani rá – ezzel szemben rendre ellenszenvet ébresztett ahányszor szólásra emelkedett, hogy megint mindentől és mindenkitől elhatárolódva hirdesse az egyetlen igét mely sehova nem visz, se előre, se hátra!

    Amit viszont a Jobbikkal csinált már évek óta, az több volt mint álságos – egyenesen gyomorforgató az a kétszínű kvaterkázás, ahogy mást mondott és mást csinált!
    Schiffer egy önmagától eltelt, mindenre és mindenkire féltékeny- szerintem – személyiségzavaros, magának való ember: véletlenül sem közösségbe, csapatmunkába való!

    Hogy ügyvédként mennyire volt /lesz sikeres, az más kérdés, és azt gondolom, bármilyen ügyem lenne is, nem a Schiffer típusú embereket keresném meg vele – de hát ez már abszolút egyéni vélemény, nem is tartozik szorosan a témához !

  • Szerintem Schiffer zsarolható pozícióban folytatta a látszólagos harcát. Most valami miatt eljött az ideje a visszalépésének…

    Azt hiszem, a Jobbikban lejátszódott vasárnapi változások sem véletlenek voltak, valaki másnak (?) a kívánságát kellett teljesítenie e mindkét álellenzéki csapatnak. Schiffer inkább a visszalépést választotta.

  • Gyula Bognár Jr. !

    „A demokrácia nincs biztonságban, ha az emberek eltűrik, hogy egy magánhatalom akkorára nőhessen, hogy erősebb legyen, mint a demokrácia.” (Roosevelt)
    Nagyon, nagyon igaz, csak az a „nincs biztonságban” megfogalmazás sántikál azóta is… A helyesebb az lett volna: nincs ott demokrácia,ahol… Tudjuk, hogy az a „magánhatalom” mit is művelt az egész világgal „egyes demokráciák” segítségével. Mire észbe kaptak, már szinte késő volt. Ne felejtsük, az USA népének 95!!! %-a volt a >be nem avatkozás< (ti. az "európai háborúba") mellett, mígnem szerencsére bekövetkezett Pearl Harbor.
    Ma sincs másképp. Hagyják, vagy még támogatják is az egyes diktátorokat – kifejlődni – majd akkor meglátjuk, alapon…

  • Besancon! 6,30de

    Helyettem is szólottál, köszönöm!!!

    .

  • Harambe halott meg kellett halnia mert az ember hülye gonosz és föld buta usa, ugyanakkor 23 éve…
    http://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2016/06/01/23-eve-befogadtak-egy-arva-medvet-azota-is-egyutt-elnek/
    csak a képeket igaz ez orosz moszkvában
    no comment

  • Christopher Adam !

    Eleinte szimpatikus volt neked: hát persze, mert akkoriban még Te is a nagy átverés boldog állapotában leledzettél…

    Az pedig, hogy az LMP öko, meg hogy zöldpárt a mesék legnagyobb meséje, ugyanis amíg a fidSS nem volt kormányon, addig ők töltötték be ezt az űrt, ám kormányra lépve kegyesen átadták – megegyeztek benne – ezt a „posztot” a Schiffer nevű jó kistestvérnek, a „jótett helyébe jót várj” régi magyar népmesei fordulat jegyében.

    Valaki a KMH-n meg is írta, hogy ezáltal miképpen is lett munka nélküli földönfutóvá Illés Zoltán volt fidSS . z ö l d s é g ü g y i . államtitkár, ahogy kormányra került a pártja. Szegény, ma már csak a lelke, de már nem a hatalma lebeg és őrködik az elzöldült vizek felett. – De, azt mostmár legalább őszintén teszi, nem úgy mint ez a zöldségbitorló LMP gyakorolja.

    És még egy. Jól láttad, amikor hisztinek nevezte a Szabadságtéri – „”megszállási”” emlékművel kapcsolatos permanens tüntetést, az volt Schiffer András igazi arca, mert azzal az emlékmű kiagyalóját, az ő urát és parancsolóját vette a védelmébe, mint már annyiszor máskor is…

    Üdv !

  • Az elmúlt évek jószerével egyetlen pozitív magyarországi fejleménye ennek a fasiszta-kollaboránsnak ( aki még ráadásul örömét is leli benne, lásd jobbikosokkal való szívélyes együtt parolázást ) a visszavonulása volt. Csak biztatni tudok más, a rezsim rabolt pénzén kitartott álellenzékieket is, köztük Szigetvári urat, hogy cselekedjenek hasonlóan. Ilymódon elkerülhetik, hogy a rendszer bukása esetén egy szép napon az Orbán-rezsim prominenseivel együtt legyenek felelősségre vonva, mint a Magyar Köztársaság alkotmányos, demokratikus-jogállami rendjének megdöntésében cinkostársak.
    A hitelesség kedvéért pedig a KMH-ban is jobb lenne ha nem nyomatnák ezt a „választáson leváltjuk a diktatúrát” című pimasz hülyére vevést, még ha van is megfelelési kényszer a pesti kollaboráns álellenzék és értelmiségi holdudvara felé.
    Persze tisztában vagyok, hogy ez az alapvetően jobboldali orgánum is az „anyaországbeli” és diaszpórabeli sötét, kispolgári reakció különféle árnyalatainak hangja. A legszebb példája ennek amikor szélsőjobbos cionisták és árja-fajturulok kerülnek benne egy platformra egy kis migránsozás erejéig ( végül is a rasszizmus egyetemes ).

  • Szóra sem érdemes!
    Ismételt üdvözlettel

  • A vezérkarunk régóta próbálkozik az LMP kormányzó párt szintre való emelésével, sikertelenül.
    Ebből adódóan, Schiffer tovább emelhetőségéhez Schiffernek meg kellett szabadulnia a felemelhetőségét akadályozó ballaszttól.
    Nem nehéz meglátni, h az új egyesített baloldal frontara pozícióra szemelték ki, készítik elő.
    A nagyon szegényes készletből Ő a kiemelkedően jó választás.

  • Figyelő!

    Az az igazság,hogy Schiffer András azon kevés kulturált,intelligens és szalonképes baloldali politikusokhoz tartozott, akinek az LMP(Lehet Más a Politika)párt sokat köszönhet,rövid idő alatt lett népszerű,de elege lett……a lecsúszott,kétes múltú,hiteltelen,program nélküli acsarkodó
    és bunkó baloldaliakból,akik egymást is irtják,szidják a hatalom érdekében,ilyenekkel nem lépett volna szövetségre.
    Tóbiás,Gyurcsány,Szigetvári sehol sincsenek hozzá képest,se jellemben,se intelligenciában!
    Ő is baloldali volt,de tudott érvelni,kulturált vitapartner volt ÉSSZEL (tényekkel!)nem csak primitív,alaptalan uszításra volt képes ,mint a többiek.akik csal a politikából képesek megélni…és nincs sötét múltja!!!
    Visszament ügyvédnek,ahol régen is többet keresett ,mint politikusként,átadja a terepet másnak,a párt jövője az utódjától függ!Vele a baloldal csak nyert volna egy koalícióval,de a gyomra nem vette volna be!
    Itthon több cikk jelent meg,mind a baloldaliak,mind a jobboldaliak közül sokan sajnálják,hogy így döntött……maradt
    az alja népség
    Így a baloldal a jelenleginél is alacsonyabb szintre süllyedt!

  • Amúgy a magyarországi beruházások nem csökkentek ,hanem nőttek
    az utóbbi időben!!!(TV.konkrét riportok)kintről felminősítettek
    minket,másrészt ehhez Schiffernek semmilyen vonatkozásban(sem pozitív,sem negatív)semmi köze,meg Szél Bernadett asszisztálásához sem a Soros féle hazaárulásban…..!

  • Eleftheria, téged szívesen olvaslak – sajnos ritkán jelentkezel – de pár mondatban összegezd már azt a jövőképet, amit nem ostoroznál. Mert el kell ismerni, a bírálásban összeszedett vagy, de mi történik ha a te verziódat szedik ízekre?

  • Nagy Gyula, hallottam én is, hogy Schiffert pihentetik, aztán előrántják a cilinderből mint az Összefogás 2.0 miniszterelnök-jelöltjét. De. Az igazi baloldali érzelmű embereket nem hozza lázba tömegesen egy belvárosi zsidó ügyvéd, tehát ez is melléfogás lesz, persze ha egyáltalán elvállalja a kudarcot.
    Egy rétegpárt a maximum lehetősége, szerintem ezt látta meg és vonult ki a politikából.

  • charlie!

    Bár Schiffer valóban zsidó ügyvéd,de ő úgy gondolom a tisztességes zsidókhoz tartozik,sok teória van (találgatás,feltételezés)a jövőt illetően,de az valóban lehetséges,hogy még hallani fogunk róla,én örülnék neki!
    Aztán nem akadály a származása,a jelenlegi kormány tagjai,képviselői között is vannak zsidók,de különbséget kell tenni köztük és a szélsőbaloldali hazai és kinti hazaárulók között!
    Ez is bizonyítja,hogy nem a vallás,hanem az ember,a kultúra,a végzettség,a jellem számít bizonyítva,hogy itthon nincs antiszemitizmus,amit a sötét gyűlölködők próbálnak elhitetni az
    emberekkel,jobb híján…..

  • Seres Róbert

    Tény és való, Schiffer kilógott a sorból, mert nem lehet tudni hogy feketeseggű volt-e vagy csak tetette, de sokszor őszintének tünt a sok álzöld, álliberális álhazafi között! Az LMP egyetlen karizmatikus politikusának tűnt, pótolhatatlan, lehet a pártnak új nevet választani!

  • Ja és én úgy gondolom,hogy egy igazi hazáját szerető embert lázba tudja hozni egy belvárosi zsidó származású ügyvéd is(igazi baloldali meg már az értelmesek között kevés van…)akkor is ha jogosan
    kritizálja a mai kormányt több dolog (hibás,téves,igazságtalan intézkedés miatt),amit egyébként én is megtettem (le is írtam több fideszes fórumnak!válaszoltak is!)annak ellenére,hogy alapvetően jobboldali beállítottságú vagyok!
    Csak bízni lehet benne,hogy változás történik több dologban,ami hosszú távon az emberek többségének hasznos,a Fidesznek pedig politikailag,a jövőt illetően fontos!
    Ami a mai,még létező baloldali pártokat illeti,hát semmi esélyük nincs……és erről csak őt tehetnek!

  • Az egy dolog, h mit szeretnének, a másik pedig az, h mit tudnak az általuk is egyre intenzívebben ébresztgetett néppel megetetni.
    A zsidóság és Schiffer zsidósága is érdekes kérdés.
    Ugyanis, mint minden más nemzetiséget is, a vezérlő hit által adott identitástudat határozza meg.
    A nagy piramisban pedig beavatottsági hierarchia is létezik. A beavatottsági fokozat pedig meghatározza az identitástudatot.
    Ezt a tényt az USA-ban meglehetősen nyíltan kezelik.

  • Még csak annyit,hogy csak a Fidesznek(hibái ellenére is!)a Jobbiknak(belső és hasznos átszervezés…)meg egy megújuló LMP-nek(Schiffer kaliberű…jellemű új vezetővel,vagy az ő visszatérésével)lehetnek reális tervei a jövőt illetően,hacsak nem alakul hirtelenjében egy új „csodapárt”,amire 2018-ig nem sok esély van,a baloldalnak teljesen befellegzett,ezt tudomásul kellene venniük!
    (csak példaként:például Hiller István kategóriájába tartozó baloldali politikusok,azért
    labdába rúghatnának…több hasonlót „hirtelenjében”nem tudok említeni…mert nincsenek!)

  • A vezérkarunknak egyben, minden arculatában fogy a hitelessége.
    Az arcaik közötti hitelesség arány változik valamennyire.
    Egyre többen, egyre tisztábban látják, h pluralitás csak a plebsz számára generált színdarab valóságban létezik.
    Mondjuk, ez sem teljesen igaz, de a belső nézeteltérések és pozícióharcok nem érinthetik a felülről diktáltak megvalósítását. Azok akik megszegik ezt a szabályt, mennek a lecsóba.
    Én arra számítok, h a következő választási paródián már vastagon 50% alatt lesz az „érvényes” szavazatok száma.
    Én az uccsó pár választási cécón már ráírtam a szerződési blankettákra, h nem kötök szerződést. Nem adom ki a kezemből a jogosultságaimat.

  • Christopher Adam
    2016 június 1
    7:17 du.

    Lámpa a „keresztnevem”, legalábbis a fórumon.

    Majd ha Gandhi ül a magyar parlamentben, akkor őt dicsérem, de hát nekünk most Schiffer jutott. Vannak nála jobbak és rosszabbak is.

    A náci emlékmű elleni tüntetések tényleg nem sokat értek el, tehát ez az ellenszenves nyilatkozat szerintem nem olyan bélyeg Schifferen, amitől leírnám. Én ismétlem, azért nem szavaznék rájuk még egyszer, mert semmi ráhatásuk nincs a kormányra, semmit nem tudnak elérni, jelenleg nincs ellenpólus Magyarországon, aki Orbánnak ellent tudna mondani.

    Ahogy TGM mondta, ma Magyarországon autokrácia van, mindenről egy ember dönt.

  • rodeo36
    2016 június 1
    9:46 du.

    Nem kell nekem elhinned. Pl. az alábbi Schiffert fikázó cikkből megtudhatod, hogy itt mindenki jól élne, ha az szdsz örökös hatalmat kapott volna.

    http://hafr.blog.hu/2014/07/14/schiffer_szep_uj_allamarol

  • Christopher Adam
    2016 június 1
    7:17 du.

    Ami az lmp ökopolitikát illeti, abban jók: Kishantos-ügy, Sallai R. Benedek zseniális megmozdulásai, és ráadásul tisztességesnek is látszik! Azt nem tudom, hogy a globalizmus meg a multik elleni harcuk mennyire hatékony, nem olvastam elemzéseket.

    Nem tudom, mi volt a szimpóziumon, de az lmp nemzetpolitikája elég gyengécske volt szerintem. A trianoni koszorúzás, székelyföldi gyalogtúra helyett én jobban örülnék új, innovatív 21. századi magyar válaszoknak.

    1. Pl. az Élőlánc autonómiát Erdélynek! politikai programpontja szerintem zseniális.

    2. A magyar történelmi sorsfordulók új, reális átdolgozását is nagyon is üdvözlöm, pl. a Tényleg! történelemtanárai tesznek erre kísérleteket.

  • A szabadság-téri úgynevezett Megszállási Emlékmű ellen kitört spontán tüntetés-sorozatot Schiffer . h i s z t é r i á n a k . titulálta, miközben az onnan 30 méterre felállított Horthy mellszobor ellen egy rohadt szava nem volt.

    Többek között ezért is méltatják őt nyíltan, vagy burkoltan többen is a jobbos olvtársak közül.

  • Logosz tiszta fénye (a logikai inkoherencia) tévedhetetlenül megmutatja a hamisság jelenlétét.

  • Göllner András

    @ Hazai lámpa

    Gyurcsány, második és utolsó nyilvános vitájában, az Orbán szemébe mondta mind azt, amit Te odafenn számon kérsz tőle. (Ha netán láttad a videot, Orbán egyszer sem nézett Gyurcsány szemébe.) 2006 után, ha Gyurcsány bármikor fel állt az Országházban és felé fordult, Orbán kirohant a teremből.

    Miért utálja Gyurcsány Ferencet Orbán Viktor, a nép-nemzeti keresztény vonulat, a zöldek, a Schiffer, és a legtöbb liberális politikus? Azért, mert mind félnek tőle. Orbán személyesen azért utálja, mert a Fletó csúnyán felmosta vele a padlót a TV kamerák előtt, és megverte 2006-ban.

    Mind ettől független, hogy Gyurcsánynak, a bal-liberális koalíciónak tényleg mennie kellett 2010-ben. Elkúrták a kormányzást. de ehhez lelkesen asszisztált Sólyom László, a nemzetközi pénzügyi válság, és az a magyar politikai kultúra, mely úgy beszopja a politikai átverést, mint a teve a vizet egy szaharai oázis közepén.

    De van itt valami, még ennél is fontosabb, amiről, megfeledkezel, Hazai Lámpás, amikor Gyurcsányozol nekünk. Egy civilizált társadalom mindenkinek lehetőséget ad, hogy tanuljon hibáiból. Van erre példa a politikában. Ezt, a hibáinkból való tanulás lehetőségét, érdekesképpen, kizárólag Gyurcsánynak tagadja meg az a magyar „értelmiség” amelyet te is itt nap mint nap képviselsz. Vajon miért?

    Orbánnak semmi gondja nem volt a pufajkás Horn Gyulával egy asztalhoz ülni. Semmi baja azzal, hogy Kádár moszkvai nagykövete, Szűrös Mátyás, vagy Kádár Politikai Bizottságának oszlopos tagja, Pozsgay, ott ügyeskedjen mellette. Semmi gondja nem volt visszaadni a volt III/III-asok kezébe a mai titkosszolgálatokat. Soroljam? Miért nem lehet Gyurcsánynak esélyt adni arra, hogy megmutassa mit tanult hibáiból ? Megmondom. Azért mert megint szarrá verné a kispályásokat, akik közt Te is ott tolakodsz, és akik 10 év óta azzal szórakoznak, hogy kiforgassák Gyurcsány szavait, és minden rosszat, ami a magyarságot érte, rajta porolják el. Ebben a munkában asszisztálsz Te is, és nagyon ügyesen. Gratulálok.

  • @göllner andrás
    minden tiszteletem… és egyetértésem (közben Catone in Utica

    Antonio Vivaldi

    Cecilia Gasdia [Cesare] | Marilyn Schmiege [Marzia] | Susanna Rigacci [Arbace] | Margarita Zimmermann [Emilia] | Lucrezia Lendi [Fulvio] | Ernesto Palacio [Catone] | I Solist Veneti | Claudio Scimione (conductor)
    Erato 88142 (

    – See more at: http://www.weta.org/fm/vlvplaylist#sthash.VJCg0Lqc.dpuf)

    tudod a szar nem ér szavakat pláne kultúrált emberektől. dögöljön meg… eccer abba kell hagyni a vitát és a szeneslapáttal érvelni???????? még ha az nem kommilfóóóóóóó… gyalázat
    ilyenek elfoglalják normális emeberek napi idejét és …

  • Göllner András
    2016 június 5
    7:39 du.

    Tán te voltál Gyurcsány reklámszakembere?

    Most már nem csodálom, hogy Gyurcsány így lecsúszott …

  • Tragikomikus ahogy még mindig a pártok pluralitási keretrendszerben gondolkoztok, láttok.
    Ha kicsit körülnéztek akkor meglátjátok, h kormányzatokon átívelő programot hajtanak végre. Minden kormányzat éppen azt ami éppen soron következik a hosszútávú programban.
    Ez a program sokkal nagyobb területre szól, mint Hazánk.
    Ez pedig csak úgy működik, ha azok is akik a felszínen opponensek, felsőbb utasításra a számukra kijelölt feladatokat csinálják.
    Nem kicsit durva ahogy az „opponensek” a vezérkari terv megvalósulása érdekében egymásnak alájátszanak.
    Példul, ha a felsőbb vezérkar kormányváltás mellett dönt, akkor a kormányzó párt elkezd látványosan bénázni és irritálóvá válni. Még jól felhaszálható támadási felületet is szoktak gyártani a befutóra kijelölt propagandájához.
    Ilyen volt az Öszödi beszéd. És mit meg nem tett a Fidesz vezérkara annak érdekében, h a második fordulóban veszíteni tudjon.
    Az is szép akció volt ahogy a jobbik vezérkara párthadsereges náci köpenybe öltöztette a pártot, nehogy a választáson befusson a nagyon nem EU konform programjával.
    A nagy korszakváltó átalakításhoz már maga a felső vezérkar publikálja egyre inkább a központi média felületeken is, h mit és hogyan csinál. És jól ellenőrizhetően, így is csinálják.

  • rodeo36
    2016 június 5
    9:27 du.

    Mindjárt ki is tüntethetnétek Gyurcsányt a Munka érdemrenddel, neked biztos van otthon egypár …

    Mennyire kell hülyének lenni, hogy Gyurcsányt valaki még mindig meg nem értett zseninek, elnyomott tehetségnek tartsa? Épp elég esélyt kapott ellenzékben, hogy támadja Orbánt, de a színészkedésen kívül nem sok mindent tud fölmutatni …

  • @hazátlanlámpa

    semmi közöd hozzá…nekem van Nobel díjam két kiló a sifonérban, de titkolom

    még jó, hogy nem vagy mérvadó

  • @naggyuszi

    szóval újabb konteo? semmi vetésforgó fidexkft 2056-ig azután majd csak lesz valahogy, ha még lesz levédia…nád, akkor és nem lesz kihordva vödörben offshore-ba, mint az osztalékok

  • A vezérkar az AE projekt keretében egy (már) vértelen forradalom megrendezésével is próbálkozik (a hatvanas évek kulturális forradalom minta).
    Ugyanezzel bepróbálkoztak LMP vezetéssel is (adalék Schifferhez).
    Konok következetességgel próbálkoznak különféle variációkban, egy 100.000 fős tüntetés összerakásával, mondván, h ez már a vezérkarunkat meghátrálásra kényszerítő méretű népakarat megnyilvánítás.
    Kétségbeesetten próbálkoznak felhatalmazottság látszat gyártásával a verkli tovább viteléhez.
    Jó esély van arra is, h egy újabb választási paródia már látványos kudarcba fullad. Ezt már nem akarják megkockáztatni.
    A konteoról annyit, h minden konspiratív formáció összeesküvés és becsapás tartalmú.
    Csak az a kérdés, h mire megy ki a buli. Erre a vezérkarunk is gyárt jópár, egy szódával többé kevésbé jól hihető variációt. Aztán a politikai szagértőiken (ügynökeiken) keresztül etetik ezekkel a jónépet.