Egy hang, amely 6 millió helyett beszél — Anne Frankra emlékezünk

2016 június 17 10:47 de.84 hozzászólás

Író szeretett volna lenni, azt remélte, hogy műve túléli majd őt. Nem vigasz és mégis jó, hogy miután 15 éves korában meghalt Bergen-Belsenben, a világ egyik leghíresebb írója lett: egy hang, amely – ahogy Ilja Ehrenburg mondta – 6 millió helyett beszél, és amely mégis átélhetően személyes marad. Nehéz belegondolni, hogy voltaképpen még mindig nyugodtan élhetne, hogy a napokban ünnepelhette volna unokái társaságában a 87. születésnapját. Apró gyermek, amikor családja elhagyja a fasizálódó Németországot. Európát azonban nem hagyhatják el és a nácik Hollandia megszállásakor utolérik őket. Deportálásukat megelőző két éves bujkálásuk idejét követhetjük nyomon a naplóból, amely nagyon kevéssel a háború után, az első szövegek között mutatta be a világnak azt az eseménysort, amelyet jóval később holokausztnak neveztek el. A napló megejtő őszinteséggel beszél írója felnőtté válásának lassú, de világosan kivehető folyamatáról, egy voltaképpen természetes és nehéz átalakulásról: édesanyjához fűződő ellentmondásos kapcsolatáról, ébredező testi-lelki szerelmi problémáiról, egy olyan jövőre vonatkozó terveiről, amely jövőről minden olvasója tudta már az első betűtől kezdve, hogy még azelőtt lezárult, hogy elkezdődhetett volna: 1945 első hónapjaiban, Bergen-Belsenben.

Anne Frank

Anne Frank

A naplót azonban megőrizték a Frank-család segítői, így került Anne túlélő édesapjához, Otto Frankhoz, aki leginkább azzal töltötte élete hátralévő három és fél évtizedét, hogy a lánya hagyatékát kezelte: „Különös” – mondta. „Egy rendes családban a gyerekekre hárul a megtisztelő teher, hogy híres szüleik emlékét gondosan ápolják. A mi családunkban ezek a szerepek megfordultak.” Anne Frank alakja és története éppen hangjának közvetlen személyessége által vált elementáris erejű kulturális szimbólummá. Nelson Mandela a börtönben olvasta és merített belőle erőt az apartheid elleni harcához, Vaclav Havelnek is segített küzdenie az elnyomás ellen. Egy 15 éves korában elpusztult, ismeretlen tömegsírban nyugvó kislány a leghatalmasabb zsarnokok eredményes ellenfelévé vált mindenhol a világon, jól példázva a kiszolgáltatottak legerősebb fegyvere, az írás félelmetes erejét: ezért is mélységesen zsidó történet az övé.

Nemrég Ausztráliában számos idősödő asszony mondott neki köszönetet nyilvánosan, amiért megváltoztatta még kamaszkorukban – amikor a kortársaivá lettek – az életüket. Figurája nem szűnik foglalkoztatni a képzeletet: pár hónapja mutatták csak be az első róla szóló német játékfilmet. Nehéz belegondolni, hogy voltaképpen még mindig nyugodtan élhetne, hogy ma ünnepelhetné unokái társaságában a 87. születésnapját.

Emberbarát

84 hozzászólás

  • Nagyon jó írás!! Köszönöom!!

  • Egy személyiség nevének levétele egy már megtörtént névadás után k e g y e l e t s é r t é s, ahogy a halottak exhumálása is az…

    Tudom, már késő, de azért kíváncsi lennék arra,
    hogy az eredetileg A n n a . F r a n k . nevét viselő z s i d ó . g i m n á z i u m . elnevezését ki a francnak az ötlete alapján kellett Scheiber Sándorra megváltoztatni. És ugyan milyen meggondolás alapján? Engem már akkor is felháborított (amikor a történteknél később véletlenül tudomásomra jutott ez a kegyeletsértés).

    Hiszen, mint az a cikkből is tökéletesen kiviláglik, nálánál jobb, szorgalmasabb, és az ő jellemző sorsát illetően „”zsidóbb”” gyermek példaképet nem állíthatunk az ifjúság elé: a kis Anne ma is, bizony nem középiskolás fokon tanítja az embereket. Ő nemcsak a vérzivataros XX.század, de az addig eltelt kétezer év örökké élő mementója…

    Finoman szólva is, durva hiba volt az ő személyiségét, a zsenijét ezen az úton a feledés homályába terelni, amivel szerintem még maga Scheiber Sándor sem értett volna egyet, ha él… És még akkor is így van ez, ha a tettesek nem ezzel a szándékkal, csak valami rosszul értelmezett túlbuzgalommal tolták félre őt, mint névadót… Utólag persze már nem elég arra hivatkozni, hogy de kötelező olvasmány így, meg úgy, mert az
    a l m a m a t e r . n e v e , az szilárd szikla az emlékezés viharában is…

    Schreiberről pedig nyugodtan elnevezhettek volna egy rabbiképzőt.

  • bocs’ helyesen: Scheiberről

  • a 6000000 helyett SENKI sem beszel – beszelhet.
    minden egyes aldozat kulon kulon beszel onmagaert.

  • tessek jol erteni amit irtam.
    mindenki kizarolag cask a sajat neveben beszelhet vagy „bocsajthat” meg. ez ervenyes akkor is ha ugyanarrol a csaladrol van szo.
    engem egyikuk se hatalmazott fel hogy mind a 39uk neveben szolhassak.
    annak a 39 nek nevenben akiket a judenrampam a dr mengele a megerkezesunk utan tiz perccel a gazba kuldott/
    a sajat nevemben errol cask annyitm; mindenfele gyulolet nelkul ugyan de NEM BOCSAJTOK meg semmit senkinek. erre nincsen bocsanat.

  • Avi Ben Giora

    Én a régi Anna Frankba jártam. Soha senkinek eszibe nem jutott, hogy ezt a nevet megváltoztassák. Ne tessék kiakadni de az igazság az volt, hogy ezt a névváltoztatást (fatális tévedés és kivagyiság hirdetés a háttere) magyar zsidók csinálták erőszakolták ki. Eggyel több vagy kevesebb az úgynevezett „diszsidóknak nem oszt nem szoroz. Már akkor félre kellett volna tólni őket mert tudható volt ezek több kárt fognak okozni mint hasznot.

  • Avi ben Giora
    ata meshuga?

  • Avi Ben Giora

    Lo adoni! Ani makir joter tov ha jehudim ha ungarim. Im ha jehudim bő SOA lo avdu böjahad im ha nacim haja afsarut löhacil joter jehudim min ha mavet. Zeh ani jodea lo ohavim lismoa. Aval zeh kara vő jikre im ló misztaklim otam.

  • Barlev 8,27 !

    Ebben egyetértünk. Halottaink teteme felett nincs helye alkunak valamiféle megbocsájtás a feltételeiről.
    Azonban tisztelettel figyelmeztetnélek, hogy szimbólumokat is becsülnünk és tisztelnünk kell. Temetetlen mártírjaink lelke mindenütt ott lebeg a fejünk, és gyilkosaik leszármazottainak feje felett is. Ezt azok is érzik, akik most még kötik az ebet a karóhoz, amikor pl. minden bűnt a németekre kennének, de talán eljön még az idő, amikor a tettesek nevében ők rebegnek majd bocsánatkérő imát…

    🙁

  • Barlev

    Itt vannak pl. Figyelő és Charlie és Marcsi, nevű kommenttársak akik arra hivatkoznak, hogy mi közük a hetven év előtti bántásoknak hozzájuk, ők még nem is, vagy alig éltek akkoriban. Ezek egyébként olyan tipikus féltéglás magyarok, ti. akik féltéglával mellet verve dicsekszenek a nemzet régmúlt kollektív dicsőségén. Az ilyenek én meg azt felelem:
    HA EGY-EGY NYERT CSATA KOLLEKTÍV DICSŐSÉGE A NEMZETNEK, AKKOR IGENIS VAN KOLLEKTÍV FELELŐSSÉGE IS UGYANANNAK A NEMZETNEK BIZONYOS NAGY, A TÍZ PARANCSOLATBA TÖBBSZÖRÖSEN IS ÜTKÖZŐ BŰNEIÉRT.

    .
    Itt van például ez foci körüli őrület. Rendben, legyen, hisz ez is a szórakoztatás egyik eszköze. Na de a 11 ember által megnyert meccsre, vagy elhozott kupára úgy hivatkozni, mint a közös nemzeti érdemre, v. dicsőségre…?! Ha pedig ez valóban közös nemzeti érdem, akkor az elvesztett meccsek, a mások által elvitt trófeák, ezek szerint, ahogy a dicsőség is, ugyanúgy az adott nemzet közös fiaskói, melyek a nemzet tagjainak a lelkét kell, hogy kollektíve terheljék. Sőt, mi több, a nemzet felel is ezekért, akárcsak a 70 évvel korábban az emberségüktől, a vagyonuktól, az otthonuktól és az életüktől szisztematikusan – a lényegét tekintve, 25 éves kollektív együttműködéssel – megfosztott 600˙000 polgártársáért pedig pláne, hogy kollektíve felelős A NEMZET.

  • avi ben:
    enbaya

  • A liberális demokrácia és a technika kisördöge folytán eredeti paramétereimmel és “charlie” nevemmel belépni nem tudtam már egy-két napja. Ha esetleg pár szóban helyreigazítana a főmoderátor – ja, ő nem, mert Pesten védi a szólásszabadságot, akkor a helyettese – persze objektíven, az impresszumban leírt szabályok alapján, azt megköszönném.

  • A Világ Bajnokság MOST van. Amiről itt állandóan írnak, számtalan linkekeben, az 70 éve volt, és NEM magyar eredmény volt, hanem német diktatura következménye! Ha ezt nem érti, akkor ne írjon magyarul.

  • Avi Ben Giora

    Málnaször! Teljesen igazad van amiket leírtál. Ám itt a baj abból ered, hogy kollektív hülyítés is van a világon. És ezzel van baj. Csupán csak az általad említett németeket akarom megemlíteni. A németeknek sikerült megtanítani a nemzetük nagyobbik hányadát, hogy igen is létezik kollektív bűnösség ha még akkor amikor a bűnösök büntetlen futkározhattak csak éppen pár évesek voltak. Senkit nem lehet azért büntetni mert a felmenői köztörvényes gyilkosok voltak, viszont arra kell fényt derítenie egy társadalomnak, hogy az ősei által elkövetett bűnökre ne büszke legyen, és azt higgye, hogy az volt a helyes út, hanem azt kell neki megtanítani, hogy az az út hova vezetett és annak az útnak nincs és nem lehet jövője. Nehezen ment és nem akarok itten neveket felsorolni, akiknek nagyapja vagy más felmenője náci gyilkos volt és az unokája nem büszke rá hanem egyenesen megveti és gyilkosnak és nem hősnek fogja nevezni. Nos ezt kellene elérni bárhol a világon hogy a felnötté vált ifjuság ne fertőzhesse tovább a társadalmat a gyilkos barbár tanokkal. Nem egy könnyű dolog de másképpen nem fog menni. Az antiszemitizmust kiírtani teljesen nem lehet, de csak tényekkel lehet igazán támadni és tönkre tenni. És ha „telehazudjuk” a történelmünket és utólag a gyilkosokból nemzeti hősöket faragunk akkor annak az eredménye sajnos ilyen lesz.Maguk sem értik azt, hogyan lehet másképpen gondolkozni, hogy a zsidók vagy másképpen gondolkodók nem a nemzet ellenségei. Ha ezt tanítják nekik akkor honnan tudják meg a valóságot, hogy az amiért ők annyira kiállnak az nem más mint a gyilkosok tisztára mosdatása. Veszélyes dolog átírni a történelmet és megtörténtet nem megtörténtnek feltüntetni.

  • málnaszőr

    Nem először jegyzem meg, hogy a „dicsőségnek” az analóg ellentétpárja nem a „felelősség”, hanem a „szégyen”. Őseink vagy nemzettársaink bűneiért szégyellhetjük magunkat, de nem vagyunk értük felelősek. Viszont te is szégyellheted magad, hogy kollektíve szeretnéd megbélyegezni a magyarokat. Talán még sárga csillagot is tűznél rájuk. Csak akkor mitől lennél különb a náciknál?

  • Na ami a kollektív bűnösség fogalmát illeti tessenek ezt elolvasni hozzá. Van benne valami, amiből még tanulni is lehetne.
    http://index.hu/kulfold/2016/06/17/auschwitz_lageror_reinhold_hanning_birosag_itelet_nemetorszag_halaltabor/

  • Jani!

    Előbb szégyelljék el magukat azok, akik nemcsak, hogy nem ismerik el „nagyapáik,stb” bűnösségét, de mentegetik, és másokra pl. németekre, sőt, mi több, az oroszokra igyekeznek kenni a 600˙000 áldozat vérét. A fásultság és beletörődés is bűn volt, bármennyire tagadják is. Ezek azok akiknek a felmenőik kitűzették a zsidókkal ama sárga csillagokat…
    Ez a . k o l l e k t í v . szerecsenmosdatás tulajdonképp már bűnrészesség, egyfajta kollektív szolidaritás a gyilkosokkal, amiért igenis felelősséggel tartoznak ennek mai gyakorlói… Most azokról itt már nem is szólva, akik például a meccseken antiszemita jelszavakat skandálnak és náci kézlendítéssel gesztikulálnak amivel őseik főbenjáró bűnei mellett tüntetnek. Aki pedig ezeket, e törekvéseket nemcsak bujtogatja, de az is, aki nem is fékezi, valahol az is bűnös és felelős azért… Csak annyira, amennyire ez a kollektív közömbösség – mint anno 1919-1945.között – manapság is gyakorlat. Különben ki más állíthatja meg ezt a szégyenletes gyalázatot, mint az utódok, illetve a bűnösök leszármazottai… Abból pedig van elég. De hozzáteszem, ha ez a megbánás, bocsánatkérés tényleg tömegesen testet ölt, akkor majd a mi tiltakozó szavunk is elcsitulhat.

    Itt tehát tettekről van szó. Gyikosokat mentegetni, gaztetteket szépítgetni és kozmetikázni sőt… valahol ez is cselekedet, tett, amelyért az ilyet cselekvő erkölcsi felelősséggel tartozik.

    Valakikre – aggokra, felnőtt emberekre, gyermekekre és csecsemőkre(!) – egy bűnös társadalom által besorolt születési adat okán – sárga foltot, sárga csillagot, vagy csúcsos sapkát erőltetni, mint az elmúlt ezer évben oly sok esetben, az megint csak főbenjáró bűn lenne. Én senkin nem alkalmaznám.

    Embereket konkrét bűntetteik alapján csak elítélni lehet, de nem megjelölni. Az erkölcsi és etikai vétkesek – pl. bűnpártoklók – etikai felelősséggel tartoznak az emberiségnek…

    .

  • Ui: Jani

    És ezek mégcsak nem is szégyellik.

  • málnaszőr
    2016 június 19
    9:05 de.

    Járjatok elöl jó példával, írjatok saját magatokról! Az úgy nehezen fog menni, hogy csak rólunk írtok, de részetekről önismeret nulla!

    Olvastam egyszer egy teljesen újszerű visszaemlékezést a holokausztról, Bálint gazdáét. Leírja a saját szempontjából, hogy milyen volt a munkaszolgálat meg hogy sokat gondol arra, mire gondolhatott a mamája, mikor a zuhanyozóban állt az utolsó percekben …. Nem tolja Bálint az arcunkba, hogy te náci magyar, a te náci nagyapád ölte meg az én apámat, anyámat!

    Az ember sokkal jobban elszégyenli magát vagy legalább elgondolkozik a dolgokon. Hogy én biztonságban éltem, míg másoknak nem volt anyja, nagyanyja stb.

  • Avi Ben Giora
    2016 június 19
    2:28 du.

    Mt 23

    „Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! A prófétáknak sírboltot építtek, az igazak síremlékeit feldíszítitek, 30s azt mondjátok: Ha atyáink idejében éltünk volna, nem lettünk volna részesek, mint ők, a próféták vére ontásában. 31Ezzel magatok is megvalljátok, hogy a próféták gyilkosainak vagytok a fiai. 32Töltsétek csak be atyáitok mértékét! 33Kígyók, viperák fajzata! Hogy is kerülhetnétek el a kárhozat büntetését? 34Nos, prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök hozzátok. Közülük némelyeket megöltök és keresztre feszíttek, másokat megostoroztok a zsinagógában és városról városra üldöztök. 35Ezért rátok száll minden igaz vér, amelyet a földön kiontottak, az igaz Ábel vérétől egészen Zakariásnak, Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár közt öltetek meg. 36Bizony mondom, ezek mind utolérik ezt a nemzedéket.”

    Az bezzeg milyen „szép”, mikor a fiak emlékművet emelnek a meggyilkolt prófétának, aztán a sírja mellett belerúgnak a kutyába, a koldusba meg a migráncsba!
    Én azt nem találom nagy büszkeségnek, hogy valakit kemény munkával leszoktatnak az antiszemitizmusról, aztán az elkezdi utálni a muszlinokat meg a szegényeket!

  • barlev
    2016 június 18
    11:52 de.

    Mondjuk Anne Frank írásait kicsit többen olvassák, mint a te visszaemlékezéseidet, erre is gondolhatott a cikkíró. Egy dél-afrikai rabhoz melyik juthat el előbb, a te kommented vagy egy ismert könyv? Illetve milyen lenne a világ, ha nem beszélnénk (írnánk) a holokausztról (ha már sajnos megtörtént)?

    Szerintem se old meg semmit egy szimpla bocsánatkérés, de nem biztos, hogy érdemes volt ezt a dolgot most idekeverned, mert nem erről szól a poszt. Annyit értél el, hogy aki eddig nem is gondolt bocsánatkérésre, az ezután pláne nem fog!

  • Az az érzésem, hogy itt sokan kissé összemossák a „felelősség” különböző fajtáit és formáit, pl. a büntetőjogi, a politikai, az erkölcsi, a történelmi, stb. felelősség fogalmát.

  • málnaszőr

    Minden igazságtalanság bűn, így a történelemhamisítás is (bár nem tudom mire gondolsz) ezen nem lehet vita. A történelem alakulásáért pedig valamilyen szinten nyilván mindenkinek van felelőssége, de csak addig, amíg az értelme és hatalma terjed.

    A téma (élet, halál, bűn, felelősség) amit elkezdtél fejtegetni igen bonyolult és szerteágazó. Többet érdemel annál, hogy most csak általánosságokkal reagáljak. De az biztos, hogy nem teszed jól, ha a futballhuligánok viselkedéséből általánosítasz vagy abból vezetsz le társadalmi folyamatokat. „Ne szórjátok azt, ami szent az ebeknek, sem gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, mert lábaikkal megtapossák azokat, majd néktek fordulván megszaggatnak benneteket.” Mindig voltak és sajnos lesznek is mindig ilyenek.

  • szép

  • Avi Ben Giora

    Már megint félre ég a kanócód lámpás.Szerinted a bocsánatkérés elég? Ezt kár is firtatnom mert még nem hallottam egy olyan fajmagyarról aki azt merte volna mondani, én akkor még csak gondolat sem voltam amikor az apám ezeket elkövette de bocsánatot kérek az ő nevében.
    Amennyire ismerem az evangéliumot (szinte abszólut nem) ez nagy valószinüséggel Máté evangéliuma. De hogyan jön az ide és ahhoz amit belinkeltem.? Kifejthetnéd bővebben is. A linkben megjelölt cikk egészen másról szól de mindegy.

  • Avi Ben Giora
    2016 június 21
    1:32 du.

    Amióta Orbán hatalomra került, se szeri se száma a holokausztra való emlékezésnek meg a bocsánatkérésnek! És mégis gyűlölködőbb a magyar társadalom, mint valaha.

    Ez azt jelenti, hogy önmagában az emlékezés nem elég, még ha Oscar-díjjal jutalmazzák, akkor se.

  • Avi Ben Giora

    Te aranyanyuka! Nagyon félre vagy égetve. Mutassál legalábbegy olyat is amit Orbán pajtás hozott létre? Méga tervezett Józsefvárosi pályaudavi emlékmű sem készült el csupán csak nyomokban és erősen megkérdöjelezhető. A Saul fiát meg nem Orbánék financálták. És hogy kinek nem elég egy Oscar dijas zsidó rendező azt hagyjuk. Nem az emlékezést dijazták Oscarral hanem a művészi kivitelezést és a szinészt. na de mit vitatkozok én ezen veled. Neked akkor sem változik a véleményed. A fentebbi linket olvassad már el. Az egyáltalán nem erről szól, de te még erre islusta vagy mert akkor ne a szokásos dumádat lökhetnéd. Tudom mi is néha unalmasak lehetünk a Holokauszttal de ezt ti hozzátok ki belőlünk akik mai napig szeretnétek letagadni a szönyeg alá seperni, hogy kollektiv bűnösségetek van. Mert aki még nem is élt akkor amikor e borzalmak történtek de ennek ellenére hazugságnak vagy eltulzott tényeknek tartja annak igen is szőksége van egy kis agymosásra. Szinte minden nemzet elismerte a Földön a Holokauszt gaztetteit kivéve a magyar. Na ja mai napig sokan ülnek benne (már lassan harmadik generáció)zsidó vagyonokba anélkül hogy számon kérnék tőlük, ugyan honnan is van? Itt kezdődik a kollektív bűnösség.

  • Avi Ben Giora
    2016 június 21
    1:32 du.
    Apám és családom is megszenvedte azt a kort.
    DE, én meg megszenvedtem a Rákosi kort. Tőlem ki kér bocsánatot?:

  • T. Jani!
    11;21

    Már bocsánat, de először is a Hegyibeszéd részleted fordítása sántít, amikor a fordítód teljesen félreérthetően úgy fordítja le Mt 7;6-ot, hogy

    – „Ne szórjátok azt, ami szent az ebeknek…” – Hát egyáltalán van ilyen valami, amely az ebeknek szent lenne…? Ez a mondat értelmezhetetlen.

    – „,.. sem gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé…” – ez már megfelel a mondanivaló lényegének…

    A helyes, korszerű fordítás így hangzik:

    Fejezet cím: Hegyibeszéd
    Alcím: „A szent dolgok megbecsülése”
    Szöveg:
    „Ne adjátok a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé, mert…”

    Miért is fontos e pici rész szabatos kifejezése?

    Azért, mert Jézus itt a pogányokhoz való saját viszonyát fejti ki egyetlen mondatban amikor ebeknek, kutyáknak vagy disznóknak nevezi őket. 🙁 Márpedig kik is azok „a pogányok” azokban az időkben? Nem mások mint a nem zsidók, a zsidó kultúrán kívül álló, valláson kívüli hitetlenek.
    (Ennek megfelelően ITT Jézus már előre ellentmond még a nálánál néhány évtizeddel később az Ő nevében fellépő, és hamisan, mindenben rá hivatkozó Pálnak is.)
    Az idézett súlyos mondatban tehát a zsidó kultúra, korabeli zsidó hagyomány megosztását kívülállókkal, illetve „e mások” bevonását, azt kérdőjelezi meg, és NEM az általam a 6;24-kor küldött kommentben részletesen kifejtett dilemmát, hogy ki kinek bocsájthat meg élet és halál – ti. gyilkosság, tudatos népirtás – kérdésében. Arra nem ez a bibliai mondat a releváns…
    Na itt nem stimmel az egyébként tudom, érzésed szerint jószándékú okfejtésed, miszerint ez, mint ott mondod, egy túlságosan, „bonyolult, szerteágazó” téma ahhoz, hogy kifejtsük…
    Pedig az teljesen világos és egyértelmű, hogy ártatlan polgárokat nemre és korra való tekintet nélkül előbb megfosztani emberi mivoltuktól, vagyonuktól, rajtuk gúnyolódni (antiszemita szlogenezés, náci karlendítés stbstbstb), avagy kiebrudalni a házukból és aztán tömegesen leölni őket, ez
    . s a j n o s . egyáltalán nem egy „bonyolult és szerteágazó” – tehát egy csöppet sem kibogozhatatlan, vagy történelmi példákban szegény tényállás, hanem nagyon is egyszerű és világos b ű n, zsidó-keresztény vallási szemszögből különösen az, de ateista szempontból is, mely bűn – nem hiba, nem vétek – nem magyarázható holmi úgynevezett észérvekkel… Az indíték szempontjából sincs benne semmi ésszerű elem…

    Jani !
    A futballhuligánok pedig éppolyan részei egy nemzetnek, mint egy prof, egy pap, vagy egy háziasszony… Civilben ők is polgári arcot öltenek – legalábbis igyekeznek úgy tenni. Ez is nácizmus logikája. Egyenruha, vagy kendő az arcon… Persze attól még, hogy ők, amikor bűnöznek elvegyülnek a tömegben éppoly gyáva bűnösök, mint a tegnap egy kötelezően álcázott Nemzeti Trafikban annak a trafikoslánynak a támadója… Pedig utóbbiról többet beszél a média, a sajtó, mint a tömeges garázdálkodásról.

    .

  • Avi Ben Giora
    2016 június 22
    7:12 de.

    Szerintem te Evelinnel keversz, mert más okod nem lehet az anyukázásra.

    A fenti link meg sehogysem jön ide, mert egy olyan német SS-ről szól, akit sokáig futni hagytak. Itthon kivégezték vagy elüldözték a náci kollaboránsokat, a Vörös Hadsereg vigyázó szeme előtt … A zsidó vagyonokat meg államosították.

  • Málnaszőr

    “Ne adjátok a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé, mert…”

    Szerinted, annak idején létező probléma volt, hogy a zsidó írástudók a szent és nemes dolgokra akarták tanítani a pogányokat? Annyira, hogy elképzelhető, hogy fenti példázatában ez ellen szólt Jézus? Hát, ez az értelmezés külön-külön is elég hihetetlen. Másrészt, az apostolok későbbi térítései nem igazolták, hogy a pogányok durván elutasítóak lettek volna a szent dolgokkal szemben. Vagyis, a „kutyák” és a „disznók” szavakat más értelmezésben használhatta Jézus.

    A Hegyibeszéd Nyolc boldogsága pedig annyira nem kirekesztő, hogy akár az ateistákra is vonatkozhat. „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ..” Miért ne kereshetné egy ateista is az igazságot? Vagy miért ne lehetne irgalmas? Nekem sokat segített ez a felismerés. Azóta nem pusztán aszerint kategorizálom az embereket, hogy hívő vagy ateista, illetve, hogy milyen vallású. Az „irgalmas szamaritánus”(aki pogány volt) példázata sem a kirekesztésről szólt.

  • Avi Ben Giora

    Kedves Málnaször!
    Nagyon kösz a helyreigazítást és a velős magyarázatot. Én ezekben sajna nagyon járatlan vagyok(mert egy evangélistának tulajdonítottam a Hegyi beszédet)kösz a helyreigazításod.
    Lámpás amelynek a kanóca már leégett szinte csonkig(nem akarok élni Máray szavaival, hogy a Gertyák csonkig égnek)Ugyan miért? Mehgtudnád magyarázni? Hol a pi…ba végezték ki a nácikat a volt nyilasokat? Talán kevered a szezont a fazonnal. Nem is kell annyit visszalapozni. Képíró Sándort kikellett volna adni.(na ja bujkált a „szerencsétlen” mindenütt aztán a rendszerváltást követően kiválló búvóhelyet talált magának Budapesten.) Kiadták az igazságszolgáltatásnak? Mondjam vagy mutassam. Azt a nagy marhaságot meg jó lenne ha tudatosítanád az agyadban mit csinált a Vörös Hadsereg. Pontosabban nem is ők hanem a magyar megbizottjaik. A volt „kisnyilasokat” átmázolták párttagoknak. Nem egy volt köztük aki később az ÁVÓ.-ban (milyen érdekes ugyan abban a pincehelységben csak más név alatt az Andrássy út hatvanban) ölték a zsidókat és mindazokat akiknek egy kurva szavuk is volt ellenük. És kik is államosítottak? Na nem a komcsik hanem a kiscserkészek, ugye. És azt is tegyed hozzá, hogy nem pusztán a zsidókat fosztották ki hanem az egész magyar népet akiknek nem vol ínyére sem a náci sem a késöbbi komcsi elnyomás. Na ennyi erről.

  • GOLYÓSTÓL
    Meg áll az eszem, egyáltalán tudjátok ki uralkodik ma Magyarországnak nevezett gyarmaton?

    üdv. id. Kiss László
    ui: és természetesen sok más hasonló helyen?

  • Avi Ben Giora
    2016 június 23
    6:04 de.
    Kedves Avi, ismét egyet kell értenem !Mindkét kort átéltem , már elég értelmesen. csak egyet tudok érteni a véleménnyel.
    Mellesleg,, Márai Sándor, i betűvel írta a nevét, nem y-l !
    Ez egy felvett, írói név csak. Eredeti családi neve Grosschmid Sándor volt!

  • A legtöbb náci , ha még élnek, Argentinában találhatók. Óda menekültek a magyar és német nácik.
    Szálasit és társait ugyan felakasztották időben.

  • Bocsi, a lényegest kihagztam, sajnos!
    A házmesterek viszont, előbb véres nácik voltak, akik beadták a bujkáló zsidókat, majd a komcsik alatt, nagy párttagok lettek!

  • Bocsi, a lényegest kihagytam, sajnos!
    A házmesterek viszont, előbb véres nácik voltak, akik beadták a bujkáló zsidókat, majd a komcsik alatt, nagy párttagok lettek!

  • Avi Ben Giora

    Figyelő!
    Teljesen egyet értek veled. Így igaz. A volt házmesterek. Beültek a kiszemelt zsidó vagyonba és utána büdös kommunisták lettek. Márairól ezt kevesen tudják. Mai napig úgy tudják ez ne irói név volt csupán. És abban is igazad van hogy ugyan melyik büdös komcsi kért tőled vagy másoktól bocsánatot? Ne szépítsük. Kellene valóban csinálni egy mommunisták áldozatai és üldözöttei bizotságot. Se te se én nem fogjuk már megélni. De az unokáin sem.

  • Avi Ben Giora
    2016 június 23
    1:50 du.

    A fidesz éjjel-nappal a kommunisták bűneire emlékszik, nem tudom mit hisztiztek Figyelővel együtt!

    A Rákay Philipsszel állandóan megy a Szabadság tér 56 műsor nemtom hányadik ismétlése. A kommunisták bűnein szörnyülködnek benne a zselézett hajú műsorvezetővel az élen, aki még a csattogós lepkét tologatta valahol a riviérán, mikor már Kádár is a végét járta.

  • Jani!

    A korabeli zsidóság évezredeken keresztül élte a maga világát, kultúráját és szinte tudomást sem vett más, olyan kultúrákról, amelyek a Szentföldet érintetlenül hagyták, akik nem akartak beavatkozni, pontosabban betörni és fogságba ejteni fiait, lányait… Az ott elvétve élő, nem zsidó lakosság az ő számukra teljesen indifferens tényező volt, akiken a vallásos zsidók egyszerűen átnéztek.
    A változás isz.e. 70. körül – a római megszállással – veszi a kezdetét, amikor Róma nemcsak a Szentföldnek terményeiből, termékeiből, de – mint hatalmi tényezőpt – már a szelleméből is követeli a maga részét. Konkrétan beavatkozik, „a belügyekbe” sőt átveszi a nép, annak ősi kultúrája és az azzal szorosan összefonódó állam, a saját hódító szájíze és logikája szerinti irányítását is. Bábokat ültet a törvény ( = vallás) által meghatározott vezetők helyére, miközben katonai megszállás, és terror által tartja sakkban a mindez ellen – joggal – lázongó zsidókat. Ezekről a lázongókról könyv-kötetek tanúskodnak… Ilyen volt Jézus is, aki a megszállás körülményei között is a meglévő vallási hagyomány mégszigorúbb betartásában látta a zsidóság megszabadítását az idegen iga alól.
    Az már önmagában evidencia, hogy eme elhivatottságánál fogva, az ő fellépésének mindössze néhány hete alatt, nemcsak a saját vallását igyekezett az általa normálisnak tartott etikai mederbe terelni, de legalább annyira a külső hatásoktól is megóvni, és a tévelygőket helyükre tenni, az idegenektől megóvni…
    Egy más lapra tartozik azt vitatni, hogy helyes, vagy nem helyes a zsidó létbe bevágyó külsőket elutasítani, azonban ez ott és azon körülmények között – a m i k o r . ez . l é t k é r d é s n e k . bizonyult – a legtermészetesebb igény és elvárás volt a vallásos (másmilyen zsidó nem is lehetett) zsidókkal szemben.
    Ergo; akkoriban a valláson kívüliség, vagy a más – a többistenhit, mint pl. a római vallásosság – gyakorlása a korabeli zsidó szemében egyenlő a megvetendő pogánysággal… Nem is beszélve egy élő ember – a császár – istenként való imádatáról. Ha az ilyen egzisztenciát csupán figyelmen kívül hagyja, mellőzi mint embert, bizony akkor még nagyon is finoman jár el… A kutyáknak és disznóknak nevezés pedig bár durva, mégis érthető retorika (metafora) akkor, amikor az ősi kultúra védelme van a terítéken.

    .

  • Figyelő
    2016 június 23
    11:40 de.

    Azért ezt is említsük meg félreértések elkerülése végett!

    Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik, apai ágon gazdag szász család leszármazottja, anyai ágon magyar nemes.

  • Továbbá kedves Jani!

    A szamaritánus példázatod nem felel meg az „idegenekhez” viszonyulás koncepciójának, mert a szamaritánusok zsidók voltak, templomokkal és papokkal egyetemben, de nem idegenek. Legfeljebb afféle családon belüli feszültségekről, belső vitákról beszélhetünk vidék és vidék között, ahol ők bizonyos vallási megvetettséget szenvedtek el. Ez viszont azt is kizárja, hogy a judaizmus szempontjából vallási, vagy a nép fogalma értelmében egyáltalán idegennek minősültek volna.
    Tény, ami tény, hogy idegen népekkel jobban barátkoztak mint a többi terület zsidósága, viszont az ide tartozik, hogy a tradiciókhoz így is szilárdan ragaszkodtak és épp a kereszténységgel mindig mereven szembehelyezkedtek.

  • málnaszőr
    2016 június 24
    6:03 de.

    Jézus soha nem uszított a római hódítók ellen! Ha független zsidó államot akart volna, akkor elfoglalja Dávid trónját, mint jogos örökös! Jézus a császár istenítése ellen szólt.

    Azt nem tudom Jani miért keverte ide a disznós részt, de soha nem hallottam, hogy azt Jézus a pogányokról mondta volna, és nem az ő követőinek. Jézus a pogányokról a kánaáni asszonnyal kapcsolatban nyilatkozott. „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Sehol nem tiltja meg, hogy a követői pogányokat is térítsenek.

    Mt 15

  • hazai lámpa
    2016 június 24
    6:54 de.

    bocs, jav: azt Jézus a pogányokról mondta volna, és nem az ő követőiRŐL

    Például, hogy ne veszekedjenek a farizeusok előtt.

  • málnaszőr

    Rájöttem, honnan a nick-neved. „Málnaszőrszál hasogató”. Azért nem vitázom a szamaritánusokról, mert minden információ hozzáférhető a net-en, és tulajdonképp mindenben igazad van, kivéve, amikor nekem nem adsz igazat.

    Egyébként a magyar nyelvben is van átvitt értelmű jelentése a „kutya” és a „disznó” szónak, úgy hogy nem nehéz képzet-társítani, hogy annak idején Júdeában milyen átvitt értelmű jelentései lehettek. Nyilván használhatták az idegenekre is, de általában a hitvány emberekre is. Ezen kár lenne összeveszni.

    Viszont fenntartom, hogy nonszensz származás vagy nemzeti közösséghez való tartozás alapján a holokauszt miatt felelősséget keresni a magyaroknál, mint ahogy zsidó népen is primitív dolog számon kérni Jézus megfeszítését.

  • Lámpa!

    Hogyhogy, ha független államot akart volna? Hát mi mást is akarhatott volna egy zsidó tanító?

    A korabeli, . t ö r t é n e l m i . z s i d ó . számára más alternatíva nem is létezhetett. Jézus számára meg különösen nem, minthogy rabbi volt az „istenadta”. Tehát részéről is elképzelhetetlen volt más, mint egy tényleges zsidó király által vezetett Izráel. Egy, a zsidó vallás és/tehát jog szerint felkent (elhivatott) király, avagy „a felkent, azaz a messiás” eljövetele az ő számukra nem csupán remény, de hitbéli alapkő. Ez akkorra, az évszázadok óta létező messianisztikus mozgalom a vallás fundamentumává vált, visszamenőleg a Hasmoneus dinasztiáig. Itt se véletlen, hogy a tanítványai éppen szamárhátra ültetve vonultatják be Jeruzsálembe, „igazolván” ezzel az Izráel eljövendő királyára vonatkozó prófécia egyik elemét…

    Amikor Jézus megjelent „a színen”, egyrészt a határozott fellépéséből, másrészt sokan a „csodatételeiből” [minthogy gyógyító orvosként is „praktizált”] – akik ilyennek tanúi voltak és az ilyet, mint bizonyítékot igényelték is egy felkenttől – már meggyőződtek arról, hogy ő az a király, akire olyrég vártak, legalább azóta, mióta Izráel földjét a Római Birodalomhoz csatolták…

    Róma fennhatóságát maguk felett nemhogy nem ismerték el, de a római életmódot, vallást, egyszóval azt a kultúrát meg is vetették. E felsőbbrendű érzésük önmagából, a mélységesen vallásos meggyőződésükből fakadt. …És ez a szellemi ellentét volt, a birodalom, a birodalmi szellem és e pici nép ellentétének a gyökere. Ez az ellentét-pár pedig változatlanul fennállt, a Jézus halálát követő, még vagy száz évig, egészen a Simeon Bar Kochba felkelésig, isz. 132-ig, amely 4 évre visszaállította a zsidó államiság hagyományos hatalmát.
    – A győztes király(!) még pénz is veretett, amelyen ez állt „SIMEON IZRÁEL MESSIÁSA”.

    Egyébként, az ún. Újszövetségben az evangélisták által fejtegetett, vagy inkább bizonygatott
    . D á v i d i . l e s z á r m a z á s . is
    Jézusnak éppen ezt, a királyságra feljogosító származását volt hivatott bizonyítani, az első keresztények számára, akik amúgy még zsidók voltak, de legalább is annak születtek.
    Szóval, már csupán e „családfa” tétel, pusztán a jellegénél fogva, de önmagában véve, tehát Jézusi vonatkozásában is egy . f ü g g e t l e n . á l l a m o t . feltételez a várva-várt messiás megérkezésének feltételeként.

    .

  • Hazai !

    Jézus soha nem uszított a Római hódítók ellen.

    Ezzel tulajdonképp árulónak bélyegeznéd Jézust.
    A Rómaiaknak egy dolog mindenképp csíte a hódító csőrét, amikor a leigázott népek bármelyikében önállósági, vagy függetlenségi törekvéseket tapasztaltak. Az ilyenekkel szemben még Brittaniában is kegyetlenül fölléptek, vérfürdővel fizettek érte… Egy kivétel volt elképzelhető, amikor a „pax romana” keretében a hódítás idején épp aktuális király beadta a derekát és a birodalom hű adószedő, illetve adófizető kiszolgálójaként nyomta el a saját népét.

    Épp elég volt, ha akármely provinciában, még akár csak szóbeszéd formájában is egy királyi aspiráns híre terjedt el, hátmég egy olyan konokul vallásos nép körében, mint zsidók.
    Fellépesének az alatt a mindössze 3 hetes időszakában is, hiába mondta tehát Jézus a tanítványainak, hogy Ezt „nem én mondtam, ti mondtátok”, vagy „ezt tartsátok titokban, erről ne beszéljetek senkinek” a hír szanaszét terjedt, hisz nem másról, mint az Izráelt megváltó – az önálló állam reményét újra elhozó – királyról volt szó. Márpedig a birodalmi logika, a hódító Róma számára ez tökéletesen megfelelt az uszítás fogalmának, ahhoz, hogy bevádolják és „”ártalmatlanítsák””.

    .

  • málnaszőr
    2016 június 25
    3:13 de.

    Szerinted Jézus miért mondta, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré (és Istennek, ami Istené)?

  • málnaszőr
    2016 június 25
    3:44 de.

    Pilátus szerintem tisztában volt vele, hogy Jézus nem akar király lenni, azért is húzza úgy az ítélethirdetést! Kizárt dolognak tartom, hogy a trónkövetelőt látta volna Jézusban.

    A zsidó királyságot szerintem nem a rómaiak cseszték el, hanem a zsidók …

  • málnaszőr

    Bocsi, de lebuktál. Az nyilvánvaló, hogy sokoldalú, művelt és intelligens ember vagy, és a keresztény evangéliumokból is idézgetsz. Annyira, hogy meg is tévesztettél. Az utolsó néhány hozzászólásodból azonban kiderült, hogy lényeges dolgokban hiányosak az ismereteid az Újszövetségről. Amíg nem pótolod, nem vagy igazán vitaképes. Legalábbis Jézusról.

  • Figyelő
    2016 június 19
    2:03 du.

    A Világbajnokség, majd két év múlva lesz.. Most Európa Bajnokság van..
    Csak mondom..

  • Hazai Lámpa !

    A Pilátus story utólagos betoldások elegye az Újszövetségbe. Lényegük éppen a történések zsidóellenes élének a kihangsúlyozása. Egy egyáltalán nem kimagasló rangú római hivatalnokot, egy procuratort, használ fel arra, hogy még Ő se vegye azt észre, hogy Jézus próféciáknak megfelelően érkezett és a zsidók szent városába, ahol Pilátus tulképp, magát a zsidók királyát tisztelhetné benne, hisz minden jel arra utalt, persze ha odafigyelt volna.

    A többi = „3:44”

  • Jichak Permutter

    Egy ismerősöm egyszer egy vita hevében arra kijelentésre vetemedett, hogy ő nem tehet arról, hogy
    „a zsidók nem ismerték fel a saját messiásukat”, aki
    pedig már akkor megérkezett…

    Akkor, vajon Pilátus felismerte e Jézusban a zsidók királyát ? Ha nem, hát miért nem ?

  • Jichak Permutter

    Heródes(ek) azért nem lehettek Izráel törvényes elismert királyai, mert :

    1./ Nem feletek meg a hagyomány szerinti szigorú elvárásoknak.
    (+ Nem is voltak zsidók.)

    2./ Mégis, idegen hatalom – Róma – ültette őket Izráel nyakára…

  • Hazai Lámpa ! 11:05

    Kérdésre, kérdéssel…

    Szerinted a Gecsemáné kertben miért küldte el Jézus két tanítványát, azzal, hogy vegyenek fegyvereket? Amikor azok visszatértek jeletették, hogy csupán kettőt sikerült venniük. Jézus erre azt mondta az elég lesz….
    Mi célja volt a fegyverekkel ?

  • Kedves Málnaszőr!

    Jézus pedig így felelt(Pilátusnak): „Az én Királyságom nem ebből a világból való. Ha ebből világból való volna, szolgáim harcolnának értem, hogy ne adjanak át a zsidó vezetőknek. Az én Királyságom azonban nem ebből a világból való.” (János 18:36)

    Egy a pogányokkal kapcsolatos korábbi felvetésedre reagálva: Jézus nem utasította el a római századost, mikor az kérte, hogy gyógyítsa meg a szolgáját. A katolikus liturgiában fent is maradt a százados mondása, mikor Jézus a háza felé indult. „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mond és meggyógyul az én szolgám!” Jézus pedig a tömeg előtt megdicsérte hitéért a századost.

    A zsidók és a keresztények által hirdetett isteni tulajdonságok ezek: bölcsesség, igazságosság, hűséges, szeretet, megbocsátás, stb, stb. Lehet folytatni az isteni tulajdonságokat. Vajon méltó lenne-e a megváltóhoz, ha nem ezen tulajdonságai, hanem írások nyakatekert értelmezése, archeológia leletek, vércsoport, genetika vagy csillagjelek, számmisztika stb. alapján akarnánk Őt felismerni? Érthető-e, hogy az utóbbiak elől elrejtőzik?

    A zsidókat ért vádak miatt, a zsidó nép mentségére mondom, hogy annak idején maguk a zsidó vezetők jelentették ki, hogy: „Ha ekképpen hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és eljönnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet.”(Jn 11,48) Vagyis a nép – ha hagyják – követte (volna) Jézust.

  • Málnaszőr

    Ja, hol olvastad, hogy Jézus fegyverekért küldte a tanítványait a Gecsemáné kertbe? Mert én azt olvastam, hogy Jézus elfogásakor, mikor Péter kardot rántott és megsebesítette az egyik szolgát, Jézus rászólt: „Ki kardot ránt, kard által vész el!” stb. Aztán meggyógyította a megvágott szolgát.

    Egyébként gondolkozz! Az isteni megváltó miért nem gépfegyvert vagy lézerágyút adott az akkori zsidóknak a rómaiak ellen? Vagy miért nem betegségekkel sújtotta a zsidók ellenségeit? Úgy biztos győztek volna. Megmondom miért. Azért, mert a megváltás nem erről szól.

  • Jani 246!

    Viszont tartozom még neked egy kérdés megválaszolásával, azzal, hogy honnan vettem…

    Lk.22:35-38

    Aztán azt kérdezte tőlük: Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt e hiányotok valamiben? Semmiben, válaszolták. Most azonban, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyát is; és akinek nincs kardja, az adja el a felső ruháját, és vegyen. Mert mondom nektek be kell rajtam teljesednie annak, ami meg van írva…Mert ami felőlem elrendeltetett az most bekövetkezik. Erre azok így szóltak: Uram íme itt van két kard. Ő pedig azt felelte rá: Az elég !

    .

  • málnaszőr

    Valóban van ilyen idézet, de nem vagyok olyan profi, hogy értelmezni merjem. Viszont el sem fogadok bármit, ami nem látszik logikusnak. Jézus a felőle elrendeltek prófetikus bekövetkezéséről beszélt, aminek ellene menne, ha a fegyvervásárlást az elkerülhetetlen látszó események elleni harcra való felszólításként kéne értelmezni. A későbbi események pedig nem igazolják, hogy az apostolok, illetve a tanítványok Judea felszabadításáért vagy másért fegyvert fogtak volna.

    De azért bocs, ha elhamarkodottan azt a következtetést vontam le, hogy nem olvastad alaposan az Újszövetséget.

  • málnaszőr
    2016 június 28
    12:20 du.

    Ilyenkor szokták mondani a zsidók, hogy a magyarok másokra igyekeznek kenni a bűneiket …

    Két eset lehetséges:
    1. Pilátus felismerte Jézust, és helytartói hatalmánál fogva egy beavatási szertartást követően királlyá koronázta a felháborodott tömeg előtt.
    2. Pilátus szánalmat akart ébreszteni Jézus iránt, ezért megalázta, megostorozta, úgy állította a tömeg elé, mint „királyt”. Hogy lássák, hogy egy rongyos, gyenge alak nem lehet a zsidók királya.

  • Jani!

    A 12 tanítvány között nem is titkoltan két „lázadó” is szerepel, akikről ezt még az evangélisták is(!) tudták és megírták róluk.

    – Az egyik Iskarióti Júdás [vagyis sikarios, ill. latinosan szikárius {a mai hangzás viszont nyelvi átalakulás következménye}].

    – Valamint „Simon a zelóta”.

    [A szikáriusok a római korban rettegett, a mai terroristák megfelelői, akik ezt a jelzőt a ruhájuk alatt rejtegetett lapos késről kapták.
    A zelóták pedig vakbuzgó lázadók voltak.]

    .

  • málnaszőr

    Érdekes bibliai és kultúrtörténeti háttérismereteid vannak. Igen, Jézust gyakran mondták a bűnösök és vámszedők barátjának. Máté például vámszedő volt, és mikor Jézus követője lett, mindenkinek többszörösen adta vissza, amit addig jogtalanul elvett. Ezzel arra utalok, hogy aki szikáriusként vagy zelótaként lett Krisztus követője, nem valószínű, hogy az is maradt. Persze, a keresztényeknél kezdettől lelkiismereti kérdés, hogy mikortól és milyen helyzetekben elfogadott a fegyveres harc.

  • T. Jani!
    Jézus korában a bűnösök* és a vámszedők egy zsidó szemszögéből lényegében egy fogalmat takar.
    Egyszer azért mert míg az egyik kifejezés már önmagában is hordozza a kor és a hely erkölcsi ítéletét ezekkel szemben, míg a másik csoport egy súlyos politikai felhangot kap és még fokozottabb megvetésnek örvend az emberek szemében. Miért ?
    A vám, vagy adószedők egy provinciában ezt az állami feladatot bérmunkában látták el a Római Birodalom javára… E poszt ellátására római részről volt bűnözők és felszabadult rabszolgák bizonyultak alkalmasnak, hiszen ők voltak azok az elemek, a k i k e t . n e m . k ö t ö t t . az őslakosság túlbuzgó vallásosságából fakadó, birodalom iránt érzett nyomós ellenszenve, pontosabban ellenségessége, vagyis az az egyfajta harcos „nacionalizmus”, amely akkoriban az egész római provincia zsidó lakosságát jellemezte.
    A vámszedők elsősorban ettől voltak megvetettek és nem csupán, a ma általános és kicsinyes hiedelemtől, hogy úgymond „elszedik a szegények pénzét”. Azon a szinten ők már túl voltak.A kor palesztinai zsidója nem általában, hanem kimondottan Rómának nem akart adózni. Éppen ezért az adószedőt mint kollaboránst, tartotta számon, és tartotta „bűnösnek”. Tehát ennek a megvetésnek nagyon is elvi, sőt ideológiai gyökerei voltak…
    (A katonáról, mint egyénről ugyanaz mondható el azzal a megjegyzéssel, hogy nehogy már a több-tízezres helyőrség bármely katonája bármiféle jó szándékot, v. vonzalmat is táplált volna a helyi lakosság irányába… Erre sehol a birodalom területén nem volt példa, hát még a buzgó zsidó identitás hazájában. Már csak azért se, mert a római katonába belenevelt vas és vak fegyelem azóta is mintául szolgál a hasonló birodalmak hadseregeiben.)
    Az a legtermészetesebb, hogy a szikáriusok, mint afféle városi gerillák a katonákra és a katonákkal közvetlenül kollaborálókra nézve jelentettek súlyos életveszélyt.
    Amikor a városi forgatagban észrevétlen egy katona közelébe kerültek, majd a feladatuk végeztével egy pillanat alatt felszívódtak a tömegben…
    ˙

    .
    * A bűnös, mit szó, jelentésében nem feltétlen azonos a „bűnözővel”, sőt… A vallási értelemben vett bűnös nem bűnöző.

  • ui:

    Másfelől „a szegény” fogalma az Újszövetségben nem azonos a rabszolga – v ahogy a könyv használja – a „szolga” jelentésével. Márpedig tudjuk, hogy a rabszolga gazdasági szerepe jóval fontosabb volt abban a társadalomban, mint amit az evangéliumok szánnak neki.
    A szolgát ritkán és akkor is csupán, mint egy adott esemény, a cselekmény és mondanivaló szempontjából annak epizód szerepet szán. Pedig mint a jövő „szegények vallásának” illett volna éppen >legszegényebb szegényeknek< jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint ahogy ez kimarad belőle…

  • +1

    „Nem mindegy, hogy a keresztény lelkiismeret szerint, mikor és milyen körülmények között indokolt a fegyveres harc…”

    Kérdezem, hogy külső intervenció, vagy tartós – úgy száz éves – ideológia, politikai, kulturális és gazdasági elnyomás esetén ugyan már elfogadott e?

    .

  • Jani 2,46 ut bek.

    Nomegaztán !

    „Az isteni megváltó” azért nem adta ezeket a ma korszerű gépfegyvereket stb. „az akkori zsidók kezébe”, mert ezek csak MA KOR-SZERŰEK, vagyis abban a korban még nem találták fel őket.
    ))) 😀 (((
    ˙

    És! Ugyebár a megváltás is arról szól, hogy

    „SEGÍTS MAGADON, S AZ ISTEN IS MEGSEGÍT” 🙂

    .

  • Hazai Lámpa!

    „…A zélóták és szikarioszok ugyanannak a militáns nacionalista, forradalmi, idegengyűlölő és messianisztikus jellegű mozgalomnak a megnyilvánulásai. Bár az ótestamentumi időkben gyökerezik, a Kr.e.2.századi Makkabeus korban kapott erőre, és a Kr.utáni 1.század eseményei után vad elszántság lesz rá jellemző.A mozgalom mélyén a . d i n a s z t i k u s . l e g i t i m á c i ó . rejlik, nemcsak az uralkodó házé, hanem a papságé is…”

    [Michael Baigent és Richard Leigh: Mi az igazság a Holt-tengeri tekercsek körül 278.old.; Holnap kiadó 1991.]

  • málnaszőr

    “SEGÍTS MAGADON, S AZ ISTEN IS MEGSEGÍT” Az nem a megváltásról, hanem a Gondviselésről szól.

  • Hegedűs Sándor

    Nagyon szép, és igaz írás!

  • Jani !
    Továbbá a 9,45 ös bejegyzésedről, ahol többek közt kijelented:

    „A későbbi események nem igazolták, hogy a tanítványok Judea felszabadításáért, vagy másért fegyvert fogtak volna.”

    A korszerű történelmi (tudományos) bibliakutatás nem engedi meg, hogy a Bibliát egyetlen-egy forrásként kezeljük. Azért történt abban azokban az időkben, (előtte 100 és utána is 100, azaz kétszáz év alatt) egy s más, amiről a következő 2000 év kereszténysége egyszerűen nem is akart tudomásul venni.)
    Egyrészt ilyen források pl. azok az ún. apokrif vallási iratok, amelyek már a Niceai, kanonizáló Zsinat (325.ben) idején is léteztek, csak egyszerűen – vagy inkább mély megfontolásból – kihagyták őket a kánonból.
    E titkolódzó meggondolás alapját éppen a jövendő évezredek egyházának a politikája adja. Az említett zsinat és pl. Irenaeus lioni püspök nem csak az Újszövetség végleges tartalmát határozták meg, de azt is ami kimarad abból sőt, azokat az iratokat is, amelyek – azon túl, hogy kihagyják – ráadásul onnantól kezdve még eretnekségnek is nyilváníttatnak.
    Ezt tehát az akkor már hatalommal bíró kereszténység így, hatalmi szóval elintézte, s így a többi sokezer „dokumentumot”, kihagyta, sőt betiltotta azokat. Az ószövetségi iratok szerencsére, úgy hallgatólagosan a megtűrt kategóriába kerültek márcsak azért is, hisz az Újszövetségben időnként hivatkozások is találhatók ezekre, mint minimális „háttér-információkra”, persze csak hitelméleti megfontolásokból kénytelenek ezekre hivatkozni, ezeket már mégsem illett letagadni.
    A „szerkesztők” arra ügyeltek a leginkább, hogy a kereszténység történelmi zsidó múltját – tehát, hogy az első keresztények 100%-ig zsidók voltak – tagadják, vagy legalábbis, hogy elködösítsék ezt a tényt. Ez aztán kétezer évig egy skizofrén állapotot sodor magával, ami nagy mértékben járult hozzá az antiszemitizmus fokozatos elhatalmasodásához az egyházon belül és kívül is.
    Ez a kötelező köd eltartott egészen addig – a XIX.sz. vége XX.elejéig – mígcsak elő nem kerültek, föl-föl nem bukkantak ezeknek az apokrif (Nicea és Ireneaus által eretneknek nyilvánított) iratoknak teljes kötegei, ráadásul némelyik közülük az Evangélium jelzőt is viselte, hisz valójában azok is voltak…
    Mindezt, az úgy-ahogy ügyesen elhallgatható tényt és anyagot (melyhez kulcsot adott a világ 2000 évig tartó 95%-os analfabétizmusa is) földrengésszerűen követte a Holt-tengeri tekercsek többezres családjának a fölfedezése, amely aztán márcsak a „súlyánál” fogva sem tette lehetővé a Róm.Kat. Egyház számára a történelmi tények további tagadását. Bár meg kell hagyni, még ebben a kérdésben is alapos munkát végzett, amikor a katolikus munkacsoport 40(!!!) évig képes volt komoly anyagokat visszatartani, teljesen eltitkolni a közvélemény elől. Csakis csellel, vagyis fotózással sikerült a nyilvánosság párti tudósoknak ezen az állapoton is túllépni. De még mindig vannak titkolt, elzárt, vagyis ellopott anyagok a Vatikán birtokában.

    Itt feltehető a jogos kérdés, ugyan mi titkolni valója lehet az egyháznak ilyen egzakt bibliai anyagon?

    Egyszóval a Holt-tengeri tekercsek, tartalma megmutatja, hogy a jézus-kortárs időszakban igenis jelentős erőt képviseltek olyan militáns csoportok amelyek többek közt Qumrán környéki településeken – ma már tudjuk – nem is olyan elzártságban [több-tíz nkm.] élték mindennapjaikat és készültek egy végső leszámolásra a maguk rejtélyes nyelvezetén Kittimnek nevezett Rómával.[Pl. a Háborús Tekercsek: János Apokalipszise közvetlen kapcsolatban áll ezeknek az iratoknak a szóhasználatával és tartalmával, a gonosz erő abban is Rómát jelképezi.]
    Fegyvereket gyártottak, ilyen műhelyek is kerültek elő az ásatások során az ottani települések maradványi közül.
    Mindez ellentmond Jozefusz Flaviusnak aki az ott élőket esszénusoknak nevezte el, és „békés, ártalmatlan”, cölibátusban élő szerzetesekként mutatta be őket… – Női és gyermek csontvázakat is találtak ezeken a településeken.
    A Qumrani tekercsek legfontosabb iratai szólnak az Igaz Tanítóról – ismertető jegyei szerint Jakabról, Jézus testvéréről >az utolsó élő tanítványról< az Óegyház vezetőjéről – akit a "Hazug" taszított a halálba…stb.
    ˙

    Megj.
    Elnézést, de itt e történetből kihagytam a protestantizmus jelentőségét, az ószövetségi iratok – úgy ahogy, de – eredeti státuszukba (ti.a Bibliába) történt visszahelyezése kérdésében, mely reformáció – lássuk be – végülis inkább a katolicizmus némi megreformálását tűzte ki céljául, de nem jelentett gyökeres szakítást a felsorolt politikai történelemhamisítással.

  • Málnaszőr !

    Talán megbocsájtasz, hogy nem tudtam szó nélkül hagyni Jani kijelntését a békés tanítványok legendájáról és helyetted válaszoltam neki…
    Kérlek küldj legalább egy szmájlit !

  • DonGolo

    Szerencsére a kereszténységben az ölés sosem volt ideológia. Abban viszont megegyezhetünk, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a felebaráti szeretet parancsának csak fegyverrel lehet érvényt szerezni. Annak idején nyilván nem volt ez másképp Júdeában sem. Kétségtelen, hogy sokak szemében hősiesebb a harcos, mint a mártír póz és Jézust szívesebben látnák inkább Zorrónak.

  • Don Golo!

    Én nem törekszem egyedüli, különösen nem személyes babérokra, sőt örülök annak ha mások is eszmét cserélnek egymással. Itt a hangsúly a tartalmon van, nem az azt interpretáló kommetátor személyén… Nesze: 1 db 🙂

  • Jani és Don Goló!

    El kell mondanunk, hogy Josephus Flavius, aki mint tudjuk, a 66-os zsidó lázadás árulójaként – ti. tisztként megadta magát a zsarnok Rómának – ha permanens önigazolóként is, de mégiscsak elsőként írta meg a Zsidók történetét. Bár ennek a történelmi munkának megbízhatósága is csak az ő kompenzatív lélektani heylzetének az objektív szűrésével fogadható el, mégsem tagadható meg tőle az az érdem, hogy hosszú évtizedekkel, ill. évszázadokkal előzte meg az evangélisták, azaz az Újszövetség koncepciózus megírását, illetve összeállítását.
    Ennek csupán ott és abban van jelentősége, hogy számokra csak ez lehetett . a z . e g y e t l e n . történelmi . f o r r á s . Judea akkori társadalmának bizonyos részleteit tekintve. Ez így volt 2000 éven át, egészen a Qumrani Tekercsek fölfedezéséig – helyesebben azok nyilvánosságra kerültéig és magának a Josephus féle „igazságok” górcső alá vételéig az 1960-as évekig.
    Tehát az Újszövetséget történelmi forrásként kezelni hiteltelen próbálkozás, és nincs is más módszer, mint magának „a mű” egyes részleteinek a boncolgatása és fejtegetése, melynek során a kutató mindig szembe találja magát éppen a hit, és a dogmák szabta áthághatatlan tilalmas falakkal.

    Mégis ebben, a lázadt – vagy nem lázadt kérdésében, talán nem tilalmas a Josephus féle ősforrásból idézni, ahol a szerző a Jézus-korabeli Júdeában 4 pártot(!) sorol fel, mint fontos (politikai) tényezőt:
    a szadduceus, a farizeus, az esszénusok és a zelóták pártját.

    Ezek részletes ismertetése sem mentes a maga afféle renegát – Róma elvárásainak megfelelni akaró – koncepciójától, mely szerint mintha a zsidóság minden rétegében ebben az időben a háborítatlan béke honolt volna, s mind eközben csak az események ismertetése során hagyja figyelmen kívül ezeket a pártokat.

    A zelótákat miközben filozófiai irányzatnak nevezi, mindjárt hozzáteszi, hogy ez az „iskola” azonban nem hasonlít a másik három párt filozófiájához. Nem titkolva rossz véleményét róluk elmondja, hogy ez a csoport izgága és zavargásra hajlamos, s ráadásul politikai fordulatra törekszik. Nem titkolja, hogy idológiájuk közel áll a farizeusokéhoz, buzgón védelmezi vallási programját amelyet bevallva, a zsidó társadalom szélesebb körei helyeselnek. A farizeusokról emellett azt mondja, hogy a törvény pontos megtartásával kérkednek, amivel a Mindenható különös kegyeire pályáznak…
    Összegezve JF leírását – a Heródes halála és a 66-os lázadás közötti időszakról – az a következtetés vonható le, hogy ebben az időszakban „a negyedik filozófia” [a zelótizmus]
    tevékeny-harcos és lázadó szellemével mindjobban került fölénybe a többi hárommal szemben.
    Még azt is kénytelen beismerni, hogy „az addig remete életet élő békés esszeusok [= esszénusok] egyik neves tagja is csatlakozott a felkeléshez…” – Ennek részletes kimutatása azonban már Holt-tengeri történelemre vár.

    .

  • Helyesbítés :

    II.bek eleje: számokra –> (helyesen) –> számukra

  • Málnaszőr 2,22!

    Írod, hogy a harc „a dinasztikus legitimációért” folyt.

    Csak annyit kívánok ehhez hozzáfűzni, hogy ezt a legitimációt a vallás szigorú szabályaihoz közötték.

    Akár legitim királyi, vagy legitim papi személyről van ezekben szó, azokat egyaránt felkentként, azaz messiásként említik. Tehát a mesijah jelző egyben az illető elismert legitimitását hivatott jelezni.

    .

  • Bocs’ de +1

    Tehát, a dolgok szerencsés egybeesése esetén, a rend szerint, elvileg nem is egy messiás foglalhatta el a helyét, illetve szolgálhatott az örökkévalónak, iletve Izráél népének.
    Így volt ez pl. a Makkabeus dinasztia idején is… De erre vártak a zsidók – hiába – onnan kezdve az I.évszázadon át a romai elnyomás igája alatt egészen isz.132-ig,
    a Bar Kochaba felkelésig, ahoi 4 éves l e g i t i m á c i ó után,[miután Róma azt is kegyetlenül leverte], isz. 135-től a mélyen vallásos zsidók mind a mai napig erre az isteni állapotra várnak…

    .

  • ˙

    87 ÉVES KORÁBAN ELHUNYT . E L I E . W I E S E L . HOLOKAUSZT TÚLÉLŐ, NOBEL BÉKEDÍJAS EMBERJOGI HARCOS, AKI VISSZAADTA AZ ORBÁN-KORMÁNY ÁLTAL ADOMÁNYOZOTT KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMKERESZTET, MERT AHOGY KÖVÉRNEK IS ÍRTA, MAGYARORSZÁGON VOLT NYILASOKAT REHABILITÁLNAK ÉS IRODALMI TANANYAGBA VESZNEK ANTISZEMITA, ILLETVE SZÉLSŐJOBBOLDALI POLITIKUSOKAT OLYANOKAT, MINT HORTHY MIKLÓS ÉS VASS ALBERT, STB.

    🙁

  • tisztelthölgyeimésuraim

    Málnaszőr 4;00!

    A zsidó népnek ez a hitében gyökerező hősies, „izgága” motivációja adott erőt ahhoz, hogy megvédje önmagát és az identitását a betolakodóktól, és miután már szanaszét zavarták is, hogy tovább várhassa és várja a messiását…
    A zsidóságról levált kereszténység viszont, végsősoron a – emberi szempontból érthetően – a gyöngébb lelkületű, zsidó-identitászavarban szenvedő őskeresztények egzisztenciális menekülési útját biztosította egy, a számukra újfajta életstílust biztosító hosszú-hosszú utazásra. Ez pedig jelentős mértékben szakadt el az ősvallástól, a Jézusöccse-Jakab vezette „ősegyház” elvárásaitól is sőt, az elmúlt kettőezer vérzivataros esztendő során példák sokaságában vált annak még az üldözőjévé is…

    .

  • tisztelthölgyeimésuraim
    2016 július 3
    7:02 de.

    Orbán igazán hálás lesz nektek! Bibliai igazolást adtok neki a liberális EU ellen folytatott szabadságharcához. Szánalmas bábok vagytok, vagy ami rosszabb fidesz kollaboránsok …

  • tisztelhölgyeimésuraim

    hazailámpa! 4:56
    Közlöd, hogy „Mindez bibliai igazolás ad Orbán számára”

    Pedig a Vezérnek (ford.ném.: a der Führer-ből) semmi oka a jézuskori Izráélre hajazni.

    Ők egy teljesen más történelmi, rabszolgatartó korban élték a mindennapjaikat, ahol a maguk – a pogány világ számára újszerű, monoteista – mélyen vallásos hitében gyökerező mózesi hagyományokkal büszkélkedő államot is örökölve, fegyveres harccal vették fel a küzdelmet egy kötelezően istenként azaz bálványként imádott pogány-császár, pogány birodalmával szemben, mely despota rendszer a zsidók, akkorra már legalább 2000 éves – korábbi elnyomó harcokban már többször is visszanyert – országát közönséges provinciává degradálta, illetve akarta degradálni.

    Igaz, igaz! Orbánnak is egy az istene, mégpedig a saját vagyonának mértéktelen gyarapodása. Ehhez a speciális „monoteizmushoz” valóban tapad egy ideológia is, az pedig az uborkafa komplexusát leküzdő személyes becsvágy határtalan kielégítése a hatalom és az általa oly sokat pocskondiázott Brüsszeltől kapott ajándék Euro-milliárdok megfejésével.

    Amennyiben tehát ő, e fent alaposan megvitatott történelmi rendszerben mégis a maga példáját akarná föllelni, akkor azt csak az Izráéllel ellenkező oldalon találhatná meg. Az pediglen a János jelenéseiben és a Holt-tengeri tekercsekben is metaforikusan megjelenő Róma, a Babiloni Kéjnő alakjában ismerhetné föl, vagyis a római császárban – de Ady Endre Disznófejű nagyurában is… Lehet választani.
    Ám, ha mindez az ő köreiben mégis büszkeségszámba megy, hát legyen úgy: . „Add meg a császárnak, ami a császáré”!

    😀

  • Te Hazay,

    Ha Orbanini a bibliai korból akarna önigazolást nyerni, ahogy írod itten, hát maximum Nagy Heródes, Néró, vagy esetleg még Caligula lennének erre alkalmas, hozzá hasonló egyéniségek… Olvass bele az életükbe, fantasztikus azonosságokra lelhetsz bennük és róluk…

  • Dubois!
    A felsoroltaknál Orbánnal márcsak egy mentalitásbeli rokonságot fedezhetsz föl a történelmben, az pedig Adolf Hitler.
    Részletezzem?

  • Kedves Voronyezs,
    Ne részletezd, mert közismert.
    És különben is Hazai Lámpa eredetileg biblia-korabeli mentálhygiénés példákat kér „rajtunk” (ill. tisztelthgyu.tól) számon Orbánnal összehasonlítandó…