Válasz Stumpf András “Hasta la vista, Mr. Rasta” című írására

2016 július 13 11:39 de.55 hozzászólás

A szolidaritás, vagy embertársunk megértésére tett kísérlet hiánycikk Magyarországon. A másság, vagy a “szokatlan” tolerálása is az. Ez jutott eszembe amikor elolvastam Stumpf András Hasta la vista, Mr. Rasta című írását a Mandineren a Ligetvédők vezéralakjáról, Komáromy Gergelyről, aki egyben zenész. A Mandiner szerzője – aki egyébként nem csak publicisztikáiról ismert, hanem saját zenei tehetségéről is – a következőképpen reagál egy interjúra, amely a Magyar Narancsban jelent meg Komáromyval:

“A „ligetvédő” rasztafári, Komáromy Gergely (művésznevén Gregory G Ras, édesjóistenem) körbenyalogatásának dokumentuma több szempontból is fájdalmas. (…) olvasóként ugyanis hasznos volt ez a „szerelmes vagyok az ifjú rasztába és ezt el is mondom neki”-írás. A toronymászásban és Krisztus-pózba vágódásban örömét lelő Komáromy ugyanis feloldódik a kényeztetés közben, a hiánytalan bizalom és rajongás légkörében megnyílik és őszintén tárja fel mindazt, ami miatt az emberben már csak egy kérdés marad: mit tökölődött eddig a rendőrség? Merthogy kiderül: ez az anarcho-komcsi kis „közösség” nem a ligetet védi, hanem szimplán önkényeskedik és törvényt sért, önmagán kívül senkit nem képvisel, legfeljebb valami zavaros ideológiát…”

Komáromy Gergely

Komáromy Gergely

Nem kétséges, hogy a Ligetvédők nézetei nem tükrözik a tágabb magyar társadalom nézeteit. Mint majdnem minden polgárjogi, vagy aktivista csoport, a Ligetvédők is egy, a társadalom bizonyos rétegéből származó és a magyar többséget felrázni nem képes gondolatokat és ügyeket képviselnek. Lehet, hogy én sem tudnék teljes mértékben azonosulni mindazzal, amelyet radikálisan baloldali, zöldbaloldali vagy anarchista csoportok képviselnek. De amikor azt látom saját szememmel a Városligetben, hogy egy kigyúrt, kopasz, névtelen, huligán-viselkedésű biztonsági őr – aki közvetve a magyar állam alkalmazásában áll – simán lecigányozza a tüntetőket, akkor egy pillanatig sem kell azon töprengeni, hogy vajon inkább a Ligetvédők oldalára álljak ebben a szituációban, vagy sem.

Ha nem is értünk egyet minden kérdésben, frissítőnek találom és tisztelni tudom Komáromy Gergely és a többi Ligetvédő kiállását. Messze nehezebb és több kockázattal járó feladat valamiben – ebben az esetben a szolidaritás elvében – hinni és ezt nyilvánosan, polgári engedetlenségen keresztül felvállalni, mint egy internetes lapban, egy légkondicionált környezetben, biztos jövedelem mellett egy irodából mindezt cikizni. Nehezen tudok közösséget vállalni – például – a Black Lives Matters féle csoporttal itt Észak-Amerikában, ugyanakkor nem csak kurázsijukat ismerem el, de azt is, hogy egy létező társadalmi probléma kapcsán tiltakoznak. Hasonlóképpen éreztem az egykori Occupy mozgalom iránt, amikor Ottawában mindennap egy sátorvároson keresztül mentem be a munkahelyemre.

Stumpf András viszont úgy látja, hogy mivel a Ligetvédők nézetei pusztán egy nagyon szűk réteget képesek megszólítani, így létjogosultsága sincs annak az érvnek, hogy ők képviselhetik valamilyen formában a népjólétet, vagy hogy egy népjóléti kérdés helyes oldalán állhatnak. A Mandiner szerzője így fogalmaz:

“…Ebből viszont nem azt a helyes következtetést vonja le, hogy nekik ott semmi keresnivalójuk, az emberek nem támogatják az akciójukat, tehát haza kellene ballagni, vagy vissza Jamaicába….”

Az, hogy a tágabb társadalom nem támogat, vagy nem tud, vagy nem igazán sorakozik fel valamilyen ügy mellett még nem jelenti azt, hogy az aktív, felszólaló kisebbségnek haza kéne ballagnia. Ha ez így lenne, akkor a XX. század szinte összes polgárjogi mozgalma és mozgalmára nyugodtan feladhatta volna, hiszen ők sem élvezték a tágabb társadalom támogatását. Bármennyire nem szeretném összehasonlítani az amerikai polgárjogi mozgalmat ezzel a specifikus helyzettel, és nem is áll ez szándékomban, Stumpf András érvelése kapcsán mégis fel kell tennem a kérdést: Amikor Rosa Parks 1955-ben ellenállt egy alabamai buszsofőrnek és demonstratív módon ellenezte a faji szegregációt, vajon a helyi többségi társadalomból hányan sorakoztak fel mellette? Az “átlag nép” soraiból hányan álltak fel Rosa Parks mellett azon a buszon szolidaritásból?

De mondok egy kanadai példát is. Amikor 1914 és 1920 között Kanada igazságtalanul és rasszista indítékból internált 8.600 ártatlan ukránt és egyéb közép és kelet európai származású férfit, nőt és gyereket, akkor is egy nagyon szűk réteg a kanadai ukrán közösségen belül szólalt fel, miközben Kanada kormánya évtizedekig tagadott, aztán végül beismerte a történelmi igazságtalanságot, de azzal érvelt, hogy a “hőzöngő” ukránok lapozzanak és foglalkozzanak inkább a jelennel, nem pedig a múlt sérelmeivel. Egy nagyon szűk kisebbség szorgalmas, kitartó, többségi támogatás nélküli és legtöbbször hálátlan munkája miatt nem merült feledésbe ez a múlt. Örülök, hogy nem ballagtak vissza Ukrajnába, amikor észrevették, hogy “az emberek” nem támogatják őket.

A határfeszegetés nem tömegsport. Soha nem volt az.

55 hozzászólás

  • Judith Kopacsi

    Egyetértünk.

  • Az INDEX-portál szerint azon a bizonyos tetőmászós tüntetésen Komáromy Gergely kábítószeres befolyásoltság alatt volt, s ezt be is vallotta. A Kórházban a drog-tesztet megtagadta, nem volt hajlandó vért adni, mert – úgymond – ez sértené a vallását. (Milyen vallású lehet ?)
    Az egész ligetvédésben a fő buktató ott van, hogy a Project
    teljesülése után a zöld terület nem csökken, hanem nő !!!

  • eveline
    2016 július 13
    1:23 du.
    Attól még egyeseknek lehet a harangot félre verni!Főleg balra,de az a baj egyszer kikopik az az oldal.
    Üdvözlöm Önt

  • Én nem tudom…
    Ahogy olvasom Tisztességes Jómagyarember Stumpf András ékes sorait amint másokat gyaláz , valahogy mintha Tóth Pétert , vagy Charli.-t olvasnám.

    Lehet hogy egyugyanazon párt-iránymutatásból tanulták a kifinomult mocskolódás módszertanát?

  • eveline
    2016 július 13
    1:23 du.

    Kedves Evelin!

    Csak a zöld felület nő, a hozzáférhető adatok szerint, a zöld terület csökkenni fog, ha megvalósul a beruházás, amiről nem volt társadalmi vita (mit is ígért a vezér? konzultációkat a néppel?), nem ismerhetőek a tervek, ill. engedélyes tervek nincsenek is. Ami van, az megtévesztő és hazug propaganda, börtönviselt verőemberek, részrehajló rendőrség.
    Zöld felület a mélygarázs feletti gyep, de még a városligeti tó felszíne is. Zöld terület, ahol vastag talaj is van.
    Évtizedes, egészséges fákat vágnak ki (más kérdés, hogy az állékony holt fákat sem szabadna kivágni, hiszen azok élővilága iszonyúan értékes)!

    Tisztelettel:
    terminus

  • Jól mondja, kedves Eveline, a portál szerint.
    Valójában együttműködött a kórházi vizsgálattal, adott vizeletmintát, amitől (talán még emlékszünk) mások máshol úgy szoktak rettegni. Amiről cikkeznek, azt azzal simán rá lehetett volna bizonyítani. Ha lett volna mit. De nem találtak nála semmi rendelleneset. A kórház orvosai szerint. Őket nem nagyon idézik, mert ez nem szenzáció. Az ellenkezője az lett volna, azt bezzeg untig szajkóznák.
    És mióta tényező a vizsgálati alany szavainak megítélésében, hogy milyen vallású? Akármilyen. Lelkiismereti okra hivatkozik, az ő lelke rajta.
    Na de a zöldterület… Jaj, komolyan. Csak a Nemzeti Galéria tervezett épületét, amely huszonkilenc méteres magasságú tömbjével (mint a Liget melletti Groupama toronyház) gyönyörűen belesimul majd a kivágott százados fák helyére kerülő fűszőnyegbe (az is zöld, ebadta telhetetlen pestiek!), háromszor akkora alapterületűnek szánják, mint a Petőfi Csarnok az összes kiegészítőjével. A többi elbontandó ingatlan pedig jelentéktelen kiterjedésű. Ezt a számítgatást akkor hókuszpókuszozták, amikor még úgy gondolták, hogy az épületek tetejét is befüvesítik, és úgy sem stimmelt, azóta pedig változott a terv, mégis azt hajtogatják, hogy több lesz a zöld. Aha, persze. Az eddig névvel megszólalt összes tájkertész, környezetvédelmi stb. szakértő külön-külön és testületileg cáfolja az adatokat, sőt azt is, hogy egyáltalán végeztek volna érdemi vizsgálatot pl. a fák egészségi állapotáról, vagy akár ténylegesen felmérték volna a kivágandó fák számát. Ahogy az is porhintés, hogy terebélyes, vén fákat át lehet ültetni. Nem lehet.
    De mindez lényegtelen, mert a portál megmondta. Csak az számít, kinek milyen a haja, a zenéje, a vallása, ilyesmi. A pártállása szerencsére nem érdekes, elég, ha rámondjuk, hogy balos, és kész. Ha ellenzi a csodás tervet, más nem is lehet, tiszta sor.
    Éppen ezért most kétszer szóltam hozzá a témához: először és utoljára.
    Kedves Eveline! Nem kételkedem a jóhiszeműségében, de szakorvos helyett hírportálnak, tájkertész helyett beruházónak hisz?

  • Azért azt mindenki látja, hogy a baloldal minden jobboldaliak által épített dolgot helyből gyaláz. Legyen az a Nemzeti Színház, a Sorsok Háza, a Várkert Bazár vagy a Városliget. A magyaroknak tetszik, hogy szépül az ország, a szocik a Vaskefére voltak egyedül képesek országlásuk során, akkor persze nem számított a “zöld felület” nagysága a Ligetben.
    A tucatnyi liberális anarchista meg hasonló módot érdemelne a rendőrség részéről, mint anno az ülő gárdisták kaptak a Gyurcsány-droidoktól. De nemcsak az országépítésből, hanem konfliktuskezelésből is példát mutatnak a jobboldali kormányok.

  • Üdvözlégy Ung-Bereg, köszönjük, mi is páran így tudjuk, csak itt olyan süvötő ellenszél van trolléktól, hogy az ember már le se írja többé az igazit.
    Utolsó mondatára a választ én megadom: nyugodtan kételkedhet Eveline jóindulatában, mert még nyomában se volt soha tapasztalható, a másik részére meg a válaszok: igen. Csakúgy mint agymosott társaié. Ők intravénás kormánypropaganda kábítószer függőek.

  • Dejó hogy Neonáci Csárli felhozta a Nemzeti színház elnevezésű tragikomédiát.

    Elmondom hogy volt:

    A Demszky-féle városvezetés, a szoci kormány támogatásávál kidolgozott egy ihletett , nagyvonalú és elegáns tervet Budapest színházi negyedének a létrehozására :

    (Hamár New-Yorknak van, akkor nekünk mértne legyen nemiga?..)

    A Deák-tér környékén amúgy is több színház van, tehát épüljön meg a Nemzet Színháza a Deáktéri távolsági busz pályaudvar helyére, a föld alá pedig, összeépítve a Metróval, költözzön le a buszpályaudvar. Továbbá, a Deáktéri Metró-csomópntból induljon egy új metróvonal építése a Kelenföldi pályaudvar alá.

    Szép, tökéletes, mindenkinek tetsző terv volt.
    Elkezdték az építkezést ugyanis megvolt rá a pénz.

    Azonban EGYVALAKINEK nemtetszett.
    Ugye ki tetszenek találni ki volt az?

    Amikor Egyvalakiék hatalomra kerültek 1998-ban, de előtte még Budapest népe nem kért az ő főpolgármester-jelöltjükből,úgy határozott az Egyvalaki hogy ezért MEG-BÜN-TE-TI Budapestet !!!

    Tehát leállíttatta a Deáktéri nagyberuházást. Csak úgy. Punktum.

    Sokáig ott állt az elárvult tér, közepén az irdatlan nagy gödörrel.Az nem számított hogy miatta évekig pokoli nehéz volt autóval átjárni a környéket.

    Ellenben mivel a pénz megvolt a Nemzeti színházra ráadásul nem lehetett ellopni az egészet, új pályázatot írtak ki rá, egy elhanyagolt telekre, majdnem Budapest határába, a gyárnegyedbe.

    Ma is ott áll magányosan az a szerencsétlen épület, közlekedés nélkül. Vagy legalábbis nagyon nehezen megközelíthető, éjjel, előadás után pedig mégnehezebben hagyható el a környék.

    Mondják a hozzáértők hogy baj van az akusztikájával is, de az nem számít, Egyvalakiék baráti köréhez tartozó építész nyerte meg giccses “alkotásával” az ismételten kiírt pályázatot.

    Szóval kedves NáciCsárli, ennyit a te (a ti) Nemzeti Színház-építésetekről…

  • Christopher Adam

    Geyza,

    Ezt nagyon jól összefoglaltad! Ráadásul azt hallom, hogy azért a legtöbb kormánypárti körben is beismerik, hogy kínos a Nemzeti Színház külseje. Nekem kb. úgy fest, mint egy bunkó újgazdagnak az újépítésű, ízléstelen villája. A Duna felől nézve, az épület oldala kopár, giccses, ijesztő.

    Ilyen előzmények után, nem csoda, hogy a Ligetvédők és rajtuk kívül még sokan tartanak az ilyen építészeti ámokfutásoktól.

  • Tanzániai Nyerere Géza.
    Az mszmp,mszp,mszp-szdsz irányvonalát éveken keresztül lehetett hallani , érzékelni.Mindenkire ragadt ,mint a kosz.
    Nagyon sajnálom : a gyalázás és kifinomult mocskolódás nálatok maradt,ezzel párosul egy pökhendiséggel,egy magasabb rendű érzéssel részetekről,ezektől nem tudtok szabadulni és ezért van ez a felsőbbrendűségi érzésetek,hogy mindenkinek meghatározhattok mindent,mint egy elkülönült társadalom.
    Ja ! az alkohol ,a dorg , a fű-től való függés veszélyesebb,mint egy igaz mellet kiállni,mert az előzőt gyógyítani kell , a másik meg magától értetődő.
    Üdvözlettel Tanzániai Nyerere Gázának és barátodnak sok szeretettel

  • Géza, Chris után én is megdicsérlek. Úgy látszik most pont eleget ittál:) Csárli hazúg, torz soraitól szinte könnyeznem kellett, de legalább a Nemzetit rendbetetted..
    Én a Kelenföldi pu-tól 200 m-re laktam-lakom. Elhiheteted, hogy nem foglaltam imámba az alcsúti büdös patkány nevét a kb. 15 éves késés miatt és még a Kelenföldi pu épülete mindig ott áll mementóként..
    Ennyit most…

  • Miklos Banfi:
    Köszönön..köszönöm..
    /Géjjza szerényen rezegteti pilláit/

  • “alcsúti büdös patkány”…Hmmm. Ez a toleráns és művelt libsi ismérve, ha leveszi az álarcát (értelmiségi szemüveg, szakállal). Amúgy az én “hazugságaimat” nem megkönnyezni kell, hanem cáfolni.

  • Neocsárli erkölcsi fuvallatai.

    A nácikat nem cáfolni kell hanem elutasítani mindent amit mondanak.
    Még akkor is ha van némi féligazság a mantráikban.

    Mintahogyan egy csatornában úszkáló Milkacsokit sem fog az ember kiszedni és letörölgetni, merthogy nagyon fínom lehet, különben is vízhatlan a csomagolása.

  • Charlie! Ízlést nem lehet cáfolni, Te pedig nem tényeket írtál, hanem a véleményedet. Azért egy mégis: nem építettek semmit, csak a vaskefét… Meg párszáz kilométer autópályát, néhány dunai hidat, csak úgy hirtelen, ami eszembe jut.
    Legyen jó is. Nekem pl. sokakkal ellentétben tetszik, hogy nem az eszméletlenül zsúfolt Deák térre került a Nemzeti. Jó, tudom, sok “entellektüell” sértésnek veszi, ha el kell hagynia a Nagykörutat. Nekik azt ajánlom: vegyék figyelembe, hogy anno a Vígszínházat is azért ellenezték többen, merthogy a város szélén épült… A Duna parti elhelyezkedés meg kifejezetten előnyös.
    Hanem az az épület, ami tükröződik a jobb sorsra érdemes folyam vizén! Brrrr! Mint egy ambíciózus újgazdag esküvői tortája: van rajta minden, jól megcukrozva. A terror háza meg úgy lép bele az Andrássy út képébe, mintha az esküvői tortát kézzel cincálná szét valaki: folyik róla a hazug hab. Jóvanna: szegény Várkert Bazárt lekövezték. Igaz, csak harmadjára sikerült.
    Ami meg a Vaskefét illeti: bizonyára jobban tetszik Neked a Műegyetem előtt álló moszfilmes lány. Fújja a kőhaját a szél, nekifeszül, belesimul a – mibe is? A vaskefe meg csupa él, ellenállás. Vajon melyik idézi hívebben ’56 szellemét?

  • Göllner András

    A világ minden táján, Kanadába is, találunk újságírókat akik napi szinten sértik a sajtó-etika szabályait – a tényszerű, pártsemleges, igazságos hírközlés, követelményeit. Stumpf András, mióta az újságírói pályára lépett, ehhez az utóbbi társasághoz tartozik. Gyakran, igazságtalanul, a tényeket meghamisítva, egyoldalú módon rugdossa azokat akik nem az ő szája íze szerint beszélnek, muzsikálnak. Én inkább a Hobó szövegét, zenéjét halgatom, aki, miután Stumpf alaposan kiforgatta szavait, megtagadta hogy valaha is interjút adjon a davaly-gitáros bulvárosnak. Az igazi újságírónak nem az a dolga, hogy nyakig a hatalom fenekébe tartsa a fejét, hanem az, hogy folyamatsosan, rendszeresen, kritikus és rákérdező módon, a tényeket figyelembe tartva, és az igazságosság betartása mellett, elszámoltassa a hatalmasokat, ügyeljen arra, hogy azok ne éljenek vissza hatalmukkal. Stumpf ennek pont az ellenkezőjét teszi, mióta az eszét tudja. Egész életét a nép-nemzeti jobb oldal ellenfeleinek, kikezdőinek rugdosásával tölti, az elesettek, átvertek, kifosztottak pártfogóit fikázza, gúnyolja, ebben leli örömét divatos napszemüvege mögül a harmadrangú kis zenészke. Egy vacak, társadalmilag felelőtlen, a sajtó-etika törvényeire fittyet hányó kis szatócs. Köszönet Christopher Adamnak, hogy nem hagyta szónélkül legutóbbi szófosását.

  • Elég bénák szegény Ligetvédők. Nem veszik észre, hogy a pesti liberális értelmiség már alig várja, hogy járhasson a Ligetbe múzeumba? Tisztelet a kivételnek, pl. Bródy.

    A vidékieket meg nem igazán lehet lázba hozni egy közparkkal, legyen az bármilyen ismert, mert nem a hétköznapjaik része. A tanárok már rájöttek, hogy a Vár(kert Bazár)nál kell kezdeni a tiltakozást, mert Orbán annál messzebb nem nagyon lát …

  • Chris, ki az a nemnormális, aki nem tud egyetérteni a Ligetvédőkkel?! Több zöld, kevesebb nagyberuházás a Ligetbe, és Orbán takarodjon a Várból! – micsoda hallatlan kérések … !

    Ne nézd már le ennyire a magyarokat légy szíves! Amit a liberális közéleti személyiségek makognak meg azok, akik szerelmesek Orbánba, na az nem képviseli a magyar többséget …

  • A Mancs riportja nagyon jó, Komáromy értelmes, szimpatikus már a fényképek alapján is.

    A helyszínt szerintem nem jól választják meg, a Várban IS kéne a helyet foglalniuk, márha kapnak rá engedélyt. Hónapok alatt meglesz majd a többség támogatása is, ha kitartanak a tiltakozók, és elég sokat szerepelnek a médiában.

  • ˙

    Ung-Berg !!! 3:14

    🙂 Gratulálok ! 🙂
    ˙

    .
    Egyébként éppen Illés Zoltán – Fidesz (!)
    (a korábbi környezetvédelmi államtitkáruk)
    nyilatkozta valahol, hogy

    . . .”zöld Felület, és zöld Terület, az . .

    kertészeti,ill. környezetvédelmi szempontból

    k é t . k ü l ö n b ö z ő . f o g a l o m,

    szakkifejezés,mellyel kapcsolatban a fidSS

    kormány [és persze, velük Evelin Kameradin]

    hazudik, manipulál és tudatosan visszaél”.

    .
    Üdvözlettel: D G

  • Geyza

    A nácizmus, és csatornában úszó Milka találó összehasonlításáért kijár neked legalább egy KMH Nobelcsont . ))))) 😀 (((((

    Köszönöm !

  • K. Evelin! –> 1,23

    Nem kérdés, hogy Komáromy Gergely milyen vallású, hiszen ezt a cikkhez mellékelt illusztráció is demonstrálja, ahogy az őt éppen megfeszíteni készülő katonáknak megadóan fekszik el, tehát Krisztus-hívő az biztos, keresztény, de minimum keresztyén…

    .

  • charlie
    2016 július 13
    4:08 du.

    A Vaskefe libsi-bolsi ármány, a Ligetvédőket meg rosszabbak, mint a kocsigyújtogatók?

    És még van képed magadat beállítani a béke bajnokának! 🙂 Miben is különbözöl te a ballib szarkeverőktől, akik még a teáskannán is azt nézik, hogy balos-e vagy jobbos … ?

  • eveline
    2016 július 13
    1:23 du.

    Kishantosnál is ígértek fűt-fát, hogy majd minden lesz a helyén a biósoktól elvett gazdaságnak, de azóta se csináltak Orbánék se Vidékfejlesztési központot, se új biobirtokot. Az ellenzéknek újabb témát adnak majd azzal, ha a belvárosiak nem kapnak új parkot, mert úgymond a fidesz még a zöldet is sajnálja a pestiektől!

    A zöld terület ott akkor fog nőni, ha beültetik a Nyugati elhagyatott sínpárjait, de még így is száz év kell legalább.

  • Kishantosnál kevesebb undorító dolgot hallottam .

    Tipikus példája annak hogy MINDENT ellopnak, még azt is amire nincs szükségük,

    Csak úgy mexokásból és a rend kedvéért.

  • A július 6-i események tényszerűen
    A helyszínen megjelent levő ellénzéki politikusok is elmondták, mi a baj a liget projekttel.

  • Vajon kommentjeim miért nem jelennek meg?

    Ebben a videóban (is) elmondták, mi a baj a liget projekttel:

  • Geyza
    2016 július 16
    10:55 de.

    Nálad tényleg tájékozottabb vagyok a napi hírekben, de ezért nem illet dicséret. Kishantost azért kellett kinyírni, mert szembefordultak Orbánnal, ennyi.

  • El is várom Hazaikám !
    Mint kútfőhőz forduok hozzád, ha a jelen esemémyek elemzésével illetve ezekkel kapcsolatban kétségeim merülnek fel !

  • Hazai Lámpa:
    Előzőhöz:
    Mostanában meglehetősen bezárkoztam az “elefántcsont-tornyomba”

    Fejlesztő munkát végzek, ilyenkor érdeklődéssel vegyes kíváncsisággal szemlélem a Világ történéseit, kissé mulatva a nácik erölködésein,ha kijövök kávézni, mint most is.

    Jellemző módon, a minap pl. a Nizzai Merényletről első olvasatra azthittem robbantás volt.

    Amikor valami helyi nácinak, aki elkezdett ennek okán migráncsozni, felhívtam a figyelmét hogy könnyen meglehet ,egy francia állampolgár volt az elkövető.

  • Geyza
    2016 július 18
    2:28 du.

    Kishantosban tényleg tájékozottabb vagyok, de rengeteg napi hír van, amit nem követek.

    Kishantos némely főszereplője valószínűleg nem felelne meg a te kényes politikai ízlésednek, de attól még ez pl. egy nagyon érdekes interjú:

    http://24.hu/belfold/2013/05/28/angyan-jozsef-kiulok-a-fuggetlenek-koze/

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2016 július 18
    2:34 du.
    Kedves Geyza, ha teszem fel Ali Benbaszanádban második vagy harmadik generációs francia állampolgár a merénylő, akkor felvetődhet az a kérdés, hogy egyes muszlimok miért nem akarnak vagy képtelenek beintegrálódni?

  • Hazai Lámpa:
    Itt van egy roppant érdekes (és eléggé bonyolult)
    fejtegetés arra nézve hogy mi lenne itt gazdasági szempontból ha nem lennénk tagja az EU-nak.

    Kishantossal meg nemtom miafenét piszkálsz már engem, mikor pedig én is mélyen elítélem az otttörténteket.

  • Orsós Elemér:
    Igen, csakhogy most remegve és boldogan várják a hazai tótumfaktumok (és náci seggnyalóik) az újabb és újabb merényletekről szóló híreket, azért hogy lehessen
    ismét ” migráncsozni ” a végtelenségig.

    Álságos undorító dolog ez.

  • Hazai Lámpa előző hozzádírásomnál elfelejtettem csatolni a linket:
    http://nepszava.hu/cikk/1100344-ott-tartunk-mint-2009-ben

  • Geyza
    2016 július 19
    1:44 de.

    Magyarul: az EU tartotta lélegeztetőgépen a csúti patkány rendszerét, amíg megerősödött, gratulálok nekik.

    Kishantossal azért piszkállak, mert egy Ángyánt te úgy elhajtanál innen a fórumról, mint egy neonácit. Kíváncsi vagyok, hogy ezek után is kiállnál-e Kishantos mellett? Mikor pedig ők mutatták fel eddig a legnagyobb ellenállást a patkánnyal szemben és a tanárok. Azok a tanárok, akiket pl. Bartus piszkol és aláz a honalapján folyamatosan. Ahol mellesleg még a kommentelés is megszűnt mostanában, a nagy liberális honlapon.

  • Lámpa…..Hagyjuk a Bartuslacit. Ha letiltotta,majd visszaveszi.
    Ne tereljük el magunkat.
    Ángyánról nincs rossz véleményem az eddigi ténykedése alapján, de őszintén megmondom nem tudom milyen álláspontot alakítanék ki vele kapcsolatban ha itt kommentelne.

  • Göllner András

    @ hazai lámpa

    Mondja, azért mert Mussolini menetrendzserint járatta a vonatokat olaszországban, minden OK volt vele ? Azért mert Angyán lehúzta a leplet a földmutyiról, egy demokrata ? Az a baj ezekkel a fiúkkal hogy egyik se tudott rágózni és sétálni egyidőben. Érti amit mondok ? Magával meg sajnos gyakran az a gond hazai, hogy az ilyenféle hiányosságokat, képtelen észre venni. Most ne sértződjön meg nekem – gondolkozzon el azon amit mondok. Segíteni akarok.

  • Göllner András
    2016 július 19
    1:07 du.

    “a történelem általában véve nem angyalok és ördögök küzdõtere, ilyeneket tehát nem nagyon kifizetõdõ keresni. A jónak is, a rossznak is sok arca van. Ami a 20. századot illeti, egyáltalán nem biztos, hogy mindaz csupa jó, amit a demokráciák tettek, sõt biztos, hogy nagy tévedéseket és hibákat is elkövettek, és az sem biztos, hogy a rossz egyenlõ lenne a fasizmussal, a nácizmussal, egyáltalán a diktatúrával.” Ormos Mária

  • Hazaikám:
    Kezd túl naggyá válni a tét.
    Ha nem sarkítunk, könnyen eljöhet egy újabb világégés.
    Sajnos vannak kérdések amiket nem lehet olyasféle pragmatizmussal kezelni, mint amit TE szeretsz használni.

  • Göllner András

    @ hazai lámpa

    Látja, Ormos Mária most egy bölcs dolgot mondott. De jó is lenne, ha bölcs magatartását követni tudná, és nem sajátos heppjeivel pörögne itt előttünk mint a magyar bűnbakkeresés megtestesítője.

  • Geyza
    2016 július 19
    2:34 du.

    Talán fordítsuk meg a mondatodat! Egy újabb világégés közeledvén, szerinted célravezető Horthyt szarozni? Nem inkább példaképnek kéne állítani azt, hogy két évig nem adta át Hitlernek a zsidókat? Az más kérdés, hogy a megszállás után hogyan viselkedett.

  • Göllner András
    2016 július 21
    12:18 du.

    Maga könnyen beszél a hűvös Kanadából, magának nem lóg a lába a Boszporuszba! Ismeri a magyar mondást, miszerint más farkával könnyű verni a csalánt?

    Vannak demokráciák, amikhez képest az öreg Horthy rendszere csupa móka és kacagás. Itt a politikai rendszerre gondolok, nem a háború alatti eseményekre.

  • Legalább fejlemények a Városligetben.
    A klrmanypolitimát gyakran támogató LMP szervezett fáklyás felvonulást, a szónokok elmondták miért:

  • Hazai rohadtul nem bírom amikor hazudozni kezdesz.

  • Geyza
    2016 július 22
    7:13 de.

    És természetesen most se mondod meg, hogy miben “hazudtam”? Annyit azért hozzátennék, hogy ha a Sztójay-kormány is olyan lett volna, mint Horthy, akkor a náciknak kevesebb segítsége lett volna a zsidók deportálásra, de természetesen megoldották volna ezt a “problémát”.

    Az a mesék világába tartozik, amit egyes Horthy-fanok terjesztenek, hogy itt Magyarországon mindenki kedves, jólelkű filoszemita volt, mert sokan voltak, akik hittek abban, hogy a zsidók megnyomorítanak, kifosztanak bennünket. De azt továbbra is tartom, hogy a humanistákat példaképül kellene állítani!

  • hazai lámpa
    2016 július 22
    9:01 de.

    Magyarországon antiszemitizmus van, volt, és lesz is. Valaki nem lehet félig antiszemita, vagy lájtos antiszemita, ilyen nem létezik. Vagy antiszemita vagy, vagy nem. Nincs közép út!
    Horthy és Szálasi Magyarországa antiszemita volt, a kormányzótól kezdve egészen a kisemberig. Kevesen lehettek a kivételek. Ez a magyar néplélek, erre érzett rá a kisember. Még egymást is gyűlöljük. Ha nálunk olyan liberális lenne a fegyvertartás, mint amerikában, akkor minden órára jutna egy gyilkosság. Ezek vagyunk, kelés Európa testén.
    Ezen, ez ellen kellene keményen dolgozni, szembenézni a múlttal, a jelennel, és a jövő kihívásaival!
    Sosem késő elkezdeni a magunkba nézést!

  • terminus
    2016 július 22
    11:07 de.

    Ja, és az antiszemita nálad = a gyilkossal, a szar emberrel? Ilyen alapon bárkire ráfoghatod, aki veled szembe jön az utcán, hogy téged le fog gyilkolni. Azért, mert szőke és kék szemű, mert katolikus, mert kuruc, mert labanc stb.

    Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy az antiszemitizmus jó. Csak azt, hogy nincs genetikailag kódolva a gyűlölet, az antiszemitizmus senkibe.

  • hazai lámpa
    2016 július 22
    1:26 du.

    Azt hiszem, félreértettél – bár, az agresszió genetikailag kódolva van bennünk! -, én nem erről értekeztem.
    Az a baj, hogy a gyűlölet kultúrája folyik szinte mindenhonnan, ahelyett, hogy (nem fura, hogy pont a “legnagyobb” keresztények gyűlölködnek a leginkább?) tompítani próbálnák a feszültségeket, és ez így megy már igen-igen régóta a Kárpát-medencében.
    Mivel genetikailag kódolva van bennünk az agresszió (minden főemlősben!), ezért olyan könnyű kihozni az átlagemberből az “állatot”. Csak tudod, ebben “harcban” nincs semmi dicsőséges, és nemes.

  • Seres Róbert

    terminus
    2016 július 22
    11:07 de.
    Hát ez az általánosítás kurvára nem igaz, csak a budapesti és néhány nagyvárosi elitre és értelmiségre volt alkalmazható, a vidéki kisembereknek semmi problémája nem volt a falu kocsmárosával, szatócsával, órásával, sőt kapaszkodj meg, én még Weiss nevű kovácsról is tudok! Ki magyarázta beléd ezt a meghunyászkodó öngyűlöletet? Kérdezz meg egy pszihiátert hogy létezik-e genetikailag kódolt agresszió, öngyűlölet vagy rettegés! Félek hogy feírna neked valami hatásos antidepresszánst!

  • terminus
    2016 július 22
    3:48 du.

    Csak kíváncsiságból kérdezem, ebben mi a szeretet: “Ezek vagyunk, kelés Európa testén.”? Szerintem az antiszemitizmus ellen ne harcoljanak rasszisták, mert nem hiteles. Az antiszemitizmust magyargyűlölettel “gyógyítani” olyan, mint Belzebubbal kiűzni az ördögöt. Egyik ördögöt kiengeded az ajtón, bejön a másik.

  • Seres Róbert
    2016 július 22
    6:34 du.

    A boltossal lehet, hogy nem volt bajuk, (bár jól jött az a kis motyó a falubelieknek, ami utána maradt), de a Rotschildokat mindenki utálta, pedig senki nem találkozott velük.

    Az agrárválság hatása: az eladósodott gazdák, a harácsoló bank és az áron alul felvásárolt termények biztos nem tették szimpatikusabbá a terménykereskedőket és behajtókat.

  • hazai lámpa
    2016 július 22
    8:45 du.

    Ez is csak illiberális sarkítás: Aki a magyarságot, a hazát bírálja, az hazaáruló. Miért is??

    Ady Endre: A föl-földobott kő

    Föl-földobott kő, földedre hullva,
    Kicsi országom, újra meg újra
    Hazajön a fiad.
    Messze tornyokat látogat sorba,
    Szédül, elbusong s lehull a porba,
    Amelyből vétetett.

    Mindig elvágyik s nem menekülhet,
    Magyar vágyakkal, melyek elülnek
    S fölhorgadnak megint.

    Tied vagyok én nagy haragomban,
    Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
    Szomoruan magyar.

    Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
    Kicsi országom, példás alakban
    Te orcádra ütök.

    És, jaj, hiába mindenha szándék,
    Százszor földobnál, én visszaszállnék,
    Százszor is, végül is.

This site is protected by Comment SPAM Wiper.