Az uniós pénzt lenyúlják és a morzsákból lefizetik az ellenzéket…

2016 augusztus 7 8:40 de.16 hozzászólás

Az Eörsi ügyről a véleményem itt olvasható.

Van azonban ennek az ügynek egy másik, eddig kevéssé boncolgatott aspektusa. Az európai nézőpont.

Az EU erősebb kohézióját, integrációját kívánatosnak tartó erőkkel szemben a leggyakoribb – és legerősebb – érv, hogy az Unió tulajdonképpen nem más, mint egy bürokratikus vízfej, ami iszonyú pénzekért teszi a semmit, gyártja a dossziékat, amiből jól megél párezer ember.

És akkor itt van ez a Demokráciák Közössége, amiről Magyarországon a hentes kutyája sem hallott egészen eddig. A neten sincs sok információ – legalábbis magyar nyelven. Egy 2011-es hír szerint Magyarországot alapító tagnak választották(!) – választott alapító tag? – amiről még Martonyi János (az utolsó külügyminiszter) nyilatkozott büszkén. Ugyanitt szögezték le: hazánk legfontosabb feladata lenne a szervezetben az arab országokat megtanítani a demokrácia mibenlétére. Hö-hö-hö: vak vezet világtalant?

Kormányközi a szervezet – ezért kell a mindenkori kormány pályázata a tisztségek betöltéséhez: hangzik az érv. A tisztségviselők díjazását természetesen az EU büdzsé állja, így ők a kormányoktól „függetlenek”. Ja, miután az viszont, hogy e pénzhez hozzájussanak, a kormányuktól függ. Szóval nem szarunk a kútba, csak a kávájára.

Amit tudni lehet: 2011. szeptember 23-án alakult a szervezet, több mint száz ország részvételével, valamilyen ENSZ melléktermékként. Eddig Magyarország az Észak-Afrikai államok – különösen Egyiptom, Tunézia, Líbia területén – tett sokat a demokráciáért. Gratulálok, különösen a líbiai állapotokért…

A díjazásról a hivatalosságok szerényen hallgatnak: egy pletyka szerint brutális, havi 18 ezer eurós (több mint 5,6 millió forintos) díj jár a főtitkárnak. Ezért már én is hajlandó lennék korpás hajjal járni. (Nem lenne nehéz, ha nem mosnám, korpásodna keményen.)

De ne legyünk irigyek – felelősségteljes munkát meg kell fizetni.

Csakhogy az a fránya józan paraszti ész nem hagy nyugodni. Szóval, ez az Európa biznisz? Hogy a nehéz pénzeket lenyúlják a kormányok, de a kevéssé ellenőrizhető közösségi költségvetés morzsáiból lefizetik az ellenzéküket?

Illusztráció: voxeurop.eu

Illusztráció: voxeurop.eu

Nem ilyen Európát akarok. Én a spanyol pincérrel, a francia bolti eladóval, a német autógyári munkással, sőt, a brit csökött nyugdíjassal akarok közös Európát. Meg a szlovák vállalkozóval, a román asztalossal, a cseh sörfőzővel. A dosszié-lovagok meg menjenek a… ahová gondolom.

Rátesi Margit

16 hozzászólás

  • Pontosan így gondolnám énis.

  • Erről van szó.
    Eörsi pedig süllyedjen el szégyenében!
    És akkor most már kire is szavazzunk? Ugyan már…
    Ezek valóban mind ugyanazok!
    Kurvák, ezt már megállapítottuk, csak a tarifa a kérdés!

  • Göllner András

    A Margit fején találta a szeget.

  • Csatlakozom,ez jó!

  • Egy skála mentén (a skála két végpontján) két irányítási elv van. Az alsó invesztitúrás (a valódi demokrácia) és a felső invesztitúrás (impériumi, diktatúra, fölülről utasítások hierarchikusan és kényszerítésekkel vezérelt).
    A Magyar néphagyományokban az alsó invesztitúrás konstrukció van. Az irányító rendszerben valódi alsó megválasztásos, konkrét feladatokkal megbízott, a feladata végzéséhez felhatalmazott MEGBÍZOTTAKKAL. És a megbízottakat terhelő számadási kötelezettség.

  • Ha igaz a cikk címe, akkor azt tudom mondani, hogy azt lehet lefizetni csak, aki el is fogadja!

  • Figyelő
    2016 augusztus 7
    2:42 du.

    Megint felfogta a lényeget.

  • Bravó Margit! Csatlakozom a többiekhez – kivéve a demokratikus pápánkat:)
    Erről az jut eszembe, amikor 2007-ben élőben hallgattam egy Orbán beszédet, amiben ezt mondta: Én egy olyan Magyarországot akarok, ahol lehessen azt mondani, hogy nincs az a pénz…
    Azóta is okádok… – mondjuk még jobban, mert már előbb kezdtem:)

  • Szukits Rezső

    Nem egészen értek egyet, de mégis…

  • Figyelő:
    Nézd meg Gyurcsányferit.
    Mostanra sajnos teljesen „leadta” magát.

  • Miklos Banfi
    2016 augusztus 8
    1:08 de.

    Orbántól szinte mindenre lehet idézetet találni, és minden ellenkezőjére is.

  • Most éppen Persányi Miklós Állatkert igazgató került sorra…

    Gyorsul az esetek gyakorisága.

    Mi az oka ? Mire készülhet a Kormányzóúr őfőméltósága ?!

    .

  • Talán azt csinálja, mint a Török kollégája, csak Ő nem csinált hozzá ürügyet.
    Bűnbakokat gyárt és példát statuál.
    Európa működtetése ideológiai alapjának megváltoztatását bejelentették.
    A tömeges Muszlim betelepítés mutatja, h milyen irányba.

  • gyuriferi a háttérben keményen dolgozik!csak halkan csinálja

  • Szivemből szol az irás.Én már régota VIZFEJNEK és amolyan KÁDÁRISTA HAZAFIAS NÉPFRONTNAK tartom az UNIÓT UGY MINDENESTÜl.Az ott ülőket nem érdekli igazán az Europa jövője,és a fejlesztésekre adott pénz.Őket ugyan ugy csak a jó pozició,a könnyen megszerezhető pénz érdekli hasonloan a magyar politikusokhoz,akiket nem Magyarország és az emberek sorsa a fontos,haanem a könnyen megszerezhető pénz.Sajnos ilyen az europai politika.Nem is lesz az uniobol semmi.El fog veszni a ködben.

  • Ha produktum elsajátítás maximalizálásra tevékenykedne a felső vezérkar, akkor nem lenne ennyi durva termelési, gazdasági irracionalitás (direkt agyamentségek).
    Egy valami van amiben régóta (rendszereken átívelően) egészen a legutóbbi időkig komoly és jó eredményességű következetességet látok.