Legfőbb ideje felébredni!

2016 augusztus 13 8:18 de.50 hozzászólás

Kedves Barátom, Budapest, téged rútul rászedtek és becsaptak. Most már tudod, de még nem ismerted be, hogy tudod. Márpedig ez a beismerés lesz az első lépés a szabaduláshoz. Elöször akkor csaptak be, amikor átalakították a közigazgatási rendszert, hogy ne választhass magadnak képviselőket.

Azután becsaptak, amikor rádtukmálták Tarlós Istvánt, a tehetségtelen bunkó főpolgármestert azzal a mesével, amit sajnos ő maga is elhitt, hogy neki bejárása van Orbán miniszterelnökhöz. Igen, bejárása az van, a cipőket kipucolni, de beszélnie tilos.

Becsaptak akkor is, amikor az intézményeidet, kórházakat, iskolákat elrabolták és még ráadásul jóval több pénzt is, mint amennyi azok működtetéséhez szükséges.

És persze, folyamatosan becsapnak, amint az általad megkeresett pénznek egyre nagyobb és nagyobb részét rabolják el tőled évről évre, ezzel tehetetlenségre kényszerítve a teljes Önkormányzatot.

A leggyalázatosabb becsapás pedig az, hogy a saját képviselőid, akikbe a bizalmadat fektetted, amikor megválasztottad őket, a közigazgatásba választott képviselőid, szó nélkül asszisztálnak ehhez a folyamatos rabláshoz, párthűség címén. Kocsis Máték, Papcsák Ferencek és Tarlós Istvánok árulják el az érdekeidet, lopják a tulajdonodat és aláássák a jövődet, ezzel hálálva meg a bizalmat, amelynek jegyében megválasztottad őket.

A legutóbb előbukkant kormányzati tervek, amelyek Budapest teljes önkormányzati felszámolását latolgatják, igazságos büntetésnek számítanának Tarlós esetében, akiből az a senki lesz aki eddig is volt, méghozzá megérdemelten. Őt is felszámolják majd az önkormányzatisággal együtt. De talán még nem késő megmentenie legalább az emberi tisztesség utolsó kis maradványát, megtenni az utolsó lehetséges tisztességes lépést amely még rendelkezésére áll, ha a karrierjét nem, legalább a becsületét megmenteni. Nevezetesen, leállítani a hármas metrót, mielött a tömegszerencsétlenség bekövetkezik és lezárva tartani azt addig, amíg a kormány a szükséges összegekkel elő nem rukkol. A pénz rendelkezésre áll, csak a Fidesz ül rajta. Tessék felkelni arról a pénzről és azt a jogos követelőnek elhozni!

A másik logikus következtetés, amelyet az aljas kormányzati ármánykodás egyre inkább indokoltá és sürgőssé tesz, az, hogy Budapest kezdjen hozzá önállósulni! Lehetséges elképzelni, hogy Budapest kiváljék Magyarországból? Igaz, ezt nem könnyű elképzelni. De nem is lehetetlen. Ma Budapest tartja el Magyarország majdnem felét, a kormány összes ostoba és pazarló költekezése Budapest kontójára történik. Már rég itt az ideje megálljt mondani ennek az esztelen, ellenséges politikának, amelyet a kormány a saját pénzünkön folytat – ellenünk. Az önvédelem ideje elérkezett.

Legfőbb ideje felébredni!

Kerekes Sándor

Ébredj fel!

Ébredj fel!

50 hozzászólás

  • A cikk olvasása után, azért nem sírom el magam!
    Budapest igen népszerű a külföldi túristáknak, kitünő szállások, éttermek sokasága, alacsony áron!
    Az sem igaz, hogy Budapest lerongyolódik, hiszen állandó renoválások és fejlesztések történnek.
    Nemrég mikor otthon voltam a Szél Kálmán tér lett gyönyörűen átalakitva. A Vár, a Bazilika stb, renoválása sem volt felesleges.

  • Az önkormányzatok felszámolására tapsolok, mert rengeteg pénz folyt el velük, a sok bürokrat fizetése, stb.
    Különben, ezt a város-politikát soha nem értettem, minek kell, hogy az „önkormáyzat”?
    Minden városnak van polgármestere és megfelelő hivatalnoka akik a város különbözú rendszereit irányitják.
    Viszont, azt csak remélni tudom, hogy nem változik meg a budapesti fantasztikus kitünő közlekedési rendszer, amit kanadai nagy városok megirigyelhetnek!

  • Sándor!
    Teljesen igazad van. Ám ez csupán csak a jéghegy csúcsa. Hol nem lopnak sikkasztanak? Mindenütt szinte. Ezt felszámolni szinte fizikai lehetetlen. Nem az Önkörmányzatokat kéne felszámolni csupán, hanem az egész Orbán bagázst. A baj csupán az, hogy kiket akarsz a helyükre. Mert olyan embert nem találsz széles nagy Magyarországon aki ne a saját zsebire dolgozna először és csak utána kezdene másért is dolgozni. Most lehet hogy sokan elküldenek a búsba. Miért van annyi párt Magyarországon? Elnézést de abból a rengeteg párt pénzből sok minden mást lehetne építeni nem rogán és társai birtokait meg Orbán kisvasútját. Amerikában sokkal többen élnek és még is csak két párt létezik: demokrata és republikánus. Hiába a magyar mindig egy pártoskodó népség volt és itt ment el minden.Már első István is rájött erre. Le is számolt a sok pártoskodóval és nem kímélte a saját rokonait sem.

  • Jó reggelt Kerekes! Mit álmodtál (Torontóban)?

  • Kedves ötvenhatos, úgy látom, hogy nincs ki a négy kereked és marhaságokat írsz a marhaság kedvéért. Ma már minden gyerek tudja, hogy budapesti lakos vagyok.
    Mióta viselsz ötvenhatos cipőt? Képzelem, hogy milyen nehéz beszerezni. Nade így jár aki nagy lábon él.

  • Figyelő!

    Ezt maga mondja, aki folyton a demokráciáról papol? Tipikus jobboldali demagóg.

    Legalább azt a mondatot fogta volna fel – maga szerencsétlen – amelyben az áll, hogy Budapest tartja el a fél országot, ami tökéletesen igaz.

    És akkor itt van még az Uniós pénzek felhasználása. Tudja meg Nagysasszony, hogy azok és a Budapest által megtermelt GDP nélkül már az egész ország összeomlott volna. A maguk jobbszélsői által sokat szidott EU vezetés is elsősorban a szintén jobboldali, Európai úgynevezett Néppárt tagjaiból áll, amelynek a Fid SS egyik oszlopos tagja. Nos, ezek tömik Brüsszelből a magyar Führer zsebieit, hadd hizlalja a családját,meg a kolegista haverjait, no és persze a magyar ugart. – Budapest terhére…

    Avi ban Gióra
    d e t t ó , mint a Klára Anyónak írtak, de itt nemcsak a lopásról van szó, hanem, a Budán, a Ménesi úton felhízlalt vidéki fickók, a „B i b á s . k o l l é g i s t á k” most és így verik le Budapesten a maguk, pestiektől vélt sérelmeit*, amit úgy éreznek, hogy akkor ükk ottan älszenvädtek… Ja !
    Szóval Budapest úgy ahogy van, a bögyükben van és ezt most leverik rajta…

    Igaz a cikk !
    ˙

    * Mely sérelmeikből persze egy szó, annyi nem igaz, de hát, ha a skizofrén komplexusos paraszt-Vezér ezt a politikát helyezte kilátásba már a kezdetek kezdetén, mit lehet ellene tenni…!?

    .

  • Ez az emberfia a kádár-horn rendszerről beszél,nagyon ismeri és fájlalaj,hogy elment

  • Figyelő!

    Hazám, hazám!
    ˙

    József Attila –> Egressy Béninek:
    ˙

    Harminckét évem elszelelt
    s még havi kétszáz sose telt.
    Az ám,
    Hazám!

    .

  • A cikk csak a realitásokat tárja fel.
    MA ez van sajnos.

  • Jaj, kedves Figyelő! Tisztelettel kérem, gondolkodjon, mielőtt leír valamit! Mi a túró köze van a látványosságok kiglancolásának egy élhető városhoz? Ráadásul ez a kiglancolás is az überprocc, neociki stílusban történik, egy bugris ízlése alapján.
    Az a sok hülye, bornírt fazon meg, aki a több párttól, önkormányzattól sajnálja a pénzt, menjen, éljen Kínában.
    Az egypárt rendszer nem azért bukott meg, mert élhetetlen volt – sőt, Magyarországnak sok előnye származott a zárt piacból. A „zemberek” sose váltottak volna rendszert: volt idő, amikor Kádár szabad választáson is kétharmaddal győzött volna. Csakhogy a világ változott meg: és ebbe még az olyan világhatalmi egypártrendszer is belebukott, mint a Szu. A mai magyar kormánynak az a legnagyobb hibája – mint tudjuk, ez esetenként rosszabb, mint a bűn -, hogy mai gondokra tegnapelőtti válaszokat ad. Nem kérdés: bele fog bukni. De az ország lehetőségeit passzolja el hosszú időre.

  • „Ma Budapest tartja el Magyarország majdnem felét,”

    Budapestet meg az uniós pénzek, amit elszipkáz a leszakadt, nyomorgó régióktól.

  • talalom
    2016 augusztus 14
    7:40 de.

    Én úgy tudtam eddig, hogy a SZU azért bukott meg, mert a sztálini erőszakos központi, tervutasításos gazdálkodás fenntarthatatlan volt.
    Amit Kádár Magyarországon működtetett, az egy fenntartható rendszer volt, nyilván ezért kellett szétverni …

  • DonGolo
    2016 augusztus 14
    2:05 de.

    Vitéz(y) László, ma egy biciklivel veri agyon a gonosz pesti ördögöt a Tarlón. A fővárost nem kellett elfoglalni a BIBoldÓ kollégistáknak, mert ők csak hazajöttek, elfoglalni régi-új lakhelyüket, a Várat.

    A többi csak (rabló)mese, amivel altatni akarod az olvasókat …

  • Avi Ben Giora
    2016 augusztus 13
    1:57 du.

    Jóember, már a régi rómaiak is ismerték a tuti hatalomtechnikát: Oszd meg és uralkodj!

    Az egy dolog, hogy van korrupció, mert az mindig van, és nem az a legnagyobb baj. Inkább azt kell nézni, hogy kik próbálják megosztani a népet! Nem azért, mintha érdekelne hogy ki honnan jött, hanem mert a Nagy Magyar Kaméleon versenyben nagyobb eséllyel indulna pl. Boros tata, mint kis tanítványa Viktorka.

    Egy Horthy-korabeli kis úrifiú sikeres vendéglátós lett a Kádár-rendszerben, majd belügyminisztersége alatt szkinhedek fütyülték ki az ország Árpi bácsiját. Itt nem a jobb-bal oldal harcol egymással, hanem a szar emberek uralkodnak a jókon. Mindeközben mindenki tudja ebben az országban, hogy királyság készülődik, a ballib médián kívül! Olyan az ország „elitje” mint a Bolondok hajója, mindenki összevissza szaladgál, kivéve néhány beavatottat …

  • Hazai Lámpa:
    Most viszont fejcsóválva olvasom beírt három véleményedet…

  • Figyelő:Kiskegyed lószart sem tud Budapestről, sem más hazai problémáról.
    Csak okoskodik Egyetlenkénk védelmében, akit -nem tudni miért- imád.

  • Tisztelt Szerkesztőség!
    Én egy mo.-i vidéki öregasszony vagyok, és csak annyit tudok mondani, hogy országunk nagyjai a vezérükkel együtt totálisan meghülyültek a pénz érdekében. Mo.hajrá!, vagy Hajrá Magyarok!, vissza a sötét középkorba, ezt kaptuk a rendszerváltás után, sőt! talán már közeledünk az ókorhoz is.Mi változtozott azóta? Szerintem semmi,a pénz, a HATALOM harap, a kutya meg ugat!!! Ennyi, Tisztelettel Pné

  • Tisztelt Managen!
    Csak magyarul tudok. Köszönöm!

  • Geyza
    2016 augusztus 14
    9:53 de.

    Gézám, tegnap is ugyanezt írtam, de már akkor se értetted. Magyarországon a legnagyobb Orbán-falókról szokott kiderülni, hogy régóta Orbán szekerét tolják szorgalmasan.

    Az, ha egy rasszizmusra elvileg oly érzékeny ballib Orbán falusi és cigány őseire célozgat, az önmagában is gusztustalan. De sokkal rosszabb, hogy ezzel azt akarják mutatni, hogy a mucsai magyarok számon tartják mások származását, és majd kiábrándulnak Orbánból, ha megtudják, hogy cigány. Mikor meg Orbán Sorost szidja, akkor úgy csinál, mintha a magyarok kajálnák a zsidó világ összeesküvést …

    Ezek alapján ítélik meg a magyarokat: Orbán meg a ballib média. A normális ember ezeknek már azt se hiszi el, ha azt mondják, hogy Jónapot!

    (Ha van Bibás-kollégium, akkor miért ne lehetne Biboldó is?Bárkinek a származása nem válik addig témává, amíg ő maga nem próbál másokat származási alapon kiközösíteni, ezt kedvenc szerkesztőd is így látja.)

  • Hazai Lámpa:
    Abban egyetérthetünk hogy a mai hazai ál-ellenzék Egyetlenkénk szekerét tolja.

    Én a régmúlt eseményinek hibás értelmezéseire céloztam.

  • H lámpa 8:31 1. Igen. A fővárosban befizetett adók 95%-a vidékre megy. Ez az szja. A többi adó meg a költségvetésbe, ahonnan valahogy sose jut a fővárosi közlekedésre – amelyet egyébként a vidékiek is igénybe vesznek.
    A mostani uralom egyenlege: megszűnt a Nokia, a Sanoma – ezek csak a nagyobbak. Most Komáromba nem járnak szlovák vendégmunkások, egy kanyi adó sem keletkezik, sőt a munkanélküliek számára kell fizetni a rabszolgamunkát. Bővítették a motorgyárat, és a Mercedes is bővül. De kivonult a Baumax, visszafogta a fejlesztéseit mindegyik kisker cég. Naná, sose lehet tudni, melyik csókos kedvéért teszik tönkre, mint eddig oly sok mindent: szerencsejáték, szemétszállítás, közművek, dohány nagy- és kiskereskedelem, most éppen a turizmus jön.
    2. A tervezés önmagában nem ördögtől való. Akkor csőd, ha nincs mód a korrekcióra. 1988-ban Moszkvában beszélgettünk szovjet közgazdászokkal a Külkereskedelmi Intézetből, meg a híres, Oblomov-féle reformintézetből. (Mo akkor példa, etalon volt a szoc. országok számára.) Nem értették, hogy mi az a vállalati önállóság. Sajnos Mo-n is felemásan alakult, de ez hosszú lenne, bocs.

  • Talalom:
    Engedelmeddel folytatnám írásodat.
    A szoc. termelési modell szovjet mintája az volt hogy TERÜLETILEG ILLETÉKES FEJLESZTŐINTÉZETEK adták meg a gyáraknak azt , amit gyártaniuk kellett.A gyáraknak szigorúan tilos volt a tervektől eltérni.Hiába volt náluk a gyártási tapasztalat.
    Mindenre engedélyt kellett kérni, meg kellett tárgyalni.IRdatlan időhúzással és bürokráciával.
    Ez eldöcögött a KGST idején, még tudtak termelni Nyugatra is (szerencsére itthon kissé lazábban kezelték ezt a kérdést) de abban a pilanatban amikor megbukott szocialista termelési mód , az addig patinásnak számító hazai gyárak , akik gyakorlatilag egyidőben indultak a nagy német elektronikai vállalatokkal, egyből lekerültek a „palettáról” .
    Sajnos egycsapásra mindennek vége lett.
    MEgszűnt a kiváló hazai optikai ipar , műszergyártás stb.
    Pedig a start nem volt rosznak mondható, még a háború után.

    Most a következő a helyzet:
    Az USA meg más fejlett országok Indiában , Kínában stb. gyártatnak dolgokat kihasználva a finánctőke lehetőségeit, India és Kína pedig minket használ ki.

    Ez van kedves feleim.

    Majd jusson ez eszébe a seggfej szélsőjobbereknek itt amikor pofáznak az USA meg a többi brüsszelita fejlett ország ellen.
    Lassan annyit sem érünk nekik hogy közvetlenül ” kiaknázzanak ” minket.

    Úgyhallom az Audi is másik országba csoportosítja az itteni fejlesztésre szánt pénzt.

  • Kicsit tárgyilagosnak kéne lenni. Az biztos, hogy a gyártás, mind Európában, mind Kanadában megszűnt. Ezt koszonhetjük a kinaik és más államok OLCSÓ termékeinek, amelyeket éhbérért gyártanak a kinaiak!
    Semmi köze ennek a „rendszerválátsnak” vagy más politikai eseménynek!

  • Sándor, írásod minden szava igaz, csak csodálom, hogy így visszafogtad magad. Az első fejezettel akkor rendben is volnánk. Jöhet a második…
    Egy javítás: Ötvenhatos négy nagy lábon él..
    Pápainé röviden, de pontosan összefoglalta…
    A kormány Budapest politikája: kurvára nem érdekli, csak az, hogy a kiszolgálóit kiszolgálja. A nárcisztikus mivoltát kiélhesse a város nevezetességeinek presztízs – ámbár avitt beruházásaival. Legfőképpen pedig biztosítsák, hogy a legtöbb pénzt lenyúlhassák.

    Az viszont tényleg igaz, hogy a 3-as metró leállítása ki fogja verni a biztosítékot, pedig már meg kellett volna történnie…
    Az Önkormányzatok nélkül a város meghal, mese nincs, addig, amíg nem alakul ki egy igazi városi önkormányzat, ahol minden kerület képviselteti magát egyenlő hatalommal. Erre jelenleg még kilátás sincs.

  • Jaj Figyelő! A fentiek nem vélemények, hanem tények!
    Geyza! A műszergyártásnak a Varsói szerződés felbomlása tett be: gondolod, hogy az Orion, meg a többi a tévékből élt? Mo-ra a híradástechnika volt kiadva: én magam is szereltem 1965-ben olyan telefonközpontokat, amelyek több kilométerre voltak képesek vezeték nélküli telefonkapcsolatra. Csak ez szigorúan titkos volt. Másutt húsz évvel később megcsinálták mobiltelefonnak. Így függ össze a gazdaság az országot irányító politikai felfogással. Lehet itt iparfejlesztést erőltetni, feltéve, ha a kínai melós életszínvonalát célozzuk meg.Oktatás, oktatás, oktatás! De nem vég nélküli memoriterek. Meg K+F.

  • Géyza, valamikor az Elektronikus gyárban voltam munkás. Akkoriban hiradástechnikai múszereket gyártottak az oroszoknak.
    Erre ma már nincs szükség, többekközött.

  • Bocsi, pontos neve volt, Elektronikus Mérőműszerek gyára, Újpesten.

  • találom, néha kivánom , hogy visszajöjjön a Kádár rendszer, mert a memoriával bajok vannak.
    Persze akinek Akkor jó volt, az esetleg érthető.
    Géyzának és találomnak néhány évet még a kádár rendszerben, ezt írta fel az én orvosom.

  • Figyelő! Soha senkinek a kedvéért nem hazudtam. Ha tévedtem, megköszöntem, ha valaki kiigazított. Úgy tudom Te különben sem éltél egy percig sem a Kádár-rendszerben, hiszen ’56-ban leléptél. Mi itthoniak tettünk a Kádár-rendszerért is, meg később a változásokért is. Te csak andalodj el a budai villákon, véletlenül se tedd a lábad a Nagykörúton kívülre. Csak ne po… dumálj bele a dolgainkba. A hazánk a mi dolgunk.

  • Ja, a műszerek nem az „oroszoknak” mentek, hanem a VSZ hadseregnek, ahol a vezénylési nyelv az orosz volt, ahogyan a NATO-ban az angol. (A nemzeti hadseregekben nem, de a magas rangú tisztek kiképzése is a SZu-ban zajlott,) Pilótaképzés pl. úgy tudom, csak a Szu-ban volt, még a polgári repülésben is. Az idősebb pilótáink ezért mind jól beszélnek oroszul, de angolul is, mert az meg a nemzetközi repülés nyelve.

  • találom, mirúl okoskodsz ? Szerintem egy kicsit irigykedasz is.
    Honnan tudod, hogy 1ö50-es években hováű mentek a mászerek?
    Ami az én lelépéséemet illeti, amirit irsz, az irigység ami beszél.
    Ja, és abba dumálok bele, amihez kedvem van, addig amig ki nem tiltanak innen!
    A Kádár rendszert azoknak kivánom, akik most panaszkodnak a „diktaaturára”!
    De lehet a Gyurcsány rendszer is, aki meg az 56 forradalom 50 éves évfordulóján rendőr kordont rendelt ki, majd az szétvert egy vacsorázó társaságot egy étteremben.

  • Javítás az alábbi mondaton:
    „(Honnan tudod, hogy 1ö50-es években hováű mentek a mászerek?”)
    Honnan tudod,hogy az 1950-es években hová mentek a műszerek?

  • Figyelő! Nem azért válaszolok általában a süketségeidre, nem remélném, hogy valaha is megérted. De a többieknek esélyt kell adni arra, hogy a tényeket is megismerjék.
    Igen, a Kádár-rendszer diktatúra volt: proletárdiktatúra. Sose tagadta, legfeljebb a hetvenes évektől nem hangoztatta. Ennek főbb ismérvei:
    Az államéletet egy párt irányítja. Azért, mert ez az egy párt a többség pártja. A parlament legfeljebb a népi egység képviselője lehet, akik a pártban megszületett törvényeket szentesítik. Nincs szükség több pártra, az csak hátráltatná a nép érdekeinek valóra váltását. Majd a párt megmondja, hogy mi a nép érdeke. A nép képviselőit a párt útmutatása szerint a keményen dolgozó kisember általános és titkos választáson szavazza meg. Hogy a nép minden rétege hallathassa hangját, a képviselők között lennie kell munkásnak, parasztnak, értelmiséginek, párton kívülinek is helye van. Feltéve, ha nem kérdőjelezi meg a Párt vezető szerepét, ideológiájának hegemóniáját. Vagyis a materialista, marxista világnézetet, illetve azt, amit a Párt vezetői annak vélnek. Nagyjából ez a diktatúra. Ennek gyakorlati működése abban a pillanatban bukott meg, amikor kiderült: képtelen új kihívásokra megfelelő választ adni. A nemzeti-keresztény magyarság… bocsi, a dolgozó magyar nép vezető ereje, a Párt demokratikus ellensúlyok és korlátok híján korrumpálódott, majd megbukott.
    Irigyelnélek? Lehet, hiszen biztos, hogy könnyebb a dolga annak, aki sose gondolkodik el ideái ellentmondásain. Nyugodtan él a langyos sötétségben. De mondjad csak a közhelyeidet – ezzel inspirálsz arra, hogy a magam nézeteit érvekkel tisztázzam, védjem meg.
    A Szu szerepe a népi demokráciák életében külön eszmefuttatást igényelne. Most csak egy mondat: vajon miféle gyarmatosító az a hatalom, amelynek polgárai sokkal rosszabbul élnek, mint a gyarmataik?

  • Talalom:
    Én pedig az ipar ABSZOLUTE csúcsain dolgoztam a Rendszerváltás környékén.
    Nem kell nekem bemutatni melyik gyár miket készített.

    Csak mosolyogni tudok Figyelő dilettáns „tényfeltárásain” .

    A hazai iparnak nem a VSZ felbomlása tett be hanem az hogy képtelenek voltak alkalmazkodni a Nagyvilág piaci viszonyaihoz.

    Ennek oka pedig abban keresendő hogy a gyáraknak nem voltak közvetlen piaci kapcsolataik, nem , vagy csak részben volt saját fejlesztésük végül pedig hogy nem dotálták megfelelőképpen a fiatal, feltörekvő szakembereket. Ínkább megpróbáltak az ő szellemi tőkéjükön élősködni.

    Még hozzátenném a hazai ipar bukásához a következőket:
    A félkegyelmű Antalljózsi egyszerűen letiltotta az oroszokkal való kereskedést , mondván hogy fizetésképtelenek.
    Rá harmadnapra nem volt többé TÁKI , VIDEOTON , EMG , Hiradótechnikai Vállalat , BRG , BHG ,
    etc.. etc..
    Az Oriont egy darabig adták-vették aztán szépen elfelejtődött. Hogy most mit csinálnak ott azt nem tudom de nem lehet valami nagy durranás. A TUNGSRAM – ot egyszerűen elkótyavetyélték. Az EMV – t szerintem szanaszét rabolták.

    A gép és textil iparról és azoknak megszűnéséről nem tudok referálni, abban nem vagyok kompetens.

  • talalom
    2016 augusztus 16
    6:52 de.
    Ne aggodj, nem írok többet a ti gazdasági működésetekről, mert ugyse értünk egyet. Már nagyon régóta demokráciában élek, amit sajnos még mindig nem ismernek a magyarok és teljesen más a felfogásuk a dolgokról. Ahogy olvaslak, mint a régi korban élnék még mindig, ugyan azok a szlógamok, ugyanaz a magyarázat!

    Géyza a dilletáns szót meg két ell-el írják és egy t-vel!
    Soha nem állitottam, hogy gazdasági szakértő lennék, de ti sm vagytok azok!

  • Geyza
    A gép és könnyűiparnak már a 60-as évek legvégén, hetvenes években volt nyugati bérmunkája. Én legalábbis 69-ben láttam az első orr/sarokfoglaló gépet amit a németek hoztak az akkori cégemhez. Néhány alkatrészt ők adtak, egy csomót mi gyártottunk és persze összeszereltünk.
    A konfekciónk tudott minőséget produkálni, ugyancsak a németek adták a legtöbb munkát. Igaz, a 80-as években már egy csomót elvittek Kínába és Vietnamba mert olcsóbb volt a munkaerő.
    Az orosz piacnak akkortájt lett vége, rajtunk pedig az sem segített, hogy gyárakat/szövetkezeteket félpénzen megvettek.
    (H.I. pl 26 céget, melyeket évek múlva felszámoltak )

    Szervusztok, jó napot !
    )

  • Figyelő, újra elkezdtelek olvasni. Rájöttem, hogy ez sima groteszk:) Mindenegyes állításodnak az inverze igaz. Így is lehet okosodni:)
    Dilettáns:)

  • Geyza! Azt írtam, hogy a magyar híradásipart (nem az ipart) tette tönkre a VSZ megszűnése. Az elektronikai meg ki sem alakulhatott. (Figyelőnek: az elektronikus, meg az elektromos nem ugyanaz.) A hetvenes években megjelentek a szoba nagyságú szovjet fejlesztésű számítógépek (SZR, vagy RSZ? – sose tudom). Ennek középkategóriájának (tán a 35-ös jelűnek) kapta meg a fejlesztését, gyártását a Videoton, már a nyolcvanas években, miután a tévéi, magnói befuccsoltak. Igenám, de nyugaton már a kistermetű személyi számítógépeket fejlesztették, amik teljesítménye ráadásul az SZR-ek képességét többszörösen meghaladta. De létezett egy COCOM lista – olyan termékek listája, amiket a nyugatiak megtiltottak, hogy a szoc országokba szállítsák, mivel hadiipari jelentősége volt. (Így szereztek 10 év múlva korlátlan piacot.) Az MTA Műszertechnikai Intézetében viszont folytak ilyen kutatások. Már akkor is kevés pénz jutott a K+F-re (elment a munkanélküliséget szponzoráló nagyvállalatok támogatására), ezért az akadémiai kutatóintézeteket ösztönözték, hogy minél több alkalmazott fejlesztést vállaljanak az ipari vállalatoknak, amiből bevételük lehet. Széles elvtársúr érdekes „fejlesztést” talált ki. A COCOM-lista miatt a szervezett export ugyan tilos volt, de a boltokban eladtak pc-alkatrészeket külföldieknek is. Széles et. kollégái magánutakon alkatrészenként behozták a gépeket, itthon összerakták: óriási siker! A MŰSZI, később a Videoton-ra épült Albacomp működött így. Naná, hogy azonnal tönkrement, amint megszűnt a COCOM-lista. De a gépiparból is lehetne számtalan példát hozni. Ilyen az, amikor egyetlen párt útmutatása alapján muszáj működni.

  • DILETTÁNS!!! Magyar helyesírási kéziszótár (Akadémiai Kiadó 2002.) és Magyar Értelmező Kéziszótár (Akadémiai Kiadó 231. oldal)

  • Kerekes Sándornak üzenem.
    A Budapestről szóló cikkére Török Anti az alábbiakat írta egy hajdanvolt iskolatársának:

    „From: Anthony Torok
    Sent: Monday, August 15, 2016 9:26 PM
    To: Kiss József
    Subject: Re: Fw: Így látnak minket Kanadában

    Józsikám!

    A cikk írójával dolgoztam együtt a torontói Magyar Ház vezetőségében 4 évig.
    Szintén a torontói Magyar Televízió munkatársa volt velem együtt, ahol az irodalmi, kultúrális rovatot vezette én pedig a sportrovat szerkesztője voltam.
    6 hónapot Kanadában tölt 6 hónapot Budapesten. A felesége kanadai, aki majd megőrül Budapestért. Ezért töltenek 6 hónapot Budapesten.
    A munkássága kétes, mert csak a kritika embere. Amit leírt ezt talán te tudod, hogy igaz-e vagy sem.

    Baráti üdvözlettel: Anti”
    A magam részéről ledöbbentem: mi az, hogy ‘munkássága kétes, mert csak a kritika embere’. Hát milyen legyen egy újságíró, pláne ha rendszeresen hazajár és tapasztal?
    (A magam részéről egy 79 éves nyugger villamosmérnök vagyok.)

  • Találom, a wikipédiában MÁSKÉPP van!

  • Találoml, gondolom az egypárt rendszert a Szocilaista pártra gondolta!
    T.i. ahogy írtam már, az egy párt rendszer egyedűl csak komcsi országokban van, manapság! Ja, én sajnos éltem több egy párt rendszer alatt is, voltak a nácik és a bolsik! Mindkettőt kiélveztem, még az ellenségemnek sem kivánom azokat! Ha demokráciában akar élni valaki, akkor el kell fogadnia a több párt rendszert, mert ezaz igazi demokrácia. T.i. ez ad csak lehetőséget egy polgárnak,hogy vállasszon!
    Egypárt- rendszerben NINCS választék, hanem az uralkodó hatalom lenyomja a torkán az embernek az ő politikai irányzatát!Az van!

  • Mégegyszer, senkinek sem kell nekem válaszolni , találom!
    Nem kell elolvasnia az én „süketségeimet”!
    Egyelőre, még itt működik a szabad választás, lehet választani.

  • Kerekes, saját méltatásodban irod, hogy 1976 óta Torontóban élsz, kommentelő ismerőseid írnak ottani tevékenységedről, – ugyanakkor soproni bajtársaim kádervéleményét nem szivesen idézném bomlasztó tevékenységedről. Valóban gyakorta látogatsz haza, hisz itthon nincs antiszemitizmus (legfeljebb ha öngerjesztik). Kiváncsi vagyok, hogy a 60 éves Ünnepségeken találkozunk-e ?! (Egyébként tudnék biztositani VIP-es belépőket is, ide-oda, up-to-you.)

  • málnaszőr
    2016 augusztus 14
    6:00 de.

    „Nem vagyok én senkinek sem adósa!
    Büszke is lehetnék!! Az ám!
    Megrontott életével tartozol
    becsapott fiadnak, Hazám!”

  • Ötvenhatos
    2016 augusztus 17
    6:25 de.
    Soproni bajtársaid? Legtöbbjük Vancouverben, vay Victoriában élm illetve szanaszét BC-ben. Mikor Barrie-ben éltem, volt szerencsém a torontói Magyar Ház ötvenhatosaihoz. Pl Hartmann úrhoz, aki 56-ban feljelentette az apámat, aki lefűrészelte a Városházáról a Vörös csillagot..
    Szal, ötvenhatos név, még nem bizonyíték. Akkor meg főle nem, ha a sajátodat nem vállalod. Korod miatt nyugodtan megtehetnéd, már csak kevesen tudnak helyeselni, vagy ellentmondani..

  • hazai lámpa
    2016 augusztus 14
    8:31 de.

    A másik felét meg az Audi, Mercedes, Suzuki..

  • Kedves Turóczi Béla. A Török Antinak tulajdonított levél semmi esetre sem származhat Török Antitól, miután valódi tényeket ugyan tartalmaz, nyomokban, de több benne a megalapozatlan állítás. (Hogy finom legyek.) Ami csakk akkor lehetséges, ha Török Anti elvesztette a memoriáját, amit nem hiszek, vagy ha valaki más írta a hozzászólást. A téves állítások a következők: siosem voltam tagja a torontoi Magyar Ház vezetőségének. A torontoi televiziónak nem volt kulturális rovata és habár olyasféle témákkal is foglalkoztam, a fő termék amelyet produkáltam a sajtószemle volt és csak egy rövid ideig, amig a náci-érzelmű közönség követelésére le nem vették a műsorról. Sosem töltöttem hat hónapot Budapesten. Éveken át ide jártam nyaralni, két-három hónapra, majd egy évvel ezelőtt végleg ideköltöztem. Hogy pedig kizárólag a ”kritika embere” lennék az nyilvánvalóan nem igaz, habár szívesen vitatkozom, hiszen itt a KMH által közölt cikkeim között is túlnyomó arányban vannak a riportok, leírások, olykor videok, szatirikus írások és általában darabok, melyek az ambiciózus szerzőt képesítik arra, hogy az olvasóit elszórakoztassa.
    Már csak azért sem hiszem, hogy Anti írta volna az idézett szöveget, mert az kimondatlanul hamissággal, illetve hazudozással vádol, amit Török Anti, ismerve őt, nem tett volna. Azt hiszem, hogy ez a szöveg egy hamisítvány Anti neve alatt.

  • Kedves ötvenhatos!

    MIelött a tárgyamra térnék, tudatiom veled, hogy torkig vagyok a bunkóságoddal. Ha akarsz, szólíts Kerekesnek, de akkor tedd hozzá, hogy ”úr,” amint illik, és ne tegezz. Ha viszont közvetlenül akarsz megszólítani, nyugodtan hívj Sándornak, akár tegezz, mint mindenki más, de tartsd meg a kultúrált formát. Csak nem fogsz ennyi erőfeszitésbe belegebedni? És most a tárgyra!
    Mit tehetek én arról, hogy egyes kommentelők, akik állítólag ismernek, vagy nem, mit írnak rólam? Én csak a magam írásaiért tartozom felelni, a másokéiért nem.
    Hogy van-e antiszemitizmus ”itthon,” azaz Mgyarországon, azt a nemzetközi sajtó és szociológia számontartja. Annyiban igazad van, hogy a világban annyira megnövekedett és elterjedt az antiszemitizmus, alkalmasínt a zsidógyűlölet, (és fájdalom, ebben Kanada élen jár), hogy az összehasonlításban Magyarország koránt sem annyira kirívó többé mint volt alig néhány évvel ezelött. Holott az antiszemita atrocitások és események száma évről évre és állandóan növekszik. Igaz viszont, hogy én személyesen nem tapasztaltam ebből semmit eddig. De ez nem oka annak, hogy mostanában itt lakom.
    A soproni bajtársaidat és az ő ”kádervéleményüket” csókoltatom. Az elmúlt tíz évben megfordultam Soronban talán kétszer, egy-két napra. Ugyan mit tudhatnak ezek a bajtársak rólam? Ilyen véleményeknek hitelt adni igazi szegénységi bizonyítvány. A helyedben nem dicsekednék vele.
    Ha a kormány által szervezett ünnepségekre célzol, akkor ott engem nem fogsz látni, köszönöm a meghívást. Különösen nem mint VIP-t. De ha a Szabadság téren el-el mész a beszélgetésekre, vagy a Szabadság Szinpad eseményeire, ott szívesen találkozom veled és még jegyre sincs szükséged. Tudasd velem, hogy mikor akarsz találkozni. Chris majd elküldi az email címemet. Szevasz.