Bayer Zsolt, a Fidesz “nagy tehetsége” — Vajon tehetséges cselekedet a cigányokat leállatozni?

2016 augusztus 22 11:53 de.137 hozzászólás

Szent István napja, a magyar államiság évfordulója alkalmából Bayer Zsolt Fidesz tagot (nem mondanám publicistának) a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki a kormány. Ahogyan a Második Ember, bizonyos Lázár János méltatta: ezúttal olyan valaki kapta az ordót, aki bír a nemzeti büszkeség aranyfedezetével.

A Magyar Hírlapba írogató illető munkásságával nem foglalkoznék, sokan tudják, milyen „nemzeti büszkeség”-i kérdésekről szokta kifejteni mondandóját. Nincs különösebb bajom a trágárságával sem: istenem, van, aki nem bírja annyira az anyanyelvét, hogy legalább írásban kulturáltan fogalmazzon, vagy megveti az olvasóit.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság médiatanácsánál ugyan egyszer kiverte a biztosítékot egyik mondatfűzése, és 250 ezer forintos bírságot szabott ki, valamint arra kötelezte a lap online változatát, hogy egy héten keresztül folyamatosan közölje a tanács döntését, amellyel elutasították az iszlám követőit gyilkosnak bemutató írást. (A médiatanácsról tudni kell, hogy öt tagja közül négyet a Fidesz, egyet maga a párt elnöke nevezett ki.)

A kitüntetés ténye persze sokakat felháborított, ennél is érdekesebb viszont, hogy többen meg védelmére keltek az illetőnek, hogy „nagyon tehetséges”.

Hm. Tessék mondani, ha Néró versei Homérosz soraival vetekedtek volna, akkor „jó” császár marad? Vagy ha Hitler festette volna a Mona Lisa-t?
Volt olyan védő, aki azzal érvelt, hogy Magyarországon nem dühöng antiszemitizmus, hiszen békésen készülnek most is a zsidó nyári fesztiválra. Akkor már rendben van a liberális „patkányokat” az orgoványi erdőbe kívánni? (Kanadaiaknak: 1919 után a fehérgárdisták megtorló akciója volt, amelynek során élő embereket ástak a földbe, majd a kiálló fejükön lovakkal vágtattak végig.) Tehetséges cselekedet a cigányokat leállatozni? Hacsak az uszításnak nincsenek fokozatai a tehetség-skálán.

Kétségtelen, hogy van haszna is ennek a mozzanatnak: legalább tudjuk, hogy pontosan mit is ért a kormány „nemzeti büszkeség” alatt. Bár számomra az még nem dőlt el, hogy lehet-e egyáltalán „tehetséges” olyan valaki, aki egybites aggyal gondolkodik. Ezen bizonyára sokan felzúdulnak, hiszen művelt emberről van szó. Szerintem legfeljebb olvasottról. De idézhet bármilyen neves embert akár kapásból, levezetheti az einsteini tételt, megnyilvánulásaiból úgy tűnik: felesleges volt olyan sokat fáradoznia, a szellemi kapacitása csak az ismeretek rögzítésére volt elég – a feldolgozásukra már nem.

Ha véletlenül tudomására jut a véleményem, és néhai édesanyámat kedvenc szófordulatával illeti, megnyugtatom. Anyukám már életében is hangosan kiröhögte az exhibicionista mitugrászokat.

Akinek van kedve BZS-t olvasni, a Népszabi kigyűjtött néhány idézetet a munkásságából.

Rátesi Margit

Bayer Zsolt és Lázár János

Bayer Zsolt és Lázár János

137 hozzászólás

  • bayer zsolt = szellemi toprongy, idult barom.

  • Lassan Ő lesz az utolsó ̶b̶a̶j̶o̶r magyar kereszteslovag.:)) Nonszensz, hogy nem érzékeli, de még csak el sem gondolkodik azon -sem ő, sem Áder, sem Lázár – , hogy miért adogatják sorra vissza a lovegkereszteket, és most már jópáran a 2010-es éra után kitüntetettek is, akiknek már az Orbán-kormány adta a méltán elismerő díjat tudományos, közéleti munkájukért.

  • Összenő, ami összetartozik (a “keresztény-polgári” az antiszemitizmussal és a rasszizmussal).

  • barlev
    2016 augusztus 22
    12:03 du.
    Lehet, sőt biztos, hogy szalonképtelen, de sokszor igaza van, ami fájdalmas lehet azoknak a liberálisoknak, akik azt hirdetik hogy a szalonképtelenség bőven belefér a liberalizmusba, ám csak nekik!

  • Most válik el az ocsú a búzától !

  • Bayer stílusa alig marad el néhány kommentelőnkétől…

  • Eleddig negyvenen küldték vissza a lovagkeresztet..

  • Ezúton gratulálok Bayer Zsoltnak! Csak így tovább!

  • Seres Róbert
    2016 augusztus 22
    1:23 du.

    Nem szabad összetéveszteni a szalonképességet, más néven a szólásszabadságot a gyűlöletkeltéssel, uszítással. Már csak azért sem, mert utóbbiak büntetendők és Bayer ez utóbbiak mezsgyéjén lavíroz, olykor örömmel bele is lép. Egy ilyen forma semmilyen szinten nem lehet példakép, mert morálisan mocsárba húzza a magyarságot és pár év múlva a Balkánt is csak csodálattal fogjuk nézni kulturálatlanságunk okán, hogy milyen távol előttünk járnak majd. Ezt nem szeretnénk, igaz? (Sorry a balkániaktól, de mint tudjuk Balkánt, mint negatív jelzőt a világon elég sok helyen használják a kulturálatlanság, elmaradottság szinonimájaként. Itt is így szerepelt.)

  • falusi
    2016 augusztus 22
    2:02 du.
    Nos, akik visszaküldték, valószínű egészséges önkritikával rendelkeznek!

  • Magyarországnak nincs bérelt helye Európában. Ha nem tetszik az européer viselkedés, akkor “el lehet menni”. Tisztességesebb (ez a jelző a mai magyar politikai elittel társítva vicc!) lenne a hatalom részéről vállalni az uráli mentalitást, és még most (amíg kapjuk a nagy pénzeket) kilépni az EU-ból.

  • Úgy tudom, ezzel a kitüntetéssel nem járt pénzjutalom. 🙂

  • Nos ha azt vesszük,hogy Apró Antal,vagy Biszku Béla életeket vett el,tett tönkre “érdemeik elismerése” birtokában haltak meg,vagy
    Kertész Ákos (aki munkássága elismeréseként a SZOT és a József.A
    díjon túl)jóval a rendszerváltás után Kossuth díjat kapott és utána ócsárolta a hazáját,kimenekült…Kanadába,majd letagadta
    az írásban is megjelent szemét cikkét….megtartva a jó pénzzel
    járó K.díjat…..akkor Bayer Zsolt,aki tehetséges,MAGYAR és történetesen jobboldali,kormánypárti újságíró,hát bőven megérdemelte a kitüntetést….persze a ballibsiknek főleg a jobboldaliság,kormánypártiság csípi a szemét…
    Aki nem fogadta el a kitüntetést,vagy politikai okokból tette
    vagy rájött,hogy nem méltó rá……
    Sajnos Kertész Á.nem ilyen” önkritikus és büszke” és felveszi a nem kevés suskát……
    Egyébként nem tudom,hogy Bayer Zs,díja pénzzel jár-e,de ő
    legalább nem hazaáruló és nem tett tönkre senkit!!!
    Na ennyi!

  • Amúgy Bayer Zs.nak sok mindenben igaza van,mind az itthoni kisebbséget ,mint a csőcselék illegális migránsokat tekintve!
    A többség és sok normális és tárgyilagos baloldali is ezen a véleményen van!!!

  • jani!

    Jól tudod nem jár pénz ezzel a kitüntetéssel,az interneten is utána lehet nézni…!

  • jani,
    “nem járt pénzjutalom”.Valóban nem.A gyilkos,csicskás,aljadék turulhordát megillető útálatot azonban kiérdemelte,mint minden újkori”keresztes vitéz”.

  • Boda ne hazudozzál itt összevissza megint.

  • Boda Marcsi
    2016 augusztus 22
    5:15 du.

    Miért szedte nagybetűvel nyomatékosítva azt, hogy Bayer MAGYAR? Miért Kertész Ákos nem magyar?

    Bayer miben tehetséges?? A KURVAANYÁZÁSBAN? Mert folyton kurvaanyázik. Ez a nívós és tehetséges újságíró, akire fel kell nézni? Hát ha felnéznék Bayerre és elismerném a kitüntetését, akkor azt kellene mondanom Boda Marcsa, hogy a “kurvaanyádat”! Ezt lehet tanulni Bayertől, de nem szeretnék ilyesmiket eltanulni ettől a zéró figurától, hiába szeretné a magyar kormány ,hogy zülljön le mindenki erre a szintre amelyen Bayer és ön is leledzik.

  • Boda:TE a cipője fűzöéig sem érnél fel sem Aprónak sem Biszkunak.

    Lehet megítélni a tevékenységüket így vagy úgy , de valakik voltak.

    TE pedig -ahogy Hofi mondaná- már akkor is egy senki voltál, amikor még valaki voltál.

  • Seres Róbert
    2016 augusztus 22
    3:20 du.

    Akik visszaküldték, azoknak van humanista értékrendje van, melyben nem fér bele az, hogy bármilyen kontextusban együtt lehessen említeni nevüket és életük munkásságát egy minden értéket nélkülöző bérfirkásszal.

  • A FIDESZ láncos kutyája, ahogy a kép is mutatja, hajlott gerinccel, seggnyalás szellemében átveszi méltó jutalmát.
    Ez a tenyeres talpas bunkó, ki a szégyenletes magyar kormány szaros szájú szócsöve, ez a FIDESZ udvari pojáca, ez a mocsok barom naponta leírja, hogy a kurvaanyját mindenkinek, aki nem Orbán Viktor seggét szagolgatja/nyalja önszántából – és ezért kitüntetik mert tudják, hogy Orbán nem zsidózhat, cigányozhat, buzizhat nyilvánosan és hivatalosan !
    A FIDESZ MAFIA, becsületes, értéket teremtő, ismert és elismert szakembereket alázott meg visszafordíthatatlanul azzal, hogy Bayer Zsoltnak átnyújtották ezt az elismerést.

  • Seres Róbert
    2016 augusztus 22
    3:20 du.
    Lehet. Viszont azis előfordulhat, hogy ragaszkodnak bizonyos erkölcsi normákhoz.

  • gyuri10, Boda Marcsi

    “nem járt pénzjutalom”

    Úgy értettem – ha pénz is járna a kitüntetéssel, akkor vajon hányan sietnének önérzetesen visszaadni? Ez így csak olcsó reklám maguknak, de leginkább Bayer Zsoltnak.

  • Seres Róbert
    2016 augusztus 22
    3:20 du.
    Vagy inkább jó kritikai érzékkel, mert ha a zsóti az alapszint, akkor inkább nem.
    Háát, én sem szeretném ha egy lapon említenének ezzel az “emberrel”!

  • Jani Kenyeres ur nagymuveltsegu, intelligens, sajat jogan jomodu kivalo szakember. Sosem volt “bolsi”, egyszeruen egy joerzesu uriember. Felesege orvosegyetemi tanar. Egyikuknek sem penzkerdes a tisztesseg. Bayer viszont ha jol tudom, jo penzert patkany. P

  • Boda Marcsi
    2016 augusztus 22
    5:18 du.

    Már megint ez az érv, hogy “a többség …”. Nem rokona Figyelőnek véletlenül?
    Vannak dolgok, amiket a többség sem igazolhat, és ennek a “féregnek” az írásai ilyenek!

  • Akik visszaküldik a plecsnit, azok saját becsületük megóvása mellett, megpróbálnak valami keveset megóvni Magyarországnak a mai politikai osztály – kormány és ellenzéke – által alaposan eltékozolt becsületéből.

  • Geyza:
    “Boda ne hazudozzál itt összevissza megint.”

    Miért ne tegye? Miért követelsz lehetetlent?

  • Találom Kedves Találom. Úgy gondolom, Bayer tehetséges, de ez nem zárja ki, hogy szarházi is legyen. Remekül felismerte, hogy a jobboldal nagy része sötét, erőszakos, műveletlen és ostoba, akik szomjaznak a gyűlöletre. Ezt remekül kihasználja, lemegy a szintjükre, és úgy beszél, hogy ők is értsék. Az, hogy ez neki a lelkéből jön vagy a pénztárcájából, kérdéses, de úgy néz ki, nem okoz neki lelki válságot a primitív, kocsmai szóhasználat. Bár állandóan elkámpicsorodott, gyűlölködő “orcája” szánni való, de lelkes rajongói tábora őt igazolja. Az, hogy rajongói tábora nem veszi észre, hogy nem Bayernek kellene a cigányokról (is) ugatni, hanem a kormányzatnak kellene megoldani a helyzetet, “széles” látókörüket bizonyítja. Bayer ugat, a gyűlölet nő, a kormány pedig nem tesz semmit, hiszen impotens ebben az ügyben (is). Gond megoldva? Ha valamelyik mégis észreveszi, akkor jön Bayer, és az elmúlt “nyóc” év. Elég egyszerű kielégíteni a jobboldali “hullámzók” lelkét. 🙁
    A fénykép tökéletes. Tökéletes jellemrajza a mindenkit megvető gúnynak. Badarság azt gondolni, hogy ez csak a baloldalnak szól. Lehet utálják a baloldalt, de biztos, hogy lenézik ostoba és vak rajongóikat, hiszen rájuk adták a bohócsipkát, amit büszkén viselnek.
    Az, hogy Bayert kitüntették nem (csak)a kormány bűne, hanem a polgároké, akik ezt lehetővé tették. Azoké, akik ezt a szellemi fertőt élvezik, igénylik, sőt, még büszkék is rá, és ezt tartják a magyarság értékének. Aki nem ilyen, az hazaáruló. Akkor vállalom.

  • Bayer – úgy tudom – nem bunkó, hanem meglehetősen művelt, jól képzett, cigánygyűlölő, antiszemita, xenofóbiára, akár gyilkosságra is uszító, kissé mocskosszájú magyar értelmiségi. Nem csodálom, hogy némely itteni kommentelő rokonszenvezik vele, hiszen már a régiek megondták, hogy similis simile gaudet.(Ám az 1994-es választás után, amikor a Fidesz 7%-al jutott be a parlamentbe, és Bayer az akkori Népszabadság zsurnalisztájaként a Fideszt csepülte, még szalonképes volt a stilusa.)

    A legtöbb országnak vannak, voltak nácibarát vagy fasiszta elit-értelmségei; pl. a németeknek a zseniális Heidegger, Carl Schmitt, az olaszoknak Gentile, Marinetti, a norvégoknak a kitünő író, Knut Hamsun, a fraciáknak az elragadó Céline, az amerikaiaknak Ezra Pound, stb. Magyarországnak ebből akkor Wass Albertek, manapság Bayer Zsoltok jutottak. Hát.. most mondja valaki, hogy nincs magyar átok…

  • Jani:
    HA…ha a nagyanyámnak kereke lett volna, szekér lett volna.

  • Seres Robert
    aztan miben lenne igaza bayer-nak te nyomorult niemand??
    jaaaaa hogy te is egy nyilas csocslekhez huzo fereg vagy? akkor ertem is…………..

  • terminus
    2016 augusztus 23
    3:45 de.

    Ismerjük a Marcsi-féle többséget. Szerinte a Többség választotta meg a Fideszt is. A többi – a valóban többség – meg le van szarva.. Neki a 27% is többség meg a 44%-is. Előbbi a szavazásra jogosultak közül a Fideszre szavazók aránya, utóbbi pedig a ténylegesen elment és Fideszre voksolók aránya. (előbbinek 73% utóbbinak 56% a párja, szerintem ezek a számok valóban többséget jelentenek, ellentétben a Marcsika 27 és 44-es többségével, de majd Marcsika megmagyarázza a matekot is.) Ebben a fordított, inverz gondolkodásban had hivatkozzon Marcsika a saját agyában lévő többségre, had hahotázzunk rajta. Más érvet én még úgy sem láttam, olvastam tőle, mint a többség így ,a többség úgy de ráadásul ez is fals. 🙂

  • barlev
    2016 augusztus 23
    6:15 de.

    Nem szabad így beszélni.:) Tanuljunk Bayertől és mindenkinek a “kurvaannyát” aki más véleményen van, hátha még lovagkeresztet is kaphatunk érte.

  • Belzebub! Attól még, hogy valaki tanult – vagy kitanult? – lehet oltári nagy bunkó is. Bár BÖZSÖT én nem a bunkók közé sorolnám, inkább valamelyik rikácsoló alfajba.
    Azokhoz meg, akik azon siránkoznak, hogy a “tehetséges” publicista ordóját elutasítók a két oldal közötti párbeszédet lehetetlenítik el, lenne egy kérdésem. Tessék mondani, mi lehetne a jó válasz egy párbeszédben a kurvaanyádra?

  • Llanfair
    2016 augusztus 23
    4:49 de.
    Tökéletes analízis!
    Grt.

  • Llanfair 4:49, te nem tudsz hazaáruló sem lenni, mert neked nincs olyanod. Amúgy ilyen gyorsan letelt a némasági fogadalmad?

  • charlie
    2016 augusztus 23
    8:45 de.
    Tod, Char Lee, a hazaszeretet nem azon múlik, hogy piros-fehér -zöld pizsamában alszol, turultojásos csodaszarvaspástétomot reggelizel, és leöblited némi migráncs/zsidó/cigány vérrel..

  • charlie Nem tettem fogadalmat. Ha felfordul tőletek a gyomrom, nem írok. A véleményed pedig az útszéli döglött kutyát sem érdekeli. Te egy aljas, gonosz, öntelt, gyűlöletben tobzódó vénember vagy, akit csak sajnálni lehet. A felsorolás nem teljes, de ennél nem akarlak jobban jellemezni. Állíthatsz magadról amit akarsz, szerencsétlen és boldogtalan vagy, amit másokra akarsz kivetíteni. Ilyen a “magad fajtád”, aminek szereted magadat nevezni. Egyetlen “értéked”, hogy mindenkit gyűlölsz, aki nem olyan mint te. Remélem nem haragszol, hogy nem érdekel ezek után a véleményed? 🙁

  • charlie
    2016 augusztus 23
    8:45 de.
    Az egész analízisből ennyi jött le?
    Mindegy, ez van.

  • talalom 8:08 de.

    “Tessék mondani, mi lehetne a jó válasz egy párbeszédben a kurvaanyádra?”

    A KMH-n utoljára Ille István használta az általad kifogásolt kifejezést, mikor egy nála nem csak műveltebb, de kulturáltabb hozzászóló kiigazította. Egyébként, a baloldal folytonos nácizása sem az árnyalt és kreatív, jóindulatú konfliktuskezelő képességről árulkodik.
    .

  • charlie,
    nekem van olyanom,amire azt írod,hogy Llanfairnak állítólag nincs.Szerencsénkre az én olyanomban nincs lovag(ina)kereszt.A ló vagina még elférne,de a keresztet azért nem csípem,mert arra olyan zsidó rabbit feszítettek aki miatt már sok vér folyt ezen a kiba…tt világon.Ezt a fajta hungárikumot meghagyom nektek.

  • De, szerintem sem mindig jópofa dolog a közönségesség.

  • HunCanada
    lovagkereszt? ingyer se kell.
    van nekem sok mas.kaptam a haborukban.

  • Gyuri bácsi, mi ketten szerencsések vagyunk, szeretünk és a hazánk viszont szeret.
    Erről a lovagkereszt ügyről meg eszembe jutott, hogyha valami fatális véletlenből adódóan megkapnám a Jad Vasem Világ Igaza kitüntetését, akkor onnantól abba is belepofázhatnék, hogy a jövőben kik kaphatják meg és miért?
    Hát biztosan nem.

  • Az tény,hogy Bayer Zs.stílusa időnként sokakat írritál,de ugyanígy vannak a jobboldali beállítottságú emberek több balos,primitív és ráadásul hazug újságíróval….

    geyza,ha olyan lennék,mint Apró vagy Biszku volt (primiv,aljas,gyilkos)akkor már rég leköptem volna magam….
    és hozzád hasonlítanék….rágondolni is rossz!
    persze nem csodálkozom,hogy neked ők a példaképeid,ÁVH-s szülök?vagy az Andrássy út 60-ban volt a gyerekszobád?….Ki tudja,de sejthető!
    Néha bölcsebb lennél ha hallgatnál,nemcsak a hülyeségeid miatt
    de főleg a múltatok,hovatartozásotok,intelligenciátok kiteregetése nem hoz számotokra dicsőséget,csak szégyent….
    bár vannak “vastagbőrű” túlélők!

  • Találom:
    “Tessék mondani, mi lehetne a jó válasz egy párbeszédben a kurvaanyádra?”

    Ó, az ilyesmire Bayer Zsolt egy jobb hírű józsefvárosi vagy franzstadti kocsmában gyorsan megkaphatná az őt teljesen kielégítő választ.

  • Boda Marcsi
    2016 augusztus 23
    1:03 du.

    “Az tény,hogy Bayer Zs.stílusa időnként sokakat irritál, de ugyanígy vannak a jobboldali beállítottságú emberek több balos,primitív és ráadásul hazug újságíróval….”

    Nem irritál, hanem elfogadhatatlan, mert gyűlölködő, mert uszító, mert primitív, mert nem Európai, mert nem ilyen Magyarországot akartunk 89-ben. Nem véletlenül bűncselekmény a gyűlölet beszéd!

  • barlev
    2016 augusztus 23
    6:15 de.
    “Seres Robert
    aztan miben lenne igaza bayer-nak te nyomorult niemand??
    jaaaaa hogy te is egy nyilas csocslekhez huzo fereg vagy? akkor ertem is…………..”
    Nagyon kellemes érzés nyomorult niemandnak lenni egy olyan Szedlacsek fattyúhoz képest akinek apja megfogadta Korbuj nevű barátja egy elbukott fogadás utáni javaslatát és ezért erősen érződik rajta a rokontenyészet! Nagyapám Lengyelországból menekült ide, igaz hogy a befogadásért tisztelte Horthyt, de a nyilas csöcsléktől, az angol szállodák robbantóitól, az arab falvak felperzselőitől és a magyar partizánoktól herotja volt, amit én is örököltem, a féreg című titulust meg egy ilyentől szívesen elfogadom! Mellesleg Bayer sírva könyörögne tőled receptet, mert Te gyűlölködésben és érdemtelen nagyképűségben -észben nem- magasan fölötte állsz!

  • Jani 10:34. Az nyilván úgy kezdődött, hogy valaki visszarúgott. Én magam ritkán – szinte soha – nem nácizok, ettől még kijár nekem a bolsi-libsi-komcsi, akkor is, ha arról írok, hogy az én hazaszeretetem nem függ az álságos, korrupt és hazug élsportban osztogatott aranyerek… bocs, aranyérmektől.
    Tisztelem a szavak értelmét. A nacionalizmus simán a nemzet szeretetét jelenti, a BZS-félék meg nem nacionalisták, hanem soviniszták. A kifejezés a francia Chauvin-ról kapta a nevét, és fanatikus, ellentmondást nem tűrő rajongást jelent. Az illető maga Napóleonért rajongott.
    Az igaz, hogy a német szóból itt maradt nácinak már más a feelingje (stichje, odőre), már nem egyszerűen a saját nemzetem szeretetét jelenti, hanem az összes többi lenézését, kizárását. Sőt, a saját nemzetemből is kizárom azt, aki nem az én számíze szerinti hitet követi, nem az én világnézetemet osztja. Erre egyébként BZS írásai igen jó példák: gyakorlatilag másról sem szólnak, minthogy ki mindenki takarodjon a …. Szót sem ejt arról, hogy mégis, szerinte ki jó magyar?
    Nektek én sem vagyok jó magyar, mert ateista vagyok, szabadgondolkodó és szocialista. (Hosszú évekig tartott, mire ezeket magamban letisztáztam.) Engem nem zavar, hogy van istenhívő, vagy akár turulhívő magyar – az ő dolga. Csak ne legyen kötelező a templom kövét koptatnom, vagy ékírással szórakoznom, amikor angolul se tudok, inkább arra szánnám az időmet. De arra mindig is kíváncsi voltam – és leszek – hogy valaki miért gondolhatja, hogy jobb a másik embernél pusztán amiatt, hogy egy nemzet tagjának született?

  • Na és még hogy tovább bosszantsam a mindenféle kitüntetés visszadókat:
    ennek a műbalhénak kb olyan frenetikus hatása van mint a zsöszvicsárlizásnak! Éljen a kettősmércés humanizmus és liberalizmus!

  • Bocs, a kettősmércés demokráciát kifelejtettem!

  • jani!

    Igazad van….,én nagyon kíváncsi lennék,hogy hányan utasították volna el a kitüntetést,ha pénzzel járt volna…..na nem sokan
    lettek volna ennyire határozottak,önérzetesek….!!!!!
    Bemutatkoztak….,na megint nem jött be “egyeseknek” a dolog,
    Bayert meg ennek ismeretében legalább nyerészkedéssel,illetve haszonleséggel nem lehet vádolni!

  • gyuri10 “emberséges,kulturált” és a keresztényekkel szembeni gyűlöletet szító bejegyzéséhez”gratulálok” és ezek után még csodálkoznak a hasonlóak,hogy terjed az antiszemitizmus?…..
    Szerencsére az ilyen zsidók kevesebben vannak,mint a tisztességesek és a rendes normális keresztény embereket feleslegesen provokálják!
    Na megint nem jött be a mocskolódás,csak az önlejáratás!
    Gratulálok!

  • Jani!

    Egyébként mind geyzának mind a nagyanyjának,de valószínűleg a
    család többi tagjának is “hiányzott” sajnos nem egy,hanem több
    kereke……de nem ez a legnagyobb baj,hanem a jellem és tisztesség hiánya,ezért nem is fognak fel semmit!

  • Seres Róbert Komolyan gondolod, hogy azok akik visszaadják, neked akarnak tetszelegni? Nem hiszem. Ha mást nem ér el, akkor is megéri, mert az önbecsülése megmarad, kevesen szeretnek egy ilyen alakkal közösséget vállalni. Kevés vagy ahhoz, hogy felbosszantsd Őket, de te megpróbáltad, ha ezért nem is jár tisztelet.

  • charlie,
    megnyugtatásodra írom,hogy Téged ilyen veszély nem fenyeget. Tehát semmi okod a további viselkedésed kialakítására.Tisztelem Benned a hovatartozás tudatodat.Ne próbálj átnyergelni a másik oldalra.Ameddig iszlám felügyelet nélkül éltek,nincs szükséged a “fehér karszallagra”.

  • Már több ezer éve édesgetik magukhoz a nyaloncokat a hatalmon levők és persze az ellendrukkereknek ez jó hogy nem tetszik. A 89-es gengszterváltás óta az összes regnáló kormány adott a hű vazallusainak ilyen jelképes hájjal kenegető és komoly anyagi javakkal megtetézett kitüntetéseket, amik a következő hatalomváltáskor fanyalgást, irigységet és érdemtelenségre való hivatkozást eredményeztek. Ezt a jelenséget csak úgy lehetne megszüntetni hogy, a kitüntetéseket politikától független, pártatlan civil szervezetek adnák, no de olyanok meg nincsenek, ezért hozzá kell szokni minden érintettnek oda és vissza hogy, a mindenkori mundér nem sérthetetlen, vagy már eleve ne fogadják el és akkor nincs kétes dicsőség! Amúgy Bayer tényleg egy faraghatatlan tuskó!

  • Seres! Mi a túró az a “kettősmércés” humanizmus, liberalizmus, nopláne, demokrácia? A három fogalommal tisztában vagyok, csak a jelző homályos kicsit. Azt ismerem, hogy “kettős mérce” (így, külön, főnévként), általában azt jelenti, hogy valaki egy dolgot (fogalmat, cselekvést, történést) egyszer így, másszor úgy ítél meg, függetlenül a dolog konkrét változóitól. Hálás lennék, ha ezt az érdekes jelzőt elmagyaráznád.
    Egyébként sajnállak, hogy ezek szerint nincs sok fogalmad önbecsülésről, elvhűségről a kitüntetést visszaadók kapcsán.

  • Katona Zsombor 5:29. A civil szervezetek is a politika részei, méghozzá nagyon fontos elemei, így az is “politikai” elismerés lenne. Nem az a baj, hogy a kormányok a velük egyetértő – tehát a céljaikat segítő – teljesítményeket tüntetik ki. Nem jut eszembe mostani példa, de például Makovecz kitüntetésekor senki nem protestált. Nekem a korai építményei tetszenek, de aztán elvetette a kopjafát, hogy stílusos maradjak. De senki nem vitatná, hogy megérdemelte a kitüntetéseit. Itt azonban egy rasszista uszító lett kidekorálva, nem egy jobboldali konzervatív keresztény, pláne nem polgári teljesítmény. Ez azt is jelenti, hogy a kormány célja az uszítás és a gyűlöletkeltés.

  • talalom
    2016 augusztus 23
    3:15 du.
    Ötös!!

  • Boda Marcsi- Geyza liaisonjához:
    “Nem szerelem ez már, könyörgés. Engedd, hogy magam visszaadjam, hisz mindaz, mi lehettem volna, bár elrontottam, tőled kaptam..” 😀 😀 😀

  • Boda mit köhögsz megint te idióta ?

  • talalom
    2016 augusztus 23
    6:14 du.
    Minden szavad igaz, de nem látok ellentmondást hozzád képest, és csak nézz utána, mindkét oldalon voltak és ma is vannak ilyen rasszista, úszító kitüntetettek, akkor a letűnk kormányok célja is az uszítás és gyűlöletkeltés volt? Ugyan már!

  • Katona Zsombor 9:05
    Kérek szépen konkrét példát 2002 és 2010 közöttről, nem ismerek minden kitüntetettet. Lehetőleg a konkrét gyilkolásra való uszításra is.

  • Katona Zsombor
    2016 augusztus 23
    9:05 du.

    Megint ez a ködös hivatkozás, hogy “mindkét oldalon..stb.” Rendben. Nevezd meg kikre gondolsz, hasonlítsuk össze, nézzük meg!

  • Elgondolkodom….
    Ha a szegény cigányokat bántják (okkal vagy ok nélkül), az már az antiszemitizmust(!!?) súrolja.
    De tettem egy kört, ez oda vissza már nem érvényes: Egyetlen cigány származásu fiatalt sem jár a budapesti Lauder zsidó gimnáziumba !!!

  • Ötvenhatos
    2016 augusztus 24
    2:41 de.

    🙂 Cigányok bántása soha nem antiszemitizmus :)) Elsőként a fogalmakkal tessék tisztába lenni, aztán megfogalmazni a mondandót. haha:)

  • talalom
    2016 augusztus 23
    3:15 du.

    Elég könnyedén átsiklottál Ille Pista normális embereket megbotránkoztató ordenáré stílusán.

    A kötőszóként használatos “nácizásról” pedig nem látod be, hogy így sem lehet normális párbeszédet folytatni. Akkor sem, ha speciel te nem használod. Mellébeszélsz. Látod, ez a kettős mérce.

    Egyébként, csak hébe-hóba olvasok BZS-től cikkeket.

  • Ja! Gyurcsány Feri is elég trágár.

  • Észrevételem a magyar trágárságról:
    Erősen dívatba jött,sajnos! Újságokban, magazinokban is használnak gyakran trágár kifejezéseket, ami bizony szokatlan a külföldi magyar számára.
    Itt is divat a mindennapi beszélgetésben a b-betűs szó használata, ami szinte természetes már. Angolul f-betűvel kezdődik, de közel sem olvasni újságokban nyomtatott kiadványokban ilyen és ehhez hasonló publicitást!

  • jani
    BZs és Gyurcsány kifejezését ” kiragadták a szövegkörnyezetből”.
    BZs nagy lelógó érdemérmet kapott, Gyurcsány pedig a széplelkű Fidesz offenzíváját !
    Szervusztok, jó napot !

  • Geyza, Boda szerencsétlen, amióta megszüntették a BKV-nál a menetirányító állásokat, itt próbálkozik a menetrendet megszabni.
    A szerencsétlen alulművelt nem olvasott egyetlen Kertész Ákos könyvet, sem, mert akkor tudná, nála jobban senki nem szólt be a szociban sem a “hazájának” oszt akkor mégsem vádolták elmehunyt vénasszonyok a hazája ócsárlásával.
    Mellesleg, Boda nem ártana kevesebbet emlegetni az ÁVH-t a gyerekszobával kapcsolatban, mert még tényleg azt gondolhatjuk, kellemes nosztalgia ébred benned az ott állományban lévő kettő darab Boda révén.

  • Tüske Zsófia,
    Bocsánat, azért mert valaki nem olvasta Kertész Ákos szelllemi termékeit, még nem jelenti azt, hogy “alulművelt”!
    Más, elég volt Kertész Ákos levelét elolvasni, hogy tudja az átlag magyar mi is a VÉLEMÉNYE a amgyarokról Kertész Ákosnak!

  • Figyelő
    2016 augusztus 24
    10:10 de.

    Kedves Figyelő! Meg kell jegyezni, hogy ez egy korrekt észrevétel és hozzászólás volt. Ami igaz az igaz, és vitathatatlan.

  • Sokakkal összehasonlitva Bayer csak egy nyeretlen kétéves…
    “A Sátán fajzotta-e Orbán Viktort, vagy sikertelen abortusz eredménye? Mikor fogja be a FIDESZ elnöke a pofáját? Ön szerint ki az ötödik Orbán-gyerek apja, ha Nyakó István frakciótársam az ?” (Lendvai Ildikó szövege, napirend előtt…)
    “Egy a zászló egy a nemzet, Orbán Ráhel végre ellhet !”
    (Z.A., a demokrata blogger )
    Szanyi Tibor minden harmadik mondata…

  • Parács Péter Pál

    Cigány kérdés.

    Mi a feltűnő a Cigányságban? /Újabban Roma/? Milyen országból lettek nemzetiségiek?
    Egy biztos. A zsidó vallás szerint nem zsidók, tehát…???

    PPP

  • Parács Péter Pál

    Csak kósza olvasmány:

    – Állítólag Orbán Viktor apai ágon cigány, anyai ágon pedig zsidó.
    Nem tudom, túlságosan nem is érdekel. Csak felhoztam, hátha érdekel valakit csámcsogás közben.

    PPP

  • HunCanada
    Hol álltál a sorban, amikor az IQ-t osztogatták ?

  • Ötvenhatos
    2016 augusztus 24
    1:32 du.

    De nem gondolja azt komolyan, hogy egy Szanyi Tibor hasonló mértékben képes továbbítani a magyar emberek felé a gondolatait, mint Bayer aki széles repertoárral rendelkezik különböző médiákban erre. Szanyi is egy prosztó, szerintem ebben nincs vita senki között, nem is kapott magasrangú állami kitüntetést soha sem. Tehát alapjaiban téves összehasonlítást hozott ide kedves ötvenhatos. Egyébként kik azok a “sokak”? Firkantson ide még egy tévképzetet plíz.

  • talalom
    2016 augusztus 23
    5:54 du.
    ” Azt ismerem, hogy “kettős mérce” (így, külön, főnévként), általában azt jelenti, hogy valaki egy dolgot (fogalmat, cselekvést, történést) egyszer így, másszor úgy ítél meg, függetlenül a dolog konkrét változóitól.”
    Hát ennél tömörebben és frappánsabban meghatározni nem lehet, most akkor csak kötekedni akarsz?

  • ppp,
    félkegyelmű kérdéseiddel fodulj bizalommal a google-hoz.Ott sem lehülyézni sem elküldeni nem fognak melegebb éghajlatra.Még az ukrajnai nácihordánál is érdeklődhetsz.A jobbikkal ne szórakozz, mert ott egyetemet végzett zsidók is vannak.

  • Parács Péter Pál
    2016 augusztus 24
    1:40 du.
    Ezzel a névvel, hogy Parács, te melyik országból lettél nemzetiségi?

  • Kedves HunCanada, elnézést, most tudtam meg, hogy Ön hölgy!
    Ezért további malacságok idézését mellőzve, figyelmébe ajánlom a következőt, amit kérem olvasson el előitélet mentesen.
    Köszönöm !
    http://www.magyarhirlap.hu/cikk/64221/Turhetetlen_25

  • Ötvenhatos
    2016 augusztus 24
    5:50 du.

    Kedves Ötvenhatos! Nem tudom honnan vannak az információi, de azt kell mondanom, hogy tévesek, vagy csak összetéveszt valaki mással. 100%-ig biztosíthatom arról, hogy nem vagyok hölgy. De ha nem titok, akkor kérem mondja el, hogy honnan kapott ilyen fals infót? (A cikket mindjárt elolvasom, amit linkelt)

  • Ötvenhatos
    2016 augusztus 24
    5:50 du.

    A cikk nem működött, de megkerestem azért és elolvastam. Mit kellene belőle levonni tanulságképpen? Hogy mások is trágárkodnak, csúnyán beszélnek? Soha senki nem vitatta, hogy mások nem beszélnek csúnyán, de azért tegyünk valamit tisztába. Egyrészt a cikkben szereplők egyike sem kapta meg azt a magasrangú állami kitüntetést és egyik sem formálja a magyar emberek gondolkodását, nincs olyan ráhatással, mint Bayer Zsolt, aki nem csupán trágár és prosztó módon ír, hanem a jelzőit emberek, népek, népcsoportok, országok és államok ellen teszi kiemelkedő magas számban gyűlöletkeltően.
    Másrészt ezen felül had mondjam el ismét, hogy az SOHA nem lehet mentség semmilyen cselekedetre, ha azok a csúnya MÁSOK, a másik oldalon is esetleg hasonló mód tettek korábban. Legyen az trágárság, lopás, korrupció bármi. NE LEGYEN már ez a nívó, ne legyen ez a megítélés szintje, mert ez hamis és álságos és nagyon rossz irányba visz mindannyiunkat. Nem kéne hagyni, hogy ennyire manipulálják az embereket, jelen esetben (és pl a linkelt cikkel) önöket ott a jobboldalon és gondolkodás nélkül benyeljék ezeket a cikkeket, ezeket a szellemi kútmérgezéseket. Az almát a paradicsommal nem igazán lehet összehasonlítani, hiába gömbölyded mindkettő. A látszat nem elég.

  • Parács Péter Pál

    ***falusi***
    Én próbálkoztam utánanézni a családfámnak apai és anyai ágon egyaránt.
    -Apai ágon nem jutottam messzire. A név alapján próbáltam hová tenni a Parács-nevet. Ez nem kifejezetten magyar név, itt Magyarországon nem is találtam druszám-t.
    Szlovákiában találtam olyan “földrajzi” helyet a
    Fátrában, hogy “Parács-csoport”.
    Horvátországban pedig a Porech.
    Ukrajnában egy szóból Porucs-ból is lehetne kiindulni.
    Több külföldi ismerősöm azt mondja, hogy szerb-jugoszláv.

    -Anyai ágon magyar nemesi család, köze volt a tiszai-
    nagykörüi hajózáshoz is.

    Az, hogy melyik országból lettem nemzetiségi?
    Ahol születtem természetesen az adott ország nemzetisége lettem automatikusan, eltérő nyilatkozat hiányában.
    A név szerinti származásomat keresve is, azonban Országhoz köthető. Azaz, van Országhoz kötni nemzetiségi hovatartozásomat. Magyarul nemzetiségről akkor lehet beszélni, ha van országa annak. Ez nem tévesztendő össze a népcsoporttal. Magyarországon például a Jászok vagy a Kunok nem azt mondják, hogy jász vagy kun nemzetiségű vagyok. Azt mondják, hogy magyar nemzetiségűek, hacsak nem más nemzetiségűnek nem vallja magát magyar állampolgársága mellett. De, mint említettem a nemzetiség kérdése nem választható el az országtól. Utóbbi adja meg a “nemzetiségi jelzőt”, nem pedig egy esetleges népcsoport.

    Nincs ismeretem arról, hogy valamikor is alapítottak volna Cigány, újabban Roma országot.
    Ezért merült fel bennem a cigány-roma nemzetiségi kérdés és nem rosszindulatból. Hangsúlyozom! Nem rosszindulatból! Ezt, csak egy érdekességként vetettem fel.

    PPP

  • Parács Péter Pál

    -gyuri10-

    Honnan veszed, hogy nem vagyok “jobbikos”? A jobbik éppen a Magyarokért kampányol. Mi köze van ehhez a zsidó egyetemi végzettségűeknek vagy elképzelhetetlen, hogy mások is végeztek egyetemet?
    PPP

  • Új szokás jött divatba a dunamenti Mongóliában.Aki nem akarja megkapni a”Lóvagina Keresztet”már most iratkozzon fel,mert vissza nem lesz fogadva.Lázár óvóbácsinak nincs ideje duplán dolgozni.

  • ppp,
    mielőtt véleményt mondasz előbb érdeklődj a kis barátaidnál,és ha jobbnak látod,hogy ne válaszolj,akkor megkíméled magad a kinevetéstől.

  • Parács Péter Pál
    2016 augusztus 25
    3:01 de.

    Mindössse emiatt a félhülye kérdésed miatt érdeklődtem a néveredeted/nemzetiséged iránt. Családfád nemérdekel, gázzal működik a kandallóm.
    Nü, akkor a többi marhaságra.. Írod: “Magyarul nemzetiségről akkor lehet beszélni, ha van országa annak. Ez nem tévesztendő össze a népcsoporttal.”
    Faszamányos.. Miújság a swábokkal? Katalánok? Baszkok? Zuluk? Bantuk? Kis jóindulattal még lehetne érdeklődni a búrok után is, de ők már szinte teljesen kihaltak. Szal. Mivan az elébbiekkel? Ők nem nemzetiségiek? Akkor micsodák? Szal, koma, mielőtt itt belefogsz a zsenid szidolozásába, nézz utána dolgoknak.

  • Parács Péter Pál

    Van egy családfa-kutató programom. MO-on több tucat Parács van.

    https://familysearch.org/search/record/results?count=20&query=%2Bsurname%3APar%C3%A1cs~%20%2Brecord_country%3AHungary

  • Jani. Aug. 24. 7:28. Ille Istvánnal magánlevélben megbeszéltem, nem tartozik Rád a véleményem. A kettős mérce az, amikor Te csak a nácizást hajtogatod – amiről elmondtam a véleményem -, de nem veszel tudomást arról, hogy a “libsibolsikomcsi” mellett a leggyakoribb “érvetek”, hogy a veletek egyet nem értő nem magyar, hazaáruló, s konkrét ügyre szinte soha nincs válasz, ahogyan az ellenoldalon kitüntetettektől sem kaptam még konkrét gyilkolásra való uszítást két napja.
    Seres Róbert aug 24, 2:53: Ja, de te “kettősmércés”-t írtál, azért bizonytalanodtam el, hátha mást jelent. Mert az általam ismert liberális írások többsége azonosan ítéli meg az uszítást, meg a gyilkosságra való felbujtást, akármilyen oldalról érkezzen.

  • Parács Péter Pál

    2016 augusztus 24
    1:40 du.
    Érdekes kérdés.
    Kanadai magyaroknak szoktam említeni, hogy a kanadai indiánok, sokban emlékeztetnek a magyar cigányokra.
    Mostanában volt egy film róluk kultúrájukról, szokásaikról stb.
    Egyben nem hasonlítanak hozzájuk szerintem, hogy nem szeretnek vegyülni az indiánok másokkal, főleg a fehérekkel. Teljesen, külön élnek, külön törvényeik vannak, csak a kanadai kormányt pumpálják állandóan pénzért.
    Ugyan a cigány is külön él, de munkát, pénzt stb. csakis a magyar kormánytól vár. Ok sem szeretnek nagyon dolgozni, mint az indiánok. Viszont az indiánoknak érdekes, egyéni művészetük is van, amit nem lehet a cigányokról elmondani. Ha csak nem gondolunk a muzsikus cigányokra!

  • gyuri10
    2016 augusztus 25
    3:54 de.
    Már árverésen is lehet kapni.
    Van aki nem visszaadja, hanem árverésre bocsátja.

  • talalom

    Tehát, Ille István “kurvaanyázásáról” és sértő közönségességéről a véleményed magánügy, amihez semmi közöm. Értem. Viszont BZS hasonló megnyilvánulásáról a véleményed nyilvános és megvitatható. Logikus.

    Én még senkit nem neveztem hazaárulónak, de legalábbis nem emlékszem rá.

  • Milyen jó volna, ha a lopott holmit is mindenki sértődötten visszaadná, csak mert a másik is lopott. 🙂

  • Figyelő
    2016 augusztus 25
    11:33 de.

    Mit tudsz Te a cigányokról? Nem tudsz Te semmit Figyelő!

  • jani,
    melyik évektől számítod a lopott(rabolt)holmik vissza adását?Mert az 1945 előtti már régen bor-sör-pálinkává lett varázsolva az elődök által kezdve és az utódok folytatásával.Az utódok már vissza hányni sem tudják,amit az elődök elittak.

  • terminus
    2016 augusztus 25
    3:22 du.
    Te tán beás, gábor vagy lovári vagy, akkor mesélj mit tudsz rólunk!

  • Orsós Elemér
    2016 augusztus 25
    4:00 du.

    🙂 Nem azt állítottam, hogy én tudok bármit is, hanem kétségeimet fejeztem ki, hogy Figyelő otthon lenne a témában.
    Amúgy, van a rokonságomban, az utcában ahol lakom, volt évfolyamtársam az egyetemen, dolgoztam együtt velük, leállok velük (is) beszélgetni, stb.

  • gyuri10

    Sajnos, csak költői kép volt, ezért is írtam feltételes, óhajtó módban.

  • Nos, őszintén válaszoltál, ezért bevallom hogy én sem, pedig a sok cigány kollégám között voltak olyanok is, akikre még az életemet is rá mertem volna bízni, de cigányságukról nem szerettek beszélni, pedig egyértelmű volt.

  • Kedves Orsós Úr! Mit kellene “tudnom” a cigányokról? A cigányokról, úgy általában nem kell tudni semmit, ahogy a magyarokról sem, a németekről, az oroszokról, meg a pirézekről sem. Félve írom a következőket, mert tudom, hogy vannak itt sokan, akik úgy csapnak le ilyen véleményre, mint tyúk a piros kukoricára. Pedig beszélgetnünk kellene arról, hogy igen, van mentalitásbeli, felfogásbeli különbség. Mi ez, miből adódik, mit kellene tenni azért, hogy ne a rosszat, hanem az előnyös habitusokat vegyük át egymástól. Elvégre magyarok vagyunk mindnyájan.

  • Orsóskám szóval TE ismertél RENDES cigányokat is mi ?

    Szar rasszista duma ez öreg…

  • talalom
    2016 augusztus 25
    6:15 du
    Kedves Talalom Úrhölgy vagy Úr!
    Te most belekotyogtál egy olyan baráti évődésbe ami csak a közönségeskedébe fajuló meddő vitát kívánta feloldani s talán nem véletlen hogy, szavaim értelmezését szándékosan félremagyarázod, ráadásul nem is neked volt címezve a költői kérdés! Ezt már többször túltárgyaltuk, és ha utána néznél, megtapasztalhatnád hogy, mindig is pozitiv véleménnyel voltam a cigányságról, különös tekintettel a munkakönyv és a közveszélyes munkakerülés megszüntetése előtti időszak alatti hasznos ténykedéseikre! Ha hiszed, ha nem minden hátsó szándék nélkül őszinte voltam! A félelmed jogos volt és az utánad következő vezékommentelő már rá is kattant, be is igazolta. A tyúk esetét a piros kukoricával viszont én pulykával és takonnyal ismerem.

  • Geyzukám, mikor jut el a tudatodig, hogy veled csak azok állnak szóba akiknek nyilvánosan benyaltál vagy visszavágnak az alattomos provokációdra? KÖLTŐI KÉRDÉS VOLT!

  • Orsós!

    Töröm a fejem, kivel téveszted össze Geyzát!?
    Van itt ugyan néhány egyed az általad utalt típusból – de szerény észrevételem szerint az nem Geyza!
    Nem tudom mióta fordulsz elő a KMH oldalain, én kb alig egy hónapja találkoztam a neveddel – ettől még persze olvashattál, ha nem is írtál – de a viszonylag rövid ittléted alatt tettél szert ezen hasznos tapasztalatodra?
    Szerintem tévedsz.

  • terminus

    2016 augusztus 25
    3:22 du.
    Legalább annyit tudok róluk, mint te!
    A cigányokat nem kritizáltam, nem nyomtam le, hanem egy elméleti kérdést továbbítottam, arról, amit a kanadai indiánokról megtudtam.
    Mertem hasonlatokat találni a két faj között.

    Feltétlenül szükséges a másikat letolni? Ez benne van a magyar vitákban?

  • Figyelő!

    “…Ugyan a cigány is külön él, de munkát, pénzt stb. csakis a magyar kormánytól vár. Ok sem szeretnek nagyon dolgozni, mint az indiánok. Viszont az indiánoknak érdekes, egyéni művészetük is van, amit nem lehet a cigányokról elmondani. Ha csak nem gondolunk a muzsikus cigányokra!…” -írja Ön!

    Hát ki a bánattól várna munkát vagy pénzt, szociális ée egészségügyi ellátást, vagy oktatást stb az a Magyarországon élő magyar állampolgárságú cigány akinek nincs munkája, megélhetése? Ő ugyanolyan magyar állampolgár mint én, vagy talalom, vagy Geyza vagy bárki ez itt élő, idetelepült vagy ideszületett bármilyen származású polgár! Teljesen mindegy, hogy egymás között saját szokásaik, hagyományaik vagy ha úgy tetszik “törvényeik” szerint élnek- e, az itt élő magyar állampolgárságú cigányok életét ugyanúgy a magyar törvények szabályozzák,ennek megfelelően kell működniük a kötelezettségeiknek és a jogaiknak is – az állammal szemben !

    A magyar állam éppúgy köteles(lenne) a roma származású állampolgárairól(is) az összes többi mellet, gondoskodni,egyenlő jogokat és kötelezettségeket biztosítani mint bárki másnak!
    Mert a roma, származására nézve roma – de magyar állampolgár, már ha magyar romákról beszélünk!

    Az már meg sem lep, hogy Ön sok egyéb mellett indián és roma szakértő is, pontosan tudja hogy ki mennyire szeret dolgozni, vagy mennyire nem – ja persze, hiszen látott róluk egy filmet!
    Az még inkább nem lep meg, hogy a “cigányok művészete” az Önnél kimerül a cigányzenében.

  • Figyelő
    2016 augusztus 26
    10:51 de.

    Amennyiben a faj szó nem csak nyelvbotlás az Ön részéről, akkor jogosan kételkedek a jóhiszeműségében.

  • Don Ovuz,
    nem értem mire mondod,hogy árverésre viszik.Soha nem hallottam mintaérték nélküli lomok árveréséről.

  • Valóban, itt nem lehet értelmes véleményt lehozni!
    Nekem semmi bajom sincs a cigányokkal vagy az indiánokkal.
    Egy elméleti megfigyelést közöltem, ennyi!

  • gyuri10 Kapott ilyen kitüntetést olyan is, aki kiérdemelte. Értéktelen lomnak azért nem nevezném, de jelentősen csökkent az értéke, ezzel az alakkal.
    Azért mert egy szép szobába bekerül egy-két szarházi, nem a szobát kellene lebontani, hanem a szarházit kidobni. Ha ott hagyják az említett alakot, csak mindent összepiszkít, és tényleg értéktelen lommá válik.

  • Seres Róbert! 2,48

    Akkor itt most Barlevnek bevallotta, hogy a

    BAYER TERMINOLÓGIA SZERINT:MAGA IS CSAK EGY GALICIAI JÖTTMENT. 😀

    Az persze már egy más lapra tartozik, hogy maga egy Horthy tisztelő, ami Bayernak ebben a kategóriájában elég ritka állatfajnak számít…

    M e l l e s l e g , az az ominózus “lengyel-befogadás” kb. 3000:20000 arányban történt, amiből az utóbbi szám a kivégzettek számát jelenti, a megmentettekhez képest.
    Maga és a nagyapja szerint tiszteletre és hálára méltó volt az a hozzáállás, hogy ahelyett, hogy a megtámadott Lengyelország melletti kiállásképpen kilépett volna a magyar-német szövetségből, kivégeztet húszezret, és úgymond “megment” háromezret… Hát, ez a maguk sanda mentalitása: mert hát, mit is számít az a többi 87%. Ilyenkor az nem többség, igaz? 🙁

    .

  • Figyelő 2016 augusztus 26 9:10 du

    Figyelő De, érdemes. Nagyon sok embernek van baja a cigányokkal, sokkal többnek, mint gondolod. De most a rasszizmus elleni harc miatt, sokan nem merik, vagy akarják elmondani, mert akkor azt hiszik rosszabb emberek lesznek. Iszonyatos összeget felemészt a cigányok problémája. A segélyek, az egészségügyi ellátás, a bűncselekmények következményei, sorolhatnám. Hiába próbálják szépíteni, ha melléd kerül a szomszédba, csökken a házad és a környék értéke. A lakótelepen ahol laktam, három cigány család tette élhetetlenné környezetet.
    Ha szóltál, csapatostul támadtak, szerencséd volt, ha csak a picsába küldött el, és rád csapta az ajtót.
    Lehet mellébeszélni, de a bűncselekményekből is rendesen kiveszik a részüket, sokkal nagyobb arányban, mint létszámuk indokolná. Nekik minden jár, a fehér azért van, hogy eltartsa őket. Sokszor hallottam ezt mentőzés közben.
    Ez a hallgatás nem segíti a megoldást, sőt komolyan ront rajta. Ha most egy cigányt elővesznek valamiért, vagy hátrány éri (jogosan), máris rohannak a jogvédők, és kiharcolnak nekik minden előnyt, amit lehet. Nem számít, hogy érdemtelenül
    Amíg a “liberális” ezt nem veszi észre, és elhazudja a gondot, addig a jobbik él és virul. Jó szöveg, hogy vannak rendes cigányok is, persze, hogy vannak. De a többség sajnos valami oknál fogva nem az. Az okok nem számítanak akkor, mikor viszik a terményedet vagy a vagyonodat, és beléd vágja a kést ha nem tetszik. Az okok feltárására és megszüntetésére pedig fizetünk néhány embert, de nem történik semmi. Ha véletlenül megfogják, ül két évet (eltarthatod megint), de neked az életed munkáját tette tönkre.
    Tessék már mondani, ki és miért jár az utcán késsel?
    Egy cigánygyerek egy egész osztály tanulmányait tönkre tudja tenni. Tönkre is teszi, ha nem tetszik, megy a rokonság, és megveri a tanárt. Ügy megoldva. Rendőrség, tárgyalás, és megint megy a pénz. A történések látása nem rasszizmus, de ha elfordulunk vagy lényegtelennek hazudjuk az szörnyű. Persze arra jó, hogy ne kelljen vele semmit csinálni, hiszen nincs is gond.
    Volt egy politikus ismerősöm, akivel sokat beszéltem erről. Ő azt mondta, egyetlen párt sem mer belenyúlni a darázsfészekbe, mert nincs megoldás. Inkább hazudnak, mert tehetetlenek. De ez hova vezet? Azt is mesélte, mert vizsgálótiszt volt régen, hogy bűncselekményeknél bizony sokszor azonnal látszott, hogy cigány csinálta. Ezt is tagadják, nincs cigány bűnözés. Miért kell tagadni? Persze tudom én is, hogy a sápadt arcúak között is sok disznó van, még többet is lopnak. De az arányok nagyon el vannak tolódva. Az sem mindegy, hogy az adóból lop, vagy a lakásomat rabolja ki, veszélyeztetve az életemet is. De valamiért a jogvédők mindig a cigányokat védik. Ha engem ott hagy a buszvezető, akkor pechem van. Ha a cigányt, akkor feljelentették a buszvezetőt, mert azért hagyta ott, mert cigány, rohadt rasszista a buszvezető. Nagy balhé is volt belőle. Normális? Igen érdemes róla beszélni, mert az elhallgatás csak rosszabbá teszi a helyzetet. Nem hiszem, hogy az rasszizmus, ha ezeket látja és elismeri az ember. Ez első lépés a megoldáshoz. Az kevés, hogy a lejáratott cigány szót lecseréljük a romára. Ha az is lejáródik?
    Ahogy általam nagyra becsült újságíró barátnőm mondja: Szerintem a siránkozó “jogvédő” részrehajlása sokkal nagyobb bűn a cigányok ellen. Mert valamiféle védeni való állatfajnak tekinti őket. Nem azonosan egyenlő embernek, akinek kötelezettségei is vannak, amit képes felfogni, és annak megfelelni.

  • Dubois
    2016 augusztus 27
    7:05 de.
    “Akkor itt most Barlevnek bevallotta, hogy a

    BAYER TERMINOLÓGIA SZERINT:MAGA IS CSAK EGY GALICIAI JÖTTMENT. 😀 ”

    Valóban, de a magyarszági zsidók legalább 90%-a is csak kazár vagy szebben fogalmazva galiciai jöttment: ki előbb jött és később ment, ki később jött és előbb ment, de aki idáig itt maradt az többé-kevésbé jól érzi magát még “jöttmentként” is, de ha mégse, most már van lehetősége bármikor továbbállni!

    Az Ön által tulságosan túllihegett Horthy imádatom meg magánügy, ne is firtassuk, viszont a “mellesleggel” kezdődő bekezdés egy meglehetősen visszataszító és provakativ, morbid okoskodás! Vita lezárva!

  • Figyelő 10,51

    “Mert hasonlatokat találni a két faj között” – ahogy írja.

    Jó, ha tudja kedves asszonyom, hogy “fajról” akkor beszélünk, amikor >az emberi fajt< említjük, különben egy népen belül legfeljebb népcsoportokról lehet szó.

    Másfelől a cigányság valahonnan India vidékeiről vándorolt először Európa irányába és keveredett az ottani népekkel – ahol hagyták, és nem üldözték őket. Az üldözésükben és kirekesztésükben is a (katolikus) egyház óriási szerepet játszott.

    Harmadszor, az indiánok – már ez az összekötő elnevezés is megalázó – többezer törzs(!) a Bering szoroson átkelve "hódították" meg az "Újvilágot" és váltak annak őslakóivá, ill lakták be az egész kontinenst. Ennek ellenére elsősorban a spanyol hódítók – ismétcsak a katolikus egyház szorgos közreműködésével – előbb kiirtották a nagy részüket, majd a maradékból pedig az indián kultúra nyomait is szó szerint mágjára vetették, a városaikat lerombolták, államaikat megsemmisítették…
    És ennek tetejébe, itt még az is különlegességként szolgálhat, minthogy a Bering tengeren keltek át, tehát Ázsiai, törzsek leszármazottai ők is, csakúgy, mint a . m a g y a r o k, akik pedig rokonságban állnak a komikkal, a nyenyecekkel, de még a jakutokkal is…stb. Márpedig ez utóbbi nép lakja Ázsiának a Bering tengerhez legközelebb eső részeit, ami nemcsak fizikai hidat, de genetikai kapcsolatot is eredményez a túlparti amerikai népeséggel is… Ezt egy Spencer nevű angol tudós legutóbbi – mintavételes – genetikai vizsgálata is bizonyítja.

    Mindezt csak azért ecseteltem kiskegyednek, mert ezek szerint a magyarok """ez a faj""", ahogy maga ezt oly felsaőbbrendű hansúllyal meghatározza bizony közelebbi rokonságban áll a maga szerint "szintén lusta [mint a cigány], dolgozni nem szerető" amerikai őslakossággal, mint más, akár európai népekkel.

    No persze, és akkor mindehhez hozzájön még Spencernek ama (több-százezres genetikai mintavétellel is) tökéletesen bizonyított tétele is, hogy az egész emberiség – közte természetesen a cigányság is – e g y e t l e n . e m b e r p á r . leszármazottja, tehát egyetlen faj, amely a Kelet-Afrikai árok területéről indult el…

    – Testvérek vagyunk. Cigányok, indiánok, magyarok…

    .

  • Ja, és Figyelő!

    Mindezt azért közöltem mert magácska [9:10-kor] a primitíven szubjektív előítéleteit itt, mint “elméleti megfigyelést” 😀 aposztrofálta.

  • Dubois, sajnálom fáradozásáért.
    T.i. Azt már ismerem, hogy egyesek kinosan vigyáznak a “faj” szó mibenlétére, de ami igaz, az igaz. Az angol nem ilyen hípokrata azért, mert angolul mégis meghatározzák a lényeget.
    Mindegy, kötekedni a legkönnyebb!

  • Seres Róbert!

    Azok a számarányok bizony kemény, visszavonhatatlan tények és nem pusztán egy “morbid okoskodás”.
    Ama tízezrek – alighanem az Ön nagypapája (pechesebb) lengyel honfitársai – halálos katasztrófáját is annak az embernek a politikája okozta akit maguk “annyira tiszteltek, tisztelnek”.
    Könnyű azt így utólag foghegyről odavetni, hogy “ez magánügy és le van zárva”, amikor már kimondtuk a szót. De hát ön vetett itt szelet, nem más.
    Egyszóval, az ilyen fals etikájú magán-tiszteletekből épül fel az egyéni tragédiák sokaságához vezető személyi kultusz, és vele a végső soron végzetes alattvalói mentalitás is.

    .

  • Llanfair

    2016 augusztus 27
    8:54
    Hát, ebben egyet is értenék! De a baj az, hogy a mai ” polítikailag korrekt” mentalitás kizár minden őszinte véleményt!
    Tehát nem illik “fajról” beszélni vagy írni.

  • Figyelő Tényleg rossz szó a faj, visszaszívom. Mondjuk népcsoportnak.

  • Figyelő
    2016 augusztus 26
    9:10 du.

    “Egy elméleti megfigyelést közöltem, ennyi!”

    Vicces szókapcsolat.

  • Azért megkérdezném a tudóst is, hogy a japán és kinai, persze még az afrikai néger is ugyan attól a párból ered e?

  • ILanfair!

    Ez a “szoba dolog” nagyon el van találva,mert pontosan azt adja vissza amit itt napok óta ragoz a fél ország: szóban, írásban, nyilatkozatban stb!

    Egyébként nincs miért visszaszívnod a “faj”kifejezést, mert nem te alkalmaztad az itt folyó vita folyamán, hanem Figyelő, a szokásos felületes és alulinformált eszmefuttatása során. Erre Dubois írt egy alapos összefoglalót – talán olvastad, mindenképpen érdemes – melyben helyretette az emberiséget mint fajt, és az azon belüli népcsoportok – szerintem még Figyelő számára is jól értetően megvilágítva- közötti különbséget!

  • Mélyen tisztelt Dubois Úr!
    Most azt tudom, hogy ezt nem kellett volna de, mivel nem tudott még időben lenyugodni és tovább provokál, hadd idézzek az 1943-ban kiadott Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságának Memorandumából:
    Vajon mindenkit kell segítsünk, akinek szüksége van anélkül, hogy figyelembe vennők az egyének jellemzőit? Nem kellene az egésznek egy nemzeti-cionista jelleget adnunk és megpróbáljuk megmenteni azokat, akik hasznára lehetnek Izrael földjének és a judaizmusnak? Tudom, hogy embertelennek tűnik a probléma ilyenszerű felvetése, de világossá kell tennünk, hogy ha meg tudunk menteni 10.000 embert az 50.000-ből, akik hozzájárulnak az ország megerősödéséhez és a nemzet újjászületéséhez vagy az 1.000.000 zsidó, aki teher lesz az országnak, akkor vissza kell fognunk magunkat és meg kell mentenünk azt a 10.000-et, a kívül maradt millió elkeseredett kérése és szitkozódása ellenére is (47-48-ik oldal). Nos ennyit értek a lengyelországi és általában a kiszsidók a magasabb cionista célok szemszögéből! Megnyugszik, vagy továbbra is köpködjük egymást sokak nyálcsorgató örömére? Szerintem, most azonnal fejezzük be!

  • Kedves Figyelő !

    Bármíly furcsának is tűnik a japán, a kínai, de még az afrikai néger is ugyanaz a faj, sőt. Tetszik, vagy nem mindannyian ez utóbbiak örökösei vagyunk.
    Ma Afrikában kb ugyanazon a vidéken, a még mindig halászó-vadászó és kultúrát folytató San törzs, a . s a n o k . őrzik a vérükben az egész emberiség legrégebbi . k ö z ö s . genetikai markerét, tehát azt, amely minden népben és népcsoportban megtalálható. Bizonyítottan ők “ős-Ádám és ős-Éva” genetikailag legközelebbi leszármazottai.
    Képzelje T. Figyelő, hogy ez a Dr Spencer Wells, magának (a rabszolgatartó családból jövő és korábban maga is r.tartó) Thomas Jeffersonnak, “a legfehérebb” amerikai elnöknek, a Függetlenségi Nyilatkozat megalkotójának egy múzeumban őrzött hajtincséből vett génjéből is konkrétan kimutatta ezt az afrikai markert… 🙂

  • IllenFar!

    .
    Magában fortyog a gyűlölet. Szép kis lélek lehet, mondhatom!

    “Érvrendszeréből” csak egyet hagy ki, a körülmények formáló erejét. Az úgynvezett szocializmusban, amikor kötelező volt dolgozni, egész nehézipari gyárüzemek épültek az ő nehéz fizikai munkájukra. Stb…. De ezt már százszor megvitattuk.

    Egy biztos, hogy akit folyton köpködnek – mint azt itt Maga is rendre megteszi – kirekesztenek, sőt gyakran üldöznek, is sokszor csupán már a bőrszine miatt is, az nem viselkedhet úgy, oly finoman, mint egy magyar átlagpolgár…

    Az is biztos, hogy cigányok még nem robbantottak ki egyetlen világháborút sem, és nem üzentek hadat más országoknak, nem találtak ki Endlösungot, mint egyes “jobbra érdemes” nációk, ők legföljebb áldozatai voltak az ilyen és hasonló, rémes agyszüleményeknek…

    🙁

  • Dubois Szerintem olvassa el még egyszer. Talán megérti mit írtam.
    A “sápadtarcú” kifejezésem maga szerint a fehér “faj” dicsérete?

  • Figyelő
    2016 augusztus 27
    4:15 du.

    Sőt, bármily hihetetlen, közelebbi a rokonság a csimpánz és az ember között, mint bármelyik és a többi emberszabású majom között. (Igazából az ember és a csimpánz annyira közel áll egymáshoz genetikailag, hogy ha nem tartanánk magunkat annyira különlegesnek, akkor csak alfajokról beszélnénk.)

  • Seres Róbert!

    Az embert, a gondolkodását, erkölcsi felfogását – az emberséghez való viszonyát – elsősorban a társadalmi állása, illetve az ebből adódó viszonyai határozzák meg. Sajnos mindenütt vannak (és voltak) aljas emberek. Ezeket, az ilyen “könnyűnek találtatottakat” használta ki a hatalom a saját bűneinek igazolására. – Mint ahogy a mai is igyekszik bűvkörébe vonni [csőbe húzni] az egyes gyengébb jellemű, tőle ellenkező oldalon állókat is a saját alantas céljainak bizonyítása céljából… [Mephysto szindróma.]
    Ez viszont nem azt bizonyítja, hogy a másik oldal, a tárgyalt témában például maguk az áldozatok – “a . z s i d ó k” – lettek volna az ellenük elkövetett bűnök, a semmivel sem igazolható népirtás okozói.

    És, már csk annyit, amennyit az egyik – horthyéktól lemészárolt – magyar költő írt erről:

    “…Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
    s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp…”

    .

  • Az embert az agya vállasza el a majomtól. Persze, aki hívő is, az a lelket is figyelembe veszi.
    De minden esetre, az állat lehet, hogy fészket tud magának csinálni, de alkotni, az alkotás öröméért. nem tud, csak az ember!

  • Figyelő
    2016 augusztus 29
    9:57 de.

    Azt tudta, hogy az egzisztencialisták két részre osztják a világot?
    Vagyok én, meg mindenki más.
    Örülök, hogy ehhez is ért, de ettől még nem igaz, amit leírt. Jared Diamond nagyon szépen összeszedi a Harmadik csimpánzban, hogy miért nem igaz, amit írt, sőt, az összes többi lehetséges érvet is példákkal cáfolja.
    “Ennyi.” – hogy Önt idézzem. 🙂

  • Bocsi, akármit írt az illető, azt hiszem, hogy igazam van.

  • Dubois
    2016 augusztus 29
    4:26 de.
    Ha csak hohmecolni akartam volna veled, akkor előre szóltam volna vagy lehet hogy magadtól is rájössz!