Meddig lehet fát vágni Magyarország kanadai barátainak hátán?

2016 augusztus 25 8:36 de.65 hozzászólás

Rezeg a léc az Orbán kormány montreáli kulturális fesztiválja felett…

Az Európai Únió vezetői már évek óta vakarják a fejüket, a magyar kormány anti-liberális, orosz-barát, a jogállamisággal ellentétes lépései miatt. Az Orbán kormány száz millió forintos montreáli PR show-jának előestéjén,  immáron a montreáli magyarok, és az Orbán kormány kanadai barátai, szponzorai tépik a hajukat. Egyre többen, még zárt ajtók mögött teszik fel a kérdést: Miért nem tud a magyar miniszterelnök és kanadai nagykövete, Ódor Bálint, sétálás közben rágózni? Miért képtelen az Orbán kormány azt tenni Magyarországon, amit Kanadában prédikál? Miért ragaszkodik ahhoz a magyar kormány, hogy fát vágjon Magyarország kanadai barátainak hátán?

Montreál a multikulturalizmus kanadai fellegvára. E városban békésen élnek egymás mellett az angolok és a franciák, a zsidók, a muzulmánok, és különféle színezetű, vallású etnikumok százezrei. Én például, e város „Kis-Olaszország” néven ismert és kedvelt negyedében élek, tőlem alig egy pár utcával arrébb, egy másik negyedben lakik vagy 8 ezer haszid, nagyobbik részük Nagy-Magyarország területeiről, Munkácsról, Szatmárról vándorolt ide a magyar Holokauszt után. Az Orbán kormány kanadai nagykövete, Ódor Bálint, ezt a várost szemelte ki Magyarország legköltségesebb külföldi PR rendezvényének, ’56 külföldi megemlékezésének legjelentősebb színhelyéül. Érdekesképpen, főnöke odahaza viszont azt találta helyesnek, hogy a montreáli magyar kulturális fesztivállal egy időben kérjen felhatalmazást honfitársaitól, hogy belevágjon az EU és Kanada migrációs politikájával legellentétesebb kezdeményezésébe, hogy belevágjon Európa első anti-muszlim népszavazásába.

Az Orbán rendszer sok milliós marketing kampánya Montreálban

Az Orbán rendszer száz milliós marketing kampánya Montreálban

Orbán Viktor azt is a montreáli kulturális fesztivál előestéjén találta időszerűnek, hogy az európai vezetők közül egyedülálló módon, ekkor tárja a nagy-nyilvánosság elé Donald Trump iránti szimpátiáit, illetve ekkor tudassa a kanadai és nemzetközi közvéleménnyel, hogy pártja a multikulturalizmus ellenfele, és lelkesen követi a narancsbőrű amerikai elnökjelölt legdurvább anti-muzulmán, anti-migráns elképzeléseit.

A habot a montreáli tortára Schöpflin György, a Fidesz angol nyelvterületekre szakosított megmondó-embere tette, amikor pár napja, kitűnő angolsággal, azt találta javasolni, hogy disznófejeket kellene még kitűzni a magyar határmenti kerítésre, hogy ez által a magyarok még hatékonyabban gátat vessenek az Európát és a kereszténységet veszélyeztető Muzulmán áradatnak.

Magyarország montreáli és kanadai barátainak, ennél még nagyobb meglepetést okozott a magyar államfőnek, Áder Jánosnak az a döntése, hogy a montreáli fesztivál előestéjén tüntesse ki Magyarország legismertebb rasszistáját, a roma, muzulmán és zsidók elleni gyűlöletkeltés legszorgalmasabb karmesterét, Bayer Zsoltot. Bayer, mint azt mindenki jól tudja, többek közt, a magyar miniszterelnök mélyen tisztelt barátja, a Fidesz alapító tagja, a Magyar Gárda uniformisába menetelő „Békemenetek” főszervezője. Kanadába is eljutottak mocskos, rasszista szavai, amelyekből egy nagyobb gátat lehetne lassan építeni Visegrád alatt. Egy két mondatot közölnék csak Bayer irodalmi archívumából, és kizárólag azok számára, akik egy picit többet szeretnének tudni arról, hogy milyen embereket tart kitűntetésre érdemesnek a magyar kormány, a magyar államfő.

Bayer „cigányképe” így fest: „A cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak.”

Vajon mit gondolhat mind erről a csodálatos montreáli roma muzsikus és étteremtulajdonos, Lakatos István, akinek étterme, a Budapest Roma, a montreáli PR fesztivál egyik fontos színhelyeként szerepel?

A zsidókkal is sokat foglalkozik az államfő által kitűntetett nemzeti fájdalomcsillapító. (Szeretném a kedves olvasókkal tudatni, hogy az előbbi dőlt betűs jelző szerzője én vagyok, ezt a jogomat kérem, tartsák tiszteletben, ha bármikor használni óhajtanák Bayerral kapcsolatban ezt a kifejezést. Megigérem, ha netán ezt a kérésemet képtelenek betartani, nem fogok pereskedni. Lásd: „Aszpirin: A nemzeti fájdalomcsillapító” Magyar Hírlap. 2002. október 5). Tavaly év végén, ez év elején Bayer, egy 22 részből álló dolgozatban, (Lásd: „Tűrhetetlen” Magyar Hírlap. 2015-2016) részletesen beszámol arról, hogy mit gondol a zsidókról, hogy miért van antiszemitizmus Magyarországon. Gondolatait egy pár mondatban össze lehet foglalni. Szerinte a magyarok zsidó-gyűlölete jogos, ezért a gyűlöletért maguk a zsidók felelnek, név-szerint olyanok, mint az angol királyné által is kitüntetett, és Montreálban nem rég óriási sikerrel fellépő, zsidószármazású magyar zongoraművész, Schiff András. Ezeket a zsidókat, Bayer, tömören „bűzlő végtermék”-ként, bővebben a következő szavakkal ábrázolja: ”. „Ők a mi indok-zsidóink – értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust.”

Amikor a több mint 400.000 tagot befogadó Simon Wiesenthal Intézet vezetői tudomást szereztek pár napja Bayer állami kitüntetéséről, a következő nyilatkozatot tették közre: „A magyar kormány lépése, melyet kevesebb mint egy évvel azután tett, hogy le járt a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség élén töltött elnöksége, azt bizonyítja, hogy korábbi szerepvállalása egy cinikus politikai játszma volt, melyet csupán azért vállalt fel, hogy másokat megtévesszen. Ezzel a lépésével az Orbán kormány megint megmutatta igazi arcát, és azt, hogy már egy ideje és folyamatosan, a történelme során rasszista és antiszemita nézeteket valló emberek előtt tiszteleg.” (Arról a cinikus, és elsősorban a zsidókat megtévesztő játszmáról, amelyre a Simon Wiesenthal Intézet utal, és amit Kanadában, Ódor Bálint, Magyarország kanadai nagykövete, illetve kanadai támogatói, oly nagy sikerrel eljátszottak a kanadai zsidóság előtt, lásd: Göllner András. „Orbán és a Zsidók”.)

Miközben lassan emelkedik a függöny a montreáli magyar fesztivál helyszínein, Magyarországon már több mint száz bátor és tisztességes ember, Elie Wiesel, Nobel-díjas túlélő példáját követve, vissza adta Orbánéknak korábbi kitüntetéseit. Montreálban, a montreáli magyarok körében e cikk szerzőjén kívül egy ember sem szólalt még fel a nyilvánosság előtt, a magyar kormány, és kanadai nagykövetének sorozatos átveréseivel szemben. Zárt ajtók mögött viszont, ma már egyre többen kérdezik – miért képtelen a magyar kormány odahaza azt tenni, amit Kanadában prédikál? Miért menetel az Orbán kormány azokkal az értékekkel szemben, amelyek 1956 után, több tízezer magyar menekült előtt kitárták Kanada kapuit? Miért húzza ki egyre gyakrabban a kanadai magyarok feneke alól a széket Orbán Viktor pártja?

Hogy meddig fogja még ezeket a kérdéseket, zárt ajtók mögött, magánlevelezésekben fontolgatni a kanadai magyarság, hogy meddig játszik még együtt Orbán nagykövetével a montreali Magyar Nagybizottság, vagy a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége, vagy éppen a Kanadai Magyar Kulturális Tanács, hogy mikor fog végleg be szakadni a jég ez alatt a játszma alatt, azt még nem lehet tudni, de azt igen, hogy az a forró levegő, amit Orbán keletről fúj Kanada felé, nem kedvez ennek a játszmának. Mindennek határa van, annak is, hogy meddig lehet fát vágni Magyarország barátainak hátán.

Göllner András

65 hozzászólás

  • Én őrülök, hogy Montrealban lesz ez a közös fesztivál. Valószínű több oka van, hogy ezt a várost választották ki, Kanada közepén van, közel van Ottawához, elég szép számmal élnek itt magyarok stb. Láthatunk magyar filmeket, magyar klasszikus zenét is hallhatunk, magyar zenészekkel. Különben, nem értem hogy jön a témához Bayer Zsolt kitűntetése és az antiszemitizmus.
    Azt sem értem, melyik magyarnak húzta ki alóla a széket, Orbán ?
    Gondolom a cikk írójának, de ennek semmi köze sincs a Budapest-Montreal magyar fesztiválnak!

  • Kedves Andras!

    Mindez majdnem jol hangzik, most mar csak az a kerdes, hogy te es a tarsaid valoban Magyarorszag „baratai” vagytok-e, avagy az ellensegei?

    xxx

    Kedves Figyelo!

    Itt minden pozitivumbol negativumot gyartanak az elvtarsak. Addig beszelnek melle, tuloznak, vagy egyenesen hazudnak, amig ki nem sikerul hozni meg a legszebb, legjobb kezdemenyesrol is azt, hogy az a legcsunyabb es es legrosszabb.

  • Figyelő
    2016 augusztus 25
    10:51 de.

    😀 Néha idegbajt, máskor röhögőgörcsot kapok attól, hogy egyszerűen képtelen vagy egyszerű összetett mondatokat értelmezni.. 😀

  • Göllner András

    Nem szoktam a saját cikkeimmel kapcsolatos hozzászólásokkal sokat foglalkozni. Itt most egy kivételt teszek, hogy segítsek a kedves olvasóknak elkerülni azt a fajta figyelmetlenséget, amit a Figyelő – Bencsics Klára – elkövetett.
    Írásom nem ellenezte a montreáli magyar fesztivált, a magyar gasztronómia csodáinak bemutatását, vagy azt, hogy gyönyörű Budapestünket kitárjuk a montreáli nagyközönség előtt. Azt se elleneztem, hogy büszkélkedjünk nagyszerű művészeinkkel. Lelkesen részt fogok venni a montreáli fesztiválon. De amit ellenezni fogok az az, amikor a kultúrát, a gasztronómiát, a turizmust, velejéig korrupt politikusok arra használják, hogy álcázzák gaztetteiket, elnémítsák azoknak a hangját, akik e gaztettekre érzékenyek.
    A művészetet nem lehet, nem szabad álarcként használni, hogy eltereljük a figyelmet embertelen magatartásunkról. Ezt csinálta, Hitler, Sztálin, Mussolini, vagy azok akik Mendellát fogva tartották évtizedeken át Robben Szigeten, miközben Orbánféle módszerekkel csábították a turistákat és a befektetőket Dél Afrikába. Az hogy a Figyelőnek nem szúrja a szemét, hogy a magyar államfő egy olyan embert tüntet ki, aki legnagyobb zongoramesterünket, a zsidószármazású Schiff Andrást „bűzlő végtermék”-ként emleget, az ő szegénységi bizonyítványát mutatja be, és mind azokét, akik itt Montreálban, a montreáli magyarok körében, ezt a kormányzati magatartást szótlanul lenyelik. Én fejet hajtok Lakatos István montreáli roma éttermes képességei, tartása előtt, de felszólalok, ha a magyar államfő egy olyan embert tüntet ki, aki a Lakatos István népét megsemmisítendő barbár álatokként emlegeti, egy olyan embert tüntet ki, aki azt javasolja, hogyha valaki netán elgázolná István barátom gyerekét, akkor lépjen a gázra.

    Remélem majd egyszer olyan időket fogunk élni, amikor nem én leszek Montreálban az egyedüli magyar származású ember, aki ezt a barbár, gerinctelen kormányzati magatartást a nagy nyilvánosság előtt, a nevét vállalva, szóvá meri tenni.

  • falusi, imádom, ha nekem van egy negatív véleményem valamiről, ami neked tetszik, akkor a helyesírásomba kötsz bele!
    Tudod, nem tegnap születtem, sajnos!

  • Göllner, ezen a szövegén jót mosolyogtam, az Orbán hasonlításnál:

    „De amit ellenezni fogok az az, amikor a kultúrát, a gasztronómiát, a turizmust, velejéig korrupt politikusok arra használják, hogy álcázzák gaztetteiket, elnémítsák azoknak a hangját, akik e gaztettekre érzékenyek.
    A művészetet nem lehet, nem szabad álarcként használni, hogy eltereljük a figyelmet embertelen magatartásunkról. Ezt csinálta, Hitler, Sztálin, Mussolini, vagy azok akik miközben Orbánféle módszerekkel csábították a turistákat és a befektetőket Dél Afrikába….”

    Általában, tudjuk, hogy Göllner miért olyan nagyellensége Orbánnak, mert megbuktatta Gyurcsányt, akinek dolgozott.
    Ezért én megértem magát, hiszen érthető!

    De sajnos, az idő múlik, a helyzet változatlan, Gyurcsány már NEM fog uralomra kerülni!

    Természetesen én itt egyiket sem ismerem, nincs véleményem egyikről sem.

    Nem pártolok senkit, de a komcsi dumákat utálom, mert részem volt belelőlük hosszú ideig!

    Amit Göllner feljebb írt, az tiszta komcsi duma volt!

  • Christopher Adam

    Figyelő,

    Hol találtál „komcsi dumát” abban, amit András írt? Az nem komcsi duma, amikor szóvá teszünk egy autoriter rendszert, annak döntéseit, vezetőit és annak propagandáját!

  • Figyelő, falusi NEM A HElYESÍRÁSODBA kötött bele, hanem az összetett mondatok értelmezését kifogásolta, csak szólok. És a reakciód pont őt igazolta 😀

  • haha….. komcsi duma? kedves Figyelő kolléganő, láttad te Szabó István Oscar-díjas filmjét. a Mephisto-t?
    http://www.imdb.com/title/tt0082736/?ref_=fn_al_tt_1
    Göllner András valami hasonlóra gondolt.
    Persze te nyilván tudod, miért nem tetszik neki az orbán-maffia művészekkel történő szalonképessé tétele.
    Már várom, hogy a gyurcsányozás mellé te is előkapd a sorosozást a sifonérból, csak, mert nem is ismered de még véleményed sincs az ilyesmiről. Le kéne ám szállni Göllner Andrásról, mert Magyarországért ő összehasonlíthatatlanul többet tett, – gyurcsány ide vagy oda – mint te, aki feszt az alcsúti stadion-és kisvasút-tulajdonos maffiózót smirglized.

  • Göllner András

    @ Figyelő

    Mongya, magának mikor fog benőni a kedves agya lágya ? Egész életemben anti-komcsi voltam, mi ez a komcsizás már megin’ ? Ezt a hülyeséget melyik nagylábújjából szopta ki, asszonyom ? Azt meg nem tudom hányszor elmondtam már magának, hogy életemben egyszer találkoztam Gyurcsány Fletóval. Sose dolgoztam neki, vagy pártjának, de annyit megsúgok magának, hogy a Feri kis lábújjának körme alatt több ész van mint az ön fejében.

    Kedves többi hozzászóló: Megigérem, most már nem fogok többet hozzászólni saját írásomhoz, az nem követel több kommentárt részemről. A hülyeségek előtt pedig, szabad a pálya. Moshe, Figyelő, száguldozzatok, gerjedjetek szépen. Szóljon a zene !! Táncolj Feri ! 🙂 🙂

  • Christopher Adam
    Kérdezed, hol találtam ?
    Egyszerűen a stílusban.
    Annyira ismerős nekem.

  • Tüske Zsófia

    2016 augusztus 25
    1:26 du.
    Bocsi, de akár mit mond Orbánról, nem lehet össze hasonlítani a náci korral és rezsimmel.
    (Láttam a linket a Mefisztó filmről)
    Sajnos én abban a korban is éltem, tudom a különbséget!

  • Nem ismerem a magyar politikusokat-. Lehet, hogy Orbán kicsit beképzelt, erőszakos, öntelt stb. De nem náci.

  • Már írtam, nem a kisujjamból szoptam. Az interneten olvastam, ha akarja tudni. Soha, senkit nem szoktam valótlan hírekkel rágalmazni.

  • Zsófia,
    még néhány gondolat!
    Már közel 60 éve élek Kanadában, ahol nem is számoltam hány politikai választás volt azóta, az USA-ban is!
    Egyik választás után sem láttam sehol olyan állandó gyűlölködést mint ami megy a magyarok között a mai kormány ellen. Otthon és külföldön, egészen beteges!

  • Csak egyet magyarázzatok meg nekem: Miért idegengyűlölet az, ha valakit nem akarok beengedni tartósan a házamba? Vendégként nyugodtan jöhet, de egy rendes vendég tudja, mikor illik távozni! Sajnos ezek a migránsok zöme követeli a neki járó jussokat, anélkül, hogy valamit hajlandók lennének érte tenni…

  • Christofer Adam-nak:

    Mit szóltok az eu-sajtó tényeket, eseményeket elhallgató, öncenzurázó magatartásáról? Erről nem hallottatok? Ez nem egy autoriter rendszer következménye?

  • Göllner András

    @ Figyelő

    „Soha, senkit nem szoktam valótlan hírekkel rágalmazni.”

    Kivéve engem. Köszönöm a megkülömböztető bánásmódot, Klári Néni 🙂 🙂 A figyelmes figyelők le szokták ellenőrizni hírforrásaikat. Tudja, rólam már nagyon sok hazugságot irtak az interneten, lepörög rólam mint a víz a kacsa hátáról. Az a hazugság melyet ön hírként terjeszt rólam, csak egy a sok közül. A legjobb internetes „hír” velem kacsolatban az hogy én robbantottam ki az Amerikai-Iraki háborút. Nekem ez teccik legjobban. Van egy jó ötletem. Tessék azt terjeszteni rólam, hogy én vagyok ifjú Csokonay Vitéz Mihályné dédunokája, a Margit. 🙂 🙂 Elmentem…..

  • Göllner András

    @ Tüske Zsófia

    🙂

  • Nos Orbán miért ne szimpatizálhatna Donald Trumpal(nincs egyedül és nem véletlenűl…)H.Clintont még a sajár hazájában is sokat kritizálják(csak a gazdagoknak jön be,nem beszélve az internetes
    és egyéb botrányairól…)
    Aztán ugyan mivel is „tartozunk” Kanadának?……különösen ennek a fórumnak?……
    Bayer Zsolt pedig nagyon helyesen és jogosan kritizál sok itthoni cigányt,akik csak „segílyből”és nem -netán- munkából akarnak megélni!Az itthoni és a tényeket valóban ismerő emberek tökéletesen egyetértenek vele!(pártállástól függetlenül)
    Rossz példa az itthoni és kinti tehetséges muzsikus cigányokkal
    való példálódzás, ők meg a tisztességes munkaszerető egyszerű cigányok is megvetik a fajtájuk szégyeneit…..!
    Egyébként Figyelőnek semmi oka a szégyenkezésre,néhány helyesírási hiba miatt ,sokkal inkább az Őt kritizáló hazaáruló senkiháziaknak…..!

  • Kedves Göllner!
    Bár viccesnek akart tűnni (a fontosságát illetően), de sajnos nem sikerült…szánalmasra sikerült a hozzászólása, ezt bizony Figyelő
    is felfogja aki ha néha helyesírási hibát is vét, de nem buta, hanem legalább annyira értelmes, és főleg magyar!!!

  • baviki
    2016 augusztus 25
    2:49 du

    Magyarország deklaráltan tagja egy olyan klubnak, ami bizonyos nemzetközi kötelezettségekkel jár (értsd, ratifikált nemzetközi szerződéseket). Ilyen pl. hogy hogyan bánunk a menekültekkel (ill., a potenciális menekültekkel). Nos, a mai Magyarország nem tesz eleget ezeknek a szerződéseknek. Ez, túl azon, hogy embertelen, hosszú távon hiteltelenné is teszi az országot a többi klubtag számára.

  • Boda Marcsi
    2016 augusztus 25
    4:38 du.

    Marcsi, de bizony Orbán egyedül van, mert ilyen magas beosztásban egyetlen egy ember sincs rajta kívül a Földön eddig a percig és még mindig, aki Trump-ot támogatja, csak a magyar kormányfő. Persze vannak más kevésbé felelősségteljes beosztásúak akik támogatják.
    Megint ezt a többszörösen elbaltázott taktikáját akarja alkalmazni, hogy azt hangoztatja: „többség”, meg „sokan”, meg „mások”…”, ugyan már Marcsi, ez a nesze semmi fogd meg jól kategória. Nem vitaalap, és nem is igaz, vagyis HA-ZU-DIK! Na menjen, nézze Szulejmánt!

  • Nos Figyelő!figyelj!!!

    Orbán annyira nem náci,hogy nagyon jó kapcsolatot ápol a zsidó egyházzal,ezt itthon mindenki tudja,sőt jelentős anyagi támogatást kapnak a
    kormánytól!!!!Ezt itthon elismerik és értékeli is!
    Itthon béke van a felekezetek között,csak ezen a fórumon és több más félretájékoztatott
    országban terjengenek teljesen hamis és hazug hírek, amelyek szerencsére mindig kiderülnek az itthoni és kinti szélső-baloldaliak pechjére!!!

    na ez van,ez az igazság!!!!!!!!!!!!!!

  • Ja és ne legyenek komplexusai se a lekezelő(bár lehetséges,hogy normális és nem hazaáruló,zsidó származású ember….)Göllnerrel.
    ,sem másokkal(főleg az itteni szélső balosokkal!!) szemben!!!!!!!!!!!!

  • Kedves Andras!

    A logikad szerint minden nemzetkozi kapcsolatnak, legyen az gazdasagi, kulturalis, sport, turizmus, azonnal le kell allnia az egesz vilagon. Mindenki maradjon otthon es eljen meg ugy ahogy tud, mert minden orszag politikusa korrupt.

    Ne is szoljunk egymashoz az intereneten at, buntessuk meg igy a csunya korrupt bacsikat es neniket! Abbol majd tanulnak, igaz?

    A Figyelo tevedett valoban: Nem komcsi a dumad, hanem gyerekes. Azert hasonlit csak a komcsi dumara, mert az is gyerekes.
    Es meg te akarod, hogy a Figyelonek vegre benojon a feje lagya! Erdekes…

    (Mellesleg valoban gyanus, hogy a vereszszaju komcsi Mandelaval peldaloztal, akit terrorizmus miatt tartottak bortonben annak idejen Del-Afrikaban, nem azert, mert csak komcsi volt. Neked megis valahogy peldakeped lett ez az elvtars. Vajon miert?
    Hasonlo meleg erzeseket taplalsz Che Guevara elvtars iranyaba is?)

  • Boda Marcsi
    2016 augusztus 25
    5:32 du.

    Hát, persze, olyan jó a kapcsolat, hogy Heisler András a MAZSIHISZ elnöke is visszaadta a lovagkeresztet, mert kitüntette a magyar kormány a fidesz alapító-tag Bayer-t. Egyszerűen puszipajtások. Marcsi akár tetszik, akár nem az ön képzelt világának nincs közös találkozási pontja a való világgal.

    Marcsika, a másik, hogy továbbra is ködösen hivatkozik, ezért a következő állításait pontosítsa legyen kedves:
    „itthon mindenki tudja” – pontosan hányan?, „Itthon elismerik és értékelik” – kik? mit? Mivaaan?
    „teljesen hamis és hazug hírek, amelyek szerencsére mindig kiderülnek” – Ez pont önre illik, nincs olyan hozzászólása amit ne cáfolnék meg, mert akkora marhaságokat ír.

  • Idióta Boda megint mekkora marhaságokat hordasz itt össze.
    Aszongya az idióta : „nem antiszemita”.

    Talán a Bayer , úgyismint az 5-ös számú FIDESZ párttagsági könyvecske birtokosa, a saját szakállára műveli azt amit tesz?

    Te idóta..

  • Boda további vaskos hazugságaivel nem kell foglalkozni.
    Hisz mindannyian ismerjük ezt az igazmondásra biológiailag alkalmatlan szerves képződményt.

  • Baviki honnan tudod beszéltél akár egy ” migránccsal” is ?

    Mert én meg azt hallom mennének már haza. Dehát a háború..

  • Figyelő: fogalmad sincs arról, mi megy Magyarországon, mert azokon a hírportálokon, amit látogatsz, nincs erről szó. Orbán kormányzásának kezdete óta az országban négymillió létminimum alatt élő ember „termelődött” és nemcsak cigányok, mert munka nincs, a közmunkát kegyként osztogatják, de a bére hideg vízre sem elég. Szegény elmehunyt Boda itt segélyt emleget, de segély nincs, jövedelempótló támogatás van, ami egy családból (legyen az akárhány tagú) egy felnőtt embernek jár úgy 100 euro körüli összegben (pontosabban 28 e ft havonta) Aki nem éhbérért akar dolgozni, az elmegy innen, ha még elég fiatal, ugyanakkor a fideszes holdudvar milliókat tesz zsebre havonta. Közalkalmazott nem lehet olyan, aki nem a fideszes követ fújja, a szakértőket leépítették. Az egészségügy romokban, negyedik stádiumú rákos barátnőm életének utolsó három hetében napi kétezer forintot fizetett az „ellátásért” a kórházban, hogy a főorvos az arvába üvölthesse: maga ne csináljon terveket, maga meg fog halni! – mert az egész szociális ellátást leválasztották az egészségügyről és fizetőssé tették. Ugyanakkor épül a legszegényebb országrészben stadion, a felcsúti kisvasút üresen zakatol, de az Orbánnak kell, az EU-s támogatásokból épülő beruházásokat két-háromszoros áron számlázzák, és ráadásul pocsék minőségben építik meg de csak a fideszes csókosok jutnak megbízáshoz. Féktelen tobzódás a kormánypárti oldalon és nyomor az országban. Ne csodáld, hogy gyűlölet szabadult el, a karaktergyilkosság, emberek megrágalmazása és ellehetetlenítése folyik, lám rád is ragadt belőle, mert azt komcsiztad le, akinek köze nem volt a komcsikhoz. Ezt tette Kövér László is, aki komcsi-dinasztia a szociban dédelgetett tagjaként kezdett bősz kommunistázásba, ami itt addig nem volt divatban. Idióta Boda is azonnal ávósozik, ha valaki olyasmit közöl, ami nem smakkol neki. És ez a mocsokban és szennyvízben tapicskoló, uszító Bayer, akinek a származását nem írjuk le, mert EZEN a térfélen ez nem kommilfó)a fideszes értékrendben a lovag és az igazmondónak tekintett bajnok. Magyarországnak a polgári erkölcsökhöz immár semmiköze, a hivatalosnak és mérvadónak tekintett egyháza az Aranyborjú körül táncol és nyíltan ócsárolja a krisztusi tanokat követő pápáját, prostituálttá téve magát. Ez ma a hazám, és a valamikor barátságos és segítőkész emberek ma elharapnák egymás torkát….. nincs olyan magyar vállalkozás, amelyik ne csalna, de a multit, aki kifizeti a törvényes bért és betartja még a munkaügyi szabályokatz is, azt kivernék innen… hiszen IDEGEN!

  • Parács Péter Pál

    *****Christopher Adam****

    Figyelőnek szóló írásodat idézve:
    „Hol találtál komcsi dumákat abban, amit András írt? Az nem komcsi duma, amikor szóvá tesszük egy autoriter rendszert, annak döntéseit, vezetőit és annak propagandáját!”

    Én viszont azt kérdezném?! Miért vannak ezen a Lapon náci, fasiszta, zsidó, iszlám stb. szólejtések szinte kizárólag Magyarországra és Kormányára vonatkoztatva negatív avcsarkodásokkal? Nincs itt pozitívum? A mérlegnek kettő oldala van. Ha mindég csak az egyik oldalát súlyozzuk, a mérleg nyelve kibillen provokatív dogmákkal. A másik oldal pedig lehet akármi is, de biztos nem szimpátia az állandó „kritikákért” illetve a felsőbbrendűség motivációjáért.

    A csonka Magyarországon túl ott van Erdély, Vajdaság stb., Kassa, Ungvár, Munkács, Beregszász, Nagyszőlős, Kijevi Magyar domb, Kína, Kanada stb. ahol lehetne témát keresni a magyarsággal kapcsolatban.

    A komcsi rendszerre visszatérve pedig jó lenne, ha tisztán látnánk a valóságot, nem kellene „eltitkolni” vagy máshogy magyarázni úgy, hogy nem is beszélünk róla.
    -Én úgy tudom sok zsidónak is megkönnyebbülést okozott a VH. Egyik kassai születésű zsidó ismerősöm például Ungvárra menekült, ahol már biztonságba érezhette magát immár a Szovjet hadsereg védelmében.

    PPP

    Kedves Figyelő és Marcsi!

    A „Terrortámadás….” cikkhez utóbb hozzászóltam. Utólagos engedelmetekkel említettelek Titeket. Ha sértő lenne, elnézést kérek. PPP

  • Figyelő
    2016 augusztus 25
    1:03 du.
    Mi van? Szó nem volt a helyesírásodról.. Te tényleg elfelejtettél magyarul…

  • Boda Marcsi
    2016 augusztus 25
    5:32 du.

    Nem tudom, hogy Önnek hol az „itthon”, de hogy nem 2016 Magyarországán, az biztos! Nem győzőm idézni PKD-et:
    „A valóság az, ami akkor sem tűnik el, ha már nem hiszel benne!”

    Tisztelem hitét, de arra emlékeztet, mikor valaki nem hisz a gravitációban. Higgye el, előbb utóbb pofára esik.

  • Tüske Zsófia

    2016 augusztus 26
    4:06 de.
    Kedves Zsófia!
    Nagyjából tudomásom van a magyar problémákról. Megsúgom, hogy minden nemzetnek megvan a maga problémája, még Kanadának is!
    Nekem csak az tűnik fel ezen a fórumon, hogy MINDEN rossz amit a mai kormány végez és mindenki boldogtalan otthon.
    Abban igaza van, hogy az átlag magyar ember ma már NEM kedves vagy barátságos, ahol, ha a Vásárcsarnokba megy az ember, az eladó rám mordul, ne fogja meg az árut!
    Az újságos ha lapot veszek a sarkon rám mordul, hogy nincs aprópénzem.
    Szerintem a dolgozok alacsony fizetése és a sok nélkűlőzés
    okozza mindezt.
    Megszokták az emberek ezt stílust már a 60 -as évektől és képtelenek levetni!

  • Továbbiak a fentiekhez.
    Külföldinek, valóban egy kultúrsock hazamenni.
    Ti. itt az eladó MIND úgy van tanítva, hogy mindenkihez kedvesnek és udvariasnak kell lenni. Ha fáj a hasa, ha túl melege van akkor is!

  • Még halkan megjegyeznéém, hogy a magyaroknak soha, semmi sem jó! Szerintem , ha Jézus Krisztus lenne a miniszterelnök, az sem felelne meg.
    Kritizálni könnyű, de tenni kéne valamit, hogy a légkör és az élet megjavuljon.
    NEM a kormánytól várni MINDENT, hogy rendbetegyen, hanem egyénileg kell megtalálni a boldogulást.
    Nem írom itt le, hogy kerültem a Magyarországon életemben a legsúlyosabb helyzetbe, és hogyan vertem ki magam abból!
    Vagy Kanadában, gyárimunkásként kezdtem mint menekült és könyvtáros lettem a leghíresebb egyetemen, a McGill- en és a híres Alcan vállalatnál!

  • „….. Feri kis lábújjának körme alatt több ész van mint az ön fejében…..”
    Én arra nagyon kíváncsi lennék hogy lehetett gyuriferinél annyi észt találni abban a piszokban ?
    A ” legtöbb ésszel rendelkező földlakóvá ” kellene választani a volt—szerencsére—” táncoló miniszterelnököt”.Lehet,hogy ettől a „sokk észtől” durrantak a gumilövedékek.!?
    Nagyon és kimondottan üdvözlettel.

  • „…..Egyik választás után sem láttam sehol olyan állandó gyűlölködést mint ami megy a magyarok között a mai kormány ellen. Otthon és külföldön, egészen beteges!…!
    Ennek csak egy magyarázata van: A magyar ” baloldal”-nak nevezett szerveződmény elvesztette a választásokat ,ezzel együtt a magyar ” liberálisok is elestek a dagadó kenyérkosártól ! és innentől kezdve csak gyűlölettel tudnak gondolni mindenre,mindenkire.Gondolatokat ,mondandót másoktól nem látnak—ezek csak nekik vannak ,ez az ő kiváltságuk.Hogy az események nem úgy zajlanak ahogy ők szeretnék –ezért ez az eszement vagdalkozás, megszokták,hogy ők a ” megmondók” és azt mindenkinek el kell fogadni,mindenki elfogadja.És amikor ez nem történik meg — jön a rettenetes felháborodás.És még folyamatosan védik a liberalistákká vedlett komenistákat,mert életük velük kezdődött,velük zajlott és ebből nem tudnak kibújni.
    A mai napig nem sikerült megértenem,hogy : 89 előtt az egész világ a szocializmus-kommunizmus ellen küzdött és harcolt és sokan a mai napig ezen időszak utódszervezeteit,utód-embereit éltetik,babuzsgatják,azt az eszmét keresgélik—-és minden másban csak ” nácizmust” , ” fasizmust”,meg ehhez hasonló egyebeket látnak.És csak azok a jók akiknek az eszméje ellen -annak előtte- harcoltak.Azt nem veszik észre,hogy gyökereikben ezen emberek bekebelezték a kisnyilasokat,akiknek eszméik beépültek az elődpártokba,utódpártokba,maiakba.
    És még üdvöléssel.

  • HunCanada!
    Az,hogy ki és miért adta vissza a lovagkereszt kitüntést,az az ő dolga…..baja..!
    ne okítson olyan aki nem itthon él…..én itthoni tapasztalatból
    valamint az ismerőseimtől,barátaimtól tájékozódom,ne erőlködjön!

    terminus!

    én itthon élek, amióta megszülettem!!!!!!és bizony a régi idők tapasztalataiból(voltak bőven…)és a rendszerváltás utáni és a napi eseményekből is képben vagyok!
    Kb 100x leírtam,hogy régen sem voltam és ma sem vagyok egyik pártnak sem fanatikus elfogult tagja,így csupán az zavar,ha az itthoni és kinti (saját hibájából!!!!!)lecsúszott szélső balos ellenzék,hamis és uszító hírekkel hergeli,traktálja a magyarokat!
    Na ennyi és nem több!

  • Kedves Zsófika.Az bizony úgy van , hogy amikor Orbánék átvették a kormányzást : abban a szem pillanatban létrehozták a négy millió embert!
    Ők ilyen nagy tudásúak.
    De az ne zavarja Önt ,hogy ez azért nem egészen így megy , ebben benne van az előző kormányok keze– többek között a kétszer-háromszor visszasírt kádár-utód kormányok,ők semmivel sem gazdagították ezen embereket.Ezt nem tetszik látni? Kár.
    Én nem láttam volna,hogy horn,meggyesi,gyuriferi,-szdsz-es stb. kormányok : mind az ellenzék akaratát hajtotta volna végre .Ha így lett volna : most követelhetné,hogy a mai kormány az mszp,lmp,jobbik,megkitudjamégmilyenpártok holdudvarának embereit ültesse a közalkalmazotti székekbe és egyéb poziciókba!
    Mindenki az egészségügyet példálózza : De amikor ők átvették,már a tartozás , az elszegényedés,a leépülés gödrében volt és van az egészségügy.
    Sok egyéb butaságokat ír még.De fájdalmas amikor a multikat a védelmébe veszi : amikor a legegyértelműbben a minimálbérért dolgoztatnak,éjjel,nappal : nem éri meg pl.egy hűtőgépeket gyártó cégnél dolgozni,mert a közmunkával közel annyi bért kap , mint amennyit itt kapna három műszakban és nem kell ingázni,éjszakázni.
    Igen Multi= idegen : Elvették a magyar vállalkozásoktól az életteret!Sok olyan céget ismerek ,akiknek a fejlődésük azon a szinten megállt,ahogy álltak akkor amikor a kedves multik bejöttek pl. a kereskedésben.
    Biztos vannak tisztességes multik : de azok nem a rabszolga munkát végző magyarokat foglalkoztatják , hanem általában magasabb iskolai végzettségűeket foglalkoztatnak!!!
    Igen ám csak itt is kilóg a lóláb : mert ezek is csak a töredékét fizetik az embereknek , mint szülőhazájukban ! Ezért jöttek ide ,alacsony végzettségűeket,magasabb végzettségűeket is alatta fizetik,mint nyugaton .
    Ja Kedves ! Magácskának nem áll jól a mocskolódás,a csúnya szavak használata.Ezen a téren inkább fogja vissza magát.Az egyéb dolgokat meg vizsgálja meg mélységeiben,és amikor megértette azokat akkor kezdjen el a szavakkal játszani.
    Nagyon üdvözlettel.

  • Kedves Figyelő, ezt írja: ” hogy a magyaroknak soha, semmi sem jó!”
    Nem igaz, a magyaroknak tökéletesen megfelel a regnáló kormányzat, egy-két kisebb változtatással. De lesz idő javítani a hibákat, mert ezt a kurzust nehezen váltja le a pár százalékos huhogók csoportja. Ne higgyen soha nekik.

  • Boda Marcsi
    2016 augusztus 26
    2:07 du.

    Húvazzze Marcsi! De magas az a ló ahonnan tetszik beszélni. Milyen okításról beszél? Összetéveszt valakivel. Egyáltalán nem okítottam, csak közöltem egy tényt, mint mindig arra a mérhetetlen ostobaságra amit éppen fent állított, már megint tévesen. Az ön állításával ellentétben a tény az, hogy Heisler András (MAZSIHISZ elnök) visszaadta a lovagkeresztet az Orbán-kormánynak a zsidózó, és mindenkit gyűlölő Bayer kitüntetése miatt. Tehát ön hazudik, amikor azt mondja, hogy idézem:”Orbán annyira nem náci,hogy nagyon jó kapcsolatot ápol a zsidó egyházzal,ezt itthon mindenki tudja”.

    Marcsika a Földrajzi hely mikor volt mércéje bármiféle tudásnak, vagy ismeretnek? Maga az élő példája, hogy hiába él otthon, teljesen hiányosak az ismeretei, ráadásul ahogy állítja, az ismerőseitől, barátaitól tájékozódik azaz semmilyen formában nem találkozik más véleményekkel így hermetikusan lezárva egy tévhitekkel teli buborék alatt él.

    Ja és persze a kérdésre megint nem reagált a szokásához híven, de magaslóról, összefüggéstelen dolgokat regélni az megy. Nagyjából erre egy 5 éves gyermek már képes, és a hozzászólásaival ezt a szintet már megüti, tessék megmutatni, hogy képes intelligens és korrekt vitára, ne ragadjon le az 5 évesek szintjén. Egyébként a mai filmje megvolt már? Meséljen, Szulejmán már meghódította országunkat az aktuális epizódban?

  • Parács Péter Pál

    ***Tóth Péter***

    Az Ön meglátása sajnos reális és nem csak a mai viszonylatban.
    Hozzátennék a témához egy-két dolgot:
    – Meg merem kockáztatni, hogy a Kádár rendszer „stabilabb,
    kiszámíthatóbb volt, mint a „rendszerváltás” utáni.
    – Nemhogy volt munka, de kötelező volt dolgozni.
    Ebből az emberek legalább úgy meg tudtak élni, mint
    most. Voltak ingyenes iskolai táborok, szakkörök stb.
    – A békés „rendszerváltást” megelőzően lett „divat” pl. a
    „vállalati gazdasági munkaközösség /VGMK/ vagy a válla-
    lattól független GMK. Ez kvázi vállalkozói szféra volt.
    A VGMK-ban munkaidő után 1-2 órai „privát” munkával
    közel 4-5 szörösét meg lehetett keresni, mint a vállati
    havi fizetésem.
    „Hurrá rendszerváltás”! Gyerünk! Leszünk „maszekok” és
    kit érdekel a vállalat. Irány Nyugat!
    Ezt követően eljött egy időszak, amikor az embereket már
    csak vállalkozó igazolvánnyal vették fel cégekhez
    dolgozni, de már annyi pénzt sem kaptak jóformán, mint
    amit korábban a vállalatnál kerestek.
    Mostanságra pedig odakerültünk, amit Ön leírt.

    – Ezen túlmenően ne a minimálbért nézzük, hanem a KSH
    létminimum adatait. Eszerint, -2015. évben- az emberek
    több, mint 70%-a „él?” ez alatt!!!
    – A munkanélküli rátát is mélyrehatóbban kellene
    vizsgálni. Nem tudom mennyi százalékban szerepelnek
    benne a regisztrált munkanélküli segélyről átcedált
    közmunkások. (Jó statisztikai üzlet. Eddig a
    munkanélküli kapta a segélyecskéjét, majd közmunkás
    jogviszonyba került alig több pénzért. Ennyivel többet
    azonban megér a munkanélküli ráta kozmetikázása.)
    Az meg főleg meghaladja szürkeállományomat, amit ebben
    a Lapban olvastam. A regisztrált munkanélküliből szer-
    ződéses katonát akartak csinálni.

    Nem akarom hosszúra venni ezen hozzászólásomat, de a
    következőben szeretnék még érdekességet mondani illetve
    kérném korrekt szavakkal esetleges szakmai véleményüket,
    tanácsukat, ötleteiket.

    PPP

  • Parács Péter Pál

    Folytatnám előző hozzászólásomat!

    -A Magyar Kormány-

    I./ Családi pótlék:

    -„Augusztusban kétszeres családi pótlékot kapunk az iskolakezdést segítve”. Én marha majdnem be is vettem a cumit. Rájöttem, hogy az augusztus elején esedékes júliusi és a szeptemberben esedékes augusztusinak, augusztusban
    történő utalásával valóban kettő családi pótlékról beszélhetünk.
    – Ez ugye nem kétszeres. Ezen túlmenően a „megelőlegezett”
    családi pótlékra azt ígérték, hogy augusztus 26-án utalják. Lázár János szavait idézve azt mondta. Igen, a kormány segíti az iskolakezdést és a családi pótlék már
    26-27-én ott lesz az érintettek bankszámláján.
    *Tegnap, 26-án esti órákban megyek is a bankautomatához.
    Szegénykém közölte velem, hogy nincs.
    *Ma megint próbálkoztam, bár tudtam hogy már szombat van.
    De háthahaha! A kétszeri egyenleg lekérdezés közel egy dollárba került átszámítva, de lovetta nuku.

    Szóval legközelebb hétfőn tudok a befutóra tenni.
    Nos, a kormány bácsi lehet betartotta a szavát. Utalt ugyan pénteken az utolsó banki tranzakció pillanatában, de azt a bank már nem tudta teljesíteni. Szombaton meg nincs banki nap.
    EKKORA HÚZÁS MÉG A KÉSZ ÁTVERÉS SHOW-BAN SINCS!!!

    II./ Deviza hitel:

    Nem tudom elhinni, hogy egy Állam Kormánya ne lépjen fel vagy ne avatkozzon be ügyekbe, melyek polgárainak széles körét érinti, sőt sérti.

    -Magyarországon nagyon sok ember vett igénybe un. deviza, később nevezve deviza-alapú hitelt.

    (1) A hitel felvételénél a hitelt forintban kapták meg,
    a valutát nem is látták.
    (2) A valuta tehát a banknál maradt, azaz nem került a
    hitelt felvevő birtokába egy percre sem.
    (3) A hitel összege természetesen eladási árfolyamon
    került számításra. /Valuta vásárlás nem is történt,
    nem volt birtokba adás./
    (4) A hitel törlesztés pedig az éppen aktuális vételi
    /még csak nem is közép/ árfolyamon került számításra.
    (5) Idő teltével az árfolyam /”a valuta hülye szokása
    szerint”/ ugyebár emelkedett-emelkedett.
    Így a törlesztés évek múltán a csillagokat súrolta/ja.

    ad.1/ A valuta ott maradt a banknál, az árfolyam növekedés nála, mint birtokolónál keletkezett saját hasznára.
    ad.2/ Az árfolyam növekedést viszont pluszban beszedi a hitel törlesztő összegével.
    ad.3/ A bankoknak egyáltalán volt-e ennyi szabadon forgatható valutája, melyet kihelyezett. Igaz ki sem helyezte, nem is adta birtokba.

    Legközelebb, ha valaki kérne kölcsön tőlem pénzt, akkor azt mondom. Háromszáz forintot tudok kamatmentesen, baráti áron adni, ami jelenleg eladási áron egy dollár. Amikor meg tudod adni, akkor az aktuális vételi áron számoljuk vissza. Ebben az a különbség, hogy nálam még valuta sincs ami még pluszban „árfolyamnövekedne”
    nálam. De, mégis van árrés, meg még a nem létező valuta árfolyam növekedés haszna. Barátomat tehát jól átvertem a kamatmentes baráti kölcsönnel.

    Fentiekre kérném megítéléseiteket, netalán tanácsokat.

    PPP

  • tóth péter

    2016 augusztus 26
    1:29 du.
    Ez nagyon korrekt beírás volt!

  • A devizahitelezés egy szakmailag magasan képzett,sokat tapasztalt nyugati bankárok hadművelete volt az országban.Ez-nem kizárt-, tudatos volt.Ezzel előre meg lehetett látni nekik , hogy romba fog dőlni a lakosság,majd azt követően az ország,mert az ő nyakába szakad az adósság.
    Ez az egész olyan , mint ahogy a szovjetuniót gazdasági eszközökkel tönkre tették.
    Amikor Magyarország nyakába zuhant volna ill.zuhant az adósság,csődbe mehetett volna — és akkor jött volna a nagy RABLÁS , minden a nyugat és a bankok kezébe került volna-mert ilyen kiszolgáltatottan ez következhetett volna be —– ha mondjuk nem jönnek Orbánék.Mert ők ezt nem engedték.Nem mondom,hogy e kérdésben mindent jól oldottak meg,de megmenekült az ország a csődtől( minden oldalról óriási nyomás volt a kormányon és mindent nem tudtak megtenni amit a lakosság–istenigazából szeretett volna..S ha még utol ért volna bennünket a Svájciak játéka-amikor elengedték szabadjára kedves valutájukat–akkor aztán őrület keletkezett volna! ennek elkerülésében azért szerencséje volt a kormánynak—egy kicsit az volt az érzésem , mintha a svájciak kivártak volna,csak akkor tették meg amikor már nekünk nem nagyon ártottak.NA PERSZE ez így nem igaz.
    A devizahitelre a magyar emberek nem voltak felkészülve,annak lényegét nem ismerték,nem akarták tudni, fel sem tudták fogni,hogy ilyen valuta árfolyamváltozás lehet és az pontosan mivel is jár!!!.
    Csak azt a jót látták,hogy ezek milyen jó bankok , ezek a külföldiek milyen olcsón adnak nekünk hitelt.És beugrottak a csőbe!!!Akkor amikor előleg nélkül oda adták az autókat „0” ft-al, csak vigyék–nehogy azt mondja valaki,hogy érdekelte ezeket az hogy mi lesz a vevővel : majd az államot megszorongatjuk és „kisegít bennünket , bankokat „,nekünk nincs semmi veszteni valónk.mondták!gondolták!,mert nyugaton akkor pontosan ez ment.Mert a bankokat ki kell menteni,mert akkor nincs aki a gazdaságot finanszírozza stb.Erre egy kicsit ráfaragtak-mert meg adóztatták őket. Az is igaz , hogy a legvégén mi ittuk meg ennek is a levét.
    És előtte a bankok a nagy hasznot már kivették az országból,mert ezt természetesnek tartották ugye: a banki betétesek üzleti érdekeit védeni kell -minél nagyobb haszont kell részükre biztosítani–akkor is ha a másik bele döglik.
    Ha a meggyesi féle kormány nem szünteti meg a szocpolt,két lépésben akkor a magyarok nem kényszerültek volna bele a devizahitelbe.De hát ugye a ” nagyon szakértők” nagyon tudták mit kell csinálni ( háttérben nagyon sok jó tanácsot kaphattak )

  • Göllner András

    @ ppp, Tóth Péter, Boda, Charlie, Figyelő, Moshe és a többi troll

    Az egészséges emésztés érdekében javasolnék egy pár szem szén tablettát a napi diétájukhoz. Túl híg és gyakori a melléktermék, az anyag, amit ide szállítanak.

  • A széntabletta mellett, ajánlanám, ha nem teszik, ne olvassa!

  • tóthpéter, nem kell a vaker és a szentbeszéd.

    „Hosszú a felelősök listája…

    Az első Orbán-kormány: kár is tagadni, a devizahitelt 2001-ben az I. Orbán-kormány engedélyezte. Ehhez még hozzájött a lakáscélú kamattámogatási rendszer, amely révén beindult a hitelezési boom Magyarországon. A költségvetés számára ez egy nagyon drága tétel volt, így az MSZP-kormány beszüntette azt. A hitelezési boom viszont nem fagyott be, kamattámogatás hiányában a fogyasztók az alacsonyabb kamatú svájci frank alapú hitelek irányába fordultak.”

  • devizahitel 2: „A II. Orbán-kormány: a második Orbán-kormány fő bűne, hogy az elmúlt három évben csak az időhúzásra játszott, és valódi megoldási tervvel nem állt ki. Az árfolyamgát és a Nemzeti Eszközkezelő csődöt mondott, a végtörlesztés pedig pont azokon segített, akik nem is szorultak segítségre. Ráadásul a rossz gazdaságpolitika kivette a részét a forint vesszőfutásában.

    A feszültségkeltők: bár a devizahitel valóban egy rossznak nevezhető pénzügyi termék (ennek megítélése nagyon összetett), a szerződések maguk nem mondhatóak semmisnek, mondjon bárki bármit is. Olaj a tűzre már maga az állítás is, hogy a devizahitel mögött valójában nem volt deviza és a magyar jog értelmében a termék maga semmis. (Sokan ezáltal azt szeretnék elérni, hogy ne kelljen visszafizetniük a hitelt, leginkább a spekulánsok.)

    Külső okok: és persze nem mehetünk el a külső okok mellett sem. A gazdasági válság, majd annak magyarországi begyürüzése komoly sokkhatásként érte a hazai gazdaság szereplőit. Rengetegen elvesztették a munkahelyüket a válság miatt, így esélyük sincs, hogy fizetni tudják a törlesztőrészleteket. Az eurózóna adósságválsága, így a svájci frank erősödése csak tovább súlyosbította a helyzetet.

  • továbbra sem kell a szerecsenmosdatás, tóthpéter.

    http://index.hu/belfold/2011/12/20/megszunik_a_rokkantsagi_nyugdij/

    „A Ház név szerinti szavazást követően 253 igen szavazattal, 67 nem ellenében fogadta el Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter javaslatát, amely rögzíti, hogy január 1-jétől rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék, rendszeres szociális járadék, átmeneti járadék és a bányászok egészségkárosodási járadéka nem állapítható meg.”

    Az egészségügytől, ahogy az oktatástól is, a fidesz minden évben milliárdokat von el. Álságosan a vizitdíj és a felsőoktatási tandíj ellen indított népszavazás óta. A vizitdíj 300 ft volt (1 azaz egy euró) a felsőoktatási tandíj havi háromezer. Jött helyette a több hónapi előjegyzés és az állami finanszírozású oktatás drasztikus csökkentése. Akinek nem sikerül ebbe a körbe bekerülni, az fizethet szemeszterenként 150-300 ezer forintot. Hurrá. Az egészségügyben nincs gyógyszer, nincs megfelelő személyzet és nincs elegendő orvos sem. Az alapellátásban a háziorvosok 70-75 %-a betöltötte a nyugdíjkorhatárt, utánpótlás nincs, a fiatal orvosok 8-10-szeres fizetésért mennek nyugatra gyógyítani.

    A multi-ekézéshez: kárhoztatja a multikat, hogy csak a hazai minimálbért fizetik – egyrészt nem igaz, mert dotálják a többéves munkaviszonyt, évenként van béremelés és szociális juttatások is. Másrészt pedig a magyar munkaadó vagy feketén dolgoztat, vagy részmunkaidőben. Szabadságot nem fizet, a beteg dolgozót kirúgja, gyermekápolást nem tolerálja. Nem véletlen, hogy katasztrofális munkaerőhiány van pl. a vendéglátásban, a szakképzettek és ügyesek rég Ausztriában vagy még messzebb helyezkedtek el.
    Úgyhogy nem köll ám a pudvás jobbikos rizsa. Adja be azt a bámész és alulképzett kopaszoknak a jobbikos ideológiai félórán.

  • nem Figyelő: tóth pétermondandója nem korrekt, hanem aljas hazug hozzászólás volt.

  • Andráska!
    Úgy látom túlképzett vagy!
    Talán önmagadon is túl.
    Képzési üdvözlettel

  • Parács Péter Pál

    Göllner Úr!

    Konkrétabban nem lehetne kifejteni a széntabletta témát?
    Ennyire futotta a gondolatmenete? Ajánlanék Önnek csokoládét! Azt mondják, hogy agyserkentő és bővebben ki lehet fejteni a gondolatokat. Ha az „agynak székrekedése”
    van akkor valami más agyhajtót kell kitalálni.
    A széntablettát pedig azért ajánlom önnek, mert az egyébként antitoxin.
    Tíz testsúlykilónként egy széntabletta, utána ricinus olaj.
    Biztos ki fog tisztulni az emberi szervezet.

    PPP

  • Kedves Figyelo es PPP!

    Andrasnak nem szentabletta es egyeb fosato kell, hanem novekedesi hormon. Attol hamarabb felno, es talan akkor nem fog 4-5 eves gyerekek szintjen „vitatkozni”.

  • Zsófika : ez mintha valami dk-s duma lenne.Az hogy a félrebeszélés hazugság -az biztos.Végigéltem a gyuriferi típusú kormányok intézkedéseit ,tudom miről beszélek.
    A hazugság :odaát van ,mint az x aktákban.
    Mindenfajta gyűlöletek,mellébeszélésetek ebből származik.Véditek a védhetetlent.
    A kedves multik miatt menjen le a hütőgépgyárba és megtudja mit fizetnek.
    Kedveském : nem vagyok jobbikos.Egyszerüen gondolkodó magyar vagyok akit az ilyen dk-s mszmps-s,mszp-s,liberális szöveg már nem tud megtéveszteni amit itt lejtett.
    A fájdalom az önöknek : nem önök szedik , osztják az apanázst,mint évtizedeken keresztül.
    Szemüvegük kurta,mert csak jobbikot ,nácit,stb látnak rajta.Valószínű az agy működteti e szemüveget azért lát csak ennyit és ilyet.De használja csak nyugodtan,és reméljük világuk egyhamar nem tér vissza Magyarországra.
    Mert akkor megint jönnének a munkatáborok,meg a többi borzalmak amit csináltak.Terveiket szőhetik,de reméljük sose kerül sor a megvalósításra.
    Barátságos nagyon üdvözlettel

  • A sokkhatás a gyuriferi rendszer eredménye,majd ezt tetézte a 2008-as válság,a dolgokat nem kell összekeverni,az egyik megtörténtet a másik helyébe tenni.
    Ez a muskétás és követő emberei mindent megtettek,hegy legyengítsék az országoz,és amikor ez megtörtént az ájemef nyakába ugrottak,növelve fenyegetettségünket.
    Gratulációs üdvözlettel

  • tóth péter
    2016 augusztus 29
    3:12 du.

    Na, ne már! Több mint 6 év (és még előtte volt már egyszer 4) kormányzás után még mindig ez az elmútnyócéves duma, röhej!
    Tény, hogy a vörös-kék koalíció sem volt piskóta, de mi ez ahhoz képest, ami most folyik!
    2002-ben azt hittük (emlékszik, Ezüst hajó és Happy End Kft.-k), hogy ennél többet már nem lehet lopni. Tévedtünk, de tévedtünk nyolc év múlva is!

  • Terminus
    Az elmúltnyócév hatása hosszú,nem múlik el pillanatok alatt.És nem a lopásokról volt szó.
    Megértő üdvözlettel

  • Gollner Andras,
    az on hozza szolasaibol kitunik hogy itelligencia szintje a kocsisok vonalan van. ( Bocsanat kocsisok).
    Toth Arpad es tobben, tobb tudas birtokaban a Magyar helyzetrol mint nekem itt Canadaban, megmondtak onnek a velemenyuket, amivel en is nagyjabol egyet ertek. Az ok amiert irom ezt az a hihetetlen alpari „szo-kincs” amit egy ugynevezett inteiligens, doktory cimmel ellatott szemely hajlando hasznalni nyilvanosan. Szegyen onre, es probalhat levetkozni, de a piros szin akkor is lathato lesz megha 56=ban jott is ide.

    Ted

  • tóthpéter, látom, jól ismeri a dk-s dumát, viszont nem jól ismeri a magyar munkaadók világát. Szemüveget emleget, meg pénzosztást, amit állítólag „mi” szednénk és osztanánk… nyilván a Mészaros Lőrinc & Co. gyűjtögetése inkább az ízlése szerint való. Amúgy meg csak szólok: munkatáborok a recski és kistarcsai feloszlatása óta nem voltak Magyarországon, újra a 2014-es választások előtt a Jobbik programjába került bele, teljesen leplezetlenül. Hogy maga a hazug démonaival küszködik, arról nem tehetek. További jó rettegést kívánok.

  • Nos „benéztem” és örömmel tölt el sok értelmes hozzászólás,de
    HunCanada jóstehetsége,esze is,hogy ő tudja:egyedül Orbán szimpatizál a világban D.T jelölttel…a kinti táborról, azért illene tudnia….meg egyébként is mindent jobban tud kintről,hogy itthon mi van és fölényesen osztja(osztaná,ha lenne)az eszét!
    Hiába ezen a fórumon akadnak zsenik….persze zárt körben!

  • A cikk címére, nem tudom mivel vágja a kanadai magyarok hátát a magyar kormány ,de tegnap a Place des Arts-ban, szép megemlékezés volt a 60 éves évfordulóról és a budapesti polgármester és montreali beszéltek róla.

  • Rengetegen voltak, sok régen látott magyarral is találkoztam!