Nem rettegünk

2016 szeptember 19 9:21 de.165 hozzászólás

A fasizmus megszokott külsőségeit levetkőzve visszatért közénk. Nem kopaszok masíroznak horogkeresztes vagy arra hajazó lobogók alatt, hanem öltönyös pribékek önmagukat politikusnak, politikai elemzőnek, újságírónak álcázva terjesztik a kórságot. Egyre több helyen az államhatalmat birtokolva, az így rendelkezésre álló anyagi erőforrásokat is az uszítására fordítva. Újra itt vannak és Európa egyre szaporodó éhes munkásait újra gyűlölettel lakatják jól. A fasizmus ma már nem szélsőségesek menedéke, hanem elfoglalta a politikai jobboldal szinte egészét és masszívan fertőz baloldaliakat és liberálisokat is. Azt hazudják, hogy megvédik Európa demokratikus és humanista örökségét, de éppen a sokszínű és békés társadalomnak üzennek hadat akkor, amikor etnikai és szociális alapon mind többeket ítélnek kirekesztésre.

Európa integrációs és szociális válsága a napnál világosabban mutatja a politikai és gazdasági elitek embertelenségét, a megtermelt javak egyre igazságtalanabb elosztását, az osztályharc egyre gátlástalanabb valóságát. A történelem már bizonyította, hogy a fasizmus a kapitalizmus válságának mellékterméke. Álproblémák gerjesztésével az emberek figyelmét el lehet terelni a valódi bajokról. Így van ez ma is, egyszerűen ezért fordulnak tömegek gyűlölettel a bevándorlók és a náluk még kiszolgáltatottabb helyzetben lévő menekültek irányába.

Baloldaliként a valódi problémákat és a valódi megoldási lehetőségeket kell látnunk! Nem retteghetünk azoktól az emberektől, akik éppen Európa vélt szabadsága, demokráciája és jóléte miatt indultak el hozzánk reménytelenné és gyilkossá vált hazájukból. Nem tekinthetünk ellenségként sok millió emberre egy maroknyi őrült miatt. Nem ítélhetünk el valakit pusztán a vallása miatt, főleg nem akkor, amikor az a vallás sok évszázad alatt azt bizonyította be, hogy képes együtt élni békében más vallásokkal.

Be kell látnunk, hogy a világ mind nagyobb része destabilizálódik, azaz megszűnik élhető hely lenni. Egyértelmű tény, hogy a hidegháború győztesei rossz lépések sorozatával maguk is hozzájárultak ehhez. A nyugatias demokrácia exportja sehol sem tudott sikeres lenni, mert szinte minden érintett országban súlyos gazdasági visszaesés, szociális válság is követte a politikai változásokat, az esztelenül végrehajtott kapitalista fordulatot. Sok országban mindez együtt járt polgárháborúba sodródással is. Az új gyarmatosítás, a piacokért, nyersanyagokért és politikai befolyásért való harc melléktermékeként legalább százmillió ember volt kénytelen elhagyni az otthonát. Az utóbbi másfél évben ebből kevesebb, mint kétmillió ember érkezett a kontinensre, azaz egész Európa nem vállal a teherből annyit, mint például a majd ötmilliós tömeget befogadó és ellátó Jordánia.

Európa olyan országaiban is sikerült a közhangulatot a menekültkérdéssel szélsőséges irányba terelni, amely országokba még egyetlen menekült sem tette be a lábát. Egyértelmű, hogy a szélsőjobboldali előretörés hátterében elsősorban uszítás, hangulatkeltés áll és csak másodsorban azok a terrorcselekmények, amelyek többségét muszlim kötődésű, de valójában az erőszak kultúrájának hódoló emberek hajtottak végre.

Stanley William Hayter (1901-1988) / World Socialist Website

Stanley William Hayter (1901-1988) / World Socialist Website

Mi, baloldaliak nem sodródhatunk egy táborba a fasisztákkal. Nem fogadhatjuk el, hogy a tanácstalanul maradt és a kollektív félelem által megfertőzött követőink támogassák a gyűlöletmegoldásokat. Hangosan nemet kell mondanunk minden olyan megoldási javaslatra, amely katonai vagy biztonságpolitikai kérdéssé degradálja le a bevándorlók és a menekültek helyzetét Európában. Mindazt, ami történik sem megérteni, sem megoldani nem lehet, ha nemzeti vagy uniós keretek közt gondolkodunk. Ez egy globális probléma és globális válaszokat kíván. Az első és legfontosabb, hogy megállítsuk a világ egyre nyilvánvalóbb sodródását a harmadik világháborúba. Minden háborús válságövezetben, így Szíriában és Ukrajnában is nagyhatalmi, imperialista küzdelem zajlik. Ezek a nagyhatalmak nem tudnak, de nem is akarnak békét, így vagy úgy, de egymás szövetségeseit támogatják csupán. A valódi fegyvernyugvást csak az Egyesült Nemzetek Szövetségének megfelelő erővel és anyagiakkal rendelkező fellépése tudna elhozni. Nem Európa határait védő uniós hadseregre, hanem a menekültválság kialakulásának helyszínén való ENSZ béketeremtő és békefenntartó tevékenységre van szükség.

Ahhoz persze, hogy ez egyáltalán szóba jöhessen, le kell számolni a fegyvergyárakkal, amelyek profitra csak háborúk révén tudnak szert tenni. Nyilvánvaló tény, hogy a harcoló felekhez eljut a legmodernebb haditechnika és alkalmazzák is azokat. Uniós stop, azaz a fegyverexport teljes felszámolása egy fontos lépés lehet a háborús helyzetek kezelése irányába.

Sajnos Európának semmi elképzelés nincs arról, hogy miként kezelje a menekültválságot, ezt a nyilvánvaló hiányosságot használják ki az Orbán Viktorhoz hasonló politikai kalandorok. Az EU ebben a helyzetben nem torz félmegoldásokban, hanem integrációs stratégiában kell gondolkodjon.

Az uniós menekültpolitika legfontosabb alapelvei a nyitottság és a befogadás kell legyenek és a valódi esélyteremtés. Nyelvi, munkaügyi képzésekre, lakhatási alternatívára van szükség, nem arra, hogy a menekülteket zárt táborokba zárják hosszú hónapokra minden elképzelés nélkül.

Mi, baloldaliak nem kell kétségbeessünk a szándékosan gerjesztett tömeghisztéria miatt. Nem fordulhatunk a terelés fontos elemének számító kultúrharc irányába az osztályharc helyett. Tisztán kell látnunk, hogy a kapitalista világrend válsága és az azt kihasználó demagóg politikusok, mint Orbán Magyarországon újra embertelen pusztulásba készülnek taszítani az emberiséget. A mi feladatunk az, hogy rámutassunk a nyilvánvaló tényekre, cáfoljuk a nyilvánvaló hazugságokat és minden körülmények között képviseljük határozott baloldali, humanista álláspontunkat!

Kalmár Szilárd

165 hozzászólás

  • Z. Gőz Olivér

    A fidesz kormány legyőzése nem fog menni tisztességes úton, mert a Staatsführer ezeket az utakat felszedte, aláaknásította. A megoldás első lépése lehet az ókori római szenátor, „Cato Miror” mondása: „Ceterum censeo Carthaginem esse delendam” (Egyébként a véleményem Karthagót el kell pusztítani.) Csupán a Karthagó szót kell más névvel helyettesíteni.
    A balpék baloldalnak üzenek egy Kassán hallott mondást:

  • Meteon

    Külföld
    FBI: Olyan iszlamista terror fogja elérni Európát, amire
    eddig gondolni sem mertek.
    2016-09-07 admin 0 Comment

    James Comey, FBI igazgató szerint olyan mértékű és erejű iszlamista terror
    csap le majd Nyugat-európára, amit az országok vezetői eddig el sem tudnak
    képzelni. Amit a nyáron láttunk Franciaországban és Németországban az
    semmi ahhoz képest, ami az európai népre vár.

    Comey úgy véli, hogy amikor az Iszlám Állam összeomlik a Közel-Keleten,
    nem csak nyugatról odament dzsihadisták térnek haza, de a menekültek
    között szír és iraki radikálisok is megérkeznek Európába.
    Ezek az emberek ugyan látszatra beilleszkednek majd a nyugati társadalomba
    azonban belül megmaradnak a radikális iszlamista nézetek mellett. Nem kell
    majd hozzá sok idő, hogy titkos szervezetekbe tömörüljenek és brutális terror-
    cselekményeket hajtsanak végre.

    Akik eddig az európai támadásokat elkövették nem katonák voltak, csupán
    képzetlen szimpatizánsok. A baj akkor lesz, ha majd az Iszlám Állam kikép-
    zett katonái kezdik meg tevékenységüket Európa országaiban- tette hozzá.

    James Comey úgy gondolja, hogy már jelenleg is rengeteg dzsihadista bujkál a
    Nyugat-Európai nagyvárosok gettóiban és NO GO zónáiban, akik az ISIS
    Közel-Keleti összeomlása után fognak aktivizálódni, amikor megérkeznek
    közéjük parancsnokaik.

    Forrás: speisa.com

  • Ragyogó írás! Kár, hogy az itteni olvasók nagyrészének a baloldaliság reflexből a kommunistát jelenti – azaz rosszabb, mint egy leprás.
    Mintha a jobboldaliság csak cukiságból állna…
    Teljes fogalomzavarban élnek és emiatt egy írás, mint ez csak tovább cukkolja őket, hogy még radikálisabb, homofóbabb dogmáikba kapaszkodjanak.
    Ma már rég el kellene felejteni a baloldaliság és jobboldaliság fogalmát, mert már igen banálissá és okafogyottá vált a hétköznapi értelemben.
    A cikk igenis haladó humanista nézeteket méltat és progresszív.

  • Nem rettegünk ! Mi kommunisták különleges anyagból vagyunk gyúrva…!
    Olivér, mi az a MIROR a Cato után ?

  • van egy ugynevezett „becsulet nap”-os fotom.
    az azert onmagaert beszel……..neo naci magyarok a varban.

  • Korszakalkotó írás! Már nagyon kellettek a Szilárdéhoz hasonló gondolatok. A valódi okok felderítése vezethet a valódi következmények ismeretéhez. Sokan ásták el a marxizmust, mint idejét múlt ideológiát, de lássuk be minden tétel érvényes a mai globális kapitalizmus megítéléséhez is. Talán igazabb is, mint születésekor a klasszikus kapitalizmus idején. Kalmár Szilárd okfejtése világos, tiszta, és logikailag támadhatatlan. Megfejti az okot és okozatot, ami az új-kapitalizmus válságának sajnálatos kórképe. Gratulálok az íráshoz. Köszönöm a Kanadai Magyar Hírlapnak a közzétételt.

  • haaaat en azert lattam mar hitlernek oltozott fickot nyilasruhass es nyilas karszalagos fergek kozt masirozni pesten a hosok teren anelkul hogy cask egy jelen levo rendor is szolt volna cask egy szot.

  • Sorry! elírtam: helyesen: minor (latin: kisebb/fiatalabb, mert a nagyapját hívták Cato maior-nak, nagyobb/idősebb).
    A Kassán hallott komment lemaradt: ‘varjak között károgni kell’.

  • barlev 11:32, nem lehet hogy rossz a szemed?
    Ha ilyen előfordult volna, a NY Times már főoldalon hozná a képet, – persze egy linkkel megerősítheted a látomásodat – és nem itt nálunk konferenciázgatnának a Cionista Világszervezet kiváló tagjai.

  • Barlev. Nem rossz a szemed. Ez a bohocnak oltozott patkany akkoriban tobb ujsagban megjelent.

  • Na itthon nem is kell rettegni,ugyanis nincs fasizmus a sok sötét,hazug állítással szemben!Ennek ellenére a többségnek
    hányingere van tőlük!

    Itthon csak a szélsőséges,hazug,gyűlöletkeltő baloldali kisebbségnek kellene…rettegni,de ugye manapság nem az ő módszereik vannak divatban…,meg a normális többség megveti,le sem csinálja őket!

  • Charlie:
    „barlev 11:32, nem lehet hogy rossz a szemed? Ha ilyen előfordult volna, a NY Times már főoldalon hozná a képet, – persze egy linkkel megerősítheted a látomásodat – ”

    Mi van Charlie? Irigykedik, hogy maga nem tudja ilyen ügyesen utánozni a pártjának szellemi elődjét, példaképét?

    https://www.google.de/search?hl=hu&site=imghp&tbm=isch&source=hp&biw=1366&bih=608&q=hitler+jobbik&oq=hitler+jobbik&gs_l=img.12…224295.238567.1.241223.23.12.1.10.2.0.201.1860.0j11j1.12.0….0…1ac.1.64.img..0.10.1613…0j0i24k1j0i30k1j0i8i30k1.l7WKaMpDJzk

  • Belzebub, melyik képen látsz ilyet: ” láttam mar hitlernek oltozott fickot nyilasruhas es nyilas karszalagos fergek kozt masirozni a Hősök Terén” ezt linkeld légy szíves.
    A linkedben a legijesztőbb ez volt:
    http://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–Ha9QMXdl–/c_limit,w_1160/6oFemF98NsOZKeE2s.jpeg

  • Llanfair és Bár Lév.+ charlie,
    szó sincs szemkáprázásról.A tetves nyilasbohócot én is láttam megtámogatva a szennyes bakancs csatogtató magyar gárdától. Méghozzá személyesen a hőseik terén.Akkor úgy elgondolkoztam,hogy mit tudna csinálni ez a szarházi kb. 200 fős „hadsereg” egy 20 fős izraeli feketeöves karatista kis csapat ellen. Egy teljesen nyugodt mosollyal nyugtáztam hősi boka csattogtató ugri-bugris szájtépésüket.

  • charlie,
    ne vedd zokon,de azért minden szart nem kell lefényképezni.Ha mégis úgy gondolod,hogy igen,hát vakuzzál rá a jobbikos renegát zsidó vezéreitekre.Seggedi 3.14csa nád már kiesett a pixisből. További minimum 2 még megérdemli a Mosoly Albumba kerülést.Írd meg ha nem tudod kikről van szó.Szívesen segítek.

  • charlie
    2016 szeptember 19
    12:53 du.
    Kedves Charlie!
    Van egy rossz hírem: a kis fondorlatos szegedhy chabad, aki még anno a Magyar Gárda egyik beöltözött fősárkánya volt, a budapesti cionista konferencián bejelentette új elvtársainak hogy, vegyék megtiszteltetésnek Izraelbe való dicső távozását! Kiver a veríték, ha most meg azért kell aggodnunk, nehogy beépüljön a Likudba, mert akkor Őket is képes kompromitálni és akkor vissza kell fogadjuk! Ahhhh, még rágondolni is borzadály!

  • molmossimon
    2016 szeptember 19
    9:56 de.
    Könnyű annak igazat jósolni, aki a forgatókönyvet írja, azonban Albert Pike-hoz képest jó száz év késésben van!

  • “A kormány csak a saját hangját hallja, tudja is, hogy csak a saját hangját hallja, de mégis azzal áltatja magát, hogy a nép hangját hallja, és megköveteli az emberektől, hogy ők is elfogadják ezt az önámítást. Az emberek elmerülnek a politikai babonákban, részben belesüppednek a hitetlenségbe, vagy teljesen elfordulnak az állam ügyeitől, magánemberek gyülevész tömegévé válnak. Mivel a szabad írást törvénytelennek kell tekinteniük, hozzászoknak ahhoz, hogy a törvénytelent szabadnak, a szabadságot törvénytelennek tekintsék. Így pusztítja el a cenzúra az állam szellemét.” (Marx)

  • Charlie:
    „Belzebub, melyik képen látsz ilyet: ” láttam mar hitlernek oltozott fickot nyilasruhas es nyilas karszalagos fergek kozt masirozni a Hősök Terén” ezt linkeld légy szíves.”

    Nyilas karszalagos és nyilasruhás férgek valóban nincsenek; feltehetően tartanak attól, hogy „önkényuralmi jelképek nyilvános használata” (azt hiszem, így nevezi a Btk.) miatt esetleg megbüntetnék őket. A nyilas szimbolumhoz hasonló jelképeket viselő, formaruhában menetelgető, a Jobbikhoz legalábbis közelálló szervezetek (Nemzeti Őrsereg, stb.) viszont vannak.

    Charlie:
    „A linkedben a legijesztőbb…”

    Nem vagyok túlzottan ijedős. 🙂 Abban is egyetértünk, hogy a képeken látható, Jobbikosok között látható, magát Hitlernek maszkírozott figura nem ijesztő, csak egy, enyhén szólva nem túl értelmes fickó, aki az Önéhez hasonló felfogását Önnel némileg ellentétben nem képes szalomképesebbnek tűnő módon kifejezésre juttatni.Nevetséges, legföljebb tragikomikus.
    Ami érdekes, az a pali „nemzeti radikális” környezete, akiket szemmel láthatóan nem feszélyez a figura jelenléte, résztvétele a demonstrációjukon, sőt ha jól látom, az egyik fotón Janiczak Dávid ózdi polgármester, a Jobbik alelnöke még külön is pózol a pasassal. (Hmm.. csak nem kompenzálni akar valamit Janiczak úr? Mit?)

    Lelki szemeimmel elképzelem, hogy ha lenne Magyarországon egy kifejezetten baloldali demonstráció (jóideig nem lesz, mert Mo-n vannak baloldali emberek, de politikailag szervezett baloldal nincsen), és ott megjelenne egy magát Rákosi Mátyásnak maszkírozó fickó; hát úgy vágnák ki, mint a macskát szarni.

    Charlie:
    „http://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–Ha9QMXdl–/c_limit,w_1160/6oFemF98NsOZKeE2s.jpeg”

    Bár nem kértem, de látom, megtisztelt azzal, hogy elküldte pártja új logoját.
    Cuki. 🙂
    Amúgy Ön nem vette észre, hogy pártja jelenleg politikailag fölöslegessé vált? Orbán jobbról előzte Önöket. Ha én neonáci volnék, ma nyilván sokkal inkább szavaznék a Fideszre, mint a Jobbikra.

  • Gyuri bácsi, mitől ez az idegenkedés a „szennyes bakancs csatogtató magyar gárdától”? Soha nem bántottak senkit, a vidéken elburjánzó bűnözés ellen lett létrehozva, önvédelemből. Vagy örömödre szolgál, ha erőtlen, magányos nagymamákat terrorizálnak hordákban támadó ösztönlények?
    Ez olyan, mintha én meg a feketébe öltözött Krav-Magásoktól rettegnék, mert feltünedeznek a pesti belvárosban.

  • Röhej. Mumia hangok a multbol.A világ már nem az ami pár éve.A jobb és baloldla nem létezik.Eza 20.századi felosztás.
    Nihilista ateita.hgolabilsta népidegenek,az elit és proagátorai,vagy mi.Mi,egyszerü dolgozol akik nem poitizálunk csak ÉLNI akarunk,mentalitásunk szerint semmi ideologiáéval!

    A népek most éleszámolhatnak elitjeikkel, az egész értékrenddel ami 68 asok terrorja alatt sinylködik,meédia karhatlamuk miatt.
    Ami a negyvenes évelben a háboru miatt bnem sikerülhetett most igen.
    Elüzni az elieteket,méádiájukat,és pártok nélküli alapvetö tizparancsolat betartásával egy nemzeti,szuverinista,részben teokratikus nemzetállamok népi bázissal,a lberalizmus,és a”felvilágosodás” rémtetteivel szemben kialakitott népi űllmaok,jo barátságban egymással,de csakis az egymás belügyeibe valo be nem avatkoás politikája alapján,mindenfélke Eu,Ensz,és egyéb fegyelmezö smasszer szervezetk nélkül.

    [email protected]

  • charlie,
    ha halvány lila érkezésed lenne a Krav Mágá mibenlétéről le sem merted volna írni ezt a rád nézve tudatlanságból fakadó ön kompromitáló szöveget.

  • charlie,
    az egyetlen ,amit elárulok csak Neked,hogy ez nem a Mátyás király fekete serege.A bakancs agyúak elődeit,pedig ismerjük. Elődeink megfizették a rettegés árát.Ma már nektek több okotok van a rettegésre,mint nekünk.Ha eléggé hűséges muzulmánok lesztek úgy mint a hitleri ideákhoz még maradhat esély a megmaradásra.

  • Kiss P : No comment 😀

  • Neocsárli és az ö hazudozásai a náci csürhéjéről…

  • kiss pál, remek gondolatok, tessék jobban dolgozni a pártért, ha tömegtámogatást is akartok. Első lépésként érdemes jól linkelni az elérhetőséget:
    http://nepoldalipart.hupont.hu/1/bemutatkozas

  • Hogy rikácsol a sok náci , félnáci és fasiszta mikor az orruk alá tartják hogy ők nácik és fasiszták.

  • Malmossimon hát ha RAJTATOK nácikon állana , valóban elborítaná a művelt világot a terrorizmus.
    Nektek (is) célotok a demokrácia megsemmisítése, akárcsak kenyéradó gazdáitoknak az iráni iszlámnáci államnak és Putyin Genosse-gospodar-nak.

    Úgy hogy halgass.

  • Belzebub, engem mindig megtisztelsz egy legalább ezerötszáz karakteres válasszal, köszönöm a rám szánt idődet.
    ……
    Remélem a mozgalmunkkal csak ez a hitler-paródia a problémád, én szimpla polgárpukkasztásnak gondolom, mint Che Guevarás pólót, nem oszt, nem szoroz, de pancser dolog az biztos.
    Inkább érdekes felvetés az, hogy lassan a fidesz már jobbról előz, minket a politikai közép felé nyomva.
    Ez ügyben annyit, hogy a Jobbik programpontjait végig mazsolázzák, és a társadalom tűrőképességébe tartozókat megvalósítják. Ez nekem nincs ellenemre, legfeljebb megint írunk megvalósítható programot nekik.

  • Belzebub 3:15 !

    Kár, hogy a közölt képsorozatban nem találhatók a fid SS naggyúlései, meg a Csíksomlyói Búcsúk, ahol anno, még 2006-ban is . á r p á d s á v o s . z á z s z l ó e r d ő . tündökölt…

    Aztán egyszercsak, mintha egy helyről lettek volna irányítva, ezek a rongyok eltűntek az említett jobboldali rendezvényekről.

  • ˙

    .
    Aczél Gábor / Marx Károly 9:43 : 🙂

    .

  • Fortimbras, neked nem tök mindegy, hogy a magyarok a saját rendezvényeiken milyen zászlókat lengetnek? Semmi közöd hozzá. Engem se érdekel, hogy a katalánok vagy a skótok mit lengetnek szívesen, de neveltetésem biztosan nem engedné, hogy történelmi zászlójukat rongynak nevezzem.

  • Gyuri bácsi, elég sokat hallottam már a Krav Magáról, önvédelmi találmány, könnyen elsajátítható, logikus, taktikus küzdőmodor. Áttételesen pont mint a Magyar Gárda.
    Mindkettő hatékony alattomos támadások ellen, amikor nincs esélyed a rendőrre várni.
    ……
    Gyuri bácsi annyi mindent szeretnél magatokról eltitkolni, de vedd már észre, nincsenek titkok a nagyvilágban…

  • gyuri10+Charlie
    hir24 regebbi szama -/ugy kb 4 hete/- foto egy budap[esti villamoson ulo magyar ifjurol fenyes nappal valodi NYILASKERESZTES karszalaggal………….

  • de elkuldtem Christopher adam-nak az ominozus „becsuletnap” fopto es egy nyila plakat fotojat is abp v. ker deak ter-rol 2015-ben.
    nehez lessz tagadni.
    remenylem felteszi oket…………………….van meg sok neo nyilas fotom

  • Barlev, sima provokatőr, te már ilyenektől is megijedsz?
    A fotóriporter öccse lett az alany, hogy a bátyja hátha keres egy kis pénzt valamelyik szennyújságnál. Sikerült.

  • Charlie
    -„a magyar garda senkit nem bantottak……….a videken elburjanzott bunozes miatt let letrehozva onvedelembol..”
    no cask ezt ne irtad volna!!!
    mert a fo fo bibi ott van benne hogy a garda egyik fokapitanya egy kiskoruak megrontasaert tobbszorosen elitelt koztorventess visszaeso bunozo.
    nekunk ENNYI ERROL eleg is……………….ez mindent megmagyaraz……….mint a pornoszineszno gardista zaszlos anyus is.

  • Kicsit vissza kéne fogni a fasiszta, náci, nyilas jelzők mértéktelen használatát!
    A hozzászólások zömét Izrael ajnározása, a magyarság gyalázása teszi ki. Ebben – 1-2 üdítő kivételt leszámítva- egymásra licitálnak.

  • barlev
    2016 szeptember 20
    12:38 du.
    Én is segítek: nézzetek utána hogy, 2005-ben vagy 2006-ban ki engedélyezte és miért erős rendőri kiséret mellett Martens bakancsos németországi skinheadek önmutogató, pökhendi vonulgatását a Hősök terén! Ennek a szégyenles eseménynek a fotóit is reménylem közzé teszitek, meg azt is amikor Göncz Árpádot Szabó Albert és megvezetett „keretlegényei” a Kossuth téren nem hagyták szóhoz jutni, na és persze a szépséges, Martens bakancsos Bácsfi Dianáról se feletkezzünk el, akik ma már valami közel-keleti nagyhatalmu kis országban élvezik a munkájuk jól megérdemelt gyümölcseit!

  • Orsós Elemért annyival még kiegészíteném, hogy a Göncz Árpádot kifütyülő „keretlegények” között volt az a Molnár Zsolt, aki manapság a Nemzetbiztonsági Bizottság mszp-s elnöke.
    http://index.hu/belfold/2014/05/06/az_mszp-s_molnar_szkinhedekkel_tuntetett_goncz_ellen/

  • charlie,
    amiről nem beszélek még nem jelenti azt hogy”eltitkolom”.Csupán azért nem minden apróságról írok,mert ma már a történelmet apró mozaikokból állítják össze.Tulajdon képpen a magam szórakozására, megnyugtatására igyekszem minél kevesebb adattal szolgálni.Ha valamit tanulni akartok dolgozzatok meg érte.Még annyit azért meg tudhatsz,hogy a Krav-Maga két ivrit szó.A különböző távol-keleti karate-dzsudó és dzsio dzsicuból összeállított izraeli harcmodor. Sajnálatomra,ha még valami érdekel ne nálam nézz utána.Könnyen nem sajátítható el.Egy egész életvitel munkája és akarata.
    Nos…még egyet kérek Tőled:Ne alázd meg Magadat azzal,hogy a magyar gárdához hasonlítod.Semmiféle náci elmélet vagy zászló csóválás nem a mi profilunk.

  • Többnyire pontos helyzetértékelés, csak az nem világos, hogy a tőkés nagyhatalmak által fenntartott ENSZ, hogy a fészkes fenébe tud békét teremteni, ha egyszer pont ezek a tőkés nagyhatalmak felelősek a háborús pokol kialakulásáért…?

    A békéhez ( szabadsághoz, nemzetiségi-vallási uszítás megszűnéséhez, általában véve emberibb viszonyokhoz ) nem kevesebbet kellene elérni mint a kapitalizmus meghaladását, először a fejlett tőkés társadalmakban, aztán máshol is.
    Addig is Szíriában a népi erőket kellene támogatni és egyaránt szembe helyezkedni az orosz és iráni zsoldban a saját népe ellen háborúzó Ásszád-rezsimmel és a Nyugat-barát öbölbeli monarchiákhoz kötődő iszlámista erőkkel…

  • Le a fasizmussal! Le a kapitalista, polgári osztálytársadalommal!

  • Még egy kiegészítés: a Nyugat-barát öbölbeli monarchiák oldalához tartozik még a NATO-tag török iszlámista-fasiszta rezsim is, amelyről méltatlan lenne megfeledkezni, pláne a jelenlegi ott folyó „tisztogatások” meghurcolt áldozataival és általában a törökországi és szíriai demokratikus erőkkel szemben…

  • molmossimon
    azt kapjatok amit kiharcoltatok magatoknak Europa szerte

  • Göllner András

    @ molmosimon

    Elolvastam a hozzászólásokat, és szeretnélek kitűntetni. Tiéd volt a leghülyébb hozzászólás.

    „A hozzászólások zömét Izrael ajnározása, a magyarság gyalázása teszi ki”.

    Lehet, hogy ezt máshová szántad beküldeni és csupán véletlenül került ide ? Talán Budaházi Gyurinak akartál tisztelegni, vagy Vona Gabinak ?

  • Göllner András

    @ Kalmár Szilárd

    Jó ez az írás, de sántít a következtetés: „Nem fordulhatunk a terelés fontos elemének számító kultúrharc irányába az osztályharc helyett.”

    Uram Isten !!! Osztályharc ? Ezt komolyan gondolja ? Ez lenne a magyar jövő ? Valami jobb ötlete nem lenne, mondjuk, jogállam, vagy az alkotmányos rend visszaállítása a nyugati társadalmak által kialakított elektorális módszerek hatékony alkalmazásával ? Nem inkább ezt a módszert kellene tökéletesíteni Magyarországon a helyett amelyik sehol se vált be, csak Marx Károly fejébe a 19 század közepén ? Az Anarchistákkal meg ki fog törődni ? A csipa kiosztotta a repetát ? Ne má’ 🙂 🙂

  • „molmossimon”! Idézem: „A hozzászólások zömét Izrael ajnározása, a magyarság gyalázása teszi ki. Ebben – 1-2 üdítő kivételt leszámítva- egymásra licitálnak.”
    Ha egyetlen idézettel tudod bizonyítani, hogy Izrael dicsőítése, vagy a magyarság gyalázását, valaki is megvalósította, meghajlok előtted.
    Ha mégsem, akkor az Téged és a hozzád hasonlókat minősíti. A vita jó dolog. Nem is kell mindenben egyetértenünk. De az nem más, mint érvek ütköztetése. A rágalom nem érv. Ha tényleg ennyire rossz lett a vitakultúra, az fájdalmas. Ha a magyarok nem tudnak már vitatkozni sem értelmesen az is egy kor (kór) tünet. A valódi vitapartnerek tisztelik egymást és valódi gondolatokat cserélnek.

  • Charlie
    hogy en ijedos lennek?szerinted?
    hat nem tudom………………mindenesetyre job felni mint hirtelen nagyon megijedni. a felelem ugyanis eberen tart.
    mindenesetre kb annyir vagyok ma is ijedos tipus mint 44-ben a Buchenwald kzl szabaditasakor amikor fejbe lottem-/ egy angol katonatol elkert pisztollyal/- ket kapo-t es harom ss ort.
    igy utolag visszagondolva is……………….jol esett.

  • gyuri10
    hagyd el haver. ez a Charlie neo-nyilas meg a masik operettnaci ugyse fogja elfogadni…-/erteni megkevesbe mert oda agy is kellene az meg nincsen a szellemi hajlektalanoknak mint ezek/- akkor meg kar a szoert irasert.
    ismered ugye te is,;- bolond lukbol bolond szel fuj.

  • Barlev:
    Aki náci eszméket vall az mind feltétlenül vagy bűnöző,vagy látens bűnöző.

    Ezzel szemben nem minden bűnelkövető vall náci eszméket.

  • Geyza
    ebbe lehet valami……………..

  • Ja.A patkány-odúból bűzös szél jön. Csak sajnos a patkányok mindenkit le akarnának cibálni maguk mellé.
    Az undorító , halálgyár-bűzös eszméikkel :

    Neocsárli
    Tóth a patkány
    Naggyula a spirituális
    Marcsi az ostoba
    Orsós az erősfiú
    Molmos aki egy vizesnyolcas

    MEgmégegynehány.

  • Barlev 7:50, ezen a történeten még egy kicsi csiszoljál, mert nehéz elhinni, hogy egy kisfiú 44-ben 5 katonát megöl, hacsak nem vagy már száz éves, illetve a fritzek nem voltak megkötözve a felszabadítók által, akkor meg mihez kellett a híres bátorságod?
    Hollywoodban jelentkezz a történeteddel, ott majd megfilmesítik, mi meg majd – kormányunknak hála – nézhetjük orrvérzésig.

  • Orsós Elemér
    2016 szeptember 20
    1:52 du.
    Kedves Elemér, Te Nagyon rossz helyre tippelted a két említett provokátor távozási helyét, mert egyik sincs a közel-keleten: Szabó Albert Ausztráliában él, ez tuti, viszont Bácsfi Diana ha jól tudom még mindig Magyarországon él vidáman szabadlábon, mert édesapja -aki a magyar elhárításnál valami komoly tótumfaktum volt 2005-ben- kimentette. Az viszont felettébb érdekes hogy, Gyurcsány alatt miért volt ennyi -akkor elbagatelizált vagy elsikált- rasszista és náci provokáció.

  • charlie,
    szerintem Bár Lévnek semmi szüksége rá,hogy hazudjon.De ha neked ilyen gyanúd van,számolj utána az éveknek és rájössz,hogy a számok nem manipulálhatóak.Az egyetlen amiért Bár Lévet el lehet marasztalni,hogy miért csak 5 gyilkossal számolt le.Ez csak két esetben elfogadható.1.Hanem volt több töltény a pisztolyában.2. Ha nem volt a közelében több vadállat és a fegyvert már vissza kellett adni.

  • charlie,
    akiknek a cholokauszt témától orrvérzésük van,lehetőleg szériában kell gyártani számukra a témával foglalkozó filmeket, hogy a vérzés ne álhasson el az utolsó cseppig.

  • Charlie
    te majom. matekbol 1-es ulj le fiam hulye vagy.
    en 44 oktobereben mar 16-ik evemet tapostam.

  • gyuri10
    nos a szoban forgo pisztoly egy Remington volt es cask hat golyo volt a forgotarban……………meg hat igy volt vissza kellett adni.
    azt nem mondtam sehol hogy cask 5-ot…………tobbet is cask azokat utkjozben ami utan 4-edmagammal kijottunk a lagerbol. nemet kituno lugereink voltak es ket schmeisser mp/40 gepisztolyunk.ugy dontottunk itt az ido az elszamolasra a nemetek es berenceik fele.

  • Barlev Orulok, hogy koztunk vagy. 🙂

  • barlev, így még érdekesebb a történet, mert nekem azt tanították a győztesek írta történelemkönyvekben, hogy a lágerbe érkezéskor csak az életerős, munkaképes felnőtteket hagyták életben, a többieket egyből elgázosították.
    Amúgy a buchenwaldi koncentrációs tábort az amerikai csapatok szabadították fel, és nem az angolok 1945. áprilisában és semmiképp nem 1944-ben, ahogy írod.
    Az kizárt, hogy a teljesen csontra fogyott és a tífusszal fertőzött 15 éves fiú két kápót és három SS katonát megöljön, ez esetleg akkor hihető, ha azok már védekezés képtelen hadifoglyok voltak. De ilyesmit nem említettél.

  • charlie
    2016 szeptember 22
    10:25 de.
    Aranyos Charlie, könyörülj rajtunk légyszíves és ne akarj mindenden hőstettet kicsikarni komádból, mert a végén még kiderül, hogy már 17 évesen benne kellett tisztelnünk a Magyar Partizán Szövetség elnökét többszázezer elevenen megnyúzott nyilassal és nácival a háta mögött! Ne légy telhetetlen!

  • Gyuri bácsi 5:27, te is biztosan tudod, a mennyiség sokszor a minőség rovására megy. A Jób lázadása a legmeghatóbb és megérintőbb film e témában, nem láttam még jobbat nála.

  • Charlie
    kevered dachau val. Buchenwald ot es bel;sent az angolok szabaditottak fel es az 44 oktopberte November elejen volt,
    ahhoz meg nem kell en nem tudom milyen gezerewc hogy meghuzz egy ravaszt.
    tobb kapot es ort mar bent a lagerban agyonvertek a foglyok. tobb kulonitmeny letezett a volt foglyokkbol akik nacivadaszatra specializalodtak…………par ilyen meg 46-ban is mukodott.

  • Seres Róbert Most versenyeztek, ki tud undorítóbb megjegyzést tenni? Értelme?

  • Charlie
    es igen………….kar tagadni de bizony voltak belsenben es Buchenwald-ban de meg gusen-ben is olyan orok akik erdekes modon magyarul beszeltek egymaskozt. ezekett hallva tudtuk kb hol vannak a szabaditoink…..ok nem tudtak hogy ertjuk amit beszelnek.auschwitz-ban mar 42-ban voltak magyar ss orok.

  • 43-ban…………akartam irni………….az auschwitzi magyar ss orokkel kapcsolatban. bocsanat a melleutesert de a szemem se a regi……

  • Rendben barlev, köszönöm a választ.

  • Llanfair
    2016 szeptember 22
    12:30 du.

    „Seres Róbert Most versenyeztek, ki tud undorítóbb megjegyzést tenni? Értelme?”

    Gondolkozz, van-e értelme ilyen hihetetlennek tűnő vagy rosszul fogalmazott történetekkel a tobzódó kételkedőket erősíteni vagy megröhögtetni? OK, lehett volna tisztelet tudóbban is fogalmazni, de ez a „mese” már nekem is sokk volt!

  • barlev,
    a Jó Isten tartson meg 120 évig erőben,egészségben.Mindazokkal együtt akik irtották a náci férgeket.Köszönöm,hogy vagy!

  • valaki szóljon már geyzának,hogy kapja be….a gyógyszerét,ihat is rá…benne már nem tesz kárt semmi!

  • boda cselcsi,
    belőled már kihúzták azt a kárt,amit Geyzának hiába is ajánlasz. Alkalom adtán te is bekaphatod,mielőtt elgurul…sz a kényszer zubbonnyal.

  • Boda Marcsi
    megprobalom finoman es kedveskedve megfogalmazni onnel szembeni erzeseimet……….ugye megis cask egy nostenyrol vala szo…
    magacskanal meg egy kis vodor szar is eretelmesebb…..ugyhogy ne ragozza kertem.maga ahhoz keves.

  • gyuri10
    -en liber haver cask azt tettem meg amire megeskudtem hogy megteszem ha onnet a legerbol valami isteni csoda folytan elve kikerulok.sokan voltunk ilyen eskuvessel.
    meg hat a csaladom minden meg gyilkolt tagjaert fizessen eletevel harom-harom nacifereg es kiszolgaloi.ha jol emlekszem osztrak teruleten lottunk ki zold inges nyilasokat is 45 majusaban……………..de lehet megcsalnak az emlekeim.mauthausen es gusen korul sok nacit sikerult………….mind mind ss volt.
    ……………………………………………….
    kivanok neked es csaladodnak bekes csendes oromteli somer szombat napot.

  • Seres Robert
    no gyere ide.
    lehet hogy mar egy venseg egy trotyyli vagyok de akar meg 200 meterrol ha rad lovok hidd el nem fog egy picit se remegni a kezem.
    anno amikor tsahal meg nem letezett csajk a lehi es irgun…. az utobbiban kikepeztek erre. jo tanaraim voltak.
    kesobb 1200 meterrol barkit barmikor……. akkoriban -/megvanm meg itthon/- volt egy kituno zeiss tavcsoves k/92 mauser puskam.
    ele allsz?

  • barlev,
    skajach.

  • Charlie 11:44

    A kommentem nem csak arról szólt, hogy milyen náci-nyilas-zázszlók lengetek még nem is oly rég a fid SS naggyűlésein és az állítólag >politikától független K U S S !

    .

  • ˙

    A 8:26-os Kommentemnek a küldés pillanatában mindjárt, mindössze az egytizede jelent meg…

    Ki, és mi vágta le az antifasiszta írás többi kilenctizedét ???

    .

  • Barlev 3,11

    J H V tartson meg téged sokáig – bis Hunderzvanzig – eskűd megtartásában !!! 😀

    .

  • Charlie 11:44 ! [MÉGIS RÁTALÁLTAM, ÍME]

    A kommentem nem csak arról szólt, hogy milyen náci-nyilas-zázszlók lengetek még nem is oly rég a fid SS naggyűlésein és az állítólag >politikától független K U S S !

    .

  • LÁMCSAK: Valami automata . c e n z o r . ugyanúgy megvágta.

    Érdekes, hogy Charlie véres szövegeivel nem tzeszi meg.

    Weimari szindróma a KMH-n.

    .

  • ˙

    Geyza 8,33

    🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 = 5*

    .

  • Charlie 11:44 [MÉGIS RÁTALÁLTAM, ÍME]

    A kommentem nem csak arról szólt, hogy milyen náci-nyilas-zázszlók lengetek még nem is oly rég a fid SS naggyűlésein és az állítólag >politikától független K U S S !

    .

  • Így sem sikerült,

    Megpróbáltam magam vágni, öncenzúrázni.

    Úgy látszik, valki Charlie házinácinkat védi.

    .

  • Szalai József 5,03

    Igaz, amit a vita kultúráról szólsz, csak egy dolog nem stimmel, mégpedig az, hogy ezek alól a szabályok alól a nácik kivételek. Vedlük nem lenne miről vitatkozni, ezért amiket azokra reagálunk, az a tapasztalatlan olvasótársak okulására szolgál.

    .

  • .

    Tudniillik a n á c i z m u s . n e m . n é z e t . és pláne nem rendszer. Kimenetele, legföljebb a halál. Nincs rajta mit megvitatni.

    Egyszerűen olyan, mint a ganajdomb terméke a biogáz:

    B Ü D Ö S . É S . R O B B A N Á S V E S Z É L Y E S.

    \ . /
    🙁
    / ˙ \

  • Kedves moderátor, Fortimbras fórumtársunk minden segítséget megérdemel, hogy véleményét elmondhassa, vannak ugyan pillanatok amikor nem ura gondolatainak, ilyenkor az össze-vissza kevert betűhalmazaiból kérném, hogy egy értelmes mondatot összeállítani szíveskedjen, amiben a nyilas, náci, fideSS szavak egymást érjék. Előre is köszönöm.

  • barlev,gyuri10!

    Lehet,hogy nagyon szellemesnek tartják magukat,de csak egyre primitívebbek,sötétebbek és közönségesebbek…pláne,hogy engem,vagy a hasonlókat minősítsenek!
    itt sokan a múltban és nem a jelenlegi valóságban élnek,alaptalanul vádaskodnak,gyűlölködnek,a történelemből kizárólag a holokausztra emlékeznek…ami tényleg borzalmas volt,de ugye volt más is!
    Ne fárasszák magukat nácizással,fasisztázással egyrészt,mert már unalmas…..,másrészt soha nem voltam ,nem vagyok és nem leszek az,egyaránt elítélem az ártatlan emberek ellen elkövetett aljas bűntetteket,bárki követi is el azokat!
    Ismétlem,ma itthon senkinek nem kell rettegni a származása,vallása miatt,aki mást mond az hazudik!

  • FORTIMBRAS
    OTT A PONT!!!!!
    igy van voltak ott nyilas es neonaci zaszlok is van rola par fotom ha kell kuldom. mail-t kerek hozza

  • boda,
    azt hittem segített a gyógyszeres kezelés…Menthetetlenül kiérdemelted a kényszerzubbonyt.Kár,hogy ezt bizonygatod is minden ide böffentéseddel.Trollkodásod már nagyon unalmassá vált. Csodálatosan gazdag”gondolat világodat”sikertelenül próbálod itt produkálgatni.Próbáld magad vissza könyörögni a kuruc in fosba. Kár,hogy lapos,horpadt homlokoddal ezt úgysem érted meg.

  • na itt minden elmebeteg a diliházból ír,?persze okosnak,normálisnak képzelik magukat,az állapotukkal jár, az más…se pszichiáter,se, idegorvos nem vagyok,így a „kezelést” meghagyom nekik!Én nem produkálom,magam csak reagálok a selejtre….!Azért az kicsit furcsa,hogy a kinti jólétben többeknek nem futja orvosi kezelésre….

    NA PÁ!

  • boda marcsa,
    az érthető,hogy „a kezelést meghagyod” Nekünk.Sajnos ilyen távolságból(3000 km.)nem tudunk téged kezelni.Azon kívül,hogy a te helyzeted,már gyógyszeresen kezelhetetlen.Jó lenne,ha ápolókkal vetetnéd magad körül és nem a KMH kommentelőit képzelnéd pszichiátereknek,pszichoszomátikus elképzeléseidtől megvezettetve.

  • boda marcsa,
    szegénykém.Sajnállak.

  • szegény kis ázott veréb,
    PÁ PÁ

  • Géza : a kisnyilas náci
    az mszmp-és komenista munkásőr
    a tanzáni nyerere csipszes barát feleségének
    elszeretője
    a címzetes Patkány
    a besugó
    a drogos
    a nácik és komenisták együttes imádója
    a csegavaralista forradalmár
    a fegyver fogásra akár kész lény
    a magyarellenes rasszista
    a a magyar gyűlölő
    a hazugságát igaznak beállító
    a mindenkinek ” megmondó” lénye
    a távoli vallások szeretője
    aki csak gyűlöletben tud gondolkodni ….és
    még oldalakon lehetne sorolni! De most lelki nyugalomra van szüksége ezért nem bántjuk,szeretnénk egészségét megőrizni–ha már ő nem teszi.
    Ezért lelki nyugalmat és józan észt kívánva barátságos,kímélő üdvözlettel Rendkívül jó egészséget kívánunk-hogy minél tovább lehessen köztünk,hallhassuk tanácsait.Egy kérésünk van : ez a lény változzon Emberré.Köszönjük,hogy vagy nekünk!!!

  • toth peter
    elmentel veletlenul a nagy tukor elott es beleneztel?

  • boda marcsa
    a legekesebb bizonyitek arra hogy sajnos bezart a lipotmezei intezmeny es a hulyek szabadon lofralhatnak eppen te vagy….toled sotetewbb agyut meg itt is cask nagyitoval lehetne talalni.
    talan a Charlie utoler ebben

  • barlev,gyuri10 és a többi beteg…..
    Mondhatnám,hogy őszinte részvétem,ami részben igaz,mert undorral,megvetéssel keveredik és nem véletlenül!
    na pá,ide csak azért írok,hogy a kinti normális magyarok képben legyenek,meg az alacsony vérnyomásom miatt,ha az ittenieket olvasom megspórolok egy kávét(mint szegény magyar nyugdíjas)bár az utóbbi időben annyira nevetségesek,szánalmasak,hogy már ez sem jön be…
    sajnálom,hiányolom,hogy több tisztességes kinti és itthoni magyar eltűnt a fórumról,ami kár(biztosan hányingerük van..)de szerencsére vannak
    újabbak,akik még nem csömörlöttek meg a sok hazugságtól!

  • Hát, innen nézve amit olvastam, valóban elképesztő!
    Ma, 2016-ban ez a szellem még ma is fennáll!
    Hol van már a nácizmus? hála a demokráciának , régen megbukott!
    Ma egy demokratikus magyar kormány van hatalmon, ha nem baloldali akkor is.
    A Baloldal sem volt különb a náciknál, csak más színekben kiabált.

  • Figyelő,
    „hol van már a nácizmus”?Kérdezed Te.Annak ellenére,hogy pár hónappal ezelőtt Neked is és még néhány kommentelőnek privátim elküldtem azt a demonáci plakátot,mely bejárja a mai Demokratikus Budapest utcáit.Amikor láttam nem is értettem,hogy most 2016 ot vagy a horthy-salosián éveket 1920 tól 1944 ig éveket írják Undorlandban.Néhány emberformájú kommentelőnek és barátaimnak újra elküldöm.Utána várom,hogy „dünnyögj nekem egy új mesét, fasiszta kommunizmusét”2016 ban a turul hordáról.Akik tulajdonké- pen a máltai lovagrend leányintézetében tanulják a demokráciát.

  • hát nem semmi amikor gátolják a szabad hozzászólást!
    Figyelő! örülök,hogy jelentkeztél,ne hagyjátok magatokat megtéveszteni,hazug és alaptalan hírekkel!
    Olvassátok a tényeket amit én és mások is írnak!!!!

  • Göllner András

    Csodálatra méltő, hány napon át tudja sorozatban ide szállítani ordas eszméit a geriátrikus szélsőjobboldal. Gratulálok mindazoknak akik nem veszik komolyan ezeket a flótásokat, és hagyják hogy csalánnal verjék itt a nyilvánosság előtt a szerszámukat.

    Aki képes ezzel a csőcselékkel vitatkozni annak részvétemet. Remélem van a közelükben szappan, melegvíz és szájmosó.

  • Kedves Gyuri, néhány terhelt, hülye alak aki nácinak adja magát, ilyen félelemet okoz még mindig?
    Igen sajnálatos!

    Göllner, a szokott udvarias és megnyerő stílusában igazán
    értékes megnyilvánulás volt!

  • Gölner András,
    teljes egyetértéssel a sivatagból.Uzi nélkül(egyenlőre).Gy.

  • Göllner András
    2016 szeptember 24
    6:01 du.
    A Ti kirekesző és fennköltebb szélsőbaliságotok mennyivel elfogadhatóbb és a Ti tejjel-mézzel folyó Újhazátokból ideküldött, -szerintetek- követendő ideák és izmusok megkritizálása miért ordas eszme, miből gondoljátok hogy, csak a Ti liberalizmusotok és a Ti demokráciátok üdvös a magyarországi és a világban szétszéledt magyarság korszerűtlen gondolkodásának helyrebillentésére? Miért ez a megátalkodott rosszhiszeműség és ellendrukk? Ha már sikerült annyira túlasszimilálodnotok hogy, nem tudtok az óhazában rekedtek gyarló magyarságával gondolkodni, miért ütitek bele az orrotokat az itthon senyvedők magánügyeibe?
    Ha Ti annyira canadaiak vagytok, akkor inkább miért nem azon töritek a fejeteket hogy, miért kellett Canadának horriblis 134 milliárd dollár kölcsönt felvennie és hogyan lehet azt még a Ti életetekben visszafizetni?

  • Ugyan Göllner még életében nem találkozott az „ordas eszmék képviselőivel”, de a napi borzongáshoz már hozzászokott a szervezete, ahogy a zombi-filmek kedvelői se tudnak meglenni a gyakori marcangolós jelenetek nélkül. Van erre valami orvosi kifejezés, csak egyelőre nem jut eszembe.

  • Kedves Klárikám,
    1944-ben a nyilas pártnak 18%-oos taglétszáma volt és lásd mit tudtak művelni(mert fegyverük volt).Ma a jobbik nevet viselő neonáci párt 27%-os képviselettel van a Parlament nevű bűntanyán képviselve.A további gondolkodást intelligenciádra bízom.Még nem tudom pontosan mi és hogyan történt,de a duna televízióban bejelentették,hogy valamiféle robbantás volt Budapesten.Lehet kormány provokáció,de lehet egyéb is.

  • FORTIMBRAS
    2016 szeptember 20
    10:18 de.
    Kösz! Örülök.

    Göllner András
    2016 szeptember 20
    11:32 du.
    Igazad van.

  • Kedves Gyuri!
    Valóban volt bomba tegnap éjjel Budapesten, de az ellenzék arra gondol, hogy a Fidesz a bűnös, mert okt.2 án lesz egy szavazás, és ijesztgeti a népet. Ehhez nem tudok hozzászólni!

  • Ja, a Jobbik ne idegesítsen, rendkívül buta vezérük van,
    semmire sem jók.27% nem mérvadó!

  • Katona Zsombor, rövid tárgyi tájékoztatás.
    Göllner András Gyurcsány támogató volt a javából és onnan erednek az ellenséges véleményei. Magam részéről, én soha senki pátján nem voltam, hiszen 60 éve Kanadában élek.
    Mindenestere, soha sem voltam a baloldal támogatója, az igaz.

  • Gyuri, kihagytam előbb egy fontos tényezőt a nácizmussal kapcsolatban. Nem szabad elfelejteni, hogy a magyarok megszállás alatt voltak, a németek által és sok választásuk nem volt.
    Amit, sajnos én is átéltem.

  • Figyelo
    ne irjon itt baromsagokat!!
    milyen megszallas volt ott kik altal 1938-ban???! mutassa mar!!
    1938 1-so zsidotorveny!
    1939 2ik zsidotorveny-/39 evi IV.ik Tc. eletbelepett 39 majus ho 05-en Horthy alairasaval/-
    irogat maga itt hulyesegeket amikrol fingja sincsen. mondja mar maga niemand.; hany eves volt maga 38-ban

  • Drága Klárikám,
    ezredszer is leírom Neked,hogy a cholokauszt előkészítése a különböző zsidótörvényekkel 1920 ban kezdődöt.A zsidó irtásból előételt 1941ben kóstoltak meg a turulok Kamenyec Podolszkijban . Végül is magyarországot a németek nem szállták meg,hanem bevonultak a szövetséges náci országba.Ezt a”német megszállás” mesét felejtsd el.Undorlandot a győztesen,harcokban győztes, bevonuló Szovjetek szállták meg és 1989 ig ott is maradtak.Elég sajnos, hogy nem 2089-ig.Ezt Te”sajnos átélted”,én pedig hála a Jó Istennek megértem.

  • Kedves Klárikám,
    a jobbik vezére egy nagyon”buta”,de jogi egyetemet végzett diplomás.Hasonlóan a többi neoszeméthez.A morvai hisztína nevű fő ideológus európa parlamenti képviselőjük egyetemi docens. Viszonyítva az örmény,tanulatlan,bunkó,nemzetvesztőhöz szerinted tényleg buták,vagy csak jobban űzik a játszmát?Nálunk nem szokás az ellenség alábecsülése.

  • Z. Gőz Olivér

    Mit kerestek a kér rendőr „árnyékában” a nyomozók? Miért faggatták a szemtanúkat (Kleb Attila és barátnője) arról, hogy hallottak-e ‘Allah akbar’ kiáltást? Vagy ez csak szájbarágás, a válasz elősegítése? A rendőrségi jkv-ből 1 pld a hatóságé, egy a „meghallgatotté”, de nekik nem adtak. Nem ügyesek a fidesz-szervezők. Nagyon kilóg a lóláb.

  • Klárika,
    a magyar neok vezérei jogi egyetemet végzett diplomások.Az európai parlamenti képviselőjük egyetemi docens.Valóban nagyon buták,ha a katonai iskolát végzett,tanulatlan,bunkó,tömeggyilkos örményhez arányítod.Azt pedig most ezredszer is leírom, kivételesen szótagolás nélkül,hogy magyarország a németek által nem volt megszállva.Főként nem 1941-ben amikor a magyarok önerőből deportáltak 20.000 zsidót Kamenyec Podolszkijba és közös erővel a német einsatzkommandóval végezték ki őket.Akkor és utána sem volt semmiféle német megszállás. Szövetségesként,stratégiai okokból bevonultak a front fenntartása érdekében.Akik megszállták Undorlandot hála a Teremtőnek a győztes Szovjet Hadsereg volt és kár,hogy 2089 helyett 1989 ben már kivonultak.Mindezt azoknak írom,akiket a Te nem túlzott témaismeretből jövő beírásaid félre vezethetnének. Lévén hogy a Te mantrádat már megváltoztatni nem lehet,akkor sem ha tudod,hogy egy szó sem fedi a valóságot.Ha ez a mantra kielégíti szereplési szükségleteidet,hát sajnálattal lemondok a további oktatásodról.

  • Kedves Barlev!

    Sajnos én nem tudom tecnikailag megoldani fotók küldését.

    Azt gondolom az lenne a célszerű, és tanulságos ha Te (vagy neten jártasabb, ügyesebb hozzátartozód) ide tennéd föl a KMH-ra azokat az árpádsávos zászlóerdős fidSS-naggyűlési fotókat !

    Kérlek, próbáld meg – hadd lássa itt is mindenki az igazságot !

    .

    Baráti üdvözlettel: Fortimbrasz

    .

  • Figyelő!

    Bocs, hogy belekontárkodom Gyurinak címzett emlékeztetőjébe, de amögött a „náci megszállás” fogalma mögött, a valóságban egy szövetségesi szerződés húzódott meg, amelyben önként és dalolva, tökéletesen feljánlkoztunk, illetve el és leköteleződtünk a német fenevadnak…

    Ne felejtsük el, hogy abban a Magyrországban már benne foglaltattak a csatolt területek és városok is. Azok, ahol 1940-ben bizony több helyen nemcsak magyar, de náci horokeresztes zászlókkal fellobogózva és ugyancsak náci karlendítéssel fogadták a bevonuló, Horthy „legfőbb hadurunk” által személyesen vezetett, hős magyar seregeket…

    .

  • Klárika,
    ez egy tűrhetetlen állapot.Egyre többen ismerik fel
    tévedéseidet.Sebaj védelmedre lehet mozgósítani néhány igazmondót.Orsós,Katona Zsombor,hazai gyertya,tóth péter,a félnótás bodáról nem is beszélek.Charliet ne próbáld magaddal rántani.Sokkal több sütni valója van,mint hogy ökörködésre lehessen csábítani.Ő csendben megmosolyogja vergődésteket és élvezi biztonságos tuti-tudásotok propagálását.

  • Figyelő,
    most komolyabban.Te tényleg nem tudod azt,hogy Magyarország volt az első aki széttett lábakkal várta a németeket?Nem tudod,hogy hűségük jeléül hadat üzentek Amerikának is?Nem tudod,hogy a jányi-horthy-salosián féle szenthaza volt az utolsó és legaljasabb csicskása a német birodalomnak?Én csak azt nem tudom milyen kiadásban olvasgatod a történelemtől függetlenített történelem könyveket.salosián zsidótlanításról szóló remekműve és a mein-kampf erről még nem tudott beszámolni,mert a történelmet a győztesek írják le és a Jó Isten megengedte,hogy ők már csak negatívumként legyenek megemlítve.

  • Gyuri10!

    Vona „””bölcsész””” egyetemet végzett 🙁 , nem jogot. Történelem tanár.

    Mégis, a múltkor az ATV „baloldali csatorna” ATV-hu című net-oldala azt írta róla, hogy történész.

    Miért felháborító ez?
    Hát csak azért, mert ehhez egy egyórás róla szóló műsort is sugároztak, ahol a műsorvezetőnő rajongva csevegett e nácifiókával és tette fel az összes számára előnyös arcot mutató, népszerűsítő propaganda kérdését neki. Nekem a nőről Leni Riefensthal, Hitler dokumentumfilmese jutott az eszembe…

  • FORTIMBRASZ
    elkuldtem mindet Christopher adam-nak……………….tole kerd hogy tegye be.

  • Kedves Gyurikám, én minimum, 10 évvel vagyok öregebb, mint Te! Ezt csak azért írom, mert talán az akkori eseményekre jobban emlékszem.
    Pl. Emlékszem Horthy rádió beszédére is, mikor hadat üzent az angol-amerikainak. A nyakukon ültek a németek. Még nem szálltak meg minket, az abszolút uralmuk akkor jött be, mikor már Budapesten masíroztak.
    Tudod, miért szálltak meg? mert Horthy a pesti zsidókat NEM deportáltatta. A megszállás után következett be ez is.
    Nem kedveltem soha Horthyt, de nem lehet mindent az ő nyakába varrni, azaz „scapegoat”-nak nevezni.
    Az utókor igen hajlamos erre, és a történelmi iskolakönyvek igen tanulságosak, 1945 után. Mennyire sok, sok érdekes ferdítés van bennük, az akkori valós történelemből.

  • Fortimbrasz,
    A szövetséges szerződésből NEM lehetett kimenekülni, mert akkor a német, azaz Hitler nem csak bevonul, hanem hadat is üzen, amit gondolom Horthy nem kívánt magának.
    Ő végsőfokon az angol barátságot, szövetségest akart beszervezni, azokkal szimpatizált, de viszont azoknak nem kellett.

  • gyuri10
    2016 szeptember 26
    9:21 de.
    Tudom, Gyurikám, ez a lap erősen baloldali! Ne félj, nem megyek mások véleménye után.
    Az enyém elég régi és hiteles történelmi valóság..

  • Figyelo

    a szerzodesbol NEM lehet kimenekulni….
    es mutassa mar maga szerencsetlen hulye hogy 1938 marciusaban HOL volt az a maga agyszulte szerzodese???!!
    mert magyarorszagon ekkor lepett eletbe az elso zsidotorveny 1938 evi XXIII. Tc

  • Göllner András

    @ Katona Zsombor, Charlie és Figyelő

    Pár napig képtelen voltam rátekinteni szánalmas csalánverö kis buzgóságotokra. (Zsombi. Figyelj ! Eredményesebb lennél, ha gyorsabban, és rövidebb mozdulatokkal csinálnád, de ez a te dolgod, csináld ahogy jól esik, Gyuri Bá’ félrerakta az Uziját, ő nem fog most lőni.) Szerintem ez a téma már túl van tárgyalva. Aki még ezt tövább óhajtja pörgetni annak javaslnám Matata Kakiba alkotásait. Sziasztok gyerekek. Megbukott a tanácsköztársaság 🙂 🙂

  • Klárikám,
    ne ijedj meg a magyar baloldaltól sehol a világon.Nálunk a jobb és bal már régen nem igazán létezik.Másként osszuk fel a mi életünket.A magyar jobboldal,mint mindig a fasizmus,a nácizmus képviselője volt és ma sem egyéb.

  • gyurikám, remélem ülsz. Ti. a montreali McGill egyetemen 1920-ban bevezették a numerus clausust!
    Ha nem hiszed, nézz utána a googol -on.
    Akkor még nem éltem, de ez érdekelt és utánanéztem, hogy hol és mikor jöttek be hasonló törvények.

  • FORTIMBRASZ
    2016 szeptember 26
    6:53 de.
    Persze, ez nem egészen igy volt , ahogy állítja.
    A németek megígérték, hogy visszakapjuk Erdélyt, vissza is kaptunk egy részét (amit aztán a komcsik újra elvettek)
    Sajnos, ennek az ígéretnek dőlt be Horthy!

  • Figyelo
    ne hazudozz.
    a nemetek a felvideket igertek vissza csatolni -/azt amit addigra azok mar 38-ban megszalltak/-
    erdelyrel es karpataljarol a nemet-magyar egyezmenyben szo se volt.

  • barlév,
    mindenki magából indul ki. Hazudni nem szoktam!
    OK. a Felvidéket kihagytam az igaz., de én Erdélyre emlékszem, mert volt egy magyar sláger is akkoriban erről,
    állandóan játszotta a rádió, még ma is nagyjából tudom a szövegét:

    ……..
    Most a rónán nyár tüzében ring a délibáb,
    Tüzek gyúlnak vakít a fény ragyog a világ.
    Dombok oldalán érik már a bor
    Valamennyi vén akácfa menyasszonycsokor.
    Zöld arany a pázsit selyme kék ezüst a tó,
    Csöndes éjen halkan felsír a tárogató.

    Ott ahol zúg az a négy folyó,
    Ott ahol szenvedni jó.
    Ott ahol kiömlött annyi drága vér,
    Egy ezred évről mond regét a szél,
    Zúg a kürt az ősi vár fokán,
    Honvéd áll a Hargitán.
    Kárpát Szent bércére zúgva száll,
    Visszaszáll a magyar Turulmadár

    Kárpátokról Székelyföldre szállnak fellegek,
    Kigyúlnak a magyar tüzek: lobogó szemek
    Még az égen is hadak útja jár
    Legendák hős vezére paripára száll.
    Szebb lesz a nyár, szebb az tél, szebben hull a hó,
    Kolozsváron piros fehér zöld a lobogó.

    Ott ahol zúg az a négy folyó,
    Ott ahol szenvedni jó.
    Ott ahol kiömlött annyi drága vér,
    Egy ezred évről mond regét a szél,
    Zúg a kürt az ősi vár fokán
    Honvéd áll a Hargitán.
    Kárpát Szent bércére zúgva száll,
    Visszaszáll a magyar Turulmadár

    Címkék:
    bokor jános
    most a rónán nyár tüzében ring a délibáb
    ott ahol zúg az a négy folyó

    Kategória:
    Művészet

    Feltöltötte: Bordás Cecília | 4 éve
    Látta 1209 ember.

  • Elnézést, a felesleges adalékot NEM tudtam kidobni.

  • Klárikám,
    amit itt írtál az igaz,de hogy ezzel mit akarsz bizonyítani magyarázd meg.A néhány lehetőséget ixxel jelölheted,mint egy amerikai vizsgát.
    1.Kanadában 1920ban már jobboldali fasiszta kormány volt?
    2.A magyarországi numerus clausust nem jobboldali és fasiszta állammrend hozta törvénybe?
    3.1938 ban a második zsidótörvénynek az elődje is Kanadában született meg?
    4.1941 ben egy balodali komcsi horthy írta alá a Kamenyec Podolszkij-i „lakosságrendezésre szállítandók”és lemészárlására az utasítást?
    5.1945 ig a zsidók elleni tömeggyilkosságot is egy kanadai balos kormánytól tanulták a magyar-NEM-nácik.
    6.A szálasi is Kanadában tanulta az ország sírba fektetését?
    Klárikám,remélem Te is ülsz.Bár félő,hogy állva vagy űlve egyformán nehéz leckekérdésekre kérek Tőled választ.
    Nem kellene ennyire a jobbos korpa közé keveredni,mert ott is sok a disznó.Egyébként Magyarországon zsidó szemponból a jobb sem volt sokkal rosszabb a balnál.Akit pedig a disznók esznek meg annak mindegy,hogy ki ette meg.

  • Itthon a tisztességes zsidó embereknek és másoknak sem kell rettegni,a cigányoknak sem,senkit nem üldöznek származása,vallása miatt,aki képes mások tiszteletére,az együttélésre,aki meg nem az húzzon el (szerencsére sokan megtették…sajnos maradtak is)aki gyűlöletkeltő,hazug alak,azt meg megvetik,le se csinálja a tisztességes többség!

  • Boldog újévet azoknak, akiket érint!! Cheers. Egy békésebbre..

  • Figyelő
    2016 szeptember 28
    2:33 du.

    Sláger? Ez egy műdal a huszas évek végéről. Alig néhány évvel fiatalabb a ” Székely himnusznál”.. (Nagyapám- bár ismerte a dalt,- mikor a hatvanas években mondtam neki, hogy ez a Székely himnusz, azt mondta, lúfaszt, kisfiam!! Egyetlen alkalom volt, amikor káromkodni hallottam..)

  • Sehol sem írtam, hogy a Székely himnusz. Egy dal volt amit a rádió naponta játszott, ennyi.

  • ja, én a 40 es években hallottam. A húszas években még gondolat sem voltam.

  • Hova irjam Mai napon szuletett 1899-ben Biro Laszlo, zsido szarmazasu magyar ember, aki feltalalta a golyostollat. Ra buszkek lehetunk, jobbrol-balrol egyarant.

  • falusi.
    kosz de az majd 3-ikatol szamit igazan.-/erev rosh h’shana/-

  • Figyelo
    mar megint kavarja itten.
    milyen slager maga szerencsetlen?az mar megvollt 1914-ben is.ap[am enekelgettte parszor otthon pedig o meg az 1890-es evekbe hallotta az apjatol.
    amugy see volt az slager egy mudal az igen…………….semmilyen nepi gyokere nincsen mint a „szekelyasszony az en anyam faj a szivem lelkem..”-kezdetunek se.
    de majd maga megmagyarazza nekem karpataljai szuletesunek mar vagy 9ikk generacion at hogy maga tuggya jobban………………ezt is.

  • Figyelj Klárika,
    én is tudok egy versikét.Igaz ez már a Trianon után született.
    Nem kell vakargatni a négy folyót.Egyik ok rá,hogy nem viszket. A másik,hogy igazándiból magyar folyó csak egy van.Attól lett magyar,hogy cca.5000 ember drága vére ömlött bele.Ha a rohadék honvéd ott maradt volna a Hargittán,kárpát szent bércére szállhatna az amúgy szégyentelen félig kopasztott turulveréb.
    Igen…Tudjuk,hogy kigyúltak a magyar tüzek. Auswitzban is.A legendák hős vezérei minden alkalommal el-el veszítgettek egy kisebb-nagyobb részt a szenthazából.Ezért maradt egy kis szeméttelepetek.Ezért írja objektív véleményét versben a nagy kanadai filozófus-költő: Nem kell ménkü,
    Nem kell átok,
    Ott van nektek
    Kis hazátok.
    Tehát Drága Klárikám, kezdjél újabb kori versikéket másolgatni
    Pl.azt is megtanulhatod,hogy:”Neve szégyen,neve átok,
    Ezzé lett magyar hazátok.”

  • gyuri10
    ez a „neve szegyen neve atok..” nagyon igaz es eppen az ilyen Charlie,bodamarcsi,kalanyos,stb szarjankokk miatt az ami ma. szinte egesz europaban utaljak a magyarokat a rasszista,antiszemita soviniszta,idegengyulolo, kihaennem szovegeik miatt.

  • ajn zer zer frejlekh somer sabbos far alle…………..mar akiket erint.

  • Figyelő!
    Oda se neki,hogy sok” intelligens ” alak hogyan próbálja a más
    véleményen lévőket,primitív,ordenáré módon sértegetni,főleg
    a vélhetően nem értelmiségi „barlev kan”…..

  • barlév, maga a szerencsétlen, mert más sincs magában, csak gyűlölködés!

    Engem NEM érdekel mikor létesült a dal, én akkor hallottam a rádión, ahogy írtam.
    Mi van ezen szörnyülködni, nekem nem volt semmiféle politikai véleményem abban a korban.

  • gyuri10
    2016 szeptember 29
    8:34 de.
    Gyuri nekem írhatsz, amit akarsz, mert megértelek. A gyűlölet nagy érzelem. Bennem ilyen nincs. Keresztényen próbálom megérteni és megbocsájtani az ellenem vétkezőket.
    Ahogy, annak a lánynak is megbocsájtottam aki feljelentett és miatta az ÁVH-t látogattam és egy évig a fiatalkorúak börtönében laktam.

  • Klárikám,
    nem hiszem,hogy nekem,mint ellened vétkezőnek kell megbocsájtanod ha mégis akkor az azt jelenti,hogy számodra 60 év is kevés volt megszokni egy szabad demokratikus országban az integrálódást.Mi olyan nehéz Neked?A francia vagy az angol?Tudod vajjon,hogy idézeted a Miatyánkból is az egyik legszentebb imánk fordítása?Keresztény imaként csak az idézheti,aki nem tudja mi miből származik,meg azok akik a mózesi kőtábla MINDEN PARANCSOLATÁT betartották és ezért lettek bejegyezve a Jád Vásémnél a VILÁG IGAZAI közé.
    Másrészt a mi történelmünk valóban a gyűlölet árnyékában zajlik. ELLENÜNK.Európa mai legfasisztább horthyt utánzó államától már megszoktuk az utóbbi 100 évben.”Nyugaton(keleten)a helyzet változatlan.”

  • No comment, Gyuri.

  • Figyelő!

    Az a helyzet,hogy szombat este valóban robbantott egy őrült,aki
    később egy majdnem fellökött biztonsági őrtől elnézést kért és
    magyarul beszélt!Várják a tanúk jelentkezését 10 m!Ft a tettesért!!!!!
    a nyomravezetői díj!
    A Kormány azt sem állította,hogy külföldi terrorista lett volna az elkövető!
    Folyik az intenzív nyomozás,térfigyelő kamerák vizsgálata és egy a videón látható nő a rendőrség kérésére nyilatkozott is,ami egyenlőre még nem nyilvános!

    Folyik a nyomozás,se a bűncselekményhez,se október 2-hoz nincs köze a dolognak!Sajtótájékoztató is volt
    A kormány a saját rendőreit nem végzi ki….(ugyanis vagy a rendőrség,vagy konkrétan a 2 rendőr ellen irányult a dolog!)
    Ez az igazság,minden egyéb rémhír és uszítás!
    Egyébként a szép fiatal rendőrnőt többször műtötték,túl van az életveszélyen és a társa is kikerült az intenzív osztályról,de
    fokozott rendőri őrizet mellett még sajnos mindketten kórházban vannak!

  • ha kiderül a tettes személye(magyarul is beszélő külföldi,vagy magyar)a motivációja (rendőrök ellen,vagy konkrétan e két rendőr elleni merénylet)akkor tájékoztatlak!
    Sajnos minden országban van ilyen bűncselekmény,de nálunk ritka és ezért is váltott ki nagy megdöbbenést,felháborodást a dolog!
    a dolog!
    Miután sajna vannak magyar alvilági emberek,bűnözők is,így talán érthető,hogy nem kívánunk,illegális,bűnöző kétes elemeket(netán gyilkosokat)befogadni!

  • A sajtótájékoztatón azt közölték,hogy külföldi szakértők bevonásával nyomoznak,se a kormány,se a rendőrség részéről nem merült fel a kétes, esetleg itt tartózkodó migránsok gyanúsítása,tehát semmiképp nem akarták befolyásolni az október 2-i szavazást,ez egy szörnyű és még felderítetlen bűncselekmény
    Egyébként az épületben sok kár keletkezett és több arra járó magyar és külföldi turista menekült a helyszínről!

  • Klárika,
    ez a „no comment” elnyerte tetszésemet és elismerésemet.Ez a lehető legbölcsebb válasz és még vitára sem ad okot.

  • Gyuri, majdnem elfejtettem Nektek boldog újévet kívánni!
    Egyszóval, most meg tettem!

  • Kedves Marcsi, köszi a részletes beszámolót!

  • Klárika,
    köszönöm az újévi üdvözletet.Neked és a széles rokonságnak, valamint minden tisztességes zsidó és nem zsidó embernek sok boldogságot,egészséget kívánunk az Úr 5777.évére.

  • boda marcsi
    -/DIREKT A CSUPA KISBETU/-
    AZT KAPJATOK VISSZA TOLEM TI MAGYARTOK AMIT ES AHOGY TETTETEK VELEM ES CSALADOMMAL. NEM TETSZIK? leszarom……….

  • figyelo
    maga cask egy elmeroggyant hulye……………..maga kewer mindent mindennel amikrol fingja sincsen.
    magaval tobbet foglalkoznom is idoppocsekloas mer ugy se erti. ahhol agy is kellene.

  • HAG SHANA TOVA V’GMAR HATIMA TOVA TIKVATENU UMETUKAH V’5777 SHANIM SAMEAH……………FOR ALL.

  • Klárika,
    fentebb azt írod,hogy keresztényien megbocsájtottál annak a lánynak aki miatt az ÁVÓ műsorát kellett nézned vagy szenvedned egy évig.Nálunk holnap van a Jom Kippúr előestéje amikor mi nem csak megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek,hanem megbocsájtást kérünk a vélt vagy valós vétkeinkért.Nálunk ez a legszentebb ünnep,amit az egész ország alázattal és tisztelettel betart.Ez egyszer egy évben van és ez a legmélyebb megbánás napja.Ez nem gyónás.Ezért Tőled is bocsánatot kérek,ha akaratlanul is,valaha megbántottalak.Ez természetesen csak Neked szól.Hívatlan,hívő vagy hitetlen potyautasok ne utazzanak Veled.